Új Szó, 1990. október (43. évfolyam, 230-256. szám)

1990-10-24 / 250. szám, szerda

Lapunknak nyilatkozik Jozef Markuš, a Matica slovenská elnöke NYELV(KÖZEL)HARC - Elnök úr, beszélgetésünket kissé Vendhagyó módon, egy „tréfa" felidézésével kezdeném, ön 1990. október 4-én azzal a meghökkentő élccel nyitotta meg a Matica slovenská pozsonyi sajtóértekezletét, hogy Dél-Szlovákiában az optimista szlovákul, a pesszimista magyarul tanul, a realista viszont puskát vásárol!... Önmagát vajon melyik csoportba sorolja? - Ezt a viccet én is csak hallottam valahol és siettem továbbadni. Véleményem s meggyződődésem alapján viszont optimista vagyok, mert bízom abban, hogy a jövőben is jó, korrekt viszony fog kialakulni a DélSzlovákiában élő magyarok és a szlovákok között. - Ha ön valóban ebben az értelemben optimista, akkor nyilván határozott, kiforrott véleménye van az alapvető emberi jogok tárgykörébe tartozó nemzetiségi kérdésről is. - Ez lényegesen bonyolultabb kérdés annál, semmint hogy megrekedhetnénk azon emberek szemléleténél, akikét én pusztán kozmopolitáknak tartok. Véleményemet a Közép-Kelet-Európában megindult fejlődés, illetve az ennek nyomán kialakult helyzet is igazolja. Mindennek kapcsán két dolgot szerenték leszögezni. Az egyik: a szlovák nép történelme az elmúlt századok során úgy alakult, hogy a nemzetiségi kérdésben mindmáig különösen érzékenyek vagyunk; viszont á jövőben éppen ezért lehetnénk azok, akik toleránsán, a kölcsönösen gazdagító formákat keresve és a mások másságát tisztelve kezelnénk a nemzetiségi kontaktusokat. A másik tény. a szlovák és a magyar nép mentalitásában, kultúrájában nagyon sok a közös, de legalább ennyi az eltérő vonás is. Ennél is fontosabb meglátásnak tartom, hogy mindkét nép tudatának legmélyén ott munkál a veszélyeztetettség érzete. A magyar népnek azért, mert körös-körül más nyelvű nemzetek tengerében él, így törvényszerűen mindig a kisebbnek számít. Köztudomású, hogy a szlovák nép történelmében is fellelhető az állandó veszélyeztetettségnek valami hasonló érzete. Úgy vélem, hogy ez a közös történelmi adottság a jövőben akár kiindulópontja lehetne közöttünk a dialógusnak és a kölcsönös megértésnek. - Fenti nézeteivel szinte fenntartás nélkül egyetérthetek. Magyar létemre viszont hiányolom, hogy e toleráns gondolatokat nem fejtette ki például október ötödikén is, a Matica slovenská pozsonyi nagygyűlésén összesereglett tömegi előtt! - De nem is hallgattam el őket, igaz, ott csak utaltam rájuk. Egy nagygyűlésen nem is lehet a problémák sokaságát felvetni. Akkor és ott a nyelvtörvény állt előtérben; ezért nem jöttek szóba hangsúlyosabban azok a kérdések, amelyek azzal állnak összhangban, amit az itt élő magyarok, így nyilván maga is szívesebben hall tőlem. - Értsem úgy, hogy egy kővetkező nagygyűlésen békülékenységet szorgalmazó beszéddel is hajlandó kiállni a mikrofon elé? - Gondolom, igen! A szlovák-magyar viszony hosszú távon'is lényeges, hiszen ez a két nép a jövőben is egymásra lesz utalva. Annak ellenére, hogy mindkét oldalon vannak politikusok, akik ezt másként látják. Szerintem viszont szükségünk van egymásra. - Mi adta az indítékot ahhoz, hogy a Matica slovenská benyújtsa a saját nyelvtörvényjavaslatát, s ezzel - egy kulturális szervezet eredeti küldetésétől eltérően - a pártok küzdőterébe, tehát a politikai arénába lépjen? Ez utóbbi szándékot igazolja ama interjú is, amelyet ön 1990. október 16-án a pozsonyi Prácának adott, ahol egyebek között leszögezi: a Matica slovenská a hatalomgyakorlás ellenőrzésében is részt kíván venni! - A nyelvtörvényjavaslatunkat alulról, eleinte főképpen Dél-Szlovákiából jövő kezdeményezésre dolgoztuk ki. Ez a nyomás ma már Szlovákia egész területén érzékelhető, amit a Matica slovenskához érkező, aláírásokkal teli listák sokasága igazol. Ami pedig a hatalomgyakorlás ellenőrzésének szándékát illeti, az aligha egyéb, mint a bárkit megillető, legtermészetesebb polgári jog. - On az imént említett interjúban azt a nézetét is kifejtette, hogy a szlovák politikát szlovákellenes pozíciók befolyásolják... - Nézze, hogy a hajdani Magyarországon harcolni kellett a szlovák nyelv érvényesülésének természetes jogaiért, annak történelmi háttere van. Az első köztársaságban viszont az elcsehesítés szándéka, a második világháború után pedig a proletár internacionalizmus érdekei kerültek előtérbe. Mindez szlovákellenességként nyilvánult meg, és háttérbe szorította a szlovák nép önrendelkezési jogait, illetve az államnyelv törvényesítésének lehetőségeit. Most Szlovákia lakosságának több mint 80 százaléka a nyelvtörvény elfogadását sürgeti, ám épp az erről dönteni hivatott csúcsszervekben ódzkodás és huzavona tapasztalható, - Beszéljünk nyíltabban: ön úgy véli, hogy a jelenlegi kormánykoalíció esetleg az abban képviselt FMK befolyása alatt áll? -Bizonyos értelemben nem tartom kizártnak, bár a Független Magyar Kezdeményezésben is nyilván különböző irányzatok érvényesülnek. Mindenképp biztos viszont, hogy a kormánykoalíció magatartása azt sugallja: nem kívánják tekintetbe venni Szlovákia lakossága 80 százalékának óhaját. Ez pedig csak bizonyos fokú szlovákéílenes elkötelezettséggel magyarázható... - Jómagam nem vagyok nyelvtörvénypárti, ám ha már itt tartunk, objektíven leszögezendő: a kormánykoalíció is szorgalmazza a nyelvtörvényt, igaz, annak európaibb szellemű változatát. - Ha így van, akkor miért ez a hosszas huzavona, a zátonyra futtatás sorozatos szándéka; miért olyan törekvések forszírozása, amelyek nem állnak összhangban a szlovák lakosság zömének óhajával?! - Rendben, maradjunk a témánál, de más szemszögből közelítve! Üresek a boltok, nyakunkon az infláció és a nyugati tőke sem verseng a szlovákiai beruházásokért. A gazdasági, szociális, környezetvédelmi gondok nem fontosabbak a szlovák nyelv amúgy is bevált használatának szigorú hangú szentesítésénél? - Eredetileg közgazdász vagyok, és prognosztikával foglalkozom. Jól ismerem e rosszindulatú gondok mélységét és veszélyét. Mégis azon a véleményen vagyok, hogy a nyelvtörvénynek legföljebb közvetve van köze mindehhez. Az imént felsorolt problémák ugyanis csak- összefogással oldhatók meg, ami Szlovákiában csakis az itt élő és évszázadokon át elnyomott nép önjogúsításával érhető el. Ehhez az államnyelv törvényesítése is hozzátartozik, és annak a nyomasztó érzésnek a feloldása, hogy Szlovákia egyes tájain a szlovákság nem érzi magát itthon. - Nincs okom kételkedni az ön szavaiban, viszont úgy érzem, hogy a kizárólagosságot szorgalmazó nyelvtörvény esetleg a másik félben: a Szlovákiában élő ruténekben, lengyelekben, magyarokban, németekben keltheti fel az otthontalanság érzetét. Ráadásul Csehszlovákia demokratikus, tehát az alapvető emberi jogokat is tiszteletben tartó törekvéseit is megkérdőjelezheti! - A Matica slovenská nyelvtörvénytervezete nem akarja kisemmizni az országban élő nemzeti kisebbségeket azok nyelvhasználati jogaiból. Ellenkezőleg, azokat a jövőben is kellő szinten, közel az európai normákhoz kívánjuk biztosítani. Ez két-három éven belül elválna, és akkor akár a szavamon is foghat. Nézze, maga nyilván magyar nemzetiségű, ezért eleve kételkedik szavaimban. Elfogadom a véleményét, de kérem, élje bele magát a múltba, abba a valóságba, amely a szlováksággal szemben bizony nem tanúsított európai szintű magatartást. Maga nem küzdene az önjogúságáért? Félreértés ne essék: nem az adósságtörlesztés szándéka beszél belőlem, az semmiképpen sincs összhangban a modern idők racionalitásával. - Elnök úr, én valóban itt született, itt élő magyar vagyok. A történelmi tényeken szintén kár yitázni; a kölcsönös bántások mértékét és formáját viszont nem árt tisztázni, különösen az utca hangulatának tudatában. Nem szívesen sorolom, de az itt élő zsidók a háború alatt, a magyarok és a németek pedig 1945 és 1948 között földönfutókká lettek. Deportálásra várva az én szüleim is ültek ötven kilós batyun, a nevelőapám tanulmányi indexében pecsét volt, hogy magyarként megbízhatatlan... és hosszasan sorolhatnám. Ez az út járhatatlan! - Egyetértek. Ehhez nincs is mit hozzáfűznöm. -Viszont akkor hivatkozni is kár a múlt átkos örökségére... - Nem hivatkozom, érf erkölcsi elégtételről beszélek. Arról, hogy a nemzettudat alakulása olyan objektív folyamat, amelynek fontos mérföldkövei vannak. Ezek egyike például az egész ország területén érvényesülő államnyelv. - Kérem. Ezzel szemben a korábbi századok romantikus törekvései aligha érvényesíthetők a harmadik évezred küszöbén. Egy prognosztikusnak ezt aligha a riporternek kell bizonygatnia, ezért inkább afelől faggatnám, hogy minő személyes tapasztalatai vannak a szlovákok dél-szlovákiai elnyomásával kapcsolatban? E kérdést azért is időszerűnek tartom, mert a napi sajtóban például október 18-án jelent meg hivatkozás a Szlovák Statisztikai Hivatal egyik felmérésére, amelyben egyebek között az áll, hogy a déli tájakon és a keleti végeken élő szlovákok 80 százaléka úgy tartja: a környezetükben élő magyaroknak semmiben és semmivel sincs több joguk, mint őnekik... - Maradjunk egyelőre a személyes tapasztalataimnál. A gyerekkoromat Léván töltöttem, ahol folytonos tünet volt a szlovák családok elmagyarosítása. Főképpen azért, mert a magyar lakosság volt többségben. - ön ezt véli elmagýarosításnak? Vagy talán a szülei nem írathatták szlovák iskolába? - Járni járhattam. De az apám lelkész volt, és a gyülekezetében ez úgy nyilvánult meg, hogy a hívei átpártoltak a magyarok közé. - Ez viszont mindenkinek a legszemélyesebb ügye! Én a fordítottját tehetném meg, és holnaptól szlováknak vallhatnám magam. Ez az én legszemélyesebb jogom és a lelkiismeretem ügye. - Rendben. Ám akkor mutasson nekem a világon még egy országot, amelynek a nevétől ennyire eltérő összetételű lakossága van. Csehszlovákia e tekintetben szinte unikumnak számít! - Nem fontos mutatnom, mert én itt születtem. Magyarnak, akár a szüleim. Ők is, én is tehetségünk és tudásunk legjavát állítottuk az ország szolgálatába. Mindemellett vitathatatlan viszont, hogy a zökkenőmentes érvénye.süléshez tanácsos folyékonyan tudni szlovákul és tiszteletben tartani a szlovákokat. Az előbbi egyéni döntés, az utóbbi emberség dolga. - A mi nyelvtörvényjavaslatunk sem új kötelességeket akar kiróni bárkire is, hanem inkább új lehetőségeket kínálni. Ezt valóban komolyan mondom! Nem állítom, hogy mindenki akkor is köteles megtanulni szlovákul, ha egyszer nem akar. Ezzel többletgondot vesz a nyakába, ámbár ez az ő dolga. Mi csak azt akarjuk, hogy sokkal hatékonyabb legyen például a szlovák nyelv oktatása. - Akkor meg hol vannak azok az égbekiáltó sérelmek? Én ebben a jelenlegi helyzetben a zavarosban halászó konjuktúralovagok szándékait sejtem... - Nem hiszem, hogy csakis így lenne. Konkrét esetek sokaságát hozhatnám föl; naponta rengeteg levelet és egyéb információt kapunk. - Kérem, ne tartsa okvetetlenkedésnek, de felsorolhatnék jópár ellenpéldát is! Általában az a gyanúm, hogy néhány kirívó, szélsőséges eset felnagyítása mostanában a divat. - Ha magának van igaza, akkor miért a nyelvtörvény iránti ellenszenv? Véleményünk szerint a nyelvhasználattal kapcsolatos gondokat szabályozni, rendezni kell. - Pozsonytól Ágcsernyöig, de Szlovákia rutének, németek, lengyelek lakta tájain az emberek tudják, hogy eddig sem a közéletben, sem a hivatalokban nem dívott közöttük a torzsalkodás. Ráadásul eszükbe juthat például az október ötödikéi nagygyűlés, ahol minden olyan szót, hogy magyar, dühödt pfujolás fogadott! Valóban: mit szólna a Matica slovenská ahhoz, ha a hazai magyar mozgalmak, vagy akár a Csemadok nyilvános ellenakciókat szervezett volna? - Esetleges hatósági fellépés szorgalmazása helyett, további nagygyűléseket tartottunk volna. Ez hozzá tartozik a demokrácia játékszabályaihoz. - A Matica slovenská nem áll mostanában túl közel a Szlovák Nemzeti Párthoz, amely a tolerancia helyett inkább a túlfűtött patriotizmusáról híres? - Vártam e kérdést, mert találó és érdekes! A valóságban mindössze annyiról van szó, hogy az SZNP teljes mértékben támogatja a Matica slovenská nyelvtörvényjavaslatát. Abban szintén egyetértünk, hogy jó lenne, ha a szlovák parlamentben ebben a dologban nem kötné pártfegyelem a képviselőket. A belpolitika más kérdéseiben viszont távolról sem egyeznek ennyire a nézeteink. - Elnök úr, ne haragudjon, ha most jelzők felsorolásába kezdek: hivatalos és állami, kizárólagos és kivétet nélküli!... Az ideológiai totalitarizmus után ez nem sejtet valami hasonlót a nyelvhasználat dolgában? - A mi célunk pusztán az államnyelv meghonosítása, ahogy ez világszerte szokás. A kisebbségeket sem akarjuk kiforgatni jogaikból; amennyiben igényelni fogják, azok akár bővíthetők is lesznek! - Ha így van, akkor miért harcolnak például a kétnyelvű feliratok ellen? - Úgy véli, most tényleg az a legfontosabb? - A tulajdonnevek tiszteletben tartásának okán igen. On is Viedeňt vagy Drážďanyt mond, ahogy én Dunaszerdahelyt vagy Lévát! - Rendben, de miért fontos ezt itt és most a helységnévtáblán is feltüntetni? - Mert az otthon érzetét kelti abban, aki magyarként született, magyarként él Szlovákiában. Persze, azokra a józan gondolkodású emberekre gondolok, akiket a szlovák felirat sem sért. A kölcsönösség csakis így teljes. - Nézze, prognosztikus vagyok, mégsem bocsátkozom szívesen jóslatokba. Elképzelhetőnek tartom viszont, hogy a jövőben az ilyesmi sem okoz majd gondot. - Maradjunk a témánál, de fordítsunk lapot! On szerint a Matica slovenská megtett minden tőle telhetőt a külföldön, elsősorban a Magyarországon élő szlovákok erkölcsi és anyagi támogatásáért? - Ó, dehogy! A korábbi rendszer szinte lekötötte a Matica kezeit. Persze, némi -biba azért bennünk is keresendő. A Maticának és vele együtt a szlovák nemzetnek rengeteg dolog elkerülte a figyelmét. - Ennek apropóján kérdezem: mi a véleménye az önálló szlovák államot sürgető törekvésekről? - Nem célunk az elszakadás, a teljes önállósodás. Azt viszont határozottan el szeretnénk érni, hogy ne olyan államszövetségben-kelljen élnünk, amely ignorálná Szlovákia szuverenitását, önrendelkezését. Aligha jó, ha saját országában ferde pillantásoktól, esetleg retorzióktól kell tartania annak, aki nyíltan kiáll a szlovákság ügye mellett, vagy ha a hajtókájára kitűzi a szlovák címert. Ugyanakkor a ló túlsó oldalára sem szabad átesni, mert abban az esetben én leszek az első, aki ez ellen fellép. A szlovák népet sok-sok sérelem érte a múltban, így csak most juthatott el odáig, hogy nemzettudatának külső jegyeit is felmutassa. - Október ötödikén este a pozsonyi tömeg önt, Markuš úr, a várba kívánta emelni. Örül az efféle népszerűségnek? - Nincsenek és nem is lesznek ilyen ambícióim. - önnönmagáról mit árulhatna el? - Rövid az életrajzom. Nyíregyházán születtem, a szüleimmel 1947-ben köitöztünk át Szlovákiába. Egy lelkész fiaként csak körülményesen jutottam be az egyetemre, majd a Szlovák Tudományos Akadémia munkatársa voltam, ahol tudományos dolgozóként legeslegföljebb az „előmunkás" rangjáig vihettem. A novemberi fordulat óta viselt tisztségeim pedig már közismertek. - Milyen az ön személyes viszonya a magyarokhoz? - A Matica slovenská nem magyarellenes szervezet, és én sem vagyok ilyen beállítottságú! Ellenkezőleg, gondolkodnom kell, volt-e valaha a magyarok körében nyílt ellenségem vagy rosszakaróm. Szakmai körökben pedig még népszerű is voltam azzal, hogy velem közvetlenül magyarul lehetett társalogni. Nyilván azért is tudok másoknál jobban bízni abban, hogy megtaláljuk az együttélés megfelelő formáit. - Ha megjelenik ez a több új információt felmutató, ön által ugyan mikrofonba mondott, de a megjelenés előtt már nem autorizált interjú, akkor nem tart attól, hogy a tegnap még éljent kiáltó tömeg szembefordul önnel? A közelmúltban nemegy példa volt erre a szlovák sajtóban és a szlovákiai köztereken... - Nincs mitől tartanom. Mégha Nyíregyházán születtem is, valóban szlovák vagyok. De ha valaki a tisztségemre pályázik, azonnal a helyemre . engedem. A közszereplés amúgysem rokonszenyes kötelesség számomra. - Befejezésül egy alapkérdés: ha netán mégis a Matica slovenská nyelvtörvényjavaslata emelkedne jogerőre, akkor beszélhetnénk-e magyarul az utcán, a pályaudvaron, a villamoson, a hivatalokban? - Igen, bár a hivatalnok nem lenne kötelezhető a kisebbség nyelvének ismeretére. - És egyebütt? A kizárólagosság kilátásba helyezése ellenére ki-ki szemrebbenés nélkül használhatná az anyanyelvét? - Természetesen. - Ennek reményében köszönöm az interjút! MIKLÓSI PÉTER