Új Szó, 1990. november (43. évfolyam, 257-281. szám)

1990-11-26 / 277. szám, hétfő

A mozgástér kihasználása De Gaulle és a hagyatéka K

özvélemény-kutatási adatok tanúsága szerint napjaink Franciaországában nem Napoleont, hanem de Gaulle tábornokot tartják a nemzeti politikatörténet legkimagaslóbb személyiségének. Úgy tűnik, szerepvállalásuk egymással ellentétes summázatából adódik ez a megítélés. Míg az előbbi nevéhez háborús vérzivatar, milliók pusztulása és az ország tönkretétele kapcsolódik, az utóbbi ténykedését Franciaország nagyságának visszaszerzése fémjelzi. Nagyság és dicsőség. Ez volt de Gaulle hazafiságának két meghatározó eleme. A hatvanas évek közepén a francia televízió képernyőjén már majdhogynem emblémának számított az Elysées-palota erkélye, ahol a francia köztársasági elnök hol államfőt, hol miniszterelnököt fogadott. Franciaország nemcsak a diplomáciai pezsgés hagyományos színhelye volt, hanem a nemzetközi rang és tekintély megtestesítője is. Kérdés, vajon két évtizeddel halála után az elismerés mennyire szól az önbizalmat erősítő dicsfénynek, s mennyire él szellemi hagyatékként a francia köztudatban. Vajon érzékelik-e a mai nemzedékek de Gaulle pályájának és egyéniségének ellentmondásosságát, s az ebből fakadó előrelendítés erejét? Életútját és magatartását egyaránt jellemezték ugyanis - sajátos kölcsönhatást teremtve - a konfliktusok és ellentmondások. Talán ezért is hatotta át megnyilatkozásait valamiféle titokzatosságot sejtető kétértelműség és az önmagában hajlás, a távolságtartás. Újságírók figyeltek fel arra, hogy tanácsadóival értekezve még egy szemrebbenéssel sem árulta el, miként hatnak rá az észrevételek. De éppúgy élt a rejtélyes, fortélyos, többféleképpen értelmezhető szónoki fogások lélektani hatásával. A sejtelmesség viszszaemlékezéseiben is tükröződik. Egyes vélekedések szerint e „pythicus" és eredeti szójátékokban bővelkedő hangoltság nehezíti meg memoárjainak nyelvi átültetését. Nem valószínű, hogy Csehszlovákiában ezért nem jelenhettek meg az elmúlt évtizedekben, ami egyedülálló a kelet-európai politikai könyvkiadásban. Már katonaként is meg kellett élnie a sors fintorát. Motor ezredesnek nevezték el a páncélos erők szerepének szenvedélyes elismeréséért, ami merev ellenállásba ütközött. Franciaország 1940-es veresége kellett hozzá, hogy felfogása beigazolódjék. A külföldi ellenállás élére állva pedig Franciaország jövőbeni elhivatottságába vetett, szinte messianisztikus hitével vált a donquijotteriának kijáró élcelődés tárgyává. Különösen Roosevelt viseltetett iránta - s személyében a francia ambíciókat illetően - már-már megalázó elutasítással. Churchillel állítólag azon epéskedett, hogy de Gaulle-t jó lenne megtenni madagaszkári kormányzónak. A szívós, kifogyhatatlan tábornok mozgalma révén viszont Franciaország németországi megszálló hatalomként és az ENSZ Biztonsági Tanácsában a nagyhatalmakat megillető hely birtokában fejezte be a háborút. A tábornok azonban a személyi hatalom megteremtését akadályozó politikai viszonyok között mindezt - önön személyét tekintve - csupán félsikerként fogta fel. S ebből, ahogy mondta, nem akart teljes kudarcot. Inkább a visszavonulás mellett döntött. A becsvágyat többre tartotta, mint a hatalomhoz való puszta ragaszkodást. Tudatosan készült a neki megfelelő újabb politikai színrelépésre. Izgalmakban bővelkedő politológiai és társadalomlélektani fejtegetések tárgya újabb hatalomra kerülése 1958-ban. Szembe tudott fordulni azokkal az algériai ultrákkal, akik révén visszakerült a politika élvonalába, s kialakította azt a hatalomgyakorlást, mely gaulleizmusként megalapozta a korábban szüntelen válságokban vergődő francia politika stabilizálódását. Felismerte a gyarmati uralom széthullásának elkerülhetetlenségét. Amikor 1945. május 8-án a párizsi Champs Elysées-en a győzelmet ünnepelték, hatalmas tömeg vonult Algériában is az utcára. „En adtam tűzparancsot a haditengerészetnek" - írja viszszaemlékezéseiben. S ez több mint 40 ezer áldozatot követelt azok közül, akik a gyarmati uralom felszámolásában reménykedtek. Még 1958-ban, a hatalom csúcsára kerülve is fegyverrel igyekezett érvényt szerezni a „francia Algéria" jelszavának. De képes volt a szélsőjobboldallal szemben végrehajtani azt a fajta dekolonializálást, mely együtt járt a francia olajérdekeltségek megóvásával. A hatvanas évek közepén komoly tenkintélyt vívott ki a harmadik világban. A diplomáciai sikerek azonban nem tudták pótolni a belső támogatás elapadását. „Tíz év éppen elég" - jelentek meg a jelszavak 1968-ban a házfalakon, a sztrájkolok között és a diákok által emelt barikádokon. Úgy tűnik, a gaulleizmus leglényegesebb vívmányai átmentődtek a de Gaulle utáni időszakra is. Ma viszont egyre érzékelhetőbbé válik az általa hagyott űr. Az 1988-as elnökválasztások során előretört a fasiszta színezetű Jean-Marie Le Pen vezette jobboldal. S e térnyerést a politológiai vizsgálódás többek között annak tulajdonítja, hogy a parancsuralmi és a liberális szárny közötti rés kitágult. „A gaulleizmusra jellemző volt az a sajátosság, hogy történelmi okokból egyszerre képviselte a parancsuralmi jobboldalt és az antifasizmust. De legitimitása mindenekelőtt abból a képességből fakadt, hogy úgy tette magáévá a nemzeti jelleget, hogy közben a nacionalista kezdeményezéseket befagyasztotta" - írja Gilbert Vasserman. Ugyanakkor hangsúlyozza: szükség van a nemzeti identitásnak az egységesülő Európán belüli új meghatározására. S ennek arra a szerepre kell épülnie, amit Franciaország a nemzetközi beilleszkedés folyamatában játszik. Tehát egy olyan kontinentális méretű önmeghatározásra van szükség, amely De Gaulle diplomáciai gondolkodásában és gyakorlatában testesült meg. S ez együtt jár a realitások felismerésével, de a sejtéseken is alapuló kezdeményezések kockázatvállalásával. Most, születésének 100. évfordulóján a megemlékezése egyik fő motívuma, hogy de Gaulle előrelátása éppen, „az Atlanti-óceántól az Uraiig" Európa-koncepció meghirdetésében jutott kifejezésre, ami az amerikai fennhatóság alóli menekvéssel, a két szuperhatalom közötti egyensúlyozással előzménye volt az enyhülésnek és előfutára a tömbpolitika felszámolásának. De Gaulle . hatalmának végjátékához kapcsolódik a kelet-európai nyitás, az OderaNeise határ elismerése, de a keleteurópai országok és népek közötti ellentétek érzékelése is. Románia látogatása során 1968-ban emlékeztetett a nagy Romániára. Nem jutott el Csehszlovákiába. Csupán a romániai követen keresztül üzente:,,Kérem, adja át üdvözletemet Monsiuer Dubčeknak és Svoboda elnöknek, nagyon szívesen látnám őket is..." Ki tudja, eszébe jutott-e, hogy 1942-ben Jan Masaryk jóvoltából tudta meg azt, amit a szövetségesek „elfelejtettek" közölni vele: az algériai hadművelet megkezdését. D

e Gaulle öröksége nem egyoldalú. Az európai felzárkózás gondjaival küszködő kelet-európai országok számára is van közvetlen üzenete. A francia vezetéssel elképzelt 1968-as kelet-európai elmozdulás szorgalmazása bizonyította, hogy de Gaulle törekvései ötvözik az európai eszmeiséget azzal a politikai pragmatizmussal, mely meszszemenően igyekezett érvényesíteni a francia érdekeket. Talán nem mellékes említést tenni arról, amit fia, Philippe de Gaulle admirális egy közelmúltban készült beszélgetés során a Le Figaro munkatársának hangsúlyozott. Szerinte de Gaulle tábornok nem hagyta volna a német egyesülést csupán Kohlra. Mindez felerősíti azt, ami a kelet-európai országok számára sem maradhat meg puszta jelzésnek: a gaullei Európa-politika ezeket az országokat is önálló, szüntelen aktivitással teli útkeresésre sarkallja a közös európai érdekek adta mozgástéren belül. KISS JÓZSEF Tesla-Progresson cégtáblacsere Dunaszerd ahelyen A BIZONYTALANSÁG TERHEI Futótűzként terjedt el a Csallóközben, hogy megszűnik a dunaszerdahelyi Tesla-üzem, munka nélkül maradnak az emberek. Mi igaz ebből? Valóban 650 embert elbocsátanak, s kihasználatlan marad az újonnan felépült üvegcsarnok? Október közepén jártam először az üzemben. A vezetők közül senkivel sem sikerült találkoznom, valahol tárgyaltak, mint utólag kiderült, éppen a jövőjükről. Akikkel beszélgettem, érdemben nem tudtak hozzászólni akkori helyzetükhöz, csak saját meglátásaikat mondták el, ki szűkszavúan, ki bővebben. Bizonytalanságukat azonban nem titkolták. November első napjaiban sikerült találkoznom Poávanc Lászlóval, az üzem vezetőjével, aki akkor már voltaképpen vállalatigazgatóként válaszolt kérdéseimre. ssssssssssssssssssssssss.sssrsssssssrsssssss^^^ • Senki sem cáfolta még meg a dunaszerdahelyi Tesla-üzem megszűnéséről terjedő kósza híreket. Amikor telefonon egyeztettem találkozónk időpontját, a vonal végéről nem a Tesla, hanem a Progresson bejelentkezést hallottam. A cégépület tetején továbbra is a Tesla-embléma látható. Mi történik önöknél? - November elsejétől új állami vállalatként tartanak nyilván bennünket. Progresson néven. Pillanatnyilag a termelés ugyanaz, mint a korábbi Tesla-üzemen belül, de közben intenzíven kerestük az együttműködés lehetőségeit más partnerekkel. • Mit jelent ez a kettősség: új neve van a vállalatnak, mégis a Tesla márkanéven fut. - Rövid idő telt el november elejétől, ilyen gyorsan lehetetlen mindent megváltoztatni. A Szlovák Gazdasági Minisztérium határozata alapján december 31 -ig kellene üzemünknek leválnia a pozsonyi anyavállalatról. Utána állami részvénytársasággá szeretnénk átalakulni. Véleményem szerint éppen a szétválás folyamata ütközik majd nehézségekbe, mert a vállalattal szemben eltérő az álláspontunk az új üzemcsarnok és a gyártási program jövőjéről. Rövidesen a minisztériumban ülünk össze, hogy megpróbáljunk megegyezni. Pillanatnyilag az a nézet kerekedett felül, hogy ami jelenleg Dunaszerdahelyen van, annak itt is kellene maradnia. Nekünk ugyanez a véleményünk. • Ezek szerint önállóságuk még nem végleges? -Jogilag igen, de fennáll, egy csomó probléma, ami jelenleg még bizonytalanná teszi helyzetünket. Júliusban adtuk be a minisztériumba a különválási kérvényünket, utána nagy vállalati nyomásnak voltunk kitéve. Éreztük ezt az üzemen belül, de kívülről is. Vállalatunk szóban támogatta szándékunkat, ám mindent megtett annak érdekében, hogy megvalósítása ne sikerüljön. • Mi hozta felszínre az önállósulás gondolatát, majd az utána következő határozott lépéseket? Hullámverés a fürdő körül PÁRKÁNY VISSZAKÖVETELI VAGYONÁT Ki ne hallott volna a párkányi termálfürdőről? Az elmúlt kb. 15 év alatt nyaranta a 13 ezer lakosú yáros a kétszeresére duzzadt, s ezért az őslakosoknak elég sokat kellett nyelniük. A szó eredeti, de átvitt értelmében is. S mindezt anélkül, hogy a fürdőből származó tetemes bevételből az „ostromlott" város is részesedett volna. A járási nemzeti bizottság, de a járási idegenforgalmi hivatal is élvezte teljhatalmát, s élvezte volna továbbra is, ha nem következnek be a tavalyi novemberi változások. (Riportunk az elmúlt héten készült, de a kampánycsend miatt csak ma kerülhetett lapunkba.) - Mihelyt alkalom adódott, a felsőbb szervtől, az újvári járási nemzeti bizottságtól visszakértük a fürdőt. Többek között azzal az indoklással, hogy amióta a fürdő üzemel, a hasznot nem a létesítmény fejlesztésére fordították. A múltban nem lehetett ezt számon kérni - vallotta Proszonits László mérnök, az egyik polgármesterjelölt. - A járás elutasította kérésünket azzal, hogy szezon után megkezdik az átadást, de a mai napig nem mozdultak. A városban működő tíz politikai párt és mozgalom képviselői a városi nemzeti bizottságon kerekasztal-beszélgetéseken vitatták meg a fürdő visszaszerzésének lehetőségeit s egyezségre is jutottak: a Párkányi Városi Nemzeti Bizottság vállalja annak üzemeltetését. Ugyanis még 1972-ben, a papírgyár költségvetéséből (az indulótőke közel 11 millió korona volt) kezdődött meg a fürdő építése, amit később a |árási nemzeti bizottság - mert a múltban ez volt a divat - egy fillér kártalanítás nélkül átadott a járási idegenforgalmi hivatalnak. A városi nemzeti bizottság tanácsa pedig az idén, (talán azért mert megszűnéséig már nem volt elég ideje), nem sürgette eléggé az átadást, mert gondban volt azzal is, melyik kisüzeme vállalhatná a fürdő üzemeltetését. S mivel saját hatáskörén belül nem volt képes gazdát találni a fürdőkomplexumnak, úgy döntött, hogy ideiglenesen átadja a papírgyár testnevelési egyesületének. Sajnos, a tíz politikai párt és mozgalom megkérdezése és jóváhagyása nélkül. Akkor minek volt a kerekasztal, az egyezség? - kérdezhetnék a pártok és mozgalmak képviselői, s igazuk van. - Azért cselekedtünk így - magyarázta Nagy Tibor, a városi nemzeti bizottság alelnöke, - hogy legyen aki intézze, sürgesse az átadást. - Ezzel nem értettünk és nem érthetünk egyet - vette át a szót Bobor Márta, a városi NYEE képviselőjelöltje - mert nagyon jól tudjuk,'kik és hogyan sáfárkodnának a város vagyonával. - A lényeg, jogilag rendezni kell a jogilag rendezetlen dolgokat - vetette közbe Turi Nagy Zsolt képviselőjelölt - hiszen itt félelmetes dolgok kerültek napvilágra. - Elég ha azt mondom - vágott szavába Vozák Tibor nyugdíjas pedagógus (képviselőjelölt) - hogy „eltűntek" a telekkönyvi kivonatok, a térképek, amelyeken a földterület tulajdonosai szerepelnek. Ezért akartuk, a város rendezze a fürdő átvételének jogi kérdéseit is, mert nem vitás, a tulajdonosok ma már benyújthatják anyagi igényeiket. Ki fogja kifizetni a ki tudja milyen magas összegeket? És miből? - A fürdő, ehhez nem fér kétség - összegezte a polgármesterjelölt -, a város vagyona. Meg kell védeni, sőt gyarapítani kell. Tény, amióta üzembe helyezték a fürdőt, a járási idegenforgalmi hivatal a Párkányban „kitermelt" hasznot nem a párkányi fürdő fejlesztésére fordította. Sőt, visszakozott a befektetéstől. Egy példa. Az egyik medencét be lehetett volna fedni, s így hasznot hozhatott volna télen is. A papírgyár a beruházási költségek 50 százalékát el is vállalta volna, sőt tervbe vette egy 40 ágyas szálloda felépítését is. A járási idegenforgalmi hivatal viszont csak 5 millió koronát szánt erre a nagyszabású akcióra. Sem a járás, sem a járási idegenforgalmi hivatal nem tudatosítja, hogy ha a papírgyár a múltban anyagilag korszerű kultúrházat vagy orvosi rendelőintézetet támogatott volna, a városban nem lenne fürdő, s így a járás is „szegényebb" volna. S mi a mostani helyzet? A járási nemzeti bizottság utolsó óráit éli és megszűnése előtt fürdő ügyben halogatja a végső döntés meghozatalát. A mi célunk nem csupán a fürdő visszaszerzése, hanem közös vagyonunk védelme is. Jól tudjuk, az ügyeskedők le akarnak csapni a fürdő területére. Ismét mondok egy példát. A nyáron maszek csúszda épült volna minden engedély, tervdokumentáció, tulajdonjogi szerződés nélkül. Potom „bérleti díj" fejében, ám az üzemeltető haszna 1-1,5 millió korona lett volna. Nem akarjuk többé, hogy idegenek döntsenek városunkról, sorsunkról. Párkány lakosai készek felnőttként, hozzáértéssel közreműködni mindabban, ami a köz javát szolgálja. Késő éjjel tudtam meg. hogy a járási nemzeti bizottság hétfői ülésén a fürdőügy érdekes fordulatot vett. A jnb részvénytársaságként természetesen a régi vezetőkkel akarja átmenteni a járási idegenforgalmi hivatalra bízott vagyont. A plénum elképzelése az, hogy a járásban fellelhető valamennyi fürdő képezné a részvénytársaság vagyoni alapját. A végsőkben tehát ismét arról van szó. hogy más módszerekkel ugyan, de nem akarják visszaadni a városnak a város vagyonát. PÉTERFISZONYA - Megpróbáltunk ráhangolódni a mostani gazdasági változásokra, amikor is a vállalatok feldarabolása vált szükségszerűvé, hogy a kisebb gazdasági egységek hamarabb társulhassanak a külföldi partnerekkel. Számunkra ebből előny és hátrány is adódik. Mindenesetre van egy átadásra váró üzemcsarnokunk, ahol jelenleg még hiányzik a korszerű technológia. De behozatalára van lehetőségünk, akárcsak külföldi tőkerészesedésű közös vállalat, vagy részvénytársaság alapítására. Tárgyaltunk már több partnerrel is, ám a megegyezés alapfeltétele, hogy a belföldi politikai és gazdasági helyzet stabilizálódjon. «Azt is híresztelték, hogy 650 ember munka nélkül marad. Mi lesz az alkalmazottakkal az új helyzetben? - Egyetlen célunk van: nem szeretnénk csökkenteni a munkaerőlétszámot. Azzal az alapgondolattal vágtunk a különválásba, hogy munkalehetőséget biztosítsunk az embereknek, ami az új üzemben meg is valósulhatna. Persze, sok függ attól, milyen lesz a gyártási program. Egyelőre minden erőfeszítésünk a külföldi partner keresésére irányul. Egy-két dolog jó úton halad, ugyanakkor építgetjük belföldi kooperációs kapcsolatainkat is. Ha sikerülne közös vállalatot alapítanunk, akkor akár újabb munkalehetőségek is felmerülhetnek. Abból indultunk ki: Dunaszerdahelyen és környékén nincs nagyon magas fokon az iparosítás, és emiatt a műszaki értelmiség rákényszerül arra, hogy kivonuljon a járásból. Miért éppen az elektrotechnikai termelést szeretnénk megőrizni? Csallóköz tulajdonképpen védett ivóvízkészlet fölött fekszik, s így csupán környezettiszta gyártási folyamattal számolhatunk, olyannal, amely egyben az emberek műszaki fejlődését is elősegíti. • Ha tehát letudják a Teslával szembeni kötelezettségeiket, akkor az új program elektrotechnikai lesz? - Száz százalékban még nem biztos. Mindenképpen gyengeáramú elektrotechnikával szeretnénk foglalkozni. Ha ez megvalósulna, az emberek átképzésére se kellene pénzt fordítania az államnak. Üzletkötési lehetőségek kínálkoznak számunkra. Amerikai cég szerződésajánlatáról tárgyalunk, megegyezésünk esetén decemberben aláírjuk. • Pillanatnyilag azonban még bizonytalanság uralkodik az alkalmazottak körében. Nem tudják, mi lesz a jövőben. Mert amíg van mit csinálniuk, addig dolgoznak. De mi lesz aztán? Meddig kell dönteni arról, hogy a Progresson önálló vállalatként megszakítás nélkül termelhessen tovább? Mikor• szűnhet meg a bizonytalanság? - Az idő sürget bennünket. Egyelőre az első negyedévre - bár kisebb kapacitással - szerződésileg biztosított a gyártás. Problémák a második negyedévben jelentkezhetnek. Pillanatnyilag az szüli a bizonytalanságot, a mostani termelési programmal nem garantálhatjuk valamennyi alkalmazottunknak, hogy továbbra is nálunk dolgozhat. Hogy ez mikor múlik el? Amikor teljesen tisztázódik a helyzet a szétválás után, eldől az új üzem sorsa, s megszületik a majdani gyártási program. De pontos időpontot most ne várjon tőlem. J. MÉSZÁROS KÁROLY ÚJ SZÚ 4 1990. XI. 2206.