Új Szó, 1990. szeptember (43. évfolyam, 205-229. szám)

1990-09-04 / 207. szám, kedd

Az elnöki tanácsadó A Frankfurter Allgemeine Magazin nyugatnémet heti­lap az elmúlt napokban kö­zölte Krisztina Koenen cik­két KARL SCHWARZEN­BERGRÖL, a köztársasági elnöki iroda vezetőjéről. A cikk egyebek között ezt írja: Az emberi jogok, Kelet-Európa ügyei és különösen Cseh-Szlovákia iránti érdeklődést „örökölte" Schwarzenberg. Közép-európaiként megengedheti magának, hogy egy­szerre több országban is hazainak érezze magát. Prágában született 1937-ben és Cseh-Szlovákiát 1948­ban szüleivel egy évvel azután hagyta el, hogy az ország új uralko­dói az e célra kidolgozott törvény alapján kisajátították a család va­gyonát. A Schwarzenberg család­nak 640 000 hektár erdeje volt, való­ban állam az államban, saját törvé­nyekkel. Világos volt, hogy a szocia­lista örökösöket ez bosszúra ösztö­nözte. Nem segített a család a má­sodik világháború alatt tanúsított közismert antifasiszta magatartása sem. Kari Schwarzenberg sohasem félt a szocializmussal való találkozástól. A bécsi Schwarzenberg téren felállí­tott bizarr emlékműegyüttes jelké­pesnek tekinthető. Dicső elődjének, Kari Philipp von Schwarzenbergnek, a lipcsei ütközet híres vezérének lovasszobra látható itt. Kari Schwarzenberg gazdaságát nagybácsijának, Heinrichnek kö­szönheti, aki gyermektelen volt. A nagybácsi a vagyontalan joghall­gatót jelölte ki örökösének. Gazdál­kodónak és erdésznek tartják, a pa­rasztszövetség tagja. Ez jellemével és örökségének jellegével függ össze. A bécsi palotán kívül, amely a éO-as évek óta szálloda, Stájeror­szágban a harmadik legnagyobb er­dőgazdaság és fürésztelep, továbbá néhány kisebb mezőgazdasági és turistalétesítmény tulajdonosa, ön­magát gyenge közgazdásznak tart­ja, az apja iránti tisztelet azonban arra kötelezi, hogy megfelelően gon­doskodjék az üzemekről. A vagyont nem azért örökölte, hogy elherdálja, hanem azért, hogy megnagyobbít­sa. Ezt is teszi annak ellenére, hogy szüntelenül ellent kell állnia a politi­ka csábításának. Tevékenységének súlypontját a Nemzetközi Helsinki Szövetség­ben, a nemzeti szervezetek szövet­ségében végzett munka képezi. E szervezetek feladata, hogy orszá­gukban az emberi és állampolgári jogok mindennemű megsértését re­gisztrálják s ezeket az információkat a világ közvéleményének rendelke­zésére bocsátják. Kezdetben ez egy szerény célnak tűnhet, de az elmúlt évék eseményei bizonyítják, milyen sokat jelenthetnek ezek az informá­ciók. öt évvel ezelőtt Bruno Kreisky javaslatára Schwarzenberget elnök­ké választották és a múlt évben Lech Walesával megkapta az Euró­pa Tanács Európai Emberi Jogi Dí­ját. Az osztrák helsinki bizottságnak is ő az elnöke. Mai szoros kötődése a cseh-szlo­vákiai politikai élethez a helsinki bi­zottságban végzett munkája során alakult ki. Mint mondja, szervezete sok éven át gondoskodott hazánk­ról. Gyakran látogatott el az ország­ba. de naqvon óvatosnak kellett len­nie, mert elég volt, ha valakivel szó­baállt és máris szüntelen üldöztetés­nek tette ki. Ebben az időben ismer­zetvédő, az tudja, mennyi diplomá­ciai érzéket, türelmet, taktikát felté­telez Havel Schwarzenbergről. Le­het, hogy a tanácsadó el tudná kép­zelni az életét Cseh-Szlovákiában is, hiszen második anyanyelve a cseh. Az is lehet, hogy ez a kíván­sága. Családjának történelmi neve bá­torságot, de ugyanakkor visszafo­gottságot is kölcsönöz. A régi rezsim kemény időszakában is szót emelt az ellenzék bebörtönzött és emberi jogaiktól megfosztott tagjaiért, külö­nösen Václav Havelért, s latba ve­tette nevét és nemzetközi tekinté­lyét. Ezzel szemben most, a szabad Cseh-Szlovákiában szégyenlősen visszafogott. Nem szeretné azt a lát­szatot kelteni, hogy túlságosan be akar avatkozni a dolgokba. Romániai gyerekek Nyárasdon kedett meg Václav Havellal és Jirí Dienstbierrel, s ekkor született meg a máig tartó barátság. „Ha néhány hónappal ezelőtt va­laki megkérdezte volna, barátom-e Václav Havel, gondolkodás nélkül igennel válaszoltam volna. De most, hogy köztársasági elnök? Hogyan hangzik, hogy „az elnök a ba­rátom"? Kari Schwarzenberg a köztársa­sági elnök egyik legközvetlenebb személyi tanácsadója. Arra törek­szik, hogy a prágai politikában ját­szott szerepe látszatra a legkisebb legyen. Ez azonban gyorsan meg­változhat. Václav Havel, aki barátjá­nak tartja Schwarzenberget, hivatal­ba lépése után azonnal nagyon ké-, nyes feladattal bízta meg. Az elnök a konzultánsok tanácsát szívesen állítaná össze a cseh és a szlovák emigráció személyiségeiből. Ezzel a feladattal Schwarzenberget bízta meg. Aki tudja, hogy ebben a ta­nácsban foglal helyet Ota Šík köz­gazdász, Milos Formán filmrendező, Milan Horáček nyugatnémet környe­Karl Schwarzenberg nem tartozik egyik politikai irányzathoz sem. A „liberális" és „konzervatív" meg­jelölést elavultnak tartja. Ahhoz az elvhez tartja magát, hogy az ember mindent csak kölcsön kapott, s min­denért el kell majd számolnia önma­gának és „ott fenn valakinek". Az emberek ma már nem tudják megkülönböztetni a szabadságot az arcátlanságtól - sajnálkozik a ta­nácsadó. Ezzel csak a szigorú etiká­hoz való visszatérést óhajtja. Telje­sen elfogadhatónak tartja, hogy Ha­vel farmerben dolgozik a várban, mert ez még távolról sem jelenti, hogy az elnök megsért bizonyos udvariassági szabályokat. Bizonyos csodálattal tekint Kelet felé, ahol a forradalom után ismét kezdik tisz­teletben tartani az udvariassági for­mákat, Nyugaton mindez megy ki a divatból. Az udvariassági fordula­tokat az emberi kapcsolatok gazda­godásának tartja. Kari Schwarzenberg nem akar az emberek előtt lesütött szemmel járni. Segíteni a rászorulókon - ez volt, s ma is ez a Vöröskereszt feladata szerte a világon. E nemes küldetést tudatosítva a Vöröskereszt duna­szerdahelyi járási bizottságának dol­gozói gondoltak egy merészet, s el­határozták, nem várják meg míg valaki rájuk nyitja az ajtót, ők keresik meg a segítségre szorulókat. Keres­tek, s találtak. De erről már beszél­jen Másán Mária, a kiváló ötlet „szü­lőanyja". - Az év végi összefogás Románia megsegítésére járásunk­ban óriási méreteket öltött, s a szer­vezésben részt vett a Vöröskereszt is. Ám az idő múlásával mintha alábbhagyott volna a lelkesedés. Mindenki a maga bajával törődik csupán. Azért gondoltuk, most raj­tunk a sor, tenni kell valamit. Felve­tődött az ötlet, hogy nyári tábort kellene szervezni a romániai gyere­kek számára. Kihez forduljunk? - ta­nakodtunk. Végül kapcsolatba lép­tünk a győri Vöröskereszttel, s ók elvállalták a szervezést. Megegyez­tünk abban, hogy időben szólnak, mikor érkezik a kis csoport. Egy pénteki napon sürgönyben értesítet­tek, hogy kedden huszonöt gyerek két felnőtt kísérővel Dunaszerda­helyre érkezik. Ilyen rövid idő alatt elintézni a szállást, étkeztetést, s még sok mindent? Lehetetlennek tartottuk, ezért nem vállaltuk fogadá­sukat, s erről táviratban értesítettük a győrieket. S mi történt? Kedden telefonáltak a győri vöröskereszte­sek, megérkeztek a gyerekek, me­hetünk értük. Csak hebegtem a táv­iratról, meg arról, hogy nincs autó­buszunk a gyerekek elszállítására, hogy nem készültünk fel fogadásuk­ra. A győriek vállalták, elhozzák a gyerekeket, mi pedig csináljunk valamit... Másán Mária munkához látott. Nyárasdon egy magánházat bérelt, ágyakat, ágyneműt vitetett a hely­színre (az egészségügyi szakkö­zépiskolából). Közben persze meleg ételről is gondoskodnia kellett, s szakácsnőkről, akik majd főzni fognak. Segítséget Kért a járási nemzeti bizottságtól, el is vállalták az anyagi terhek egy részét, a nyá­rasdi szövetkezet pedig megoldotta a gyerekek első napi étkezését. Sőt, a tábor üres éléskamrájába zöldsé­get, gyümölcsöt szállítottak. Beszél­getőtársam elmondta, bárhová, bár­kihez fordult, segítőkész emberekre lelt. A pékség igazgatója az első nap négy kenyeret és százhúsz kiflit kül­dött a gyerekeknek, gondolván, ha nem sikerül főtt ételt adni nekik, leg­alább péksüteménnyel lakjanak jól. Közb A cseh történelem tanulságai ránk is vonatkoznak Mi közép-európaiak a hamis káp­rázat, illúziók és álrealizmus között vergődünk. Napról napra szembe­sülünk oly problémákkal, melyekre egyszerűen fátylat borítunk, csak­hogy ne kelljen szembenéznünk az igazsággal. Az önkritika fájó és kijó­zanító, egyaránt lehet felmagaszto­sító és lebunkózó. Az identitás köve­telményét kicsúfolok, lekicsinylők ugyanúgy tették s teszik ezt sajnos ma is, ahogy a múltban kinevették a nemzetiségi kérdésért síkraszálló Mocsáry Lajost, amikor a nép való­sággal siketen ment el aggódó fi­gyelmeztetései mellett és sajnos eleink túlontúl későn döbbentek rá a már jóvátehetetlen mulasztásaik­ra, politikai rövidlátásukra. Vagy mily lelkesedéssel fogadták Thaly Kál­mán apokrif dalait, s milyen fájó volt az ébredés, a kijózanodás, mert úgye a derék hazafi szívet-lelket melengető dalai bizony nem fakad­tak a kuruc harcosok ajkáról, de századokkal később a komárom megyei Nagyigmánd és Kisbér közti csépi születésű és főleg Rákóczyért rajongó Thaly Kálmán íróasztalán láttak napvilágot. S máról holnapra szertefoszlott az addig hitelesnek vélt gyűjtemény. Havel elnök érthetetlenül sokat vitatott salzburgi beszédében az igazság elkerülhetetlenségéről be­szélt, az igazság megvallásáról még akkor is, ha az fáj. Nos, ilyfajta cikkel konfrontálta olvasóit az elmúlt he­tekben Ivan Sviták, a neves cseh filozófus és publicista. Megállapítá­sait fontosnak tartom idézni: • A cseh történelem mindvala­hány neves gondolkodója, kezdve Palackýtól, a nemzet atyjától Ma­sarykon, Pékáron át Zdenék Nejed­lýig és Ján Patočkáig, mindannyian a cseh történelem értelméről elmél­kedtek. Vajh, a cseh nemzet léte mire is való? - tették fel a kérdést. - Miért kell, hogy csehek legyünk? Sót egyes radikálisok még azt is állították: Nincs az égvilágon semmi értelme a csehek létezésének. Sok­kal jobb volna, ha elnémetesedné­nek. Dobrovský, a 'kiváló nyelvész, a cseh nyelv megújhodásának nagy személyisége maga sem hitt a cseh nyelv fennmaradásában. De a 120-200 évvel ezelőtt élt nem­zetébresztőink sem hittek a cseh nyelv jövőjében. Bármennyire is hi­hetetlen, sajnos ez a valóság - álla­pítja meg cikkében Ivan Sviták. A cseh történelemben bennünket úton és útfélen valamiféle káprázat, illúzió és valóság közti sablonos konfliktus kísérget - hangoztatja a neves cseh író és publicista. - Ez tragikus! Gyakran az illúziókban ve­szünk el, máskor meg megfojt ben* nünket a realitás. Az illúziók iránti hajlamunk oly mechanizmusszerű jelenség, mely mélyen a cseh jel­lemben gyökerezik. Sőt visszanyúlik a messzi múltba. Nem kétséges: a huszitizmus a cseh történelem heroikus szakasza volt. De a hősi időket igen problematikus század követte, amikoris a huszitizmus egy­re alább süllyedt. Az illúzió és a rea­litás közti történelmi hullámzás mindannyiunkat, a külföldön élő emigránsainkat és az otthon élő cseheket egyaránt üldözi. Mi gyakrabban inkább Európát, mint saját nemzetünket szeretnénk megváltani. Büszkék vagyunk, hogy a huszitizmussal elindítottuk a refor­mációt. A társadalmi rendszert a prágai tavasszal törekedtünk de­mokratizálni. Fedél alá akartuk hozni a demokratikus struktúrát. Ám az eredmények olyanok lettek, mint amilyenek. Gondolkodásunkban a legalapvetőbb hiba az illúziók és a realitások ellentéteinek sablonos­sága. Közben arra kellene töreked­nünk, hogy egyrészt megszabadul­junk a megváltónak vélt kápráza­tainktól, másrészt lerázzuk magunk­ról az úgynevezett pszeudorealiz­must. Feltenném a kérdést, vajon a cseh nemzetben miért éltesek még ma is az itt említett illúziók? Ha figyelemmel kísérjük az amerikai sajtóban az úgynevezett csehszlo­vák realitásról szóló híreket, úgy nem is ritkán oly dolgokkal szembe­sülünk, melyekről a cseh polgár mindeddig még nem is értesült. így legalább is globális értelemben az általános helyzet kapcsán továbbra is valamiféle káprázatban, tévhitben élünk. Mi csehek például még min­dig abban a hitben élünk, hogy ránk mindaz nem érvényes, ami érvé­nyes a lengyelekre, a magyarokra, a keletnémetekre. Ugyan miért? Mi 1945 után azt szajkóztuk: ez a szo­cializmus építése. Olyan népet jelle­meztek ezzel az ,,epitetonnal", amely kiválóan fejlett ipari struktúrá­val rendelkezett, ugyanakkor nálunk még csak polgárháború sem volt, ahogy ez megesett a lengyeleknél. De a különbségeket az eltelt negy­ven esztendő felszámolta és sajna ugyanolyan keserves helyzetben vagyunk, akár a többiek, ám még ma is azt hisszük, hogy ránk valami­féle cseh kizárólagosság érvényes. Hát nem érvényes!" Eddig Ivan Sviták cseh filozófus mondanivalója. S a magyarok, a mi számunkra mi a levonható konklúzió az itt elmondottakból? Mi is többnyi­re az illúziók útján járunk éš a hamis realitásoknak hódolunk. Vigyázó szemekkel kell figyelnünk magunk és utódaink holnapi életének alaku­lására. Neragadtassuk hát el ma­gunkat a kecsegtető, a hamis illú­zióktól, helyettük kíséreljük meg fel­ismerni a realitás útjára vezető intő figyelmeztetéseket. Szívleljük meg egy nagy európer figyelmeztetését, intett akkor is, ha az illető nem volt magyar, de tanácsát becsületesen gondolta maga és népünk számára egyaránt: ,,... Nem ijedünk meg az akadályoktól és ha húszszor sikerte­len marad törekvésünk, huszon­egyedszer is megpróbálkozunk. Ha politikai törekvéseink nem is talál­koznak mindig a legszélsőbb radiká­lis elemek helyeslésével, az nem lehet akadálya felelős politikánknak. Ha pedig a nemzetek kölcsönös megértésének szolgálatát valaki is hazám elleni véteknek bélyegezné, oda se neki!" Spektátor Aggodalma feleslegesnek bizonyult, hiszen megmozdultak a vásárúti szövetkezetben éppúgy, mint a du­naszerdahelyi húsipari vállalatnál, de szállítmányok érkeztek a nagy­megyeri és a dióspatonyi zöldségfel­vásárlótól is. A tábor hírére összefo­gott a falu. Az első naptól kezdve sokan édességgel, gyümölccsel, be­főttel, de készpénzzel is kopogtattak ajtajukon. A templomban a hívők több mint ezerkétszáz koronát - zsebpénzre - gyűjtöttek a romá­niai vendégeknek. A nyárasdi Vö­röskereszt elnöknője a tagság bele­egyezésével 600 koronával járult hozzá a költségekhez. Amikor Nyá­rasdra megérkezett a 27 fős csoport, szinte mindent a helyén találtak és ahogy illik, táborvezető várta a fiata­lokat. A programról Koprdáné Földes Andrea táborvezető készségesen tájékoztatott... Fürdünk, sportolunk, voltunk Pozsonyban, hajóztunk a Dunán, ellátogattunk a szerdahelyi múzeumba. Esténként tábortűznél vigadunk, de rendeztünk táncházat a szerdahelyi Istigline együttes köz­reműködésével, volt diszkó és álar­cosbál is. A legjobb álarckészítők természetesen tortát kaptak, a kürti vöröskeresztesek sütötték. Beke Zoltán, a nyárasdi népművelési köz­pont vezetőjének jóvoltából számí­tógépek és számítógépes játékok is állnak a Kolozs-megyéből érkezett gyerekek rendelkezésére. Ezenkívül naponta videózhatnak is. A listave­zető természetesen a kung-fu, a ka­rate és az akciófilmek. A leszerződött szakácsnők (a Vö­röskereszt apácaszakállasi és padá­nyi helyi szervezetének elnöknői) naponta finom falatokkal várják a farkaséhes gyerekeket, akiknek kivétel nélkül minden ízlik. - A mai tyúklevesbe való házime­téltet a szomszéd néni hozta, a diny­nyét - elterjedt a faluban, ez a ked­venc gyümölcsük - is naponta ház­hoz szállítják. Megható az emberek szeretete, a gondoskodás - közölte Másán Mária. - Nagyon jó itt- mondta könnyes szemmel Mitrea Cornélia matemati­ka tanárnő. - Vendégszeretetüket, kedvességüket, segítő szándékukat elfelejteni nem fogjuk. Mindent kö­szönünk. - Először jöhettünk külföld­re-vette át a szót kolléganőjétől Tar Éva tanítónő. - A táborozást az aranyos-gyére­si református lelkész úr szervezte meg, közösen az egyik helyi mező­gazdasági üzemmel. Két nap alatt kaptunk útlevelet. Ilyen a diktátor alatt nem létezett. Közösen megálla­pították, azt sajnálják a legjobban, hogy olyan gyorsan eltelt a tizenegy nap. S a gyerekek véleménye? Nyit­rai Réka Gyöngyi és Serester Zita Eliza a sík vidéket csodálták, hiszen otthon fenyvesek között élnek. Leg­inkább a fürdést élvézik, ennél job­ban csak a „számítógépezésnek" örülnek, hiszen eddig, otthonukban nem jutottak hozzá. Nečin Anca De­lia és Mitrea loana Codruta a csen­det, a nyugalmat élvezik, s csodálják az emberek szeretetét, örömmel mutatták a Madách Könyvkiadó könyvadományait és egyáltalán nem zavarta őket, hogy magyar könyve­ket kaptak. - A könyv érték - hang­súlyozták. Az ízletes ebéd után az udvaron szabad játék következett. A gyere­kek hol magyarul, hol románul be­széltek, teljes egyetértésben. Vajon megmarad-e a barátság hazatértük után is? - villant át az agyamon búcsúzás közben. Két felnőtt, tizenhat lány és kilenc fiú nyarát tették széppé a Vöröske­reszt dunaszerdahelyi járási bizott­• ságának dolgozói. Csak ők tudják, hogy másfél óra alatt is „tető alá" lehet hozni egy tábort, csak akarni kell. S ők nagyon akartak... PÉTERFI SZONYA ÚJ SZÚ 4 1990. IX. 4. Méry Gábor felvétele KÁDEK GÁBOR

Next

/
Thumbnails
Contents