Új Szó, 1990. november (43. évfolyam, 257-281. szám)
1990-11-29 / 280. szám, csütörtök
Csütörtök, 1990. november 29. • Ára 1 korona • XLIII. évfolyam, 280. szám A Szövetségi Gyűlés kamaráinak 9, együttes ülés e , A DEVIZAGAZDÁLKODÁS ÚJ SZABÁLYAI Mai számunkban: Népvándorlás ... Nyugat-európai szakértők elemzései szerint csak az Európai Közösségek tagországaiba legalább 25 milliónyian fognak bevándorolni Keletről, de ez a szám jóval nagyobb is lehet, ha a volt szocialista országoknak nem sikerül gyorsan rendbehozniuk gazdaságukat... (3. oldal) Amikor a humánum működteti a lelket Annak ellenére, hogy életművének zöme nem tájainkon született, szellemiségükben és lelkületükben maradéktalanul vállalta szülőföldjét: a Szepességet és Kassát. (4. oldal) Szótárakról, fordításról Szencen ... csak a pozsonyi rádió magyar adása képviselte, a közönség részéről pedig egy lélek sem kíváncsiskodott az előadásokon és vitákon. (5. oldal) (Munkatársunktól) - A Szövetségi Gyűlés kamaráinak hétfőn megkezdett 9. együttes ülése tegnap néhány perccel 9 óra után folytatódott Rudolf Batték alelnöknek, a Népi Kamara elnökének vezetésével. A tanácskozás elején Július Minka (NYEE) kifogásolta a Večerní Praha című esti lap előző napi hírét, miszerint Hvezdoň Kočtuch képviselőt (NYEE) az ártörvény vitája közben infarktus érte. A felszólaló közölte, hogy a professzort nem a parlamentben, hanem a metróban érte a rosszullét. Ezután Ľuboš Dobrovský védelmi miniszter megindokolta javaslatát a legfelsőbb bíróság katonai kollégiuma hivatásos bírájának, valamint új hivatásos katonai bíráknak a személyére vonatkozóan. A miniszter a parlament illetékes bizottságainak egyetértésével az előző tisztségbe dr. Miroslav Vaverka ezredest javasolta. Az indítvánnyal a két kamara képviselői egyetértettek. Ugyancsak jóváhagyták a miniszternek a hivatásos hadbírói tisztségek betöltésére vonatkozó előterjesztéseit. Az új bírák valamennyien megfelelnek a törvényes követelményeknek, felsőfokú jogi tanulmányaik elvégzése után letették az előírt szakvizsgákat, s megfelelő gyakorlati tapasztalatokkal rendelkeznek. Az ülés további részében a parlament a Szövetségi Pénzügyminisztérium által előterjesztett devizatörvény-javaslattal foglalkozott. Václav Klaus, a tárca vezetője tömör indoklásában rámutatott, hogy ez a javaslat is a gazdasági reform forgatókönyvéből, s elsősorban a csehszlovák korona belső átválthatóságának követelményeiből indul ki. Ez a jogKatonai bírák kinevezése • Biankó csekk a kormány számára • A törvényalkotási maratón hétfőn folytatódik szabály lehetővé teszi a devizagazciái'kodási-jogi kapcsolatokban résztvevő személyek és jogi alanyok jogainak és kötelességeinek új meghatározását. A devizatörvény-javaslat összhangban van a CSSZSZKnak a Nemzetközi Valutaalap tagságából eredő kötelezettségeivel. A bizottsági előadók felszólalásaiból kitűnt, hogy a törvény jóváhagyását, néhány észrevétellel ők is támogatják. A vita során több képviselő aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a devizatörvény korlátozni fogja a vállalkozók aktivitását, s jóváhagyása esetleg rontaná Csehszlovákia hitelét a világban. Egy képviselő így sűrítette egy mondatban aggodalmát. ,,A kormány számára biankó csekket állítunk ki". A szövetségi pénzügyminiszter, reagálva a vitában elhangzottakra, cáfolta az egyes megállapításokat. Véleménye szerint pl. a belső konvertibilitás bevezetése semmiképpen sem csökkenti Csehszlovákia nemzetközi tekintélyét. Ellenkezőleg, megszilárdítja azt. Az átmeneti időszakban a külföldi szakemberek vélemériye szerint is feltétlenül szükség van a devizatörvényre. Václav Klaus visszautasította azokat a nézeteket, miszerint a devizatörvény-javaslatot újból meg kell tárgyalni az állandó bizottságokban, és csak a következő együttes ülésen tárgyalhatnak jóváhagyásáról. Végül a két kamara jóváhagyta az előterjesztett devizatörvény-javaslatot. A tegnapi ülés zárórészében a képviselők megtárgyalták a nem lakás célokra szolgáló objektumok bérbevételére vonatkozó, 1990/116 sz. törvény módosítására és kiegészítésére tett javaslatot. A törvényjavaslat, amelyet képviselők egy csoportja kezdeményezett, azért időszerű, mert elősegíti a rokkantak problémáinak rendezését, a rokkant szövetség vállalatai, s általában a rokkant munkaképességűeket foglalkoztató ipari szövetkezetek tevékenységéhez szükséges feltételek megteremtését. A képviselők ezt a törvényjavaslatot is jóváhagyták. A Szövetségi Gyűlés kamaráinak 9. együttes ülését 12 órakor félbeszakították, s folytatását hétfőig elnapolták. Ma és holnap a parlament bizottságai törvényjavaslatok megvitatásával folytatják munkájukat. Több képviselői klub is ülést tartott, hogy állást foglaljon egyebek közt a napirendre kerülő illetékességi törvénnyel és más jogszabályokkal kapcsolatban. SOMOGYI MÁTYÁS Tegnaptól hivatalosan is: JOHN MAJOR a brit kormányfő (ČSTK) - Mint tegnapi számunkban már röviden hírül adtuk, a brit konzervatív képviselők kedd esti szavazásán a három pártelnök-jelölt közül John Major pénzügyminiszter kapta a legtöbb voksot. Igaz, hogy kettővel kevesebbet a szükségesnél, de két ellenfele visszalépett, ezáltal meglett a két hiányzó szavazat és így a pártvezetés eltekintett attól a szabálytól, amelynek értelmében ma újabb fordulót kellett volne tartani. Ennek köszönhetően Major tegnaptól fogva nemcsak a Konzervatív Párt elnöke, hanem ő az új brit kormányfő is. Margaret Thatcher brit kormányfő tegnap reggel a Buckingham palotában hivatalosan is átnyújtotta lemondását II. Erzsébet királynőnek. Gorbacsov nem utazik Oslóba a Nobel-békedíjért AZ ÁLLAMFŐ ÚJ JOGKÖRÖKKEL RUHÁZTA FEL A SZOVJET HADSEREGET (ČSTK) - A TASZSZ hírügynökség tegnap sajnálattal közölte; hazai elfoglaltsága miatt Mihail Gorbacsov államfő nem utazhat Oslóba, hogy december 10-én átvegye a Nobel-békedíjat. Moszkva bízik abban, hogy a Nobel-bizottság ezt megértéssel fogadja és egyetért azzal, hogy az elnök máskor vegye át a díjat. Miért és mennyi illetéket kell fizetni? Vitalij Ignatyenko, az államfő szóvivője még kedden is azt mondta az újságíróknak, Gorbacsov változatlanul azzal számol, december 9-én egy napra elutazik a norvég fővárosba, bár nem marad ott 10-ig, amikor a hagyományok szerint beszédet kellene mondania, mivel aznap az SZKP Központi Bizottságának ülésén ő fogja tartani a főbeszámolót az új szövetségi szerződésről. Geir Lundestad, a Norvég Nobel Intézet igazgatója tegnap úgy nyilatkozott, nagyon nehéz megváltoztatni a Nobel-békedíj ünnepélyes átadásának dátumát, mivel ezt hagyományosan december 10-én Alfred Már jó ideje téma a lakosság körében, hogy ezentúl szinte minden után adót, illetéket kell fizetni. Határtalan fantáziáról tanúskodnak az arról való találgatások, hogy mi mindent érintenek majd az intézkedések. A Szlovák Nemzeti Tanács utóbbi tanácskozásán jóváhagyott törvény immár véglegesíti, miért és legfeljebb mennyi illetéket kell január elsejétől fizetni. A lakosságnak úgy kell tekintenie erre a kötelezettségre, hogy a pénzével tulajdonképpen települése fejlesztéséhez járul hozzá, tehát nagymértékben tőle függ majd, mennyire lesz gazdag a községi kassza. Érdemes néhány pillantást vetni a konkrét tételekre: - már amennyire lehetséges ez - a törvényből ugyanis egyértelműen csak az derült ki, miért és legfeljebb mennyit kell fizetni. A községnek ugyanis joga lesz az illeték összegét csökkenteni, illetve indokolt esetekben elengedni azt. A közterületek rövid, vagy hosszú idejű használatáért naponta és négyzetméterenként legfeljebb 10 koronát kell fizetni. Vonatkozik ez a szolgáltatások nyújtására, a gépkocsik parkolására vagy a különböző rendezvények alkalmából igénybe vett területekre. Illetéket kell fizetni az olyan lakásokért, amelyeket nem lakás céljára használnak. Azzal, hogy a lakáshasználati díjnak akár az ötszörösét is elkérhetik az ilyen helyiségért, a törvény arra „kényszeríti" a tulajdonost, hogy a lakásokban ne legyenek irodák, raktárak, vagy hasonló rendeltetésű létesítmények. Az üdülőkkel rendelkező jogi személyeket az illeték fizetése (naponta minden fekvőhelyért két korona) arra kényszeríti majd, hogy a lehető legnagyobb mértékben bocsássák ezeket a lakosság rendelkezésére, hogy kihasználják azokat, illetve, hogy meggondolják az ilyen jellegű létesítmények sorának indokolatlan szaporítását. A gyógyfürdői kezelésen, illetve az üdüléseken résztvevők helyi tartózkodási illetéket fizetnek - személyenként és naponta 15 koronát. Eddig teljesen ismeretlen illeték (Folytatás a 2. oldalon) 30 millió ECU Csehszlovákiának (ČSTK) - Az Európai Közösségek bizottságának legfelsőbb végrehajtó szerve tegnap Brüszszelben úgy döntött, hogy 30 millió ECU-t (hozzávetőleg 40 millió dollárt) kap Csehszlovákia. E segélyt környezetvédelmi célokra lehet felhasználni. Egyébként részét képezi a Phare programnak, amellyel a hat középkelet-európai ország gazdasági reformjait támogatja az EK. TÉVEDÉS VAGY TUDATOS FÉLREMAGYARÁZÁS A Nemzetek Kamarájának 3. önálló ülésén a Moric-ügy tárgyalásának vitájában Olga Pavúková, az SZNP képviselője felszólalásában egyebek között azt állította, hogy „a trianoni szerződés 70. évfordulója alkalmából Komáromban 60 magyarországi pap részvételével gyászmisét celebráltak." A felszólalás után megkértük Szűcs Ferencet, az MKDM alelnökét, a Szövetségi Gyűlés Elnökségének tagját, foglaljon állást az állítással kapcsolatban. íme a válasz: - A trianoni évfordulóval kapcsolatban semmiféle vallási megemlékezés nem volt Komáromban. Pünkösd vasárnapján viszont Ján Sokol nagyszombati érsek engedélyével hálaadó ünnepi szentmisére került sor a komáromi Szent András templomban, amelyet Magyar Károly komáromi plébános celebrált, néhány környékbeli, azaz csehszlovák állampolgárságú paptársával. Az MKDM felhívást küldött klubjainak, minél többen vegyenek részt a hálaadó szentmisén, amelynek azonban semmi köze nem volt a trianoni évfordulóhoz. Eszünkbe sem jutott, hogy a hálaadó ünnepi szentmise valamiképpen kapcsolatba hozható Trianon évfordulójával. Ezért nagyon meglepett bennünket Olga Pavúková képviselőtársunk állítása, amit nem minősíthetünk másképp, mint tévedésnek vagy tudatos félremagyarázásnak. (sm) Nobel halálának évfordulóján adják át. Egyébként a múltban is volt már arra példa, hogy a kitüntetett nem személyesen vette át a díjat. Andrej Szaharov akadémikus helyett - akit a Kreml akadályozott meg abban, hogy Oslóba utazzon - 1975-ben felesége, Jelena Bonner vette át a díjat. Lech Walesa, a Szolidaritás vezetője helyett 1983-ban szintén felesége, Danuta utazott a norvég fővárosba. Walesa ugyanis attól tartott, hogy az akkori kommunista vezetés nem engedi meg neki a viszszatérést Lengyelországba. Természetesen máris megindultak a találgatások, mi kényszerítette Gorbacsovot az oslói út lemondására. Tény, hogy december első napjaiban járnak le a határidők a lényeges személyi változásokra a kormányban és a hadsereg élén, ekkor kell megvalósítani a végrehajtó hatalom átszervezését, s ez az időszak (Folytatás a 3. oldalon) Kapcsolatépítés magasabb szinten (ČSTK) - Milan Kňažko, a Szlovák Köztársaság nemzetközi kapcsolatok ügyeiben illetékes minisztere tegnap Pozsonyban megbeszélést folytatott Andrej Kozirevvel, az Oroszországi Föderáció ós Anatolij Zlenkóval, Ukrajna külügyminiszterével. A két szovjet köztársaság külügyi tárcájának vezetője egynapos munkalátogatást tett Szlovákiában. A találkozón - amelyen részt vett Valerij Orlov, a Szovjetunió pozsonyi főkonzulja is - a felek tájékoztatták egymást a Szlovákiában, illetve Oroszországban és Ukrajnában végbemenő gazdasági, politikai és társadalmi változásokról, valamint a nemzetközi életben kifejtett aktivitásukról. Hangsúlyozták, hogy minőségi szempontból új szintre kell emelni a köztársaságok közötti kapcsolatokat, ezeken belül főleg a vállalatok együttműködését. A kapcsolatépítés formáiról tegnap Vladimír Mečiar, a Szlovák Köztársaság miniszterelnöke is tárgyalt a szovjetunióbeli vendégekkel. Ezt követően John Major járult az uralkodó elé, aki megbízta őt a kormányalakítással. A Buckingham palotából az újdonsült kormányfő egyenesen a Downing Street 10-be, a mindenkori brit miniszterelnök székházába hajtatott, ahol rövid beszédet mondott. Egyebek között ígéretet tett arra, hogy Nagy-Britannia a kilencvenes években teljes mértékben bekapcsolódik az új Európa építésébe. John Major a tegnapra virradó éjszaka telefonbeszélgetést folytatott George Bush amerikai elnökkel, aki gratulált neki mindkét elnöki tisztséghez. Cecil Parkinson közlekedésügyi miniszter tegnap bejelentette, hogy kilép a kormányból. Lemondását Margaret Thatcher távozásával hozzák összefüggésbe, mivel Parkinson az utóbbi 11 évben egyebek között az energetikai tárcát is vezette. A tegnapi brit sajtókommentárok arra szólították fel az új miniszterelnököt, hogy vonja ki magát Thatcher hatása alól. A lapok vezércikkeikben elsősorban azt hangsúlyozzák, hogy helyre kell állítani a Konzervatív Párt egységét, meg kell akadályozni a gazdasági recessziót s meg kell oldani az öbölbeli válságot. (Folytatás a 2. oldalon) Megalakult a Lapkiadók Társulása (ČSTK) - Ladislav Snopkónak, a Szlovák Köztársaság kulturális miniszterének kezdeményezésére tegnap Pozsonyban találkozót tartottak a szlovákiai lapkiadók vezetői. Arról tanácskoztak, hogyan rendezhető az időszaki sajtótermékek megjelentetése terén január elseje után - az újságpapír árának, a nyomdai költségeknek, a Csehszlovák Sajtóiroda szolgáltatási díjainak s a lapterjesztési költségeknek az emelkedése nyomán - várhatóan kialakuló kedvezőtlen helyzet. Úgy döntöttek, hogy létrehozzák a Lapkiadók Társulását, és kijelölték annak a bizottságnak a tagjait, amely a jövő év elejéig előkészíti a társulás alakuló ülését. A jelenlevők egyhangúlag jóváhagyták azt a nyilatkozatot, amelyet a kulturális miniszter terjesztett elő. Ebben Ladislav Snopko emlékeztetett arra, hogy a lapkiadás terén az utóbbi hónapokban olyan válságos helyzet alakult ki, amely nyomán a jövő évben széteshet a kiadás egész rendszere, s ennek beláthatatlan következményei lehetnek. Nem kell(ett) meghívólevél A LENGYEL FŐKONZULÁTUS KÖZLEMÉNYE A Lengyel Köztársaság pozsonyi főkonzulátusa többek kérdésére válaszolva közli, hogy a lengyel hivatalok a múltban sem kértek és jelenleg Sem kérnek a csehszlovák állampolgártól meghívólevelet. A határátlépés egyetlen elengedhetetlen feltétele az útlevél. A meghívólevél felmutatásának kötelezettségét a csehszlovák hatóságok egyoldalúan vezették be 1981. december 8-án, megsértve ezzel az 1977-es turistaforgalomról szóló egyezményt. A lengyelországi utazások feltételeinek valamennyi kérdésével az érdeklődők a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság illetékes szerveihez forduljanak.