Új Szó, 1990. szeptember (43. évfolyam, 205-229. szám)

1990-09-12 / 214. szám, szerda

NÉGYSZER A SZÍNHÁZRÓL A „hallgattassák meg a másik fél is" elvnek megfelelően az alábbiakban közöljük a Komáromi Városi Nemzeti Bizottság és a Járási Nemzeti Bizottság elnökének válászát a Komáromi Jókai Színház dolgozóinak állásfoglalására, melyet szeptember 4-1 számunkban adtunk közre. A két válaszban a legszükségesebb stilisztikai javításokat végeztük el csupán. Bízunk abban, hogy a Jókai Színház vezetői és az állami szervek képviselői nemcsak a sajtón keresztül, hanem közvetlenül, a tárgyalóasztal mellett is képesek lesznek konstruktív párbeszédre, mert a vitás - a nemzeti kisebbségünk színházi kultúrájának fejlődését is gátló - kérdések, gondok megoldása csak így lehetséges. Időközben szerkesztőségünkbe érkezett egy másik írás is, mely kollégánk ós Beke Sándor múlt héten megjelent beszélgetésére reagál. Minthogy mondanivalója közvetve-közvetlenül kötődik a levelek témájához, szintén e helyütt adjuk közre, élve azonban a válasz jogával. Az állásfoglalás és a beszélgetés körül kialakult vitát ezzel egyben lezártnak tekintjük. A Komáromi Jókai Színház Tisztelt Dolgozói! Állásfoglalásukat megkaptam, és meg kell hogy mondjam, tüzetes áttanulmányozása után sem értem a konfliktus lényegét. Épp ezért tisztelettel kérem, hogy én is kifejthessem a véleményemet (magánvéleményt), és megtehessem a javaslatomat. November 17-e után született az a döntés, melyet helyesnek tartottam, és most is helyesnek tartok. Megszüntetett ugyanis egy áldatlan, konfliktusoktól terhelt állapotot. Amit nem tartok jónak, azt is elmondtam már, de a teljesség kedvéért megismétlem. Hiba volt a közvéleményt nem informálni a döntésről, annak összes kitételéről, a dolgok logikai sorrendjében. Hibának tartom, hogy a két illetékes kulturális intézmény (a színház gazdasági vezetése és a vnb alá tartozó városi művelődési központ) nyolc hónap alatt sem volt képes a vagyonjogi kérdések teljes, kulturált és szakmailag kifogástalan rendezésére. Ez annál is inkább elítélendő, mivel itt a becsületes, aprólékos és gondos, helyenként nagyon fáradságos munkát semmilyen „tárgyalás", konzultáció és manőverezés nem helyettesítheti. (A kialakult helyzet mutatja, hogy ez az áldatlan állapot milyen konfliktusokhoz és félreértésekhez vezethet.) Hibának tartom továbbá, hogy mi együtt elmulasztottuk olyan gesztusok megtételét, amelyek elejét vehették volna bizonyos szélesebb politikai visszhangnak. Még akkor is, ha tudatosítom, hogy a színház közönségéhez hasonlóan, engem is személy szerint annyi más gond nyomaszt, hogy a hibák velejárói voltak mindennapjainknak. Hiba továbbá az apró személyes konfliktusok és sérelmek közüggyé emelése. Az ilyen tendenciák eredője általában negatív, és egyaránt sújt minden érintettet. Amikor a jnb vezetőségi értekezletén értesültem a kialakulóban lévő konfliktusról, egyértelmű állásfoglalást hoztunk: 1. A színház státusának és az épülethez való viszonyának visszarendezése politikai abszurditás és minden szempontból megengedhetetlen. 2. Sürgősen rendezni kell a vitás kérdéseket vagyonjogi szempontból, mert az adott helyzet lehetetlenné teszi a színház épülete környékének állami hozzájárulásból való rendezését. (A jelen helyzetben a város már nem, a színház még nem kaphatja meg a nehezen elintézett négymilliós hozzájárulást.) 3. Lehetőséget Játunk a város és a hozzátartozó régió új, sokszínű kulturális életének kialakulására, amennyiben sikerül tisztázni a Komáromi Jókai Színház, a Matica-székház, valamint a helyi kulturális intézmények együttműködésének, létezésének és munkájának olyan koncepcióját, amely reális lehetőséget ad a szimbiózisra. 4. Nem a belső autonómiába való beavatkozásként, hanem kérésként és kérdésként vetődött, vetődik fel: végképp meg kell feledkeznünk arról, hogy a kultúra papjai falvainkon is hirdették az igét? 5. Lehetőséget szeretnénk teremteni ahhoz, hogy az eljövendő komáromi önkormányzat a saját reprezentatív jellegű akcióit teljes egyetértésben a színház dolgozóival városunk legszebb épületében rendezhesse anélkül, hogy a helyi pénzforrások elvezető csatornája szülessen Komárom-Pozsony irányban. A következőket javaslom: 1. A színház igazgatója és jómagam kezdeményezése nyomán tárgyalást szervezni a színház megfelelő helyiségében a következők részvételével: a) jnb, vnb - elnök, alelnök, kulturális osztály " x b) Jókai Színház - igazgató ós az általa kinevezett színházi képviselet ^ c) vagyonjogi és gazdasági tanácsadók (jnb-meghívás) d) jegyzőkönyvíró 2. Pontos jegyzőkönyv azonnali elkészítését a benne vállalt feladatok kollektív ellenőrzési módjának feltüntetésével. 3. A felvett jegyzőkönyv példányainak azonnali eljuttatását a kulturális minisztérium illetékes osztályaira, mint a jelenlévők végleges és megváltoztatha- ' tatlan álláspontját. " Jelen ismereteim alapján úgy ítélem meg, hogy a vázolt, vagy az önök által módosított formában van lehetőség a „vita" lezárására és olyan helyzet megteremtésére, amely mindenki számára lehetővé teszi hivatása zavartalan gyakorlását. Köszönöm, hogy figyelmet szentelnek levelemnek. Őszinte tisztelettel FILKÓ JÓZSEF mérnök, a Komáromi Járási Nemzeti Bizottság elnöke Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Igencsak meglepett, hogy a sajtó nyilvánosságának beavatásával értesítenek nagyon egyértelmű és kemény állásfoglalásukról egy olyan kérdésben, amelyről nagyon szívesen, személyesen, szemtől szemben tárgyaltam volna önökkel. Az a tény, hogy mégis a nagy nyilvánosságot hozzák segítségül, valamit sejtet. Fontosnak tartom a párbeszédet, ezúttal írásban, ha így kívántatott. Mélységesen megnyugtat az a tény, amit tudomásunkra hoztak, hogy a jövőben kizárólag művészeti munkával szeretnének foglalkozni. Úgy legyen. Személy szerint ellenzem és mindent megteszek az ellen, hogy önöket bárki is lehetetlen helyzetbe hozza, főleg hatalmának visszaélésével vagy előjogok gyakorlásával. Ha ezt érzékelik, közöljék a tettes nevét! Merem remélni, nem az zavarta meg önöket, hogy a városi művelődési központ a színház volt vezetőségével szerződést kötött, amely értelmében a színház impozáns épületében szeretne szerepeltetni néhány belföldi, de főleg külföldről megvásárolt profi műsort, természetesen olyanokat, amelyek az épület jellegének és szellemének megfelelnek. Mertük remélni, hogy havi 1-2 előadás tán nem zavarja meg a színház szorgalmasan dolgozó társulatát. Ha mégis úgy vélik, üljünk le, tárgyaljuk meg. (Ez volna a ... helyi érdekek jogtalan, szabálytalan, elvtelen rákényszerítése?) A tárgyilagosság végett: a járási nemzeti bizottság tanácsa .1974. augusztus 13-án keltezett 188. számú határozatával úgy döntött, hogy művelődési házat építtet (Kultúrno-spoločenské stredisko). Történt aztán, hogy 1975. július 8-án a 183. számú tanácsi rendeletével megváltoztatta saját határozatát úgy, hogy legyen ez a létesítmény tágasabb, mert a Magyar Területi Színháznak nincs saját épülete, öt helyen van szétszórva. A művelődési ház 16 millió korona beruházást igényelt. A szlovák kormány 1977. augusztus 31-én a 290-es határozatával így döntött: megoldani a komáromi művelődési központ építését úgy, hogy legyenek megteremtve a feltételek a Matesz működéséhez; az eredményről tájékoztatni a kormány elnökségét. (Ez szószerinti idézet). Teltek-múltak az évek, a járás szövetkezetei, üzemei, a város lakosai, a Csemadok társadalmi munkásai, valamint a Matesz színészei segítségével 11 év alatt felépítették az 59 millió korona (!) értékű épületet. Valakik igencsak jól argumentálhattak, ha a 16 millióból 59 lett. Majd egyszer őket is meg kell hallgatni. Volt még kérés: a színház környezetének kialakításához 15 miliió koronát kértek, de ez már soha nem jött össze. A kérés megmaradt kérésnek. Ez az épület lett a város büszkesége, akik építették nemcsak állampolgári kötelességüket teljesítették. Ebben az épületben több van! Ezt az épületet a város múlt év végén a színháznak adományozta. Egyszer csak jön egy nyílt levél arról, hogy „... jogtalan, szabálytalan, elvtelen rákényszerítés...". Bízom benne, közös ügyünkről rövid időn belül alapos információk nyilvánosságra hozásával eltereljük a félreértéseket, higgadtan döntünk és meggondoljuk, kik felett és mi felett törünk pálcát. Elutasítom viszont azt a kitételüket, miszerint én a magyar nemzeti kisebbség kultúrájával szemben ismételt méltatlan intézkedéseket hoznék. Ennek az ellenkezőjét bizonyíthatom. S különben is: remélhetően nem csupán egy színházra hárul a magyar nemzeti kisebbség kultúrájának szolgálata. ... És még hogy sztrájk. Ne, azt könynyű, inkább tegyünk valamit, tárgyaljunk, egyezzünk meg már valamiben, ami a nagy többségnek jó. Maradok őszinte tisztelettel PÁSZTOR ISTVÁN, a Komáromi Városi Nemzeti Bizottság elnöke Az intolerancia diszkrét bája, avagy: érvelni emberi dolog, de... A beszélgetést készítő újságíró nyilván tudja, ha egyszer állítja, hogy melyek azok a „közvetlenül érzékelhető változások nemzeti kisebbségünk mindennapjaiban", melyeket hivatásos színházi kultúránk végre szavatol. Hiszen a gyengéd forradalom óta mindössze két említésre méltóan jó előadás született. Mindkettő a kassai Thália Színház produkciója. (Az esőcsináló, A pHIangók szabadok) A gyengéd forradalom utáni változások nyilvánvalóan reményekre jogosították fel a magyar nemzeti kisebbség'"kulturálisművészeti életének megújulásában ügyködő hivatásosokat ós nem hivatásosokat egyaránt. Alig akadt valaki, aki a kezdeti eufória idején ne lett volna meggyőződve arról, hogy a színház élére - az új igazgató személyében - olyan szaktekintély lépett az előző vezetés helyébe, akinek irányításával a színház képes lehet viszszaszerezni rég odaveszett presztízsét. Mára odáig fajult a helyzet, hogy e személyiség a méltánytalanság és a színház szuverenitását és „belső autonómiáját" védve, megalapozatlan vádak, acsarkodások tömkelegét zúdítja Komárom városának és a járásnak minden vezetőjére és intézményére, akik - amelyek nem hajlandóak feltétel nélkül alávetni magukat a nyilatkozó igazgató parttalan elvárásainak. Eközben rá kell jönnünk arra, hogy a riportban hangoztatott vádak nem a „vádlottakat", hanem a vádlót és az általa képviselt intézményt minősítik. A közvélemény egyoldalú befolyásolása, az érintettek meg nem kérdezése egyrészt etikátlan a „lekommunistázott" és „ledilettánsozott" emberekkel szemben, másrészt a színháznak sem biztos, hogy jót tesz. Különösen azok után, hogy az utóbbi szezonban alig tartottak tájelőadást. A kisebb méretű színpaddal rendelkező játékhelyekre pedig (az üzlet az üzlet!) kizárólag a mindmáig tevékenykedő haknicsoport jár ki minősíthetetlen esztrádműsorával. Ezenközben a színház igazgatója szent céljának tekinti a komáromi járás kulturális életének teljes mértékű „kisajátítását". Ezt az elképzelését legalább nem rejti véka alá! Ezenközben a színház hirdetőtáblái békésen csúfítják tovább a városképet. A sajtóból, a kassai Thália Színházzal ellentétben, továbbra is hiányzik a színház előadásainak hirdetése, a szervezési és propagációs osztály ugyanolyan szétvert maradt továbbra is, mint amilyenné az előző vezetésnek szorgos munl<ával sikerült tennie. Nemzetiségi színezetű zsarolást kreálni a riportban hangoztatott méltatlankodás segítségével, egyszerűen tűrhetetlen. A színház művészi munkáját eddig sem zavarta senki. Még a városi művelődési központtal való „közösködés" idején sem. Ettől függetlenül persze senki se vitathatja el, hogy minden színháznak alapvető joga, hogy saját falai között maga határozza meg művészi munkájának menetét, s ne kelljen alkalmazkodnia más intézmények tevékenységéhez. Az igazgató úr (nyilván jól értesültségére alapozva) kijelenti, hogy a komáromi kultúrházak kihasználtsága húsz-harminc százalékos lehet. És a színházépületé? (Esetünkben a próbaidőt ne tekintsük kihasználtságnak, hiszen nyilván a nyilatkozó sem vette figyelembe a kultúrházakban működő öntevékeny együttesek, érdekkörök és tanfolyamok tevékenységét, csupán a nagyközönség számára megtartott nyilvános produkciókból indult ki. Ha mérlegelt egyáltalán?!) A A színházépület környékének „területrendezésére" szánt és a jnb tervezési osztálya által visszautalt pénzösszeg sorsának teljes ismeretéhez az is hozzátartozik, hogy a vnb és a jnb ezt is felajánlotta a színház igazgatóságának az 1989. december 28-án történt megbeszélésen. Az akkori vezetés ezt azzal utasította el, hogy az épületen kívül nincs másra szükségük, s a környezet rendbehozásához nekik semmi közük. Ezek után az ominózus riportban méltatlankodónak talán a saját perifériáján (talán portáján? - a szerk. megj.) kellene keresnie a mulasztást elkövetőket, és nem másutt. A „jogosan" visszakövetelt használati tárgyak és berendezések pedig az egykori épülethasználó (a vmk) működéséhez feltétlenül szükségesek, leltárának szerves részét képezik. A vmk semmit sem hozott el az épületből a színház menetéhez szükséges technikai eszközökből. Más kérdés az, hogy a színház vezetése hol volt ós mit tett akkor, amikor a nyilatkozó által minduntalan emlegetett 290-es kormányrendeletre kellett volna kellő időben és megfelelő helyen reagálnia. Alighanem keresztrejtvényt fejtett egy kényelmes karosszékben ülve... A helyzettel tehát éppen a nyilatkozó él vissza. A „hasraütősdit játszó amatőr valakik" pedig zömmel több évtizedes tapasztalattal rendelkező profik. Annyira minden bizonnyal azok, mint a színház utólag professzionalizált művészei. A nézőknek pedig (szerencsére) megadatik a választás lehetősége és nincsenek ráutalva arra, hogy kizárólag a színház előadásait nézzék. Elszomorító, hogy a megkérdezett azt is elfelejti, hogy ennek a városnak vannak olyan polgárai is, akik a színházművészeti produktumok „passzív" élvezetén túl szakköri tevékenységet kívánnak folytatni, akik a művelődési központ tanfolyamait látogatják... Végül: a jnb kulturális osztálya vezetőjének leelvtársnőzéséhez annyit, hogy a színház jelenlegi „kulcsemberei" (a beszélgetés készítőjével együtt) nemrég még ugyanolyan könyvecskébe ragasztgatták a bélyeget, mint maga a megbélyegzett... Ezek után tényleg hasznos lesz, ha nemzetiségi színezetet öltő szítások helyett az egykor szebb napokat és sikereket megélt színházkultúránk újraélesztésén ügyködne minden érdekelt. Vigyázzunk a szóra, hiszen mindenki bűnös, aki úgy tesz, mintha nem látná, mi történik itt. KISS PÉNTEK JÓZSEF Bértollnok vagy meg nem értett zseni? ÚJ szú 1990. IX. 12. Kiss Péntek József olyan ember, aki ebben az írásában is hirdeti magáról, hogy profi. Ezért a színházkultúránkról tudhatná, mi is történt ott a közelmúltban. Vehetné a fáradságot, hogy megállapítsa: az emlegetett bemutatók egyikét Beke Sándor, a színház új igazgatója rendezte. Ez is jelez valamit abból, amit pontatlanul és önkényesen idézve felró a kifogásolt beszélgetés szerzőjének. Meglep, hogy számára nem reménykeltő az új évad műsortervének igényessége. Persze, lehet fanyalogni, elvégre a Thália Színpad évek óta várt önállósulása megtörtént, a Jókai Színháznak egy országos tekintetben is irigylésre méltó dramaturgiai programja született, s lesz nyári színház is. A színház kezd annak látszani, ami: színháznak, amelynek van igazgatója. Ráadásul társulatának a sajtóban közzétett állásfoglalása a közös érdekek felismeréséről is meggyőzte a nyilvánosságot. így bizonyára nem marad más hátra, mint az igazgató személyének nyílt megtámadása a sajtóban. Ebben a tényben az a tragikus, hogy míg az érintettek - a Kiss Péntek József álta> oly nagy ügybuzgalommal megvédett városi és járási vezetők - objektív tárgyalási alapot kínálnak fel a színháznak, addig K. P. J. minősít, rágalmaz. Bizonyítékok nélkül. Ha arra képes volt, hogy a fehérenfeketén kézbevehető beszélgetés szövegére pontatlanul utalgasson, sőt önkényesen megmásítsa az ott leírtakat - miért ne lenne képes erre a rágalmazásra? Az is érdekes, hogy olyan dolgokat tulajdonít a két beszélgetőnek, amelyek nincsenek a szövegben. Egyikünk sem „kommunistázott", egyikünk sem „dilettánsozott". Azt meg, hogy egy színházról író publicistának mi etikus és mi etikátlan, ne K. P. J. döntse el, s főleg ne egy ilyen írásban. Nem tudom, honnan veszi, hogy Beke Sándor teljes mértékben ki akarja sajátítani a Komáromi járás kulturális életét. Az meg nem véletlen, hogy a Matesz (ma: Jókai Színház) szervezési és propagációs osztályának egykori dolgozója észreveszi, mi csúfította már az ő idejében is a városképet. (Most talán már a színház hirdetőtábláinak puszta létezése is zavarja Kiss Péntek Józsefet?) Nagy kár, hogy az így méltatlankodó szerző már elfeledte, hol dolgozott annak előtte, és nem tudatosítja, kinek a zsoldosa lett ezzel az írásával. Ha nem így lenne, aligha varrná a mostani színházigazgató nyakába azokat a hibákat, amelyeket az elődje követett el. A lila ködök mögül talán meglátná, hogy Beke Sándor tesz ezért a színházért, mert tudja, hogy vannak még a városban magyarok és szlovákok, akiknek fontos lehet az a színház, amit ő képzel el. Miközben K. P. J. mindegyre karcos lemezét járatja a színház művészeinek haknizásairól, elfeledkezett megkérdezni Beke Sándort, miért akar több filmszerepet, tévészerepet, rádiószerepet és nyári Bástya Színházat szervezni művésztársainak? Egy igazgató a színházért felel, ehhez viszont meg kell teremtenie a méltó körülményeket. Válaszában Kiss Péntek József is elismeri, hogy a régi megoldásokhoz nem lehet ragaszkodni, különben minek vetné Beke Sándor szemére a régi vezetés hibáit. Azt, hogy mi tűrhetetlen, ismét nem K. P. J. dönti el. Úgy tetszik, a leginkább illetékes érintetteknek más a véleményük, hiszen konstruktív tárgyalási alapot kínálnak fel lapunk mai számában. Ók nem csúsztatnak, s nem esküdöznek, hogy a városi művelődési központ (vmk) semmit sem vitt el, ami... Bizonyíték szükségeltetik, s a jelek szerint érvényes dokumentumai egyelőre a színháznak vannak. De ez már az érintett helyhatóság és a színház ügye. Kiss Péntek József alighanem téved, amikor a nyilatkozó Beke Sándort összetéveszti a színház előző igazgatójával. Bekét nem a Komáromi járás letűnt vezetői és az egyes, ma is felelős helyeken ücsörgő kiszolgálóik nevezték ki. A kulturális minisztérium által kiírt pályázaton nyerte el az igazgatói széket, s nem az „érdemes művészi" cím megszerzését tekinti céljának. Éppen ezért aligha lesz könnyű falat a színházépületet egykor elorzók ma is aktív zsoldosainak. Lám, lám! Megtaláltatott a cikkíró motivációja is, amikor magára veszi a nem rászabott inget. Teszi ezt annak ellenére, hogy pontatlanul olvas és idéz. A beszélgetés szövegében az áll, hogy a színház a szlovák színházak bérletes meghívásával is az igényességnek ad teret. Beke szeretné, ha a szlovák kultúra sem csak az amatőrök tevékenységében lenne jelen a városban. Erről ezeket mondta: „Ezt tartjuk helyesnek, és nem azt, amikor egy amatőr »valaki« a hasára üt, és valamit be akar mutatni." így aztán meglepő, hogy Kiss Péntek József a komáromi szlovák kulturális és amatőr művészeti élet reprezentánsának tekinti magát. Ha nem így van, akkor miért sértődött meg? Vagy talán éppen ezért állítja, hogy a beszélgetés „nemzetiségi színezetű zsarolás"? Mutasson nekem egy olyan szlovák színházlátogatót, aki elveti a neki helyben felkínált igényes produkciót! Ráadásul, ahol a kifogásolt .félmondat szerepel, ott Beke Sándor nem is a saját színházáról, nem is a magyar kultúráról nyilatkozik. Az lehet, hogy a jnb kulturális osztályának a vezetője és én hasonló pártbélyegeket ragasztgattunk, de nekem nem kellett a köztársasági elnök amnesztiája ahhoz, hogy megmaradhassak újságírónak ... Máskülönben Kiss Péntek József profi amatőrrendező (mert ő nem amatőr profirendező) cikkének utolsó két mondatával egyetértek. A ,,baj" csak az, hogy az általa oly könyörtelenül megtámadott Beke Sándor már jó féléve ezt teszi. Munkájához minden komáromi színházon kívüli profi rendezőtől segítséget vár, ha már oly sok van belőlük a városban. Hm! DUSZA ISTVÁN A Komáromi Jókai Színház dolgozóihoz