Új Szó, 1990. augusztus (43. évfolyam, 178-204. szám)

1990-08-28 / 201. szám, kedd

Megalakult a Magyar Történészek Világszövetsége Augusztus 21-24. között került sor Budapesten a Magyar Történé­szek II. Tudományos Találkozóiára, amelyen a magyarországi történé­szeken kívül részt vettek a tudo­mányág csehszlovákiai, romániai, ju­goszláviai, kárpátukrajnai és ausztri­ai művelői, sőt a nyugat-európai és amerikai emigrációban élők közül is számosan megjelentek. A találkozó Mátyás király halála 500. évforduló­jának, valamint az 1956-os magyar szabadságharc és forradalom 34. évfordulójának jegyében zajlott. A szakmai-tudományos eszmecse­rén túlmenően a találkozó megfelelő alkalmul szolgált a különböző orszá­gokban élő és alkotó magyar törté­nészeknek egymás kölcsönös meg­ismerésére és a kapcsolatterem­tésre. E találkozón alakították meg a Magyar Történészek Világszövet­ségét. A Világszövetség - az elfoga­dott alapszabályok értelmében - működését fokozatosan kiterjeszti minden olyan területre, ahol magyar történészek működnek. Elsőrendű célja a világ különböző országaiban élő magyar történészek közötti ál­landó és rendszeres kapcsolatok megteremtése és ápolása, valamint a tudományos információk és esz­mék cseréje. A Világszövetség to­vábbi fontos célkitűzésének tartja a kisebbségi sorban vagy emigráci­óban élő magyar történészek műkö­désének támogatását. Fellép a ma­gyar történelem szabad művelését, illetve oktatását gátló intézkedések ellen. A Világszövetség létrehozói meg­választották a szervezet tisztségvi­selőit és választmányát. Elnökké Benda Kálmánt (Magyarország), társelnökké Jakó Zsigmondot (Ro­mánia) és Deák Istvánt (USA), tit­kárrá pedig Szarka Lász/óf (Magyar­ország) választották. A Világszövet­ség választmányában két tag képvi­seli a csehszlovákiai magyar törté­nésztársadalmat: Popély Gyula és Püspöki Nagy Péter. A Magyar Történészek II. Tudo­mányos Találkozójának utolsó nap­ján tartották meg azt a nagy érdeklő­déssel kísért kerekasztal-beszélge­tést, amely a kisebbségi sorban élő magyarság történetírásának helyze­tét, feladatait és kilátásait volt hiva­tott megvilágítani. A csehszlovákiai magyar történetírás problémáiról, il­letve a történészek gondjairól és kutatási céljairól Popély Gyula tartott részletes beszámolót. (U) Megkezdi működését a Csehszlovákiai Magyar Amatör Színjátszók Egyesülete SZEPTEMBER 29-én, LOSONCON! Japán menedzserek A Sony japán társaság bejelentet­te, hogy kiváló menedzsereket küld Kelet-Európába, akik majd az ottani vezető beosztású dolgozókat tanít­ják be. A japán menedzserek csoportját a Sony cég pénzügyi és személyzeti kérdésekkel foglalkozó szakembe­rek, illetve a kutatási és fejlesztési osztály tanácsadói képezik. Bulgá­riában, Csehszlovákiában, Magyar­országon, Lengyelországban és Ju­goszláviában már október végén szemináriumot szerveznek. Külde­tésük a kelet-európai vállalatok tá­mogatása a piacgazdálkodás új fel­tételeinek megteremtésében, s egy­ben fejleszteni kívánják a kereske­delmi kapcsolatokat. (Č) Szombaton Rimaszombatban tar­totta összejövetelét a Csehszlováki­ai Magyar Amatőr Színjátszók Egye­sületének előkészítő bizottsága. Az a néhány tagú választmány, amelyet februárban Komáromban választott meg a hazai magyar színjátszás szimpatizánsainak és aktív támoga­tóinak akkor és ott tartott, amatőr­színjátszóinknak saját egyesületet szorgalmazó tanácskozása. Igaz, február óta (még az idei aszályban is) rengeteg víz folyt le a Dunán, így joggal kérdezheti bárki: nem túlsá­gosan hosszú-e a szándék kinyilvá­nítása és a szeptember végére ter­vezett alakuló gyűlés között elszala­dó idő? Őszintén szólva valóban hosszabb a kelleténél; ám a Rima­szombatban az elmúlt hét végén tartott tanácskozáson is megmutat­kozott, hogy már önmagában ez a tény is hűen tükrözi a hazai ma­gyar amatőrszínjátszást uraló hely­zetet. Azt az áldatlan állapotot, amelynek révén amatőrszínjátszá­sunk egén esztendők óta gyülekez­nek a viharfelhők. Magyarán: szín­játszóink valaha sokkal szebb napo­kat megélt tevékenységében évek óta a pangás jelei mutatkoznak; ez pedig akarva-akaratlanul rányomja bélyegét fesztiváljaink hangulatára, a felnőtt csoportok és a diák-, illetve gyermekegyüttesek munkakedvére. Kár is lenne véka alá rejteni, hogy a hazai magyar amatőr színjátszás évek óta nem tud igazán megéledni, így a mozgalom becsületét csupán néhány együttes igyekezete tudta - sajnos, a tavalyi szezonban is - úgy-ahogy megmenteni. Aligha csoda, ha papírra vetem: mielőbb szembeszökő változásokra van szükség! Természetesen, minderről a Cse­masze előkészítő bizottságának szombati tanácskozásán is szó esett; bár a fő téma - érthetően - a szeptember végére tervezett alakuló közgyűlés előkészítése volt. Jó jel, hogy megvitatásra kész álla­potban van már a Csehszlovákiai Magyar Amatőr Színjátszók Egye­sületének alapszabálytervezete; és pontosan körvonalazódott már a Lo­soncon tartandó egynapos közgyű­lés programja is. A hátralévő időben javaslatot kell még kidolgozni a le­endő egyesület programnyilatkoza­tának szövegére; s ennél is fonto­sabb feladatnak tűnik az egyéni és kollektív támogatói nyilatkozatok gyűjtése. Erre vonatkozó információ és nyomtatvány Kassa környékén Pásztó Andrásnál, Közép-Szlováki­ában dr. Hizsnyan Gézánál, Nyugat­Szlovákiában pedig Jarábik Gabriel­lánál, Csémy Évánál és Kiss Péntek Józsefnél, illetve a Csemadok Or­szágos Választmányának Titkársá­gán (815 57 Bratislava, Nám. 1. má­ja 10-12) szerezhető be. Ide kívánkozó, alapvetően fontos tudnivaló még, hogy a Csehszlová­APRÓHIRDETÉS Baden-Baden a milliomosoké t KÖSZÖNTŐ A nyugat-német milliomosok leg­szívesebben Baden-Badenben él­nek. Tízezer lakosra 60 jut belőlük, s ezzel vezet a leggazdagabbak ál­tal előnybe helyezett városok listá­ján az NSZK-ban. A statisztika sze­rint az országban több mint 90 ezer dúsgazdag él, akinek legkevesebb egymillió márkája van. (ő) A BEATRICE ZSELIZEN A Zselizi Városi Népművelési Központ szeretettel meghív minden rajongót a BEATRICE együttes tanévnyitó bulijára, amelyre 1990. szeptember 1 -jén 20.00 órai kezdettel kerül sor a zselizi szabadtéri színpadon. ÚP-402 Az OLYMPIC ZSELIZEN 1990. augusztus 30-án 20.00 órai kezdettel a zselizi szabadtéri színpadon a városi népművelési központ rendezésében fellép a népszerű cseh OLYMPIC együttes Minden rajongót szeretettel várunk. ÚP-401 • 1990. augusztus 28-án ünnepli 50. születésnapját a szeretett feleség, édesanya, anyós és nagymama Kovács Edit Gelléren. E szép ünnep alkal­mából hosszú életet, sok boldogságot s további jó erőt, egész­séget kíván: férje: Géza, fia: Géza, lányai: Edit, Marika, menye: Zsuzsa, vejei: Péter, Vinci, valamint unokái: Marika, Petike, Editke, Réka és a kis Gézi, akik csókol­ják a nagymama fáradhatatlan ke­zét. Ú-2473 VA KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS • Köszönetet mondunk a rokonoknak, barátoknak és ismerősöknek, akik 1990. augusztus 21-én elkísérték utolsó útjára a barti temetőbe a drága férjet, édesapát és nagyapát Csókás Sándort, akit a halál 57 éves korában ragadott ki szerettei köréből. Köszönjük a sok koszo­rút és virágot, amellyel enyhíteni igyekez­tek mély fájdalmunkat. A gyászoló család. Ú-2745 MEGEMLÉKEZÉS • Életünk legfájdal­masabb napja ma­rad 1989. augusztus 28-a. Fájdalomtól megtört szívvel és könnyes szemmel emlékezünk a drága jó férjre, édesapára, apósra és nagy­apára Góbi s Lajosra (Méhi), akit a kegyetlen halál búcsúszó nélkül, súlyos betegség után, 50. életévében ra­gadott ki szerettei köréből. Emlékét és szeretetét örökké szívünkben őrizzük, örökké gyászoló bánatos felesége, fia, menye és kisunokája. Ú-2592 • Fájó szívvel emlékezünk a szeretett édesanyára, feleségre, nagymamára és dédmamára Mazúrné, Bors Erzsébetre (Nagymegyer), aki 1987. augusztus 28-án örökre elha­kiai Magyar Amatőr Színjátszók Egyesülete a jövőben szakmailag, jogilag és gazdaságilag érdekképvi­seletet akar nyújtani a hazai magyar gyermek-, diák- és felnőtt színjátszó csoportoknak. Feladatának tekinti majd a különböző képzési formák szervezését, társrendezőként a te­rületi és országos bemutatók s fesz­tiválok támogatását, valamint a ha­zai és külföldi kapcsolattartást is. A társulási törvény értelmében kí­vánja kiépíteni kapcsolatait a Cse­madokkal, emellett azonban - fő­ként szakmailag - partnerének sze­retné tekinteni a Szlovákiai Amatőr­színjátszók Szövetségét is. A Cse­masze mielőbb tisztázni szeretné az együttműködés lehetőségeit a ko­máromi Jókai Színházzal, a kassai Tháliával, valamint a Csehszlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségé­vel is. Persze, amatőrszínjátszóink­nak az igazi tartalékokat főként saját soraikban kell megtalálniuk, külön­ben még Prospero varázspálcája sem tudja visszamenteni e szép múltú mozgalmat az immár eszten­dők óta tartó, egyre aggasztóbb tü­netekkel járó pangásából. Ezért üd­vös lenne, ha a Csemasze jövő hónapra tervezett alakuló közgyűlé­se - a múlt tapasztalatait hasznosít­va - valóban új fejezetet nyitna a ha­zai magyar amatőrszínjátszók moz­galmában, amelynek épp az anya­nyelvőrzésben van pótolhatatlan szerepe. M. P. gyott bennünket. Szeretetét, jóságát szí­vében örökre őrzi a gyászoló család. Ú-2669 • Könnyes szem­mel, szívünkben so­ha el nem múló fáj­dalommal emléke­zünk 1989. augusz­tus 28-ra, amikor a kegyetlen halál rö­vid, súlyos betegség után, 66. életévében hirtelen, búcsúszó nélkül kiragadta szerettei köréből a drága, jó édesanyát, feleséget, nagymamát, dédmamát, testvért és sógornőt Barna Istvánnét (Gömörhorka). Akik szerették és tisztelték velünk együtt emlékezzenek rá e fájdalmas, első évfor­dulón. Gyászoló szerettei. Ú-2601 • Fájó szívvel és soha el nem múló szeretettel emlékezünk a drága jó fele­ségre, édesanyára, nagymamára, Bogyó Ilonkára, akit a kegyetlen halál 1989. augusztus 28-án, 58 éves korában ragadott" ki sze­rettei köréből. Akik ismerték és szerették, szenteljenek emlékének egy néma pilla­natot ezen a szomorú, első évfordulón. Szerető férje, fia, menye, valamint két kisunokája: Krisztinka és Andika. Ú-2633 MOZIK MŰSORA sajtószemle, riport, műsorajánlat. 12.00: Hirek. 12.10: Útinapló. Riport (ism.). 12.50: Pop-rock ritmusban. 12.55: Hírek. 15.00: Hírek. 15.05: Tíz perc könnyűze­ne. 15.15: Sport és muzsika (ism.). TV-MUSOR • AMFITEÁTRUM: A képzelet kínja (cseh) 21 • DUKLA: Sastörvények (amerikai) 15.30, 18, 20.30 • HVIEZDA: Rejtelmes fény a Csendes-óceán felett (amerikai) 15.30, 18, 20.30 • KERTMO­ZI: Éjféli futás (amerikai) 21 • METRO­POL: Végzetes vonzerő (amerikai) 15.30, 18, 20.30 • MIER: A nagyváros csapdája (olasz) nonstop vetítés 9-től 13-ig • Ház a Carroll Streeten (amerikai) 15,17.30, 20 • SLOVAN: Aranygyermek (amerikai) 15, 17.30, 20 • SZAKSZERVEZETEK HÁZA: Új puskák (amerikai) 17, 19.30 • TATRA: A halálosztó (amerikai) 15, 17.30, 20 • AMFITEÁTRUM: Gorillák a ködben (amerikai) • MLADÁ GARDA: A Beverly Hills-i zsaru II. (amerikai) • SLOVAN: Szabadlábon (cseh) • TATRA: Nővérek (amerikai) • ÚSMEV: Emmanuelle (francia) F1 15.50 16.05: 16.45: 17.05: 17.55: 18.25: 18.50: 19.00: 19.10: 19.20: 19.30: 19.50: 21.30 22.00 22.30 SZ1 8.00: A rendőrség naplója Katonák fóruma A Tublatanka együttes koncertje, felv. (ism.) Ifjúsági magazin . Fiatalok műsora Egy dokumentum története Tanácsadó műsor (ism.) Esti mese (ism.) Tévétorna Időjárás-jelentés Az F1 naplója Családi találkozás. Kanadai film A föld elrejtett arca. Dokumentum­film Események, kommentárok Atlétikai Európa-bajnokság, felv. SZÍNHÁZAK MŰSORA Nyári szünet! RÁDIÓMŰSOR POZSONY (magyar adás az 1017 kHz­en, a 294,9 méteres hullámhosszon): 7.00-8.00: Jó reggelt. Zenés, információs műsor, benne: Hírek, körzeti időjárás, Közvetítés a Szlovák Nemzeti Ta­nács üléséről 19.30: Fiatalok Tévéklubja 21.00: Időszerű események 21.25: Sporthírek 21.35: 3:0 a gyilkos javára. Francia bűn­ügyi film. 11/1. rész 22.40: Közvetítés a Szlovák Nemzeti Ta­nács üléséről, felv. BUDAPEST Tv1 8.25: Tévétorna nyugdíjasoknak 8.30: Neuhauséknál. NDK tévéfilmsoro­zat. XIII/1. rész 9.00: Linda. Tévéfilmsorozat. VII/7. rész (ism.) 9.50: Képújság 9.55: Parlamenti napló 16.50: Képújság 17.00: Pannon krónika 17.10: Hírek német nyelven 17.15: Szerbhorvát nyelvű nemzetiségi magazin 17.45: Tolvajok. Finn kisjátékfilm 18.15: Szám-adás. Gazdasági ne­gyedóra 18.30: Beregszászi Olga énekel 19.00: Műsorajánlat 19.10: Esti mese 19.25: Közlemények. Műsorajánlat 19.30: Híradó 20.05: Derrick. NSZK bűnügyi tévéfilmso­rozat. A hang 21.10: Parlamenti napló 21.40: Stúdió '90 22.40: Atlétikai Európa-bajnokság, felv. 23.40: Híradó 3 Tv2 Berkes Zsuzsával és Antal Imrével 17.00: Képújság 17.15: Tv2 - Riportok, időjárás, zene 17.45: Mozaik. Telefonos játék 18.00: Telesport 18.25: Gyerekeknek 18.47: Tv2 19.00: A névtelen vár. Tévéfilmsorozat. 20.01: Tv2 20.10: Zenés nyári esték. Lakodalom. A vígopera tévéváltozata (ism.) 20.56: Tv2 21.00: Híradó 2 21.20: Tv2 21.30: Szimultán 22.15: Tv2 - Nulladik típusú találkozások. Sci-fi magazin 22.50: Napzárta AZ OSZTRÁK TELEVÍZIÓ MŰSORA FS1 9.00: Hírek. 9.01: A három büfésnö. 9.30: Angol nyelvlecke. 9.45: Amerikai népda­lok. 10.00: Az emberi család. 10.30: Ol­dalnyilallás. NSZK filmvígjáték. 11.55: Az állatok paradicsomai. 12.20: Hétfői sport. 13.15: Hírek. 13.25: Mi. 13.55: Folytassa a sikoltozást! Angol film. 15.30: Te meg én. 15.35: Alice Csodaországban. 16.00: Ivanhoe. Rajzfilm. 16.55: Mini tv-híradó. 17.05: Te meg én. 17.55: Gulliver utazá­sai. 18.00: Mi. 18.30: Knight Rider. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Sporthírek. 20.15: Uni­verzum. 21.07: Rally. Tévéfilmsorozat. 22.00: Oldalpillantások. 22.10: Dr. Phibes visszatérése. Angol horrorfilm. FS2 16.45: Az Uzambara-hegyek. 17.30: Tá­jékozódás. 18.00: A három büfésnö. 18.30: Wurlitzer. 19.00: A tartományok mai napja. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Kul­turális hírek. 20.15: Gustl Bayrhammer történetei. 21.07: Külpolitikai magazin. 22.00: Tv-híradó. 22.25: Ami mindenkit érdekel. 23.55: Claus Peymann rendező portréja. 0.55: Hírek. SKY-EUROSPORT 6.00: Üzleti világhíradó. 7.00: D. J. Kat Show. 9.30: Eurobic. 10.00: Atlétikai Eb. 14.00: Csehszlovák Motor Nagydíj. 15.00: Sport dokumentumtár. 16.00: Atlé­tikai Eb. 18.00: Nemzetközi autó- és mo­torsport. 19.00: Eurosport hírek. 20.00: •Atlétikai Eb. 21.00: Vitorlázás. Sling Class-vb. 22.00: Pankráció. 23.00: For­ma-1 , Belga Nagydíj. SUPER CHANNEL 6.00: E-csatorna. 7.00: Napkezdet. 8.00: Hírek. 8.30: Egyveleg. 9.00: Hírek. 9.15: Egyveleg, óránkénti hírekkel. 17.30: Nyári hullámhosszon. 19.30: Hírek. 20.00: Ultra sport, közben 22.00: Hírek. 0.15: Hírek. 6.00: Jó reggelt a SAT 1-gyei! 8.30: Hí­rek. 8.35: Szomszédok. 9.00: Hírek. 9.05: Carson & Carson. 9.50: Tesztelés. 10.00: Hírek. 10.05: Tévébolt. 10.30: Sport. 12.15: Szerencsekerék. 13.00: Tévétőzs­de. 14.00: Carson & Carson. 14.50: Pénzügyek. 15.00: Szomszédok. 15.25: Tévébolt. 15.35: Sport. 16.40: Autósok­nak. 16.50: Sport. 18.45: Híradó. 19.05: Szerencsekerék. 19.50: Hírek. 20.00: Ün­nepek. 20.50: Sport. 22.30: A nap hírei, sport. 22.40: Spiegel tévémagazin. 23.10: Matt Houston. Amerikai film. 0.20: Sport, müsorelőzetes. 6.00: Halló, Európa! 9.10: A Springfieldek története. 10.05: Gazdagok és szépek. 10.35: Telebutik. 11.00: Művészet és üzenet. 11.05: Bolondos idők. 11.50: Csillagtallér. 12.00: Játékshow. 12.30: Klasszikusok délidőben. 13.00: Gazda­gok és szépek. 13.25: Kaliforniai klán. 14.10: A Springfieldek története. 14.55: Bolondos idők. 15.45: Hírek. 15.48: Üzleti hírek. 16.00: Mér megint Te! 16.30: Buck Rogers. Sci-fi. 17.10: Játékshow. 17.45: Csillagtallér. 17.55: Hírek. 18.00: A két fortélyos detektív. 18.45: Híradó. 19.10: Knight Rider. 20.00: Mindig azok az átko­zott nők! Amerikai filmvígjáték. 21.35: Hírek. 21.45: Explosív. 22.30: Éjjeli soly­mok. Amerikai akciófilm. 0.05: Jó reg­gelt... és Isten veletek! Amerikai szex­melodráma. 1.25: Aerobik. ÚJ szú 6 (Műsorváltozás lehetséges!) 1990. VIII. 28

Next

/
Thumbnails
Contents