Új Szó, 1990. november (43. évfolyam, 257-281. szám)

1990-11-15 / 268. szám, csütörtök

MIÉRT VALLALTAM? Válaszol PÁSZTOR ISTVÁN, az Együttélés Politikai Mozgalom és az MKDM királyhelmeci jelöltje A Vasárnapban sorozatot indítottunk, amelyben polgármesterjelölteket mutatunk be, számonként egy-egy város valamennyi jelöltjét. Pásztor István válasza azonban lapzárta után érkezett meg szerkesztőségünkbe, így kimaradt királyhelmeci összeállításunkból. Kényszerű mulasztásunkat ezúttal pótoljuk. Nehéz volt a elöntés. Minden túlzás nélkül elmondhatom, hogy hosszan tartó kétségek után született meg. Elhatározásomnál több tényező is közrejátszott. Mind az MKDM, mind az Együttélés Politikai Mozgalom célkitűzése egy emberközpontú közéletiség létrehozása, a demokratikus jogrend megteremtése a keresztény társadalomelmélet által képviselt testvériség és szolidaritás jegyében. Képviselői meggyőződéssel vallják, hogy az emberség, a szabadság, a népek méltóságának, az anyanyelv tiszteletének és a keresztény erények szelleme megalapozhatja a népuralom kialakulását országunk ezen a pontján is. Említésre méltónak tartom többek közt azt, hogy e demokratikus mozgalmak választmányai és támogató tagságának többsége • érzi és érti településének gondjait és bajait. Tisztában vannak a jogos elvárásokkal és a korlátozott lehetőségek- , kel. Reális szemlélettel rendelkeznek, amely tiszta, illúziómentes szándékról tanúskodik. Fontos érv volt döntésem meghozatalában, hogy megszerettem ezt a várost, becsülöm lakóhelyemet. Tisztelem népét, a dolgos, szorgalmas, munkában fáradhatatlan, egyszerű, bölcs embereket. Aggódom közösségünk jövője miatt. Kételyek ébredtek bennem. Vajon képesek lesznek-e élni e hirtelen reánk szakadt szabadsággal, ezzel az égből pottyant ajándékkal, amelynek a neve polgári demokrácia. Ennek is, mint minden újszülöttnek végig kell mennie a fejlődés folyamatán. Az első ilyen szakasz a csecsemőkor. • A mi csecsemődemokráciánknak is a megnyilvánulása sok esetben zavaros, érthetetlen. Mint minden új teremtmény, ő is megpróbáltatást jelent környezete számára. És az öröm, vagy üröm mértéke attól függ, mennyi gonddal és hozzáértéssel viseltetnek iránta. Néhány nap és a politikai közigazgatási átalakítás utolsó állomásához, a helyhatósági választásokhoz érünk. Megválasztjuk önkormányzatunkat, akaratunk letéteményesét, amely által a hétköznapi ember is érezheti, hogy valóban megváltozik-e környezetünk, amelytől nagymértékben függ, milyen szélesre nyílik demokráciánk ajtaja. Koalíciónk mozgalmaival karöltve azon fáradozom, hogy ez a munkaszerető nép olyan elöljáróságot válasszon, amelynek minden cselekedete az emberi méltóság megbecsülését fogja sugallni. Dolgozni ä nép akaratából a népért: megtiszteltetés. A munka, amelyet ezért a- népért végzünk: szolgálat. Ez az első számú feladat, amelyet az újonnan megválasztott önkormányzatnak végre kell hajtani. Nagyon fontos feladatnak tartom a polgármesteri hivatal kiépítését. A város igazgatásának előfeltétele a szakismeret, a becsületesség és a tisztesség. Szakmai ismeretekkel rendelkező, kellően megfizetett hivatalnokokra van szükség. Ennek érdekében az új önkormányzat első feladatai közé kell hogy tartozzon palyázat kiírása vezető állásokra. A kinevezésben nem lehet helye a napi politikának, csak a szakmai színvonal megítélésének. Osztom a gazdasági szakemberek azon nézetét, hogy a gazdaság legfőbb tőkéje a jogaiban és kötelességeiben biztos, képzett és megfelelő anyagi körülmények között élő ember. Nem lehet erős gazdaság magabiztos egyének nélkül, ezért megkülönböztetett módon ösztönözni kívánjuk a magánvállalkozást, önkormányzatunk egyik legsürgősebb feladata lesz a vállalkozást bátorító politika kidolgozása városi szinten. Városunk Szlovákia vegyes nemzetiségű területei közé tartozik. További fontos feladat lesz meghirdetni és biztosítani polgáraink anyanyelvi egyenlőségét, önkormányzati határozatban óhajtjuk deklarálni a magyar és a szlovák nyelv egyenjogúságát városunk területén úgy a hivatalos érintkezésben, mint a társadalmi életben. A jogszabályok és a pénzügyi lehetőségeken belül dolgozni fogok minden olyan javaslat, elképzelés megvalósításán, amely városunk lakóinak jobb életét, boldogulását szolgálja. TRANZITVEjZETÉKEK CSEHSZLOVÁKIÁBAN Kettéválaszthatatlanok? Megint többet hallunk-olvasunk az országot végigszelő tranzitvezetékekről, különösképpen múlt hétfőtől, amikor a három kormány gazdasági miniszterének znojmói találkozóján éppen a földgázvezeték sorsa került terítékre. Ám a tárgyalások eredményeiről félretájékoztatták a közvéleményt... Mi is történt a morva városban? A gazdasági miniszterek arról tárgyaltak, hogy a földgázvezeték egyetlen üzemeltető kezében marad-e avagy külön-külön a köztársaságok hatáskörébe kerül. Először annyit közöltek a tárgyalásokról, hogy a jelenlevők a jelenlegi helyzet megőrzése mellett álltak ki. Elutasították a Morva folyón felépítendő mérőállomás gondolatát, soknak tartották az előzetes számítások szerint rászánt 130 milliós összeget. Másnap Jozef Belcák szlovák gazdasági miniszter - félretájékoztatásnak minősítve - cáfolta a tanácskozásról kiadott híreket. Igyekezett megnyugtatni a közvéleményt - főként pedig a szlovákiai gázipari dolgozókat - hogy Znojmóban nem született semmiféle megállapodás, s nem igaz, amit közzétettek a tárgyalásokról. Maga Vladimír Dlouhý is beismerte a tévedést, a Szövetségi Gazdasági Minisztérium ugyanaznap kiadott közleményében ez állt: a titkárság igazgatója pontatlanul fejezte ki magát, amit elmondott, csak személyes véleménye. Ha ez így van, akkor miről tárgyaltak Znojmóban? Belcák miniszter szerint két alternatíva merült fel. A szövetségi koncepció nemzetek fölötti részvénytársaság létrehozását indítványozta, a szlovák fél két nemzeti részvénytársaság alapítása mellett állt ki. Megbeszéléseik során részletezték mindkét javaslat előnyeit, hátrányait. Ellentétek nélkül, eltérő megoldási nézeteket ütköztetve. Ha mind szervezetileg, mind gazdálkodásában kettéválasztanák a földgázvezetéket, a szlovák fél nem elégedne meg a tulajdon 50-50 százalékos elosztásával sem, mivel az állóalapok 72 százaléka Szlovákia területén van. Ebből eredően nagyobb részesedésre számít. A mérőállomás se kerülne annyiba,, mint amennyit rászántak, sőt a köztársaságok teljesítményének mérése akár felépülése nélkül is megvalósítható lenne. Nincs tudomása a miniszternek arról, hogy külföldről jelezték volna az egységes irányítású földgázvezeték megőrzésének szükségességét. Ettől függetlenül Znojmóban szakértői csoportot hoztak létre, amely két héten belül összegyűjti a műszaki adatokat, véglegesíti a mennyiségi mutatókat. Csak ezek ismeretében születik majd döntés. Huszadika táján kiderül: kettéválasztják-e a földgázvezetéket, avagy továbbra is egyetlen gazdája marad. Ebben a kérdésben csupán az a megnyugtató, hogy földgázból pillanatnyilag van elég az országban, s a tél előtt tárolóhelyeink is megteltek vele. Sokunknak mégis a földgáz fogyasztói árának várható emelkedése jár az eszében. J. MÉSZÁROS KÁROLY ÚJ SZÚ -5 1990. XI. 15. Ismét van víz az árvái tározóban Zárószakaszukhoz érkeztek az árvái vízduzzasztó erőmüvén, gátfalán és tárolóján végzett felújítási munkálatok. Október második felében megkezdték a tároló feltöltését, és a gerebek lerakása után feltöltötték a turbinákhoz vezető csatornákat. A legnagyobb figyelmet azoknak a berendezéseknek szentelték, amelyek az üzemelés idején tartósan víz alatt vannak. Az ilyenkor szokásos ellenőrzések során az illetékes szakemberek megállapították, hogy az elvégzett munka hoszszabb időre lehetővé teszi áz egész vízmű biztonságos üzemelését. (Vladimír Gabčo felvétele - ČSTK) * f * * m m ** f M, Sm JB* JU •• Megnyílnak a titokzatos tömegsírok A JUGOSZLÁVIAI MAGYAROK EL AKARJÁK TEMETNI ÁLDOZATAIKAT A hozzátartozók önmagukba zárva őrizték az áldozatok emlékét. Mai adatközlők mondták el, hogy az adorjániak lopva halászták ki a holttesteket a Tiszából, egy ideig rejtegették Őket, s azufán éltemettették a pappal. A kivégzések után azonban eleinte még megkoszorúzni sem volt szabad a sírhelyet. Akkoriban még meg is verték, aki ilyesmit próbált, mondják Szivácon. Csak a hatvanas évek végétől lehetett nyíltan gyertyát gyújtani, s később még szavalatok is elhangzottak. Adorjánon 1944 vége óta minden halottak napján gyászmisét mondanak névtelen áldozatokért. Temerínben a felszabadulási ünnepségek idején szinte mindennap le volt foglalva a templom egy-egy gyászmisére. Szinte a görög sorsdrámák megrendítő erejével hat, amit Szivácon jegyzett fel a szerző:,, A halottainkat, mindenki a magáét és magában gyászolja, még azt sem merjük vállalni, hogy titokban megkoszorúzzuk azt a helyet, vagy hogy a hozzátartozóink sírjára, vagy akár csak a közelébe is virágot vigyünk. Gyászmisét sem szoktunk rendelni. Ez egy nagy titok." A hallgatás félelemgörcsei Akadt, aki nevének vállalásával nyilatkozott a visszaemlékezésgyüjtőnek. így például a bajmoki Kontra István, aki gyermekként élte meg a vérfürdőt. Vagy Vecskés Ferenc, a szabadkai római katolikus plébános, az újvidéki Szívácről elszármazott Bárányi Piroska, dr. Uzon Miklós nyugalmazott szabadkai ügyvéd, Bábinszki Mihály Adoriánból és a szabadkai Zentai úti temetőben ugyancsak sokat látott szemtanú, az akkor 37 éves Sebők Regina. De mindez mégis ritkaságszámba menő esetnek számított. A mindenünnen hangzó kérés inkább az volt: ne tudják, hogy én mondtam. A félelem és közlésvágy megrendítő drámája játszódott le egy pacséri családban, ahol az idős, nyolcvan éven felüli vallomástevőre az egyik házbeli elelcsukló hangon förmedt rá: Apus, ezt te nem mondhatod el senkinek. S apus, a kemény tilalom ellenére mégis folytatta mondókáját, ami a családtagra nemcsak úgy hatott, mint valami érthetetlen, fogadalom - megszegés, hanem a belső önvédelmi ösztönnek az öregség ellenére is felfoghatatlan elvesztése. A lélekbe ivódott félelem egy másik példájaként jegyezte fel a szerző:,, Hatvanéves elmúltam, itt születtem, itt mentem férjhez. Nem akarom, hogy a nevemet említse. Itt élünk közöttük, ne tudják, hogy én mondtam el, mi történt. Erről sem velük, sem más idegennel soha nem szoktunk beszélni. Magunk között is csak ritkán." A többszörös gátlásokkal is küszködő értelmiségi és volt közéleti ember vívódását is sikerült tetten érni: ,,Én nem vagyok egy ijedős ember. Én már a két háború között is együttműködtem a baloldaliakkal" - mondja az a férfi, aki kapcsolatban állt a haladó szellemű Híd című folyóirattal, agitációs munkát is végzett, majd a háború végén magas pozíciókat betöltő vezető volt.

v „...nem magam miatt, men mint mondtam, amikor egyedül voltam, a saját bőrömet nem vonakodtam vásárra vinni. De most már koros ember vagyok, a családom népes, miattuk nem akarom, hogy a nevemet emlegesse". Ezekután a lélek merevgörcseít érzékelteti az a megrázó színrelépés is, melyet a menekülését felidéző pacséri Kajtár Károly tett: „ Beteg vagyok, cukorbajos, fél lábamat már leoperálták. Nem ezért, hanem mert az igazat mondom, nyugodtan fölírhatja a nevemet, meg hogy mezőgazdasági technikus vagyok. 1927ben születtem." Kimondja, hogy az igazság sem lehet névtelen. Névtelen győztesek - névtelen gyilkosok Az ismeretlenség ködébe burkolóznak ugyanis a tettesek. A helyi közreműködők nevét természetesen nem fedi homály. Urbanovski Stane volt az egyik főnők a kivégzésnél - derül ki a névtelenül nyilatkozó bajmokiak nyilatkozatából. Ebből tudható meg az is, hogy a kihallgatók között volt egy Kojic Joco nevezetű. így beszélt az emberekkel: ,,Te voltál turáni vadász?" Helybéliek neve mások emlékeiben is fel-felbukkant. De kik voltak azok a ,, fegyveresek, csillagos sapkás partizánoknak mondott katonák", akik a temeríniek visszaemlékezései szerint a helybeliekkel jártak-keltek a megriadt emberek között. „Annyit észrevettem, hogy a katonák között voltak szerbek is, meg magyarok is, vagy legalább is beszéltek így is, úgy is" - mondotta a Szabadkán tapasztaltakról a már említett Sebők Regina. A bajmoki községházán az előbbiekből már szintén ismert Kajtár Károly számára a „komesszár" - aki a terített asztalnál bőségesen falatozott és iszogatott - olyan igazolást írt alá, amelyen az szerepel, hogy VIII. Vajdasági Brigád, 3- bataillon. Az isterbáci események egyik leírójára hivatkozva! a szerző azt írja, hogy oda november elsején estefelé rengeteg szekéren megérkezett a 12. partizánbrigád. Ez már azonban a második hullám volt. Azokról a partizánhadosztályokról, akik először vonultak be, megállapítja, hogy ,,csak a nevük volt regulárisnak tűnő és az elsó napok zűrzavarait kihasználva fő ténykedésük főleg a pénz, ékszer és más értékek erőszakos eltulajdonítása volt... S a későbbi megszálló csapatok - valószínűleg csak az atrocitások jobb optikája céljából - azt híresztelték, hogy ezeket mint bűnös fosztogatókat a reguláris hadsereg agyonlövette". A helybeliek viszont azt tapasztalták, hogy e későbbi partizánhadsereg első ténykedése az volt: házról házra járva november 3-án összeszedtek mintegy 200 férfit, (18-24 éveseket). A szabályt erősítő kivétel Hivatalos dokumentumokra is utal a szerző. Ismerteti a bácskai, bánáti és baranyai katonai főparancsnok december elejéről származó rendeletét. Ez kimondja, hogy a magyarokkal és a németekkel szemben olyan dolgok történtek, amelyek „bemocskolták a felszabadítók hadseregének és népünknek a tekintélyét". Egész sor helységről és faluról történik benne említés. A parancsnok szigorúan számon kérte alárendeltjeitől annak tudomásul vételét. „Mégis mindennek ellenére folytatódott a felelőtlen bosszúállás" — hangsúlyozza a szerző. Egy helyen - a bajmoki eseményekkel kapcsolatban - talált arra vonatkozó utalást, hogy a helyi népfelszabadító bizottságot leváltották, újat neveztek ki helyére, s a tömeggyilkosokat kocsin elvitték Szabadkára. A már említett baloldali múltú egykori tisztségviselő viszont elmondta,hogy a szóban forgó rendelet Kanizsára csak karácsonykor érkezett meg. A késés az elszabotálás gyanúját kelti. A szerző azonban egy akkori beavatottól szerzett értesülései alapján közli, hogy Kanizsán december elején feloszlatták az ott garázdálkodó, bánátiakból alakult népőrséget. A városházán fegyverezték le őket. Az adorjáni vérengzésért felelősek ügye pedig a szabadkai bíróság elé került. Mihajlo Oluškit halálra ítélte, s az ítéletet végre is hajtották. Baéo Kneževič és Nikola Radakovič pedig két-két év börtönbüntetést kapott. Ez utóbbi, az adorjáni ,,komandir" - akinek apját 1941-ben agyonlőtték a magyar katonák - jelentette ki, hogy ezért ötven magyarnak kell az életével fizetnie. A rendcsinálás abból adódott, hogy az új rezsim képviselői felfigyeltek az ottani lakosság visszahúzódására, s kíváncsiak voltak annak okaira.'fi szerző megemlíti, hogy e helyi felelősségrevonás eléggé részletesen leírta Farkas Nándor volt vajdasági magyar kommunista pártvezető. Nos mindez nem sokat változtatott azon, hogy az igazi felelősségrevonás elmaradt. A vétkesek győztesek maradtak. KISS JÓZSEF