Új Szó, 1990. augusztus (43. évfolyam, 178-204. szám)
1990-08-08 / 184. szám, szerda
Befejeződtek a Jóakarat Játékok Egyesűit Államok-Szovjetunió 60:66 Noha 36 ország sportolói nyertek valámilyen veretű érmet a második alkalommal megrendezett Jóakarat Játékokon, a nagy dérrel-durral beharangozott és végig profin menedzselt világverseny páros viadallá egyszerűsödött. A két nagy vetélkedőjét a Szovjetunió nyerte 66:60-ra az Egyesült Államok ellen, már ami az aranyak számát illeti. A további medálok gyűjtésében is a szovjet sportolók jeleskedtek, 68 ezüst- és 54 bronzérem a termés, szemben az amerikai 53-mal és 48-cal. A két sportnagyhatalom ezúttal megleckéztette a harmadik NDK-t, mely mindössze 11 aranyéremmel büszkélkedhet. Nem túlzás azt állítani, hogy a keletnémetektől ez nagyon kevés. Függetlenül attól, hogy honfitársai a második helyre szorultak, Ted Turner, a játékok kiötlője, atyja ós legfőbb anyagi támasza elégedett lehet. (Dacára annak, hogy a pénzügyi mérleg még nem készült el.) Az I. Jóakarat Játékokat négy éve rendezték Moszkvában, azzal á céllal, hogy a világ legjobb sportolói találkozhassanak egymással, ha ez az olimpián már nem sikerülhet. (Az 1980-as moszkvai olimpiáról az amerikaiak, az 1984-es Los Angeles-i játékokról a szovjetek maradtak távol.) Turner joggal hihette azt, hogy jó ideig nem mérkőzhetnek egymással az amerikaiak és szovjetek, ám a szöuli olimpiára mindkét csapat elment, így nyomban megkérdőjeleződött a Jóakarat Játékok sportértéke. (Juan Antonio Samaranch, a NOB elnöke olimpiai konkurenciát szimatolt a vetélytársban, sokak szerint ez az oka, hogy meghívása ellenére nem ment el Seattle-be.) A szöuli teljes olimpia ellenére rengeteg világklasszis utazott el a nyugat-amerikai városba, igaz, nem kevés volt azok Szlovák Labdarú9ó Kupa ÚJ SZÚ 1990., VIII. 8. (sr) - Vasárnap rendezték a Szlovák Labdarúgó Kupa nyitófordulóját, s már ma délután pályára lép a 16 továbbjutott együttes. A hat I. ligás, illetve az élvonaltól tavaly búcsúzó két gárda csak a 3. fordulóban kapcsolódik be a küzdelmekbe. A „jól lövő" tartalék Ha Bejrútból lövöldözésről kapunk hírt, az már senkit sem lep meg. Ezúttal azonban nem egy utcai harcról szólt a jelentés, hanem egy közönséges gyilkosságról. Az ok nemcsak felháborító, de felettébb szokatlan, mivel sporttal kapcsolatos. Egy • bejrúti labdarúgócsapat játékosa, bizonyos Bilal Chaabane, miután edzője nem állította a kezdőcsapatba, annyira méregbe gurult, hogy előkapott egy géppisztolyt és szitává lőtte az „igazságtalan" mestert. Természetesen a rendőrség azonnal letartóztatta, majd a bíróság elé állította a játszani vágyó labdarúgót. (č) FIFA-eltiltás A FIFA értesítette a Lengyel Labdarúgó Szövetséget, hogy Piotr Werner játékvezetőt fél évre eltiltotta. Az indoklás csupán félmondatos volt: a szerénység és a diszkréció hiánya. Marek Pietruszka, főtitkár az esetről a következőket mondotta: „Kiderült, etikai jellegű problémáról van szó. Idén Werner a nemzetközi mérkőzésein szórólapokat osztogatott az újságíróknak, a klubvezetőknek és más fontos személyeknek. Ez a német nyelvű iromány lényegében azt tartalmazta, hogy ó az első "számú lengyel játékvezető a különböző hazai nyilvántartások alapján, és hogy több idegen nyelven is beszél. Nyilván ezzel kívánta esélyeit növelni a Mondialére való kikerülésre. Sportfogadás A ŠPORTKA 31. játékhete I. húzásának nyereményeiosztása: I. díj: nincs nyertes, II. díj: 1 nyertes á 300 000 korona, III. díj: 77 nyertes á 22 892 korona, IV. díj: 5467 nyertes á 568 korona, V díj: 112 617 nyertes á 45 korona. A II. húzás nyereményelosztása: I. díj: nincs nyertes, II. díj: 1 nyertes á 300 000 korona, III. díj: 60 nyertes á 28 842 korona, IV. díj: 4527 nyertes á 659 korona, V. díj: 100 916 nyertes á 50 korona. A SAZKA 31. játékhetének nyereményelosztása: I. díj: 12. nyertes á 17 857 korona, II. díj: 260 nyertes á 1235 korona, III. díj: 3285 nyertes á 162 korona. AZ 5 A 40-BÔL olimpiai Sazka 31. játékhetének nyereményelosztása: I. díj: 1 nyertes á 321 207 korona, II. díj: 4 nyertes á 53 550 korona, III. díj: 192 nyertes á 3375 korona, IV. díj: 7603 nyertes á 126 korona. (ČSTK) A szerdai 2. forduló párosítása; valamennyi mérkőzés 17 órakor kezdődik: Lokomotíva Košice - Partizán Bardejov (a győztes augusztus 15-én, szerdán a Tatran Prešovval játszik), Magnezit Jelšava - BZ Ružomberok (Spartak Trnava), šK Žilina - Gumárne Púchov (FC Nitra), LB Spišská Nová Ves - Družstevník Búdkovce (Dukla Banská Bystrica), SH Senica - ŠKP Bratislava (Slovan Bratislava), PZN Senec - Tesla Vráble (DAC), Jednota VSS Košice - Tesla Agro Stropkov (ZVL Považská Bystrica), Spoje Bratislava - Baník Prievidza (Inter Bratislava). száma, akik távol maradtak. Sok sportágban egyéni meghívások alapján gyülekezett a mezőny, akadnak, akik ezt nem tartják szerencsésnek és sportszerűnek. Az is tagadhatatlan, hogy jóval kevesebb világcsúcs született Seattle-ben, mint általában az olimpiákon, de azt sem feledjük, hogy sok sportág kimagasló egyéniségeinek távolról sem felelt meg a szokatlan időpont. Az persze várható volt, hogy az Egyesült Államok és a Szovjetunió sportolói presztízskérdésnek tekintik, melyikük szerepel jobban a játékokon. A vetélkedő a jégkorongdöntőben csúcsosodott ki. Senki sem hitte volna, hogy kiélezett, öldöklő csata lesz, hiszen az előcsatározások során a Szovjetunió 10:1 -re lemosta a jégről a hazaiakat. Más azonban a selejtező, és más a döntő. Olyannyira, hogy az amerikai válogatott 21 másodperccel a vége előtt - mint arról egyik legutóbbi számunkban beszámoltunk - még 3:2-re vezetett a legjobbjaival felálló Szovjetunió ellen. Ekkor ütötte az egyenlítő gólt Kamenszkij és kiharcolta a hosszabbítást. A ráadás nem hozott gólt, így a büntetők döntöttek. Az igazi klasszisok más sportágakban is igazolták, hogy műfajuk legjobbjai. A közelmúltban világbajnoki címet nyert amerikai női kosárlabda-válogatott a Jóakarat Játékok döntőjében biztosan verte a szovjet válogatottat. Sajnos, a vb-n oly jól szerepelt csehszlovák lányok Seattleben már nem hozták formájukat. Ami versenyzőink szereplését illeti, csalódást okoztak. Egyetlen érmünket, - igaz a legfényesebbet - evezésben Václav Chalupa nyerte, megelőzve a Világ Kupa győztesét, a nagy esélyes szovjet Jansont. Az első napi sikert már egyetlen versenyzőnknek sem sikerült megközelítenie. (ng) Gyilkosból bárány Ki ne ismerné a világ Killer N°1 -ját (1. számú gyilkos), a világ egyik legerősebb öklű bokszolóját, a volt világbajnok nehézsúlyú öklözőjét, Mike Tysont? Mike győzelmi sorozatai idején sem tartozott a legkedveltebb figurák közé, mióta azonban a címét is elvesztette, a közönség jelentős része egyenesen örül Mike „bukásának". Ezt trénerei is észrevették, s úgy gondolják ahhoz, hogy Mike ismét „nagy" legyen, először az elrontott image-dzsel kellene valamit csinálni. Nos egy idő óta Mike valóban új figuraként jelentkezik a nyugati sajtóban. A Nagy Daráló veresége előtt főleg hátulról fotóztatta magát, amint tarkójára volt borotválva a már általunk is említett Killer N°1 felirat. Most azonban egyre több olyan cikk és fotó jelenik meg róla, amely éppenséggel e csúnya világ békés, szelíd, szeretetre méltó állampolgáraként ábrázolja őt. Itt, e képünkön ki mást is ölelgethetne a „megszelídült Bárány úr", mint egyik ellenfele, Oliver McCall kisfiát, Elijah McCallt. Barátai már át is keresztelték „Gyilkos" urat Lamb N°1 -nak, azaz első számú báránynak. (N.V.) Az idén is Vágsellyén rendezték meg a csehszlovák motorcsónakosok bajnoki futamait, a 250, 350, 500, 850 és 1000 ccm kategóriákban. Csikós Zoltán felvétele a verseny egyik résztvevőjét örökítette meg. Végh Hajnalka is indul Plovdivban a 3. junior atlétikai vb-n Kibővítjük eddigi éremgyűjteményünket? A tegnapi ünnepélyes megnyitó után, a mai napon már igazi nagyüzem lesz a 3. junior atlétikai világbajnokságon Plovdivban, melyen 150 ország, több mint 1200 versenyzője indul. Csehszlovákia színeit 18 atléta - tíz férfi és 8 női versenyző - képviseli Bulgária második legnagyobb városában, mely a görögországi Athéntól (1986) és a kanadai Sudburytól (1988) vette át a váltóbotot. Az eddigi két világbajnokságon fiatal sportolóink mindössze három érmet szereztek. 1986-ban Sedláková második lett a 800 méteres síkfutásban és példáját követte a távolugró Krsek. Két év múlva, a tízpróbázó Zmélík ugyancsak a dobogó második fokára állhatott. Plovdivban atlétáink közül a súlylökő Žitňanskýnak adják a szakemberek a legtöbb esélyt, aki eredményével a világranglista ötödik helyén szerepel. Legtapasztaltabb versenyzőink közé a magasugró Šárka Nováková tartozik. Ha hozza formáját, és legalább két centiméterrel megjavítja egyéni csúcsát (188 cm), bővítheti eddigi érmeseink számát. A duoaszerdahelyi, mindössze 16 éves Végh SPORTHÍRADÓ • A DAC labdarúgócsapata ma délután 17.30 órakor barátságos mérkőzést játszik a Pécsi MSC együttese ellen. • A 60-as évek egyik legkiválóbb magasugrója, Tokió olimpiai bajnoka, hatszoros világcsúcstartó, a szovjet Valerij Brumel (1965-ben súlyos autóbalesetet szenvedett és már nem térhetett vissza az atlétikai pályára) a múlt évben - mint most fény derült rá - nem természetes halállal halt meg. A 49 éves sportoló, a hírügynökségek jelentése szerint önkezével vetett véget életének. Halálának részleteiről nem szól a jelentés. • A japán fővárosban rendezett barátságos labdarúgó-mérkőzésen a brazil Flamengo megalázó, 7:0-ás vereséget mért a spanyol első osztályban szereplő Real Sociedára. A hírverő találkozón - 50 000 néző volt - Renato Gaucho egymaga három gólt lőtt. • Népes csapattal, 106 versenyzővel vesznek részt a britek az augusztus végi, spliti atlétikai Európa-bajnokságon. Közülük a gerelyhajítás világcsúcstartója Steve Backley pályázik a legnagyobb eséllyel az aranyéremre. • Elmarad az októberre tervezett Hungária Kupa nemzetközi nöi vízilabdatorna, mivel időközben visszalépett a részvételtől az Európa-bajnok holland válogatott, valamint a görög és török együttes, s így a szponzoroknak már nem érte meg a viadalt megrendezni. • Szeptember 7-én rajtol az asztaliteniszezők nemzetközi szezonja, méghozzá a BEK ós ETTU Kupa-fordulóval: az európai szövetség küzdelemsorozatára egyébként rekordnevezés érkezett, 117 férfi- és női csapat jelentkezését fogadták el. A sport ereje Kadlec: „Az első siker" sokáig váratott magára Nem könnyű meghatározni, melyik sportág a legnehezebb. Aki kiemelkedőt szeretne elérni, tudja, hogy a sport egész embert kíván. Csak kevesen vitatják: az öttusa a legigényesebbek közé tartozik. Öt számban kell jó teljesítményt nyújtani és csak a lovaglás után válik ismertté, a végeredmény. Sokan talán kiszámíthatatlanságáért, változatosságáért szeretik. Milan Kadlec, a legsikeresebb csehszlovák versenyzők közé tartozik. Legjobb eredményeit az 1987-es vb-n érte el, ezüstérmes lett. A nem éppen elképzelése szerint sikerült szöuli szereplés után most a barcelonai játékokra készül. A két olimpia közötti felkészülés egyik állomását jelentette számára a nemrégen Lahtiban rendezett világverseny. Bronzérmet nyert. A gyerekek általában többszöri próbálkozás után választanak sportágat. Milan Kadlec rögtön az öttusát szemelte ki. Miért? - Ötéves voltam, amikor édesapám bányaszerencsétlenség áldozata lett, édesanyám pedig lemondott rólam. Azóta, ha kétszer találkoztunk. Apai nagymamám nevelt, igen nehéz körülmények között, egészen 19 éves koromig. Sorsom alakulása folytán hamar rájöttem; az életben csupán magára támaszkodhat az ember. Csak azért is megmutatom, viszem valamire mondtam magamban. Nagyon szerettem a lovakat, közel laktunk a lovardához és valószínűleg ez is közrejátszott abban, hogy az öttusát választottam. Az eredmények sokáig várattak magukra... - Pedig rengeteget edzettem. Úgy látszik, nem vagyok igazi tehetség, és ezt szorgalommal, kitartással kellet pótolnom. Az első figyelemre méltó eredményemet 1976-ban értem el a Barátság-versenyen. Ha belegondolok, hogy már 1971-től rendszeresen edzettem, és előtte is sokat sportoltam, az első siker sokáig váratott magára. Volt példaképe azokban az időkben? - Több öttusázót nagyra becsültem és becsülök, mindegyikükben tiszteltem valamit. Kifejezett példaképem akkor még nem volt. Amint azonban egyre közelebbi kapcsolatba kerültem a sporttal, az öttusával, találtam példaképet. A neve: Reinhold Messner. Egyedülálló sportteljesítményén kívül - a világ mind a tizennégy 8000 méter feletti csúcsát megmászta - talán még jobban csodálom emberi magatartását, az élet kérdéseivel kapcsolatos nézeteit. Bár mindent elért, amit egy hegymászó elérhet, mégis keresi az újabb kihívásokat. Nehéz ezt megfogalmazni. Úgy is mondhatnám: egy bizonyos cél elérése után is érdemes keresni újabbakat, és küzdeni értük. Ez az a momentum, amikor az ember önmagának igyekszik bebizonyítani, amit elért, az nem a véletlen műve. És talán nem is annyira az eredmény fontos, hanem az, hogy az ember elégedett legyen önmagával. Mit tart sikernek és sikertelenségnek? - Természetesen nagy öröm számomra, ha jól sikerül egy-egy versenyem, ha győzök. Ennél azonban fontosabb, hogy elégedett legyek teljesítményemmel. Akkor is ha jó eredményt érek el, és abban az esetben is, ha nem éppen úgy sikerülnek a dolgok, ahogy elképzeltem. Az öttusa szép sportág, de nagy csalódást is okozhat az embernek. Én sem vagyok kivétel. Mert hiába világklasszis valaki egy-egy számban, például a magyar Fábián László vívásban (engem is a legjobb futók között tartanak számon), nem lehet biztos a sikerben. Ha négy számban kijön a lépés, az ötödikben minden a feje tetejére állhat. Szerintem az öttusázó soha nem mondhatja, hogy azért nem ért el jó eredményt, mert: például „rossz lóra tett". Ebben az esetben mennyivel férfiasabban hangzana: „Jó lovat sorsoltam ki, azonban hibát követtem el". Nem a rossz eredményt tartom kudarcnak, hanem azt, ha a sportoló nem tanul a hibákból. Szokta elemezni edzéseit? Együttműködik edzőjével a gyakorlatok összeállításánál? - Vezetek naplót, de ez az elvégzett munka számszerű leírását tartalmazza; mikor, mit és mennyit edzettem. Mindig foglalkoztat a gondolat, mit lehetne újítani. Például ha van egy új elképzelésem, ám a versenyen nem jön ki a lépés, az még nem azt jelenti, hogy rossz volt az elgondolás. Nem szabad, hogy a sportoló elveszítse önbizalmát. Ami az edzővel való együttműködést illeti, a sportolónak tudnia kell, mit miért csinál; elengedhetetlen feltételnek tartom az edző és a versenyző kölcsönös bizalmát. Egy bizonyos idő után azonban az élsportolónak már inkább csak tanácsadóra van szüksége. Milyen típusú versenyzőnek tartja magát? - Azokat a seregszemléket szeretem, ahol nagy a tét. A versenyek előtt van némi lámpalázam, ez azonban ösztönzően hat rám. Milyen a kapcsolata a magyar öttusázókkal és mi a véleménye róluk? - Elég sokat járunk a tatai edzőtáborba, tehát ismerjük egymást. Különösen Balczó Andrást tisztelem. Nehezen múlja felül bárki is eredményeit. Mindig tetszett, hogy ha az ember Magyarországon kimondta azt a szót öttusa - én is ki tudom mondani! - mintha egy varázsszót ejtene ki a száján; a magyarok tisztelik és értékelik ezt az igényes és szép sportot. Sokan értenek hozzá. A magyar öttusának nemcsak a tömegbázisa nagy, hanem a szurkolótábora is. Nálunk ez nincs így... Milyen értékeket, \ tulajdonságokat tart fontosnak az életben? - Lényeges, hogy az emberek kölcsönösen tiszteljék egymást, toieránsak legyenek és kevésbé képmutatóak. Felgyorsult világunkban erre valahogyan egyre kevesebb idő jut. Sajnos... K.GERIÉVA Hajnalka elsősorban tapasztalatszerzés céljából indul, ám nem kizárt, hogy jó eredményével kellemes meglepetést szerez. A többiek közül a tízpróbázó Tomáš Dvoŕákot és a súlylökő Eva čerňanovát emlegetik a titkos éremesélyesek között. A Plovdivban induló atléták névsora - férfiak - 400 m: Štefan Balošák (idei legjobb eredménye 47,62), 800 m: Václav Hŕích (1:48,71), Pavel Soukup (1:49,29), 5000 m: Jan Pešava (3000 méteren: 8:07,2), 3000 m akadály: František Zálešák (8:58,45), távolugrás: Roman Orlík (750), súlylökés: Jaroslav Žitnanský (17,59), Miroslav Mene (17,38), diszkosz: Miroslav Mene (53,50), 10 km gyaloglás: Rudolf Cogan (42:10), 110 m gát: Tomáš Dvoŕák (14,35), tízpróba: Tomáš Dvoŕák (7251). Nók - 1500 m: Alena Grešáková (4:22,51), 3000 m: Andrea Sollárová (9:21,56), 400 m gát: Dana Valterová (58,87), magasugrás: Šárka Nováková (188), Végh Hajnalka (186), diszkosz: Eva Čerňanová (50,64), Ivana Svoradová (52,20), súlylökés: Eva čerňanová (16,79), 5 km gyaloglás: Kamila Holpuchvá (22:52).