Új Szó, 1990. augusztus (43. évfolyam, 178-204. szám)

1990-08-18 / 193. szám, szombat

Az amatőrizmus lehetőségei Megnyitották. Ezt is ünnepélyesen. A neves író kiállt a homokkal felszórt zselizi szabadtéri színpadra és elmondta, amit vártak tőle. Ez profizmus. A néző hol figyelt, hol nem figyelt. Ez amatőr szokás. Ráadásul fizetett is azért, hogy tehesse a dolgát: elragadtathatta magát az író szavai által. Aztán a két évvel ezelőtti SZABADtéri SZÍNHÁZ Úri muri)änak majdnem legfiatalabb színésze, a Főnök kislánya elénekelt két dalt az akkoriak közül. Letudták az első nap második pontját is. Egy óra helyett öt percnyi negédes kellemkedéssel. A többit majd máskor. Jövőre vagy ahogyan a lehetőség engedi. Az már meg sem lepett senkit, hogy A piros bugyelláris előtt egy órát várakozott a közönség arra, hogy helyette láthassa a véletlenül már előbb megérkezett Flipper öcsit, Délhúsa Gjont és a Go-go lányokat. Pénzért tették a dolgukat. Csak ezért voltak profik. A műszaki berendezések amatőr minőségű hangot sugároztak felénk. így egymásra találtak a berendezés műszaki paraméterei és a művészi produkció. A nézőtér akkor már aznapi lehetőségeinek csúcsán volt. Hétszázan ültek és vártak újabb egy órát a színházra. Huszonegy óra harmincöt perckor végre elkezdődött valami, amiért ezt az egész rendezvényt annak idején kitalálta Gálán Géza. Móricz Úri murija után két évvel Csepregi A piros bugyelláris-a nem rossz választás a nyári szórakoztatáshoz. A két és fél órán át, szünet nélkül játszott népszínmű néhány perccel éjfél előtt ért véget. Abban "a pillanatban jutott eszembe, hogy ennyi ideig a Csepreginél sokkal szellemesebb Shakespeare-t sem játsszák a mai színházak. Persze ismét lehetett örülni lovaknak, hetyke magyar huszároknak, a nótázásnak, de leginkább annak, amikor egy-egy jelenet párbeszédeiben a megszólaló színészek mindegyikét hallottuk. Ugyanis ismét megvívta harcát a profizmus és az amatőrizmus. Nagyszerű dolgot talált ki a rendező, csakhát a közlés szerint az a fránya Csehszlovák Televízió nem kölcsönözte a zsebbe rejthető mikrohullámú adókkal is ellátott, mellre tűzhető mikrofonjait. Maradt a szükségmegoldás, s így nem mindegyik színpadralépőnek volt mikrofonja. Csak a főszerepeket játszó színészeknek. Szegény néző meg fülelhetett arra, hogy mit válaszol a bírónak a felesége, akinél volt ugyan mikrofon, csak mindig akkor recsegett, amikor a színész megszólalt. Mégis: tetszettek a lovak, tetszett, hogy olyan rendezői ötlet is született, amelynek nyomán előttünk vetettek hámot a szép paripákra. Gyönyörű volt a huszárkapitány derese, amelynek nyergéből bizony csak nagy üggyel-bajjal lehetett leszállni. A földesúri portát idéző szabadtéri színpad szállodai része ismét megtette mint bírólak. Kézenfekvő ötlet volt a színpad bal oldalán felállítani a kótert, a nyári konyhával és az üres kutyaóllal. Ebben a rendezői felfogásban az sem lett volna baj, ha egy kutya bolhászkodik az ól előtt. De ha már üresen árválkodott a kutyaól, legalább valamelyik huszárt kellett volna belébújtatni, hadd örüljön a háromszáz néző. Hűségükért megérdemelték volna a viccet, mert a többség fokozatosan hazaszállingózott a bemutatóról. Az sem bontotta volna meg az előadás laza szerkezetét, ha többen tudják a szerepüket, így lehetőségük nyílott volna a népszínmű struktúrájába észrevétlenül beleszőtt mélytudati üzenetek szellemes kibontására. Persze, a dolog így sem volt hatástalan, hiszen az egymás belépéseire váró színészek a dialógusok csendjeit a lélekábrázolás elmélyítésére ' használhatták. így a partnerek nem vágtak egymás szavába, ami a nézők nevetésre fakadásához is megteremtette a lehetőséget. Boldogsággal tölthet el mindenkit, hogy az amatőrizmusnak és a profizmusnak ilyen finom érzékkel megvalósított elegyét élvezhette. Ha szombaton is rászánta magát és megvette a hatvankoronás jegyet, esetleg a három napra érvényes százhúsz koronás bérletét lobogtatta a szigorú jegyszedő bácsik orra előtt, mégiscsak örülhetett valaminek. A Van aKi valaMIT TUD című műsornak a nézőtéren reklámakcióban osztogatott Levis-szatyroknak, s az esti Miss SZABADtéri SZÍNHÁZ megválasztásának. Ez utóbbit nem vártam meg, mert elegem volt a jelöltek mosdatlanszájúságából a Schubert-park pecsenyesütőjének ... a lábuk mégis szép volt (Méry Gábor felvételei) ... a partnerek nem vágtak egymás szavába asztalainál. így abban csak reménykedem, hogy a lábuk mégis szép volt. A lényeges, szombaton, a Ki mit tud? volt. Négy kategóriában osztottak ki első díjat, s aki látta és hallotta a négy első helyezettet, megnyugodhatott. Hunčík Kata olyan természetességgel énekelt néhányat népdalainkból, amely ritka adottsága egy gyereknek. Funtner Edit kiemelkedett a versmondók mezőnyéből, de legalább ennyire voltak jobbak a rengeteg táncos között a nagymegyeri Morva-testvérek, akik modern táncukkal profikat szégyenítettek meg. Más értelemben - a produkció kimunkáltságával, a tiszta hangzással és az eredetiséggel - emelkedett ki az ének kategóriájában a Zsapkóduó, akik megzenésített verseket adtak elő. Számomra itt ért véget az idei SZABADtéri SZÍNHÁZ. Azok, akik velem együtt legalább a műsor kétharmadát látták, elégedettek lehetnek. Könnyed, amatőröket, erőlködő profikat és őszinte nézőket láthattak. Úgy tűnik, a kultúra piaca már most működik, mert a nézők működtetl

k DUSZA ISTVÁN Forradalom — vers nélkül — ÚJ szú 1990. VIII. 18. ...talán soha nem zajlott még ezeken a közép-kelet-európai tájakon. Sőt a költők errefelé olyan esztendők eseményeit is megénekelték, őszinte hittel, amilyenek az ötvenes évek voltak. A valódi forradalmak idején, ó, akkor meg egyenesen tüzelték-lelkesítették a népet, vagy éppen tartották benne a lelket, amikor már úgy látszott, hogy csatát veszít a szabadságért vívott küzdelem. Most mintha megszakadni látszana az évszázados hagyomány. Sehol egy vers, amely a forradalomról, forradalmárokról szólna, legalábbis sehol nem hallatszott és hallatszik ilyen költemény, híre sem kelt, egynek sem, az emberek között, a mindennapokban. Egykori költők forradalmi verseit százak, ezrek mondták-idézték kocsmákban, kávéházakban, baráti körben, skandálták tömegek. Hol van ma ilyen vers, hol a forradalomcsinálás eme nagyhatalmú eszköze? Nincs. És ezt lehetne magyarázni például olyasmivel, hogy más időket élünk, más jellegű forradalmak zajlanak, az írók, költők politizálnak, mi több, egyenesen politikusi szerepeket vállaltak (egyébként, ezen az ágon, híven a hagyományokhoz, az irodalom honi magyar művelői közül is többen), nincs idejük az írásra, társadalmi feladataik háttérbe szorítják az ihletet. Igen ám, csakhogy minden idő más volt egy korábbihoz képest, más-más a forradalmak jellege, és hát az írók, költők régen is politizáltak. Azt sem állíthatnánk, hogy a maiak már a közép-keleteurópai nagy fordulat előtt ellövöldözték volna puskaporukat, ilyen különben sincs, mégha voltak is versek, melyek a ,,fű alatt" hozzájárultak a totalitarizmus bomlasztásához. (A szavaktól is reszkető hatalom aztán, kiszagolván az ilyen költeményeket, nyomban letiltotta őket, általában a szerzőjükkel együtt.) De ne tűnődjünk tovább, nézzünk szembe inkább a ténnyel, bármenynyire szomorú. E tájakon ma nem kell a vers. Nincs iránta igény, tömeges igény meg duplán nincs. És nem elsősorban azért, mert a költészet elcsavargott, követhetetlen utakra tévedt olykor. Egyszerűen, így alakult az életünk errefelé. A sivatagban víz kell, nem vers. Melytől egyébiránt már az iskolában zseniális módszerekkel sikerült elriasztani bennünket, később meg a hatalom igyekezett távol tartani tőle, nehogy kinyíljon a csipánk egy-egy metaforától. Tudják, vagy inkább érzik ezt a költők is, azt hiszem. Ha valami, vagy valaminek a hiánya nincs „a levegőben", az nem érdekes, gyártása, illetve a hiány erőltetett pótlása akár anakronizmusnak is tetszhet. Forradalom ide, forradalom oda, egyelőre elég nekünk a dal, igénytelen vagy kevésbé igényes szöveggel. Mondják, a költészet válságban van. Dehogyis a költészet! A lelkünk, érzelmi és tudati világunk él válságos esztendőket. Hogy mikor lábalunk ki belőlük? (bodnár) Gyoz a józan esz az indulatok fölött? Milan Čič akadémikus napjaink időszerű kérdéseiről A Národná obroda tegnap beszélgetést közölt Milan Čič akadémikussal, a Szövetségi Gyűlés Népi Kamarája Elnökségének tagjával, alkotmányjogi bizottságának elnökével napjaink időszerű kérdéseiről. Többek között érintette a Matica slovenská közgyűlését, amelyről megállapította, hogy jelentős és érdekes tanácskozás volt. A küldöttek elmondták aggodalmaikat a nemzettel, sorsával, a nemzeti érdekekkel és fájdalmakkal kapcsolatban. A legtöbbet arról szóltak, hogy törvényesíteni kell a szlovákot, mint hivatalos nyelvet Szlovákia egész területén. - Ezzel közvetlenül összefüggnek a nemzetiségek iránti viszony kérdései - mondotta. A Dél-Szlovákia vegyes lakosságú területeiről érkező küldöttek arról beszéltek, hogy a szlovákok védelmi pozícióba szorulnak, állítólag harcolniuk kell anyanyelvükért és jogaikért. Emlékeztetett, a nemzeti megértés kormánya szükségesnek tartotta, hogy elmenjen a dél-szlovákiai polgárok közé. A kormány komáromi ülésén egyértelműen állást foglalt a nemzetiségi kérdésekkel kapcsolatban. - Beszámolómban nyíltan ismertettem álláspontunkat a nemzetek és nemzetiségek együttélésének kérdésében - hangsúlyozta. - Az egyenjogúság, az együttműködés, a tolerancia, az erkölcsösség és a köztársaság által ratifikált megállapodásokból kell kiindulni. Ebből következik, hogy köztársaságunk minden állampolgárának, tekintet nélkül nemzetiségére, vallására, felekezeti és faji hovatartozására, s világnézetére azonos jogai és kötelességei vannak. A köztársaság területén élő nemzetiségek további specifikus jogait az alkotmány rögzíti. Mindenekelőtt azt a jogokat, hogy saját nyelvükön művelődhetnek a nemzetiségek lakta területeken használhatják nyelvüket a hivatalokban, nemzetiségi kulturális, társadalmi szervezetekbe tömörülhetnek. Véleményem szerint ezáltal tág teret teremtünk a nemzetiségek sokoldalú és kulturális fejlődéséhez. Sajnálatát fejezte ki, hogy a nemzetiségek helyzetére vonatkozó alkotmányos törvény meghatározásait nem fogalmazták meg részletesen törvényekben úgy, hogy kizárják az eltérő és szubjektív értelmezéseket. A művelődésre való jogot például sokan úgy értelmezik, joguk van arra, hogy csak magyar nyelven művelődjenek a bölcsődéktől kezdve a főiskolákig. Erősen vitatható a beszélgetés további részlete, amelyben Milan Čič leszögezte, hogy a legnagyobb gondok azokon a területeken vannak, ahol a szlovákok a magyarokkal élnek együtt. Ezeket a problémákat nagymértékben ennek a nemzetiségnek egyes képviselői okozzák. A szlovákok nem tartják normálisnak, ha községükben, az üzletekben és a hivatalokban problémáik vannak a szlovák nyelv használatával. Ezeket a kérdéseket minél előbb és elvszerűen meg kell oldani. A nemzetiségek helyzetére vonatkozó alkotmányos törvény harmadik cikkelyének második bekezdése lehetővé teszi, hogy meghatározzák a hivatalokban való nyelvhasználat jogának feltételeit és terjedelmét. - Nehezen értem meg egyes magyar polgártársaimat - állapította meg -, akik makacsul kitartanak a magyar nyelv kizárólagos oktatása és használata mellett. Ez szűklátókörűségre vagy pedig nacionalizmusra vall. Mindenesetre arról tanúskodik, hogy nem értik meg a realitásokat. A magyar nemzetiség tagjai közös hazánk állampolgárai. Mégha egyesek idegen nyelvnek is tekintik a szlovák nyelvet, a hivatalokban, az üzletekben, a gyárakban és a mindennapi kapcsolatokban lehetővé kell tenni, hogy szlovákul kommunikáljanak. A Szlovák Köztársaság új alkotmányának kizárólagosan és véglegesen meg kellene oldania ezt a kérdést - hangoztatta. A szlovák nyelvet, szerinte, hivatalos nyelvként kell meghatározni. Egyenrangú nyelv lenne a cseh is. A nyelvhasználattal (magyar, ukrán, lengyel, rutén, német) kapcsolatos többi kérdést egyértelműen más törvényeknek kellene szabályoznia, így azt, hogy milyen feltételek között használható az anyanyelv a bíróságokon, a közjegyzőségeken, az iskolákban, az állami szervekkel való kapcsolatban stb. Ezt a problémakört Milan Čič azzal a megállapítással zárta, hogy a Szlovák Köztársaság nemzeti szerveinek egyértelmű és helyes álláspontra kell helyezkedniük, mivel a nyelvprobléma rontja Dél-Szlovákiában a polgárok együttélését és nemkívánatos feszültséget teremt a szomszédos országok között is. A továbbiakban a cseh és a szlovák nemzet viszonyával foglalkozott, annak a meggyőződésének adva hangot, hogy Szlovákia képviselői nem szítanak nézeteltéréseket. A cseh, a szlovák és a szövetségi kormány képviselőinek trencsénteplicei találkozójáról elmondta, hogy az határozott előrelépést jelentett és semmiképpen sem célozta a köztársaság megbontását, a Cseh és a Szlovák Köztársaság érdekeinek megsértését. Foglalkozott a föderáció és a konföderáció közti különbséggel is, leszögezve, hogy a konföderáció szuverén államok nemzetközi szerződés alapján létrejött szövetsége. Rendszerint ezek az államok közösen irányítják a pénzügyet, a védelmet és a külpolitikát. A konföderáció szerveinek jogköre nem érvényesül közvetlenül a tagállamok területén, hanem csak a tagállamok állami szervei révén. így például a közös szervek határozatai csak a konföderáció legfelsőbb szerveire nézve kötelezőek. Nem vonatkoznak a tagköztársaságok szerveire és állampolgáraira sem. A konföderációban nincs közös állampolgárság. Általánosságban azonban a konföderáció csak egy átmeneti szakaszt jelent a föderáció kialakításában, így volt ez az Egyesült Államok, Svájc, Németország esetében is. Az államok önállóságával kapcsolatban Milan Čič megállapította, minden szuverén nemzetnek jogában áll; hogy maga döntsön kivel és milyen államjogi formában akar élni. A nemzetnek kell döntenie az önállóság kérdésében, de ugyanakkor jogában áll az is, hogy megismerje, milyen gazdasági, szociális, pénzügyi, kulturális, földrajzi, politikai és külpolitikai összefüggései vannak ennek. Nemzeteink csakis a helyzet és a távlatok alapos ismerete alapján dönthetnek, milyen irányba haladunk majd, mondotta, és leszögezte, hogy az ilyen döntés legalkalmasabb formája a népszavazás. Pincérek akcióban... Volt idő, amikor az ország nevét külföldön a zenészeken, a szabókon vagy az üvegeseken keresztül ismerték meg. Ma már a pincérek is csatlakoznak hozzájuk. A tisztesség nincs rajta a prágai éttermek étlapján - írta a minap a The Guardian brit napilap. A cikk írója annak keresi az okát, miért oly példásan „kopasztják meg" a turistákat a cseh és szlovák pincérek. Arra az elméletre jutott, hogy rosszul fizetik őket, de ez nem elegendő indok arra, hogy visszautasítják az étlap felmutatását az árak ellenőrzésénél. A drágább ételeket kínálják, kicserélik a borosüvegek címkéit, s azt színlelik, hogy nem ismerik a nyelvet, nem értik a külföldi reklamálását. A forradalom szélesre tárta Csehszlovákia kapuit - írja a lap, az első hat hónapban Nyugatról 400 százalékkal több turista érkezett. De egy ezrelékkel sem nőtt azoknak a száma, akik hagyják magukat becsapni. (ČSTK) \