Új Szó, 1990. augusztus (43. évfolyam, 178-204. szám)
1990-08-06 / 182. szám, hétfő
VLADIMÍR MEČIAR SZOMBATI TÉVÉBESZÉDE A készülő nyelvtörvényről és a privatizációról Husszein a legszívesebben a saját vejével tárgyalna Vladimír Mečiar, a szlovák kormány elnöke szombat esti tévébeszédében elsősorban kormányának a készülő nyelvtörvénnyel kapcsolatos álláspontját magyarázta. Cáfolta azt a véleményt, mely szerint ,,nem elég szlovák" a kormány, mert eddig még nem törvényesítette hivatalos nyelvként a szlovákot, habár a lakosság 82 százaléka kéri a nyelvtörvény elfogadását. A törvény megszületik, nyugtatta meg a nézőket. A nyelvtörvény megalkotásával kapcsolatos problémák közül elsősorban azokra a nemzetközi jogi kötelezettségekre utalt, amelyek Csehszlovákiára hárulnak azokból az 1920 óta aláírt nemzetközi megállapodásokból, amelyek többek közt a nyelvhasználatot is szabályozzák, bár nem túlságosan egyértelmű, s nem túlságosan kiélezett módon. A nyelvtörvény megfogalmazásánál ezeket a nemzetközi szempontokat is figyelembe kell venni, s a törvény nem mondhat ellent a nemzetközi megállapodásoknak, jelentette ki. Utalt arra is, hogy a köztársaság az Európa Tanács tagjává kíván válni. S ezért egy olyan törvényt kell megfogalmazni, amely összhangban áll majd az Európa Tanács által is tiszteletben tartott normákkal, illetve, amely az Európa Tanács számára is elfogadható lesz. Ez a törvény ugyanis nemcsak a szlovákok és a magyarok közti viszonyt szabályozná, de a köztársaság területén élő más nemzetiségek nyelve iránti viszonyt is. Ezek a nemzetiségek is ragaszkodnak nyelvhasználati jogaikhoz. Tévébeszéde további részében a szlovák kormányfő Szlovákia Európába való visszatérésének előkészítésével foglalkozott. Egyelőre még csak az Európába való visszatérés előkészítéséről beszélhetünk, jelentette ki. Európa kategorikus követelménye, hogy Csehszlovákia a jövőben is megmaradjon. Az Európába való visszatérés útját törvényhozásnak is egyengetnie kell. Jogszabályaink nem egyeztethetőek össze más államok jogszabályaival. Fékezik a vállalkozásokat. A kormányfő konkrét példaként említette: ha egy japán vállalkozó szállodát kívánna nyitni hazánkban, a különféle engedélyek beszerzésére fordított idő alatt kétszer is felépíthetné szállodáját. Az európai körülményekhez igazodnunk kell a gazdasági életben is. A külföldi kis és közepes nagyságú vállalkozók nem jöhetnek be hozzánk, mert nem találnak piacunkon partnerekre. Előre kell lépnie a privatizálásnak is, sokkal intenzívebben, mint eddig. Be kell kapcsolódnunk az európai integrációs folyamatokba, miközben még a községek és városok területén sincsenek kialakítva az integrációs kapcsolatok. Mindezeket egymással összhangban kell majd kiépítenünk. Úgy tűnik, hogy az Európába való visszatéréshez nem rendelkezünk a vállalkozásokhoz szükséges bázissal sem. Ezt is meg kell teremteni, s ez nem ötévi, de feltehetőleg sokkal hosszabb időre szóló munka, állapította meg Vladimír Mečiar. Folyik a nyomozás Lapunk pénteki és szombati számában.már beszámoltunk a prágai újabb bombamerénylet körülményeiről. A Csehszlovák Sajtóiroda munkatársa tegnap villáminterjút készített Josef Doucha őrnaggyal, a nyomozócsoport tagjával. e A mai Rudé právo bombamerényletről szóló tájékoztatásában olvasható, ,,forrásaink szerint ezt a merényletet nyilván megelőzte valamiféle figyelmeztetés, ami az ÓváÜnnepi szentmise (ČSTK) - Több tízezer hívő jött össze azon az ünnepi szentmisén, amelyet Ján Vojtaššák püspök emlékére tartottak tegnap Szepesváralján, a Szent Márton-székesegyházban. A szentmisét, amelyen az angliai és az olaszországi meghívottakkal együtt 30 pap vett részt, František Tondra püspök celebrálta. Ján Vojtaššák 1921 és 1965 között volt a szepességi egyházmegye püspöke. Az ötvenes években hazaárulás vádjával gyanúsították és 24 év börtönbüntetésre ítélték. Huszonöt évvel ezelőtt halt meg Csehországban. ros téri merényletnél nem történt meg". Mit tud mondani erről? - Semmiféle előzetes figyelmeztetésről nincs tudomásom. Csoportunkhoz ilyen információ nem érkezett. • Pénteken a víztározót búvárok kutatták át. Találtak valamit? - Igen, néhány apróbb tárgyat, amelyeket tüzetes vizsgálatra adtunk át. Vizuálisan ugyanis nem lehetett megállapítani, hogy a robbanótöltethez tartoztak-e vagy sem. A nyomozócsoport tagjai később közölték a Csehszlovák Sajtóiroda munkatársával, hogy a két bombamerénylet hasonló vonásainak kiértékelésébe bevonták a Közbiztonsági Testület Kriminológiai Intézetének szakértőit, valamint pszichológusokat és pszichiátereket is. Ennek célja a nyomozás verzióinak, illetve az elkövető pszichológiai portréjának pontosítása. Ezzel egyidőben folyik a tanúk kihallgatása. Eddig 78 tanú jelentkezett. A nyomozók többek közt elmondták, hogy a sajtót szándékosan tájékoztatják nagyon általánosan megfogalmazott ismeretekkel, mert ezzel elsősorban a tanúkat védik. (Folytatás az 1. oldalról) get, de nem tartják valószínűnek, mert Washington nagyon határozottan Bagdad tudomására hozta, hogy ez háborút jelentene. A hét végén Bush elnök Camp David-i rezidenciáján többször is ülésezett a válságstáb, amelynek tagjai még az amerikai alelnök, a védelmi és a külügyminiszter, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke, a nemzetbiztonsági tanácsadó, a CIA főnöke és több más szakértő. A Fehér Ház szóvivője egyértelművé tette, hogy az elnök minden lehetőséget fontolóra vesz, amellyel elérhető a teljes, azonnali és feltétel nélküli iraki csapatkivonás és a törvényes kuvaiti kormány tevékenységének- a felújítása. A CNN televízió tudósítója úgy fogalmazott, az elnök által megvizsgált lehetőségek sorában mindinkább a katonai akciók kerülnek előtérbe. Az általában jól informált NBC televízió pedig azt fejtegette, hogy szükség esetén az USA lezárhatja az iraki olajvezetékeket, tengeri blokádot rendelhet el az öbölben, vadászbombázókkal intézhet támadást kulcsfontosságú iraki objektumok ellen, s mozgósítani tud öt páncélos hadosztályt. Mindezt a Perzsaöbölben és a Földközi-tengeren állomásozó repülőgép-anyahajók és más hadihajók, valamint a baráti országokban lévő bázisok segítségével teheti meg. EqyébPilzeriben már olcsóbb... (ČSTK) - A Pilzen környéki mezőgazdasági üzemek többsége hozzájárult ahhoz, hogy három koronával csökkentsék a marhahús felvásárlási árát, s így mérsékelhessék a fogyasztói árat is. A marhacomb Pilzenben 67 helyett 57 koronába kerül, a rostélyos hét koronával olcsóbb. Tiltakozás A Zöldek prágai és brünni klubjai, valamint az ökológusok prágai fóruma és a brünni Ekocentrum a tömegközlekedés szeptemberre tervezett drágítása ellen tiltakozott tegnap este Brünnben. A happening vonatok Chebból, Ústi nad Labemből, Pilzenből, České Budéjovicéből, Prágából, Hradec Královéból, Bohumínból, Kassáról és Pozsonyból hoztak utasokat, tiltakozókat a morvaországi nagyvárosba. A rendezvény szervezői kérik a szövetségi kormány döntésének megváltoztatását, s egy független szakvélemény kidolgozását a közlekedésfejlesztést illetően. (Hl) Elhunyt Alois Indra A szombati Rudé právo közölte, hogy 69 éves korában elhunyt Alois Indra, aki 1971-től 1989-ig a CSKP KB Elnökségének tagja és a Szövetségi Gyűlés elnöke volt. Idén februárban több más pártfunkcionáriushoz hasonlóan őt is kizárták a kommunista pártból. Ügyelet - kánikulában Tegnap is hétágra tűzött a nap, aki csak tehette, uszodába, vízpartra, erdőbe menekült. Ügyeletes lévén sokadmagammal viszont pihegve munkába indultam. Hangulatomat utazás közben lehangoló látvány rontotta:,, furulyázó" kukoricaszárak, haláltusájukat vívó, sárguló cukorrépák. Szomorúan merengek: vajon milyen következményei lesznek az aszálynak... ? A sajtóközpont légkondicionált, a déli oldalon ,,csak" harminc fok a hőmérséklet, a tervezők talán nem számoltak ekkora kánikulával. Sebaj, azért valahogy kibírjuk, hiszen felfrissülésként nézegethetjük a Dunát, na és a Lidót, ahol nudisták strandolnak. Elég nagy a távolság, ezért nem gyorsul a szívverésünk, továbbra is a meleg miatt lihegünk, nem a látványtól. .. Végigböngészem a hírügynökség jelentéseit: sorjáznak a kánikulái hírek. Hőhullám Spanyolországban, a francia tengerparton, szinte az egész Európában. Mind nagyobb az erdőtüzek veszélye. Az Elba vízszintje nagyon alacsony, leállították a hajóközlekedést, Észak-Csehországban vízhiány fenyeget. Apad a Vág is, s emiatt a vízi erőművek a tervezettnél jóval kevesebb villamos energiát termelnek. Gyöngyöző homlokkal hívom a Szlovák Meteorológiai Intézet ügyeletesét. Danica Augustínová gépiesen kezdi olvasni az előrejelzést. Félbeszakítom: - Csak azt mondja meg, meddig tart a kánikula? Tudományos pontossággal tájékoztat: - A déli irányból felénk áramló, szubtrópusi eredetű légtömegek ma még nagy meleget hoznak, főleg Dél-Szlovákiába. Estefele és holnap északnyugati irányból hidegebb, tengermelléki levegő áramlik felénk. Hatására zivatar, felhőszakadás várható, elviselhetőbb lesz a meleg. - Tartós eső lesz-e? - El kell szomorítanom olvasóikat, főleg a földműveseket. A közeli napokban, sajnos nem várható kiadósabb eső. Hőgutát kaphattam, mert bamba kérdést teszek föl: Ott, az intézetben is ilyen meleg van? - Az én szobám északi fekvésű, itt elviselhető a meleg, de azért nagyon örülnék egy frissítő nyári zápornak. Kár, hogy nem vagyok varázsló, csak meteorológus. Még egy telefon. Ezúttal Budapestre, az új napilap, a Kurír szerkesztőségébe. A lap egyik népszerű rovata a Biometeoroiógia. Lássuk, milyen tanácsokkal szolgál e kánikulai napokra: „Elsősorban a szív- és érrendszeri betegségben szenvedők, de mások is óvakodjanak a megerőltető fizikai munkától, a túlfeszített munkatempótól. A nyugtatókból az átlagosnál valamivel többet szedhet az, aki úgy érzi, csak ezen az áron tudja fenntartani l^lki egyensúlyát. Az úton lévők számítsanak arra, hogy a nagy melegben tompultabbak vagyunk, rosszabbak a reflexek, ingerültebbek a vezetők." Lapzártakor alig enyhül a hőség, verejtékeznek a nyomdában, de a lap farkasordító hidegben (milyen jó érzés most ezt leírni!), kánikulában is elkészül. A legszebb pillanat: felbőgnek a rotációs gépek, ontják a mai Új Szót, s végre mi is indulhatunk elcsigázva - egy korsó sörre... Sz. J. ként az USA és Franciaország után Nagy-Britannia is megerősítette az öbölben lévő haditengerészeti erőit. Az pedig már ismét tegnapi hír, hogy több közel-keleti ország is harckészültségbe helyezte fegyveres erőit. A Tanjug hírügynökség kairói diplomáciai forrásokra hivatkozva írta: az USA felkérte Egyiptomot, hogy mozgósítsa speciális egységeit. Ezeknek csatlakozniuk kellene az amerikai egységekhez abban az esetben,' ha az iraki katonák behatolnak SzaúdArábiába. Kairó ugyan tagadta az oszágos harckészültség hírét, ugyanakkor beismerte, minden egyiptomi katona parancsot kapott arra, hogy haladéktalanul jelentkezzen a saját alakulatánál. A legnagyobb egyiptomi napilap, az Al-Ahram mindehhez csak azt fűzte hozzá, hogy az iraki csapatok másfél kilométernyire vannak a szaúdi határtól. Ugyancsak egyiptomi hír, hogy a szíriai hadsereget is készültségbe helyezték. Ugyanez a napilap számolt be még szombaton arról, hogy 120 iraki tisztet végeztek ki, s az erről szóló parancsot maga Szaddam Husszein elnök írta alá. Ezeknek az iraki katonáknak azért kellett meghalniuk, mert nem voltak hajlandók részt venni Kuvait lerohanásában. Itt kell megjegyezni, hogy viszont az invázióban részt vevő katonák egyik legfontosabb feladata volt azoknak a Kuvaitban élő irakiaknak a letartóztatása, akik éppen a Husszein-rezsim elől menekültek el. A világ szinte egységes abban, hogy elítélik Bagdadot, a válság megoldásának módjait tekintve azonban az arab államok egy részének álláspontja eltér a többitől. Ha nem lenne ilyen komoly dologról szó, akár komikusnak is tűnhetett volna az iraki elnöknek az a nyilatkozata, hogy hajlandó tárgyalni az új kuvaiti kormánynyal (vagyis az általa létrehozott bábrezsimmel, illetve a saját vejével) a két ország közötti határvitáról és más problémákról. Az ilyen nyilatkozatok méginkább kiváltják a közvélemény felháborodását. Például az Európai Közösségek szombaton egyhangúlag hagyta jóvá az Irak elleni szankciókat. Befagyasztották az országaikban lévő iraki aktívumokat, leállították a kőolajimportot Irakból és az általa megszállt Kuvaitból, s nem adnak el fegyvert az agresszornak. Kaifu Tosiki japán kormányfő egy telefonbeszélgetést folytatott az amerikai elnökkel, bejelentve, hogy Tokio is befagyasztotta az iraki és kuvaiti vagyont és keresleteket, és kész csatlakozni más nemzetközi szankciókhoz is. Ugyanezt tette Kanada, Peking szintén közölte, hogy nem ad el fegyvert Iraknak. Egyébként Csehszlovákia után még pénteken jelentették be Varsóban, hogy Lengyelország is leállította az Irakba irányuló fegyverexportot. Pedig ez az üzlet jelentős, az idén, a múlt évhez hasonlóan, 115 millió dollárt tesz ki. New Yorkban a Biztonsági Tanács tegnap is tárgyalt az Irak elleni szankciókról, Kairóban az Iszlám Konferencia Szervezetének 45 tagállama tartott ülést, a NATO és az Európai Közösségek szakértői is állandó kapcsolatban állnak. A világ több vezető politikusa megszakította külföldi látogatását és hazautazott. így például Margaret Thatcher az Egyesült Államokból, neki eredetileg csak kedden kellett volna befejeznie a látogatást. Megfigyelők megelégedéssel nyugtázták, hogy e konfliktus következtében olyan szintű együttműködés alakult ki az USA és a Szovjetunió között, amilyenre a két nagyhatalom között a második világháború óta nem volt példa. Gorbacsov egyébként Francois Mitterrand francia államfővel is tárgyalt telefonon a témáról. A Közel-Keleten a hétvégén szinte áttekinthetetlen volt a diplomáciai aktivitás, államfők, miniszterek, különmegbízottak ingáztak Kairó, Bagdad, Damaszkusz, Teherán, Saná és Rijád között. A jemeni elnök Alexandriában tárgyalt Mubarakkal, majd Fahd királlyal, Mubarak Kairóban Arafattal folytatott megbeszéléseket, ahonnan a PFSZ elnöke Bagdadba utazott. A tegnapra Dzsiddába tervezett arab „minicsúcsra" azonban nem került sor. Például Mubarak is és Husszein jordániai király is amellett foglalt állást, hogy ne kerüljön sor külföldi beavatkozásra. Mindkettőjük véleménye: az arab országok képesek egyedül is megoldást találni. Egyébként az arab világ sem egységes és ez az iraki elnök malmára hajtja a vizet. Például az Arab Államok Ligájának ülésén Bagdad szövetségesei nem szavazták meg az Irakot elítélő határozatot. Közéjük tartozik Jemen, Jordánia tovább a PFSZ, s a líbiai delegátus pedig nem is volt jelen. Kadhafi például azt mondta, hogy egyetért Arafat rendezési tervével, s hozzáfűzte még, hogy közös líbiai-palesztin kezdeményezésről van szó, s ez tette fölöslegessé a dzsiddai találkozót. Egyébként Arafat is a külső katonai beavatkozást szeretné elkerülni. Tegnap este érkezett a hír, hogy néhány Mirage típusú kuvaiti harci gép támadta a megszálló iraki csapatok főparancsnokságát. Washingtoni források szerint az elmenekült kuvaiti emírhez hű erők péntek óta 30 iraki gépet, főleg helikoptereket lőttek le. Az invázió után a kuvaiti légierő egy része a szomszédos országokban, Szaúd-Arábiában és Bahreinben lévő bázisokra menekült. Kuvaitnak az invázió idején 36 harci repülőgépe volt. Invázió a szovjet határátkelőhelyeken (ČSTK) - Az utóbbi napokban a hosszú várakozás miatt felingerelt szovjet állampolgárok tízezrei szinte megrohamozzák a határátkelőhelyeket, hogy az utolsó pillanatban még egyszer eljussanak Lengyelországba, Magyarországra és Csehszlovákiába. A moszkvai kormány augusztus 10-étől ugyanis felfüggeszti azt az eddigi gyakorlatot, hogy e három országba a személyi igazolványhoz mellékelt egyszerű betétlappal lehet utazni. A szovjet sajtó rengeteget cikkezik arról, hogy nagyon kevés a határátkelőhely, főleg Lengyelország felé. Az átkelőknél kilométeres autósorok állnak, s a várakozás nemegyszer több napot is kitesz. De mivel ilyesmire az egyszerű állampolgár nem számít,-fel sem készül rá, nincs mit ennie, nincs hol éjszakáznia. A vámosok pedig nagyon lassan végzik dolgukat, mivel vissza akarják fogni a feketézést. Egyesek még üres üvegeket is visznek magukkal Magyarországra, mert ott számukra előnyösen tudják azokat beváltani. VÁCLAV HAVEL köztársasági elnök táviratban üdvözölte Jaime Paz Zamorát, Bolívia köztársasági elnökét, hazája nemzeti ünnepe alkalmából. Jirí Dienstbier külügyminiszter ugyanebből az alkalomból köszöntötte bolíviai kollégáját. MARIÁN ČALFA szövetségi kormányelnök Michael Manley jamaicai miniszterelnöknek fejezte ki jókívánságait az ország államünnepén. A SZLOVÁK NEMZETI PÁRT központi Tanácsa felhívással fordult a Szlovák Nemzeti Tanács, a Szövetségi Gyűlés, továbbá a szlovák pártok és politikai mozgalmak képviselőihez. Közös platformot szorgalmaznak annak érdekében, hogy a szlovákot mielőbb iktassák törvénybe, mint Szlovákia kizárólagos hivatalos- és államnyelvét. LONDONBAN TEGNAP ELHUNYT IVAN BLATNÝ cseh költő, akit a külföldi kritika a modern cseh költészet egyik legnagyobb alakjának tart. A 71 éves poéta életének utóbbi 35 évét a brit fővárosban, egy lelkibetegek számára fenntartott intézetben töltötte. HIRTELEN ÖSSZEHÍVOTT kínaiamerikai tárgyalásokat tartottak tegnapra virradóra Pekingben a kambodzsai rendezésről. Diplomáciai források szerint mérsékelt haladás született a megbeszéléseken. Gorbacsov le fog mondani párttisztségéről (Folytatás az 1. oldalról) a nemzetek között folynak. Ezért a hadsereg békeidőben is szükségszerű, fóleg mint az ország védelmének a bázisa, amely alapul szolgál ahhoz, hogy az embereket felkészítsék egy esetleges agresszió visszaverésére." A tábornokok elutasították a hivatásos hadsereg gondolatát, hangsúlyozva, hogy az általános sorkötelezettségre épülő hadsereg még nem jelenti azt, hogy ne lenne hivatásos. Mindehhez hozzáfűzték: a professzionalista kiképzésben részesülő szovjet katonák száma évről évre növekszik. Ezzel szemben a moszkvai városi tanács elnöksége nyilatkozatot tett közzé, amely megállapítja: az általános hadkötelezettségről szóló szovjet törvény nem veszi figyelembe az országban végbement társadalmi és politikai változásokat, s egy egész sor ide vágó rendelkezése ellentétes az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatával. ÚJ SZÚ 2 1990. VIII. 8.