Új Szó, 1990. szeptember (43. évfolyam, 205-229. szám)
1990-09-07 / 210. szám, péntek
APRÓHIRDETÉS Gyorspostával 36 országba így látja Pap Zoltán Hazánk postája 36 országba biztosítja a nemzetközi Expres Mail Service (EMS) szolgálat segítségével a postai küldemények szupergyors kézbesítését. Az idén a nyári hónapokban a posta a gyorsszállítást kiterjesztette Jugoszláviára, Svájcra, Svédországra, Olaszországra, Törökországra és az elmúlt napokban ÚjZélandra is. Moszkva és Leningrád mellett kapcsolat létesült Észtország fővárosával, Tallinn-nal. A távolság és a küldemény súlya ÚJ BÉLYEG Pozsonyi történelmi movítumok - II. A Csehszlovák Posta szeptember 29-én adja ki a Pozsonyi történelmi motívumok sorozat második bélyegét. Az elsőt júliusban adta ki, amely M. R. Štefánik arcképét ábrázolta. • ČESKOSLOVENSKO A most megjelenő többszínnyomású bélyegen a Pozsonyban talált, Kr. e. 1. századból származó kelta érem mása látható. A bélyeget Martin Činovský grafikusművész tervezte, a metszet is az ő munkája. Az elsőnapi borítékot egy kutyát ábrázoló kelta bronzékszer rajza díszíti. (sm) szerint öt szállítási tarifát szabtak meg. Új-Zélandba irányuló 0,5 kilogrammos küldeményért, amely az ötödik tarifaosztályba tartozik, 560 koronát kell fizetni, s az illeték a súly növekedése szerint emelkedik. ÚjZélandba küldött 15 kg-os csomagért, melyet a leggyorsabb légi összeköttetéssel továbbítanak, a feladó 3808 koronát fizet. Tallinnba, amelyet a második tarifaosztályba soroltak, fél kilós küldeményért 144 koronát, 15 kilogrammért pedig 608 koronát kell fizetni. Az EMS szolgáltatását főleg pénzemberek, kereskedők, menedzserek és vállalkozók használják ki. A CSSZSZK-nak a világra való nyitása és vállalkozóinknak a külföldi gyártókkal való kapcsolatteremtése szempontjából e szolgálat bővítésének nagy jelentősége van. (ČSTK) Újabb gyilkosság Ostravában (ČSTK) - Ostravában szeptember 3-án lakásában holtan találtak egy 72 éves asszonyt. Az első helyszíni szemle bizonyossá tette, hogy erőszakos halálról van szó. Az ostravai bűnüldöző szervek már szeptember 5-én elfogták a gyilkost. A tettes egy 19 éves fiú, aki augusztus 31-ón az esti órákban hatolt be a lakásba, áldozatát megtámadta és megölte. A lakásból pénzt, betétkönyvet és képeket vitt magával. A bizonyítékok súlya alatt beismerte tettét. Ostravában az idén ez már a tizenhetedik gyilkosság volt. Egy kivételével a rendőrség valamennyi tettest elfogta. (Munkatársunktól) - Évek óta jó, s mindkét félnek igen hasznos a kassai Nova, valamint a kazincbarcikai Kamera Fotóklub együttműködése. Tagjaik rendszeresen találkoznak, tapasztalatokat cserélnek, s gyakran rendeznek tárlatokat egymás munkáiból. A Hernád-parti város Družba mozijának előcsarnokában ma 18 órakor fényképkiállítás nyílik. A magyarországi klub tagjai közül ezúttal Pap Zoltán mutatkozik be természet- és emberábrázoló felvételeivel, valamint szociofotóival. (gazdag) Mikrohullámmal A mikrohullámú sütök iránti nagy hazai kereslet kielégítését szeretné elősegíteni az ausztriai Stenzl cég. Ezért szeptember 12én, a 32. brünni nemzetközi gépipari vásár nyitónapján a znojmoi Dukla Szállóban üzemelés közben mutatja be termékeit. (ČSTK) A Szlovák Helsinki Bizottság ismételten kéri a Szlovák Köztársaság azon állampolgárait (illetve legközelebbi hozzátartozóikat), akiket 1945ben, a front átvonulása után erőszakkal a Szovjetunióba hurcoltak, hogy jelentkezzenek a következő címen: Slovenský helsinský výbor, Žabotova 2, 811 04 Bratislava. Jelenlegi címük közlése nyomán a bizottság nyilvántartási lapot juttat el hozzájuk, amely a továbbiakban hivatalos okmányként fog szolgálni. HÉTVÉGE A RÁDIÓBAN Szombaton 8 órától 10-ig tart a Szombat délelőtt című publicisztikai magazin. Mit jelent a rehabilitál ige? Aki nem tudja és érdekli, hallgassa meg 11.55-kor Mayer Judit nyelvművelő előadását. 14.10-kor a nóták kedvelőit várjuk a készülékekhez. A nótacsokor után 14.50kor a Tíz perc irodalom adásában részlet hangzik el Milan Kundéra Tréfa című regényéből. 15 órától a Napimádók című műsorban a szerkesztő a naturizmusról összegyűjtött különböző véleményeket adja közre. Vasárnap 8 órakor hírekkel kezd a magyar adás, majd reneszánsz muzsikát hallgathatunk. Világosság címmel 8.30-kor az egyházi magazin jelentkezik, melynek témája ezúttal a türelem. A hallgatókhoz Ľudovít Muntág pozsonyi evangélikus lelkész szól. Az ifjú somorjai vívók közé látogatott el a Kölyökvilág szerkesztője. A műsor 9 órakor hallható. 10.35-kor Pedagógusnapló. Stúdióbeszélgetés az oktatásügy néhány időszerű kérdéséről. Vendégek: Fodor Zoltán - oktatási minisztérium, Pukkai László-Pedagógusszövetség, Sima Éva és Kecskeméthy Győző - Tankönyvkiadó, Bernáth Erzsébet - Pedagógiai Kutatóintézet. A fiatalok kedvenc műsorának, a Fiatalok stúdiójának kezdési időpontja 12.10. Az ajánlat: Tájvédelem a Gömör-Tornai-karszt területén; Szociológushallgatók az Egyesült Államokban; Párbeszéd a kiskocsmában; Különbözöm, tehát... avagy mitől más Jónás Kornélia; Itt járt Varga Miklós és Komár László; A halálosztó - másfél óra borzalom a filmvásznon. A14 órakor kezdődő Fáklya tartalmából: Finnugor kongresszus volt Budapesten; Évadnyitó a Jókai Színházban; Új nyelviskola Dunaszerdahelyen; Lesz-e népfőiskola .Szlovákiában? 15.40-kor egy rendkívül érdekesnek ígérkező beszélgetés hangzik el egy Uj-Zélandra emigrált természetgyógyásszal. (th ) KÖSZÖNTŐ • 1990. szeptember 7-én ünnepli 60. születésnapját a drága jó férj, édesapa, após és nagyapa, Bohácsek Károly Nagyfödémesen. E szép ünnep alkalmából szivük teljes szeretetével gratulálnak, jó erőt, egészséget, valamint békés, nyugodt, hosszan tartó boldog életet kívánnak családja körében: felesége, fia: Karcsi, lánya: Marika, menye: Zsuzsika, veje: Misi, unokái: Anetka, Misiké, Zsuzsika és a kis Petike, aki sokszor csókolja a nagyapát. Ú-2493 • Szívünk teljes szeretetével köszöntjük drága jó szüleinket, Kucsera Vilmost és feleségét, J and á k Katalint, akik szeptember 9-én ünneplik házasságkötésük 40. évfordulóját, valamint szeptember 7-én és 18-án ünneplik 60. ill. 57. születésnapjukat. E szép ünnepek alkalUj a NAP Szeptember 7-én megújult, színes külsővel, változatos tartalommal, részletes heti tévémelléklettel immár 48 oldalas hetilapként jelenik meg a NAP. Kapható minden pénteken valamennyi postai hírlapárusnál és a postahivatalokban. Ára 5,80 korona. ÚP-408 mából jó erőt, egészséget és hosszú, boldog életet kívánnak szeretettel: gyermekeik: Vilmos, Tibor, Ilonka, András, József, Tamás, Zoltán, menyeik, vejük és unokáik: Marcelka, Tiborko, Andrea, Peťko, Krisztinka, Józsika, Attila, Balázska, Katika, Piroska, Margitka, Linduska és Zolika. Ú-2547 • 1990. szeptember 7-én ünnepli 50. születésnapját a drága férj, édesapa, Surányi László Vágfarkasdon. E szép ünnep alkal| mából jó erőt, egészséget és hosszan tartó boldog életet kívánunk: felesége, lánya, két fia, anyósa és a rokonság. Ú-2692 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS • Mély fájdalommal és megtört szívvel mondunk köszönetet minden kedves roll f^lililit konnak, falubelinek, * f \ barátnak és munkajS^ 'társnak, akik 1990. g pPf július 3-án elkísérték njflfc utolsó útjára a dobó c aj temetőbe felejthetetlen fiunkat, drága jó férjet, gondos édesapát és testvért, ing. Cziprusz Elemért, akit a kegyetlen halál 30. életévében tragikus körülmények között búcsúszó nélkül ragadott ki szerettei köréből. Külön köszönetet mondunk a sok-sok virágért, koszorúért és a részvétnyilvánításért, melyekkel enyhíteni igyekeztek soha el nem múló fájdalmunkat. Jóságát és szeretetét szívünkben őrizzük. A gyászoló család. Ú-2777 MEGEMLEKEZÉS Hirdessen On is az ÚJ Szóban! TV-MUSOR MOZIK MŰSORA • AMFITEÁTRUM: Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája (olasz-francia) 20.30 • DUKLA: Rejtelmes fény a csendes-óceán felett (amerikai) 15.30, 18, 20.30 • HVIEZDA: A halálosztó (amerikai) 15.30, 18, 20.30 • KERTMOZI: Viszsza a sírba! (cseh) 21 • METROPOL: Emmanuelle (francia) 15.30, 18, 20.30 • MIER: A cigánylány (francia) nonstop vetítés 9-től 13-ig • Ketten a ZOO-ban (cseh) 15, 17.30, 20 •SLOVAN: Dirty Dancing (amerikai) 15, 17.30, 20 • SZAKSZERVEZETEK HÁZA: Emmanuelle (francia) 17, 19.30 • DRUŽBA: A halálosztó (amerikai) • TATRA: Csodás pillanat (amerikai) • ÚSMEV: Nővérek (amerikai) SZÍNHÁZAK MŰSORA • MŰVELŐDÉSI ÉS PIHENŐPARK: Parcon '90 - Sci-fi fesztivál • KOMÁROMI JÓKAI SZÍNHÁZ (Vágkirályfa): Peti meg a róka (17) RÁDIÓMŰSOR POZSONY (magyar adás az 1017 kHzen, a 294,9 méteres hullámhosszon): 7.00-8.00: Jó reggelt. Zenés, információs műsor, benne: hírek, körzeti időjárás, sajtószemle, riport, műsorajánlat. 12.00: Hírek, műsorismertetés. 12.10: Táncházi muzsika. 12.25: Hétvégi kulturális ajánlat. 12.30: Barangolás Zeneországban (ism ). 13.00: Félóra a mezőgazdaságról. 13.30: Popzene mindenkinek. 14.00: Hétvégi sportajánlat. 14.05: Köszöntő. 15.00: Hírek. 15.05: Kölyökvilág., 15.35: Hétvégi műsorajánlat. 15.40: Melódiakoktél. 16.00: Napi krónika. CSEH-SZLOVÁK TELEVÍZIÓ F1 8.10: Iskolatévé (ism.) 8.35: Napocska. Óvodások oktatóműsora (ism.) 9.00: Események, kommentárok 9.30: Hírek 9.35: Betlehem (ism.) 10.05: Felügyelet nélkül (ism.) 11.05: Rossz diagnózis. Tévéjáték. II/2. rész (ism.) 16.00: Orion. Ismeretterjesztő műsor 16.20: D. Zátopková. Portréműsor 16.50: A nap eseményei pár percben 17.00: Lucifer. Angol tévéfilm (ism.) 17.55: Chart Attack. Angol slágerlista 18.50: Tévétorna 19.00: Esti mese (ism.) 19.10: A rendőrség nyomoz 19.15: Időjárás-jelentés 19.20: Műsorismertetés 19.30: Az F 1 naplója 19.50: Tíz perc a kormányfővel 20.00: Civilizáció. XIII/1. rész (ism.) 20.55: Négybalkezes. Francia filmvígjáték 22.25: Barangolások Prágában és Velencében 22.40: Események, kommentárok 23.10: Költözködés. Angol groteszk (ism.) 23.35: A Kaomaa együttes koncertje, felv. 0.35: Hírek SZ 1 16.20: Zenés, szórakoztató gyermekműsor (ism.) 17.20: A 21. emelet adása. Ifjúsági műsor 17.50: Atlétikai Grand Prix, döntő 20.30: Érzelmi koordináták. Sci-fi komédia (ism.) 21.20: Tanácsadó műsor 21.30: Időszerű események 21.50: Sporthírek 22.00: Leszámolás. Francia tévéfilm 9.05: Tévétorna 9.10: Könnyű kis gyilkosság. Ál-bűnügyi komédia (ff.) (ism.) 10.40: OMÉK '90 10.50: A világ nagy városai. San Francisco. (ism.) 11.45: Képújság 15.40: Képújság 15.50: Hónapsoroló (ism.) 16.25: A TTT jelenti 16.35: Keresztény életkérdések 16.40: Déli videoújság 16.50: Hírek román nyelven 16.55: Műsorajánlat 17.00-19.00: Péntek délután 17.00: Évgyűrűk. Nyugdíjasok műsora 17.30: Téka 17.40:Foghíjak. Riportfilm 18.00: Ablak 19.00: Esti mese 19.10: Tévémozi előzetes 19.30: Híradó 20.05: Peter Strohm. NSZK bűnügyi tévéfilmsorozat. Randevú Berlinben 20.55: Panoráma 21.55: Tévémozi. A kis Valentino. Magyar film (ff.) 23.25: Híradó 3 23.45: A tisztek csatája. Szovjet tévéfilmsorozat. IV/2. rész , Tv2 Kudlik Júliával és Fodor Jánossal 17.00: Képújság 17.15: Tv2 - Riportok, időjárás, zene 17.45: Kérdezz! Felelek 18.00: Telesport 18.25: Gyerekeknek 18.46: Tv2 19.00: A hallgatag ember. Amerikai film 20.50: Híradó 2 21.20: Tv2 21.30: Mobil Nagydíj nemzetközi atlétikai verseny, döntő, felv. 22.40: Tv2 - Napzárta 23.25: Hungaro Carrot. Répafesztivál '88 - Zvuki mu 23.55: Tv2 vé. 10.30: Egy szigeten, veled. Amerikai filmvígjáték. 12.20: Belpolitikai magazin. 13.10: Hírek. 13.20: Mi. 13.50: Ezermestermű. 14.00: Szép napok Piroskával. Osztrák-NSZK film. 15.30: Te meg én. 15.35: Gadget felügyelő. 16.00: Te meg én. 16.55: Mini tv-híradó. 17.05: Te meg én. 17.55: Gulliver utazásai. 18.00: Mi.18.30: Falcon Crest. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Sporthírek. 20.15: Megoldatlan bünügyek. 21.20: L. A. Law. 22.10: Oldalpillantások. 22.20: Trailer. 22.50: Elátkozottak városa. Amerikai western. 0.10: Hírek. 0.15: Megoldatlan bűnügyek. 0.25: Mannix. 1.10: Hírek. FS2 10.30: Légy szabad! Amerikai kalandfilm. 11.15: Toots Thielemans. 13.00: A Bécsi Szimfonikusok ünnepi koncertje. 15.00: Jazz. 16.25: Tőzsdehírek. 16.40: Moselbrück. 17.30: A mediterrán vidék állatai.18.00: A három büfésnő.18.30: Wurlitzer. 19.00: A tartományok mai napja. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Kulturális hírek. 20.15: A hegyek országa. 21.20: Peter Lodynski kabarészínész műveiből. 22.00: Tv-híradó. 22.25: Sporthírek. 23.15: Mistertao. Rajzfilm. 23.20: Spitting Image. Bábfilm. 23.50: The Dame Edna Megastar. Show. 0.35: Az úr neve Edna. Portré. 1.30: Hírek. SKY-EUROSPORT 6.00: Sky - világkörkép. 6.30: Üzleti világhíradó. 7.00: D. J. Kat Show. 9.30: Eurobic. 10.00: Eurosport hírek. 11.00: Egy nap a tengerparton. 12.00: Sportkocsi-vb. 13.00: Gyephoki. 14.30: Széllovas magazin. 15.00: Lovassport. 16.00: Európai Nyílt Golfbajnokság. 18.00: IAAF Atlétikai Nagydíj. 19.00: Eurosport hírek. 20.00: IAAF Atlétikai Nagydíj. 20.30: Hétvégi előzetes.21.00: Pankráció. 22.30: Forma-1, Olasz Nagydíj. 23.00: Vidám, zenés sportegyveleg. 1.00: Európai Nyílt Golfbajnokság. 3.00: Eurosport hírek. unf>viiD Tri EUÍ7IÁ • AZ OSZTRÁK TELEVÍZIÓ MŰSORA m MAGYAR TELEVÍZIÓ • • SUPER CHANNEL Tv1 9.00: Képújság FS1 9.00: Hírek. 9.01: A három büfésnő. 9.30: Orosz nyelvlecke. 10.00: Iskolaté7.00: Napkezdet. 8.30: Egyveleg. 17.30: Hullámhosszon. 19.30: Hírek. 19.45: Időlánc. 20.00: Egyveleg. 21.00: Koncertkülönlegesség, közben 22.00: Hírek. 23.15: Snub. 0.15: Hírek. 0.30: Egyveleg. 1.30: Időlánc. 1.45: Egyveleg. 16.05: Hírek. 16.15: 40 fok árnyékban. 18.00: Kincskeresés. 19.00: Vakációutak. 19.30: Hírek. 19.40: Számok és betűk. 20.00: Ezt látni kell! Dokumentumműsor. 21.00: Kalandos utak. 22.00: Tv-híradó. 22.35: Asszonyok tava. Vígjáték. 0.10: Kerevet. 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 8.30: Hírek. 8.35: Szomszédok. 9.00: Hírek. 9.05: Carson & Carson. 9.50: Főzőcske. 10.00: Hírek. 10.05: Tévébolt. 10.30: Sport. 12.15: Szerencsekerék. 13.00: Tévétözsde. 14.00: Carson & Carson. 14.50: Utazóknak. 15.00: Szomszédok. 15.25: Tévébolt. 15.35: Sport. 16.40: Tesztelés. 16.50: Sport. 18.45: Híradó. 19.05: Szerencsekerék. 20.00: Sport. 1.00: Müsorelőzetes. 6.00: Halló, Európa! 9.10: A Springfieldek története. 10.00: Autó-Autó. Vetélkedő. 10.50: Csillagtallér. 11.00: Telebutik. 11.30: Kockázatos! 12.00: Játékshow. 12.35: Klasszikusok délidőben. 13.00: Gazdagok és szépek. 13.25: Kaliforniai klán. 14.10: A Springfieldek története. 14.55: Váljék egészségére! 15.20: Egyszerűen állati! Állatshow. 15.45: Hírek. 15.48: Üzleti hírek. 16.00: Murphy papa. 16.40: Kockázatos! 17.10: Játékshow. 17.45: Csillagtallér. 17.55: Hírek. 18.00: Kaliforniai klán. 18.45: Hírek. 19.10: Az A-csapat. Kalandfilm. 20.00: Harc a maffia ellen. 20.50: Hírek. 21.00: Gyilkosság a hobbija. 21.50: Hírek. 22.00: Sípjel 23.00: A gyilkos tehergépkocsi. Amerikai akciófilm. 0.35: Point Blank. Amerikai thriller. 2.05: Django visszatérése. Olasz western. 3.35: Farkasoktól űzve. Olasz kalandfilm. 5.05: Harc a maffia ellen. 5.50: Aerobik. ÚJ SZÚ 6 (Műsorváltozás lehetséges!) 1990. IX. 7. • Mély fájdalommal emlékezünk halálának tizedik évfordulóján a drága jó feleségre és édesanyára, Damko Gyuláné Komjáti Klárára (Nižný Lanec). Köszönjük mindenkinek, aki szeretettel gondol rá, és szivében őrzi emlékét. Szerető férje, lánya, veje és a rokonság. Ú-2781