Új Szó, 1990. augusztus (43. évfolyam, 178-204. szám)

1990-08-30 / 203. szám, csütörtök

Tőkés László: Egymás hite által is erősödhetünk Rövid beteglátogatáson a miskolci kórházban Az augusztus 7-i autóbalesetről, illetve a medencecsonttörést és fej-, valamint mellzúzódást szenvedett Tőkés László gyógykezeléséről, egészségi állapotáról a közelmúltban rendszeresen tájékoztattuk olvasóinkat. Igaz, minden alkalommal a miskolci megyei kórház orvosainak a tájékoztatása alapján, ugyanis a sérültnek a műtét után napokig teljes nyugalomra volt szüksége, tehát vele személyesen nem beszélhettünk. Szerencsére az állapota az utóbbi napokban sokat javult, így az elmúlt hét végén - ha rövid időre is - meglátogathattuk. Bár szinte egymásnak adtuk a kilincset nála, mégis frissnek tűnt és mindenkit szívesen fogadott. Beszélgetés közben ágyában nem egyszer félig ülő helyzetbe tornázta magát, ám közben a testi fájdalom jeleit egyszer sem engedte arcára. • Püspök úr, balesete nálunk, Szlovákiában is kétszeresen megdöbbentette az embereket, ugyanis a hír hallatán igen sokan arra, az önt rendkívül élesen támadó cikkre is gondoltak, amely néhány nappal korábban jelent meg a Romania Mare című hetilapban... - Valóban sokan asszociálják a balesetet ezekkel a fenyegető jelenségekkel, és ha elvonatkoztatunk a valóságtól, akkor teljes joggal. Ebben az esetben, véleményem szerint, nem volt szándékosság, de tény, hogy az ilyen dolgokat megfogalmazó és közreadó emberektől minden kitelik. Tehát egy ilyen írást nem csupán mint sajtókuriózumot kell venni, hanem mint fenyegető előjelét a bármikor megtörténhetőnek. Szerintem egy fatális és ugyanakkor banálisnak nevezhető baleset ért. Megtörtént. Megsérültem, ám mintha lenne ebben a balesetben valami gondviselésszerüség is, mert egy gyorsuló folyamatot fékezett meg, egy irracionálisán felgyorsuló tevékenységet fékezett meg az Úr Isten. Minden túlzás nélkül ennyi előnye van tehát a dolognak, ugyanis nem lehetett volna már sokáig bírni azt az iramot, amit rám rótt december és az azt követő időszak. S úgy érzem, hogy valamilyen célja volt velem a Jó Istennek, mert annyi balesetből és veszélyből mentett már ki, vitt tovább, hogy minden belemagyarázás nélkül úgy érzem, ismét „jogosítványt" kaptam a túlélés által arra, hogy folytassam a Pál apostol szerinti nemes harcot. • Amikor ez év áprilisában hazánkban járt, ígéretet tett arra, ha lehet, a közeljövőben újból eljön, s Kassára, valamint környékére is ellátogat. Jóllehet, ez egy ideig most nem jöhet számításba, ám a felgyógyulás, felépülés után? - Nekem, minden túlzás nélkül, nagyon közel áll a szívemhez Felvidék és Kárpátalja, így egyben a kettő, és készültem, készülök oda. Szeptemberben akartam felvenni a kapcsolatot azokkal, akik meghívtak és aki egyáltalán számít ott magyar vonalon. Úgy érzem, hogy a hitünk képlete alapján egymás hite által is erősödhetünk. Nem közömbös és nem kis tétel volna egy ilyen átlós egymásratalálás. Egyébként ezt akartam kifejezésre juttatni azzal is, hogy a püspökszentelésre, az én felszentelésemre a pozsonyi Mikó püspök urat kértem fel. Gondolom, az érzékenyebb lelkek fel is fogták, hogy ez jelképes cselekedet is volt. Szerintem ugyanis a szlovákiai és a romániai magyarság számára szinte üdvösebb lenne egy ilyen, kiépítésre váró kapcsolat, mint például az anyanemzettel. Ismétlem, sok tekintetben. Egyfajta prioritást adnék ezeknek a kapcsolatoknak. Egyebek között azért is, mert engem például bántott az, hogy az ún. erdélyi ügy mellett elhomályosodott a felvidéki magyarság és az anyaország határain kívül élő többi magyarság ügye, pedig ha van valamilyen kérdés, amelyben nem léteznek többségi szempontok, akkor az a kisebbségi kérdés. • Szlovákiából megítélve ebbén nyilvánvalóan az is közrejátszott, történelmi számbavétel. Mondanom sem kell, milyen fontos. Tehát én együtt szemlélem a Makkai Sándor féle általános, önmagunk revízióját és a nagyon időszerű, megható Csoóri féle szellemi-erkölcsi revíziót. • Az önvizsgálat, önértékelés szerint hogy érzi magát két és fél héttel a nem kis műtét után? - Nagyon gyorsan telik az idő, pedig úgy hiszem, vagy tíz napig nem is voltam beszámítható. Másfél hétig csak kóvályogtam és a fájdalomcsillapítók meg a betegség nem is éreztették velem az idő igazi múlását. Azóta? Azóta pedig, hála Istennek, egyre jobban érzem magam. Előbb naponként javult az állapotom, most meg mintha már óráról órára gyógyulnék. Persze, ez még mindig túl szépen hangzik ahhoz képest, hogy szeptember 20-án állhatok majd először a bal lábamra, hogy a romániai magyarok helyzete más, nehezebb volt, mint a miénk Pozsonytól Nagykaposig. - Bizonyára ez is igaz, de én úgy látom, hogy ott nem teremtődött meg egy olyan egységes önálló nemzetiségi kultúra, mint például Erdélyben. Már pedig a kultúra minden nemzet és nemzetiség számára igen komoly önfenntartó erő. • Időszerű tehát Közép-KeletEurópában is az a szellemi-erkölcsi revízió, amelyet Csoóri Sándor a televízióban a minap kifejtett, megmagyarázott. -Ehhez csatlakoztathatjuk Makkai Sándor egyik könyvcímeként is szereplő önmagunk revízióját. A legáltalánosabb kisebbségi igényként fogalmazta meg, ha jól emlékszem a harmincas évek elején, hogy az önösszeszedésnek, a revízió az alapfeltétele. Talán ez az egyetlen revízió, amire nem mondható rá, hogy „vétkes revizionizmus". Az önösszeszedés, az önvizsgálat tulajdonképpen a bűnbánatot egyetemességében meghaladó társadalmi, s egy további hónappal később a jobbra. Tehát lényegében két hónapba telik, amíg egyáltalán elindulhatok úgy-ahogy, mankóval. A mai, kiállást és cselekvést igénylő időben ez igencsak lesújtó, mert hát képletesen szólva prüszkölnek a paripák és hív a csatatér, és... Fizikai tehetetlenségemnek „előnye", hogy szellemiekben sokkal intenzívebben ki tudom használni ezt az időt, lehet tervezni, átgondolni a dolgokat. Most pihenek, de azért a világ fejleményeit innen is figyelemmel követem. Meglep például, hogy mennyi hasonlóság mutatkozik a csehszlovákiai és romániai indulatok, hisztériák között, pedig most talán nincs semmilyen tengely és összebeszélés, és mégis mintha egy zsinóron rángatnák a kedélyeket. Figyelem a történéseket és közben hiszek, bízom a jó akaratú, tisztességes emberekben, s abban is, hogy az európai nemzetek és nemzeti kisebbségek békés együttélése a jövőben nem csak vágyálom lesz csupán. Beszélgettünk még néhány percig. A lábadozó beteg elismeréssel nyilatkozott a miskolci kórház személyzetének gondviselő munkájáról, magatartásáról, majd elmondta, hogy a szakemberek döntése alapján a további kezelése rövidesen Budapesten folytatódik. Miután az Új Szó szerkesztői és olvasói nevében is mielőbbi gyógyulást, teljes felépülést kívánva elköszöntem tőle, újabb látogatók kopogtattak és nyitottak be hozzá. GAZDAG JÓZSEF (a szerző felvétele) Szálláscsinálas ÚJ szú 5 1990. VIII. 30. A lévé' - melyhez illetéktelenül hozzászólok - nem szerkesztőségünkbe érkezett. A Rádiófórumnak címezték, ott is hangzott el, tegnap reggel néhány perccel hét óra előtt. Ha valamit,, félrehallottam", annak nem annyira előrehaladott életkorom, hanem tizenkét emeletes lakóházunk és az ablak alatt húzódó forgalmas út átlagon felüli zajtermelése az oka. Mindazonáltal úgy vélem, a hangszóróból kiáramló lényeg eljutott a tudatomba. Szóval: egy munkás - nyilván derék, szorgalmas, pár hónappal ezelőtt szavazó, előtte, utána adófizető polgár - panaszolta, hogy levelet kapott, melyben felszólították, hogy egy héten belül hagyja el azt az átmeneti lakásául szolgáló munkásszállót, melynek egy szobájában negyedmagával lakik. Az ok? Kell az épület a képviselő uraknak és hölgyeknek. Igen, nekik kell, méghozzá ilyen sürgősen! Azoknak, akikre a szavazás idején - nyilván a szabad választások feletti örömében - ô is voksolt. A szerkesztő néhány szóval ecsetelte a prágai albérleti viszonyokat. Ennek lényege: kiadólakás nincs, vagy pedig... remélem jól hallottam az összeget: havi 1500 korona vagy annak megfelelő keményvaluta. Hát kérem, ugye csupa öröm az élet, főleg a levélíró munkásé az, akit ilyen távlatokkal kecsegtet egy néhány soros, pecsétes kis levél! Ki írta, ki tette rá a bélyegzőt, nem tudom, de valami azt súgja: nem olyan polgártárs, akinek egy héten belül el kellene hagyni lakását. Pedig bízisten megérdemelné! Tény, hogy a Szövetségi Gyűlés népakaratból választott képviselőinek joguk van arra, hogy bokros teendőjüket megfelelő kultúrát, nyugalmat biztosító épületben, ne pedig mondjuk egy parki padon görnyedve végezzék, azonban nem biztos, hogy egy keményen dolgozó munkások lakhelyéül szolgáló szállás egy héten belüli kiürítése jelenti számukra az egyedül üdvözítő megoldást. Az sem elhanyagolható kérdés: vajon őket megkérdezte-e a szálláscsináló, mielőtt levelét megírta? Nem valószínű! Képtelen vagyok ugyanis elhinni, hogy a képviselő urak és hölgyek így köszönnék meg a választópolgárok bizalmát. Nos akkor ki volt az, és egy korábban kissé elkoptatott kérdés: mi a teendő? A mondat első feléré egyáltalán nem, a másikra - bár illetéktelenül és nyilván hozzá nem értő módon - talán tudok válaszolni: képviselőinket - átmenetileg - egy nem reprezentatív és a külföldiek által ritkábban keresett szállodában is el lehetne helyezni, míg a mai gyors és haladó építési módszerek alkalmazásával elkészülne az őket joggal megillető végleges épületük. Az ultimátumszerű kilakoltatásí parancsok ugyanis az inkvizíció régen meghaladott, sötét korszakára, nem pedig egy fejlett jogállamhoz illó hatósági intézkedésre emlékeztetnek. Ha a buzgó szálláscsináló a szállodai módszert kivihetetlennek tartja, lakása egy részét bocsássa a képviselők rendelkezésére! Ezzel a probléma egy töredékét megoldaná, és nyilván lakásában még neki is jut annyi hely, ahol a jól végzett munka után megérdemelt pihenésre hajthatja le a fejét (kJ.) „Bármikor azonnal tárgyalunk" Lapunknak nyilatkozott a dunai vízmű magyar kormánybiztosa Augusztus 24-én váratlanul magyar parlamenti küldöttség érkezett Bősre, hogy megismerkedjen a két ország között már-már ismételten politikai vitát kavaró épülő vízlépcsővel. Ebből az alkalomból kértünk interjút dr. Sámsondi Kiss Györgytől, a dunai vízmű magyar kormánybiztosától. - Doktor úr, mikor nevezték ki önt a beruházás kormánybiztosává, korábban mivel foglalkozott, s hivatalba lépése óta sikerült-e áttekintenie a bősi problémát? - Július 9-én neveztek ki, de nem a beruházás, inkább a „kiruházás" kormánybiztosává. Építész vagyok, egész életemben tervezőmérnök voltam. Kicsit ugyan „eltorzult" a pályám, mert rendszertervezéssel, úgynevezett környezeti, építésfejlesztési kérdésekkel foglalkoztam. Egy-két érdekes külföldi, nemzetközi szintű munkám is volt az Európai Közösségeknél, az Egyesült Nemzetek Szervezete iparfejlesztési bizottságában, a Morális Újrafelfegyverkezés Bizottságánál és olyan helyeken, amelyek kicsit predesztináltak arra, hogy a mostanihoz hasonló jellegű munkával bízzanak meg. Azért választottak ki erre a feladatra, mert úgy érezték, nem védem a mundérját egyik félnek sem - sem az ökológusoknak, sem a vízépítőknek. Ez a semlegesség viszont manapság nem jelentheti azt, hogy az embernek nincs környezetvédelmi szemlélete. Meggyőződésem, hogy ma az, aki felelős szinten nem környezettudatos szemlélettel dolgozik, kollektív öngyilkosságot készít elő. Azt, hogy sikerült-e a bősi problémát a maga bonyolultságában a rendelkezésemre álló rövid idő alatt áttekintenem, nehéz megmondani, de kinevezésem óta éjjel-nappal ezzel foglalkozom. - Az erőmű, a Körtvélyes-Dunakiliti tározó feltöltését illetően mi a magyar kormány jelenlegi álláspontja? - A magyar kormány májusi programjában teljesen tiszta álláspontot képvisel. Szeretné elkerülni a vízlépcső üzembe helyezését, de természetesen nem óhajtja semmiféle befejezett tény elé állítani a partnereit. - Hogyan fogadták Magyarországon Vladimír Mečiar szlovák kormányfő múlt hétfői kijelentéseit? - A nyilatkozatról csak a sajtóból értesültünk, ezért nem biztos, hogy egyértelmű. Mindenesetre szeretnénk azt úgy felfogni - ezt a magyar hírközlési médiákban és szlovák partneremnek is elmondtam -, hogy nem akarnak minket ismételten olyan helyzet elé állítani, mint amilyenbe tavaly ősszel az akkor még, enyhén szólva, ellenőrizetlen végrehajtó hatalom zsarolással állított. - Cseh-Szlovákiában egyes politikusok többé-kevésbé elmarasztalóan nyilatkoznak a magyar kormány vízlépcsőt érintő magatartásáról. Azzal vádolják, hogy halogató taktikát folytat, kerüli a kapcsolatfelvételt, nem akar tárgyalni. Valóban halogatás folyik? - Meggyőződésem, hogy halogatás nincs. Kinevezésemet követően rögtön sajtóértekezletet tartottam, ahol jelen volt a szlovák és a cseh rádió munkatársa is. Megmondtam, bármikor azonnal tárgyalunk, méghozzá ismétlem: minden fait accompli, tehát befejezett tény elé állítás nélkül. Most beszéltem Dominik Kocinger miniszterhelyettes úrral, cseh-szlovák partneremmel. Megegyeztünk, hogy szeptember első napjaiban találkozunk és segítünk kormányainkban abban, hogy felelős döntést hozhassanak. - Elfogadná-e a magyar kormány egy független szakemberekből álló bizottság érveit, ha azok cáfolnák az erőművel szembeni környezetvédelmi aggályokat? - Elnézést kérek, de attól félek, a kérdés kicsit jogtalan, tudniillik az aggályokat olyan komoly szakemberek fogalmazták meg, hogy nincs nemzetközi szakbizottság, amely ezt meg tudná szüntetni. Josef Vavroušek, a cseh-szlovák kormány minisztere és Keresztes K. Sándor, kormányunk környezetvédelmi minisztere a dublini értekezleten megállapodtak abban, felkérik az Európai Közösségek illetékes bizottságát, bocsássanak rendelkezésünkre szakértőket. Mi ezek véleményét elfogadjuk. Kinevezésüket természetesen kizárólag a cseh-szlovák és a szlovák kormánnyal közösen fogjuk megejteni. Az ezzel kapcsolatos döntést, amely szeptemberben várható, Kocinger kormánybiztossal a közeljövőben kívánjuk előkészíteni. A halasztással kapcsolatban el kell itt mondanom azt is, hogy a vízlépcsővel kapcsolatos tények mindkét kormányt sokkolták, úgy érzik iszonyatos döntés előtt állnak. Egy rengeteg pénzbe került beruházást abbahagyni, leállítani, esetleg lerombolni vagy rossz hatásfokkal üzemeltetni iszonyatos helyzet. Mi azonban talán egy icipicit előnyben vagyunk. Kérjük ne haragudjanak ránk azért, hogy egy kicsit előbb ébredtünk rá a problémákra, Ez nem azért van, mert mi okosabbak, „szebbek" vagyunk, hanem azért, 'mert előbb volt 1956, mint 1968! - Vladimír Ondruš, a szlovák kormány alelnöke a korábbi rezsim politikusaihoz hasonlóan azt mondotta, a magyar fél nem dokumentálta kielégítően ökológiai aggályait. Az erőmű környezeti hatásaitól tartó, arra figyelmeztető hazai szakemberek munkájával kapcsolatban olyan vélemény is van, hogy semmi újat nem állapítottak meg, sőt mintha azok a magyarországi érveket „koppintották" volna le. Mi erről a véleménye? - Nem hiszem, hogy „lekoppintásról" van szó. Úgy tudom, Szlovákiában a veszélyek feltárását nagyon komoly, tekintélyes szakemberekből álló bizottságok dolgozták ki. Igaz, megállapításaik sokban hasonlóak, mint a tőlük függetlenül dolgozó magyar kutatók eredményei. Különböző politikusok és szakemberek szájából nagyon sokszor elhangzott: nincs teljesen bebizonyítva, hogy ökológiai katasztrófa fenyeget, hogy a több tízmilliárd korona értékű ivóvízkészlet veszélyeztetve van, és hogy óriási mezőgazdasági, biológiai, illetve ökológiai károk lesznek. Ha én építészként tervezek egy házat, azt kell bizonyítanom, hogy az nem dől össze. Nem elég, ha azt mondom, nem biztos, hogy összedől. - Politikusaink elmarasztalóan nyilatkoztak arról, hogy a magyar kormány vízlépcsővel kapcsolatos álláspontját kifejtő november 30-i levelét visszavonta. • • - Ezzel kapcsolatban megjegyzem, hogy még a demokratikus hatalomátvétel előtt voltunk, mikor a régi magyar kormány - amelynek összetétele fokozatosan demokratizálódott - lépésről-lépésre igazodott a közvélemény és a szakemberek álláspontjához. Ne felejtsük el, hogy akkoriban Cseh-Szlovákiában egy bizonyos fáziskésés volt. A magyar kormány tehát akkor szorongatott helyzetében - hiszen még félsztálinista rezsimekkel volt szomszédságban - kénytelen volt megalkudni, kevesebbet mondani azokból az érvekből, amelyek rendelkezésére álltak, mint amennyit közölhetett volna, így tehát fejlődés állt be az érvelésben és egy kicsit még most is ez történik. A látogatás kapcsán szeretném még elmondani, nagyon mély hatással voltak ránk azok a tisztaszemű, intelligens, angolul kitűnően beszélő fiatal szlovák természetvédők, akikkel találkoztam. Bennük látom a jövőt, annak ellenére, hogy ma még megalkuvásokat kell tenni. Arról viszont egyértelműen biztosíthatom a cseh-szlovák és a szlovák kormányzatot, hogy Magyarország semmiképpen sem kívánja befolyásolni véleményüket. Természetesen személyes kapcsolatok léteznek, de ez a világon mindenütt így van. Köszönjük az interjút. POMICHAL RICHÁRD