Új Szó, 1990. október (43. évfolyam, 230-256. szám)

1990-10-03 / 232. szám, szerda

F

elelősségem teljes tudatában kijelentem: nekem úgy általánosságban semmi bajom az állami húsipari vállalattal. Csak ne gyártana olyan cudar minőségű préshurkát. E hentesipari terméket jobb családokban immár a Csallóközben is disznósajtnak nevezik, de nem ez a lényeg. Hanem az, hogy a próshurka nem olyan, ahogy az a szakma nagykönyvében meg van írva. A terméket alig tíz perce hozták meg Pozsonyból, a három darab testvérek között is megvan 10 kiló. Mind a hármat természetes anyagba töltötték, nem pedig műbélbe, ahogy az újabban szokás. a két kis faházat, amelyet direkt erre a célra készíttettem... - Mit mondtak a városházán? - Engedélyezik. Azonban az egészből így se lesz semmi. A helypénz miatt. Négyzetmétere 3 korona, nekem 50 négyzetméterre lenne szükségem. Az naponta 150 korona. Ha évente 300 napot számítanának ... - Az összesen testvérek között is 45 ezer korona. - Igen. Már beadtam az újságba az apróhirdetést: Két faház eladó, cím: Sándor János, Somorja. - Látszik a mesteren, hogy alaposan meghányta-vetette a kérdést, és sokszor az eszébe jutott a városháKisprivatizáció Somorján Sándor Jánossal, a somorjai áruház húsboltjának üzletvezetőjével a hentesszakmáról cserélünk véleményt. Még csak készül a délutáni csúcsforgalomra, az árut rendezi, gyönyörű rózsaszín sertéscombokat aggat ki sorban a kampókra, egy körülbelül háromkilós vesepecsenyét helyez el a hűtőpult üvegje mögé, majd a daráithúst formálja csinos kupacba. Látszik rajta, szereti a mesterségét. Közben pedig a disznótoros étrendről beszélgetünk. - A májashurka ízkompozíciójának alapja a majoránna - mondom én. - A fűszerrel azonban óvatosan kell bánni... - válaszolja ő. -Micsoda véreshurkák kerültek valamikor régen az asztalra! Hát a frissen sült kolbászról, meg a reggelire pirított májról mi a véleménye, Sándor úr...? így múlatjuk az időt, miközben a mester dolgozik, én pedig a három szép disznósajton legeltetem a tekintetem. -Olyan harminc dekányit majd szeljen le a szebbikből. Jó lesz uzsonnára. A zöldséges Dallos úrtól vettem egy nagymagyari kenyeret. Látszott rajta, hogy a megrendelést elengedte a füle mellett. Nem öncélúan vagyok Sándor János úr boltjában. Jó egy hete kért: állnék meg nála néhány szóra. - Elbeszélgethetnénk, érdemes lenne-e elárusítóhelyet nyitni maszek alapon az áruház mellett. Van egy szabad telek, a városé, azon felállíthatnám ziak közelmúlti kijelentése: sokoldalúan támogatjuk a privatizációt. Hát ez lenne a támogatás? Most, a magánkiskereskedelem kialakulásának első napjaiban évenként 45 ezer koronát kérni egy nagyobb szobányi puszta földterületért? - Talán ha ezt beépítené az árakba...? Hiszen szabad árképzés lesz. -Viccel, uram? Beépíteni egy ilyen összeget az árakba, amikor mindenki a nadrágszíj összébbhúzásáról beszél? Még a miniszterek is arról beszélnek, a legközelebbi években arra kell felkészülnünk, hogy összébb húzzuk magunkat. A városházán Ján Babej mérnök, a nemzeti bizottság alelnöke tájékoztatott a privatizálás eddigi menetéről. - Segítjük, ahogy tudjuk a vállalkozókat ... -Talán* az is segítség, hogy 50 négyzetméter után évente 45 ezer korona helypénzt kell fizetnie egy hentes kisiparosnak? - Ilyen a rendelet. - Igen, a rendelet, amelyet talán még a hatvanas években adtak ki. Arra vonatkozik, hogy mennyi helypénzt fizessen a zöldségeskofa, ha kirakja áruját a 2 négyzetméteres bódéra. Ez napi 6 korona. Elviselhető, hiszen csak akkor kell fizetni, amikor árul. Mondjuk hetenként kétszer. Ján Babej hosszan soroljfc, mi mindenre lenne szüksége a városnak; boltok, éttermek, cukrászda, szórakozóhelyek, klubok szerepelnek a listán és sportpályák, meg szabadidőközpontok. így a város érdekelt abban, hogy minél több pénz kerüljön a kasszájába. De ami sok, az sok! - Van olyan kisüzem, amely már magánkézbe került? - A pékséget megvásárolja egy maszek vállalkozó. Reméljük, olyan kenyérrel látja el a várost, mint amilyent a környékbeli magánsütödék készítenek. Számításaim szerint több mint fél millióba kerül az illetőnek. Azután itt van az Elastik építőszövetkezet. Néhány szakember összefogott, és már több épületet felújítottak. Remélem beindulnak a magánvállalkozások. Csak néhány hete készült el az új zöldségárusító pavilon. Az üzletvezető asszonytól ezt kérdeztem: - Megvásárolják? - Megvásárolom. De most éppen nincs a kezem ügyében 2 millió korona. A szemben működő húsbolt vezetőjének se volt kedve tréfálkozni. - Megvenni a boltot? Uram, én eddig dolgoztam. És tudjuk, hogy aki itt dolgozott, az nem ért rá pénzt keresni. Majd megveszi valaki az eddigi kiskirályok közül. A vállalatnál is el vannak szomorodva, a főnök velünk érez, ő is attól fél, hogy kisemmiznek bennünket. Lehet, hogy olyan kezébe kerül az üzlet, aki annyit sem ért a szakmához, mint a tyúk az ábécéhez. Sándor János húsboltjában fejeztem be tapasztalatszerzési körutamat. - Teljesen feladta? - Nem olyan fából faragtak engem - mondotta. - Saját házamban nyitok boltot. Nincs olyan kedvező helyen, mint itt, a városközpontban lenne, de majd odaszoktatom az embereket. Olyan hentesárut készítek, hogy szokjanak oda. Mindig azt teszek az asztalra, aminek éppen a szezonja van. Hurkát, pecsenyét, kocsonyát, préshurkát... - Azám, az előbb már mondtam, vágjon le egy harmincdekás szeletet. Megtette. Rátette egy darab zsírpapírra, odahozta, megmutatta. Utálkozva tartotta a kezében. Nem is volt szép látvány. Egészen szétmállott. - Szerintük ez préshurka. Tudja, a préshurka attól jó, hogy szeletelni lehet. Szépen, vékony szeletekre... Azt kérdezi, mikor határoztam el, hogy önállósulok? Még tavaly őszszel, amikor Prágában a Vencel téren javában tüntettek. Nem olyan fából faragtak engem, hogy feladjam. TÓTH MIHÁLY Sebaj, az alamizsna adómentes! -r Termekkori emlékeim közt a koldusokat is megJ őriztem, jóllehet később már nem találkoztam velük. Emlékszem a néma aggastyánra, aki rézcsengetytyűvel jelezte érkezését. Volt, aki énekével hatotta meg az embereket, volt aki imával. Súlyos testi-lelki fogyatékos koldusokra, mankóra támaszkodó, vagy házilag eszkábált tolókocsikon közlekedő hadirokkantakra is emlékszem. Meg világtalan kéregetőkre is, akiket gyermekeik vezettek. Filléreket vagy táplálékot - ételmaradékot, egy szelet kenyeret, sült krumplit, pohár tejet, almát, diót kaptak. Ruhadarabot csak ritkán adtak a koldusnak, mivel az nagy cikknek számított. Minden házba be sem engedték a kéregetőket. S nem okvetlenül ott nem nyílt ki az ajtó, ahol tehetősebbek laktak. Minél szegényebb volt valaki, annál inkább együttérzett a nyomorultakkal. Hisz bármikor jómaga is koldusbotra juthat. Ennek a fordítottja, egy koldus meggazdagodása viszont talán csak a mesékben fordult elő. Fiataljaink jóformán már csak az irodalomból, vagy az idősek elbeszéléséből tudják, kik voltak a koldusok. A „szocialista társadalom építésének" időszakában, az egykori szocialista tábor országaiban eltűntek a kéregetők. Igaz, nem szűnt meg a szegénység, de tagadhatatlan: a legkitaszítottabbak helyzete sokat javult. Hazánkban mindenki (akár dolgozott, akár nem) kapott nyugdíjat, szociális otthonok épültek, a rászorulóknak számos helyen olcsó konyhát létesítettek. A koldusok eltűnésének azonban adminisztratív okai voltak. A kéregetést a társadalom szégyenének tekintették, s betiltása, szankcionálása azt a látszatot keltette, mintha nálunk nem is léteznének szegények. Az elmúlt évtizedekben éppen elég hókuszpókuszban volt részünk, így kár lenne magunkat azzal áltatni, hogy ezután sem lesznek koldusok. Szociális helyzetünk romlását máris tapasztaljuk. Félő, hogy nadrágszíjunkon nemegyszer húznunk kell még. Munkahelyek szűnnek meg, sokan hosszabb-rövidebb időre munkanélkülivé válnak, ugyanakkor az árak emelkednek, a szolgáltatások drágulnak, a pénz értéke viszont csökken. Természetesen számtalan új lehetőség nyílik szorgalmunk, tehetségünk érvényesítésére, különösen a magánvállalkozás terén. Ez azonban az idős emberek számára már nem túl kecsegtető. A vállalkozáshoz alaptőke kell, a fiatalok nemigen tudnak vállalkozni. Kölcsön ugyan felvehető, de a kockázat visszatartja az embereket, hiszen kudarc esetén akár koldusbotra is juthatnak. Ez a veszély minden vállalkozásnál fennáll. A piacgazdálkodás törvényeinek érvényesülése mellett a meggazdagodás és az elszegényedés, a tönkremenés lehetőségei egyaránt fennállnak. Tény, hogy az elkövetkező években nem mindenkinek lesz kedvező anyagi helyzete. Mi több, talán koldusok is lesznek. Nem véletlen tehát, hogy az embereket máris foglalkoztatja e kérdés. Sajtónkban is többször olvashattunk róla. Egyik napilapunk például levelekre válaszolva illetékeseket szólaltat meg, pontosabban arra a kérdésre keresi a választ, büntetendő-e a koldulás, illetve kell-e adót fizetni az alamizsna után. A válaszok „megnyugtatóak": az alamizsna adómentes, sőt a koldulás nem minősíthető bűncselekménynek. Engedély sem szükséges hozzá. Mindez mai politikánk „vívmánya", hiszen 1990. július l-jén lépett érvénybe a büntetőjogszabályzat novellája. Azt megelőzően törvény tiltotta a koldulást. Mivel a jövőben számolni lehet e társadalmi jelenség nagyobb arányú elterjedésével, nem zárható ki törvényes rendszabályozása. Ilyen például a koldulás betiltása bizonyos helyeken. Nem tudni, milyen helyekre nem léphetnek majd be a kéregetők. Talán oda, ahol sok a turista? Vagy oda, ahol olyan személyek tartózkodnak, akik az utcán űzik foglalkozásukat? Ezen egyelőre nem érdemes morfondírozni. Ám azon igen, hogy miután elszoktunk a kéregetőktől, vajon nem szoktunk-e le az adakozásról? Ha igen, hiába lesz adómentes az alamizsna... FÜLÖP IMRE EURÓPAI ÉRTÉKRENDET Beszélgetés dr. Ludik Zoltánnal a Ice let-európai emberi jogokról Csatlakozni akarunk Nyugat-Európához, szeretnénk belépni az Európai Közösségekbe, az Európa Tanácsba. Nos, a bebocsáttatás, jól tudjuk, feltételekhez kötött - a magasabb gazdasági és politikai színvonalhoz, a valódi jogállamiság megteremtéséhez. Elvitathatatlan a Nyugat segítőkészsége, hiszen széles körű támogatásokkal, tanácsokkal, „sokkelhárító csapatok", menedzserek és szakértők kiküldésével próbálja megkönnyíteni, gyorsítani a keleti országok felzárkózását, az európai értékrendek összehangolását, s ezzel kontinensünk egyesítését. A csúcsértekezleteken, a gazdasági, kereskedelmi, kulturális tárgyalásokon kívül az integrációs folyamat szerves részét képezik az emberi jogokkal foglalkozó konferenciák is. Dr. Ludik Zoltán, a Szlovák Ügyvédi Kamara tagja augusztusban a norvégiai Sundvoldenben a kelet-európai emberi jogokról szóló konferencián vett részt. Galántai ügyvédi irodájában válaszolt kérdéseimre: • Mi volt a konkrét célja a konferenciának? - Az oslói kormány és a norvég ügyvédi kamara kelet-európai jogászokat, ügyvédeket hívott meg, hogy az Európa Tanács tagállamai ügyvédi kamaráinak képviselőivel együtt közösen áttekintsük az emberi jogokkal foglalkozó dokumentumokat, különös figyelmet szentelve az Emberi Jogok Európai Egyezményére. Másrészt a kétnapos konferenciának az volt a célja, hogy a nyugati résztvevők alapos betekintést nyerjenek a volt szocialista országokban az emberi jogok területén kialakult helyzetbe. Ezzel összefüggésben esett szó az ügyvédek és jogászok szerepéről a mostani átmeneti időszakban. • Nyilvánvaló, a Nyugat részéről nagy volt az érdeklődés, de vajon elmondható ugyanez a keleti államokról is? Képviseltette magát az összes meghívott ország? - Valóban, a nyugati országok nagy érdeklődést tanúsítanak irántunk, bizonyítja ezt az is, hogy a legfelsőbb bíróságok elnökei, a jogi karok dékánjai jöttek el az értekezletre, sőt megfigyelőként jelen volt az Emberi Jogok Nemzetközi Helsinki Szövetségének a főtitkára, dr. Gerald Nagler, és az Amnesty International több képviselője. Lényegében a kelet-európaiak is szép számban gyűltek össze, ki „erősebb", ki „gyengébb" csapattal érkezett. Az öttagú csehszlovák delegáción kívül, amelyet dr. Anton Mokrý, a Legfelsőbb Bíróság elnöke vezetett, ott voltak a magyarok, a lengyelek, a keletnémetek, a szovjetek. A három balti köztársaság - függetlenségét hangsúlyozva - külön képviseltette magát. • Általában fontos momentumai a konferenciának a folyosói találkozók. Volt-e valamilyen érdekes beszélgetése? - A keletnémet jogászokkal a német egyesítésről, konkrétabban a jogrendek összeolvasztásából eredő problémákról, bonyodalmakról beszélgettem. De hadd említsek meg egy sokkal érdekesebb dolgot. Az értekezlet egyik szünetében dr. Nagler szólított meg, aki a hazánkban élő cigányság helyzetéről érdeklődött, majd egy általa kidolgozott, pontos adatokat tartalmazó tanulmányból idézett, amelyben az egykori szocialista Csehszlovákia „humánus" cigánypolitikájával foglalkozott. Emlékeztetett a kommunista vezetés etikailag megkérdőjelezhető ötletére, az 1986-os törvénymódosításra, amely lehetővé tette a nők számára, hogy sterilizáltassák magukat. Elsősorban a romák hagyományosan gazdag „gyermekáldásának" megfékezé3 J SZÓ 4 1990. X. 3. ÁMEN (Méry Gábor felvétele) sére irányult ez a törvény. Nagler szerint ennek legfőbb alapelvét, az önkéntességet az orvosok - főleg Szlovákiában - rendszeresen megsértették: kényszersterilizációt hajtottak végre a cigány nőkön. Számos esetben pedig megvesztegetéssel bírták rá őket erre'a lépésre. • Szóba kerültek-e az értekezleten a kisebbségek jogai? - A hivatalos tanácskozáson nem, de a már említett folyosói beszélgetések egyik legfőbb vitatémája volt ez. Emlékszem, hogy az egyik szerb kolléga mennyire bizonygatta, milyen jó soruk van az albánoknak Koszovóban. A román képviselők viszont beismerték: az emberi jogok terén országukban a legrosszabb a helyzet. • És hogyan ítélték meg a forradalom utáni Csehszlovákiát? - Általában jól, Magyarország és hazánk kapta a „legjobb osztályzatot", de hangsúlyozom, a nyugati résztvevők, tartva a komoly nemzetiségi konfliktusoktól nem győzték eleget ismételni: csak akkor számíthatunk a felvételre az Európa Tanácsba - ami, ugye, Csehszlovákia jelképes visszatérését jelentené Európába -, ha elfogadjuk a szervezet szigorú emberi jogi egyezményét, s a nemzeti törvényeket is ilyen irányban módosítjuk. Ez pedig azt jelenti, hogy hazánk garantálni fogja az emberi jogokat, ezen belül a kisebbségek egyéni és kollektív jogait. • Említette, egy hétre szóló meghívást kapott Norvégiába, de a konferencia csak két napig tartott. Talán a szervezők más programot is biztosítottak a keleti vendégek számára? - Igazán jól gondoskodtak rólunk, szinte minden percünk be volt osztva. Lehetőségünk nyílt arra, hogy látogatást tegyünk a norvég legfelsőbb bíróságon, betekintsünk a bírók munkájába, s egy tárgyaláson is részt vettünk. A legnagyobb benyomást azonban a börtönlátogatás tette rám. S bár köztudott, hogy a skandináv börtönök az átnevelésre helyezik a hangsúlyt, amihez elkerülhetetlen a megfelelő környezet, mégis meglepett a liberalizmus. Minden elítéltnek külön cellája van, amely a börtönfolyosó felé nyitott, úgyhogy a'bentlakók szabadon járhatnak-kelhetnek, esetleg bevásárolhatnak a büfében. És a színes televízió is a cella berendezéséhez tartozik. A „börtönszabadságról" jut eszembe: a norvég kollégák említették, vannak olyan Norvégiában tartózkodó lengyel állampolgárok, akik úgy játsszák ki a munkavállalással járó nehézségeket, hogy kisebb bűncselekményeket követnek el. Bekerülnek a börtönbe, ahol biztosítva van számukra a munka és az érte járó fizetés is . URBÁN GABRIELLA