Új Szó, 1990. november (43. évfolyam, 257-281. szám)

1990-11-07 / 261. szám, szerda

A termelőt szidjuk, pedig egy vírus a hibás A dán Maribo cég toleráns cukorrépa-fajtákat kínál Október végén a szlovákiai cukorrépa-termesztési rendszer taggazdaságainak képvi

selői - a rendszergazda légi Agrokombinát Földműves-szövetkezet kezdeményezésére - országos munkaértekezleten vitatták meg legégetőbb gon

djaikat. Igen, főleg a gondokról esett szó, merthogy - sajnos - ezekből van több, mint az örömből. Ezt a tényt domborította ki bevezetőjében Jozef Mudroch, az SZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumának munkatársa is. Elmondta, a cukorrépa-termesztés szempontjából várhatóan 1,6 millió tonna kieséssel zárja Szlovákia az ötéves tervidőszakot. A felmérések szerint az idén mindössze 27 tonnás hektárhozamra van kilátás, amire 1956 óta nem volt példa. Ez annyit jelent, hogy hozzávetőlegesen 400 ezer tonnával maradunk el a múlt évi valóságtól, ,s még több cukrot leszünk kénytelenek importálni mint tavaly. Ez a tény több szempontból is elkeserítő. Talán emlékszünk még arra, hogy a gazdaságok az idén végre kifogástalan csíraképességű vetőmagot kaptak, s kelés után volt is öröm mindenütt a talán soha nem tapasztalt egyedsűrűség láttán. A tárca különféle szabályozókkal, főleg 50 százalékos gépvásárlási hozzájárulással is igyekezett serkenteni a termelőkedvet, s most mégis az utóbbi évtizedek leggyengébb eredménye fölött kell keseregni. Jó, volt egy szélsőséges aszály, de önámítás volna mindent ezzel indokolni. Például Ausztriában sem hullott több égi áldás, az ottani termelők mégis lóhosszal előttünk járnak. Hozzáértés, technológiai fegyelem, műszaki felkészültség? Vitathatatlan, ennek is szerepe van, de mint a minapi tanácskozáson kitűnt, van ennél komolyabb ok. Mint már annyi éve, a minisztérium osztályvezetője ezúttal is szóba hozta az üzemek és egyes parcellák eredményei közötti különbségeket. Csakhogy ezúttal nem a termelőket hibáztatta, hanem a termőterület, főleg a dél-szlovákiai körzetek rizomania-fertőzöttségét. A kutatók állítólag jó ideje tudnak róla, csak valahogy elfelejtették felhívni rá a gyakorlati szakemberek figyelmét. Vít Bojňanský professzortól, a Szlovák Tudományos Akadémia Ivánka pri Dunaji-i Experimentális Fitopatológiai és Entomológiai Intézetének munkatársától tudtuk meg, miről is van szó tulajdonképpen. Egy immár nálunk is tetemes károkat okozó vírusbetegségről, melyet még 1959-ben fedeztek fel Olaszországban, s amely azóta az egész világon elterjedt. Ha egy körzetben vagy gazdaságban elhatalmasodik, a cukorrépa terméshozamát 40-50 százalékkal csökkentheti, miközben a fertőzött, elsatnyult gyökerek cukortartalma 3-10 százalékra csökkenhet. A külföldi tapasztalatok sokasága figyelmeztette a vészre kutatóinkat, akik tulajdonképpen csak az utóbbi hónapokban kezdtek behatóan foglalkozni a veszélyes vírusbetegséggel. A Csallóközben máris sikerült kiszűrniük néhány olyan gazdaságot (Dióspatony, Dercsika, Albár, Alistál, lllésháza, Martos), ahol jelentős a talaj fertőzöttsége. > Mint megtudtuk, a cukorgyárak felvásárló központjaiban tüzetesen ellenőrzik a szállítmányokat, Bojanovský professzor mégis arra kérte a termelőket, maguk is szenteljenek figyelmet a termés egészségi állapota ellenőrzésének. Sőt. Ahol beteggyanús gyökereket találnak, a biztonság kedvéért küldjenek mintát az SZTA említett intézetébe ellenőrzésre. Ez elsősorban a fertőzött területek központi feltérképezése szempontjából fontos, de a termelőnek is érdeke, hogy tudja, hányadán is áll á cukorrépával. Merthogy a fertőzött területeken már jövőre ajánlatos volna a betegséggel szemben toleráns fajtákat termelni. A betegség jellemző tünete a hajszálgyökerek burjánzása. Az általuk átszőtt talajrészecskék néha kisebb telepeket alkotnak, máskor szakállszerűen körülveszik a répa alsó részét. Jó támpont lehet a vágási felületen látható, barnuló erezet, s figyelemfelkeltőnek kell tekinteni, ha az egyik parcellán 7-8, a másikon 14,5 százalék a cukortartalom, mint például a Gombai Állami Gazdaságban. Nagy kérdés, vannak-e toleráns fajtáink? Mint kitűnt, a hazai fajtákat ilyen szempontból még nem ellenőrizték. Amíg erre sor kerül, külföldön kell megfelelő fajtákat keresni, különben nem tudunk gátat vetni a cukorrépa-termesztés hanyatlásának. Ilyen répafajtákat kínál például a dán cukoripar ausztriai Maribo cége. Bánlaki Sándor, a cég igazgatója a tanácskozáson három bevált fajtát ajánlott a szlovákiai termelők figyelmébe. Ezek közül kettő (Turbo, Rítmo) az ún. kétszeresen toleráns fajták sorába tartozik, mert a rizomanián kívül a Szlovákiában szintén gyakori cercosporával szemben is toleráns. Az ajánlott fajták az ausztriai köztermesztésben, illetve a magyarországi, csehországi és szlovákiai összehasonlító kísérletekben egyaránt jól vizsgáztak az erősen fertőzött körzetekben. Adolf Graf professzor, a Fuchsenbigli Osztrák Cukorrépa-termesztési Kutató Intézet munkatársa konkrét adatokkal igazolta a fenti állítást. Mint mondotta, az egyébként 53 tonna hektárhozamot adő, 18,9 százalékos cukortartalommal jeleskedő hagyományos fajtáik a leopoldsdorfi cukorgyár körzetében, ahol immár 40 százalék körüli a talaj fertőzöttsége, a legerősebben fertőzött területeken 25 tonnával kisebb hozamot és 7,9 szazalékkal kevesebb cukrot adnak. Ezzel szemben a toleráns fajták hozama csak 4 tonnával, a cukortartalmuk pedig mindössze 2 százalékkal csökkent a vírusbetegség következtében. Az ausztriai farmerek egyértelműen azt állítják, az enyhén fertőzött területeken is gazdaságosabb és főleg biztonságosab a toleráns fajtákra alapozni. Veszprémi Imre és Szabó Miklós, a rendszergazda légi szövetkezet munkatársai bejelentették, a munkaértekezletet követően tárgyalásokat kezdenek a Maribo céggel - hasonlóképpen a Dow Chemical, Bayer és Schering vegyipari cégek képviselőivel - az ajánlott toleráns fajták, illetve a gabona- és cukorrépa-termesztésben nélkülözhetetlen gyomirtó és növényvédő szerek behozatalának lehetőségeiről. Ezt követően körlevélben értesítik a partnergazdaságokat a lehetőségekről, s visszajelzéseik alapján kötnek szerződést a külföldi cégekkel. Tehát adott a lehetőség, hogy a szlovákiai termelők már jövőre felvegyék a harcot a cukorrépa-termesztés kockázatát növelő vírusbetegséggel. Kár volna érte, ha egyéb - anyagi, osztozkodási vagy a privatizációval összefüggő - gondjaik közepette a gazdaságok egy része ezt az alkalmat ugyanúgy elszalasztaná, mint az országos tanácskozás kínálta tájékozódási lehetőséget. KÁDEK GÁBOR Nagyok és kicsik között a — kisebbség LESZ-E LENGYEL AUTONÓMIA LITVÁNIÁBAN? R

okonszenv kíséri Kelet-Európában a balti népek függetlenségi törekvéseit. S ez alighanem elhomályosít egy olyan problémát, mely itt, a mi térségünkben is komoly feszültségforrás. Az tudniillik, hogy a nemzeti-állami szabadság kiteljesedése képes-e párosulni a kisebbségi jogok iránti megértéssel. Litvániában ezt a próbatételt a lengyel nemzetiség követeléseivel szembeni magatartás jelenti. Gyűlölködéssel és fonákságokkal teli kacskaringós múltja van a litvániai lengyelek létének. Vilnius ősi litván város, de ez a Wilno egyben a lengyel kultúrának is melegágya volt. Az első világháború idején a város környékén majd 500 ezer beloruszul beszélő, de lengyeltudatú lakosság élt. Vilnius 1920 októberétől Lengyelországhoz tartozott. A várost és környékét afféle lengyelül beszélő litván államnak tekintették. Egyébként az Amerikában élő nagy lengyel költő, Czeslaw Milosz litvániainak vallja magát, pedig nem is tud litvánul. A két világháború közötti helyzetet a hadiállapotig menő lengyel-litván ellenségeskedés kísérte. Bojtár Endre Európa megrablása című könyvében olvasható, hogy Litvániában nemcsak lengyel filmet nem volt szabad játszani, de olyat sem, amelyben lengyel színész szerepelt. Míg viszont az akkori Vilnában, a litván nyelv a Stefan Batori (Báthory István) Egyetem előadótermeiből és a templomokból is kiszorult. A Molotov-Ribbentrop paktum Vilniust és környékét a német befolyási övezetbe eső Litvániának Ítélte. A litvánok azonban nem adták fel semlegességüket. Lengyelország elfoglalása során Vilniusba szovjet csapatok nyomultak be. A második Molotov-Ribbentrop szerződés megkötésével Sztálin 1939. szeptember 27-én lengyel területek fejében lemondott a Litvániával szemben támasztott szovjet igényekről. Vilniusszal és környékével együtt. A közelmúltban egy litvániai kisvárosban, Ejšiškosban a vilniusi kerület képviselői testületeinek megbíDAMOKLESZ KARDJA A SZAKMUNKÁSKÉPZŐK FÖLÖTT Elképzelés van - pénz még nincs A munkanélküliség időzített bombája ketyeg alattunk. Félünk, mert tudjuk, hogy a gazdasági reform forgatókönyve az elbocsátások növekvő arányával (is) számol s reménykedünk, talán még sem kell megismerkednünk a munka nélkül maradót törvényszerűen hatalmába kerítő bizonytalanság érzésével. Aztán „robban" a bomba, s olyasmi történik, amivel igazán nem számoltunk. A családfenntartó helyett annak tizenéves szakmunkástanuló fia, lánya válik „munkanélkülivé". Szinte hihetetlen, de íg^ igaz. Amint azt az SZK Oktatási, Ifjúsági és Sportminisztériumában a közelmúltban megtartott sajtóértekezleten megtudtuk, a szakmunkásképző 1-4. osztályába járó, megközelítően 35 ezer fiatalnál vált kérdésessé, folytathatja-e tanulmányait. Az okok elsősorban anyagi jellegűek. A nagyvállalatok kisebb önálló egységekre való szétesése és egyes, elsősorban szolgáltató és kereskedelmi szervezetek megszűnése miatt a szakmunkásképző 25,7 százaléka elvesztette fenntartóját. Az üzemek, amelyekben a munkabérek kifizetésére szükséges pénz is nehezen jön össze, lemondanak az intézetről, nem akarnak hozzájárulni a nevelők és a mesterek fizetéséhez, és egyre több esetben tagadják meg a szakmunkástanuló oktatási költségeinek térítését. Nem ritka a szándék, hogy a privatizáció adta lehetőségek keretében szeretnék bérbe adnf (eladni, esetleg termelési célokra hasznosítani) a tanműhelyeket, sőt olyan példa is van, hogy az üzem az iskola, illetve a diákotthon épületét akarja pénzzé tenni. Szaporítják majd a gondokat, hogy a privatizáció után a boltok és a szolgáltató egységek új tulajdonosai igyekeznek szabadulni a szakmunkástanulóktól. Főleg akkor, ha a tulajdonos családjában is lesz a szakmát elsajátítani akaró fiatal, illetve (idősebb) munkanélküli. A már meglévő problémák mellett újakkal is számolni kell, amelyek a tanév folyamán és 1991 szeptemberében jelentkezhetnek. Az előzetes felmérések szerint az üzemek többsége a munkaerőfeleslegre hivatkozva jövőre az ideinél lényegesen kevesebb szakmunkástanulót akar taníttatni. A jelek szerint országosan 40-60 százalékos lesz a csökkenés. Ez egyben figyelmeztetés az alapiskolák számára. Az eddigi gyakorlat szerint a nyolcadik osztályok végzőseinek 60 százaléka a szakmunkásképzőben folytatta tanulmányait. Elképzelhető, hogy azok a tanulók, akiknek ezekben az iskolákban nem jut hely, még egy évet „ráhúznak", az alapiskolára. Az illetékesek szerint a szülők egy része is a kivárást tartja majd helyesnek. A bizonytalan helyzet, a leépülő, esetleg megszűnő szakmunkásképzők, a formálódó üzemek és elhelyezkedési gondok láttán egy évvel inkább elhalasztják a fiuk-lányuk szakmaválasztását, hogy a döntésben kevesebb legyen a rizikó. Ide tartozó jó tanács a minisztérium illetékeseinek részéről, hogy a nyolcadik osztályok osztályfőnökei és a tanulók elhelyezkedéséért felelős pedagógusok a továbbtanulási lehetőségeket (iskolákat) tartalmazó jegyzéket ne vegyék „készpénznek". A tárgyszerű tájékoztatás és a tanácsadás céljából mondták el mindezt a minisztérium illetékes dolgozói. Vannak ugyanis törvények, amelyek következetes megtartásával a bajba jutott szakmunkásképzőket meg lehet(ne) menteni. Az ide vonatkozó 29/1984-es számú törvény 1990 júliusától érvényes novellája kimondja, hogy a szakmunkásképző csakis a minisztérium beleegyezésével szüntethető meg. Az iskolával szemben vállalt kötelezettségei alól annak fenntartója csak akkor mentesül, ha azokat más szervezet átveszi. Az 1990. május 23-i kormányhatározat pedig kimondja, hogy a munkásfoglalkozásra felkészítő iskolák épületei a szervezeti változások után is csak oktatási célokat szolgálhatnak. A minisztérium elemezte a kialakult helyzetet és megoldást javasolt. Ennek lényege, hogy a bizonytalan jövőjű szakmunkásképzők valamennyi épülete a vállalatok tulajdonából még ebben az évben kerüljön át az illetékes reszort, illetve az oktatási, ifjúsági és sportminisztérium tulajdonába. így az iskolák épületeit már nem lehetne eladni. Egyedüli „szépséghibája" az elképzeléseknek, hogy kivitelezéséhez (mesterek, nevelők munkabérére, az „állami", vagyis nem üzemi költségen tanuló diákok tanítására) még ebben az évben 317, a jövő naptári évben pedig 600 millió koronára lenne szükség. De ez utóbbi összeg is csak abban az esetben elég, ha a munkásfoglalkozásra készülő fiatalok hetven százalékánál az üzemek jövőre is vállalják az oktatási költségeket. Kérdésekre válaszolva a minisztérium illetékesei útmutatóként felérő tanáccsal is szolgáltak. Valószínűleg lesznek szakmunkásképzők, amelyek érdektelenség miatt épülnek le, mivel a szakma, amelyre felkészítenek, elveszti vonzását. Ezekben az esetekben a helyi viszonyokat és érdeklődést legjobban ismerő pedagógusoknak kellene megtalálniuk azt az új szakmát, amelynek oktatásával fenntarthatnák a szakmunkásképzőt. A minisztérium ebben segíteni fog, de ilyen irányú központi intézkedések nem lesznek. Ugyanez érvényes a szakmunkásképzés jelenlegi rendszerére. A változtatás egyrészt sokba kerülne, s idő előtti lenne. A nyugat-európai államok várhatóan 1992-1993-ban egységesítik szakmunkásképző-rendszerüket és a hazait majd akkor kell az európai formához hozzáalakítani EGRI FERENC zottjai kongresszust tartottak, s kikiáltották a litvániai lengyel autonóm területet. A Litván Legfelsőbb Tanács és kormány már a kongresszus előestéjén a központi szovjet konzervatív körök kezenyomát vélte felfedezni e fejleményben. Ismeretes Moszkvának a litván önállósulással szembeni ellenállása. A közelmúltban a Novosztyi hírügynökség csehül (és részben szlovákul) megjelenő lapjának, a Týždenník aktualítnak a munkatársa a szovjet külügyminisztériumhoz közel álló körökben olyan véleményeket tapasztalt, hogy támogatni kell a balti demokratikus törekvéseket, de a Szovjetunió felbomlása alááshatja a Helsinkiben elindult folyamatot. H

ét egész órán át tartott a Nyikolaj Rizskov és a Vytautas Landsbergis vezette szovjet-litván küldöttség legutóbbi konzultációs tanácskozása, amely a Moszkva-Vilnius \)iszony belső meghatározóit igyekezett tisztázni. Rizskovnak a sajtóértekezleten tett kijelentése szerint mintegy tíz alapvető pontban kell megegyezésre jutni. Nem érdektelen, hogy a Lettországi Daugavpilsben találkoztak a három balti országban élő orosz lakosság képviselői, akik ellenzik az Oroszországgal kötendő szerződést. S innen egyenesen abba a Litvániába tartottak, ahol éppen kikiáltották a lengyel autonómiát. Szovjet-orosz publicisták megértést tanúsítanak a lengyel kisebbség követeléseivel szemben, bár ebbe nyilván belejátszik az orosz érdekekből fakadó indíttatás is. De nemigen hagyható figyelmen kívül, ha felteszik a kérdést: miért is kezdték szorgalmazni a litvániai lengyelek a nemzetiségi önkormányzat gondolatának valóra váltását? Ezzel kapcsolatban több körülményre hívják fel a figyelmet. Utalnak azokra a társadalmi-politikai fejleményekre, amelyek nyugtalanságot keltenek a litvániai lengyel kisebbség körében. így a hivatalos nyelvről szóló törvényre, melynek értelmében két év alatt el kell sajátítani a litván nyelvet. További mozzanat a litvániai lengyelek etnikai problémáit feszegető viharos k viták gyürüzése, amit a tudósok indítottak el. Elégedetlenséget vált ki a lengyel kulturális központ és a lengyel főiskola létrehozására irányuló igyekezet ellehetetlenülése. A lengyeleket éberségre intette, hogy Litvániában új területi rendezés lehetősége is fennáll, amit úgy értelmeznek, mint a vilniusi kerületben élők lengyelek megosztását szolgáló kísérletet. Az említett közírók szerint a nemzeti viszálykodáshoz hozzájárult a köztársasági sajtó is. Kli/ikolaj Laskevics a szóbanI VJr forgó lapban azt írja, hogy az ejšiškosi kongresszus nyugodt légkörben, túlkapások nélkül zajlott le. Több változat került terítékre arra nézve, hogy miként valósuljon meg a lengyel autonómia. A leghevesebb vitát kiváltó kérdés az volt, hogy a lengyel autonóm terület Litvániához tartozzék-e vagy a Szovjetunió része lesz. Egyértelműen az előbbi álláspont kerekedett felül. A kongresszus viszont fenntartja magának azt a jogot, hogy újból összeüljön, s abban az esetben, ha Vilnius elutasítóan viszonyul a,, függetlenségi nyilatkozatukhoz", éljen a második változat lehetőségével, vagy egyéb módot találjon nemzeti jogaik megvédésére. S ezzel kapcsolatban elgondolkoztatásra késztet a kongresszusnak az a megállapítása, hogy a litván alkotmány az 1938-as burzsoá alkotmány kitételein alapszik, s ezért rájuk, a lengyel kisebbségre nézve érvénytelen. Ez pedig többirányú megideologizálás és „meglovagolás" lehetőségét is magában rejti. KISS JÓZSEF ÚJ SZÚ 4 1990. XI. 7.