Új Szó, 1990. november (43. évfolyam, 257-281. szám)

1990-11-07 / 261. szám, szerda

LELEPLEZETT ÁLPRÓFÉTÁK ÉS DEMAGÓGOK Megszületett a nyelvtörvény, s mi legyen utána? ÚJ szú 1990. XI. 7. Nem tagadjuk, a nyelvtörvény jóváhagyását megelőző hetekben reggelente szinte félve lapozgattuk az újságokat. Mennyi alaptalan vád, koholmány, féligazság és hazugság hangzott el nemzeti kisebbségünk címére! Ezek hallatán vagy olvasása közben az embernek olyan érzése támadt, mintha a szlovák nemzet további kibontakozása, sőt léte csak attól függne, milyen mértékben sikerül a szlovákiai nemzeti kisebbségek jogainak korlátozása. Aggodalmainkat növelte, hogy a nacionalista hangadók demagógiája szinte szabad utat kapott. Minden józanabb hangot nemzetellenesnek minősítettek és úgy tünt, hogy a pártok vezetői, a politikusok is kerülik a párbeszédet, nehogy rossz fényben tűnjenek fel. Ez a tartózkodás, óvatoskodás csak tovább bátorította a hangulatkeltőket. A nyelvtörvény parlamenti vitája nyílt állásfoglalásra késztette az eltérő álláspontok képviselőit. Most nem vitatjuk, hogy a jóváhagyott nyelvtörvény mennyire van vagy nincs összhangban nemzeti kisebbségünk érdekeivel, de ha a demokráciának egyáltalán vannak valamiféle fokozatai, akkor a kormánykoalíció javaslata némileg mégis magasabb szintet képvisel a Matica javaslatával szemben. Az erőviszonyok eltolódása? Az elmúlt hetek folyamán világossá vált, hogy a nacionalizmus magasra csapó hullámai könnyen elsöpörhetik a még gyenge lábon álló demokráciánkat. A veszély láttán a demokratikus erők is soraik tömörítésére kényszerültek. A kormánykoalíció, konkrétan legmagasabb "képviselője, Vladimír Mečiar szlovák miniszterelnök nagyon határozottan elítélte a nacionalista megnyilvánulásokat és törekvéseket. E törekvések már nem korlátozódtak csupán a szlovák nyelv kizárólagosságának törvénybe iktatását célzó követelésekre. Szlovákia fővárosának utcáit ellepték a Szlovákia teljes elszakadását szorgalmazó falragaszok és jelszavak. A nyelvtörvény jóváhagyása után pedig Víťazoslav Móric, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke már a szlovák kormány lemondását, új választások kiírását követelte és a fanatizált csoportokat állampolgári engedetlenség re szólította fel. Mečiar miniszterelnök és a kormány határozottabb fellépése után mintha megváltozott volna a helyzet. Az eddig háttérből figyelők is megszólaltak ... Vajon miért csak most? Talán eddig - ki tudja milyen megfontolásból - nem akartak szembeszállni az erősödő nacionalista megnyilvánulásokkal? Vagy csak most döbbentek rá a veszély nagyságára? Esetleg eddig nem is juthattak szóhoz? Ne firtassuk. A lényeg, hogy az utóbbi napokban a sajtóban, rádióban és a tévében is egymás után szólaltak meg szlovák politikusok, tudósok, művészek, pedagógusok és egyszerű emberek, elítélve a nacionalista, szeparatista törekvéseket és azok hangadóit. „Szlovákia, becsületed a tét!" Ezzel a cimmel jelent meg Vladimír Maňák írása a Slobodný piatok, a Független Újságírók Társulása hetilapjának 31. számában. A szerző többek között leszögezi: „A szeparatlsták... a céljuk eléréséért vívott demagóg csatában kampányt indítottak a szlovák nyelv ,,védelmére" (amelyet a szlovákoktól, természetesen senki se akar elvenni és senki se tagadja meg tőlük) s egyben a nemzeti kisebbségek beolvasztását célzó politika bevezetésére ...Az SZNT-ben a demokratikus többség, az idei júniusi választásokon szerzett legitimitására támaszkodva, megszavazta a szlovák nyelvet Szlovákiában hivatalossá nyilvánító viszonylag humánus törvényt, amely még úgy-ahogy összhangban van a politikai, állampolgári, kulturális stb. jogokról szóló nemzetközi egyezményekkel." y A szerző a továbbiakban kifejti, hogy az SZNT-nek valóban nem volt más választása, mint ennek (és nem más) törvényjavaslatnak az elfogadása. Ezen a tényen mit sem változtatnak a tájékozatlan fiatalok tüntetései és éhségsztrájk formájában történő zsarolási kísérletei országos referendum kikényszerítésére a Matica által javasolt nyelvtörvényjavaslat elfogadtatása érdekében. Ugyanis ha e javaslatot mégis megszavaznák, akkor „a Szövetségi Gyűlés az emberi jogokról szóló törvényjavaslat december 10-ére (az Emberi Jogok Napjára) kitűzött jóváhagyásával összefüggésben kénytelen lenne e nyelvtörvény hatályát érvényteleníteni. Az ENSZ 1948ban jóváhagyott emberi jogokról szóló Egyetemes Nyilatkozatából és az ehhez kapcsolódó nemzetközi egyezményekből kiinduló törvény egyértelműen összeegyeztethetetlen a Matica által javasolt nyelvtörvénnyel". Ebben az értelemben a Maticajavaslat elfogadásának kikényszerítésére ösztönzött (esetleg szervezett) tüntetések és éhségsztrájkok csupán a résztvevők tájékozatlanságával, félrevezetésével, esetleg azzal magyarázható, hogy a nyelvtörUgyanez a szerző egyik glosszájában: szinte előbbi gondolatait tovább kifejtve a Matica elnökének címére kijelenti: ,,Markuš úr, a tévében és más alkalmakkor elhangzott nyilatkozataiból arra a következtetésre jutottam, hogy ön nem is anynyira Szlovákia és a szlovák nyelv sorsát viseli szívén, hanem valami egészen mást. ön a karrierjét tartja szem előtt?" A Práca című napilap október 31 én megjelent számában Juraj Podoba Mire emlékeztet a nacionalisták szótára című írásában a lényegre tapintva szintén leszögezi: „A nacionalista beállítottságú csoportok tevékenysége (nemzeti hovatartozásukra való tekintet nélkül)' ugyancsak nem járul hozzá a vitás kérdések igazi megoldásához. Az érzelmi szempontok kidomborítása, az ésszerűség elvének száműzése belpolitikai életünkből többek a lakosság kegyeiért és főképp a po„ Fél re a csehszlovák államszövetséggel!" Falragaszok a szlovák főváros utcáin. Méry Gábor felvétele vény csak ürügy annak határait messze meghaladó egyéni ambíciók elérésére. Ugyanis a Matica-javaslat elfogadásával, a kisebbségek jogainak további korlátozásával törvényhozó szerveink megsértenék az ENSZ határozatát az emberi jogok,,Szlovákok, ébredjetek!" Ugyancsak a Slobodný piatok közölt a nacionalista hangulatszítást keményen elítélő vezércikket Oto Fülöptől, a lap szerkesztő bizottsága elnökétől Már csak a barna ingek hiányzanak... ? címmel. A cikk írója a nacionalista szítást szélesebb vonatkozásban elemzi. Szerinte a nacionalizmus hangadói közönséges karrieristák, akik a nemzeti érzelmek húrjait pengetve, minden más szempontot figyelmen kívül hagyva csörtetnek saját önző céljaik felé. „Mit számít, hogy más, főképp gazdasági programunk hiányzik? Mit számít, hogy más nemzetek már nevetnek rajtunk, vagy éppen sokkolva átértékelik eddigi álláspontjukat? Mit számít, hogy az Európába vezető úton pénzügyileg nem támogatnak, mert lassan már nem hisznek nekünk? Mit számít, hogy szomszédainknál is felkorbácsoljuk a szenvedélyeket? Nem baj, fontos, hogy szlovákok, Jánošík büszke leszármazottai vagyunk. Remegjenek a trónok, ha fejünk fölött megforgatjuk fokosainkat." így ír metsző iróniával a vezércikk szerzője. Majd levonja a további következtetést: ,,E politikának nem az a lényege, hogy a szlovák nyelv akár Salgótarjánban is meghonosuljon, hanem az, hogy egyesek magasabb posztokat akarnak megszállni, főnökösködní, uralkodni akarnak. A politika színterére akkor léptek, amikor lényegében már minden eldőlt... Ezért hamis információkat terjesztenek... ezért bujtogatnak, szítják az értelmetlen szenvedélyeket és a politikába minden erővel be akarják vonni a középiskolás fiatalokat, sőt (ilyen esetekről is tudunk) az alapiskolás gyermekeket is... Nem igaz, hogy mögöttük áll egész Szlovákia. Mögöttük mindenekelőtt a mindenre hajlandó nacionalisták állnak." A vezércikk utolsó fejezete a következő felhívást tartalmazza: ,,Ébredjetek, szlovákok, és ne hagyjátok magatokat továbbra is egymás, a csehek és a magyarok ellen uszítani... Mi nem csupán szlovákok, hanem egyben európaiak akarunk lenni". lítikai hatalomért viaskodó álprófétákat és demagógokat hívta életre... Közös jövőnk szempontjából létfontosságú, hogy mindazok, akik valóban a szlovák (magyar, rutén, cseh, német) nemzet (nemzetiség) érdekeit tartják szem előtt, végre tudatosítsák: a nacionalizmus, a gyűlölet fellángolása és az ezzel mindenkor párosuló erőszak, hoszszú évekre meghiúsítaná a négy évtizedes totalitástól örökölt problémák megoldását..." Mit tehetne még ehhez hozzá egy csehszlovákiai magyar újságíró? A GYÖKEREK óva intenek... A Gyökerek (Korene) nevet viseli a Szlovák Értelmiség Társasága, amely nyilatkozatfélét közöl a Zmena független hetilap 59. számában. Az írás egyöntetűen magyarellenes hangnemével és számos aligha alátámasztható megállapításával a nemzeti érzelmeket igyekszik felkorbácsolni. íme, néhány idézet belőle: „Dél-Szlovákiában az iskolaügy a szlovákok elmagyarosítását szolgálja, mert minden szinten a magyarok, illetve a meghátráló és demoralizált szlovákok, uralják." „A szlovákok asszimilációja DélSzlovákiában tragikus, de reális jelenség. " „Dél-Szlovákia magyarízálása a hivatalos statisztikában szereplő adatoknál nagyobb méretű... a magukat szlováknak vallók nagy része magyar nyelven kommunikál és sokan gyermekeiket is magyar nemzetiségűnek tüntetik fel." „A szlovákok díszkrimínálá3a minden területen elképesztő méreteket öltött." „Ilyen körülmények között az a veszély fenyeget, hogy az ott maradó szlovákok elnemzetlenednek, a nemzeti identitásukat megőrizni óhajtók pedig eltávoznak." Az itt felvetett megállapítások hitelességének megítélését az olvasókra, valamint azokra a Dél-Szlovákiában évtizedeken át egymás mellett élő és dolgozó szlovákokra és magyarokra bízzuk, akiknek békés életét valakik mesterségesen akarják megzavarni. Mindenesetre a Gyökerek óva intenek című cikk felhívásnak is beillő nyilatkozatból szükségszerű a következtetés: minden becsületesen gondolkodót óva kell intenünk a nemzeti ellentéteket szítok politikájának veszélyére. ZSI LKA LÁSZLÓ A harangok se szolnak egyformán ,,A nacionalizmusnál nagyobb hazugság nem állott még ki a harci porondra. A nacionalizmus maga ezer arc. Megzavarja a legbiztosabb szemű embert. Lefoglal magának minden emberi gyengeséget Utazik tradícióra, kegyeletre, fajbüszkeségre, kenyéririgységre, minden erényre és bűnre." A fenti sorokat egy fiatal magyar költő-publicista írta 1901-ben. Ady Endrének hívták. Ugyanő, egy évvel később, a Nacionalisták című cikkében még tisztábban és keményebben fogalmaz: „A legfertelmesebb hazugság s a legveszedelmesebb nyavalya. Kiaknázza a tömegek vad butaságát, a félműveltek szenvedélyeit. A nacionalizmus voltaképpen internacionális szövetkezete a sötétségnek, butaságnak s a gonosz tekintélyek önzésének". Az október 25-én elfogadott nyelvtörvényről kialakult véleményem és a csehszlovákiai magyarság jeles személyiségeinek, politikusainak, egyben képviselőinek a nyelvtörvény elfogadását követő megnyilvánulásai késztettek arra, hogy a fenti idézetekkel együtt a magam álláspontját is közreadjam. Törvénytisztelő polgárként a legitim parlament által jóváhagyott nyelvtörvényt, ha valamilyen rendkívüli körülmény nem késztet más állásfoglalásra, megtartom. Megtartom, annak ellenére, hogy nem értek vele egyet. Nem értek egyet a nyelvtörvény morális értékeivel. 1) mert nem jelent előrelépést a totalitárius rendszer Lenin nevével fémjelzett ,,nemzetiségi politikájához" viszonyítva; 2) mert minden szlovákiai polgárra nézve megalázó, s ez alól nem képeznek kivételt azok a személyek sem, akik az ún. Matica-törvénytervezet szorgalmazói, mivel mindannyian egy ortodox-kommunista manipuláció potenciális áldozatai; 3) mert a Szlovákiában élő nemzeti kisebbségek minden polgárát személyenként és kollektive is diszkriminálja; 4) mert determinál, önkényesen behatárolja szellemi mozgástereinket, ellentmond a már az új parlamentek által jóváhagyott törvények jelentős részének; 5) mert spekulatív, hiszen más lehetőség híján Európa felé szivárványív a nemzeti kisebbségeknek nyújtott áljog, a szélsőséges szlovákok irányában pedig villámhárító a nemzeti kisebbségek megrövidítése; 6) mert a kishitüségből táplálkozva normatív jellegű és átvitt értelmezésben apartheid stigmájú; 7) mert nem természetes, hanem egy 19. századi mumifikált szellemet szabadít ki a palackjából. Nem sorolom tovább, mert nem vagyok vak és pontosan látom a kormány és parlament kényszerhelyzetét, fenyegetettségét, ami egyszersmind a demokratizálódási folyamat fenyegetettségét is jelenti. Pontosan látom, olykor értem is a cselekvéssor logikáját, ahogy kiengedi és elzárja a különböző szelepeket, ahogy jó értelemben véve „manipulálja" az elborult elméket, ahogy felvállal és manikűröz egy-egy veszettnek tűnt ügyet, ahogy nyilvánosan elfenekeli a durcás, gyermekésszel gondolkodó s tömeghisztériát szító vásott pártvezérnebulókat. Ami aggaszt, az a csehszlovákiai magyar vezető személyiségek hirtelen pálfordulása, illetve váratlanul meghökkentő lojalitásuk. A „konstruktív ellenzék '-légvár szinte a szemünk láttára omlott össze, az öntudatos, álbátorságot tükröző nyilatkozatok egyszerre szánalmas dadogássá szelídültek. Szlovákia magyarsága súlyos kétségek között vergődik, látván és hallván vezetőinek magatehetetlenségét, elbizonytalanodását. Nem érti, miért nem tudnak, vagy nem mernek egyértelműen állást foglalni választóik érdekében, miért tesznek kétértelmű kijelentéseket, miért misztifikálnak. Félő, hogy a nagy „Európa-keresés" közben újfent eluralkodik rajtunk a provincializmus, visszavonulásunk az elefántcsonttoronyba máris nyilvánvaló. Mítoszt írunk újra egy elpuskázott lehetőség büzölgö romjain, mitikus hősöket kreálunk - nyugodt lelkiismerettel mondom - kicsinyes és bűnös egyéni és pártérdekek szánalmas spekulációi nyomán. „Valahol Fábry Zoltán népe vagyunk" - hallom a magyar televízióból a megsiratnivaló visszavonulás demagóg igéit. Átgondolta-e valaki közülünk akárcsak féljózanon is, hogy milyen szintet jelent ez számunkra itt és most? Ez lenne önbecsülésünk szintje? Egy féligazságokra épített Potyemkinmitosz függvényei lennénk csupán, mely emberöltőnként egy-egy újabb eunuch-mítoszt vajúdik a világra? Még ma sem merjük kimondani, hogy ez a mítosz-mese nem csupán a. szlovákiai magyar és a szlovákiai szlovák Móricról szól, hanem egy, az egység-eufóriából indentitás-knock out helyzetbe heccelt csehszlovákiai magyarságról. Mert az elfogadott nyelvtörvény fölött gondolkodva, nem kellene elfelejtenünk, hogy az nem csupán a demokrácia, hanem az itt élő magyarság súlyos veresége is. Azt, hogy miből következett, hadd ne elemezzem újra, hiszen kellőképpen el nem ítélt módon jeleztem, s megírtam már jó néhány hónappal ezelőtt. Valójában a nyelvtörvénnyel kapcsolatos taktikai lojalitásról sem nekem kellett volna szólnom a helyhatósági választások küszöbén. Mert „aki pedig felkötötte a harangot, az kongassa". Kongassa akkor is, ha a harangok megkondítása újra veszélyeztetheti az egyént. Kongassa akkor is, amikor szilencium van. SOÓKY LÁSZLÓ lllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll Negyvenkettedik évadját kezdte meg minap a Szlovák Filharmónia. Több évi „gazdátlanság" után, Aldo Ceccato személyében végre vezető karmestere van az együttesnek. A milánói születésű olasz karmester az elmúlt több mint két évtizedben sokszor állt már filharmonikusaink élén. Jómagam is emlékszem arra, amikor Rossini Semiramis nyitányát vezényelte, arra a szenvedélyes extázisra, melylyel Ravel Boleróját izzította át, aztán Verdi Requíemjét, majd Mahler ötödik Szimfóniáját. Évadkezdő koncertjének műsora is igényességre vall. Az első szám a roppant népszerű Schubert-mű, a Befejezetlen néven ismert h-moll szimfónia volt, az est gerinceként egy ritkán megszólaltatott L/szf-alkotás, a Faust-szimfónia hangzott el. Schubert bensőséges dallamokban bővelkedő szimfóniájának ragadványneve csak a század vége felé terjedt el, s csupán azért, mert a szimfónia a klasszikus négy tétellel ellentétben csupán kettőből áll. Hogy miért, arra már sosem kapunk választ. A mű zenei nyelvezetének jellemző vonása a kontrasztgazdagság, a hangulatok változatossága és a dinamika széles skálája. Ceccato amellett, hogy felfokozta a műben rejlő drámai erőt, a kontrasztok nyújtotta lehetőséget is a végsőkig fokozta, így egy érdekes, de szokatlanul markáns arcélű Befejezetlent hallottunk. A Faust-problematikával foglalkozó zenemüvek hosszú sorában Liszt alkotása kiemelkedő helyet foglal el. Liszt, bár Goethe városában, Weimbarban élt és alkotott, bizony nem kedvelte a költőóriást, ami francia szellemű neveltetése és műveltsége tükrében nem is meglepő. Maga a többszáz éves Faust-monda régen foglalkoztatta, amit nem egy szerzeménye - például a híres Mefisztó-keringő - is dokumentál. A Faust-szimfónia alcíme azonban már így hangzik: Három jellemkép Goethe nyomán. Goethe nyomán bár, de Liszt müve egészen más mint az ihletet adó alkotás. Más, mert nem a történetet illusztrálja, mint azt Liszttől, a programzene megtestesítőjétől elvárnánk, hanem jellemeket. És ebben rejlik a mű igazi zsenialitása. Ceccato pedig a művel egyenrangút produkált. VARGA JÓZSEF iiimiiimiiiiiiiiiiimimiiimmmimiiiiiiiiimiiiii