Új Szó, 1990. november (43. évfolyam, 257-281. szám)
1990-11-30 / 281. szám, péntek
( M) ilyen leszek, ha nagy leszek...? (Méry Gábor felvétele Jobb (lenne) félni... Számok, tények bizonyítják, mé^ néhány évig fö kenyéradóink a földműves-szövetkezetek és az állami gazdaságok lesznek. Azok, akik úgy gondolták, hogy augusztust követően majd gomba módra „nőnek ki a földből" a magángazdák, alakulnak a családi farmok, elszámították magukat. Szlovákiában a szeptember végi összesítés szerint mintegy 15 ezer tulajdonos kéri vissza a földjét. Az igényelt terület kevesebb 20 ezer hektárnál. Ez Szlovákia mezőgazdasági földterületének 1,1 százalékát teszi ki, és az igénylők négyötöde tulajdonának csak egy részén akar gazdálkodni. Aki összefüggéseiben elemzi az adatokat, belátja, naiv dolog erőteljesebbnek remélni a kezdetet. A városiasodott falusi porták, a hiányzó anyagi feltételek, eszközök és kisgépek objektív késleltető tényezők. Megfontolásra, mérlegelésre intik az örök életében óvatos földművest, aki, mint mindig, most is kivár. Addig mindenképpen, amíg az út, amelyen magángazdaként elindulna, túlságosan göröngyös, s ráadásul az eligazodást jelző táblák is nagyon hiányosak. Mindez azonban csak átmeneti helyzet. Az egymás után megjelenő törvények segítségével az új úton is egyre biztonságsabbá válik a közlekedés, a privatizáció segítésére alakuló körzeti hivatalok, a szubvenciók, a nagykereskedelmi árakon való vásárlási lehetőségek megadása, VALÓBAN SEMMI SEM FENYEGETI A MEZŐGAZDASÁGI ÜZEMEK LÉTÉT? a gépiparban fokozatosan meginduló „miniatürizálódás" stb. által pedig a haladást nehezítő göröngyök is fogynak. Ennyi mág elég (lesz), hogy a földművesek körében is megnőjön a vállalkozási kedv, amit a kényzeritő helyzet tovább erősíthet. Például az iparban dolgozó földtulajdonos (aki jelenleg csak földjének egy részét kéri vissza, illetve bérleti díjra tart igényt) munkanélkülivé válik s úgy dönt, hogy magángazdaként folytatja. Az sem titok, hogy a mezőgazdasági üzemek csak akkor maradhatnak fenn, ha az idei termelési értéket már jövőre lényegesen kevesebb munkaervel állítják elő. Ugyancsak már jövőre várhatóan a termelés is leszűkül, mivel az emelkedő élelmiszerárak miatt minden bizonynyal kisebb lesz a fogyasztás. A mezőgazdasági üzemekben így húsz (egyes előrejelzések szerint negyven) százalékos munkaerő-felesleg jön létre. Könnyen megtörténhet, hogy a földműves-szövetkezet földtulajdonos tagja munka nélkül maradt földnélküli fiával, rokonával, szomszédjával, barátjával összefogva a földműves-szövetkezeten kívül próbál szerencsét. A mezőgazdasági üzemekre leselkedő veszélyek tárháza gazdag, az elnökök és az igazgatók egy része mégis túlságosan magabiztos. Lebecsülik a „csak" 1,1 százalékot, a földműves-szövetkezet, állami gzadaság „biztos" jövőjét az egyéni gazdálkodás iránti érdekeltségre építik. Megfeledkeznek arról, hogy tavaly ilyenkor az 1,1 is álomkép volt, s rövid egy év alatt a lehetőségek és a kényszerítő okok megsokszorozhatják a jelenlegi arányt. Annál inkább, hogy a várhatóan csökkenő jövedelmek a földműves-szövetkezethez, állami gazdasághoz való ragaszkodást is meggyengíthetik. Ha akadt elnök, igazgató, felelős gazdasági vezető, aki ezt eddig nem gondolta végig, most, miután napvilágot látott a gazdasági reform konkretizált agrárprogramja, mulasztását minden bizonnyal pótolja. Jövőre a gazdálkodás pénzügyi feltételei minden eddiginél nehezebbek lesznek, ráadásul akkor, amikor a korábbi tervutasításos rendszer már nem működik, a piacgazdaság pedig még csak formálódik. Az új pénzügyi feltételeket csak azok a mezőgazdasági üzemek bírják, amelyek belső felépítési és szervezési rendszerüket a piacgazdaság igényeihez formálják. Sokatmondó előrejelzés, hogy a gazdálkodás idei szintjével és formájával az új pénzügy feltételek mellett már 1991-ben a földművesszövetkezetek mintegy negyede csődbe juthat. Az illetékes gazdasági vezetők számára ezek a figyelmeztető adatok, s nem az 1,1 százalék. Az utóbbi fent említett veszélyekkel szemben aligha nyújt biztonságot. EGRI FERENC Búcsú Sinkó Ferenctől és Horváth Ferenctől A két háború közti korszakot felelevenítő emlékező írásainkban az első csehszlovákiai magyar értelmiségi nemzedékről gyakran esik szó. Ennek a nemzedéknek jelentős kollektív tette a húszas-harmincas években kibontakozott értelmiségi ifjúsági mozgalom volt, s annak legaktívabb csoportjaiként a Sarló, a Prohászka Kör és a Magyar Munkaközösség működtek. E legendás csoportok szervezői és irányítói közül ma már csak az utolsó mohikánok élnek, s a napokban azok sorából is kihullottak ketten: Sinkó Ferenc és Horváth Ferenc. I. Az 1990. november 1-jén elhalálozott Sinkó Ferenc 1912-ben az Ipoly menti Gyerk községben, parasztcsaládban született. A gimnáziumot a közeli Ipolyságon végezte el, jogi tanulmányokat Prágában folytatott. Első publikációi gimnazista korában az akkori szlovákiai magyar diák-cserkész lapokban: a losonci A Mi Lapunkban és a komáromi Tábortűzben jelentek meg. Egyetemistaként a katolikus Prohászka Körben tevékenykedett, s lapjának, az Új Életnek, 1933-tól a segédszerkesztője, 1935 és 1939 között pedig a főszerkesztője volt. Az Éj Élet nívós lap volt, és a prohászkás tollforgatók a baloldalivá vált Sarlóval nagy ideológiai csatákat vívtak, de vetélytársaik kivételes aktivitását és az ifjúsági mozgalmakban betöltött erös rejesztő szerepét elismerték. Égy tett Sinkó Ferenc is abban a tanulmányában, amely A főiskolások címmel a Borsody István által összeállított és szerkesztett Magyarok Csehszlovákiában tanulmánygyűjteményben jelent meg. A bécsi döntés utáni években a Felvidéki Magyar Hírlap, majd a budapesti Magyarország szerkesztőségében dolgozott és a Szlovenszkói Magyar Kultúregyesület (SZMKE) havilapját, a Magyar Vasárnapot is szerkesztette. 1945 után Budapesten maradt, 1947-től 1973ig (a nyugdíjazásig) az Új Ember című katolikus hetilap belső munkatársa volt. A publicisztika mellett foglalkozott szépirodalommal. Az öreg malom árnyai című regényét és a Fekete madár című novelláskötetének írásait két meghatározó jellegű vonással lehet jellemezni: a néprajzi ihletettségü falusi környezetrajzzal és az átszellemült katolikus eszmeiséggel. Az utóbbi vonás publicisztikai írásaira és a budapesti Kis Színház által 1947-ben bemutatott Boldogasszony legénye című színművére is jellemző. ORVOSI TANÁCSADÓ Jóból is megárt a sok Egy amerikai kórház rendelőintézetében 22 éves fiatal lány (aktív sportoló, az USA alpesi síválogatottjának tagja) jelentkezik gyomorbántalmakra és általános fáradtságra panaszkodva. Az orvosok az első kivizsgálás után májkárosodásra gyanakszanak és a beteget felveszik a kórház belgyógyászati osztályára. A vizsgálatok kizárták a fertőző májgyulladás lehetőségét és negatív eredménnyel végződtek a doppingszerek szedését és az esetleges mérgezést kimutató tesztek is. A máj komputeres tomográfiája sem segített a diagnózis felállításában. A beteget hazaengedték, de házi orvosa néhány nap múlva visszaküldte a kórházba, mert úgy vélte, hogy rosszabbodott az állapota. A kórházi orvosok a rejtélyes eset megoldására májbiopsziát ajánlottak (vékony tűvel szövetmintát vesznek a májból - nem teljesen veszélytelen és elég kellemetlen vizsgálat), de erre nem került sor, a beteg az ismételt beszélgetések során megemlítette, hogy néhány hónapja nikotinamidot szed, mert úgy érzi, ettől a vitamintól (a nikotinamid a B vitaminok csoportjába tartozik), javul a közérzete és a teljesítőképessége. A túlzott vitaminkúra abbahagyása után azonnal javulni kezdett a beteg állapota és néhány hét múlva nyoma sem volt a májkárosodásnak. Az elmondottakból az a tanulság, hogy jóból is megárt a sok. Az ajánlott vitaminmennyiség duplája nem biztosít kétszeres egészséget! Földünk nagy részén éheznek az emberek, a fejlett országokban viszont sokan túlzásba viszik a dolgokat és éppen ezzel ártanak egészségüknek. A vitaminok bonyolult vegyületek és ezért nagy mennyiségben mindegyikük káros hatással lehet a szervezetre. Egyesek már viszonylag kismértékű túladagolás esetén is veszélyesek. A veszélyek a következők: Nikotinamid. Napi ajánlott adagja 20-30 mg körül van, és ennek a hússzorosa már májkorosodást okozhat. Nálunk ez a készítmény Bepella néven van forgalomban és ennek egyetlen tablettája 100 mg nikotinamidot tartalmaz. A B-komplex egy drazséjában 20 mg, a Bkomplex forte készítményben 50 mg van ebből a vitaminból. A nikotinamid káros mellékhatásának felfedezése annyira új, hogy az orvosok mindent tudó piros könyvecskéje, a Spofa kalendárium 1986-os kiadása sem tartalmaz semmilyen erre vonatkozó figyelmeztetést. A nikotinamid a sejtek anyagcseréjében fontos szerepet jászó enzimek alkotórésze és néhány kutatócsoport kísérleteket folytat annak megállapítására, milyen hatással van a nikotinamid a magas koleszterinszintre és a cukorbetegség kezdeti szakaszában. Ezek a vizsgálatok még nem zárultak le és ezért a Bepella kontroll nélküli alkalmazása ezeknek a betegségeknek az esetében nem ajánlható. Piridoxin - B6 vitamin. Az ajánlott mennyiség (napi 2-5 mg) százszorosa káros. Ezt a vitamint idegi panaszok gyógyítására használják, de túladagolása is az idegrendszert károsítja. Ez fejfájás, ingerlékenység és paresztéziák (égö, szúró kellemetlen érzések) formájában jelentkezhet. Egy tabletta nálunk kapható Pyridoxin 20 mg B6 vitamint tartalmaz, a B-komplex két formájában 1, illetve 10 mg piridoxin vari. A többi B vitamin viszonylag ártalmatlan és ezért túladagolásuk a gyakorlatban nem fordul elö. C vitamin. A skorbut kivédéséhez elég napi 100 mg aszkorbinsav. A fertőző betegségek, a rák és a 2 érelmeszesedés megelőzésére egyes orvosok ennek a többszörö sét ajánlják. Egy közönséges Celaskon drazsé 100 mg aszkorbinsavat tartalmaz, a közkedvelt pezsgő tablettád (Celaskon effervescens) ennek az ötszörösét, tehát fél grammot. Napi hat ilyen tabletta már kóros tüneteket okozhat, hasmenést és a fehér vérsejtek baktériumölő képességének a csökenését. Ennél kisebb adagok hosszabb ideig tartó szedése vesekövet okozhat azoknál, akik erre a betegségre hajlamosak. A zsírban oldódó vitaminok okozta mérgezések jobban ismertek, mint a B csoport tagjainak és a C vitaminnak a mellékhatásai. Az A és E vitamint sokan szedik, mert egyes kutatók szerint lassítják az érelmeszesedés folyamatát és talán az öregedést is. Ezek az elméletek még nem teljesen bizonyítottak, de ha igaznak is bizonyulnak (ami nagyon valószínű) az sem jelenti azt, hogy az A és E vitamint mérték nélkül lehet szedni. Érdekes, hogy a D vitaminnak, amelynek túladagolásától régen féltek a gyerekorvosok, csak a napi adag négyszerese mérgező hatású. Mai tudásunk szerint nincsenek mellékhatásai a K vitamin túladagolásának sem. Az elmondottakból az a fő tanulság, hogy a vitaminokat a legjobb természetes módon, a táplálékkal bejuttatni a szervezetbe. így a legkisebb túladagolás veszélye. Tablettákat csak akkor szedjünk, ha ezt az orvos ajánlja. Kivétel a C vitamin, de ebből se szedjünk többet, mint két pezsgő tablettát naponta és legalább egyszer hetenként tartsunk szünnapot. A vitamin nem gyógyszer Heveny megbetegedések esetén növekszik a szervezet vitaminigénye, és ezért az alapgyógyszer mellett indokolt a vitaminok szedése is. A sportolóknak is sok vitaminra van szükségük, de ezek nem helyettesíthetik a rendszeres edzéseket és az egészséges életmódot. Dr. RÁCZ OLIVÉR Műfordítói' tevékenysége szintén figyelemre méltó. Franciából vallásos témájú műveket fordított, csehböl pedig regényeket (Josef Škvorecký: Borűvka felügyelő szomorúsága; Josef Toman: Tiberius és Galigula; Stanislav Budin: Egy úr az admiralitást ól stb.). Egyik levelében azt írta nekem, hogy cseh katolikus (prózai antológiát szeretne összeállítani. Ehhez segítő kapcsolatot keresett, s én Rákos Pétert ajánlottam, akivel a kapcsolatot fel is vette. A két háború közti kisebbségi szellemi-irodalmi életünkkel kapcsolatban is voltak tervei. „Több kéziraton dolgozom - írta 1980. január 31 én keletkezett levelében. - Téged talán leginkább érdekelhet, gyűjtöm az anyagot a csehszlovákiai magyar katolikus diákmozgalom történetéhez. Címe Két tűz között lesz. Valószínűleg kéziratban marad, s leadom valamelyik könyvtárnak, illetve kéziratgyűjteménynek." Tudom, hogy súlyos szívbaja miatt az utóbbi években korlátozottan dolgozhatott, s így kérdéses, hogy a Két tűz között című tanulmányt megírta-e. Egy hasonló témájú értékes tanulmánya (A felvidéki ifjúsági mozgalom kezdetei Trianon után) a budapesti Regio ez évi 3. számában jelent meg. Remélhető, hogy hagyatékában további olyan írások maradtak, melyek két háború közti hagyomány-feldolgozásainkat gyarapítani fogják. II. Az 1990. november 5-én elhunyt Horváth Ferenc a Sarló egyik fö bázisának, Érsekújvárnak a szülötte volt. 1907-ben, parasztcsaládban született, az elemi és középiskola elvégzése után, 1927 és 1930 között a prágai Károly Egyetem bölcsészeti karának volt a hallgatója. Tanulmányait betegsége miatt szakította meg, majd a tényleges katonai szolgálat letöltése után, 1934-től 1947ig szülei gazdaságában dolgozott. Az ifjúsági mozgalmakban rendkívül tevékeny szerepet vállalt. Alapító tagja volt a Szent György Körnek, szervezője és csoportvezetőként résztvevője a regős- és szociográfiai vándorlásoknak. 1931-ben a Sarló országos elnöke; a prágai tanulmányok idején az ottani csoport vezetője. A munkásmozgalomban is aktívan tevékenykedett, s a Sarló fejlődésében radikális fordulatot jelentő 1931-es kongresszus egyik fő előadója volt. Publikációs tevékenységét ő is gimnazistaként kezdte meg, érsekújvári lapokban (Hajnal, Érsekújvár és Vidéke). Egyetemista korában kitűnő tollú és szociológiai megalapozottságú publicistává nőtt, s írásai A Mi Lapunkban, az első Új Szóban, a Korunkban, az Új Munkában és a Magyar Napban jelentek meg. Az ifjúsági mozgalom belső problémái és az értelmiség helyzete mellett főleg a magyar és kelet-közép-európai parasztság sorsának alakulását vizsgálta (A magyar parasztkérdés, Magyar Diákszemle, 1930; A keleteurópai agrárnépek helyzete az imperializmus korában, Korunk, 1932). 1947-ben Budapestre költözött, s ott a Szövetkezetek Országos Központjának előadója, majd az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda szakfordítója és lektora volt. Akkori irodalmi munkásságából egyrészt azok a cikkek-tanulmányok emelkednek ki, melyeket a Magyarországra áttelepített szlovákiai magyarok hetilapjába, az Új Otthonba írt (Az áttelepített magyarság és a demokrácia, 1949 stb.), másrészt a cseh és a szlovák tudományos ismeretterjesztő irodalomból való fordításai (Ján Filip: A kelta civilizáció és öröksége; Ján Pilat: Gandhi; Miloslav Stingl: A maja városok stb.). Jelentős része volt azokban az akciókban, melyeket Magyarországon a Sarló megalakulásának ötvenedik évfordulója alkalmából rendeztek, s tanulmánnyal szerepelt a Budapesten 1980-ban kiadott Ez volt a Sarló című tanulmány- és dokumentumgyűjteményben. Élete utolsó évtizedében sokat betegeskedett, de szlovákiai kapcsolatait akkor is hűen tartotta, ápolta. Az Irodalmi Szemlébe tanulmányt írt és 1988-ban a Kassán és Rozsnyón megrendezett Sarló-szemináriumokon kitűnő előadást tartott. TURCZEL LAJOS ÚJ SZÚ 4 1990. XI. 30.
