Új Szó, 1990. november (43. évfolyam, 257-281. szám)

1990-11-17 / 270. szám, szombat

Ä hallgató többség megszólal A bársonyos forradalom évfordulójának előestéjén viharfelhők Szlovákia politikai e*gén Alig négy nappal a tavalyi rendszerváltást megnyitó november 17-e évfordulója előtt a szlovák főváros központi terén ismét gyűlés volt. Igaz, nem voltak tízezrek, mint tavaly, s az összetartás, az együvétartozás légkörét is a gyűlölet, összeférhetetlenség váltotta fel. A résztvevők sem ígértek már kölcsönös szeretetet... Néhány száz torokból harsogott: Elég volt Prágából! Nem akarjuk Havelt! (az egy év előtti eszményképet). A magyarokat is - ki tudja miért - judásoknak bélyegezték. Majd néhány százan a november 17-i események főszereplőjének - a Nyilvánosság az Erőszak Ellen politikai mozgalomnak a székháza elé vonulva fenyegetőztek, tiportak jelképeket és vésztjóslóan kiáltozták, hogy még visszajönnek... Reszkessetek hát százezrek, milliók, akik nem értetek egyet a háromszázra becsült ,, tömeggel". Mert hát nem mindenki ért egyet az egyre hangosabban, saját állításuk szerint a szlovák nemzet többsége nevében ordítozó százakkal, de akár ezrekkel se. Mind több szlovák értelmiségi és számos intézmény dolgozói emelik fél szavukat a szélsőséges nacionalista megnyilvánulások ellen. Erről tanúskodik a Kultúrny život, a Charta 77 Alapítványának támogatásával megjelenő irodalmi, művészeti, tudományos és társadalmi kérdésekkel foglalkozó szlovák hetilap november 14-én megjelent száma is. Cikkeiblől érdemes néhányat kiemelni. A „politikamentes politika" ürügyén Nyílt levéllel fordultak a Matica slovenská vezetőségéhez a Szlovák Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének dolgozói, amelyet a Slovenské pohľady, a legrégibb szlovák irodalmi folyóirat szerkesztőségi közössége, a Kultúrny život szerkesztői és munkatársai, valamint a Fragment K című kiadvány szerkesztői is aláírtak. A levél megfogalmazói arra hivatkoznak, hogy küldetésénél fogva honismereti és kulturális intézményük szervesen összefonódik a Matica múltjával és mai tevékenységével ,-s ez jogosítja fel őket állásfoglalásra e nagy múltú kulturális szervezet keretében lejátszódó eseményekkel kapcsolatban. Annak a meggyőződésüknek adnak kifejezést, hogy a szlovák nyelv hivatalossá nyilvánításával összefüggő események nyomán kialakult bonyolult társadalmi helyzetben a Matica vezetősége állásfoglalásával és nyilatkozataival a szlovák nemzet épp e kulturális intézményének legszebb hagyományait árulta el. ,,A Matica több képviselője a,,politikamentes politika ürügyén" lép a reális politika talajára anélkül, hogy tiszteletben tartaná annak demokratikus szabályait". Ezt a meggyőződésüket az a tény táplálja, hogy ,,a Matica vezetősége mindmáig nem határolta el magát a nemzeti összeférhetetlenség szításától..." A levél aláírói nem értenek egyet a Matica vezetőségének a hivatalos nyelv törvénybe iktatásával kapcsolatos felhívással, hogy a maticások további tüntetésekkel próbálják kierőszakolni a már elfogadott nyelvtörvény módosítását. Szerintük az ilyen irányú népszavazás jelenleg a szlovák nemzetet konfrontációba sodorná és a már megoldott kérdést rövid távú politikai célok érdekében a sokkal sürgetőbb politikai és gazdasági célok fölébe helyezné. A Szlovák Tudományos Akadémia Elnöksége úgyszintén állást foglalt a jelenlegi szlovák eseményekkel kapcsolatban. Ebben többek között leszögezi: „ Visszautasítjuk azokat a megközelítéseket is, amelyeket kollégánk, Jozef Márkus, a Matica slovenská elnöke képvisel. Az ebből eredő szociális következményeket nem a nemzet érdekében tett szolgálatnak, hanem politikai és kulturális jövője komoly veszélyeztetésének tekintjük." „Vádolom a Matica vezetőségét..." PhDr. Juraj Fürdik docens, a tudományok kandidátusa, nyelvtudós, az eperjesi Šafárik Egyetem pedagógusa, aki harminc éve tanítja a főiskolásokat a szlovák nyelv tanszékén, Anti-Matica címmel (Miért lépek ki a Maticából? alcímmel) írt cikkében könyörtelen logikával indokolja azt a jogát, hogy ,,a legélesebben elítéljem a Matica slovenská jelenlegi vezetőségét, amely az ún. szlovák nyelvtörvény előkészítése során erkölcstelen, mások véleményével szemben türelmetlen, demagóg, primitív politikai mesterkedésbe sodorta a szlovákok számára annyira drága nemzeti intézményt." Fürdik docens, aki önmagáról állítja, hogy családi hagyományai alapján négy (szlovák, magyar, cseh, német) kultúrából táplálkozott, kilenc pontban vádolja a Matica vezetőségét. Először azért, mert e szervezet „a nemzetiségi összeférhetetlenség melegágyává változtatta". Továbbá azért, mert ,.hívatlan politikai szájhősök szolgálatába szegődött, akik tagadják a közös haza polgárai demokratikus együttélésének elementáris alapelveit." Vádolja a Matica vezetőségét, mert ,,elsősorban a szlovákok között egyáltalán nem gondoskodik a szlovák nyelv kultúrájának felméréséről és fejlesztéséről, míg ezzel szemben a szlovák nyelvet kész ostorként felhasználni másokkal szemben". Vádolja a vezetést, mivel ,,a legszerencsétlenebb módon - az alantas szenvedélyek felkorbácsolásával, álproblémák tálalásával kezdett politizálni akkor, amikor Szlovákia létfontosságú problémák özönében fuldoklik". Szerinte a Matica vezetősége valamennyi szomszédos nemzettel való összeférhetetlenség szításával hozzájárul a szlovákoknak a szomszédos közép-európai nemzetektől történő elszigeteléséhez. Ez viszont olyan helyzetet teremthet, ,, amikor a világ bármely civilizált országának népe előtt szégyenkeznünk kell azért, hogy szlovákok vagyunk, esetleg le kell előttük tagadnunk szlovák mivoltunkat". Fürdik docens utolsó vádpontjában a Matica vezetőségének szemére veti, hogy ,,a fanatikus Markuš úrral az élén a Maticát szlovákellenes, nemzetellenes és kultúrellenes szervezet szintjére süllyesztette". Megállapítja, hogy ,,egyes gátlástalan becsvágyók a szervezetet saját kétes politikai karrierjük eszközévé változtatták". Befejezésül kijelenti, hogy kilép a Matica slovenskából és megfontolás tárgyává teszi, vajon egyáltalán szükséges-e manapság ilyen szervezet Szlovákiában. „A nemzetet ne vezessék • orránál fogva..." Megértjük Fürdik Docens keserű csalódását, aki harminc éven át a fiatalok nemzedékeit ismertette meg a szlovák nyelv és irodalom szépségeivel, s aki az elsők között lépett a megújhodott Matica soraiba. Az idézett hetilap Ivan Čarnogurskýnak, a Slovenský denník 1990. november 6-i számában megjelent cikkét is közli. A szerző a jóváhagyott nyeltörvény ellenzőinek a szlovák nyelv kizárólagosságára irányuló követelését taglalja. Az éhségsztrájkolók követelése az volt, hogy Szlovákiában a cseh nyelv használatát is be kell tiltani. Szlovákiában csak szlovákul. A szerző felteszi a kérdést, mi lenne, ha a 10 milliós cseh nemzet hasonló törvényt fogadna el, s a Cseh Köztársaságban élő fél millió szlováknak kötelezően el kellene sajátítania a cseh nyelvet? Nemcsak elsajátítania, hanem kötelezően ezt a nyelvet kellene használnia. A cikk írója megkérdezett egy fiatalt, ha a koppenhágai nemzetközi értekezleten küldöttségünk nevében kellene szavaznia a nemzeti kisebbségek anyanyelvhasználatának jogáról, vajon megszavazná-e ezt a határozatot. A válasz gyermekien igenlő volt, de... itthon úgy is a Matica javaslatát fogadná el! Bárgyúság vagy fanatizmus? Mind a kettő, hisz egy tőről fakadnak ... A lap ugyanebben a számában jelent meg Ján Lazorik Mindennek az ellenkezője igaz című írása, melyben leszögezi, hogy épp a Matica ellen kellene tüntetni, amely (sok máson kívül) elhanyagolja a szlovák nép hagyományainak feltárását, ápolását és megőrzését. Többek között bírálja azt a törekvést is, hogy az évszázados örökséggel szemben egyesek ragaszkodnak az olyan szépen hangzó átkeresztelt községnevekhez, mint Sládkovičovo, Hroboňovo, Hamuljakovo stb. Mi ehhez szerényen csak annyit tennénk hozzá, hogy nagyra becsüljük a szlovák nemzet nagyjait, de miért pont azokat a jobbára magyar községeket nevezték el róluk, amelyeknek vajmi kevés közük volt hozzájuk. A lap a csehszlovákiai magyar írók nyelvtörvénnyel kapcsolatos állásfoglalásán kívül pőstyéni, nagymihályi, ipolysági, sőt Amerikában élő olvasók levelét is közli. Álljon itt példaként a Losonc környékéről tizenhét aláírással érkezett levél megállapítása: „Mi, a nemzetiségileg vegyesen lakott területen élő szlovákok és magyarok, ezennel kijelentjük, hogy itt egymást tiszteletben tarva, békében élünk." , így van ez jól, ennek szívből örülünk. Meggyőződésünk, hogy a szlovákok és magyarok többsége is erre törekszik. ZSILKA LÁSZLÓ A SZLOVÁK ÉS A CSEH LAPOK A TAVALYI NOVEMBERI ESEMÉNYEKRŐL Forradalom? Összeesküvés? Ezekben a napokban a szlovák és a cseh sajtó számos izgalmas, szenzációnak kikiáltott, gyakran egymásnak teljesen ellentmondó cikket, leleplezésnek szánt beszélgetést közöl a tavalyi novemberi eseményekről. A belpolitikai bomba október 20-án robbant, amikor az Expres című cseh bulvárlap nem kevesebbet állított, mint azt, hogy a Charta 77 tulajdonképpen szabadkőműves páholy volt, amely a hazai és a szovjet állambiztonsági szervek, tehát az ŠtB és a KGB tudtával tevékenykedett, s Václav Haveléknak állandó kapcsolatuk volt a CSKP KB magasrangú tisztségviselőivel is. A november 17-i brutális rendőrségi beavatkozásra szerintük előre elkészített forgatókönyv alapján került sor. Ennek a cikknek a tartalmát november 3-án az Új Szó is ismertette. Köztudomású, hogy az írást az érintettek nevében Michael Žantovský és maga Václav Havel is mélységesen elítélte és fondorlatos provokációnak minősítette. Azóta kiderült, hogy a cikk szerzője Miroslav Dolejší, a Politikai Foglyok konföderációjának a tagja, akivel tegnapelőtt a pozsonyi Smena készített exkluzív interjút. A szerzőt politikai nézeteiért először 1952-ben, majd 1976-ban tizenegy évre bebörtönözték, és csak 1985-ben engedték szabadon - megromlott egészsége miatt. A beszélgetés első részében Miroslav Dolejší az 1968-as eseményeket értékeli és sommásan kifejti: Brezsnyev már korábban is készült arra, hogy a szovjet katonaság valamilyen módon megvesse a lábát Cséhszlovákiában, s ezzel is erősítse a Varsói Szerződés pozícióit a NATO-val szemben. Novotný ellenkezett, ezért Brezsnyev megbuktatta, s helyére Dubčekot szemelte ki, akinek ingatag politikája lehetővé tette a szovjet katonai tervek valóra váltását. Dolejší az interjú további részeiben is elég meghökkentő dolgokat állít. Elmondja, hogy a tavalyi novemberi eseményekkel kapcsolatos véleményéből nincs mit visszavonnia, mert állításait bizonyítani tudja. Különböző forrásokból mintegy kétezer oldalas dokumentumot gyűjtött össze, amelyet most biztos helyen rejtett el. Ezután arról olvashatunk, hogy nálunk a rendszerváltás nem ment végbe, mert a volt kommunisták egy része visszaszivárgott a hatalom közelébe. Dolejší példálódzik is: a november 17-i eseményeket vizsgáló parlamenti bizottság elnöke, Jirí Rumi is tagja volt a kommunista pártnak, s eléggé furcsa dolog az is - mutat rá az interjúalany -, hogy Miroslav Vacekot leváltják, majd kinevezik az új nemzetvédelmi miniszter tanácsadójának. Dolejší váltig azt állítja, hogy ami hazánkban történt és történik, az egy átgondolt, s a két szuperhatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió által kitervelt forgatókönyv része, s egyértelműen arra a stratégiára épül, hogy Európát - más eszközökkel ugyan, mint idáig - az ellenőrzésük alatt tartsák. A Lidové noviny viszont merőben más dolgokat állít. Lényeges különbség az is, EZÚTTAL A SZÜLŐK AKARATA GYŐZÖTT Tizenegy évig tartó kényszerszünet után, ez év őszétől ismét otthon, szülőfalujukban tanulnak a magyar tanítási nyelvű iskolába járó abarai kisdiákok. Nagy győzelme ez az 1979-ben iskola nélkül maradt kisközségnek, hiszen vitathatatlan, hogy a társadalomban végbement változások, a rendszerváltás aligha állította volna vissza e kis intézményt, ha a helybéliek nem kezdeményezik, nem akarják. Kellett tehát hozzá egy helyi „bársonyos forradalom" is. A minap hallottam ott néhány szülőtől, hogy ez tulajdonképpen tíz évvel megelőzte 1989 novemberét, vagyis már akkor „kitört", amikor a felsőbb államhatalmi szervek a helyiek beleegyezése nélkül is megvalósították körzetesítési tervüket, azaz az Abarától kilenc kilométerre lévő Vajánba telepítették a kisiskolát. A Laborc menti településen az idén az „iskolapártiak" győzelmével ért véget a tizenegy évig elhúzódott „forradalom". Szerencsére, a hosszúra nyúlt „harcban" nem fáradtak el, és jutott erejük az újrakezdés legnehezebb akadályaként felmerülő épületgond leküzdésére is. Egy ideig úgy tűnt, nem lesz hol berendezni a legkisebb iskolások második otthonát, ugyanis az eredeti iskolaépület már évek óta az óvodások „birodalma". Akadt azonban egy lakatlan családi ház, és „született" egy ügyes ötlet. A többi, vagyis a ház megvásárlása és átalakítása - a járási nemzeti bizottságtól kapott anyagi támogatással, a lakosság és a földművesszövetkezet közreműködésével, valamint egy magánvállalkozó építész munkájával - A negyedik osztálytól járnak majd Vajánba. Remélem, okos, ügyes tanulók lesznek - mondja Lengyel Józsefné (A szerző felvétele) - már könnyen ment. Hat hét alatt a dolgos kezek a jó állagú kockaház hálószobáját és nappaliját tágas tanteremmé, konyháját tanítói szobává, kamráját pedig kazánházzá és szertárrá „varázsolták", majd egykettőre előteremtették a falitáblát, padokat, szekrényeket és a többi szükséges berendezést, tanszert is. A tizenhét első, második és harmadik osztályos tanuló oktatását a nagykaposi Lengyel Józsefné vállalta, így Rezes Tímea, Móré István és a többi kisiskolás a tanévkezdés napjának reggelén már nem az autóbuszmegállóban ácsorgott, hanem lassan, nyugodtan baktatott a helyi iskolába. Ugyanúgy, mint azt annak idején szüleik és nagyszüleik tették. / _ Az ingázásba már belekóstolt másodikosok és harmadikosok azt állítják,' több idejük van játszani és gyakrabban bebarangolhatják lakhelyük utcáit, határát. Elégedettebbek a szülők is. A felnőttek közül néhánynak az tűnt fel, illetve néhányan annak is örülnek, hogy a falu délelőttjei szeptembertől ismét elevenebbek. GAZDAG JÓZSEF hogy a cseh lap tegnapelőtti interjúalanya, dr. Miroslav Križenický altábornagy, a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság főügyészének első helyettese, katonai főügyész dokumentumokkal támasztja alá véleményét. Ezek az anyagok levéltárakból kerültek elő, s egykori tisztségviselők is eljuttattak hozzá perdöntő iratokat. A főügyész szerint ez a tény is igazolja, hogy sok dokumentumot nem semmisítettek meg, egyesek különböző céllal megőrizték azokat. Ma már teljesen egyértelműen bizonyítható, hogy a Charta 77 tagjai és a többi másként gondolkodó ember ellen az állambiztonsági szervek éveken át összehangoltan és keményen igyekeztek fellépni. Ezt a célt szolgálta például az Ék fedőnevű tervezet, amelynek lényege: minden eszközzel lejáratni a Charta 77 tagjait, a Néhány mondat szerzőit és aláíróit, fokozni ellenük a politikai és erkölcsi nyomást. Előkerült az a dokumentum is, amely a szövetségi belügyminisztérium vezetőinek országos konferenciájáról készült. Erre a tanácskozásra tavaly június 20-án került sor. Ebből egyértelművé válik, hogy a hazai állambiztonsági szervek terveiket és lépéseiket egyeztették az illetékes szovjet szervekkel. Nem igaz, hogy a novemberi rendőri beavatkozás az állambiztonsági szervek tudtával, vagy titkos parancs alapján történt. "Ismét csak eredeti dokumentumok bizonyítják, hogy az állambiztonsági szervek november 17-e után közvetlenül két alternatívát állítottak föl. Az egyik változat azzal számolt, hogy az emberek néhány nap alatt kitombolják magukat, s minden visszatér a régi politikai kerékvágásba, legfeljebb leváltanak egy-két magasrangú tisztségviselőt. Számoltak azzal is, hogy a helyzet nem stabilizálódik, s ekkor életbe lépett volna a már korábban kitervelt Norbert fedőnevű akció, amelynek lényege az, hogy a másként gondolkodók vezetőit internálják, s a rendőrség és a hadsereg keményen fellép a tüntetők ellen. Milan Václavik hadseregtábornok, az akkori nemzetvédelmi miniszter még november 24-én éjjel, a CSKP KB ülésén is e terv megvalósítását szorgalmazta, de nem kapott felhatalmazást a végrehajtásra. Mára már kiderült, hogy az állambiztonsági szervek vezetői október utolsó napjától november másodikáig Maxičkyben tárgyaltak a követendő taktikáról, s Lorenc tábornok még ekkor is a kemény fellépés verzióját támogatta. A katonai főügyész szerint főleg a nemzetközi helyzet, részben pedig a CSKP KB új főtitkárának, Karel Urbáneknek a józan döntése játszott meghatározó szerepet abban, hogy vérontásra nem került sor. A Lidové noviny szerkesztői kíváncsiak voltak arra is, miként vélekedik beszélgetőpartnerük Miroslav Dolejší írásáról, s a cikk időzítéséről. Križenecký szerint ez a cikk a félretájékoztatás és a manipulálás egyik mesterműve, mert van belső logikája, s tudatosan kihasználja azt a tényt, hogy a novemberi eseményekkel kapcsolatban sok még a tisztázatlan kérdés. Az állambiztonsági szervekben - folytatódik az okfejtés - kiválóan képzett pszichológusok és más szakemberek dolgoztak, s nem lehet kizárni, hogy valamilyen formában nem működtek közre ebben a nyilvánvaló politikai manipulációban. Ami Dolejší cikkének időzítését illeti, látható az a szándék, hogy bizonyos politikai erők a novemberben megindult belpolitikai folyamatot a jakobinus diktatúra stádiumába szeretnék terelni, amikor közismerten a forradalom felfalta a maga gyermekeit. Ilyen mesterkedésekre a jelenlegi feszült és bizonytalan belpolitikai helyzet nagyon is alkalmas. A katonai főügyész leszögezte, hogy a máig előkerült dokumentumok és az illetékesek valldmásai kizárják azt, hogy a Charta 77 tagjai együttműködtek volna az állambiztonsági szervekkel. Minden bizonnyal újabb bizonyítékok kerülnek majd elő, amelyek lehetővé teszik a november 17-i események árnyaltabb és reális megítélését, s annak megállapítását is, hogy a közéleti személyiségek és a szürke eminenciások közül ki miként viselkedett azokban a sorsdöntő hetekben. H. M. ÚJ SZÚ 2150 1990. XI. 16. \