Új Szó, 1990. augusztus (43. évfolyam, 178-204. szám)

1990-08-30 / 203. szám, csütörtök

Nincs szükség nyelvtörvényre Beszélgetés Miroslav Kusý professzorral Született 1931. december 1-jén Pozsonyban Szépen ívelő karrierje 1968-ban törik meg: politikai magatartásáért először mint az SZLKP KB ideológiai osztályának vezetőjét bocsátják el, majd hamarosan kirúgják a Komenský Egyetem bölcsészkaráról is. Politikai nézetei, magatartása azonban ennek ellenére sem változik meg. De talán folytassa ő: „.. .a Charta 77 aláírása után nyomban kidobtak a munkahelyemről, gyakorlatilag egy évig munka nélkül voltam, akváriumi kukacok vadászatából éltem, illetve 1200 bruttó fizetéssel különböző cégeknél segédmunkásként dolgoztam". Kiváló politológus és elismert publicista. A konszolidáció éveiben szamizdatkiadványokban publikál. November 17-e után rövid ideig a szövetségi kormány tagja, jelenleg a Komenský Egyetem rektora. Erről így vall: „Bürokrata lettem, szolgáljon mentségemre, hogy nem önként. Tevékenységem nyolcvan százalékát az egyetem ügyeinek intézése, küldöttségek fogadása és a különböző tanácskozások teszik ki. Amint lehet, imegszabadulok e poszttól". Titkos vágya, hogy önálló, szabadúszó publicista lehessen. - Professzor úr, önröl köztudott, hogy a cseh-szlovák államiság következetes híve. Mekkora esélyét látja Cseh-Szlovákia megmaradásának, tekintve, hogy az utóbbi időben egyre inkább hallatják a hangjukat a szeparatista és nacionalista erók, s a népszerűségük is egyre növekszik? -Véleményem szerint a cseh-szlovák államiságnak egészséges történelmi gyökerei vannak, ez azonban korántsem jelenti azt, hogy a csechoszlovakizmus híve lennék. A közös államiságnak mindenképpen jövőt jósolok, semmi okát nem látom a különválás szükségességének. Előnyünk szinte semmi, hátrányunk viszont annál több származna belőle, talán elég, ha csak az esetleges kedvezőtlen gazdasági vonatkozásait említem meg. Azonkívül, ha körülnézünk a kontinensen, láthatjuk, hogy az európai integritás folyamatába lépve egyik szövetségi állam sem találta szükségesnek a tagállamaira való szétesést. Jellemző, hogy akik hazánkban ma ezt követelik, azok a totalitás éveiben, amikor valóban veszélyben volt a szlovák nemzet, ki se nyitották a szájukat. Most, amikor már minden megoldható normális, alkotmányos módszerekkel, most kiabálnak és cibálják elő a múlt sérelmeit. A sajnos egyre erősödő nacionalista hullámnak nagyon rossz visszhangja van a világban, minden téren csak hátrányaink származnak belőle. Bizonytalanba nem fektet be a külföldi tőke, s a szeparatista mozgalmak csak a bizonytalanságot fokozó tényezőket szaporítják, anélkül, hogy törődnének többnyire demagóg tetteik, nyilatkozataik következményeivel, végiggondolnák a dolgokat. A józan ész ellen van, hogy szerintük a függetlenség fő feltétele az önálló államiság, hiszen ha visszatekintenének az általuk olyannyira dicsért szlovák állam idejébe, láthatnák, hogy bár önálló volt, az sem volt független, a hitleri Németország vazallusa volt. A nacionalisták által emlegetett nemzeti érdekek akkor élveznek prioritást, ha a nemzet veszélyben van. Ha nincs, akkor a polgári érdekeké az elsőbbség, és ma ez a helyzet. Megkérdeztem néhány nacionalistasoviniszta beállítottságú egyént, mi az, ami szerinte veszélyben van, amit foggal-körömmel védeni kell? Köntörfalaztak egy darabig, kiderült, hogy a nemzeti érdekeket politikaiakkal és egyebekkel keverik, majd kibökték: a nyelv. De hiszen a nemzeti nyelvvel nincsenek problémáink! Nincs szükség a nyelvtörvényre, a nyelv törvényesítésével csak ártunk a nemzetnek és magának a nyelvnek is. Egyáltalán, az államot nemzeti alapon elképzelni ma már retrográd gondolat, a nemzeti áílamok a 18-19. században alakultak, s az, hogy nekünk akkor nem volt lehetőségünk erre, nem jelentheti azt, hogy ma mindenképpen be kell pótolnunk. Tudatosítanunk kell, hogy Szlovákia mindig nemzetiségileg vegyes terület volt, nem szabad nemzetiségek szerint sorokba rendezni az állampolgárokat, majd eszerint osztogatni a jogokat. A modem államok ma már nem nemzeti alapon, hanem a területi elv alapján szerveződnek, erre van nekünk is szükségünk, ennek kellene tükröződnie az új alkotmányunkban is. - önt - néhány, a közelmúltban nagy nyilvánosság előtt tett megjegyzése alapján - sokan magyarbarátnak tartják. A magyar kisebbség problémáival azonban foglalkozott a távolabbi múltban is. A mi magyar kérdésünk című tárcájában például egyebek között a következőket írja: „... a csehszlovák vezetők .. .politikai öntudatosulásra és fellépésre kényszerítik a magyar kisebbséMéry Gábor felvétele get. Amennyiben azonban sikerül őket kimozdítaniuk az eddigi óvatoskodásukból, talán meghökkennek majd, hogy mit is sikerül életre kelteniük". Mire gondolt pontosan ezzel az utolsó mondattal? - Igen, magyarbarátnak tartanak, de ez így nem igaz. Külön-külön egyik nemzetnek, nemzetiségnek sem vagyok ily módon barátja, én csak a demokrácia elveinek következetes érvényesítéséért szállok síkra minden esetben. Ami a magyar kisebbségről írt tárcámat illeti, melyet e népcsoport a nyolcvanas évek végén lezajló, az akkori vezetés részéről kiinduló manipulálásáról írtam, az említett mondatot megpróbálom a mai viszonyokra vonatkoztatva elmagyarázni: nem csodálkozhatunk azon, hogy ha megindul a demokratizálódás folyamata és megjelennek a szélsőséges erők a szlovák politikai életben, akkor megjelennek a magyar kisebbség soraiban is. A pluralizmus polaritást jelent, mely szükségszerűen a felszínre hozza a szélsőséges erőket. Ezért a kérdést nem lehet börtönökkel megoldani, mint azt az előző rendszer tette, de semmiképpen nem szabad hagyni, hogy összetűzésekre kerüljön sor a nemzetiségek között. A megoldásnak mindenképpen politikainak kell lennie, olyan törvényes alapok megteremtését feltételezi, melyek minden felmerülő problémára megadnák a megfelelő választ. Ehhez azonban az kell, hogy leüljünk egy asztalhoz és tárgyilagos megbeszéléseket folytassunk, hogy túllépjünk a személyeskedésen és a kölcsönös gyalázkodáson. Én annak idején sokat tárgyaltam Duray úrral, sok mindent tőle tudtam meg a magyar kisebbség helyzetéről, több dologban egyetértettünk, amiben viszont nem, arról is kulturált dialógust folytattunk, a megegyezés szándékával. Ez az, ami hiányzik ma a szélsőséges mozgalmakból mindkét oldalon, a tárgyilagos dialógus igénye. Meddő és igen éles hangú nyilatkozatcsatákat folytatnak, ugyanakkor viszont meggyőződésem, hogy a délszlovákiai problémák nagy része művi, úgy lettek „odaszállítva", fentről, illetve némely esetben lentről. A háttérben rafinált értelmiségiek állnak, akik több-kevesebb sikerrel képesek úgy beállítani a dolgokat, hogy természetes reakcióknak, hihetőknek tűnjenek. - A novemberi eseményeket követően a magyar kisebbség kilépett a politikai szélárnyékból, kezébe vette sorsának további alakítását. A három megalakult párt, illetve polgári mozgalom, az FMK, az MKDM és az Együttélés közül e két utóbbi koalícióra lépve nemzeti alapon szerveződött, és a kisebbség (kisebbségek) érdekeinek közvetlen védelmét vállalta föl, míg az FMK az NYEE-hez csatlakozva közvetett módon, az egész társadalom demokratizálása felől közelítve viszonyul a kérdéshez. Dn szerint melyikük lesz sikeresebb, illetve melyik a megfelelőbb út kisebbségünk (kisebbségeink) számára? - Számomra mindenképpen- az FMK választotta út a szimpatikusabb, tárgyilagosabban képviseli ugyanis a kisebbségi érdekeket (is). Az imént már említettem: a nemzeti érdekek akkor kerülnek az előtérbe, amikor a nemzet közvetlen veszélyben van, egy civilizált, konszolidált társadalomban a polgári érdekek a fontosak. Az FMK ezeket képviseli, ezért inkább megfelel a korszellemének. A másik út követői rámutatnak ugyan a kirívó problémákra, de nagyon gyakran túlságosan is kiélezik a dolgokat, s a túlkapások túlkapásokat szülnek. Az Együttélés ugyan sokszor csak reagál a szélsőséges megnyilvánulásokra, de esetenként ők is kezdeményezik ezeket és ez, bárki áll is mögötte, az egész ország számára káros. Vegyük például a komáromi magyar egyetem kérdését. Ennek a megnyitásához jelenleg nincsenek meg sem a gazdasági, sem a személyi feltételek, ahogy semmilyen más egyetem megnyitásához se. Ezek objektív nehézségek, melyek azonban az idő múlásával kiküszöbölhetők lesznek. A pillanatnyi nehézségek miatt azonban nem szabad az indulatokat felkorbácsoló megjegyzéseket, nyilatkozatokat tenni. - Mint publicistának mi a véleménye arról, hogy egy eddig viszonylag komolynak számító szlovák napilap olyan nyilatkozatot jelentetett meg, melyben egy mozgalom a szlovák nemzet megsértéseként állítja be, hogy egy emlékünnepségen megjelent két magyar nemzetiségű vezető politikus is? - Véleményem szerint a sajtó még keresi a helyét, az új szerepét a pluralista társadalomban. Az, hogy mindent ki lehet mondani, le lehet írni, illetve közzé lehet tenni, nagyon csábító, s ennek néhány lap képtelen ellenállni, vagy talán nem is akar, hiszen folyik a harc az Qlvasók kegyeiért, mindegyik igyekszik érdekes, színes ienni. A nagy tarkaság, az, hogy bizonyos lapok bármit közzétesznek azonban elvesz az írott szó súlyából. Annak idején a szamizdatainknak sokkal nagyobb súlya volt, de a hivatalos sajtó sorközi üzeneteinek is. Ez a mostani nagy szabadságnak köszönhetően már nincs meg, a jövőt illetőleg azonban biztos vagyok benne, hogy csakhamar pontosan megállapítható lesz majd, mely lapok azok, amelyek meg akarják őrizni komolyságukat, az írott szó súlyát. KLUKA JÓZSEF Lesz-e szovjet—Japán közeledés? A viszály almája B

orisz Jelcin távol-keleti körútja során a múlt hét végén hét szahalini városban és a Kuril-szigeteken is járt. A helyi vezetőkkel főként arról tanácskozott, miként lehetne Szahalínt a szabad vállalkozások övezetévé nyilvánítani (ez valami hasonló lenne, mint a kínai különleges gazdasági övezetek), ami az ittenieknek lényeges gazdasági önállóságot jelentene. Szahalinon ezt a gondolatot támogatják, a térség súlyos problémáinak megoldását várják tőle. Jelcin sem kerülhette meg a Kuril-szigetek problémakörét, a központi szovjet vezetés álláspontjával összecsengett, amikor azt mondta, hogy a négy vitatott szigetnek a Szovjetunióhoz kell tartoznia, de hozzáfűzte, hogy ugyanakkor demilitarizálni kellene azokat. Főleg az utóbbi hónapban foglalkozik ismét többet a világ a Kuril-szigetekkel, miután a hét fejlett tőkés ország houstoni csúcstalálkozóján Japán bejelentette: 5,6 milliárd dolláros kölcsönt nyújt Kínának, viszont a Szovjetunió hitelkérelmét elutasította. Kaifu Tosiki kormányfő ezt éppen a szovjet-japán területi vitával indokolta. Tokió visszaköveteli a Kuril-sziget csoporthoz tartozó négy szigetet, amelyeket a Szovjetunió a második világháború vé-, gén szállt meg - a japánok szerint jogtalanul. Pontosabban három szigetről - Iturup, Kunasir, Sikotan valamint egy kis sziklás szigetcsoportról van szó, amelyet a japánok Habomainak neveznek. Ez a vita a második világháborúnál is régebbre nyúlik vissza. Röviden utalni kell a múlt századi adatokra, hogy érthetőbbek legyenek a mai álláspontok. Az első, 1855-ös orosz-japán szerződés lezárta a korábbi konfliktusokat, Szahaljnt közös igazgatás alá tartozó területté nyilvánította, a Kuril-szigeteken pedig megosztoztak a felek. Húsz évvel később újabb szerződés született: egész Szahalin Oroszországé lett, s ennek fejében lemondott a Kuril-szigetek reá eső részéről. Az 1904-1905-ös háborúban Japán megszállta Szahalin déli részét. 1945 februárjában, a jaltai konferencián Sztálin bejelentette, akkor hajlandó belépni a Japán elleni háborúba, ha visszakapja Dél-Szahalint és a négy szigetet. Potsdamban ezt a nagyhatalmak szentesítették, mondván, a Szovjetunió teljesítette ígéretét, s ezért az ó követelésének is eleget kell tenni. 1951-ben a San Franciscó-i konferencián Japán békeszerződést kötött azon államok többségével, amelyek az ázsiai és csendes-óceáni térségben a szövetségesek oldalán harcoltak. A békeszerződésben Japán lemondott a Kuril-szigetekről. Viszont - ez nagyon lényeges - Moszkva és Tokió nem kötötte meg a békeszerződést, mert a Gromiko vezette delegáció > Sztálin utasítására nem volt hajlandó aláírni a dokumentumot, otthagyta a tanácskozást. Az új, a hruscsovi irányvonal a külpolitikában is megpróbálta feloldani a korábbi feszültségeket. 1956-ban szovjet-japán nyilatkozatot írtak alá, amely nagyon fontos megállapításokat tartalmazott. Befejezettnek nyilvánította a két ország közötti hadiállapotot, mondván, folytatni kell a tárgyalásokat a békeszerződés kidolgozása érdekében, s ha ezt megkötik, a négy sziget közül kettőt, Sikotant és Habomait a Szovjetunió átengedi Japánnak. Ám 1960-ban japán-amerikai katonai szerződést írtak alá, ezt a Szovjetunió az ellene irányuló fenyegetésnek érezte. Visszalépett az 1956-os nyilatkozattól, mire Tokió kemény szovjetellenes propagandát indított: Ime, így lehet hinni az oroszoknak. Viszont igaz az is, hogy az akkori légkört ismerve Japán tudatosan hozzájárult a viszony megromlásához, együttműködésének Washingtonnal szovjetellenes éle volt. Közvetlenül a háború után Peking is, Washington is elismerte Moszkva szuverenitását a négy sziget felett. Az USA a hidegháborús korszakban változtatott álláspontján, Kína pedig a „kulturális forradalom" éveiben. Az Egyesült Államoknak 1956-ban még egyáltalán nem volt érdeke, hogy Moszkva és Tokió rendezze viszonyát. Amikor ók ketten már közel voltak az előbb említett kompromisszumhoz, az USA is követelni fogja Tokiótól, hogy ismerje el az amerikaiak szuverenitását Okinawa fölött." Egyetlen tokiói kormány sem ismerte el Moszkva jogát a szigetekre, mindig is ez volt közöttük a viszály almája, ez akadályozta meg eddig Gorbacsovot abban, hogy Japánba látogasson. Bár most megfigyelők biztosra veszik, hogy erre a jövő év tavaszán mégis sor kerül. De július végén, a japán parlament képviselőházának elnökét fogadva Gorbacsov elég keményen leszögezte: területi problémákról nem hajlandó tárgyalni, szerinte ez a kérdés nem is létezik. Tokió erreérzékenyen reagált, viszont egy héttel később, a Moszkvában megtartott külügyminiszter-helyettesi tárgyalások után már a két ország közeledéséről beszéltek. Ovada Hiszasi tízpontos együttműködési és segítségnyújtási javaslatot terjesztett Igor Rogacsov elé, aki azt konstruktívnak minősítette. A Kyodo hírügynökség úgy tudta, a szovjet peresztrojkát segítő műszaki támogatás, és Csernobil sérültjei számára orvosi segítségnyújtás is szerepelt a csomagban. Jól informált körök szerint Kaifu Tosiki kormányfő nem is annyira azt várja, hogy Gorbacsov mind a négy szigetet visszaadja, de ezt a gesztust igen, hogy ismerje el: létezik ilyen probléma. M

eggyőződésem, hogy meg fog születni a kompromisszum. Egyrészt azért, mert Moszkvának szüksége van a japán gazdasági segítségre, az együttműködésre. Másrészt azért, mert korunkban, a nemzetközi viszonyok átalakulásának, javulásának időszakában teljes anomália az, hogy Ázsia két legjelentősebb hatalma ne normalizálja viszonyát, hogy még mindig ne kösse meg a békeszerződést. A kompromisszum pedig az 1956-os nyilatkozathoz való viszszatérés lehet, azzal a feltétellel, hogy demilitarizálják ezt az övezetet, szovjet-japán vegyesvállalatokat létesítsenek, vízummentessé teszik itt a kapcsolatokat. Logikátlan lenne, ha Gorbacsov éppen Japán viszonylatában nem vizsgálná felül elődei politikáját. MALINAK ISTVÁN Minden félreértés volt? Lapunk augusztus 8-i számának vezércikkében (Kispénzűek kizárva?) szóvá tettük, hogy a Szlovák Mezőgazdasági Bank Rt. valószínűleg túl magasra tette a mércét, amikor 10 ezer koronában határozta meg az egyéni részvények névértékét. Ugyanitt szó esett arról is, hogy bármilyen kézenfekvőnek tűnik, ezen a furcsa alapálláson már aligha lehet változtatni, hisz az egyéni részvények jegyeztetésének határideje augusztus 10-én kitelik. Nem tudjuk, olvasóink miként fogadták a többek véleményére alapozott fejtegetést, mert visszajelzés csupán a részvénytársaságtól érkezett. Pósa Lajos mérnök kandidátus, a Szlovák Mezőgazdasági Bank igazgatója ievelében így írt: „Gyakran előfordul az életben, hogy a nem kielégítő informáltság konfliktusokhoz, félreértésekhez vezet. Az Új Szó augusztus 8-i közleményének olvasásakor a Szlovák Mezőgazdasági Bank vezetősége sajnálattal konstatálta, hogy adott esetben is félreértésről van szó. A részvények névértékét fizikai személyek részére az SZMB Rt. alapszabálya határozta meg 10 ezer, illetve 100 ezer korona értékben. Mivel a részvénytársaság alapszabálya kötelező dokumentum, nem lehet (az igyekezet ellenére) eleget tenni azok kérésének, akik kisebb névértékű részvényeket kérnek. A jövőben mérlegelni fogjuk a kisebb névértékű részvények kibocsátásának lehetőségét. Az említett írás pontatlanul közli a részvényvásárlási lehetőség időpontját. Ezért szükségesnek tartom tájékoztatni az érdeklődőket, hogy a részvények árusítása 1990 végéig tart. A fizikai személyek részére első alkalommal 1990. augusztus 30-án 9.30 órai kezdettel fogunk részvényeket árusítani a pozsonyi Juraj Dimitrov Vegyi Müvek Vernosť művelődési házában. Az SZMB által nyújtott szolgáltatásokról folyamatosan fogjuk tájékoztatni az érdeklődőket. Ennek ellenére szükségesnek tartom hangsúlyozni, hogy pénzintézetünk erőfeszítései a vidék vállalkozói aktivitásának fellendítésére, a mezőgazdasági kis-, közép- és természetesen nagyvállalatok fejlesztésére fog irányulni, beleértve az egyéni vállalkozók és a lakosság kezdeményezésének felkarolását is. Nem szándékom a kötözködés, az említett cikk szerzőjeként mégis szeretnék két megjegyzést fűzni az idézett levélhez. Tudom, hogy a részvények névértékét a részvénytársaság alapszabálya határozza meg. Csakhogy az nem önmagától született, valaki kidolgozta, valakik jóváhagyták. Amikor túl magasnak ítéltem a 10 ezer koronás névértéket, nem az alapszabályt, hanem a dokumentumot előkészítő bizottság alapállását kérdőjeleztem meg. Lehet, egyeseknek nem tetszik, mégis fenntartom a véleményemet, hogy az egyéni részvények névértékének meghatározásánál túl magasra tették a mércét. Ami pedig az egyéni részvények jegyeztetésének határidejét illeti, tudomásom szerint a részvényesek első közgyűlésén határozták el, hogy az érdeklődésre való tekintettel megemelik az alaptőke tervezett értékét, s év végéig meghoszszabbítják a részvényjegyeztetés határidejét. Amikor én érdeklődtem, merthogy magam is mérlegeltem a részvényvásárlás lehetőségét, személyesen Pósa úr még úgy tájékoztatott, legkésőbb augusztus 10-ig kell a banknál jeleznem vásárlási szándékomat. Elismerem, ezt az információt később pontosítanom kellett volna. Tekintet nélkül arra, hogy a vásárlási határidő meghosszabbítása sovány vigasz a vállalkozási lehetőségtől eleve megfosztott kispénzűeknek. KÁDEK GÁBOR ÚJ SZÚ 4 1990. VIII. 30.