Új Szó, 1990. augusztus (43. évfolyam, 178-204. szám)

1990-08-28 / 201. szám, kedd

Újra hódít a romantika! De hogy ez kell-e nekünk...? Ez kell nekünk, gondoltam a minap Komáromban, a Magyar Ifjúsági Szövetség első országos közgyűlésén Mlinkovics Róbertet, a szövetség egyik alapító tagját hallgatva, az ilyen példák tudják lángra lobbantani az elmúlt évtizedek szocreáljától. elsivárosodott lelkünk, elegünk van az egy szál kézigránáttal egész tankhadosztályokkal szembeszálló magányos hősökből, olyanokra van szükségünk, akik a munkahelyüket otthagyva az egész valójukat az Ügynek szentelik, egy ilyentől vezérelve akár arra is készek lennénk, hogy egy szál gránáttal a répanadrágunk farzsebében egész tankhadosztályokkal szálljunk szembe... Ez kell nekünk, gondoltam néhány perccel később Geönczeöl Zsuzsára, a másik jelenlevő alapító tagra figyelve, omoljanak a légvárak, tapostassék meg a rózsaszín szemüveg, átgondolt gazdaságpolitika kell ide, jó (és lehetőleg külföldi) kapcsolatok, szakemberek, nyereséges kisvállalkozások, minél több új munkahely és pénz, pénz, pénz... Mindkettőjükre szükségünk van, próbáltam aztán összekomponálni a két gondolatot, milyen szerencse, y hogy találkoztak, hogy a közös cél összehozta a szuggesztív egyéniségű férfit és a reálpolitikus, jó kapcsolatokkal, kivételes szervezési tehetséggel bíró nőt; mily szép is lenne, ha... A hovatovább egyre inkább a szentimentalizmus felé hajló merengésemből egy mindenki (?) számára váratlan fordulat ragadott ki: Mlinkovics Róbert a meglehetősen idillikus első fél óra után frontális támadást indított Geönczeöl Zsuzsa (szerintem a realizmus tégláival körülbástyázott) állásai ellen. A tüzérségi támogatást (csak mozsárágyúval ugyan, de mégis) az alapszervezetek küldötteivel szembeni emelvényen egyszerű tagként számomra érthetetlenül helyet kapó Kelemen László biztosította. Komolyra fordítva a szót, lássuk a Geönczeöl Zsuzsára órák hosszat zúduló, Mlinkovics Róbert részéről a piadesztálról való teátrális levonulással, grimaszokkal és a védekező fél zavart, ám mindvégig tárgyilagos beszédébe való közbeszólásokkal tarkított vádak érdekesebbjét: Geönczeöl Zsuzsa jogtalanul képviseli a szövetséget a SZISZ-vagyon felosztásáról folyó kerekasztal-tárgyalásokon; annak a 200 ezer koronának, melyet az oktatási minisztériumtól a MISZ részére kapott, számlát nyitott Pozsonyban, holott a szövetség központja Komárom; nem informálja a komáromiakat (lásd Mlinkovics Róbert) a kerekasztal-tárgyalások eredményeiről; nem foglalkozik eleget a szövetség ügyeivel; harmincnyolc éves, tehát aligha tud fiatalosan gondolkodni (ez utóbbi Kelemen László „tüzérőrmester" időzített bombája volt). És most nézzük a vádlott válaszait: Geönczeöl Zsuzsát annak idején a szövetség öt alapító tagja bízta meg a már említett tárgyalásokon való képviselettel, erről megbízólevele is van. Ezt ugyan egy furcsa levélben Mlinkovics Róbert néhány héttel a közgyűlés előtt visszakövetelte és mintegy szélnek eresztette őt, ezt azonban a visszahívott nem tekintette érvényesnek, mivel a levelet csak két alapító tag és Kelemen László (?) írta alá. Úgy vélte, megvárja a közgyűlés döntését az ügyben. Ami a 200 ezer koronát illeti, melyet ő talpalt ki Pozsonyban, azért utaltatta át külön számlára, mivel Mlinkovicsék az addig alaptőke nélküli szövetséget is adósságokba verték: vajon mennyire lennénk megfontoltabbak, ha pénze is lenne az ifjúsági szervezetnek? A kerekasztaltárgyalások kapcsán elmondta (amit mellesleg minden újságolvasó, az ifjúság ügyei iránt érdeklődő ember tud), hogy azok sokáig holtponton voltak, így nem volt miről informálnia a komáromiakat. Hogy nem foglalkozott a szövetség ügyeivel, azt már a bevezetőjében elmondott szavai is cáfolták, melyekben a különböző külföldi cégekkel, szövetségekkel, illetve az oktatási minisztérium képviselőivel folytatott tárgyalásai egyáltalán nem lekicsinyelhető eredményeiről számolt be: alaptőkét, különböző nyomdaipari berendezéseket és rendkívül előnyös gazdasági szerződést szerzett a szövetségnek. Ö dolgozta ki a szövetség alapszabályait is, s mindezt a munkaideje után. A korára tett megjegyzésre csak annyit mondott, hogy harminchét éves, és hogy tud-e fiatalosan gondolkodni, azt a szervezet érdekében ez idáig végzett munkája alapján ítéljék meg. A közgyűlés küldötteit - akikről egy jó darabig azt hittem, hogy szunyókálnak, annyira passzívan figyelték az eseményeket - egyáltalán nem győzték meg Geönczeöl Zsuzsa racionális válaszai, érvei, így a pártatlan szemlélőben felmerült a gyanú: ezek meg vannak dolgozva, pontosan tudják (vagy legalábbis sejtik), mi lesz a vita, a közgyűlés vége, csak illemből ülnek itt. Ezt az a tény, hogy egy részük közvetlenül a szövetség elnökségére leadott szavazatok után azonnal, néhányan meg még az eredmény kihirdetése előtt távoztak, csak megerősíteni látszik. Valamint az is, hogy a küldöttek jelentős része a közgyűlés előtt Mlinkovics Róbert társaságában az őrsújfalusi honismereti táborban töltött néhány napot, így elég lehetőség volt a saját személyének népszerűsítésére, illetve az „ellenség" befeketítésére. De nézzünk vissza a távolabbi múltba, s a gyanú, hogy a közgyűlés Mlinkovics Róbert részéről tulajdonképpen az elnöki poszt megszerzéséért megvívandó harc színtere volt, csak tovább erősödik: néhány nappal a közgyűlés előtt érdekes interjút olvashattunk Mlinkovics Róberttel a Napban, ahol már a MISZ elnökeként szerepel, s melyben kategorikusan kijelenti, hogy amikor majd „a szervezet anyagi helyzete lehetővé teszi a bérezett elnökséget, továbbra is ez marad" a főállása. Ezt a kijelentését ugyan a Fiatalok stúdiója legutóbbi adásában nyilvánosan megtagadta, újságírói elhallásról beszélt, mindenképpen árnyaltabb képet kaphattunk volna azonban a dologról, ha a rádió riportere az interjút készítő hölgyet is felkeresi mikrofonjával. Addig ugyanis, míg az interjú készítője nem vallja be, hogy tévedett (?), én nem vagyok hajlandó hitelt adni Mlinkovics Róbert szavainak. Annál is inkább, mivel úgy tűnik, a vele interjút készítő újságírók mindig „elhallanak" valamit: a közgyűlésen ugyanis többek között azt állította, hogy nem tud a pozsonyi alapszervezet tevékenységéről, nincs is regisztrálva nála, tehát nem létezik, a lapunk május 4-i számában vele készített villáminterjúban viszont hivalkodva jelenti ki, hogy „Pozsonyban niár működik a MISZ, ott történelmi előadások voltak..." A közgyűlés kicsúcsosodását egyértelműen az elnökség és az elnök személyének megválasztása jelentette, melyről már szóltam néhány szót, lefolyása azonban talán egy többoldalas jogi tanulmány témája is lehetne. Megkérdőjelezhető például, miszerint annak ellenére, hogy a közgyűlésre minden alapszervezet csak két küldöttet delegálhatott, miért képviseltette magát a nagy többség három-kilenc fővel? És miért hagyták mindannyiukat szavazni? Egyáltalán, szavazóképes volt-e a közgyűlés, ha nem képviseltette magát az összes alapszervezet? Érdekes lenne annak tisztázása is, hogy miért nem vett részt a közgyűlésen az összes alapító tag. Azért maradtak-e távol, mert nem érdekli őket a szövetség, ahogy ezt Mlinkovics Róbert állította, vagypedig azért, mert nem is értesítették őket a közgyűlésről, ahogy ezt Geönczeöl Zsuzsa állította? A titkos szavazás eredményeképpen a MISZ elnöke Mlinkovics Róbert lett, Geönczeöl Zsuzsának még az elnökségben sem jutott hely. A képlet tehát a következő: ifjúságunk egy része számára nagyobb súllyal esik a latba, ha valaki a munkahelyét otthagyva szervezget (hat nézőt vonzó koncertet, mondjuk), mintha a napi realitásokkal számolva az oly prózai anyagiak után lohol a munkája mellett, tegye ezt akár a köz érdekében is. E csoport számára humoros, romantikus, sőt dicső dolog, ha valaki munkanélküli (a küldöttek vidáman, szinte elismerően heherésztek egyikük ilyen bejelentésén). Röviden: a közgyűlésen a ma már meglehetősen fülledt romantika diadalmaskodott a józan szemlélet fölött (mit nekünk a pénz, mit nekünk a munkahely, lobogás, nagy szavak, hősies gesztusok szükségeltetnek, kérem, nem a realizmus kicsinyes béklyói). Hogy ez a szövetség számára előny-e, arra a jövő adja meg a választ. Én borúlátó vagyok. KLUKA JÓZSEF SZEMBENÉZÉS ÚJ SZÚ 1990. VIII. ,24F

egyelmezem magamat. Szigorúan kényszerítem énemet, hogy ne csak a napi politika történéseire figyeljen. Mégis meglepő dolgok történnek önmagammal. Szigorú fegyelemmel leültetem magamat minden reggel az íróasztalhoz. (Egy regényt kellene végérvényesen birtokba vennem, mert már két hetet kések a róla írandó kritikával, szegény szerkesztő már a plafonon jár.) Mégsem megy gyorsabban. Mindegyre fegyelmezÖNMAGAMMAL nem kell magamat. Kénytelen vagyok úgy tenni, mint amikor a Kiserdőben időnkénti kocogásaim közben megritkul a levegő. Meg-megállok és mélyeket lélegzem. A különbség csak annyi, hogy mostanában a lélegzetvétel sem csökkenti a légszomjat. Más az, kérem, amikor a tüdő szomjazik, és megint más, amikor a lélek. Ezen nem segítene az oxigénpalack sem. Naponta ismeretlen nevű emberek szivattyúzzák el a lelket működtető szellem levegőjét. Helyette mérges * gázt eregetnek. Van, amikor apró patronjaikat sütögetik el, de egyre gyakrabban nehezen meghatározható eleggyel töltött tartályaikról billentik félre a fedeleket. Gázálarc sem kell nekik ahhoz, hogy közvetlenül közelről figyeljék az emberek reagálását. Olyankor büszkék tettükre, hiszen milliókat sikerült ismét megijeszteni. Elvonják figyelmünket a munkáról, helyette elbizonytalanodva kapkodunk, vagy éppen tanácstalanul téblábolunk. Ez a levegőszennyezés nem szüntethető meg ipari szerkezetváltással, gyártmánykorszerúsítéssel. Ez a gáz egyes emberek lelkében termelődik. Eléggé erőteljes küzdelmet kíván az embertől, önuralmat és szüntelen készenlétet. Mindez reflexszerű reagálást eredményez. Szinte kizárja az értelmiségi léthez nélkülözhetetlen higgadt figyelést. Attól tartok, hogy ezek a levegőszennyezők idővel elérik céljukat. Az emberek megszokják bűzös gázaikat, s a mesterséges hiány megfordítja lelkük tüdejének működését. Ez a láthatatlan gáz így egyre több embert kábít majd el, és taszít a csalóka lelki gyönyör állapotába. Nem lesz szükség az intellektus nyugtató ózonjára, elfelejtik a hit erejét, elhagyják a forrást, eldobják maguktól testvéreiket, meggyűlölik szomszédaikat. A tőlük különbözőket ellenségüknek tekintik majd, és tévedhetetleneknek hiszik magukat. Anyáiktól tanult nyelvüket felsőbbrendűnek nyilvánítják, s a velük együtt élők létezéséhez csak ez a nyelv ad majd jogosítványt. F

egyelmezem magamat. Szigorúan kényszerítem énemet a higgadt, megfontolt munkára. Figyelnem, gondolkodnom, mérlegelnem, elemeznem, összegeznem kellene. Nem lehet kivárni, nem lehet másokra hagyatkozni. Csak a szigorú önfegyelem menthet meg bennünket a kapkodástól, a reményvesztéstől, a megadástól. DUSZA ISTVÁN Hírek a hírlapszolgálatról Miért nehézkes a megrendelések intézése • Sok vagy kevés az újság • A kézbesítés ráfizetéses November óta alaposan megnőtt a lakosság információéhsége. Azok is rendszeresen vesznek kezükbe lapot, akik korábban nemigen érdeklődtek a világ dolgai iránt. A kiadók, a legtöbb esetben másként van. Éva magánszemélyek is bőven gondoskodnak arról, hogy színes legyen a választék. Ezzel szemben viszont állandó bírálat tárgyát képezi a hírlapszolgálat, mely nem tartja a lépést a lakosság igényével, sőt a lapgazdák követeléseinek sem tesz maradéktalanul eleget. Szerkesztőségünkbe is számtalan levél, panasz érkezik. Egy részük arra vonatkozik, hogy a standokon nem kapható az Uj Szó, a levélírók másik csoportja pedig azt kifogásolja, hogy még a megrendelésüket sem fogadják el. Az újságpiacon kialakult helyzet elemzésére kértük fel Ján Kollár mérnököt, a pozsonyi Központi Távközlési Igazgatóság igazgató helyettesét. - Kezdjük az előfizetés körüli problémákkal. Nem ritka eset, hogy a posta alkalmazottjai egyszerűen elutasítják az érdeklődőt, vagy jobb esetben közlik vele, egy-másfél hónap múlva lehetséges a lap kézbesítése. -A posta alkalmazottjainak és a kézbesítőknek kötelességük elfogadni a megrendeléseket, arról ugyanis az egyes járási hírlapszolgálati adminisztráció dönt, ők csupán oda továbbítják ezeket. A hoszszú megrendelési időre is van magyarázat: Szlovákia-szerte fokozatosan áttérünk az előfizetési díjaknak az összevont inkasszóval együtti fizetésére. Ezt a nyilvántartást számítógép segítségével végezzük, tehát egy bizonyos átfutási időre szükség van, amíg a megrendelő inkasszó cédulájára kerül az újságért, folyóiratért fizetendő összeg. Ez körülbelül az az egymásfél hónap, amire a postai alkalmazottak hivatkoznak. Persze nem törvényszerű, hogy a megrendelő az említett ideig ne kapja a napilapot. Ez tulajdonképpen az illetékes dolgozókon múlik. Nekik kényelmesebb és biztonságosabb ez a megoldás. Ugyanis amíg a megrendelő nem fizet, egyszerűen nem adják az újságot, attól tartva, hogy az illető közben meggondolja a dolgot és végül is nem rendeli meg, a legrosszabb esetben pedig még a hitelben kézbesített példányszámokért sem fizeti ki a pénzt. A hetilapok, illetve folyóiratok esetében ezért negyedéves a várakozási idő. - Tehát a munkájukat egyszerűsítik, illetve a kockázatot kerülik el az ilyen intézési móddal. És önök a központban tehetetlenek velük szemben? - Többször és rendszeresen foglalkozunk ezekkel a nem kívánatos jelenségekkel. Az érintettek gyakran a túlterheltségre hivatkoznak, hogy azért ilyen rugalmatlan az ügyintézés, vagy pedig azt vetik fel, hogy érdemes lesz-e a hitelbe adott lapok ára miatt bírósághoz fordulni. És az is az igazsághoz tartozik, hogy néhány járásban, főképp a Nyugatszlovákiai kerületben, most állnak át a számítógépes nyilvántartásra és valóban sok a munkájuk az ott dolgozóknak. De Pozsonyban ez utóbbi indok miatt nem volna szabad, hogy valakit is elutasítsanak. - Megrendelni sem egyszerű a lapot, de a standokon sem juthatnak hozzá az érdeklődők. - Ennek is több oka van. Az Új Szó iránt nagy a kereslet. A kiadótól mi kérhetünk nagyobb példányszámot, de ha nem tud adni, hiánycikké válik a lap. És nem árulok el titkot, hogy úgy próbálunk segíteni, hogy az előfizetést „szabályozzuk", hogy a szabad eladásra is jusson. -Ezek szerint a hírlapszolgálat nem érdekelt abban, hogy mindenki megkapja előfizetőként vagy pedig a standokon a keresett lapját. - Az előfizetéses lapterjesztés veszteséges tevékenység. A hajtóanyagok árának emelése 35 millió koronával növeli költségeinket. Ezt valahol meg kell keresnünk. -És a standokon árusítóknak sem érdeke, hogy egyre több lapot adjanak el? - Egyértelműen kimondhatom, nem. Köztudott, hogy a tavalyi béralapot idén maximálisan 0,3 százalékkal léphettük túl. Arról már nem is beszélve, hogy Szlovákiában 16 napilap jelenik meg - 11 központi, 3 kerületi és 2 esti hírlap - s ezeket szinte lehetetlen úgy elhelyezni, ahogyan mindegyik kiadó szeretné: az övé legyen a leginkább szem előtt. Nagyon sokat bírálják eladóinkat, azt viszont senki sem veszi figyelembe, hogy a tavalyihoz képest mennyivel több a munkájuk és ugyanennyi pénzért kénytelenek dolgozni. -A hírlapszolgálatot érő vádakhoz általában hozzáteszik: megteheti az önkényeskedést, hisz monopolhelyzetben van... - Ezt vissza kell utasítanom. A korábbi sajtótörvény is lehetőséget adott, hogy a kiadók saját maguk terjesszék a lapjukat. Miért nem éltek vele? Bizonyára meg volt és megvan rá az okuk, mert nagy részük ma is minden vád ellenére a mi szolgáltatásainkat veszi igénybe. - Manapság legtöbbet emlegetett fogalom a privatizáció. Tehát a konkurencia megteremtése szükséges ahhoz, hogy előbbre léphessünk. - Nem vagyok a privatizáció ellenzője, csupán arra szeretnék rámutatni, hogy a hírlapszolgálat esetében szélesebb összefüggésekben kell nézni ezt a kérdést. Nem ügy egy stand magánkézbe adása. A főváros nagyforgalmú helyén - mert a magánvállalkozó az ilyenhez ragaszkodik s ez természetes -, ha ő maga megegyezik a kiadóval és egyenesen a nyomdából szállítja a napilapokat, illetve atraktív drága folyóiratokat kínál, minden további nélkül akár 10 ezer koronát is megkeres. De kérdem én: ki vállalja magára a lakótelepén lévő standot? Ott örül az eladó a 2300 koronájának, mert fizetett szabadsága is van, meg a betegbiztosítással sincs gondja. A standon való árusítás csupán a „föle" a mi tevékenységünknek, s ez vonzó a vállalkozók számára. De próbálja meg valaki privatizálni a hírlapszolgálat adminisztrációját. Azt is nehezen tudom elképzelni, hogy a Szlovákiában lévő 1600 stand tulajdonosa saját maga szerezze be és szállítsa a lapokat. Még talán a folyóiratok megoldhatók, de a napilapok, melyeket mindenki recjgei szeretné olvasni, nehezen. Es abban sem vagyok biztos, hogy a kiadók hajlandóak lennének-e több mint ezer szerződést kötni a magánmegrendelőkkel, mert azért valami alapján az ilyen kapcsolatoknak is működniük kell. Ha pedig igen, az igen széleskörű adminisztrációt venne igénybe. - Mi tehát a megoldás? - Bízom benne, hogy a következő évben már nem lesz bérstopp, hogy senki sem fog beleszólni, mire fordítjuk a pénzünket. Véleményem szerint az egész hírlapszolgálat működésére kell megoldást találnunk. Mert az emberek csak azt látják, - és miért is érdekelné őket más -, hogy mikor milyen kínálat van a standokon, a hírlapszolgálathoz viszont a lapok expediálása, szállítása és kézbesítése is hozzátartozik. A hírlapszolgálat önálló részvénytársaságként is működhetne. Gond viszont, hogy a postával évek alatt kiépített igen szoros kapcsolatunk felbontása milyen következményekkel járna. - Végezetül mit ajánlj azoknak, akik az említett nehézségek ellenére is szeretnék megrendelni és minél előbb naponta az otthonukban kézhez kapni az Új Szót? - Forduljanak egyenesen a járási hírlapszolgálat adminisztrációjához (Administrácia PNS) és megkönnyítik a megrendelés folyamatát, ha az inkasszó nyilvántartási számát is feltüntetik a megrendelőlapokon. DEÁK TERÉZ