Új Szó, 1990. augusztus (43. évfolyam, 178-204. szám)

1990-08-28 / 201. szám, kedd

Banánhéj-e a bösi vízlépcső? A tömegkommunikációs eszközökből múlt hét elején értesülhettünk arról, hogy a bösi vízlépcső megtekintése után Vladimír Mečiar, szlovák kormányfő úgy nyilatkozott, azt be kell fejezni. A jelenlévő újságírók közül bizonyára többnek feltűnt, hogy a probléma ökológiai vonatkozásainak a helyszínen alig szenteltek figyelmet, hacsak arról az ártéri erdők felett repülve nem esett szó. Elsősorban a beruházás műszaki és jogi problémáival foglalkoztak. Ezért azok, akik a régió további sorsáért aggódnak, úgy érezhették, hogy a látogatás a korábbi - november előtti - hasonló eseményektől alig különbözött. Igaz, most jelen lehettek az erőműellenes tábor képviselői is és az udvariassági szabályok betartása mellett minden ceremónia nélkül lehetett a kormány tagjaival kapcsolatot teremteni. A látogatás egyes mozzanatait a lehetőségekhez mérten igyekeztünk nyomon követni, megtudni, mire volt kíváncsi a kormányfő a helyszínen, kitől és milyen tájékoztatást kapott. Áthárítható-e a felelősség? Az erőmű energiatermelő részlegének problémáival Vladimír Sewald mérnök, a Trenčíni Vízerőművek igazgatója ismertette meg a látogatókat. Megtudhattuk, hogy az építkezés felfüggesztése folytán a műszaki berendezések állagának megóvása, konzerválása az első évben 90 millió koronát emészt fel. A termeléskiesésből pedig évi 9 millió korona veszteség származik. Ennek hallatán a kormányfő arra volt kíváncsi, megvizsgálták-e a szakemberek az ezzel kapcsolatos szerződéseket? Áthárítható-e a felelősség azokra, akik a késedelmet okozták? - Nézze, meg vagyunk győződve arról - válaszolta Sewald mérnök -, hogy veszteségeinket azoknak kellene megtérítenie, akik miatt erre sor került. Hivatalosan viszont a szerződést nem mi, hanem az állam kötötte. - Bocsásson meg - szólt közbe Vladimír Mečiar -, az ideológiában nagyra becsülöm a meggyőződést, de az üzleti kapcsolatokban egyáltalán nem. Alátámasztható-e jogilag, behajtható-e a kártérítés, reális-e „pereskedni" vagy nem? - Nézze, nekünk a korábbi törvények értelmében, amelyekről nem tudjuk, hogy érvényben maradnak-e vagy nem, jogunkban állt veszteségeinket azokon a személyeken behajtani, akik bizonyos szerződéseket aláírtak. Pénzünket bizonyos feltételek mellett befektettük, nyereségre viszont nem számíthatunk. A szükséges elektromos áramot tehát vagy másutt kell előállítanunk vagy máshol kell megvásárolnunk. A továbbiakban a kormányfő arról érdeklődött, mennyire ismerik az energetikai rész beruházói az erőművel kapcsolatos egyezményeket A Trenčíni Vízerőművek igazgatója közölte, hogy abban a mértékben, amennyire azok őket érintik. Megjegyezte, vállalatuk az építkezésbe csak 1987-ben kapcsolódott be, míg a beruházás egyéb munkálatai már 10 éve folynak. Ok csak az energetikai berendezések - generátorok, turbinák, vezetékek stb. - szerelésével foglalkoznak. Egy másik kérdésre elmondotta, az első áramfejlesztőt ez év július 2-án kellett volna üzembe helyezni. Vladimír Mečiar annak hallatán, hogy a berendezés szerelésével még nem készültek el megjegyezte, hogy az energetikusoknak tán még jól is jött a beruházás befejezésének felfüggesztése A tiltakozás persze nem maradt el, ugyanakkor az igazgató azt is bevallotta, hogy a munkát nem sürgetik, hiszen az üzemvízcsatorna üres. Ennek ellenére az egész energetikai blokk már késznek tekinthető. Mégis a pótmegoldás? A beruházás vízgazdasági részét Ivan Veselý, az érintett vállalat igazgatója mutatta be. Elmondotta, hogy a még elvégzendő munkálatok tekintetében tartják magukat a kormány április 23-án hozott döntéséhez. Az üzemvíz- és felvízcsatornán csak a földmunkákat, a csatornafalak humuszolását végzik, amely az eróziót hivatott megakadályozni. Vladimír Mečiar elsősorban arra volt kíváncsi, érdemes-e a magyar fél jóindulatára várni... - Ez attól függ - válaszolta az igazgató -, hogy meddig kell várnunk. A magyar kormány 1989. november 30-i levele után mi azon a véleményen voltunk, hogy a kétéves felfüggesztésre tett javaslatot érdemes elfogadni. Ha azonban (a magyar fél szándékából adódóan - a szerk.) az tovább tartana, akkor a pótmegoldást kellene választani annak ellenére, hogy - ahhoz képest, amiről le kellene mondanunk - ezt a változatot műszakilag nem • tartjuk a legszerencsésebbnek. A továbbiakban úgy vélekedett, hogy Röviden, a tényekhez ragaszkodva ennyit lehet elmondani Vladimír Mečiar bősi látogatásáról. Néhány kérdés azonban mégis ide kívánkozik: találkozott-e vagy mikor óhajt nyilvánosan találkozni a szlovák kormányfő a vízerőmű üzemeltetését ellenőrző, környezetvédelmi katasztrófától tartó hazai ökológusokkal, vízügyi szakemberekkel? Meghallgatja-e a Duna mente lakosságának, az érintett területek földműveseinek véleményét? Mikor válaszol a kormány a Dunaszerdahelyi Járási Nemzeti Bizottság tanácsa által eljuttatott tiltakozásra? Mikor kapnak érdemleges választ az erőmű ügyében azok a parlamenti képviselők, akik már hónapokkal korábban interpellációban fejtették ki aggályaikat? POMICHAL RICHÁRD Magyarország idővel átértékeli erőműellenes magatartását, s így a vízlépcsőrendszer az eredeti terveknek megfelelően (!) valósulhat meg. A következő kérdésre felelve határozottan leszögezte, hogy a pótmegoldás nem lenne költségesebb, véleménye szerint mintegy két milliárd koronába kerülne. - Ezek szerint tehát a pótmegoldás olcsóbb, mint a várakozás - jegyezte meg a szlovák kormányfő. Ivan Veselý ismertette, hogy mindez természetesen több tényezőtől függ, s bejelentette, számításaik szerint az üzemeltetésre a munkálatok megkezdését követően 37 hónap múltán kerülhetne sor. A tervelókészítés jelenleg a tanulmány szintjén van. Az év végéig azonban képesek azt úgy kidolgozni, hogy a következő évben - sőt részben már az idén is - megkezdhessék a munkát. A későbbiekben ismét Vladimír Sewald vette át a szót. Utalt az ország energetikai helyzetére, arra, milyen jelentőséggel bírt volna, ha az erőmű 8. turbináját július 2-án üzembe helyezik. Ecsetelte a vízi erőművek, s a bősi megoldás hőerőművekkel szembeni műszaki előnyeit is. A megismerhetőség határán? A késő délutáni órákba nyúló látogatás sajtóértekezlettel zárult, melyen a kormányfő elsősorban az erőmű energetikai és diplomáciai vonatkozásait boncolgatta. - Hogy Szlovákia energetikai mérlegét rendbehozzuk, a már megkezdett beruházások befejezésén kívül három lehetőségünk van - jelentette ki. - Lebonthatjuk a Jaslovské Bohunice-i Atomerőmű A 1-es blokkját, s helyébe két újat építhetünk. Más lehetőség, hogy Mohiban építünk kettővel többet, vagy megkezdjük a kecerovcei tervek megvalósítását. Az utóbbi Kelet-Szlovákiában tömegtiltakozást váltott ki. Szerettünk volna más megoldást találni, a szakemberek viszont meggyőztek arról, hogy a geológiai feltételek másutt alkalmatlanok. Úgy látszik, időnként üzemeltetni kell a vajáni erőműSorozatom bevezetőjében Grendel Lajost idéztem a „félelemről". Az előző részben meg más megvilágításban feleségem, Nagy Irén, a Gabonaváros volt bemondónöje szólt erről. Hát igen! Tipikus. A férfiember előre fél, mert hajszálidegei a veszély), a védőháló nélküli trapéz-ugrást előre jelzik. S a nő? Itt a legtöbb esetben másként van. Éva anyánk keséi utóda a veszedelem súlyára csak „post festum" döbben rá. Előre nem kap jelzést. így aztán, mert a halálosnak szánt döfést még sem vágták hátába, nem ismeri fel, mily veszedelmek partjain kódorgott. Nem is ismeri fel a bajok jöttét és így nem érhet el a félelem tudatosításáig. Emlékszem, mely iszonyú félelem vett rajtam erőt az augusztus 24-i éjjelen, amikor magam indíttatásából a hamis és álnok parancsra halni-kész magyar kiskatonához szóltam. Féltettem őket és féltettem a mieinket! Aztán, emlékszem, jött a felelósségrevonás. Ez már jóval szeptember harmadika után történt, az úgynevezett „normalizálódás" korszakának elején. - Ki engedte meg magának, Nagy, hogy szemét fenyegetéssel ijesztgesse szövetségeseinket, a parancsot teljesítő magyar néphadsereg katonáit? Én meg szemtelenül vágtam vissza: - Mi az, hogy ki engedte meg? Hát hol voltak maguk, hát pincelyukban bújdostak akkoriban maguk? Magyarországból, sőt a hazai „hazafi Verái Jánosok" soraiból is megindultak a névtelen levelek, telefonüzenetek, fenyegetések: „Készítjük az akasztófát!" Persze a mieink nagyja a Csallóközben, Gömörben, keleten, kik mellénk álltak, nem voltak kevesen. A fiatalok lelkesedésből, az öregebbekben még ott csengtek a visszacsatolás utáni józan intelmek, a demokrácia utáni vágy. A kijózanodás óhaja. Ám az erőszak egyre nőtt, a rádióban is. Rövidesen a kabát ki, kabát be lovagok: Širokai, Jacko, Marko és a talpnyaló hívei meghozták döntésüket: megfosztottak állásomtól, töröltek a Csemadok elnökségéből, kizártak az Újságírók Szövetségéből. Utcára kerültem. De nemcsak engem ért el a bosszú, számunk egyre gyarapodott. Ezzel egyidöben napról napra gyűlt a kárörvendők, a tapsikolok száma, megmutatkoztak az álbarátok s kevesedtek az együttérzők. Vigasztalan napok, hetek, hónapok, évek következtek. Elkeserítő idők jöttek, de biztatást is kaptunk, nem is keveset. Már a Gabonaváros idején jöttek együttérzö, névvel, pontos címmel ellátott levelek: „Ha szükség lenne, nálunk megbújhat." Patthelyzetben a Szlovák Nemzeti Tanács Ha lép, a mattot (bírálatot) semmiképpen sem kerülheti el. Alig néhány hete dúlta fel a kedélyeket a szövetségi képviselők járandóságairól szóló vita, akik, mint ismeretes, 16 ezer koronás havi járandóságot indítványoztak maguknak, s végül 13 ezer koronás parlamenti jövedelmet szavaztak meg. A szlovák parlament bizottságai a múlt héten vitatták meg a saját képviselőik jutalmazásáról és költségeiknek térítéséről szóló törvénytervezetet. A hetekkel ezelőtti közfelháborodás hatására inkább csak négyjegyű számoknál maradtak A képviselők alapfizetése ezek szerint 5500 korona lenne, 2000 korona átalányt kapnának (étkezési költségek, napidíj), s további kétezer koronát az ilyen-olyan költségeik fedezésére (telefon, szakirodalom, napi sajtó, másoltatás stb.). Az eleve jól gondolt törvénytervezet, amely a „reális helyzet felismeréséből" (Dobos László) indult ki - talán nem is annyira meglepő módon - ellenállásba ütközött. Hiába hangoztatta František Mikloško, „vállaljunk szolidaritást választóinkkal", az emberek többsége érthető módon csak a saját zsebével hajlandó szolidáris lenni (s ugye, a képviselő is csak ember). Országos politikai probléma, feszültség keletkezhet, ha a szlovák parlament képviselői csak 9500 koronát szavaznak meg maguknak, mivel a Cseh Nemzeti Tanács képviselői is 13 ezer korona megszavazását tervezik. Vitatható, melyik parlament tekintélye szenvedne emiatt csorbát. Ugyancsak meglepő érvelésként hallgattam viszont azt, hogy azért kell a szlovák parlamentben is 13 ezret megszavazni, mert az ember társadalmi presztízsét (tekintélyét) a jövedelme határozza meg - mondta ezt egy olyan képviselő, aki arra panaszkodott, hogy lenézték, mert sok munkával is csak havi hétezret (7000 koronát!) keresett. Bárhonnan nézzük is, kényelmetlen helyzet ez. A szövetségi parlament képviselői olsősorban azért szavaztak meg 13 ezer koronás havi járandóságokat, hogy biztosítsák a feltételeket azoknak, akik valóban hivatásos politikusként, profi módon kívánják ellátni feladataikat. Más kérdés persze, hegy ez csak azok számára nagy jövedelem, akik puszta jelenlétükkel növelik a parlament „tekintélyét", s hogy valójában csak nekik kifizetődő képviselősdit játszani. Ha a szlovák parlament kisebb jövedelmet szavaz meg képviselőinek, úgy tűnhet, rosszabb „munkafeltételeket" biztosit azoknak, akik valóban profi módon kívánnak képviselni minket, s ezzel mintegy elismerné másodhegedűsi szerepét a Szövetségi Gyűléssel szemben (mégpedig akkor, amikor a tagköztársaságok szerepének megszilárdításáról beszélünk). Ugyanakkor persze itt van a közvélemény ítélete, a létező jövedelmi viszonyok, de ezzel szemben az is, hogy a felelősségteljesen ellátott képviselői mandátum nehezen hasonlítható össze a szakmák és hivatások döntő többségével. A törvénytervezet legnagyobb és egyben legorvosolhatatlanabb hibája az, hogy általánosít. Minden egyes képviselőnek jár az alapfizetés, s a 2000-2000 korona összegű átalányok. Különbséget tenni azonban nem lehet a képviselők között - még akkor sem, ha a pártok jelölőlistáiról olyanok is bekerültek a parlamentbe, akik egyéni szavazólistán aligha jutottak volna szavazathoz. Bekerültek, mert az állampárt hatalmi mechanizmusai nem tették lehetővé, hogy egy-két kivételtől eltekintve politikai személyiségek szülessenek a párt sorain kívül, s hogy már az első szabad választásokon hiteles személyiségekre szavazzunk. A képtelen, tehetségtelen képviselőknek juttatott jövedelemmel így közvetve még holnap is az állampártnak, elnyomó mechanizmusainak adózunk majd. Ám remélhetőleg, már csak két évig. FEKETE MARIAN Jöttek szeretetet sugárzó apró figyelmességek, forró tea, forró kávé, meleg étel.Xozma nem egy emberi kézfogást, ölelést kapott, Bakoss csokoládét, Delmár virágot. Az emberi együttérzésnek velem kapcsolatos és máig is emlékezetes bizonyítékait szeretném felemlíteni. Annak a bizonyos éjszakának a reggelén, amikor a katonákhoz szóltam, a fal mellé húzódva osontam hazafelé, bocsánat a póri példálózásomért: bizony baj volt a „zabszemmel". Az ASO-átjárónál, a Posta utcán egy középkorú asszony lépett hozzám s egy kiskosámyi szőlőt tartott elém ezekkel a szavakkal: - Éjszaka hallgattam önt, látásból és hangjáról ismerem. Köszönöm, köszönjük kiállásukat. Két esztendeje történt: a pozsonyi magyar vöröskeresztesek csoportjával Badacsonyban jártunk. Egy borozó kerti asztalánál helyet találtunk, ahol már nagyobb, németül beszélő ismeretlen társaság ült. Mi öten voltunk,. Feleségem, Štrbík Dóra meg én és feleségével Molnár Aurél, a budapesti rádió volt főmunkatársa. Kocintgattunk, beszélgettünk mi is. Egy kicsit hangosabban szólhattam, mert egyszerre csak az egyik német hirtelen felugrott. Rám mutatott: - Én magát valahonnan ismerem! - Nekem - válaszoltam - jó arcmemóriám van, de nem emlékszem. - Megvan! - kiáltotta most már az idegen. - Mesto obilia, Gabonaváros! * A hátamon, a homlokomon a hideg verejték csapott meg. - Kérem, nem tudom már a nevét, ám annyit igen, hogy Jenő. Sohasem felejtem el azokat a napokat, amikor a dolgok rosszra fordultak. Én azonmód azonnal nyugatra távoztam, pedig jó állásom volt, vegyészmérnök voltam Sellyén és minden rokonságom a Tisza partján él. Engedje meg, hogy megköszönjem önnek azt az éjszakát. Menesztésem után gyakran kaptam Budapestről hívó leveleket a tévében és a rádióban dolgozó barátaimtól, íróktól, színészektől, zeneművészektől; jöjjek át, lesz becsületes elhelyezkedési lehetőségem. Még ma is őrzöm Passuth László, Gobbi Hilda, Palotai Boris, Győry Dezső, Darvas Iván ily értelmű levelét. Maradtam. Maradtam, mert aki 1968-ban ,,á"-t mondott és előzően sok-sok éven át a magyar szót vitte a felvidéki magyarok közé, az „rokkant" közkatonaként sem hagyhatja el a veszélybe került bárkát Hittem az 1968-ban megkezdett útban. 1990-ben elégtételt

9 Nem a rádió, nem az Újságíró Szövetség, nem is a Csemadok közgyűlése adta meg. Nem. De most nemrég a magyar Országgyűlés, amikor a tisztelt ház megbélyegezte a magyar hadsereg augusztusi ..bejövetelét". Hát mégis nekem volt igazam

1 A minap levelet kaptam barátomtól, Darvas Ivántól, több mint félszáz esztendeje tartó igaz, emberi kapcsolatunkat bizonyította hozzám intézett soraiban, amikor a közösen eltöltött régi-régi prágai napokkal kapcsolatban feltett kérdésemre: milyenek a mai érzelmi és lelki kapcsolataid a Moldva-parti „Arany várossal"? - így rezonált: Hosszú időn át leginkább negatívumban mutatkozott meg ez a „lelki kapcsolat". 1968 óta nem vitt rá a lelkem, hogy betegyem a lábamat csehszlovák területre. Egyszerűen nem tudtam volna elviselni, hogy ferde szemmel, nézzen rám valaki, hogy szégyenkeznem kelljen a magyarságomért, hogy egy kalap alá vegyen bárki is a megszállókkal. Ezért inkább szenvedve, kínlódva lemondtam a prágai utazásokról. Iván jöhetsz' Prága és a prágaiak szeretettel várják a magyar színművészt és országgyűlési képviselőt, az egykori rövidnadrágos prágai gyerkőcöt ÚJ SZÚ 4 1990. VIII. 23. vet is - mondotta. Halkan azonban hozzátette: „még egy út van, nem építünk semmit és olyan ipari struktúrát alakítunk ki, amely energiatakarékosabb." örvendetes hírt közölt a Novákyi Hőerőművel kapcsolatban: az üzemeltetők 1996-ig olyan intézkedéseket hajtanak végre, melyek folytán az eleget tesz a környezetvédelmi követelményeknek. Vladimír Mečiar szerint feltételezhető, hogy a Cseh Köztársaság 1994-ig még képes lesz Szlovákia energiaellátásának segítésére, várható azonban, hogy 1994-ben - vagy tán még korábban - náluk is komoly energetikai problémákkal kell megküzdeni, s a termelés csökkenni fog.. A bősi erőművet a szlovák kormány elnöke energetikai helyzetünk neuralgikus pontjának, banánhéjnak nevezte, amelyen elcsúszhatunk. A továbbiakban bejelentette, fokozni fogják a diplomáciai aktivitást. A kérdés nemzetközi vonatkozásainak vizsgálatát jogi szakértőkre bízzák, megvizsgáltatják a cseh-szlovák kártalanítási igények érvényesítésének lehetőségét. - Vannak^ bizonyos, magyar fél által előterjesztett javaslatok, amelyekben érdekeltek, valószínűleg azonban azokról addig nem tárgyalunk, míg a mi érdekeinket nem fogják érdemben kezelni. Más kiút nincs - szögezte le. A

z erőmű ökológiai vonatkozásaival kapcsolatban azon az állásponton volt, az ökológusok nem bizonyították be egyértelműen, hogy „társadalmi veszteségek" következhetnek be (!). Ha az üzemeltetésnek valóban katasztrofális környezeti hatása lesz, akkor majd azt leállítjuk. - Úgy látszik, ebben az esetben az emberi ismeretek határán vagyunk - vélekedett Vladimír Mečiar. - Egy független szakértőkből álló nemzetközi bizottság munkája ugyan némi kiutat jelenthetne, de csak annyit, hogy a felelősséget átruháznánk a tudósokra, akik nyilván nem jutnak újabb ismeretekhez. Ez a bizottság csak kétoldalú megegyezés alapján dolgozhat, erre azonban még nem került sor - nyilatkozta a Szlovák Köztársaság miniszterelnöke.