Új Szó, 1990. augusztus (43. évfolyam, 178-204. szám)

1990-08-15 / 190. szám, szerda

Önkormányzati szervek a többségi képviselet elvén SZNT-bizottságok a helyhatósági választásokról (Munkatársunktól) - Együttes ülést tartott tegnap Pozsonyban a Szlovák Nemzeti Tanács kereske­delmi és szolgáltatási, valamint hon­védelmi és biztonsági bizottsága. A községekről szóló törvényterve­zetről és a községek önkormányzati szerveibe való választásokról szóló törvényjavaslatról órákig vitatkoztak a képviselők. Annak ellenére, hogy a belügyi tárca illetékesei többször hangsúlyozták a törvényjavaslat vi­szonylag rövid idő alatt született, a képviselők ragaszkodtak a kevés­bé egyértelmű, illetve félreérthető megfogalmazások tisztázásához. A községekkel kapcsolatban szá­mos megjegyzés hangzottéi, főképp a finanszírozást illetően. A pénzügy­minisztérium illetékese nem tudott pontos választ adni, hogyan oldják meg az önfinanszírozást azokon a településeken, ahol nincs és nem is lesz elegendő a pénzügyi fedezet. A kormány által előterjesztett tör­vénytervezet az önkormányzati szervek választásáról a többségi képviselet elvéből indul ki. A terve­zettel kapcsolatban Ásványi László MKDM képviselő rámutatott: azokon a településeken, ahol többségben magyar nemzetiségű lakosság él az első körben megválasztják a magyar jelölteket, viszont a szlovák pártok és mozgalmak képviselői hiába kapnak 10-15 százalékot ez kevés lesz a si­kerhez. A többségükben szlovákok lakta településeken ugyan megosz­lanak a pártok közti szavazatok, de nemzeti kisebbségeknek csak a má­sodik fordulóban lesz esélyük. Végül is mindkét bizottság képviselői a többségi választási rendszer mel­lett döntöttek. D. T. Tegnap az SZNT környezet- és természetvédelmi bizottsága ugyan­csak tanácskozott. A testület tagjai hat SZNT-törvény kormányjavasla­tát tekintették át. A vitában Štefan Macko keresz­ténydemokrata képviselő tiltakozá­sát fejezte ki amiatt, hogy a fa-, bútor-, papír- és cellulózipar az Er­dőgazdasági és Vízgazdálkodási Minisztérium hatáskörébe került át. A bizottság tagjai azt is nehezmé­nyezték, hogy külön gazdasági és külön gazdasági-stratégiai tárca jön létre. Egyetértettek abban, hogy ezt a két területet egy minisztérium irá­nyíthatná. Azt is követelték, hogy a környezetvédelmi reszort élén to­vábbra is miniszterelnök-helyettes, ne pedig miniszter álljon. Szintén tegnap kezdődött meg az SZNT közművelődési, tudomány­ügyi, kulturális és sportbizottságá­nak kétnapos tanácskozása. Az első napon a kulturális és oktatási tárca zárszámadásának javaslatával fog­lalkoztak, megállapítva, hogy azok a jelenségek, amelyek még a régi struktúrák működésére jellemzők, a Kulturális Minisztérium zárszám­adásának javaslatában is tükröződ­nek. A tervezet különböző szempon­tok alapján is bírálható. Például a könyvkereskedelemben nagy za­vart okoznak az eladatlan könyv­készletek. A könyvkiadók demono­polizálásával egyidőben nem szűnt meg a nyomda és a terjesztés mo­nopóliuma. Az utóbbi szféra keve­sebb új kiadványt rendel, s ez - or­vosi szóval élve - a könyvkiadók kollapszusához vezet. Gondot okoz az is, hogy mind ez ideig nem fogad­tak el törvényt a kulturális alapról, például tankönyvek, gyermekiroda­lom, tudományos művek és szótárak kiadását elősegítendő. A bizottság tagjai szerint a regionális kultúra is veszélybe került. (ČSTK) Önálló Szlovákiát akarnak... (ČSTK) - Tíz, fóleg nemzeti beállított­ságú szlovák párt képviselői, a Szlovák Nemzeti Párt és a Szlovákok Független Pártja kezdeményezésére tegnap Po­zsonyban megvitatták annak a találkozó­nak az eredményeit, amelyet nemrég tar­tott Trencsénteplicben a Szlovák Köztár­saság, a Cseh Köztársaság és a CSSZSZK kormányelnökének részvé­telével. A közös nyilatkozatban elutasítot­ták a találkozó határozatait, és állást fog­laltak az önálló és független Szlovák Köztársaság mellett. Szerintük folytatódik a szlovák történe­lem elferdítése, és támogatták az augusz­tus 25-re és 26-ra tervezett nemzeti meg­emlékezést Andrej Hlinkáról. Az ellenzéki pártokon kívül a találkozón részt vett a Kereszténydemokrata Mozgalom képvi­selője is. A Nyilvánosság az Erőszak Ellen és a Zöldek Pártja képviselői mai tanácsko­zásuk után kijelentették, hogy a felgyü­lemlett nemzetiségi problémáknak nem szabad politikai spekuláció tárgyává vál­nia, és a két politikai erő támogatja a fö­derációs elrendezés koncepcióját. A nemzeti kormányok döntenek a szövetségi kabinet hatásköréről (Folytatás az 1. oldalról) nemű adminisztratív beavatkozás nélkül. Ugyanakkor kötelezi a kiadó­kat, meghatározott példányszám el­juttatására a Matica slovenskának, a pozsonyi Egyetemi Könyvtárnak, a Csehszlovák Tudományos Akadé­miának, a Szlovák Tudományos Akadémiának, a Prágai Nemzeti Múzeum könyvtárának, a Szlovák Nemzeti Múzeumnak, a pozsonyi és prágai városi könyvtárnak, a prágai Nemzeti Könyvtárnak, a prágai Nemzeti Ügynökségnek és a tudo­mányos könyvtárak állami hálóza­tának. Kiállítás Tegnap délután Pozsonyban a Gorkij utcai kiállítóteremben meg­nyílt Nagy János szobrászművész kiállítása. Harminc év anyagából vá­logatott, különösen a hetvenes és a nyolcvanas években készült alko­tásokkal mutatkozik be az ötvenöt éves művész első alkalommal a po­zsonyi közönség előtt. Nagy János azt mondta a minap: ,,Ifjúkoromban volt egy szándékom, hogy magyar szobrot csináljak. De nem úgy, hogy témájában, hanem a megjelenésében, a hatásában le­gyen magyar az a szobor. "A kollek­cióba sorolt figurális alkotásokkal, plakettekkel, reliefekkel ez a szán­dék vált valóra. A kiállítást Kubičková Kucsera Klára művészettörténész rendezte és nyitotta meg. Szeptember 11-ig látogatható. -si­Elfogadta a zárójelentést a Szlo­vák Köztársaságban 1990-ben lebo­nyolított törvénytestületi választá­sokról és köszönetet mondott főleg a tisztségviselőknek és a résztve­vőknek az áldozatkész előkészíté­sért és az 1946 utáni első szabad választások folyamatos lebonyolítá­sának előkészítéséért. A kormány megtárgyalta és ész­revételekkel jóváhagyta az SZNT, a kormány és a központi hivatalok tájékoztatási hivatalát, amelynek egységes rendszerbe való kapcso­lását feltételezi. ALEXANDER DUBČEK, a Szövetségi Gyűlés elnöke hétfőn reggel feleségével együtt Bolognába érkezett, ahol egy meg nem nevezett család vendégszeretetét élvezi. A prágai tavasz vezetője tegnap Cesaro Luciani, Comacchio polgármeste­rével ebédelt, de nyilatkozatában hangsú­lyozta, elsősorban pihenni jött Olaszor­szágba. AZ ETA baszk szeparatista szervezet az Égin című baszk laphoz eljuttatott nyilatkozatában közölte, hogy tagjai alá­aknázták a Madrid-Ovieda, Madrid-Se­villa és Madrid-Barcelona vasútvonal egy részét. A nyilatkozat szerint a bombák augusztus 14-e és 27-e között fognak robbanni. MOSZKVÁBA érkezett tegnap Indra Kumar Gudzsral indiai külügyminiszter, aki szovjet partnerével, Eduard Sevard­nadzeval elsősorban a Perzsa-öbölben kialakult válságról folytat tárgyalásokat. PETR PITHART, a Cseh Köztársaság kormányának elnöke ma fogadta a Cseh és Morvaországi Romák Szövetségének képviselőit. A szövetség január ötödikén alakult és a roma lakosság gazdasági, szociális és kulturális integrálására törek­szik. ÉSZAK-CSEHORSZÁGBAN találkoz­tak az NDK és a csehszlovák határőrség képviselői, hogy megtárgyalják a romániai turisták utazása körül felmerült kérdése­ket. A kiadott jelentés szerint a román fél időben értesült arról, hogy az NDK-ba való utazáshoz meghívólevél, tranzit ese­tén pedig a célország vízuma szükséges. Valutaárfolyamok Irak nem akarja megtámadni Szaúd-Arábiát ÉRVÉNYBEN: 1990. augusztus 16-ától augusztus 22-éig Pénznem Eladási turistaárfolyam csehszlovák koronában 1 angol font 55,27 1 ausztrál dollár 23,56 100 belga frank 90,19 1 dán korona 4,86 1 finn márka 7,89 1 francia frank 5,47 100 görög drachma 18,86 1 holland forint 16,47 1 ír font 49,81 100 japán jen 19,60 1 jugoszláv dinár 2,65 1 kanadai dollár 25,63 100 luxemburgi frank 90,19 1 német márka 18,57 1 norvég korona 4,81 1000 olasz líra 25,30 1 osztrák schilling 2,63 1.00 portugál escudo 21,03 100 spanyol peseta 30,24 1 svájci frank 22,14 1 svéd korona 5,06 1 USA-dollár 29,40 1 bolgár leva 8,04 10 000 lengyel zloty 47,86 100 magyar forint 39,80 100 román lei 91,35 1 szovjet rubel 5,00 Csak Hainburgig Szünetel a hajóforgalom (ČSTK) - A Csehszlovák Dunahajózási Vállalat azonnali hatállyal - átmenetileg - felfüggesztette a Pozsony és Bécs, illetve Pozsony és Budapest között közle­kedő hajójáratok indítását. A döntésre a Duna alacsony vízállása miatt kénysze­rült. A folyó szintje már néhány hete a 100 centimétert sem éri el. A kiesés pótlására a vállalat új járatot indít a szlovák főváros­hoz közeli Hainburgba. A kisebb merülé­sű Moszkva nevű hajó csütörtökönként fog közlekedni, de az utazási irodák vagy turistacsoportok kérésére más napokon is. Tüzetesebb ellenőrzést Sajtótájékoztató a kormányülés után (Munkatársunktól) - A kormányülés, amely a Szlovák Népi Ellenőrzési Bizott­ság (a közeljövőben már minisztérium) tevékenységével foglalkozott, elfogadta a bizottság 1990 második fél évére vonat­kozó tervét. Amint azt dr. Martin Hvoz­dík, a bizottság elnöke elmondta, a piac­gazdaságra való áttérés átmeneti idősza­kában jelentősen változik a bizottság fel­adatköre. Legfontosabb a politikai pártok, mozgalmak és társadalmi szervezetek vagyonának, anyagi javainak felülvizsgá­lása. Ellenőrzik a külföldre távozó állam­polgárok konfiskált vagyonának haszná­latát, a volt kormánytagok anyagi előnyei­re vonatkozó elvek betartását, valamint a Szlovák Tudományos Akadémia gazda­sági tevékenységét. Ismeretes, hogy a volt kormánytagok esetében számos visszaélésre került sor, a tudományos akadémia támogatására szolgáló pénz­eszközöket pedig mind ez ideig nem használták fel elég hatékonyan. A megoldásra váró faladatok közt sze­repel az állami lakások államérdekből történő kiutalásával kapcsolatos kérdések tisztázása és az ezzel összefüggő vissza­élések felderítése. Tekintve, hogy a pénz­ügyminisztérium területén sincs minden rendben, tevékenységét a későbbiekben felülbírálják. Az élelmiszeriparban ugyan­csak jelentős gondokkal küszködünk. Mi­vel az árak emelkedésével párhuzamo­san nem javult a termékek minősége, ezen a téren is radikális intézkedésekre lesz szükség. Új feladatköri jelent a rész­vénytársaságok megalakulásával felme­rülő problémák megoldása, hiszen e terü­leten is szaporodnak a visszaélések. A bi­zottság egyelőre a kormány irányítása alá tartozik. Amint azt Martin Hvozdík el­mondta, a jövőben szeretnének a kor­mánytól és a parlamenttől függetlenné válni. (fa) (Folytatás az 1. oldalról) tékben függő Irakban már érezni a gazda­sági szankciók hatását. NATO-országok bagdadi diplomáciai forrásai szerint már hiány van élelmiszerekből. A brazil pénz­ügyminiszter pedig sajtóértekezleten je­lentette be, hogy Irak humanitárius okok­ból élelmiszerek szállítására kérte fel or­szágát. A miniszter közölte: a brazil kor­mány mérlegeli, eleget tegyen-e a kérés­nek, hiszen az ENSZ által meghirdetett szankciók nem vonatkoznak a humanitá­rius ' okokból szállított élelmiszerekre. Mariin Fitzwater viszont közölte, hogy az amerikai blokád az élelmiszer-szállítmá­nyokra is vonatkozik, kivételt csak a gyógyszerek képeznek. Egyiptomban tárgyalt John Kelly amerikai külügyminiszter-helyettes. Kö­zölte, Washington és Kairó között teljes az egyetértés abban, hogy azonnal ki kell vonni az iraki egységeket Kuvaitból. Kelly előzőleg Szíriában és Szaúd-Arábiában folytatott megbeszéléseket a válságról. Pénteken Richard Cheney, a Pentagon főnöke utazik Szaúd-Arábiába, ebben a hónapban immár másodszor. így pró­bálja hangsúlyozni országa kívánságát, hogy katonai erejét felhasználja a szaúdi királyság védelmére. Hétfőn Belgium is csatlakozott azok­hoz az országokhoz, amelyek hadihajókat küldtek a Perzsa-öbölbe. Belgium ugyan­úgy, mint 1986-ban az iraki-iráni konflik­tus idején két aknaszedő hajót, egy kise­gítő parancsnoki és egy ellátó hajót irányít az öbölbe. Az ENSZ zászlaja alatt Argen­tína is kész csapatokat küldeni a térség­be, Pakisztán pedig egy pontosan meg nem határozott számú kontingenst küld Szaúd-Arábiába. Egyébként Irakban és Kuvaitban kb. 150 ezer pakisztáni dolgo­zik, többségükben olajipari szakemberek. Olaszország tegnap két fregattot és egy kísérőhajót irányított a Földközi-ten­ger keleti térségébe, hogy a 9 tagú Nyu­gat-európai Unió augusztus 21-i párizsi ülésén született döntéstől függően eset­leg csatlakozzanak a Perzsa-öbölben kia­lakuló nemzetközi flottához. Ugyancsak római források szerint Giulio Andreotti olasz miniszterelnökkel folytatott telefon­beszélgetése során Helmut Kohl nyugat­német kancellár felajánlotta: aknaszedő­ket irányít a válság térségébe, ha európai NATO-szövetségesei hasonlóképpen döntenek. Kuvait szíriai nagykövete közölte, nyomban az invázió elindításakor Bag­dadban letartóztatták az emírség nagykö­vetét, a többi kuvaiti diplomatát és család­tagjaikat is. Továbbra is nagyon bonyolult az Irak­ban és Kuvaitban tartózkodó külföldiek, főleg a nyugatiak helyzete. Az iraki egy­ségek megakadályozták hétfőn a brit nagykövetség konzulját abban, hogy megkeresse annak a brit állampolgárnak a holttestét, akit még szombaton lőttek le az iraki katonák. Bár a szaúdi határig elkísérte őt egy iraki katonai járőr, még­sem tették számára lehetővé, hogy Douglas Croskery holttestét Kuvaitba szállítsa. A Reuter közölte: az iraki meg­szállók visszaküldik azokat a kuvaitiakat és külföldieket, akik megpróbálják átlépni a kuvaiti-szaúdi határt. Korlátozott mér­tékben csak a kuvaiti-iraki határ átlépését engedélyezik. E megszorítások ellenére kb. 3 ezer arab és 77 más külföldinek sikerült Jordániába jutniuk. Köztük volt egy nagyobb jugoszláv csoport is, több­ségükben nők és gyerekek. Irak elenged­te azt a 140 thaiföldi munkást is, akiket Kuvaitban fogtak el. Különrepülőgépen szállíttatják őket Bangkokba. A varsói rá­dió közölte, hogy hétfőn rendben megér­kezett Irakból Ammanba 13 lengyel ál­lampolgár. A Kuvaitban dolgozó ezer és az Irakban tartózkodó 300 lengyel ven­dégmunkás szeretne mielőbb hazatérni. Hétfőn lépte át az iraki-jordániai határt 30 szovjet és 4 nyugatnémet állampolgár. A bonni külügyminisztérium közölte, dip­lomatái erőfeszítéseket tesznek arra, hogy biztonságosan elszállítsanak Irakból és Kuvaitból még kb. ezer nyugatnéme­tet. Az Irakban dolgozó 3 ezer román állampolgár Jordánián keresztül fog ha­zautazni. Az Európai Közösségek Rómában közzétett adatai szerint augusztus 7-én a tagországoknak 3657 állampolgára tar­tózkodott Kuvaitban és 2243 Irakban. A kínai kormány tegnap úgy döntött, hogy visszahívja állampolgárait Kuvaitból - közölte az Uj Kína hírügynökség. Pe­king szintén elítélte az iraki inváziót, és követeli a megszálló csapatok azonnali kivonását Kuvaitból. Francia diplomáciai források szerint a megbuktatott kuvaiti uralkodó kéréssel fordult több nyugati országhoz, elsősor­ban az Egyesült Államokhoz és Nagy­Britanniához, hogy akár erőszakkal is tar­tóztassák fel azokat a hajókat, amelyek kuvaiti vagy iraki kőolajat szállítanak. A brit haditengerészet már tegnap meg­kezdte a Perzsa-öbölben a hajók „átkuta­tását". Franciaország azonban a már em­lített források szerint más álláspontra he­lyezkedett, a „blokádot" elutasítja. Sze­rinte ez olyan akció, amely túllépi az ENSZ-ben hozott szankciók keretét. Iraki vélemény szerint pedig a blokád, amelyre Washington készül, nem más, mint ka­lózság. A bagdadi csehszlovák nagykövetség tájékoztatása szerint a csehszlovák ál­lampolgárok első csoportja Bagdadból a jordániai Ammanba érkezett, ahonnan csehszlovák polgári repülőgéppel indul­nak haza. A további csoportnak ma kelle­ne Bagdadból Ammanba érkeznie. Irak­nak arra a kijelentésére reagálva, hogy a Kuvaitban tevékenykedő külföldi képvi­seleteknek 1990. augusztus 23-ig kell befejezniük tevékenységüket, a Szövet­ségi Külügyminisztérium kénytelen volt lépéseket tenni a kuvaiti fővárosban kül­képviseletünk ideiglenes bezárására. A válságstáb a továbbiakban az Irak­ban dolgozó csehszlovák szakemberek helyzetének megoldásával foglalkozott. Esetükben az iraki fél ragaszkodik a szer­ződések megtartásához. Távozásukhoz egyébként iraki kilépési vízum szükséges. Végül még egy hír a válsággal kapcso­latban, de ez sokkal vidámabb: a 170 kilós, 205 centiméter magas Zanuk Ha­bib, aki iraki származású, megvált a fran­cia Archaos cirkusztól, hogy csatlakozzon az iraki hadsereghez, ha az hadba lép. A 23 éves erőművész volt a cirkusz egyik attrakciója: puszta kézzel szedte ki a gép­kocsik motorjait. A cirkusz igazgatója ak­kor szerződtette a tengerészt, mikor a spanyolországi Barcelonában látta őt, amint szétverte egy bár berendezését. Az igazgató véleménye az izomkolosszusról: „nagyon jó természete van, igazán ked­ves fiú, kivéve, amikor részeg". Humanista Világkongresszus (ČSTK) - Budapesten hétfőn kezdő­dött meg a Humanista Világkongresszus egyhetes tanácskozása. 36 ország több mint 1000 tudósa, írója és politikusa foly­tat véleménycserét a humanizmus esz­merendszerébe tartozó témakörök közül a világbéke, a terrorizmus és az emberi jogok kérdéscsoportjáról. A kongresszus előtt a szervezők Mihail Gorbacsovnak adományozták az évszázad humanistája megtisztelő címet és egyben javasolták neki, vegye át a Humanista Világszövet­ség végrehajtó elnökének tisztségét. Gorbacsov döntése nem engedmény (ČSTK) - Vagyim Bakatyin szovjet belügyminiszter televíziós nyilatkozatá­ban azt mondta, semmiképpen sem sza­bad engedményként vagy a gyengeség jeleként értelmezni Gorbacsov államfő döntését, amellyel meghosszabította a fegyverek önkéntes beszolgáltatásának és a fegyveres csoportok feloszlatásának határidejét. A belügyminiszter szerint az egyes köztársaságok aktívan hozzáláttak a rendelet teljesítéséhez, de már kezdet­től fogva kérték a határidő kitolását. Magomed Aszadov azerbajdzsán belügyminiszter viszont úgy nyilatkozott a Moszkovszkaja Pravda című napilap­nak, hogy a köztársaság lakosságának többsége kedvezőtlenül fogadta a határ­idő meghosszabbíttását. Elutasítóan, bo­rúlátóan nyilatkozott Levon Ter-Petrosž­jan örmény parlamenti elnök új javaslatá­ról is, hogy a két köztársaság kezdjen tárgyalásokat. Álláspontját azzal indokol­ta, hogy a javaslatot aligha lehet előrelé­pésnek tekinteni a nemzetiségi konfliktus megoldásában, ha Ter-Petroszjan első politikai lépése az az alkotmányellenes döntés volt, amely szerint létre kell hozni az örmény Köztársaságot, s ennek része lesz Hegyi Karabah is. Aszadov szerint Karabahról nincs mit tárgyalni az örmé­nyekkel, mivel Hegyi Karabah sorsa Azer­bajdzsán belügye. Csak akkor kezdőd­hetnek tárgyalások, ha az örmény veze­tés lemond az Azerbajdzsánnal szembeni területi követeléseiről. ÚJ SZÚ 2 1990. VIII. 11.

Next

/
Thumbnails
Contents