Új Szó, 1990. augusztus (43. évfolyam, 178-204. szám)

1990-08-15 / 190. szám, szerda

Ramón Mercader, aki 50 évvel ezelőtt Mexikóban meggyilkolta Lev Trockijt, sosem járt Csehszlovákiában - jelentette ki bátyja, Luis Mercader abban az interjúban, amely tegnap jelent meg a Trud című szovjet napilapban. Szerinte ezek a híresztelések nyilván arra vezethetők vissza, hogy közvetlenül 20 évi börtönbüntetése letöltése előtt levelet írt Ramónnak, amelyben azt tanácsolta neki, hogy szabadulása után Mexikóból települjön át Csehszlovákiába, a „legeurópaibb" szocialista országba. Ezenkívül Ramón Mercader közvetlenül szabadulása után találkozott két csehszlovák diplomatával, akik Kubába kísérték ót, itt néhány napig Fidel Castro vendége volt. Ezután a figyelmeztetések ellenére 1960-ban hajón titokban Kubából Rigába utazott, onnan pedig Moszkvába. 1961-ben szép csendben megkapta a Szovjetunió Hőse címet, egy kis lakást Moszkvában, 400 rubeles nyugdíjat és Malahovkában egy Dácsát használhatott. Ezután Ramón Mercaderről teljesen megfeledkeztek. Luis Mercader elmondta, fivére hosszú évekig dolgozott az NKVD számára, mégpedig anyja ösztönzésére. Nem kapott semmilyen kiképzést sem az NKVD-től és az 1960-ig sosem járt a Szovjetunióban. Az interjúhoz fűzött kommentárjában a Trud arra hívta fel a figyelmet, ez az első nyilatkozat, amelyet Luis Mercader adott. Nemcsak az átalakítás és a glasznoszty tette lehetővé, hogy most foglalkozzanak ezzel a témával, hanem Dolores Ibarruri halála is. A spanyol kommunisták legendás vezetője ugyanis aktív részese volt az 50 évvel ezelőtti eseményeknek. BUDAPESTI REAGALÁSOK: A Kormányszóvivői Iroda közleménye Sidó Zoltán ajánlata Jozef Markušnak • A SZER megállapításai Szlovákiáról Libéria N Taylor pálfordulása? (ČSTK) - A Doe-rezsim ellen harcoló egyik libériai frakció, a Nemzeti Hazafias Front (NPFL) vezetője, Charles Taylor banjuli látogatásra szóló meghívást fogadott el Jawaru gambiai elnöktől. Az NPFL közleménye szerint Taylor hamarosan eleget is tesz a meghívásnak, s ezen kívül Nigéria, Ghana államfőivel, valamint az Afrikai Egységszervezet elnökével is tárgyalni fog. Annak ellenére, hogy Taylor még a közelmúltban mindenféle külső beavatkozást elutasított, most azt mondta, hogy az AESZ, valamint a Nyugat-afrikai Gazdasági Közösség (ECOWAS) jelentós szerepet játszhat a libériai konfliktus megoldásában. A közelmúltban úgy tűnt, hogy Sámuel Doe diktátor-elnök napjai meg vannak számlálva, most azonban módosulni látszik a helyzet. Doe még legkevesebb egy évig hivatalban kíván maradni. Az MTI közzétette a Kormányszóvivői Iroda közleményét azzal kapcsolatban, hogy Vladimír Mečiar szlovák miniszterelnök Martinban, a Matica slovenská közgyűlésén mondott beszédében augusztus 10-én élesen bírálta Antall József magyar miniszterelnök korábbi kijelentését arról, hogy 15 millió magyar miniszterelnökének tekinti magát. A közlemény reagál a szlovák kormányfőnek arra a kijelentésére is, hogy Budapesten megkérdőjelezik Trianont és leszögezte: azoknak, akik itt élnek, van saját kormányuk Prágában és Pozsonyban, nem pedig Budapesten. Ezzel kapcsolatban a Kormányszóvivői Iroda megállapítja: A szlovák miniszterelnök tévesen idézte Antall József kijelentését. A magyar miniszterelnök ez év június 2-án a Magyar Demokrata Fórum 3. országos közgyűlésén ugyanis a következőket mondta: „Törvényes értelemben, a magyar közjog alapján, minden magyar állampolgárnak, ennek a tízmilliós országnak a kormányfőjeként lélekben, érzésben 15 millió magyar miniszterelnöke kívánok lenni." Antall József ugyanezen beszédében többek között az alábbiakat is elmondta: történelmileg elítéljük a trianoni békeszerződést. Tisztában vagyunk azzal, hogy mi, mint a helsinki Záróokmány aláírói, kötelezettséget vállaltunk arra, hogy a határok erőszakos megváltoztatásáról lemondunk. De ez azt is jelenti, hogy magatartásunk olyan erkölcsi erőt ad nekünk, akik ennyit vesztettünk, hogy megkívánjuk azt, ami a trianoni békeszerződésben azért benne volt, a nemzeti kisebbségek jogainak garantálását. Azt, hogy ez a garancia a huszadik század végén az emberi jogok, a népcsoportjogok értelmezésében a legmodernebb felfogásban benne legyen, és hogy mindenki - nemzeti kisebbségek, etnikai csoportok, vallási csoportok - a határainkon túl és a határainkon belül élvezzék az őket megillető jogokat és lehetőségeket. A magyar miniszterelnök szavaiból egyértelműen kiderült, hogy Antall József világosan elkötelezte magát a nemzeti kisebbségek helyzetének az érvényes nemzetközi megállapodások alapján történő rendezése mellett. Kijelentéseinek szándékos elferdítése, vagy félreérthető értelmezése nem szolgálja egyik nemzet valódi érdekeit sem" - áll a magyar Kormányszóvivői Iroda közleményében. A Népszabadság tegnapi számában interjút közölt Sidó Zoltánnal, a Csemadok elnökével, aki elmondta, hogy hétfőn levelet küldött Jozef Markušnak, a Matica slovenská új elnökének. Ebben egyebek között találkozót kezdeményezett a „közös érdeklődésre számot tartó problémák tisztázására". Sidó Zoltán véleménye szerint a martini tanácskozáson olyan vélemények is elhangzottak, amelyek nem felelnek meg a valóságnak, így például az a kijelentés, hogy a Csemadok nacionalista szervezet, vagy az az állítás, amely szerint a szlovákiai magyar iskolák a nacionalizmus forrásai lennének. E kijelentések csak kevéssé különböznek a Kassai Kormányprogramnak a szlovákiai magyarság kollektív bűnösségét kimondó hírhedt passzusától. Sidó Zoltán figyelmeztetett arra, hogy a legutóbbi időkben a dél-szlovákiai magyarlakta településeken szembetűnően megszaporodtak a magyarellenes fenyegetéseket tartalmazó feliratok. A magyarlakta városokban a szlovák nemzeti kulturális szervezet úgynevezett Matica-házakat kíván létesíteni, ami mindaddig rendben levő dolog, amíg innen kiindulva nem kezdődik uszító magyarellenes propaganda. . Ugyanez a lap egy másik cikket is közölt a csehszlovák helyzetről: Szlovákia egyre határozottabb lépéseket tesz az önállóság és a Csehországtól való tényleges elszakadás irányába, s kormánya ez ügyben teljesen átvette a kezdeményezést és az irányítást - állapítja meg a Szabad Európa Rádió vasárnapi kommentárjában. A szlovák vezetés taktikája azon alapul, hogy teljesen váratlan és meghökkentő intézkedésekkel kész tények elé állítja a cseh és a szövetségi kormányt, valamint Havel köztársasági elnököt. Tagadhatatlan ugyanakkor, hogy a Csehszlovákiában létező három kormány és négy parlamenti testület viszonya, hatásköre zavaros és megoldatlan - hangoztatja a SZER. Vladimír Mečiar szlovák kormányfő szándékait - az eddigi jelekből ítélve - a következőképpen lehet körvonalazni: mivel Európa nem nézné jó szemmel Csehszlovákia azonnali szétesését két kis nemzeti államocskára, látszatra meg kell tartani az ország egységét, azonban szövetségi szintről minden lényeges döntési jogkör kerüljön a nemzeti kormányok hatáskörébe, míg a prágai közös kormány és a köztársasági elnök szerepe váljék csupán szimbolikus jelentőségűvé. A Polgári Fórumhoz közelálló Lidové noviny című napilap már egyenesen a cseh kormányelnöknek szegezi a kérdést: „Meglehet, csak az újságokból fogunk tudomást szerezni Szlovákia elszakadásáról?" (ČSTK-kpr) Kubai menekültek a belga nagykövetségen (ČTK) - Belgium havannai nagykövetségének szóvivője tegnap jelentette be, hogy hétfőn négy kubai állampolgár menekült a követség épületébe és kért szabad kiutazási lehetőséget. A kubai rendőrség lezárta a környéket, s a belga diplomaták tárgyalásokat kezdtek a havannai külügyminisztérium illetékeseivel. Ezzel 22-re nőtt a külképviseleteken tartózkodó kubaiak száma. Mint ismeretes, 18-an már hetek óta a spanyol nagykövetség épületében vannak. A

melyik országnak olaja van, az gazdag - véltük hosszú éveken át, főleg 1973 októbere, az első komoly olajválság kirobbanása után. S bár azóta az olajkartellnek köszönhetően - legalábbis rövid távon - kiszámíthatóak, ismertek az olajárak, és persze befolyásolhatóak is, azért mindig nagy a bizonytalanság, a nyugtalanság. Éreztük ezt mi is, meg a Szovjetunió többi kistestvére is, annak ellenére, hogy fix áron, a világpiaci árnál általában jóval olcsóbban vettük az olajat, néha áruért, néha olyan műpénzért, amelyért egyetlen komoly bank sem adott volna egyetlen centet sem. Ez viszont egyáltalán nem jelentette azt, hogy mi nem éreztük meg az olajválságot, az olaj árának ingadozásait: beépült minden termék árába, így azokéba is, amelyeket kénytelenek voltunk konvertibilis valutáOlaj baj ért megvásárolni. S így van ez most is. Amerikai szakértők kiszámították, hogy minden 3 dolláros olajáremelkedés fél százaléknyi inflációnövekedést okoz az országban, s ugyanígy reagál minden normálisan működő gazdaság. Az olajszármazékok árának közelmúltban történt jelentős emelése - sajnos - nem azt jelenti, hogy gazdaságunk már normálisan, a piaci törvények šzerint működik, hanem jele az inflációnak meg a konvertibilis elszámolás tervezett bevezetésének a Szovjetunió irányában. Jelzi az olajhiányt, melyet a szovjet szállítások komoly csökkenése idézett elő, meg a hiány pótlásának drágaságát. Ilyen körülmények között a lehető legrosszabbkor jött nekünk és a hasonló cipóben járó többi országnak az újabb öböl-háború, amely órárólórára feljebb tornázta az olajárakat, melyek viszonylagos - vagy vélt - alacsonysága volt éppen a háború kirobbanásának egyik oka. Irak most már akár nyugodt is lehetne, hiszen az OPEC-ülés napján még csak 18,73 dollár volt az olaj barrelenkénti ára, augusztus 2-án, az agresszió elindításakor már 22,25 dollár, egy héttel ezelőtt pedig 27,35. Olaja is több van már, hiszen a bekebelezett Kuvait tartalékai felett is rendelkezik, mégsem lehet felhőtlen az öröme, mivel a gazdasági embargó már hatályba lépett, senki sem vásárolja az iraki és a rlévleg kuvaiti olajat. Sőt, az árak is némileg csökkentek, 25 dollár körül állapodtak meg, mivel Szaúd-Arábia (napi 2 millió hordóval) és más országok is növelték a kitermelést. Ami figyelemreméltó és igazán meglepő: a Szovjetunió hivatalosan bejelentette, hogy nem növeli a kitermelést, mivel meggyőződése, csak átmeneti áremelkedésről van szó. Ezt a véleményt cáfolják az olajpiaci megfigyelők, akik szerint a közelKiről gondolkodom éppen? Ha most a Hét népszerű rovatában megkérdezné tőlem: miről gondolkodom éppen, nem tudnék felelni, mert éppen nem valamiről, hanem valakiről gondolkodom. Mivel azonban a Hét szerkesztője nem kérdez sem a miről, sem a kiről, megírom az Új Szónak, hogy kiről is gondolkodom éppen. Kiről másról, mint Tóth Mihályról. Róla, aki jótollú újságíró, kiváló publicista. Róla, aki a gyengéd forradalom „kitörése után" újra tollat vett a kezébe, hogy elmondja mindazt, amiről az utolsó években az állampárt parancsára hallgatni kényszerült. Róla, aki egyre jobban, merészebben, de ugyanakkor széles látókörű áttekintéssel írta cikkeit az itteni magyarság helyzetéről. Róla, aki józanul tudott reálpolitikus lenni a kisebbség-többség nemegyszer szívszorító kérdéseiben. Ő most, augusztus 10-én megjelent Nyílt levelében mintha felfogást cserélt volna. Ez a Tóth Mihály nem az a Tóth Mihály, aki a szelíd forradalom után tollat ragadott. Ez a Tóth Mihály mintha az a Tóth Mihály lenne, aki évtizedekkel ezelőtt olykor az állampárt szájíze szerint írta a cikkeit és „beszámolóit". (Nem akarom megsérteni, - és bocsánatot kérek, ha tévednék!) Gondolkodom s kissé röstelkedem. Mert ha a Szlovák Nemzeti Párt vagy a Štúr Társaság valamelyik tagja megtámadja Antall József magyar miniszterelnököt, hogy rosszul fejezte ki magát, amikor 15 millió magyar miniszterelnökének mondta magát - megértem. Még azt is megértem, hogy Vladimír Mečiar háborog emiatt, hiszen igazándiból ő a mi miniszterelnökünk. De hogy egy szlovákiai magyar tollforgató (és kiváló tollforgató) nem érti meg a magyar miniszterelnök szavait (lám, az Új Szó főszerkesztője megértette) és keményen, nagy feneket kerítve a dolognak, kioktatja, ezt nem értem! Vagy azért meri ezt tenni, mert Antall miniszterelnök pártjának a helyzetét labilisnak tartja. (Ejnye, ejnye, talán Mečiar miniszterelnök pártjáé szilárdabb?) Elég lett volna kimondania: Antall úr nem eléggé világosan fejezte ki magát, és a jövőben „méltóztassék" meggondoltabb kijelentéseket tenni, mert csak így segíthet rajtunk! Elgondolkodom azon is, hogy Tóth Mihály elmarasztalja Antall miniszterelnököt amiatt, hogy: „Miniszterelnök Úr javasolta a magyar törvényhozásnak: ne a republikánus Kossuthcímer legyen a Magyar Köztársaság jelképe, hanem a Szent fstván koronájával ékesített". Uram, cseh-szlovákiai magyar publicista, önnek mi köze van ahhoz, hogy egy másik ország címerében van-e korona vagy nincs-e korona? Vagy talán ez is bántja az itteni szlovákok jóérzését? Nem merem feltételezni! Én azt gondolom, hogy azoknak az ízlését bántja, akik az elmúlt negyven év alatt támadtak mindent, ami szent, aminek vallási színezete lehet. Szent István, Szentkorona - hogyan lehet ilyenről beszélni? - kérdezték nem is olyan régen. És most újra megkérdőjelezi valaki. Talán a szent szótól félünk, valahogy úgy, ahogy az ördög a tömjénfüsttől??? Tessék megjegyezni kedves Uram (mondhatom ezt?), hogy a Szentkorona, amit a honatyák Budapesten elsöprő többségben a címerben látni kívántak, nem a királyság jelképe. Én is azt kérdem, amit a falusi történelemtanár (ilyen is van?) kérdezett öntől: Hallott már valamit a Szentkorona tanról? Engedje meg, hogy elmondjam: A Szentkorona tan nem azt jelenti, (amitől a falusi történelemtanár félt), hogy a magyarok be akarnak kebelezni minden területet, amelyet egykor a magyar királyok birtokoltak. „A Szentkorona tana az az államjogi felfogás, amely a Szentkoronát megszemélyesítve az ország egész területe és minden közhatalom tulajdonosának és minden birtokjog gyökerének tartja." (Kat. Lexikon) A Szentkoronának önálló személyként való felfogása már a XIII. század óta kivehető a régi oklevelekben. A Szentkorona tan értelmében a király - jelenleg pedig az elnök, a parlament - csak kezelője, ellenőre, felügyelője az ország javainak... Ha déli szomszédaink ebből a megfontolásból tették hivatalossá az állam címerében a Szentkoronát, higgyünk nekik! Ha ott ez jó a szocialistáknak éppenúgy, mint a keresztényeknek, miért nem jó nekünk is? Ne okoljuk érte Antall miniszterelnököt! Gondolkozom még a főispánok intézményéről is. Ezeket az intézménye'ket Tóth Mihály a kakastollas csendőrökkel és a feudalizmussal kapcsolja össze. Jogos lehet a félelme, ha a múltra gondolunk. De azért megkérdezem: a kerületi első titkár a maga titkosrendőreivel nem volt félelmetesebb néha, mint a főispán a maga csendőreivel? Majd a történelem bebizonyítja, melyik „intézmény" okozott több kárt emberben, gazdaságban és a lelkekben... , KÓLLER GYULA keleti események elhúzódása, netán további kiéleződése esetleg 40 dollárra is feltornázhatja az olaj hordónkénti árát, duplájára az elfogadhatónak. Ez mindenképpen lényegesen több lenne, mint az Irak által az OPEC-ülés előtt követelt 25 dolláros ár, de Bagdad számára rövid távon semmit sem hozna a konyhára. Kérdés, meddig győzik a nagy fogyasztók a takarékosságot, amelyben - ez kétségtelen - komoly gyakorlatuk van. Ha viszont a hiány olyan mértékű lesz, hogy rákényszerülnek az Irakkal szembeni szankciók enyhítésére, s ismét vásárolnak olajat az agresszortól és áldozatától, ha növekszik a kínálat, akkor az megint csak lenyomja az árakat. Mindebből az következik, hogy a Kuvait elleni, elsősorban gazdasági indíttatású háborút Irak a világpiacon fogja elveszíteni. Természetesen nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy megismétlődik a nagy olajválság utáni helyzet: az olaj világpiaci árába még egy jó ideig bekalkulálják a közel-keleti feszültség kiújulásának veszélyét is. Bagdad talán erre spekulált, amikor lerohanta Kuvaitot? Szerintem aligha. Szaddam Husszeinről sok mindent tudok feltételezni, de ilyen mértékű előrelátást, hosszú távú mérlegelést semmiképpen. Ez nem az ő formája, nem az ó stílusa. Aki képes megtalálni a megfelelő genealógusokat ahhoz, hogy bebizonyítsák: családfája Mohamed prófétáig vezethető vissza, tehát elnökösködése Allahnak tetsző dolog, annak egyéb megalomán ötletei is támadnak, esetleg Isten kardjának képzeli magát, mint ahogy képzeli is. Persze, az is lehet, hogy egy idő múltán azt fogjuk mondani: ebbe a rosszban is volt valami jó, rákényszerített minket a takarékoskodásra, ami eddig - hála(?) az olcsó szovjet olajnak - nem tartozott erényeink közé. S végképp nem volt a Szovjetunió erénye, amely évtizedek során valóságos rablógazdálkodást folytatott nemcsak az olajjal, hanem más nyersanyagforrásaival is. Csak egy példa: egy tonna acél előállításához 0,9 tonna kőolajnak megfelelő energiát használ fel, ami a kétszerese a francia, de a lengyel és a magyar mutatóknak is. De példaként hozható fel maga az olajkitermelés, amely nagyon ésszerűtlenül nagy veszteségekkel folyt és folyik. A könnyen hozzáférhető lelőhelyek már kimerültek, a meglévők hasznosítása nagyon költséges. Korszerű technikával és technológiákkal megoldható lenne, de azok megvásárlására nincs az országnak valutája, hiszen devizabevételei döntő részt az olaj eladásából származtak és származnak. Olaj pedig kevés van - s így a kör bezárul, sőt már a Szovjetunióban is olaj hiány van. De súlyosabb következtetések is levonhatók. A szovjet és a külföldi közgazdászok közül is sokan úgy vélik, a könnyen kitermelhető és jól eladható olajkincs az egyik oka a szovjet gazdaság jelenlegi áldatlan állapotának, ezek a könnyű és jelentős bevételek késleltették a már régen szükséges reformok bevezetését, beindítását. Van ebben logika. Vagyis: az olaj bajjal jár? Nemcsak a szovjetek, de a kuvaitiak is most minden bizonnyal így érzik. Meg persze a fogyasztók, akiknek egyre mélyebben kell a zsebükbe nyúlniuk. _ GÖRFOLZSUZSA Visszakapott becsület (ČSTK) - A TASZSZ hírügynökség hétfő este tette közzé Mihail Gorbacsov elnöki rendeletét, amely egyetlen tollvonással visszaadja több milliónyi, a sztálini években ártatlanul meghurcolt szovjet ember becsületét. A rendelet törvénytelennek, az alapvető állampolgári szabadságjogokat és a gazdasági jogokat sértőnek minősíti azokat a megtorlásokat, amelyeket a parasztság ellen követtek el a kollektivizálás időszakában, és azokat is, amelyeket a huszas-ötvenes években társadalmi, nemzetiségi, vallási és más indokokból követtek el. Az elnöki döntés nem terjedt ki azokra, akiket megalapozottan ítéltek el a haza, a szovjet emberek ellen elkövetett bűncselekményekért a második világháború idején, illetve az azt megelőző vagy követő években.