Új Szó, 1990. november (43. évfolyam, 257-281. szám)

1990-11-15 / 268. szám, csütörtök

KÍVÜL A KALITKÁN Pacsirták cérnaszálon - VÁCLAV NECKÁŔ főszereplésével Feszületek és szentképekkel díszített kórházi ágyak a kladnól ócskavastelepen. Javítómunkára ítélt „burzsoá elemek" é& disszidálási kísérlet miatt letartóztatott nők a vashegyek között. Egy „új világ" rabjai az ötvenes évek átneveló táborában. Cérnaszálra kötött pacsirták a szocializmus kalitkájában. A legifjabb „burzsuj" Pavel Hvézdáŕ, szakács és adventista. Vasárnaptól péntekig „hazát épít", de szombaton nem dolgozik. A hatóságok megértése kétségtelen; nem zaklatják, nem sértegetik, nem büntetik ót. Még a házasságkötésre is engedélyt kap, csak várnia kell néhány hetet, mert egy fontos elvtárs látogatásakor túlságosan Őszintén beszélt, ezért sittre tették. Pacsirták cérnaszálon ez a címe Jirí Menzel 1969-ben forgatott és két évtizedes dobozlétre kényszerített költői tragikomédiájának, amelyet holnap este mutat be a Szlovák Televízió. Pavel Hvézdáŕt, a film főhősét Václav Neckáŕ kelti életre, akí Menzel első remekművében, a Szigorúan ellenőrzött vonatokban Miloš Hrmát, az ártatlanság nyűgétől szenvedő vasúti forgalmistát játszotta. - A Vonatok Oscar-díjat, a Pa­csirták - az idei nyugat-berlini feszti­válon - Arany Medvét kapott. Kíván­hat-e ennél többet a színész, ha ,, főállásban'' popénekes ? - öröm is, balszerencse is szá­momra ez a két film. öröm, mert még a hivatásos színészeknek sem adatik meg, hogy ilyen zseniális, maradandó értékű alkotások része­sei legyenek, balszerencse, mert ezek után bármit csinálok is, az jobb aligha lesz. A Pacsirták bemutatójá­ra sajnos húsz évet kellett várnom... ez is furcsa érzés. Egyrészt kelle­metlen, mert ilyen esetben azt is elhiteti magával az ember, hogy az életébe szóltak bele, amikor doboz­ba zárták a filmet, másrészt kelle­mes, hiszen már azért is boldognak kell lennie, hogy megérte a premiert. Ül a vászon előtt és húsz évvel ezelőtti önmagát látja. Igaza volt Krzysztof Zanussinak, a neves len­gyel rendezőnek a nyugat-berlini filmfesten: engem most „exhumál­tak", vagy ha úgy tetszik: a holtam­ból támasztottak fel. Menzel pedig azért visz magával a fesztiválokra, hogy élő példával bizonyítsa: való­ban húsz évvel ezelőtt forgatta a filmet. - Hogy kapta meg annak idején a szerepet? -A Szigorúan ellenőrzött vona­tokkal kpll kezdenem, az volt az első filmem. 1 A gyártásvezető felesége fedezett fel a tévében, akkor már énekeltem. Ő szólt Menzelnek, hogy ,,nézd meg ezt a fiút, olyan csúnya, hogy már szinte szép". Jirka annak rendje és módja szerint el is hívott a próbafelvételre, s amikor végez­tünk, bevallotta: én voltam az utolsó jelölt Miloš Hrma szerepére, ha nem talál rám, ő maga játszotta volna el a fiatal forgalmistát. Meg aztán... elismerte, hogy szebb vagyok nála; ez is befolyásolta őt a döntésében. Ezt megelőzően a mosti színházban játszottam; a főiskolára háromszor jelentkeztem, mind a háromszor az­zal utasítottak el, hogy kevés a te­hetség bennem. - Hrabal novelláját, amely alapján a film készült, ismerte már akkor? - Igen, ismertem, a Rokoko Szín­ház igazgatójától, régi barátomtól kaptam körülbelül egy évvel a forga­tás előtt. Meg is lepődtem, amikor elolvastam a forgatókönyvet... azt gondoltam, a film pontosan azzal a jelenettel végződik majd, mint a novella. Nem azzal végződött. Menzel azt túl drasztikusnak találta. - Hraballal hol találkozott? A for­gatáson? - Én egyetlenegyszer sem láttam őt a forgatáson, nem is hiszem, hogy ott lett volna. Egy Vencel téri söröző­ben beszélgettünk először, de nem Méry Gábor felvétele is annyira a szerepről, mint inkább az életről. Ültünk az asztalnál a sok­sok krigli mellett, és én úgy éreztem: az apámmal társalgók. Aztán Kers­kóba is meghívott párszor, a hétvégi házába. Ott pedig mindig úgy érez­tem magam, mintha otthon lettem volna. Nem kérdezett, nem fagga­tott, nekem mégis beszélhetnékem volt. Talán azért olyan jó író ő.:. végig tudja hallgatni az emberek történeteit. Pár hónappal ezelőtt, a Pacsirták bemutatója után ugyan­úgy gratulált, mint hatvankilencben, amikor a Vonatokat látta. Rám mo­solygott és átölelt. Szavak nélkül jelezte, hogy elégedett. Egyébként a Vonatokban egyetlenegy jelenetet vettünk csak fel kétszer, azt, amikor Miloš a pincében, libatömés közben kéri meg a főnökné asszonyt, hogy tanítsa be őt, mielőtt meglátogatná a menyasszonyát. Jirka úgy érezte: nem igazán voltam ártatlan a képe­ken, rá kellett tennem a kínokra, a gátlásokra, többet kellett mutat­nom a fiú belső énjéből, abból, hogy neki még soha, egyetlen nővel sem sikerült. -Kit érzett közelebb magához? A Vonatok vagy a Pacsirták fő­hősét? - Miloš ...ó állt igazán közel hoz­zám, hiszen nem sokkal az érettségi után kaptam meg a szerepet. Pavel Hvézdáŕ sokkal nehezebb feladat elé állított, hiszen amíg a Szigorúan ellenőrzött vonatoknál ott volt a fo­gódzó, a novella, addig a Pacsirták­hoz csupán forgatókönyvet kaptam, mert mást nem kaphattam. Hrabal a huszonnyolcadik oldalig jutott el annak idején a novella megírásá­ban; azzal a papírcsomóval gyújtott be egy napon a felesége, gondol­ván, arra már úgyse lesz szüksége neki. A forgatókönyvben nagyon ke­vés szöveg szólt Pavel ről. Hogy mégis tiszta képet tudtam adni róla, az Menzel érdeme és a partnereimé, akik szintén segítettek a megformá­lásában. Például Rudolf Hrušínský és Jiŕina Štépničková, aki az anyá­mat játszotta, s aki ismerte jól a film történetét, hiszen az ötvenes évek­ben ő is börtönben ült. - Menzelen kívül másokkal is dol­gozott az elmúlt húsz évben. - Tizenhárom filmet forgattam eddig; az első kettőnél szebbet, tar­talmasabbat azt hiszem, nem csiná­lok már. Pedig nagyon szeretnék egyszer Véra Chytilovánál is játsza­ni meg Formánnál, de ki tudja, eszükbe jutok-e? Formán a Szigorú­an ellenőrzött vonatok után azt mondta: tervei vannak velem. Aztán elment és magával vitte az elképze­léseit. Jól jönne persze egy újabb lehetőség Menzeltől is... nagyon babonás vagyok, nem szeretném, ha a tizenharmadik filmem lenne az utolsó. - Most, hogy a Pacsirtákkal ismét a figyelem középpontjába került, mi­lyenek a hétköznapjai? - Reménykedem. Egyfolytában reménykedem, hogy újra hívni fog­nak. Húsz évvel ezelőtt egy hónapig énekeltem a párizsi Olympiában. Ott, ahol a legnagyobb francia mű­vészek, Bécaud, Aznavour és má­sok lépnek fel. Aztán legördült a vasfüggöny és a folytatás elma­radt. Kár, hogy a Pacsirtákat is csak az idén engedték „kirepülni". Talán sokkal, de sokkal többre vittem vol­na, ha nincs az a bizonyos „cérna­szál". SZABÓ G. LÁSZLÓ TÖRÖK EL .EMÉR Köszönet mindenért neked anyanyelvem, jó csillagának, te édes mostoha, égi bölcsőt pipacsok ringató piros sikolya, ős csillaganyának, őszi égen felnevelő darvak sírása, v dajkám voltál, világ árvája, emberré mezei pacsirták te formáltál, énekétől zengőbb, jegenyetartást adtál, kristálytiszta benned visszahangzik örökvíz gyermekkoromból halk csobogása, a Tice-parti hajlékony, nádasok zizegése, fehér nyírfácska, tücskök esti harangszó éji cirregése, a bodrogközi zúghatnak körötted puszták felett, vad szelek, szirom-zúzmarás én már attól se kökénybokrok féltelek, csöndje, anyanyelvem, zsenge füvön te édes-keserű harmat gyöngye, szépen zengő unokáim arcáról arany hegedű, világgá küldött anyánk ajkán mosoly, drága ének: nevezhetnélek köszönet napnak is, mindenért néked! sorsom Hatvanadik születésnapján köszöntjük a költőt és munkatársunkat. Paprikás hangulat a PAPRIKAPIACON Mi bántja az érsekújvári Novofructot? A kedvezőtlen előjelekből ítélve várha­tó volt, hogy az idén paprikás lesz a han­gulat a paprikapiacon. Bár a fűszerpapri­ka tavaly is átlagos termést hozott, beho­zatalra szorultunk. Az idén aztán robbant a bomba. Az év elején még úgy tűnt, minden az előző évekhez hasonlóan zaj­lik majd. Az érsekújvári Novofruct csak­nem 3 ezer tonna fűszeraprika átvételére kötött előzetes szerződést a termelőkkel. Dikácz Zoltán, az agrofelvásárlási részleg vezetője és munkatársa, Jana Vrabcová mérnök az előszerződések összesítését mutatja. Megállapítható ezekből,- hogy a mezőgazdasági üzemek az idén 1800 hektárt vetettek be fűszerpaprikával. A „szabaddá" váló piac azonban, úgy tűnik, megtréfálta a konzervgyáriakat. Az­zal számolni lehetett, hogy a megszokott­nál kevesebb lesz a fűszerpaprika, ám hogy ennyi hiányozzon, arra még a leg­pesszimistábbak sem gondoltak. Az ál­landó csapadékhiány következtében az öntözés nélküli területeken e növény csak sínylődött. Ráadásul a gazdaságok ta­vasszal még nem sejtették, hogy a fű­szerpaprika ősszel ekkora üzlet lesz, s a tavaszi szárazság és szelek következ­tében gyengén kikelt növényzetből több mint 500 hektárt kiszántottak. A bevetett területnek csaknem az egyharmadát. A biztosító megtérítette a károkat, de... S miközben az ágazat és az ország "SZEMBENÉZÉS I. Eljött a józan szemlélődés ideje. Az utóbbi egy esztendőben sokszor siettünk, mert veszélyekkel fenyege­tett a késlekedés, s visszahozhatatla­nul elvesző tehetségnek tűnt a ma még mindig megvalósításra váró szándék. Most már könnyű okosnak •lenni, hogy istenigazából semmi sem történt meg velünk. Velünk nem. Körülöttünk, mellettünk, nekünk vagy nélkülünk, tőlünk és másoktól, de nem velünk, mert kívülrekedt rajtunk a forradalom. Nagyszerűsé­günk szalmaláng volt, az állandósá­gainkat most is a kicsinyesség, az irigység, a még mindig féktelen szen­vedélyek adják. Olyanok vagyunk, mintha egy súlyos baleset utáňi esz­méletlenségből ébredve cserben ha­gyott volna az emlékezetünk. Mint­ha elfelejtettük volna mindazt, amit tavaly november 17-e előtt velünk szemben elkövettünk. Ez nem vétlen elírás, nem is sajtóhiba. Mi követ­tünk el mindent önmagunkkal szem­ben. Mi voltunk gyávák, mi hallgat­tunk bölcsen másokra hagyva sor­sunk alakítását, mi törődtünk csak a magánéletünkkel, mi szavaztunk a tolvaj hnb-elnökökre, nekünk adták a jelképes pofonokat a hivatalokban, s mi osztogattuk azokat, de mi dol­goztunk a párttitkárok, az igazgatók villáit építő kollégáink helyett is. Lehet tiltakozni ez ellen írásban, névtelen levélben és aláírottban, de fenyegető telefonokkal is, legfeljebb újabb bizonyítékaim lesznek kóros emlékezetkihagyásunkról. II. Most mindannyian tizenötmillió forradalmár vagyunk. Az „én már akkor is megmondtam", az „én már akkor is láttam, tudtam" állapot ké­pezi forradalmárkodásaink mai lel­kületét. Biztosan így volt. Nem vo­nom kétségbe mindazt, amit utólag oly tisztán látott közállapotnak tün­tet fel mai gyávaságunk. Mert gyá­vák voltunk akkor és gyávák va­gyunk ma is. Mert ma nem a szóki­mondáshoz, a nyílt odamondogatás­soltak hát mások, akik oly jól átvé­szelve a novemberi „balesetetfe­ledték múltjukat, s feledtetnék azt másokkal is. III. Egy év - remélem - elegendő volt ahhoz, hogy kiábránduljunk önma­gunkból, s észrevegyük: a forrada­lom a maga valóságában rajtunk kí­vül zajlik. Tudom, tudom. Mint már a történelemben oly sokszor: a mi javunkra, értünk, nekünk, teremtet­tünk itt demokráciát. De miért lát­GYÁVASÁG NÉLKÜL hoz kell a bátorság, hanem a múltra való tiszta és igaz emlékezéshez. Azt kellene bevallanunk, hogy ma ugyan­olyan gyáván lapulunk, ugyanolyan „bölcsen" hallgatunk, mint ami­kor X. Y. elvtárs nem volt hajlandó fogadni az apró-cseprő bajait teljes joggal a világ legfontosabb gondjá­nak tekintő öregembert. Ma X. Y. úr nem fogadja a köz érdekében eljáró kisebbségi színházigazgatót. Igaz, demokrácia van, s ha jól összefog­tunk, talán nem választjuk meg újra, s választunk helyette olyat, aki majd fogadja, és azután, lehetetlenné teszi az intézmény működését. A demok­rácia nevében ma ugyanúgy gyáván hallgatunk, mert tudjuk mennyire kiszolgáltatjuk magunkat, ha nem az a jelölt fut be a helyhatósági válasz­tásokon, akit mi javasoltunk. Java­szik ez a gyávaság demokráciá­jának? A lelkekben, a fejekben nem volt forradalom. Ott még nem csörgettük meg kulcsainkat, s nem is kiabáljuk önmagunk lustaságának, kényelem­szeretetének, gyávaságának, irigysé­gének, nemzeti önhittségünknek, s az egyre inkább gazdasági jóté­konykodás köpönyegébe bújt sovi­nizmusnak: Le vele! így igaz! Ezek nem „én" vagyok, ezek „mi" va­gyok. Most nem „én" gyávulunk el, hanem „ők" gyávulok el. Zavaros meg érthetetlen? Eléggé, dehát ilye­nek vagyunk: én, te, ő, mi, ti, ők. IV. Egy álmatlan féléjszäkámba ke­rült, hogy most feltegyem a kérdést: Idén november 17-én végre miért váltottuk le a gondolkodásunkat, ér­zelmeinket, hitünket, meggyőződé­sünket semmibevevő legnagyobb hatalmat - a gyávaságot? Feltettem. Magamnak, mert a többi rajtam kí­vül történik. Felelős vagyok érte? Akkor is az vagyok, ha másoknak eszébe sem jut az effajta önjelölt felelősségvállalás, mert egy esztendővel a gyávaságunk leküzdésének jelképes napja után mi visszagyávultunk ugyanoda, ahon­nan 'eltaszigáltuk magunkat. Szabad­ság, egyenlőség, testvériség! - valaki­nek az egyik novemberi estén ez a jelszó is eszébejuthatott, mert felírta egy kerítésre. Lám, most elérkezett a vállalkozás szabadsága, egyenlősé­ge, testvérisége azoknak, akik a meg­döntött kommunista rendszerben eleget loptak. Állampolgári jogon csakúgy alakítják a káeftéket, a még­úgyabbul vásárolják a butikokat. A magunkfajtára máris ráfogták, hogy nem vagyunk elég bátrak a vál­lalkozáshoz. (Csak zárójelben kér­dezem: a vállalkozás egyenlő a tör­vényesített tolvajlással, a csencselés­sel, a sefteléssel, a csempészéssel?) Igen, mi visszagyávultunk régi ön­magunkba. Tessék nézni! A letűnt rendszer nagy- és kisstílű tolvajai ma is milyen bátrak! Akkor már inkább a gyávaság? Persze az a fajta, amit ők annak mondanak. Mert bátorságra azért szükség van. Ellenük. Meg önma­gunk — lelkek tolvajait eltúró' - gyá­vasága ellen. DUSZA ISTVÁN vezetése a piacgazdálkodásra való átté­rés módozatait vitatta, fontolgatta, az üz­leti szellemmel megáldott vállalkozók sor­ra járták a termőhelyeket, s a saját elkép­zeléseik szerint szereztek érvényt a piac­gazdaság alapelveinek. A hivatalos felvá­sárlási árnál, jóval magasabb áron, nagy mennyiségben vásárolták fel a gyakran még le sem szedett termést. Ez a paprika jelent meg napjainkban 200-300 korona közti áron, szerény csomagolásban - az utcai árusoknál. Az üzletekben viszont se híre, se hamva. -A leszerződött mennyiségből eddig alig 300 tonnányi fűszerpaprikát vásárol­tunk fel - tájékoztatott Jana Vrabcová, a Novofruct felvásárló részlegének dolgo­zója. - Sajnos, úgy érezzük, szerződéses termelőink cserbenhagytak bennünket. Pedig vállalatunk jelentős támogatást nyújt nekik. A fűszerpaprika vetőmagját például, amelynek előállítási költsége ki­logrammonként 1900 korona körül mo­zog, integrációs alapunkból támogatva kilogrammonként 500-600 koronáért ad­juk el a termelőknek. Azoknak a termelők­nek, akik nem közvetlenül géppel vetik, hanem palántázzák a paprikát, hektáron­ként 5 ezer koronás támogatást nyújtunk. Ezenkívül a vegyszerekről is gondoskod­tunk számukra. Ez a rendszer eddig úgy­ahogy működött, mára azonban valahogy megbomlott az egyensúly. - Termelőinknek a szárított fűszerpap­rika szárazanyagának kilójáért 58 koro­nát, a fogyasztott paprika szárazanyagá­nak kilójáért 45 koronát fizetünk. Ez nyers állapotban 8-9 korona körüli árnak felel meg. Tény, hogy a kezünk meg van kötve, a jelenlegi előírások alapján ugyanis nem fizethetünk többet. így vi­szont nem versenyezhetünk az üzleti szellemű vállalkozókkal. Milan Koštálik mérnök, a Novofruct igazgatója dühös. Ez érthető is, hiszen az előzetes támogatások és ráfordítások el­lenére a termelők hátat fordítottak nekik. Ez gondjaik egyik fele. Nehezményezik azt is, hogy míg a Novofruct 74,25 koro­náért szállítja az üzletekbe a fűszerpapri­ka-őrlemény kilogrammját, a jelenlegi ke­reskedelmi árrés lehetővé teszi, hogy a kereskedők anélkül, hogy bármit is tennének vele, 20 százalékos nyereséget könyvelhetnek el rajta. A paprikahiány feldoldására külföldi behozatal lehetőségeit keresik. Minden valószínűség szerint Spanyolországból, esetleg Braziliából kerülhet be az ország­ba e nélkülözhetetlen fűszer. A behozatallal azonban vélhetően nem sikerül letörni a feketepiaci árakat. Ma ugyanis jóformán csak találgathatjuk a magánkézen felhalmozott készletek nagyságát, s így bizonytalan, hogy egy későbbi időszakban miként alakulhat a fű­szerpaprika ára. Az illetékesek fontolgat­ják, hogy a fogyasztás csökkentése érde­kében hivatalosan is felemelik a paprika árát. Ez azonban nem tűnik túlságosan ésszerű megoldásnak. A vállalkozók ugyanis csak erre várnak. Amint hivatalo­san is felemelik a paprika árát, ők azonnal rátesznek az áraikra, hiszen a hiány nagy úr. Hogy hol lesz a határ? Tán a csillagos ég T. SZILVÁSSY LÁSZLÓ ÚJ SZÚ 4 1990. XI. 15.

Next

/
Thumbnails
Contents