Új Szó, 1990. szeptember (43. évfolyam, 205-229. szám)

1990-09-12 / 214. szám, szerda

A szociális reform forgatókönyvéből Társadalmi feszültségek nem fékezhetik a gazdaság átalakítását A szociális stratégia mindenekelőtt a foglalkoztatottság, a dolgozók és családtagjaik bevételének, valamint a társadalombiztosításnak a megoldására irányul. A szövetségi kormány a szociális stratégia céljainak kidolgozásakor az adott helyzet értékeléséből és a várható szociális problémákból indult ki. A totalitárius rendszer gazdasági és szociális téren is kudarcot vallott. Az irányított foglalkoztatottság politikája túlfoglalkoztatottsághoz vezetett. (A lakosság több mint 48 százaléka foglalkoztatott.) Egyrészt az olcsó munkaerő elősegítette az ipar és a szolgáltatások műszaki elmaradását, másrészt a munkaerő kihasználtsága is alacsony fokú volt (a munkatermelékenység nem éri el a fejlett országok szintjének 50 százalékát sem). Az a tény, hogy a központi bérszabályok szabályozták az egyének és a dolgozókollektívák bérigényeit, nemcsak a bérek niveltizálásához, hanem az indokolatlan differenciáláshoz is vezetett, ami csökkentette a bérek ösztönző erejét. Az ösztönzés hatékonyságát az a tény is gyengítette, hogy a piacon évente mintegy 50 milliárd korona értékű nem élelmiszer-ipari áru hiányzik. A takarékbetét-állomány több' mint 300 milliárd korona, de ennek nagy része úgynevezett kényszertakarékosság. A szakszervezetek államosítása és a részletes munkatörvények kiadása következtében nem érvényesült az egyesülés és a kollektív tárgyalások joga. A nők foglalkoztatottságának szorgalmazása következtében Európában nálunk a legmagasabb a foglalkoztatási arányuk (a 25-55 évesek 90 százaléka dolgozik). A születési arányszám növelésére irányuló állami politika deformálta a családra való jogot és gyengítette a család társadalmi és kulturális szerepét. Alábecsülték az anyaságot. Nőtt az alacsony bevétellel rendelkező családok száma, főleg a fiatal házasok és a kisgyermekes házaspárok körében. A társadalombiztosítás alakulása a nyugdíjasok elszegényedéséhez vezetett. Nőtt a különbség a bérek és az odaítélt nyugdíjak között, miközben nagyobb lett azoknak a nyugdíjasoknak a részaránya, akik a nyomor határán élnek. Az elmondottakból következik, hogy a kommunista rendszer szociális létbiztonsági rendszere illuzórikus volt. A további fejlődés szociális rizikói A negatív örökség kiküszöbölésén kívül a kormánynak olyan új tényekkel is szembe kell néznie, amelyekkel a lakosság évtizedeken keresztül nem találkozott. A központilag irányított állami gazdaság átalakítása különböző szociális kockázatokat rejt magában, ezek közé tartozik elsősorban a munkanélküliség és az infláció. Nyilvánvaló, hogy ideiglenes munkanélküliség lesz a gazdasági reform kísérőjelensége. Ezt elsősorban a gazdasági szerkezet átalakítása okozza majd, ami megköveteli, hogy egyesek munkahelyet változtassanak, sót szakmát is. A privatizáció nagymértékben korlátozza a gazdaságtalan foglalkoztatottságot. A leginkább veszélyeztetett csoportot a fiatalok, főleg a felsőoktatási intézmények és a középiskolák végzettjei jelentik. Továbbá azok az idősebb emberek, akik a gyártáskorlátozó intézkedések és a gazdaságtalanul működő részlegek felszámolása miatt vesztik el munkájukat. Feltételezhetően kialakul a hosszabb ideig munkanélküliek és nem foglalkoztatható személyek csoportja, és mint minden európai országban, róluk az államnak kell gondoskodnia. A gazdasági reform megvalósítása során szigorú, inflációellenes politikával kell számolni, amely azonban nem jelenti, hogy az infláció szintje nulla lesz. Amennyiben az infláció mértéke 10 százalékon belül alakul, a bérek és jövedelmek szabályozásával megőrizhető a jövedelmek reális szintje. Más lesz a helyzet az árak és a létfenntartási költségek feltételezett jelentősebb növekedésével. Nem kívánatos valamennyi bevétel és ezáltal az életszínvonal jelentős csökkenése, nem reális azt feltételezni, hogy ebben a kérdésben társadalmi megegyezés érhető el. Az sem feltételezhető, hogy az árak és a létfenntartási költségek emelkedése teljes mértékben kompenzálható. Ezért meg kell szabni, hogy az ármozgás milyen mértékben befolyásolhatja a lakosság reálbevételót. Annak érdekében, hogy megakadályozzák a lakosság reálbevételére gyakorolt, a meghatározottnál nagyobb hatást, meg kell határozni a részleges kompenzáció mechanizmusát. A kompenzáció módja a lakosság egyes csoportjainál eltérő lehet. Számolrli kell azzal, hogy az áremelés bérekben történő részleges kompenzációja az árak további emeléséhez vezet (mintegy egyharmados arányban) és a további áremelés kompenzációjának követelését váltja ki (inflációs sprirális). A szociális reform legközelebbi feladatai Amennyiben azt akarjuk, hogy a radikális gazdasági reform eredményes legyen, nem szabad megengedni, hogy társadalmi feszültség fékezze. A munkanélküliség és az infláció nemkívánatos megrázkódtatásokat okozhat. Ezért a kormány a következő két évben előnyben részesíti a foglalkoztatottság intézményes rendszerének kiépítését, az infláció következményeit enyhítő eszközök kialakítását. Az átmeneti időszakban a szociális reformot a legfontosabb területeken: a foglalkoztatottság, a bevételek terén, a családpolitikában és a társadalombiztosításban kell végrehajtani. 1. Foglalkoztatáspolitika A piacgazdaságra való áttérés azt jelenti, hogy a foglalkoztatottság területén is fel kell újítani a racionális gazdasági viszonyokat. A munkaerőpiacnak korlátoznia kell a gazdaságtalan foglalkoztatást. Aktív foglalkoztatáspolitikát kell megvalósítani mindenekelőtt a célszerű vállalkozások, az igényes szakképzési programok és a szolgáltatások fejlesztése révén. Az állami támogatás közvetlen és a közvetett pénzügyi források, információs és tanácsadó szolgáltatások és az átképzés formájában valósul meg. A munkaerőpiac működésében döntő szerepük van az intézményeknek és a forrásoknak, ezért gyors ütemben ki kell építeni a közvetítő és tanácsádó szolgáltatásokat (munkaügyi hivatalokat). A foglalkoztatáspolitikát szélesebben kell értelmezni. Magában kell foglalnia a foglalkoztatottság ellenőrzését és meg kell határozni, hogy az állampolgárok milyen feltételek között fognak dolgozni. Az állam a munkáltatókkal és a szakszervezetekkel megegyezve csupán az alapvető munkakörülményeket szabja meg, így például a maximális munkaidőt, a minimális bért, az egészségvédelmet, valamint a nemzetközi szerződésekből következő további feltételeket. A partnerek kollektív tárgyalásai során részletesebben meghatározzák a foglalkoztatás feltételeit. 2. Bérpolitika Az állam alapvető célja, hogy a társadalom gazdasági, szociális és kulturális fejlődése, valamint minden egyes állampolgár fejlődése összhangban legyen. A lakosság bevétele az egyéni munkateljesítményektől és a vállalkozói szférában a piaci hatékonyságtól függ majd. Annak érdekében, hogy az alkalmazottak részesedjenek a vállalkozó szubjektumok eredményességében, a bérek egy része nyereségrészesedés formájában realizálódik. A bérek megállapításának alapvető eszköze a partnerek kollektív tárgyalása és szerződése lesz, az állam törvény által meghatározott részvételével. A piacgazdálkodásra való áttérés időszakában az állam azáltal befolyásolja a kollektív tár1 gyalásokat, hogy javaslatot tesz a bérek évi emelkedésére és az emelés alsó határára. A fejlett piacgazdaságban a béreket már teljes mértékben a kollektív tárgyalás alapján határozzák meg. A lakosság bevételének dinamikus és egyre jelentősebb része lesz a vállalkozói nyereségnek az a része, amelyet a vállalkozó saját szükségleteinek fedezésére fordít. Ezen bevételek nagysága a vállalkozás eredményességétől függ majd. Minden alkalmazott létminimumának szavatolása érdekében kötelező rendelet határozza majd meg a minimális bért, amelyre mindenkinek igénye lesz, tekintet nélkül arra, hogy milyen beosztásban dolgozik és a szervezet milyen gazdasági eredményeket ér el. 3. Családpolitika Az új koncepció nem irányul csupán a népszaporulatra, kiemeli a család alapvető társadalmi és kulturális funkcióját. Az államnak támogatnia kell a családokat, ha nélkülöznek vagy pedig ha nem képesek kihasználni a rendelkezésükre álló forrásokat. A koncepció céljaival összhangban egyenrangúvá akarják tenni az anyagi gondoskodást a munkaviszonnyal, a szülői segély javasolt törvényes módosításával és a családi pótlék tervezett módosításával. Az új szabályozás szerint az állami juttatások az összes gyermeket azonos módon védelmezik majd, tekintet nélkül arra, hogy hány gyermek van a családban. A pótlék összege automatikusan a létfenntartási költségek növekedésének megfelelően növekszik majd. Az alacsony bevételű családoknak juttatott alapvető segítség formája az az egységes juttatás lesz, amely kiegyenlíti a család bevételét a létminimummal. Az átlagcsaládok segítésének rendszeréből vezethető le a veszélyeztetett családok megsegítése is. 4. Társadalombiztosítás Az új koncepció célja, hogy kiküszöbölje azt a negatív örökséget, amelyet az egészségügy, a biztosítás-államosítása és az állami költségvetésből való támogatásban a maradék elv érvényesítése okozott. Ezért ki kell alakítani a társadalombiztosítás egységes rendszerét, amely magába foglalja a beteg- és a nyugdíjbiztosítást, valamint az egyéni vagy csoportkezdeményezés érvényesülését a bővített biztosítás és az önkéntes biztosítás formájában. A nyugdíjbiztosítás új állami rendszere, amely 1993. január 1-jétől lesz érvényes, a létminimumot garantáló, mindenkinek juttatott alapösszegen kívül pótnyugdíjjal is számol, amely a biztosítás összegétől, vagy a bővített biztosítástól függ majd. A jövőben a nyugdíjak a létminimumot, valamint azt is tükrözik majd, milyen az állampolgár hozzájárulása, a gazdasági tevékenységből származó bevétellel kifejezve. A nyugdíjbiztosítási rendszer úgy lesz átalakítva, hogy reagáljon a változó gazdasági feltételekre. Az új rendszer bevezetésének fontos feltétele lesz, hogy rendszeresen és fokozatosan kiegyenlítsék a korábban érvényes rendeletek értelmében odaítélt nyugdíjak összegét és emeljék a legalacsonyabb nyugdíjakat. Szükségessé válik a társadalombiztosítás új igazgatási rendszerének kiépítése. Az első lépést jelenti, hogy 1990. szeptember elsejétől társadalombiztosítási igazgatóságok létesülnek. Alapvetően meg kell változtatni a társadalombiztosítás finanszírozásának rendszerét is. A juttatásokon kívül a társadalombiztosítás meghatározza a szociális ellátás keretét is. Az új rendszernek lehetővé kell tennie, hogy minden személy, esetleg család maga döntsön a szolgáltatások színvonaláról és formájáról. Az állam csupán az állampolgárok legalapvetőbb szükségleteit elégíti majd ki különböző juttatások és szolgáltatások formájában (az intézeti eljárást is beleértve), ez lesz az utolsó szociális háló. Megváltozik az állam szociálpolitikája az egészségkárosult vagy más módon károsodott állampolgárokkal szemben is. Meg kell oldani az etnikai csoportok problémáit is, meghatározni a konfliktusos együttműködés okait, a legfontosabb megoldandó problémákat és ezáltal megelőzni a súlyos társadalmi következményeket. „Támogatjuk Közép-Európa liberalizálását" Beszélgetés TÓTH KÁROLLYAL, az FMK elnökével bonni látogatásáról alapította az FMK a Márai Sándor Alapítványt, szintén szabadelvű alapítványként, bár nem politikai célokra. Németh Zsuzsa már az alapítvány titkáraként vett részt ezen az úton. Megismerkedtünk a Naumann Alapítvány belső struktúrájával, működési elveivel és gyakorlatával s természetesen az alkalmazottaival. - Volt valami fontos téma, amely megragadta a vendéglátók figyelmét? - Nagyon sok ilyen téma volt, például Szlovákia belpolitikai helyzete, a föderáció kérdése, a demokrácia értelmezése Közép-Európában (erről egy élénk vitát folytattunk a bonni egyetemen Jakobsen professzor úrral), a nemzeti kisebbségek kérdése, a csehszlovákiai magyarság kérdése és sorolhatnám. Az egyik kutatóintézetben, amely Kelet-KözépEurópa-kutatásra is specializálódott, éppen a nemzeti kisebbségek kérdése volt a fő téma, a kollektív jogok és az ateritoriális nemzeti kisebbségek témaköre. És persze a Márai Alapítvány. Volt egy téma, amely különösen nagy érdeklődésre talált. Az FMK szeptember harmincadikán A dunaszerdahelyi zsidóság tragédiája címmel egy nemzetközi konferenciát rendez Dunaszerdahelyen. Voltak olyan partnereink, akikhez a konferencia híre már az érkezésünk előtt eljutott. De ugyanígy jártak a Márai Sándor újra itthon és a Liberalizmus és a kollektív jogok című nemzetközi konferenciaterveink is, melyeket szintén még ebben az évben szeretnénk megrendezni. Dr. Fritz Fliszarral folytatott megbeszéléseink a témákról, csakúgy, mint májusban, most is maradandó élményt jelentettek számomra, s teljes mértékben igazolták az FMK irányvonalának helyességét. Talán nem szerénytelenség, ha azt mondom, volt mire büszkének lennünk. - Milyen találkozókra és megbeszélésekre került még sor? - Felsorolni is nehéz. Találkoztunk a CDU (Kereszténydemokrata Párt) és az SDP (Szociáldemokrata Párt) képviselőivel, jártunk néhány minisztériumban. Mondanom sem kell, hogy az FDP parlamenti munkája jelentette számunkra a legtöbbet. Az ilyen jellegű találkozásaink sorából kiemelkedett az a díszebéd, amelyet dr. Hildegard Hamm-Brücher képviselőasszony, államminiszter adott nekünk. Róla tudni kell, hogy ő volt az elsó nő a német parlamentben, negyven éve parlamenti képviselő és nagy tiszteletnek örvend Németországban. Rendkívül higgadt és magabiztos hölgy, de ez jellemző minden szabad demokratára. Dr. Werner Hoyer, az FDP frakciójának gazdasági vezetője éppen fiatal korával tűnt ki, és nagyon sokat elmondott a frakció tevékenységéről. - Hogyan vélekednek a németek a német egyesítésről? - Ma már nem létezik NSZK és NDK - csak Németország van. Mindenki erről beszél, mégsem ünnepi, heroikus a hangulat. A németek inkább európainak érzik magukat, mint németnek, tudják, hogy az NDK komoly pénzekbe fog kerülni, de nincs az a politikus, aki ne mérné fel az egyesítés politikai hozadékát. - És Közép-Európa? Szlovákia? - Közép-Európa nagyon fontos a német politika és gazdaság számára, de előbb az NDK kérdését kell megemészteniük. A nálunk jelentkező nemzeti-nacionalista tendenciákat rendkívül tartózkodóan figyelik és bizonytalanná, bizalmatlanná teszi őket. Tisztában vannak a térség államainak belpolitikai helyzetével, így Szlovákiáéval is. Fontosnak tartják Közép-Európa liberalizálását és eltökélt szándékuk támogatni azt. HORVÁTH GABRIELLA ÚJ SZÚ 4 1990. IX. 12. -Hogyan került kapcsolatba az FMK a Szabad Demokraták Pártjával (FDP)? - Még májusban járt nálunk dr. Fritz Fiiszar, az FDP elnökségének tagja, a Naumann Alapítvány gazdasági titkára. Két napot töltöttünk akkor együtt. Nagyon sok kérdést megvitattunk és rendkívül jól megértettük egymást. - Mi volt a célja a mostani útnak? - Röviden azt mondhatnám, hogy „bevezetés a politikába", a nyugatnémet, vagy - ahogyan ma már mindenki vallja, Németországban - a német politikába. Megvallom őszintén, reméltem, hogy kiszakadva az itthoni háromnegyedéves hajszából, részben pihenésül is szolgál majd az a pár nap. Nem ez történt, épp ellenkezőleg, ott láthattuk csak valójában, hogy milyen is az igazi politika. A Naumann Alapítvány rendkívül gazdag programot készített számunkra. Volt olyan nap, hogy 18 órán keresztül talpon voltunk, minden ebédet és vacsorát felhasználtak arra, hogy találkozhassunk valakivel. - Gondolom, nagy felkészülést igényelt ez az út, előre meg kellett határozni a tárgyalási témákat és előkészíteni azokat. Milyen témakörben tárgyaltatok? - Tényleg így volt. Konkrét kérdésekkel kellett menni, ismertük Fiiszar urat és kollégáit, tudtuk, hogy nem lehet mellébeszélni. A témakörökben jóelóre megállapodtunk, így készülhettünk azokra, s a szervezők munkáját dicséri, hogy már egy hónappal az indulás előtt kezünkben volt a részletes program. Tematikailag az utunkat három részre lehet bontani. Az első a németországi politikai élet és a politikai rendszer kérdése volt. Ebbe tartozott a föderáció problémaköre, az egyes köztársaságok önállósága, kompetenciája, a politikai pártok szerepe, a helyhatósági választások és az önkormányzati formák. Tapasztalhattuk, milyen óriási szerepe van a helyi önkormányzatoknak a demokrácia működésében. A másik fontos téma az FDP volt. A Szabad Demokraták Pártja, mint liberális párt, bejsó felépítése és működése sok olyan tapasztalattal szolgált, amit, azt hiszem, nekünk is nagyon meg kell szívlelnünk a jövőben. Az FMK belső struktúrája egyébként is radikális átalakításra szorul és ebben (mert már régóta foglalkoztat bennünket ez a kérdés) nagy segítségünkre lehet az FDP példája. Sok formát ki lehet találni itt Közép-Európában, de a piaci viszonyok között működő, alapvetően decentralizált szervezeti kereteket illetően nincsenek tapasztalataink - pedig éppen ez adhat helyzeti előnyt egy mozgalomnak. Az a föderális struktúra (a föderáció fogalma itt az egyes szintek közötti kompetencia-elosztást jelenti), amely több évtizeden keresztül rendkívül rugalmassá és hatékonnyá tette az FDP-t, helyi szinten és kormányerőként egyaránt, követendő példa lehet számunkra is, csak az utat kell megtalálnunk hozzá. Egy példa: az FDP központi adminisztratív személyzete harminc emberből áll (jórészt jogászok és közgazdászok) és köztársasági szinten is csak három és tizenhat között mozog a számuk - egy 42 milliós országban! Hozzátenném, hogy az FDP az elmúlt negyven évben, néhány évet leszámítva, mindig kormánypárt volt, és legtöbbször a külügy legfőbb irányítója, mint most is, Genscher úr személyében. Ez a harminc ember egy pártot és egy agytrösztöt mozgat Németországban. - Mi volt a harmadik témakör? -A Naumann Alapítvány. Annál is inkább érdekes volt ez számunkra, mert éppen augusztus közepén