Új Szó, 1990. szeptember (43. évfolyam, 205-229. szám)

1990-09-07 / 210. szám, péntek

Holnap kezdődik az ökölvívó csapatbajnokság A régi út már nem járható Szombaton este kezdődik az élvonalbeli ökölvívó csapatbajnokság, amelyben az idén is nyolc csapat - ZŤS Martin, BC Komárno, SKP Ústí, Atóm Jaslovské Bohunice, SKP Brno, US Praha, ZŤS Dubnica és Lokomotíva Agro Vranov-vív körmérkőzést. Mint minden bajnoki rajt előtt, a bokszliga nyitófordulóját megelőzően is bizakodunk: hátha jobb, izgalma­sabb, érdekesebb lesz, mint az előző évi volt. A tavalyi bajnokság majdnem botrányba fulladt, a műsor kiismerhetetlen volt, s a sportszerűség is elég gyakran övön aluli ütést kapott. Az elmúlt évi „produkciót" nem lesz nehéz felülmúlni! A régi út tehát már nem járható az I. ökölvívóligában. De vajon tudatosítják-e ezt az illetékesek. Ha a szövetség vezérkara az idén is olyan bizonytalan, elnéző lesz, mint a közelmúltban volt, akkor nem sok jót várhatunk a csapat­bajnokságtól. Ideje volna már az asztalra csapni a szakvezetésnek, mert ugye rend a lelke minden­nek! Az azért mégis túlzás, hogy az történik a ligában, amit a csa­patok akarnak. Reméljük, erről már csak múlt időben beszélhe­tünk. Alaposan megváltozott a címvédő túrócszentmártoniak kerete, s a si­keredzőt, Rudolf Gondášt, eddigi segítője, Peter Jakab váltotta fel. Ján és Michal Franek augusztustól Nyugat-Németországban profisko­dik, Dulík, Štrbák és Majchut pedig búcsút mondott a ringnek... Nagy port kavart föl a őtipák-ügy: a baj­nok egyik erőssége elköltözött Jas­lovské Bohunicére, ám klubja nem egyezik bele az átigazolásba. Min­den jel arra mutat: aligha védi meg elsőségét a Martin. Komáromban is sok minden vál­tozott! Spartak helyett Boksz Club lett a Duna-parti gárda új neve. Az edző, Jády Károly viszont maradt. A felkészülésről és a tervekről így nyilatkozott: „Gerejhanov vissza­tért a Szovjetunióba, Várhegyi Im­27. szabadfogású birkózó-vb, Tokió Remek kezdés Szerdán este a vb főhadiszállá­sához a Sinagava Prince szállóhoz tartozó Gold Hall­ban (Arany csar­nok) az első öt súlycsoport mér­legelésével, majd az azt követő sorsolással kezdetét vette Tokióban a 27. szabadfogású birkózó világbajnokság. Tegnap, az első versenynapon már csehszlovák versenyzők is szőnyegre léptek és néigy mérkőzésükön egyszer sem találtak legyőzőre. A 82 kilogrammo­sok kategóriájában Jozef Lohyňa az első fordulóban a holland Postm felett aratott biztos győzelmet. 15:0­ás állásnál ellenfelét leléptették. A második fordulóban a török Uzi­urk már keményebb diónak bizo­SPORTHÍRADÓ • Salzburgban, a női junior röplabda Eb-n a csehszlovák válogatott pontvesz­teség nélkül, az első helyen végzett cso­portjában, és az elődöntőben az NSZK­val találkozik. Az első csoport utolsó mér­kőzésén lányaink drámai küzdelemben, 3:2 arányban győztek Olaszország el­len. További eredmények: Románia - Hollandia3:0, Lengyelország-Görög­ország 3:0. Az A csoport állása: 1. Csehszlovákia 10, 2. Olaszország 9,3. Románia 8, 4. Lengyelország 7, 5. Gö­rögország 6, 6. Hollandia 5. A B-csoport eredményei: NDK - Ausztria 3:1, Szov­jetunió - Bulgária 3:0, NSZK - Törökor­szág 3:0. A sorrend: 1. Szovjetunió 10, 2. NSZK 9, 3. Bulgária 8, 4. Törökország 7, 5. NDK 6, 6. Ausztria 5. Wästerasban csütörtökön a 4. sza­kasszal folytatódott a motoros hatna­pos verseny. A hírügynökségek teg­nap csak a szerdai hivatalos eredmé­nyeket adták ki. A Világ Kupában to­vábbra is Svédország áll az élen (392,80), Csehszlovákia (1631,73), Finnország (1798,61), Franciaország (2127,47), az NSZK (3602,59) és Hollan­dia (3845,86) előtt. A junior vb-n a kö­vetkező a sorrend: 1. Svédország (1698,29), 2. Franciaország (2930,27), 3. USA (2962,61), 4. NSZK (3051,41), 5. Finnország (3268,35), 6. Hollandia (3402,97)... 10. Csehszlovákia (45 347,22). • Ronnie Frederiksen, 20 esztendős dán labdarúgó, aki három évvel ezelőtt szerződést kötött a svájci első osztályban szereplő Young Boys együttesével, edzés közben rosszul lett, összeesett, s még a pályán meghalt. A halál oka szívbénulás volt. nyúlt, ám végül őt is sikerült 4:0 arányban legyőznie. Lohyňa követ­kező ellenfele a hazai Kikucsi nem tanúsított nagyobb ellenállást és versenyzőnk ismét simán, 13:0 arányban diadalmaskodott. Lohyňa ma az iráni Mohebival birkózik, aki tegnap vereséget szenvedett a szovjet Gogolisvili-től. Másik versenyzőnk, a 100 kilo­grammos Milan Mazáč a kínai Paj Mo-khemet győzte le 3:1 arányban. Ma a tajvani Limóval mérkőzik. Ugyancsak ma kezdi meg küzde­lemsorozatát Jozef Palatínus, aki á 90 kg-os kategóriában rajtol, vala­mint a 130 kg-os Juraj štech. Pala­tínus első ellenfele a kanadai Edge­low, utána a török Simsek lesz. Štechre többek között az amerikai Baumgartner, a magyar Klauz, a kí­nai Csen és a japán Honda vár. ,,A kezdés remekül sikerült, re­méljük a folytatás sem marad el. Az igazi harcok azonban csak ma kez­dődnek", - jelentette ki a csehszlo­vák csapat edzője Ľuboš Lohy­ňa. (ČSTK) re pedig befejezte az aktív sporto­lást. A tapasztalt, sok nagy csatát megjárt érsekújvári Jaro Bo­ťanský viszont ismét szorítóba lép. Remélem, formába lendül. Jó tel­jesítményt várok a fiúktól". A ko­máromiak kerete: Matvejev, Mikó József és György, Várady, Méhes, Polák, Chrtiansky István, Frenczi, Glofák, Bors, Szabó Sándor, Lo­banov, Fekete, Cirok, Boťanský, Šatura, Paszterkó. Ot év után ismét az élvonalba került a Jaslovské Bohunice. Po­rozsnyák László edzőnek ezúttal igen erős csapatot sikerült össze­hoznia. Mivel a galántaiak anyagi nehézségekre hivatkozva kiléptek az I. ligából, így többen is az Atóm­hoz igazoltak. Főleg Csaditól várja a megváltást az újonc. A Jaslovské Bohunice összehasonlíthatatlanul jobb együttessel rendelkezik, mint a másik újonc SKP Brno! A szakem­berek véleménye szerint, az SKP Ústí az idei bajnokság legnagyobb esélyese. Tavaly nem sikerült nyernie... Rangadóval kezdődik az I. ökölví­vóliga. Szombaton este igazi boksz­csemege lesz a komáromi sport­csarnokban, hiszen a BC régi nagy riválisát, a sokszoros bajnok Ústít fogadja. Minden bizonnyal, telt ház szurkol majd a Duna-partiaknak, akik győzelemmel szeretnének be­mutatkozni. Szombaton három, va­sárnap délelőtt pedig egy mérkőzést rendeznek. A nyitóforduló műsora - szeptember 8.: Martin - Jaslovs­ké Bohunice, SKP Brno - US Pra­ha (17.00) BC Komárno - SKP Ústi (18.00); szeptember 9.: Dubnica -Vranov (10.00). (zsi) Sportcsűcs - tárgyalóasztalnál Sportcsúcs színhelye lesz ma Bonn. Helmut Kohl, szövetségi kancellár, Willi Daume, az NSZK Olimpiai Bizottságának az elnöke és Hans Hansen, az NSZK sporthivatalának az elnöke az egyesülés utáni német sportélet jövőjéről, és pénz­ügyi kérdéseiről tárgyal. Négyéves prog­ram kidolgozását tervezik, amely támo­gatná egy merőben új sturktúra létrehozá­sát. N. Hol lesz a következő olimpia? A játékokra pályázók előkészüle­tei e napokban tetőznek, ami nem csoda, mivel már csak néhány nap van hátra szeptember 16-ig, ami­kor-is a NOB ülésén döntenek az 1996-os Nyári- és az 1998-as Téli Olimpiai Játékok színhelyéről. A téli sportfesztivál rendezési jo­gáért vetélkedők - az olasz Aosta, a spanyol Jacca, a japán Nagano, az amerikai Salt Lake City, a svéd Ostersund és a szovjet Szocsi - tíz­perces, népszerűsítő reklámműsor­ral mutatkoznak be. A fő érdeklődés természetesen a nyári olimpiai játékok rendezési jogáért küzdőkre irányul. A sors, de főleg a NOB tagjainak kegyeiért Athén, Atlanta, Belgrád, Man­chester, Melbourne és Toronto harcol. A kulisszatitkok ismerői szerint Athén és Atlanta a legna­gyobb esélyes; Athén abban bí­zik, hogy mint az első olimpiai rendezője 1896-ban, a jubileumot a görög fővárosban „ünneplik meg", Atlanta pedig arra alapoz, hogy a szakemberek felmérései szerint a legjobb feltételekkel ren­delkezik a játékok lebonyolítá­sára. Természetesen az érvek mellett ellenérvek is vannak. Athén eseté­ben a viszonylag gyenge felkészült­ség és pénzszűke, továbbá az, hogy Barcelona után újból Európa lenne a házigazda Atlanta negatívumai kö­zé a város szülötteit - Jimmy Car­ted, Ted Turned - és a Coca-Cola vállalatot sorolják. Jimmy Carter, mint az Egyesült Államok volt elnöke bojkottálta a moszkvai olimpiát, Ted Turner rendezi a Jóakarat Játéko­kat, s erre néhány NOB-funkcionári­us féltékeny, a Coca-Cola pedig esetleg üdítőitala rekláménak házi­fesztiváljává változtatná a nemes versengést. A küzdelem tehát nem lefutott és különösen Toronto feni a fogát a ne­vető harmadik szerepére. (só) Steffi Graf ismét régi formájában (ČSTK-felvétel) Lendl is búcsúzott Mint már arról tegnap beszámoltunk, az Egyesült Államok nemzetközi tenisz­bajnokságán, Flushing Meadowban Jana Novotná kikapott a címet védő Steffi Gráftól. A világ legjobb páros játékosá­nak tartott Novotná a hírügynökségek jelentése szerint valósággal vergődött. A két játszma alatt mindössze négy gém­re futotta az erejéből, pedig nagyon igyeke­zett. Graf, aki az idei három igazi nagy verseny közül csak az első tornát, az ausztrál bajnoksáqot tudta m<»anwrni. hallatlanul jó formában, biztosan halad bajnoki címe megvédése felé. Ivan Lendl is Novotná sorsára jutott. Ót a 19 éves amerikai Pete Sampras fektette két vállra, miután több mint 4 órás küzdelemben öt játszmában diadalmas­kodott 6:4, 7:6, 3:6, 4:6, 6:2 arányban. A negyeddöntő második mérkőzésén John McEnroe simán, 6:1, 6:4, 6:4 arányban győzött honfitársa David Whe­aton ellen. . . (sr) Vengloš csapata még nem győzött A franciáknak már két pontjuk van (sr) - Szerdán több nemzetek közötti labdarúgó-mérkőzésre került sor. Egy alkalommal Európa-bajnoki selejtezőt játszottak, mégpedig Izlandon, ahol Franciaország válogatottja lépett pályára. Mint ismeretes, ebben a selejtező csoportban szerepel még Spanyolország, Albánia és Csehszlovákia. A Piatini által vezetett francia válogatott 1:0-ás félidő után 2:1 arányban nyert. Góllövők: Edvaldson (85. p.), illetve Papin (12) és Cantona (74). Már korábban lebonyolították az Izland-Albánia meccset, amelyet a szigetországiak nyertek meg 2:0 arányban. Michel Piatini, a háromszoros Arany­labdás futballista tehát elégedett lehet. Irányítása alatt a francia válogatott legu­tóbb tavaly márciusban kapott ki Skóciá­ban. Utána három döntetlen és nyolc győzelem következett. A franciák koráb­ban legyőzték Svédország, Skócia, Ma­gyarország, az NDK és az NSZK váloga­tottját is. Legközelebbi ellenfelük a cseh­szlovák futballisták lesznek október 13­án. Reykjavikban az első félidőben tel­jesen uralták a játékot a vendégek. A hírügynökségi jelentések szerint kitűnő teljesítményt nyújtott a Pardo - De­schamps - Perez középpályás sor. Az utóbb említett játékos (Paris St. Germain) készítette elő mindkét gólt, melynek szer­zője két marseille-i labdarúgó volt. Szünet után eleredt az eső és a hazaiak vették át a kezdeményezést. Ki tudja hogyan vég­ződött volna a találkozó, ha Gudjohnsen lövését nem a kapufa állítja meg. Ed­valdsson gólja már túl későn érkezett. Az első csoport legközelebbi mér­kőzésére szeptember 26-án kerül sor Kassán: a csehszlovák válogatott Iz­land legjobbjait fogadja. • Harmadszorra sem sikerült győz­nie Jozef Vengloš edző csapatának, az Aston Villának: az angol bajnokság har­madik fordulójának elhalasztott mérkőzé­sén 2:1 arányban kikapott Manchester­ben a City együttesétől. A hazaiak részé­ről Ward (11 -esből) és Pointon volt ered­ményes, míg a vendégek gólját Platt lőtte, ugyancsak 11 -esből. Az Aston Villa eddig egy pontot szerzett és a táblázat végén kullog. • A szovjet labdarúgó-bajnokság legutóbbi fordulójának három eredmé­nye: Torpedo Moszkva - Kijev 0:0, Odessza - Donyeck 4:2, Harkov - Minszk 1:0. Az élcsoport: Kijev 26, CSZKA Moszkva 23, Torpedo 22 pont. • Wästerasban barátságos nemze­tek közötti mérkőzésre került sor. Svédország együttese saját pályáján 1:0 (0:0) arányú vereséget szenvedett. Góllö­vö: Christensen (84. p.) • A török Trabzonspor csapata be­jutott a KEK első fordulójába, miután 2:0 (0:0) arányban legyőzte selejtező visszavágóján az ír Wanderers csapatát. Az első meccs 1:1-re végződött, a Trab­zonspor ellenfele az FC Barcelona lesz. • Szarajevóban lejátszották a 21 éven aluli labdarúgók Európa-bajnok­sága döntőjének első mérkőzését. A találkozót a szovjet válogatott nyerte 4:2 (2:1 )-re Jugoszlávia ellen. A visszavá­góra október 17-én kerül sor Szimfero­polban. A görög exkirály: „Szívvel-lélekkel támogatom Athén pályázatát" Jubilál a Nemzetközi Békemaraton E hónap végén, szeptember 30-án 60. alkalommal rajtol a kassai Békemaraton. A nevezések folya­matosan érkeznek, hétfőig 242 sportoló jelezte indulási szándékát. Sajnos, a kétszeres olimpiai bajnok, Waldemar Cierpinski lemondta rész­vételét - ebben az időpontban nyitja meg saját üzletét Halléban... A kerek évforduló tiszteletére Ma­rián Čalfa kormányfő vállalta a véd­nökséget a verseny fölött, a Szlovák Takarékpénztár pedig az új szpon­zor. Jobb eredményre a támogató által felkínált díjak ösztönöznek: aki a férfiak közül két óra tizenöt perc, illetve a nők közül két óra harmincöt perc alatt teszi meg a 42 kilométeres távot, vadonatúj Favorit boldog tulaj­donosa lehet. A maratón alkalmából szeptem­ber 7-én kiállítás nyílik, amely, e már-már legendás sportesemény múltjába ad bepillantást. (č) - Minek köszönhetjük magyarországi látogatását? - kérdezte a Nemzeti Sport munkatársa a görög exkirályt. -Schmitt Pál kollégámhoz, a NOB tagjához jöttem, szeretném részletesen tájékoztatni arról, hogy miért is pályázik Athén az 1996-os olimpiai játékokra és én személy szerint miért támogatom lelke­sen ezt a pályázatot. -Már elnézést, de furcsa ezt egy volt királytól hallani, aki több mint két évtizede a távolban él, s azóta, ha jól tudjuk, csak egyetlen, rendkívüli alka­lommal járt hazájában... - Én nem találok semmi furcsát ben­ne. Tiszteletbeli tagja vagyok a Nemzet­közi Olimpiai Bizottságnak, s hazám erő­feszítéseit látva, arra az elhatározásra jutottam, hogy megpróbálok segíteni. Ezt a szándékomat a szervezők megértették, s a kormány is hozzájárult ahhoz, hogy elfogadják segítségemet. így a szeptem­ber tizennyolcadikai döntésig a NOB-ta­gok döntő többségét személyesen kere­sem fel. Most Moszkvából jöttem, innen Bukarestbe, onnan Szófiába, majd Kairó­ba megyek. Az utóbbi hónapokban úgy­szólván állandóan úton voltam. Kuvaitban az iraki támadás előtti napokban jártam, s beszéltem Al Sabah sejkkel, aki azóta, sajnos, már nincs az élők sorában. - S ha szabad érdeklődnünk, mivel igyekszik meggyőzni a NOB tagjait? -Azzal, hogy a százéves évfordulót csak abban az országban lehet méltóan megünnepelni, amelyben az ókori játéko­kat rendezték és amelyben az újkori játé­kok új életre keltek. Ügy érzem, Athén máris nagyszerűen fel van készülve, s a városnak, az országnak nagyon sokat jelentene, ha ott rendeznék az olimpiát. Én mindenesetre szívvel-lélekkel támo­gatom a pályázatot, amely nemzeti ügy. - A NOB esetleges kedvező döntés esetén ön is jelen lenne? - Minden bizonnyal, hiszen az olimpiai család közös nagy ünnepéről van szó, s úgy érzem, én is az olimpiai családhoz tartozom. -Hogyan emlékszik olimpiai győ­zelmére? -Oh, nagyon régen volt, harminc éve... De a pillanat, amikor felhúzták az árbocra a görög lobogót és felhangzott himnuszunk, az életem legnagyobb, örök élménye marad. - Ilyen jó volt a csapat, vagy ön is ilyen jó vitorlás? - Nézze, az olimpiai aranyérmet sen­kinek sem adják ingyen, munka nélkül. Ezt Schmitt Pál is nagyon jól, nálam is jobban tudja. Én akkoriban egy valóban jó csapatba kerültem, de közel egy éven át naponta hat-nyolc órát töltöttünk a tenge­ren, nagyon keményen megdolgoztam a győzelemért. - Mikor vitorlázott utoljára? - Most júliusban... Tizenhét éves szü­net után újra hajóba szálltam, részt vet­tem a világbajnokságon. A harmadik he­lyezés azt mutatja, még nem felejtettem el mindent. Bár így, csak időnként nem szabad sportolni, ez káros az egészség­re. A sportban a rendszeresség, az állan­dóság a legfontosabb. -Ha jól tudjuk, népes a családja, négy gyereke... -Bocsánat, öt van, de nem számít semmi, néha én is összekeverem őket. - Szóval sportolnak? -A nagyobbak igen, rendszeresen. A két kicsi, négy és hat évesek, ők még nem kezdték el, de velük is szeretném megkedveltetni a sportot. - Harminc éve, amikor olimpiai baj­nok lett, gondolt arra, hogy a sport, az olimpiai mozgalom ilyen világméretű népszerűséget szerez? - Erre, azt hiszem, senki sem gondolt. S ez a televízió hatása mellett a sport nagyszerűségének köszönhető. A rend­szeres sportolás nemcsak az ember egészségét védi és óvja, nemcsak fegye­lemre nevel, nemcsak barátokat szerez az embereknek, hanem olyan nagyszerű ünnepnapokat hoz mindannyiunk életébe, mint amilyen a szöuli olimpia volt... V. D. ÚJ SZÚ 7 1990. IX. 7.

Next

/
Thumbnails
Contents