Új Szó, 1990. szeptember (43. évfolyam, 205-229. szám)

1990-09-04 / 207. szám, kedd

Nógrádi piknik 1990 (impressziók a somoskői Nyitott Határ rendezvényről) Augusztus 18-án múlt egy éve, hogy lezajlott (igen, a zajlás találó kifejezés) az a Sopron melletti páneurópai piknik, mely kezdetben csupán a saját szabadságuktól fellelkesült, lokálpatrióta magyar és osztrák polgárok kellemes (némi politikai célzatosságot sem nélkülöző) összejövetelének indult, később azonban- az éppen erre a picinyke résre leselkedő „endékás turisták" jóvoltából - a történelemkönyvekbe is bekerülő világszenzáció lett belőle. Az áttörés lenyűgöző látvány lehetett. Mintha a határon túl a szögesdrót felszedése után hirtelen vákuum keletkezett volna, s a megnyílt tér (szabad világ) magához szippantotta volna a szabadságvágytól mármár eltikkadt keleti németeket. Ma már tudjuk, hogy e futás a Nagy összeomlás kezdete volt. Azt is tudjuk, hogy a „futók" és a „statisztálok", közös erővel, itt húzták ki a Nagy Falból azt a téglát, mely az egész, szilárdnak hitt építményt tartotta. Csak a kép érzékelhetőbbé tétele miatt jegyzem meg, hogy az események még engem, a történéseket távolról szemlélő'szlovákiai magyart is magával ragadtak. Előbb az események, később az a két egyenruhás „határcsendőr" (vagy nem is tudom, minek nevezzem őket), akik egy szép, hullócsillagos augusztusi éjszaka kopogtattak az ajtómon. Azt hittem, álmodom (ilyen rémálmom még úgysem volt), mikor megpillantottam őket a küszöb előtt. Ök azonban nagyon is húsvér alakok voltak, mert mielőtt teljesen felébredtem volna, már sodortak is magukkal. Ne ijedjek meg, közölték, csak tolmácsként van rám szükségük. A sátorosi határállomás közelében endékáso•kat „kaptak el", akiket segítségemmel ki kell hallgatniuk. Célozgattak hazafiúi kötelességeimre, meg aztán - ha gyarlóbb jellemű lennék - kilátásba helyezték közreműködésem időarányos díjazását is. (Azóta is furdal a kíváncsiság, mekkora összegről lehetett szó, mert azóta sem jelentkezett senki emberfia, hogy a számlát kiegyenlítse.) A laktanyában egy négytagú család várt bennünket. Két félig alvó, elcsigázott iskoláskorú gyermek, meg üldözött tekintetű szüleik, akik a körülöttük serénykedők arckifejezéséből nem sok jóra számíthattak. Az igazat megvallva, ekkor éreztem át először mélyebben azoknak a tízezreknek .. a drámáját, akik mindent egy lapra téve, a viszonylagos jólétet is maguk mögött hagyva, elindultak a szabadság felé. • Szombat délelőtt van, az idő borongós. Egy év alatt a világ rengeteget változott. A sátorosi (somoskőújfalui) átkelőhely is változófélben van, építőállványok merednek az ég felé. Akik az MDF salgótarjáni szervezetének invitálására érkeztek, az út két oldalán meg a lezárt leállósávban toporognak. Az Európa nap 90 vagy másként Nyitott Határok nevű rendezvény megnyitójára várnak, mely az egy évvel ezelőtti történelmi hatású páneurópai piknik emlékére jött létre. A kezembe nyomott Nyilatkozatban ezt olvasom: „Barátaink! Európaiak! Kontinensünk hagyománya arra tanít, hogy az ember természetes állapota a szabadság.A szabadság az egyedüli biztosíték arra, hogy önmagával, társaival, felebarátaival megismerkedjen az ember. Mi, az Európa nap résztvevői kinyilvánítjuk, hogy Feloszlik-e a furcsa kassai köd? A lapterjesztők szerint ismét lesz elegendő Új Szó a Hernád-parti városban ÚJ SZÚ 1990. IX. 4. Megírtuk már, hogy Kelet-Szlovákia székhelyén reggelente hiába keresi lapunkat sok-sok olvasó. Hiába, de ezúttal nem azért, mert késik a lapot szállító vonat, hanem mert az újságárusokhoz július 17-étől csökkentett mennyiségben érkező egyetlen magyar nyelvű napilapunk rövid idő alatt elfogy. Aki tehát hat óra után szeretné megvenni, általában nem kap. Sokszor még akkor sem, ha négy-öt újságárusnál is próbálkozik. Az utóbbi hetekben rengetegen figyelmeztették erre szerkesztőségünket. Tiltakozásunkra, július végén Ondrej Malejcik mérnök, a posta hírlapterjesztő irodájának vezetője elmondta, hogy a múlt nyarak tapasztalataiból kiindulva - amikor ugyanis kevesebb lap fogyott, mint az év más időszakában - átmeneti időre néhány száz darabbal csökkentették lapunk példányszámát, ám mivel a vártnál nagyobb iránta az érdeklődés, augusztus elsejétől növelték a megrendelést. Lehet, hogy ígéretét betartotta, ám a helyzet nem sokkal javult. Lapunk azóta is igen gyakran hiánycikk Kassán. Augusztus 28-án, miután romániai ismerősömnek a belvárosban sehol sem tudtam megvenni az aznapi Új Szót (az újságárusoknál már elfogyott, kerületi szerkesztőségünkbe kézbesített postai küldeményből pedig hiányzott a lap), újból felkerestem Malejcik mérnököt. A helyzetet ő számadatokkal igyekezett magyarázni, én pedig a „nincs" puszta tényével. Kiderült; májusban a napi Új Szóból még hétfőn 950-et keddtől péntekig 900-^t, szombaton pedig 700 darabot hoztak Kassára, a Vasárnapból 4250-et, jelenleg, az augusztusi utánrendelések óta a napiból hétfőn 800, keddtől péntekig 760, szombaton 610 van, a Vasárnapból pedig 2500. Azért is csökkentettük júliusban a példányszámot, mert a két újságból sok megmaradt, nagy volt a remitenda-érvelt az iroda vezetője. - Májusban például a Új Szó remitendája 3,4 százalék, a Vasárnapé 8,3 százalék volt, júliusban pedig 3,8, illetve 6,1 százalék. Vitathatatlan, hogy a remitendát is figyelembe kell venni, de... Sok-e a város csaknem szaz újságárusánál naponta megmaradó 30-35 darab újság, ha a kioszkok többségében általában már kora reggel minden példány elfogy? Valóban kell-e, kellett-e csökkenteni a városban az Új Szó példányszámát, ha júliusban összesen 914 maradt meg belőle (a vasúti állomás előtt 62, az autóbuszpályaudvaron 40, a kioszkok többségében 5-10, kilencben pedig mindössze egy-egy. Aligha kellett, vagy legalábbis nem a megvalósított mértékben. Mert a csökkentés már akkor is helytelen eljárás, ha annak következtében csak egyetlen ember is akad a városban, aki a hónap folyamán akár csak egyszer is nem tudja megvásárolni a keresett lapot. Helyesebb, ha az újságból több van és nem kevesebb. Nem hiszem, hogy az olvasó másként vélekedne. Malejcik úr megígérte, hogy szeptembertől újból annyi Új Szó lesz Kassán, mint amennyi májusban volt, a Vasárnapiból pedig 3500 darab. Ha ez a mennyiség kevésnek bizonyulna, növelik a megrendelést. Ugyanakkor a jövőben jobban ügyelnek majd az elosztásra. Reméljük, így lesz, s hogy ez a kérdés kedvező megoldását a lapterjesztésben segíti majd az időszerű privatizálás és a konkurencia is - a kiadók, valamint az olvasók közös megelégedésére, (gazdag) mindannyian egyenlőknek tartjuk egymást, és nem engedjük, hogy politikai taktikák a „nemzeti" érdekekre való hivatkozással kijátszhassanak minket egymás ellen..." Nincs különösebb lelkesedés vagy eufória, az ünnepség miatt összetorlódott utasok is.egykedvűen figyelik a díszbe öltözött fúvószenekart. A szél Duray Miklós hangját hozza felénk, aki egykori szorongásait idézi fel, motozásokról, vetkőztetésekről, koponyában átcsempészett gondolatokról beszél. Megaláztatás, kiszolgáltatottság? A hétköznapi halandók közül ki ne találkozott volna ezekkel az érzésekkel? Hiszen még manapság is újraélednek bennünk valahányszor hivatali „tekintélyt", egyenruhát vagy karszalagos embert látunk. Hordozzuk őket, mint a billog nyomát: tétova mozdulatainkban, türelmes várakozásainkban, lesúnyt tekintetünkben. Ezektől kellene valahogy megszabadulnunk. Tulajdonképpen ide is azért jöttünk, hogy felkapaszkodva a somoskői vagy a túloldalt emelkedő salgói várba széttekinthessünk. Átnézzünk a határok felett, és szabadnak érezzük magunkat. • A darnyői turistaház mellett festői környezetben szabadtéri színpad áll. A kulturális műsort két szlovákiai együttes avatja nemzetközivé, a ragyolci KOX popegyüttes és a fülekpüspöki Apró Palóc gyermekcsoport. Akí a vármászást választja, valószínűleg maradandóbb élményekkel tér haza. A nap eseményét azonban a délutáni Szabad Fórum ígéri, csak ez a gyér közönség el ne riassza a díszvendégeket. Csurka Istvánt azonban nem lehet zavarba hozni, a tőle megszokott indulattal, szókimondással beszél mindenről, ami szóba kerül: a földtulajdon kérdéséről éppúgy, mint az ezúttal sem dicsért sajtóról. A határ túloldaláról érkezettek közül Duray Miklós „viszi" a szót. Kifejti véleményét a szlovák-magyar együttélésről, a készülő nyelvtörvényről, a sajtóról is. A színpad közelében, a füvön kényelmesen elhelyezkedett „piknikezők" között, a többieknél komorabban, feszülten figyelve, a Národná Obroda két munkatársa áll. Nem értenek magyarul (legalábbis a büfé előtt fél órával ezelőtt azt állították), ezért a riport megírásakor a tenyerükben szorongatott zsebmagnóra kell majd hagyatkozniuk. Nincsenek irigylésre méltó helyzetben, ráadásul még szerencséjük sincs, mert a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság nagykövete nemsokára megszólaló Rudolf Chmel is magyarul mondja el ünnepi beszédét. Hogy a határoknak nem szabad elszakítaniuk egymástól az itt élő népeket, s e történelmi pillanatot ki kell használnunk, hogy egymást segítve juthassunk be a hőn óhajtott Európaházba. A másik illusztris vendég, Thomas Robertson, az Egyesült Államok követségi tanácsosa is magyarul szól a nap jelentőségéről. O a francia forradalommal vonja párhuzamba a most zajló kelet-európai eseményeket. Este a kitartóak meghallgatják a tábortűznél a magyar és a szlovák kormányhoz eljuttatandó nyilatkozatot, melyben új határátkelőhelyek létesítését is kérik. A zárómondat egyben a búcsú is: „Égjenek a tüzek körben a határok mentén, világítsák meg tiszta szándékú arcunkat!" LENDVAY TIBOR m Az idén nem kellett permetezni, magától is idö elótt megszáradt a napraforgó (

A szerző felvétele) Földet néző napraforgók Méry Gábor felvétele Ameddig a szem ellát, mindenütt elszáradt kukoricások, perzselt levelű szőlőskertek és dohány ültetvények, ritkuló, koravén lucernások őszt idéző látványa fogadja az utazót, pedig a Duna mentét még kánikula uralja. Nehéz volna meghatározni, nyár van-e még, vagy már ősz. Madar közelében, feltűnő barna foltként, terjedelmes napraforgótábla vonzza a tekintetet. A növényzet, akárcsak az agronómüsok többsége, végleg belefáradt az ég kémlelésébe. A napraforgók immár nem a nap útját, de nem is az esőfelhők érkezését lesik. Egykedvűen a földet nézik, mintha csak azon csodálkoznának, hogyan voltak képesek eddig is megélni ebben a könyörtelenül száraz közegben. Tömzsi fiatalember áll a tábla szélén. Tenyerével árnyékot tartva szemléli a sorsuk beteljesedését váró növények közt araszoló kombájn munkáját. - Ezen a parcellán az idén nem kellett lombtalanító desszikációs készítményt használnunk, anélkül is elszáradt a növényzet - mondja Zsidek Géza szövetkezeti elnök, miközben jobbjával roppant egyet az ujjaimon. - Kész haszon. - Inkább ráfizetés. Tripla árat fizettünk ezért a nyereségért. Rossz ómen, ha magától szárad el a növényzet. Kevés is, apró is a szem. No meg túl száraz. Amit most csépelünk, a megengedett 12 helyett 7-8 százalékos nedvességtartalommal kerül a magtárba. Ez önmagában tetemes veszteség. - Mennyit ígér? , t - A remélt 22 mázsás átlaghoz viszonyítva keveset. Az összterületnek mintegy harmadán még tűri a növényzet a szárazságot, de átlagban 15 mázsánál többet aligha várhatunk egy hektárról. Valahonnan a tábla közepéről kürtjelet sodor felénk az enyhe fuvallat. A szürke porfelhőbe burkolózó kombájn vezetőfülkéjének tetején villogó jelzőlámpát alig látni, ezért csak hívásra indul a magelhordó. - Csaknem kétszer annyi idő alatt telik meg a magtartály, mint más éveken. Nincs miben reménykedni... Gyalog indulunk a faluszéli telepre. Félúton dróthálós magasítókkal felszerelt, speciális pótkocsit vontató traktorral találkozunk. - Silóért megy - bök jobbjával a határ távoli pontja felé az elnök. - A szemesbe. - Már vágják? - Ugyan mire várjunk? Ha teljesen megég, silónak se lesz jó, szemet pedig már sehogy se várhatunk tőle. - Az egészet.. ? - Szerencsére csak százat a 330 hektárból. Egyelőre. Úgy néz ki, hogy a meghagyott területen összejöhet hektáronként 35-40 mázsa kukorica. - Mondják, a kimondottan silónak vetett, sűrűbb növényzet jobban tűrte a csapadékhiányt. - Valóban, de a tömeg így is kevesebb mint máskor. Mi már levágtuk, hát tudjuk. Jó, ha meglesz a 120 mázsás átlag. Szerencsére van még közel hatvan vagon tavalyi silónk, és a kukoricaszárat is megint be fogjuk takarítani. A tarlókeverékkel jó szilázs készülhet belőle. Persze, kellene még vagy ötven vagon répaszelet is, de az idén aligha fogják kínálgatni a gazdaságok. Valószínűleg másként, mondjuk ízesítéssel kell megoldanunk a takarmányszalma hasznosítását. - Sokan az egyszerűbb utat, az állomány csökkentését választják gondjaink megoldására. - Ez sajnos nálunk is elkerülhetetlen. Ha meg akarjuk tartani; önellátottságon alapuló függetlenségünket, a szarvasmarha-állományt 150-200-zal, a sertéshústermelést pedig 10 vagonnal kell csökkentenünk. Egyébként a kormány árpolitikája és a jó ideje tartó értékesítési gondok is az állattenyésztési ágazat fejlesztésének visszafogására ösztönöznek. - Ha már a jövőről beszélünk, lassan készülődni kell az ősziek vetéséhez. Mi lesz, ha tovább tart az aszály? - Vetni akkor is kell, ha nem esik. Összesen 640 hektár őszi vetést tervezünk, de hogy milyen magágyat tudunk készíteni, az a jövő titka. Az egyik dűlőben már megkezdtük a szántást, de rossz nézni, hogyan kínlódnak a gépek. Sokat segítene, ha előbb alaposan beöntözhetnénk a földet, de a lucernától és a konzervpaprikától nem vonhatjuk meg a vizet. Az utóbbi két-három hétben már csak ezeket a növényeket öntözzük, mert csak így tudjuk tartani bennük a lelket. - Szerencsés, akinek még legalább vize van. - Ki tudja, meddig mondhatjuk magunkat szerencsésnek. Egy idő óta már csak hatvan százalékra tudjuk kihasználni az öntözőberendezést. Például a dohányunk azért megy tönkre, mert kénytelenek voltunk korlátozni az öntözést. Pedig az idén rekordtermést adhatott volna... - Járási szinten 250-260 millió koronára becsülik a növénytermesztési károkat. Maguk ehhez mennyit tettek? - Hozzávetőleges számítások szerint több mint 10 milliót. Ennek megközelítőleg a hetven százaléka aszálykár. És még nincs vége a próbatételnek. Megérkeztünk, a szövetkezet telepének bejáratánál elbúcsúzunk. A gazdasági udvar szegletében almapaprikával teli ládákat pakolnak a gépkocsira. Szép a paprika, az öntözés jóvoltából ezt sikerült óvniuk a szélsőséges időjárás káros hatásától. Legalább valamit... KÁDEK GÁBOR