Új Szó, 1990. november (43. évfolyam, 257-281. szám)

1990-11-30 / 281. szám, péntek

Ki legyen a tűzoltóparancsnok? Tűzön, vízen át... 'íPÉKlTEIKH L1WÉL v////////////// Ha tüz ütne ki valahol. 45 másodperccel a riadót követően útban lennének. hogy testi épségük (sőt, életük) árán is mentsék a menthetőt, így volt ez a múltban és így van ez ma is. Ez a tűzoltók feladata, ha van demokrácia, ha nincs. A Dunaszer.dahelyi Járási Tűzoltó Testület 47 dolgozója úgy érzi, hogy náluk nincs, az ö egységükben november óta nem történt szinte semmi, továbbra is róluk nélkülük döntenek. - Miről is van szó? - kérdeztem ottjártamkor. s az éppen szolgálatos tűzoltók keserű szájízzel beszámoltak az alakulatban uralkodó „robbanásveszélyről". - Az év elején nálunk is sor került a bizalmi szavazásokra - vállalta a szóvivő szerepét Takács László. a testület szakszervezeti alelnöke. - A járási parancsnok, mivel soha nem élvezte a beosztottak bizalmát (lenézett bennünket, nem vett emberszámba - fűzték hozzá a többiek) fennakadt a rostán, úgyszintén a kivonuló egység parancsnoka, kinek magatartása miatt a múltban is sok jól képzett tűzoltó hagyta el a dunaszerdahelyi egységet. Petr Tuman mérnökről - mer„t miatta robbant ki a botrány - tudni kell, hogy szakmai rátermettségéhez nem fér kétség, ám emberi tulajdonságai... - mondta a szóvivő, s társaival együtt nagyot legyintett. Megtudtam, a nem szeretett parancsnokot végül is Pozsonyba helyezték és a járási nemzeti bizottság pályázat útján kívánta betölteni a megüresedett posztot. S mi történt? Az elküldött főnök visszatért, megpályázta a parancsnoki állást, állítólag azért, hogy lemossa magáról a „szégyent". A pályázatot - ezt is előre sejtették - megnyerte, de becsületére legyen mondva, visszalépett azzal, hogy ô nem is akar parancsnok lenni, jó neki a pozsonyi kerületi parancsnokságon. A kedélyek július elsejével lecsillapodni látszódtak, mert a járási parancsnoki tisztséggel Laterník Istvánt bízták meg, a kivonuló egység parancsnoka pedig Bajcsi János lett. Sajnos, az idilli állapotok csak szeptemberig tartottak, mert a friss parancsnok, Bajcsi János, családi okok miatt vissza kívánt térni Pozsonyba. Akkor kezdődött a dunaszerdahelyi tüzoltóharc következő menete. A megüresedett tisztség betöltését a tűzoltók már nem akarták a szerencsére bízni, ezért kéréssel fordultak feletteseikhez (járási nemzeti bizottság, kerületi és az országos tűzoltóparancsnokság), nevezzék ki a kivonuló egység parancsnokává a mindannyiuk által tisztelt és elismert, szakmai és emberi szempontból megfelelő Pápay János tűzoltót. - Kérésünket nem vették figyelembe - folytatta a szóvivő. - Tudatosítjuk, mi itt parancsot teljesítünk, mégis úgy gondoljuk, jogunk van a parancsnok megválasztására. Ha tűz van, mi visszük vásárra a bőrünket, nem a kerületi vagy az országos parancsnokság vezetői! Nekünk nemcsak bízni kell a parancsnokunkban, hanem tisztelni is kell őt... A dunaszerdahelyi tűzoltók így gondolták, a főnökség meg másképp. Mégpedig úgy, hogy kinevezik Ondrej Dóšát Besztercebányáról, akiről a dunaszerdahelyi tűzoltók kiderítették, hogy több munkahelyről azért kellett eltávoznia, mert munkatársaival nem fért össze. így nem csoda, hogy a döntés ellen tiltakoztak, ám erre Anton Vaškovič alezrevendé

g a Tháliában Folyik a próba a Kassai Thália Színházban. A bemutatótól jószerével már csak egy hét választ el. A színpadot még nem reflektorok világítják meg, a színészek közül néhányan még a nézőtéren ülnek, ám Steinbeck Egerek és emberek című remekművének feszültsége már ott vibrál a színpadon. A rendező egyszer-egyszer még megállítja a próbát, felsiet a színpadra, halkan, szinte súgva, egy-egy mozdulat, hangsúly módosítását javasolja a színészeknek. A rendező Dezsényi Péter, az Egri Gárdonyi Színház fiatal színész-rendezője. - Színésznek is, rendezőnek is tek a főiskolára, nagy örömömre Major Tamás és Székely Gábor színészosztályába járhattam. Talán az ő példájuk hatása is, hogy egy idő után rendezőként szerettem volna kipróbálni erőmet. Újra jelentkeztem hát a főiskolára, és Ádám Ottó osztályában szereztem rendezői oklevelet. Az egri színházhoz rendezőként köt a szerződésem, Budapesten a Bereményi Géza kezdeményezésére alakult XL Színházban színészi feladatot kaptam. A kassai színház felkérése, hogy vigyem színre az Egerek és emberek című alkotást, meglepett, hiszen aTháliáról keveset tudtam. Elsősorban a kihívást láttam benne, hiszen minden rendezőnek komoly erőpróbát jelent Dezsényi Péter (a kép bal oldalán) instruálja Érsek Györgyöt és László Gézát (Bodnár Gábor felvétele) ÚJ SZÚ 1990. XI. 30. érzem magam - mondja a próba szünetében. - Nálam ez a két dolog nagyon jól kiegészíti egymást. A főiskolára első nekifutásra nem vettek fel, így kerültem a Nemzeti Színház stúdiójába. Meghatározó élményem volt amikor láthattam, hogyan próbál Major Tamás, Törőcsik Mari, Öze Lajos. Aztán segédszínészként kerültem Szolnokra, még Székely Gábor idejében. Majd amikor felvetSteinbeck művének színpadra állítása. A próbák folyamán aztán egyre inkább éreztem és érzékeltem, hogy itt - a nehézségek ellenére is - mennyire fontos mindenkinek, sikerüljön valami jót, valami értékeset létrehozni. Olyasvalamit éltem át Kassán, amit - azt hiszem - magyarországi színházban nem érhetnék meg. Nagy élmény ez számomra. -tó des, a pozsonyi főparancsnokságról kijelentette, hogy elfogadják Dóšát, vagy visszakapják a volt parancsnokot, Tuman mérnököt. Úgy látszik, kételkedő arckifejezésem késztette a megjelenteket arra, hogy megerősítsék társuk szavát. - A járási nemzeti bizottság mint felettes szerv, újabb pályázatot írt ki, s a jelöltek között ismét ott van nemcsak a kivonuló egység jelenlegi megbízott parancsnoka, a megbízott járási parancsnok, az általunk elutasított Ondrej Dóša, de legnagyobb megdöbbenésünkre a volt főnök, Peter Tuman mérnök is. A pályázat értékelésére ma kerül sor (ez 1990. november 13-án volt - a szerző megjegyzése) és sajnos, most is tudjuk ki lesz a győztes - közölték. - Aki januárban nem kapta meg a bizalmat, aki kijelentette, nem is akar parancsnok lenni - vagyis Tuman mérnök. Bevallom, beszélgetőtársaimat kinevettem borúlátásuk miatt. Bár csak ne tettem volna! Ugyanis másnap megtudtam: a pályázat győztese, Peter Tuman lett. S mit mond erről dr. Eva Bubniaková, a jnb titkára, a pályázati bizottság elnöke? - A végső szavazáskor, mivel a két esélyes - Pápay és Tuman urak eredményei egyenlők voltak - egyforma pontszámot kaptak. Ekkor lépett közbe a munkatársakat képviselő Takács László, aki új szavazást indítványozott. A holtverseny - ebben a szerintem nem teljesen törvényes szavazásban - most már Tuman mérnök javára dőlt el. Ennek ellenére a járási nemzeti bizottság nem változtat az eddigi tűzoltótestület parancsnoki felállásán. Pápay János januárig megbízott parancsnok marad, s ha minden igaz, az új évtől már a belügyminisztérium hatáskörébe tartoznak a tűzoltóegységek. Elmondhatom, a felettes szervek magatartásán csodálkozom, nem tudom miért nem fogadják el azt, akit a tűzoltók akarnak! A pályázat eredményeinek kihirdetése után ismét beszéltem Takács Lászlóval. - Azt hittem, ha újabb szavazást indítványozok, a bizottság tagjai inkább figyelembe veszik a 47 alkalmazott kérését, óhaját. Sajnos, ez esetben tévedtem, de tudom, hogy itt másról van szó... A kerületi tűzoltóparancsnokság megszüntetésével megszűnik Tuman mérnök munkaadója. És ha nem lenne a tűzoltótestület tagja, ki kellene költöznie szolgálati házából, elvennék szolgálati kertjét is, amit (1974-től töltötte be tisztségét Dunaszerdahelyen) az évek során saját magának alakítgatott át, nem is gondolva arra, hogy bekövetkezhet 1989. november 17-e. S ha erről az oldalról közelítjük a dunaszerdahelyi „tűzharcot", már értjük; miért kell a jó szakemberből, ám rossz vezetőből mindenáron parancsnokot „csinálni". Tűzön, vízen át! PÉTERFI SZONYA Az erkölcsiségről Az elmúlt évtizedek ideológiai dogmáinak szorításában érdemben alig-alig esett szó az erkölcsről. Legfeljebb csak annyi, hogy boldogulásunk érdekében sürgősen javítani kell az alkalmazottak munkafegyelmén. Meg arról, hogy egyik-másik munkahelyen szigorították az ellenőrzést; s ennek eredményeképpen sikerült leleplezni a köztulajdon károsítóit. Pontosabban: néhány szerencsétlenebb flótást az enyves kezű ügyeskedők közül - és miközben fokozott gonddal matattak (mondjuk) a munkás táskájában, addig nyílt titok volt, hogy a piros könyvecske egyúttal olyan motozásmentes igazolvány is, amely sokakat nemcsak átársadalmi tulajdon védelmének kötelezettsége alól mentesített, hanem szinte bérletet jelentett a kisebbnagyobb üzelmekhez és egyéb, főként anyagiakban mérhető „kópéságokhoz". Az erkölcsiség szigorú elvét hangsúlyozva, az illetékesek fegyelmet és becsületet erősítő lépésként értékelték, ha a pénztáros ötvenfilléres tévedéséért akár több száz koronás bírságot fizetett; arról viszont nemigen jelent meg beszámoló, hogy ugyanott a raktárajtón át hány (tíz?; száz?) ezer korona értékű áru vándorolt a köztulajdonból a magántulajdonba. Nemegyszer előfordult, hogy kiki megelégelte másvalaki ügyeskedését és bejelentést tett az ügyben, ám tette meglepő fordulattal járt: ő állásváltoztatásra kényszerült, és akinek viselt ügyeit szóvá tette, az még kitüntetést is kapott!... Csoda, ha így két nemzedék is újra megtanulta a hallgatni arany évszázados szabályát? Megtanulták az emberek, hogy a helyi hatalmak és hatalmasságok erősebbek lehetnek a törvénynél és az évezredes - az emberek magatartásában mindig is eligazodást nyújtó - erkölcsi normáknál. Manapság alighanem érdemes lenne már el-eltűnődni azon is, hogy az akarva-akaratlan kialakult hitbéli válságban milyen szerepet játszottak az értékrendünkben és az erkölcseinkben mutatkozó megingások; s ez miként hatott először erkölcsiségünk, majd gazdaságunk leromlásában. Gyanítom, a társadalomtudósok e tekintetben izgalmas eredményre jutnának. Magyarázatoknak, de még inkább jelzéseknek e téren sem vagyunk szűkében. Tudvalévő például, hogy közösségi magatartásunk alakulásában közrehatottak az elmúlt évtizedek részint világnézeti, részint erkölcsi változásai, amelyekhez az emberek jelentős hányada csak nehezen tudott alkalmazkodni. Tény, hogy közerkölcseink lazulásában szerepet játszott az értelmiség alulbecsülése, a valós értékek évtizedeken át tartó mellőzése. A szocialista erkölcsről papolva a kommunizmus haszonleső prédikátorai az emberközpontú társadalom eszméjét hirdették, miközben az állampolgárok zöme azt érezte, hogy újra róla döntöttek, nélküle. Esetleg azt, hogy ha erkölcsi megfontolásból ő nem lop, akkor a saját családját rövidíti meg! Bizonyára ez (is) az egyik oka annak, hogy egyre többen egyre közömbösekké váltak, a közerkölcsök pedig egyre alantasabb nívóra csúsztak. Ma már nem titok az sem, hogy a községi erkölcs megbillenésének nemcsak közvetlen, hanem közvetett okai is voltak. Példaként hadd említsem meg a kistelepülések társadalmi szerepének ledegradálását. Ez azt eredményezte, hogy a szocializmus kínálta boldog jövő felé nyargalva, rengetegen lakóhelyük elhagyására éreztek késztetést - s ezáltal kiszakadtak az adott, tehát az erkölcsöt teremtő és az azt óvó családi kör, illetve faluközösség ellenőrzése alól. És az új közegben pedig? Ott jobbára épp azokat az eligazodásukat segítő támpontokat keresték hiába, amelyek éveken, esetleg évtizedeken át meghatározták a magatartásukat. A kommunizmust építő társadalom etikai és erkölcsi kódexe eközben megrekedt a felszínen. Sajnos, évtizedeken át fénykorát élte a képmutatás, az ügyeskedés, az árnyékbokszolás. Mert mindenki tudta, még a pártemberek is, hogy a kedvezőtlen jelenségek okait társadalmi valóságunk mélyebb rétegeiben kellene keresni - de a lényegre tapintó másként gondolkodókat többé-kevésbé sakkban tartották, a pártkönyveiket lobogtatok pedig újabb és újabb elméleteket gyártottak a jelenkor, úgymond, változó erkölcsiségéről. A végeredmény ismert: mindez a szokásosnál jóval nagyobb lehetőséget adott a gátlástalanul törtető karrieristáknak, akik teljesítmény nélkül is vezető beosztáshoz juthattak - hogy közülük azután sokan a magatartásukkal maguk adják a példát a közösség erkölcsének deformálásához. Erkölcsiség híján így jutott az ország fokozatosan ebek harmincadjára. Vélhetően azért is, mert két nemzedék serdült nagykorúvá úgy, hogy hiába kérte számon a tanult eszmények megvalósulását; ráadásul egyre több kérdés maradt megválaszolatlanul. Például azért, mert a gyerekkoromtól tovaröppent évtizedekben - hétköznapjaink gyakorlatában - az erkölcs igencsak sokadrangú szempont volt cselekedeteink megítélésében. M

ost. hogy - sok helyütt a lakosság alig több mint felének a jóvoltából - megválasztottuk a községeink és varosaink új tisztségviselőit. amikor polgártársaink nem kis hányada azon a bizonyos pénteken és szombaton otthon maradt. kényelemből, patópálomságból. obstrukcióból. szinte előre látom már. ahogy a karácsony előtti hetekben tülekedve, hamszterolva vásárolnak majd fel. kell-nem kell, másokra való tekintet nélkül, szinte mindent. Bizony mindent, s közben az állam- és a községi kasszákban sok száz millió hiány mutatkozik. Adóhátralék. Lakbérhátralék! Sok évtizeddel ezelőtt létezett valamiféle intézmény, úgy hívták: adósok börtöne. Kegyetlen intézmény volt. Isten ments, hogy visszakívánjam, de nem árt felidézni: volt ilyen világ is. Ám azzal sem kell gyötörni a népet, hogy képzelje csak, komámaszszony, miniszteriális jóbarátom megsúgta, 400 százalékkal emelik a közeljövőben a lakbért. Hanem igenis, hangos szóval, a leghatározottabban meg kell mondani, hogy mi, akik rendesen, minden hónapban elsőrangú állampolgári kötelességünknek tartjuk megfizetni a házbért, a villanyt, a gázt, a fűtést és egyéb szolgáltatásokat, igazán nem jó szemmel figyeljük, hogy az állami és a községi vezetés tovább túri, egyre tovább elnézi a lakbért nem fizetők számának növekedését, hogy szemet huny afölött, amikor egyesek, s nem is kevesen, markukba röhögve hónapokon, sőt éveken át - és nemcsak fizikai személyek, de intézmények és vállalatok - adósok maradnak, horribilie dictu minden konzekvens jogi következmény nélkül. Igenis, bármily kegyetlenül is hangzik, lépni kell. Méghozzá lépni radikálisan, mert a nem fizetés hovatovább divattá, sporttá válik már. Aki, úgymond, nem akar fizetni, nem fizet és kész! Ez a napjainkra jellemző divatos módszer nemcsak a fizetés alól kibúvó lakósok, a felelőtlen vállalati igazgatók, gazdasági vezetők eléggé el nem marasztalható prepotenciája, de az állam és a régi nemzeti bizottsági rendszer alkalmazottai részéről megnyilvánuló nemtörődömség - ki merem mondani - a rablógazdálkodással egyenlő. T

ávol áll tőlem a prejudikálás vágya, de száz- és százmilliós kinnlevőségeket mégsem lehet elherdálni. Ebben az előttünk álló nehéz időszakban, mégsem lehet lenyelnünk nekünk, polgároknak, akik fillérnyi hátralékban sem vagyunk, hogy mások még egyre tovább szemünkbe vághassák a már remélhetőleg lejárt lemezt: ,.majd az állam-bácsi megfizeti". s miközben lakbérüket hónap-, évszámra nem fizetik, nagyon sok esetben, telik hegyes sarkú, divatos csizmára, butik „rongyokra", bördzsekire, pornó-kazettákra, csak éppen a lakbérre, gázra, villanyra nem... Spectator