Új Szó, 1990. november (43. évfolyam, 257-281. szám)

1990-11-22 / 274. szám, csütörtök

Üzem kontra vállalat Erősödött a csatazaj, nőtt a nyugtalanság A vízmüvek általában akkor kerülnek a figyelem középpontjába, ha elapad a vízcsap vagy eldugul a ,,lefolyó". Jelenleg egyik rossz sem áll fenn, a N

yu

gat-szlovákiai Víz- és Csatornázási Művek néhány hete mé

gis napirenden lévő téma. Róluk írn

ak a

z újságok, beszélnek a TV-ben, nyilatkozato(ka)t ad ki a hírügynökség. Az ok a vállalaton belüli,,háború", amelynek szálait immár egyre nehezeb

b kibogozni. „Hadüzenet" Talán segít a lényeg megértésében, ha elmondjuk, a vállalatnak tizenkét üzeme van. Az egyik, a Szemet, Somorja, Bős és Jóka központú Távolsági Vízvezetékek Üzeme termeli ki és szállítja az ivóvizet a vállalat keretében testvérüzemei számára, amelyek azt a fogyasztókhoz juttatják. A vízkitermelő és szállító üzem kollektívája 1990. május 18-án elhatározta, hogy elszakad a vállalattól és önállósul. Ezt a törekvést az üzem 229 dolgozójából 213-an aláírásukkal támogatták. Aki szelet vet, vihart arat - mondja a közmondás, s igaza a Nyugatszlovákiai Víz- és Csatornázási Müvekben is beteljesedett. Talán mondani sem kell, hogy a különválási szándékot ellenzők között volt a vízkitermelő és szállító üzem gazdasági vezetőségének többsége, az akkori, időközben már leváltott igazgatóval az élen. E leváltást többhónapos eszmecserék után a különválni akaró üzem dolgozói kérték, mivel igazgatójukban önállásulási szándékuk fő ellenlábasát látták. Sajnos, a kedélyek a leváltást követően sem nyugodtak meg. A vállalat igazgatója, élve törvényadta jogaival, a vízkitermelő és szállító üzem megbízott igazgatójává nem a dolgozók által javasolt termelési, hanem az ellenzett műszaki helyettest nevezte ki. Újabb eszmecserék, tárgyalások és tiltakozások sorozata következett, s miután a vállalat igazgatója nem változtatta meg korábbi elhatározását, a szakszervezet üzemi bizottsága a dolgozók túlnyomó többségének egyetértésével megalakította a sztrájkbizottságot és az üzemben november elsején kihirdették a sztrájkkészültséget. Nem kell megtölteni a fazekakat Nem, kedves olvasó, ne rohanj fazekakat, kádat teleereszteni vízzel, a sztrájkkészültséggel az üzem dolgozói csupán kérésük támogatására akarják felhívni a közvéleményt. A sztrájkkészültség idején is a szükséges mennyiségben szolgáltatják a vizet, és a csapok elzárására még csak nem is gondolnak. Ahogy fogalmaztak, „japán" módra akarnak eljárni, vagyis munkafeladatait mindenki teljes mértékben és felelősséggel teljesíti. így, kedves olvasó, maradhatsz nyugodtan a karosszékben, feltéve, hogy a vállalaton belüli „háború" újabb fejezetéről szóló rész egyáltalán olvasható nyugodtan. E fejezet tartalma november 14én íródott Pozsonyban, 16-19.30 óra között, az üzemi igazgatóságon. Jelen volt a vízkitermelő üzem mintegy 100-110 dolgozója (lélekben velük tartottak a munkában levők), megjelent a tanácskozáson az erdőés vízgazdálkodási minisztérium képviselője és a vállalat igazgatójának helyettese. Az igazgató - egyéb elfoglaltságra hivatkozva - nem volt jelen. Felforrósodott hangulatban kezdődött a tanácskozás, amelyen a dolgozók az általuk javasolt és kért, immár vot (?) termelési igazgatóhelyettest (a vállalati igazgató ugyanis november elején 19-i hatállyal írásban kilátásba helyezte felmentését és azonnali hatállyal viszszavonta jogát hivatali feladatainak ellátására) szerették volna „kineveztetni" megbízott igazgatójukká. Olaj volt a tűzre, amikor a vállalat igazgatójának képviselője kijelentette, az üzem igazgatójának kinevezéséről és kilétéről való döntés a vállalat igazgatójának kizárólagos joga, ebbe a szakszervezetnek nincs beleszólása, és a műszaki helyettes visszahívására való beleegyezésre nincs felhatalmazva. A jelenlévők közül erre többen megkérdezték, hogy akkor minek jöttek fel Pozsonyba, miért vállalták a ledolgozott műszak után az utat, ha kérelmüket úgy sem veszik figyelembe. A minisztérium képviselője (mentve a helyzetet) javasolta, mondják el, miért nem akarják igazgatónak a műszaki, és miért akarják a (volt?) termelési helyettest. A megjelentek kezdetben húzódoztak ettől, de amikor már vagy negyedszer bátorították őket, „elszabadult a pokol". Ember legyen a talpán, aki kívülállóként állást tud foglalni mindabban, amit egyének olvastak nyíltan egymás fejére hivatali tisztségekkel való visszaélésedről, jogtalan előnyökről, a munkafegyelem megsértéséről, a munkahelyi ivászatokról, a munkaidőben végzett maszekmunkáról, a beosztottakkal szembeni tiszteletlen viselkedésről, az emberi méltóság megsértéséről. Sejtetve mindezzel, hogy amennyiben a vállalatnál minden egyéb jó, az emberi kapcsolatok és viszonyok mindenképpen a mélyponton vannak. Megszüntették a sztrájkkészültséget A szerdai, helyenként adok-kapok szópárbajjá fajult tanácskozást egy ésszerű javaslat elfogadásával maguk a szervezők is jobbnak látták befejezni. A javaslat lényege, hogy másnap a szakszervezet üzemi bizottságának és a sztrájkbizottságnak a képviselője kihallgatást kér a vállalat igazgatójánál, amelyen a szerdai tanácskozáson öt képviselő helyettes és az illetékes szakszervezeti szerv képviselője is jelen lesz. Csütörtökön sor került a találkozóra, és vagy kétórás eszmecsere után az érdekelt felek számára egyaránt kielégítő megoldás született. A műszaki igazgatóhelyettes megmaradt eredeti beosztásában, a termelési igazgatóhelyettesi posztra pedig új egyént neveznek ki, olyat, akit a vállalat igazgatója és az üzem kollektívája egyaránt elfogad. Az új termelési helyettes az igazgatói tisztségre kiírt pályázat elbírálásáig az igazgatói teendőket is ellátja. A pályázatot semleges szakértőkből álló bizottság fogja elbírálni, a vállalat és az üzemi szakszervezet képviselőivel közösen. Az érdekeltek - látva a vállalat részéről tanúsított toleranciát - a sztrájkkészültséget befejezték. Minden jó, ha a vége jó - mondhatjuk, de csak bizonyos megszorításokkal. Azok ugyanis, akik az elmúlt hetekben valamilyen módon hozzájárultak a kedélyek felkorbácsolásához, nemcsak hasznára voltak az érdekelt közösségeknek. EGRI FERENC A Moscow Project Management nevű szovjet-amerikai vegyes vállalat szakemberei a pozsonyi kikötőben horgonyzó Ukrajina hajó fedélzetén találkoztak a Csehszlovák Kereskedelmi és Ipari Kamara, valamint több hazai vállalat képviselőivel. A csehszlovák delegációt Ján Holčik ipari miniszter (a kép jobb szélén látható) vezette. (Peter Brenkus felvétele - ČSTK) ...és maradt a General Motors Teljes hírzárlat alatt folynak a Pozsonyi Autógyár és a General Motors frigyre lépésének előkészületei. Štefan Chudoba, a házasság küszöbén álló gyár igazgatója is csak kurta sajtóirodai jelentésben közölte: a szlovák kormány előzetes szerződést kötött amerikai partnerükkel, miszerint december 15-ig más céggel nem tárgyalnak. Amiből nyilvánvalóan az következik, hogy a tengerentúliakkal igen. Sőt, a beavatottak tudni vélik, az „eljegyzés" heteiben éppen a közös egyezmény kidolgozásán munkálkodnak. Hogy ez pontosan így van-e, azt csak találgatni lehet. Rákérdezni sem tudok, mert Chudoba igazgató egyelőre nem nyilatkozik a sajtónak... Bezzeg mások bőbeszédűek. No, nem a gyáriak közül. Mindenekelőtt maga Mečiar kormányfő. Amikor sajtóosztályának vezetője az ominózus kormányülést követő tájékoztatón majdhogynem csak a sorok között árulta el az újságíróknak, hogy a kabinet meghallgatta az üzletben érintett cégek képviselőit, és tapintatosan bejelentette: „sajnos, nem árulhatom el a végső döntést", akkor a miniszterelnök - mint azt a Národná obroda másnapi számában olvashattuk - már egyáltalán nem titkolódzott, s kerek-perec megmondta, kire esett a választásuk. Néhány napig valóban azt hittem, választott a kormány a két ajánlat közül. Aztán a miniszterelnök újabb nyilatkozata kétségbe vonta az egészet. Vladimír Mečiar nem titkolta, hogy az eredeti elképzelések szerint a Volkswagen céggel akartak szerződést kötni, ugyanakkor mérlegelték a GM ajánlatát is. És ezután jött a kulcsmondata, amely lényegbevágó: „Az ismert pozsonyi események következtében néhány cég megszaT

alán mesterkéltnek tűnik a kérdés, hisz az ember ránéz a térképre és látja - Írország nyugati partjaitól az Uraiig terjedő földrész: Európa. A filozofikus beállítottságú ember talán visszatekint az emberi gondolkodás történelmi távlataira, elemzi jelenét, s úgy érzi, hogy Európa nem csupán földrészt, de gondolkodásmódot és magatartásformát is jelent, s ez nem mindig fedi egymást a földrajzi határokkal. A történész, aki a múlt és jelen események hiteles lejegyzésére, elemzésére törekszik, kötve van a földrajzi határokhoz, s számára a jelen eseményei mint leendő történelmi tények fontosak. De mit gondoljon a mindennapok embere, aki még valamikor az iskolában tanulta meg, hogy egy Európa nevű kontinens lakója (polgára?), s most egy ideje rendszeresen azt hallja, hogy vissza kell térnie, oda, ahonnan ö és sok millió társa el sem mozdult, mert nem is nagyon mozdulhatott. Igaz, átvonultak felette izmusok, hadseregek, határok és indulatok, de ő mindig itt élt, e földrész kereteiben. Viszonyaiban gondolkodott, most mégis azt hallja, meg kell változtatnia még gondolkodását is, hogy igazi értékek hordozója és megvalósítója lehessen. Pedig magatartását, lelkivilágát eddig is nagyrészben a zsidókeresztény kultúra határozta meg. A történészeknél látja újabban hitelesítve azt, amit eddig is tudott, hogy 1944-ben bejöttek, s nehéz volt sokszor megállapítani, hogy felszabadítottak vagy megszálltak. Tudta, hogy 1953-ban Berlinben és 1956-ban Budapesten vérbefojtottak és nem megmentettek. Tudta, hogy 1968-ban Prágában eltiportak, visszarántottak és nem segítettek. Most, amikor megszabadulhat a négy évtizeden keresztül hordozott tudathasadásos állapotától, merre induljon, mihez fogjon? Európa, merre vagy?! Nehéz ma helyes választ adni KeletEurópa egyszerű polgárainak erre a kérdésre, hisz az embertelen ideológia még a középről is képes volt elhitetni, hogy nyugatabbra van, mint ahogy azt a valóságban a térképeken látjuk! Eme töprengésemből egy kellemes női hang vezet vissza a valóságba, amely hang közli a robogó vonat utasaival, hogy a Zürich-Bern között közlekedő gyorsvonat „vendégei" vagyunk. Elmondja továbbá, hogy az utasok rendelkezésére áll az étkezőkocsi, a kisgyerekekkel utazók számára a játszókocsi, s hogy a nemzetközi hívást is biztosító telefon az étkezőkocsi mögötti fülkében van. Mindnyájunknak jó utat kívánva köszön el egy időre, hogy miután a 120 km-es távolságot 1 óra 10 perc alatt megtettük, Bernbe érve ismét megszólaljon, s megköszönje, hogy ezen a járaton utaztunk. Ez már Európa - gondolom és tapasztalom, mivel a német nyelvű szöveg most franciául, olaszul s végül angolul is elhangzik. Nem jelent gondot sem a szöveg elmondójának, sem a más nyelvű hallgatóságnak. Pedig az előttem ülő sorkatonák franciául osztják meg egymással „hadiéiEurópa, merre vagy? ményeiket", s az olaszul társalgó két fiatal kedves mosollyal enged utat a négy gyerekével utazó japán házaspárnak, akik ezt angolul köszönik meg. De a rétoromán „Bun Di!" (Jó napot!) köszöntésre sem küldenek el senkit sehova, s nem különböztetnek meg, gázosítanak el stb. Történik ez mindannak ellenére, hogy ebben a 6,3 milliós kis országban több mint egymillió a külföldi menekültek száma, akik a világ minden pontjáról jöttek ide, éhség, diktátorok és fajgyűlölők miatt hagyva el otthonaikat. Jó érzés Európában lenni. Amikor tizenkét évvel ezelőtt először jártam itt, bizony szégyenkező, megsajnált vendég voltam, most viszont tisztelettel és megértéssel fogadnak mindenütt, s nem egy helyen látható Václav Havel ablakba ragasztott képe, s olvashatók idézetek tőle. Itt azt mondják, országunknak nagy lehetőség adatott, történelmi lehetőség, hogy kemény és kitartó munkával, de partnerként és emelt fővel dolgozza le azt a hátrányt, amit az elmúlt negyvenkét év „megtervezett gazdálkodásával sikerült felépítenünk". Jó érzés Európában otthon lenni! Ismerőseimhez érve azonban: minden illúzió pillanatok alatt szertefoszlik bennem. Azzal fogadnak, hogy aggasztó hírek érkeznek Szlovákiából, s ezt támasztják alá a Die Weltwoche és a Neue Zürcher Zeitung cikkei is. Szorongással tölt el az otthoniakkal folytatott telefonbeszélgetés is. Az újságban látható fényképen a tömeg egy transzparenst emel a magasba „Na Slovensku po slovensky". Kissé jobbra a képen egy kopaszodó úr, akinek személyét és pártját így jellemzik az említett világlapok: „visszahúzó és demagóg erők". Igaz, kijut a kritikából emlékezetes kijelentéséért a magyar miniszterelnöknek is. Barátaim hitetlenkedve kérdik: Kinek, kiknek fontos most egy „nyelvtörvény", amikor a gazdasági problémákat sikerült ugyan felismerni, de halmozódásukat nem sikerült megállítani? Kinek használ mindez, ha nem azoknak, akik most tenyerüket dörzsölve mondják: amikor mi voltunk hatalmon, ilyen nem fordulhatott elő! H

ogy mi van otthon, mi történt pontosan az SZNT előtti téren, mi játszódott le az emberek lelkében, nem tudhatom, de az biztos, hogy bár földrajzilag a tömeg közel van Európa szívéhez, lélekben és. gondolatban a 13. század tatárok által elpusztított és leigázott Kelet-Európája, vagy a 20. század hitleri és sztálini koncentrációs táborainak és hadseregeinek Európája állt hozzá közelebb. Nem véletlen, hogy a tömeg egyes szószólói Franciaországra hivatkoznak, hisz nagy példaképük él ott és fejti ki hasonlóan áldatlan tevékenységét: Le Pen úr. Hogy a tömeget uszító szlovák követője is hasonló fajgyűlöletet takargat demagóg szólamaival? Nem tudhatom, de megnyilatkozásaiból sok mindenre lehet következtetni. Azt viszont tudom, hogy nem találkoztam az európai Svájcban sem Le Pen úr, sem Móric úr ablakba ragasztott képeivel, mert itt bennük nem a jövő biztató távlatait látják. Sem nem az európai embert, hanem a múlt riasztó kövületeit, akik csak azért léteznek a mában, hogy biztosak lehessünk, merre nem vezet az igazi európaiság útja. Ők a gyűlölet, a diktátori hajlamok és a viszálykodás megjelenítői, az európaiság viszont megértést, békevágyat és gazdasági gyarapodást jelent. CSOMA LÁSZLÓ ref. lelkész kította tárgyalásait Szlovákiával. A General Motors maradt, tárgyal, s elfogadtuk az ajánlatát. A pozsonyi autógyár erre a programra próbál ráhangolódni." így már érthetőbb a kormány lépése. Mivel esett a választási lehetőség, gyors előszerződést kötött az egyedül maradt érdeklődővel, még mielőtt ő is meggondolná magát. December 15-ig kizárólag csak vele tárgyal. Mečiar kormányfő szavai szerint pillanatnyilag mással nem is ülhetnének asztalhoz az autógyáriak. Mert bizony a nyugati cégek nem sokáig teketóriáznak, rögtön visszalépnek, amint ingataggá válik a politikai helyzet a tőkebefogadó országban. Csak következtetek a miniszterelnök szavaiból: Szlovákiát jelenleg ilyennek ítélte meg a Volkswagen cég is. Még szerencse, hogy a kormány időben közbelépett, és élt a kínálkozó alkalommal. Szinte biztosnak tűnik: december 15-ére a pozsonyiak Amerikából várhatják a dúsgazdag arát. J. MÉSZÁROS KÁROLY MAGÁNVÁLLALKOZÓK A ROZSNYÓI JÁRÁSBAN Kevés a cipész A Rozsnyói járásban az utóbbi időben igencsak megszaporodott a magánvállalkozók száma, jelenleg eléri az ezret. Jóllehet ez még korántsem a felső határ, hiszen az élet újabb lehetőségeket kínál. Lehetőség tehát van, csak élni kell vele. Persze, csak jó szakembereknek, az ügyes mesterembereknek érdemes belevágni a magánvállalkozásba. A tapasztalatok szerint a járásban kőművesből, autószerelőből, géplakatosból valamint szobafestőből és mázolóból nincs különösebb hiány, női-fodrász is akad néhány, ám annál kevesebb az asztalos és a cipész. Az egész járásban mindössze két magánvállalkozó foglalkozik cipőjavítással, s mindkettőjük Rozsnyón. Csak az érdekesség kedvéért jegyzem meg: maszek gépkocsijavítóból már nyolcvanhetet tartanak nyilván... A járási nemzeti bizottság helyi gazdálkodási osztályán azt is megtudtam, hogy a magánvállalkozás iránti érdeklődés nyáron nagyobb volt, mint napjainkban. Akkor hetente 30-35 kérvényt nyújtottak be hozzájuk, most - ugyancsak hetente - átlagban húsz érdeklődő jelentkezik náluk. Rozsnyón dolgozik a legtöbb kisiparos, majdnem háromszáz, ám nő a számuk Rőcén, Dobšinán és másutt is. Pelsőcön tizenöten váltották ki az ipart, s köztük van egy, aki használt közhasználati cikkek adásvételével foglalkozik. Érdekesség, hogy nemcsak mesteremberek találhatók a magánvállalkozók között, hanem szakképesítés nélküliek is. Ez utóbbiak közül néhányan csatornatisztítással igyekeznek megkeresni kenyerüket. Nemcsak a szolgáltatásban, a vendéglátó-iparban is egyre több a magánvállalkozó. A járási székhelyen például a lángossütők és gofriárusok mellett megjelentek a magánvendéglők is. A legújabb a minap a bányászmúzeummal szemben, a járási építkezési vállalat volt üzemi klubjában nyílt. A klubot Simko János és fia bérbe vette az építkezési vállalattól és STAV-BÁR néven másodosztályú vendéglőt nyitottak benne. A Kras Szálló közvetlen közelében! Úgy látszik, nem félnek a konkurenciától, bíznak önmagukban, és színvonalas vendéglátásra törekednek. (gazdag) ÚJ SZÚ 4 1990. XI. 21.