Új Szó, 1990. október (43. évfolyam, 230-256. szám)

1990-10-29 / 254. szám, hétfő

SÚLYOS TÖRTÉNELMI LECKE Beszélgetés CTIBOR ŠTÍTNICKÝVEL az 1956-os magyar forradalom szlovákiai hatásáról Történelmi félmúltunk számos eseményéről, hátteréről szinte semmit sem tudunk. A történészek számára sok téma tabu volt, a koronatanúk, a résztvevők hallgattak, mert nagyon gyakran elhallgattatták 6ket. Keveset tudunk például 1956 szlovákiai visszhangjáról, a lengyelországi és a magyarországi események Itteni hatásáról. Erről beszélgettünk Ctibor štftnickývel, a neves szlovák költővel és műfordítóval, aki abban az időben a Szlovákiai írók Szövetségének az elsó titkára volt. • Elsőként arra kérem, idézze föl. milyen volt a politikai légkör 1956 őszén Szlovákiában? - Feszült, nagyon feszült. Bacílek, David, široký és más vezető pártfunkcionáriusok nagyon megijedtek, hogy a népharag és a forradalom őket is elsöpri. A szovjet párt huszadik kongresszusa után voltunk, ismertük Hruscsov nagy beszédét, megdöbbenve értesültünk Sztálin véres tetteiről, a munkatáborokról, ahol sok értelmiségi is sínylődött • és elpusztult, ötvenhatban a szlovák értelmiségiek körében is egyre erősödő mozgalom indult a sztálini deformációk felszámolásáért. Az írószövetségen, különböző pártaktívákon azt követeltük, hogy rehabilitálják az úgynevezett burzsoá nacionalistákat, Clementist, Novomeskýt, Husákpt, mondhassuk ki az igazat a DAV-mozgalomról, amelyet az ötvenes években lekicsinylően kezeltek, valamiféle polgári dekadens irányzatnak, képviselőiket pedig a forradalmi eszme árulóinak tartották. Követeléseink közé tartozott a szlovák nemzeti felkelés reális, a történelmi tényeken alapuló értékelése. Az ötvenes években ugyanis ezt a felkelést valamiféle burzsoá puccsnak tartották, amelynek célja a szovjet hadsereg bevonulásának megelőzése, a kommunista hatalomátvétel megakadályozása volt. A felkelés több vezetőjét bebörtönözték, néhány partizánparancsnokot, köztük 'Trojant, Žingort megölték. Ilyen feszült légkörben jutott el hozzánk a magyar népfelkelés híre. • Mit tudtak a magyarországi eseményekről? - Hallgattuk a rádiót, személyes értesüléseink is voltak, lassanként összeállt a kép, Mind többen voltunk, akik nem hittünk a hivatalos verziókban. Én például személyesen ismertem Veres Pétert, Illyés Gyulát, már ötvenhat előtt is hosszú éjszakákon át beszélgettünk, vitatkoztunk. Becsületes hazafinak, demokratának tartottam őket, dehogy is hittem hát el, hogy egyszeriben revizionisták, népárulók lettek, Egyre világosabbá vált előttem, hogy Varsóban, Budapesten, Pozsonyban és máshol ugyanazért küzdünk: olyan eszme megtisztításáért, amelyre az életünket tettük. • Miként cselekedtek azokban a napokban? - A hatalom unszolására, ám azért is, hogy tiszta képünk legyen, november elején írótársaimmal együtt bejártuk Dél-Szlovákiát, ahol helyi tisztségviselőkkel, egyszerű emberekkel beszélgettünk. Mondták a hivatalos szöveget, aztán bizalmas beszélgetések során sokan elmondták, hogy ez bizony Sztálin és Rákosi rémuralma elleni felkelés, s a november elejei szovjet megszállás súlyos politikai hiba. Csaknem mindannyian féltek a testvérgyilkos polgárháborútól, a beláthatatlan következményektől. Vladimír Mináčcsal és Tóth Tiborral együtt, aki akkor az írószövetség magyar szekciójának a titkára volt, eljutotMéry Gábor felvétele tunk Stószra is. Kíváncsiak voltunk Fábry Zoltán véleményére, másrészt szerettük volna, ha részt vesz a szlovákiai magyar írók pozsonyi tanácskozásán, amelyre már korábban megkapta a meghívót. Az utazását akartuk megkönnyíteni azzal, hogy elvisszük az autónkkal Pozsonyba. • Fábry Zoltán miként vélekedett a magyar forradalomról? - Betegen feküdt a dolgozószobájában, ahogy elmondta, néhány nappal a látogatásunk előtt, minden bizonnyal a budapesti népfölkelés hallatára, szívroham döntötte ágynak. Emiatt lemondta a tanácskozást, habár már tudott róla, s háromoldalnyi jegyzetet írt. Ebben mélységes elismeréssel írt a magyar írók felelősségtudatáról, s aggódva mutatott rá, az egész magyar irodalmi folytonosságot veszélyeztetné, ha sommásan elítélnék az írókat, népünk iránti felelősséggel áthatott kiállásukat. Nekünk kell a segítségükre sietnünk - mondta Fábry. Egyébként még egy nagyon kellemetlen eset is feldúlta a lelkiállapotát. Október végén járt nála a Rudé právo egyik szerkesztőnője egy szlovák újságíró társaságában, s nyilatkozatot kért tőle a budapesti eseményekről. Fábry a végletekig szabadkozott, ki akart térni a kérés teljesítése elől, mondván, nincs rádiója sem, kuszák az értesülései, de végül csak rászedték néhány soros nyilatkozatra, amelyben Fábry őszintén elmondta a véleményét, kiemelve a magyar írók felelősségtudatát. Ez a szöveg két nap múlva teljesen másként a hivatalos politikai vonalnak megfelelően, meghamisítva jelent meg. Fábry dörgedelmes hangú tiltakozást írt, amelyet a Rudé právo sohasem közölt. Attól is nagyon tartott, hogy az elferdített nyilatkozatot átveszi az Új Szó, s ez pedig, legalábbis egy ideig az erkölcsi megsemmisüléssel lett volna egyenlő, hiszen nyilván itt sem kapott volna lehetőséget arra, hogy elmondja az igazat a magyar közvéleménynek és az íróknak. • A dél-szlovákiai körút és a stószi találkozás minden bizonnyal senkit sem nyugtatott meg. - Bizony nem, hiszen akkor már a nagy kiábrándulás és a véres leszámolás napjait éltük. Mi akkor döbbentünk meg először, amikor az a Hruscsov, akiben annyira bíztunk, küldött tankokat, katonákat a felkelés vérbefojtására. • Szlovákiában miként viselkedett a politikai hatalom? -Az október végi ijedtséget, zavarodottságot november közepétől a bosszúvágy, a leszámolás és a bűnbakkeresés váltotta fel. Még jóformán haza sem értünk Stószról, amikor Dénes Ferenc, az Új Szó akkori főszerkesztője bejelentette a pártközpontban, hogy én beszéltem rá Fábryt a Rudé právo manipulációja elleni tiltakozásra. Szerencsémre, mint már említettem, velem volt Mináč és Tóth Tibor, tanúsíthatták, hogy szemenszedett hazugság az állítás. Ám a felelősségrevonást mégsem kerültem el. Juraj Špitzert, a Kultúrny život főszerkesztőjét, Ivan Kupecet a Slovenský spisovateľ kiadó igazgatóját, s engem nyolctagú pártbizottság elé állítottak. Jellemző az akkori időkre, hogy az elnök Oskár Jeleň tábornok, a Megbízotti Hivatal alelnöke volt, aki az állambiztonságot és a kultúrát felügyelte... Hiába volt minden megalapozott érvelés, hiába idéztük a huszadik pártkongresszus megállapításait, hiába hangoztattuk, hogy az eszme megtisztítása a célunk, egyre csak azt szajkózták, ti adtatok teret az ellenforradalmi nézeteknek, bűnösök vagytok. Mindhárman pártbüntetést kaptunk, s menesztettek állásunkból, tisztségeinkből. • A magyarországi fejlemények és véres megtorlások után hittek-e még a kommunista eszmékben, maradt-e bizalmuk a fennálló társadalmi rendszer iránt? - Á magyarországi kivégzések, Nagy Imre tragédiája, Hruscsov súlyos hibái és következetlenségei valóságos traumát okoztak, kínzó kérdések, dilemmák elé állítottak bennünket. Akkor azonban még csak nagyon kevesen ismerték föl a bajok igazi okait. Közéjük tartozott Dominik Tatarka, aki már akkor kimondta, sőt leírta 1956-ban A bólogatás démona címy esszéjében, hogy a bolsevik típusú kommunista eszme életképtelen, következésképpen az a társadalmi rendszer is. A szlovák, és úgy vélem, a szlovákiai magyar értelmiségiek közül sokunknak minden megaláztatás, szenvedés ellenére még maradtak némi illúzióink. Az utolsó reménysugár számunkra Dubček emberarcú szocializmusa volt. Hatvannyolc augusztusának éjszakáján a megszálló tankok ezt a kevéske illúziót, ezt a halvány bizakpdásunkat is kegyetlenül eltiporták. Újabb megtorlások, félreállítások, sötét évek következtek, ám még ezek sem ingatták meg emberi tartásomat és meggyőződésemet. Én mindig .hittem és ma is szilárdan hiszem, hogy a valóban demokratikus Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaságban fontos helye, szerepe lesz a modern baloldali pártoknak, a különböző dogmáktól és ortodox szemlélettől megtisztult és a súlyos tragédiákból, tévedésekből okuló baloldali gondolkodásnak. De ez már egy másik téma. • Köszönöm a beszélgetést. SZILVÁSSY JÓZSEF ÚJ SZÓ 2021 1990. X. 24. Hatszáz szlovák értelmiségi állásfoglalása Veszélyben a demokrácia (ČSTK) - Több mint hatszázan, a szlovákiai társadalmi és szellemi élet jeles képviselői jöttek össze szombaton Pozsonyban. Petíciójukban a következőkkel fordulnak hazánk lakosságához: Veszélyben a demokrácia. Azok veszélyeztetik, akik „Szlovákia nemzeti érdeke" jelszó alatt új totalitárius rendszerbe, az erőszak új szakaszába akarják sodorni hazánkat. A totalitarizmus, függetlenül attól, hogy kommunista vagy nacionalista eszméket tűz zászlajára, totalitarizmus marad. El kell választanunk egymástól a pozitív előjelű nemzeti állásfoglalást, amely a szlovák nyelvet mint hivatalos nyelvet kívánta törvényesíteni, azoktól a politikai céloktól, amelyeket az antidemokratikus erők képviselői próbálnak érvényre juttatni, destabilizálva ezzel társadalmunkat. Elutasítjuk, hogy a manipulált tömeg részének tekintsenek bennünket, ama tömeg részének, amelyet a politikai kalandorok, a Szlovák Nemzeti Párt, a Štúr Társaság és más nacionalista mozgalmak vezetősége önnön céljainak elérésére manipulál. Tevékenységük a harmincas és a negyvenes évek totalitarizmusára emlékeztet. A Matica slovenská egykor a szlovák nemzet valós érdekeiért harcolt. Ma nyugtalan lélekkel kell feltennünk a kérdést: tudatosítják-e a szervezet képviselői, hogy „A nemzetért" jelszó alatt valójában a nemzet ellen vezetik a népet, ez pedig egyenes út a gazdasági szétesés, a Cseh és Szlovák Föderatív Köztársaság szétverése felé. Egy kiteljesedő életmű margójára A hatvanéves Fónod Zoltán köszöntése Nem kevés elégtétellel köszöntöm a ma hatvanéves Fónod Zoltánt annak a lapnak hasábjain, ahonnét egykor közírói pályája elindult. Annál is inkább, mert volt olyan időszak is, mikor pályakezdésének színhelyén nem publikálhatott. Nem volt ez szokatlan jelenség sorsának alakulásában, számtalanszor keresztezte pályáját a hatalmi önkény, de választott útjáról tartósan letéríteni r.em tudták. Legfőbb feladatának nemzetiségi közösségünk érdekeinek szolgálatát tartotta. Mindig felelős, nemzetiségi létünk szempontjából fontos posztokon tevékenykedett. Tanított alap- és középiskolában, tudósítója volt a Szabad Földműves című lapnak, egy évtizedig vezette az Új Szó kulturális rovatát, hosszú évekig igazgatója, majd - leváltása után - főszerkesztője volt a Madách Könyvkiadónak, napjainkban egyetemi docens, a huszadik század magyar irodalmának előadója. Irodalmi munkássága is sokrétű, az újságírástól a publicisztika sokféle műfaján keresztül az irodalomtörténeti monográfiáig terjed. Irodalom-publicisztika és irodalomtörténeí-írás - határolhatnánk be működési területét röviden, de nem pontosan. Hogy érdeklődése és tájékozottsága milyen sokirányú, azt napjainkban kifejtett élénk, történelmi ihletésű közírói tevékenysége bizonyítja a legjobban. Közírói adottságai a hatvanas években bontakoztak ki. Az irodalmi és kulturális publicisztika minden műfaját műveli. Cikkei, glosszái, interjúi, művelődéspolitikai esszéi stb. jelentősen hozzájárultak a szlovákiai magyar kulturális közgondolkodás fejlődéséhez, sajátos arculatának kialakulásához. Munkásságában alkalomszerű írások, rövid irodalmi-kulturális vonatkozású reflexiók, elmélyültebb eszmefuttatások váltakoznak hagyományébresztő visszaemlékezésekkel, dokumentumfeltáró és értékelő tanulmányokkal. Az alkalomszerűség és aktualitás a zsurnalizmushoz, a kritikai igény és felelősség a jó értelemben vett irodalmi publicisztikához közelíti írásainak jellegét. Általában érdekes, helyenként igen hatásos módon ötvözi a zsurnalizmus és az irodalmi-kritikai esszé módszereit, nyelvi-stilisztikai megoldásait. Az óhatatlanul meglévő műfaji tarkaságot és tematikai sokféleséget a szemlélet következetessége, a nemzetiségi lét tudatosítására, értékrendszerének feltárására, a nemzetiségi önismeret és öntudat fejlesztésére irányuló intenzív törekvés • forrasztja harmonikus egységbe. Az újságírói munka mellett már az ötvenes évek végétől kiterjedt és többé-kevésbé rendszeres kritikai tevékenységet is folytat. Főként a csehszlovákiai magyar irodalom foglalkoztatja, de figyelme kiterjed az egész magyar nyelvterület irodalmi jelenségeire. Különösen a líráról van gyakori és felfigyeltető mondanivalója, de számon tartja az epikai műfajokban születő eredményeket is. Alkalmi recenzióit, részletező bírálatait egyaránt körülhatárolható, részleteiben is átgondolt irodalomszemlélet hatja át. Az irodalmat (s a művészetet általában) nem öncélú bűvészkedésnek, hanem konkrét, a társadalomra hgjó cselekedetnek fogja fel. Csak az emberi lényeget igéző módon közvetítő, tehát társadalmilag hasznos irodalmat méltányolja. Az irodalmi alkotások esztétikumát, értékrendszerét általában a tartalom felöl közelíti meg. Tartalomközpontú elemzései azonban nem jelentik a-művészi forma lebecsülését. Többször kifejtette ezzel kapcsolatban elgondolásait, de talán az Irodalom - történelmi terhelés alatt című tanulmányában a legtalálóbban: ,,A társadalomnak olyan müvekre, alkotásokra van szüksége, melyekben a formai készséghez és mesterségbeli ludáshoz méltó tartalom is járul. Men ezeket az alkotásokat sem a politika, sem a kritika nem pótolhatja, nem helyettesítheti". A hetvenes években felhagy az aktív újságírói munkával, fokozatosan átrendeződik irodalmi tevékenysége. Az irodalomkritika és publicisztika mellett irodalom- és sajtótörténeti kutatásokat is folytat. Több tanulmányában felmérte és mérlegre tette a Fábry szavával ,,harmadvirágzás"-nak nevezett korszak irodalmi termését (És lett gyümölcs a fán...; Gyorsmérleg; A csehszlovákiai magyar könyvkiadás a felszabadulás után stb.). Kutatói módszerét és eljárásait a belinszkiji „mozgó esztétika" analógiájára „mozgó irodalomtörténet"-nek nevezhetjük, amely harmóniába képes ötvözni az irodalompublicisztika eszközeit a tudományos tényfeltárás és kritikai forráselemzés módszereivel. Kiadói és szerkesztői munkásságának leglátványosabb eredménye Fábry Zoltán életművének a folyamatos közzététele. A Fábry Zoltán összegyűjtött írásai címen sorjázó kötetek tartalmazzák a legjelentősebb hazai magyar író könyveit, lapokban, folyóiratokban megjelent tanulmányait, a hagyatékában talált kéziratait. Fónod Zoltán főszerkesztésében készül a Csehszlovákiai Magyar írók Lexikona is. Kritikai, közírói és részben irodalomtörténeti munkásságának legjelentősebb eredményei a Vallató idő (1980) és a Körvonalak (1982) című kötetekben olvashatók. A főként pályakezdő írásait tartalmazó első könyvében tapasztalható erős publicisztikai-zsurnalisztikai beállítottság a másodikban jelentősen mérséklődik. E gyűjtemény anyagát jórészt irodalom- és sajtótörténeti tanulmányok és esszék alkotják. A legkiegyensúlyozottabb teljesítményt a Hagyományunk: a Sarló című tanulmányában nyújtotta. Kutatói adottságai a harmadik kötetében bontakoznak ki a leghasznosabbak Kötete címével - Tegnapi önismeret (1986) - arra a közkeletű felismerésre utal, miszerint előrehaladni csak alapos és megbízható önismeret birtokában lehet, s ez egyaránt érvényes egyénekre és közösségekre. Fónod könyvének egész anyaga a szlovákiai magyarság önismeretének hatékonyságát hivatott növelni. A kötet súlyponti része - Kisebbségi szerepkörben - irodalmunk két háború közötti korszakának mérlegét vonja meg tanulságosan, vitára késztetően. A többi fejezetbe - Arcok az irodalomból, A valóság vonzásában, Közös dolgainkról - sorolt tanulmányok is irodalmi örökségünk feltárását és közkinccsé tételét szolgálják. Fónod irodalomtörténeti kutatásainak legjelentősebb eredménye a Megmozdult világban (1987) címen megjelent terjedelmes Fábry-monográfia. Ezzel a munkájával a hazai magyar irodalomtudomány régi és nyomasztó adósságát törleszti. Csaknem két évtizedet kellett várni Fábry halálát követően, míg életművének feltárására és kritikai számbavételére monografisztikus keretek között akadt vállalkozó. Fónod műve arról tanúskodik, hogy alkotó módon felhasználta a gazdag, de meglehetősen egyenetlen Fábryirodalom eredményeit, és véleményét, az életmű irodalomtörténeti értékelését a hagyaték eddig feltárt teljes anyagára támaszkodó egyéni kutatómunka és elemzés alapján alkotta meg. Nem véletlen, hogy munkáját a Fábry hagyatékot gondozó Csemadok KB Fábry Zoltán-díjjal tüntette ki 1988-ban. Folytathatnánk Fónod Zoltán munkásságának további részletezését, hiszen oktatói-nevelői, kultúra- és irodalomszervezői, tudománynépszerűsítői stb. tevékenységéről nem szóltunk. Annyi talán az eddig elmondottakból is kitűnik, hogy egy terjedelmes életművet mondhat magáénak, amelynek kiteljesítése a következő évtizedekre vár. Ehhez kívánunk neki kitartást, erőt és egészséget. SZEBERÉNYI ZOLTÁN