Új Szó, 1990. augusztus (43. évfolyam, 178-204. szám)
1990-08-17 / 192. szám, péntek
Jövőkép - érv ágások után Fejlesztés helyett fennmaradási program A kéméndi Garamvölgye Földműves-szövetkezetben, főleg a gazdasági vezetők körében az idén gyakran kerül szóba az 1981-es év, s nem véletlenül. Azt megelőzően hosszabb időszakon át nyereségesek voltak, és azóta sem zártak veszteséges évet, 1981 -ben viszont a végső elszámoláskor kétmillió korona mérleghiányuk volt. Most ismét fennáll a veszély, hogy év végén a nyereség nulla lesz, s innen a veszteségessé vállás már csak tyúklépésnyire van. Sajnos a garamvölgyiek problémájukkal nincsenek egyedül. Hozzájuk hasonlóan az idén más földműves-szövetkezetek is megindultak lefelé alejtőn, s mint sok helyen, Kéménden is bizonytalanná vált a jövőkép. Ennek okait Tóth Júlia mérnök, tervező így foglalta össze: - Nem egész nyolc hónap alatt több, az éves mérleget komolyan befolyásoló érvágás érte szövetkezetünket. Áprilisban az ágazati dotációk az árpótlékok megvonása, majd a felvásárlási árak csökkenése és a vágóállatok kényszerű továbbtartása, végül az üzemanyag árának emelése miatt változtattuk meg pénzügyi terveinket. Ahány módosítás, annyiszor csökkent az eredetileg tervezett 3,5 millió korona nyereség. Ami megmaradt, az valószínűleg elviszi az aszály. Mivel nemcsak Kéménden, de sok más, jobb napokhoz-évekhez szokott mezőgazdasági üzemben is hasonló, vagy még rosszabb a helyzet, gyakran felmerül a kérdés: - Mit hoz a jövő? - Ha nem változtatunk, jövőre mindenképpen ráfizetést - jelentette ki egyértelműen Tóth Kurucz András •mérnök, a szövetkezet elnöke. Poloma Zoltán alelnök ehhez még hozzátette: - Olyan változtatások előtt állunk, amilyenekre a szövetkezet fennállása alatt még nem volt példa, és amelyek valamilyen formában minden egyes tagot érinteni fognak. A vezetők már tudják, amit a tagok többsége még nem tud vagy nem akar elhinni. Tudniillik, hogy ezúttal a szövetkezet léte vagy nemléte a tét. Mint mindenütt, Kéménden is érvényes, hogy valamennyi tulajdonformára, tehát a szövetkezetre, egyéni gazdálkodóra, farmerre egyformán vonatkozó, de még elviselhető feltételek mellett vagy nyereségesek tudnak maradni, vagy megszűnik létezni a szövetkezet. Az üzemi költségeket és a belső veszteségeket olyan szintre kell csökkenteni, hogy a többi tulajdonformánál ne termeljenek drágábban. Ennek lehetőségeit és módját - az elnök szavaival élve a fennmaradási programot - rövidesen a tagság elé terjesztik. - Még dolgozunk a programon, de már bizonyos, hogy szakmai vonatkozásaiban újszerű és nehéz, emberi vonatkozásaiban pedig kellemetlen feladatokat fog tartalmazni. Vegyük például a valószínűleg legnagyobb változások előtt álló szarvasmarha-tenyésztési ágazatot. Ha a központi intézkedésekkel összhangban leépítjük és átalakítjuk, a veszteséges istállókat felszámoljuk, emberek maradnak munka nélkül. Ha nem változtatunk, és az ágazat ráfizetéses marad, tönkremegy bele az egész szövetkezet. Elnök, alelnök és tervező egymást kiegészítve sorolta, mi mindent tartalmaz majd az új gazdálkodási program, amely szerves egységet alkot az ugyancsak készülő új alapszabály-tervezettel. Amíg a gazdasági jellegű feladatok és tervek egyre konkrétabbak, addig ugyanezt az új belső szervezési rend részleteiről nem lehet elmondani. Első lépésként felmérik a szövetkezet vagyonát, és azt, hogy ebből földje-munkája után egy-egy tagot mennyi illet meg. A személyes vagyonrész szolgál majd alapul az osztalék részarányának megállapításához. - Persze ahhoz, hogy egyáltalán legyen nyereség, amit eloszthatunk, el kell végeznünk egy, a vagyonrészek megállapításánál is nehezebb feladatot, a belső privatizálást - mondta az alelnök. - A legközelebbi taggyűlésen már meghirdetjük a szövetkezeten belüli, első vállalkozási lehetőségeket. - De nehogy rákérdezzen a részletekre - szólt közbe az elnök. - Teljesen újszerű és annyira ismeretlen formáról van szó, hogy bevezetése előzetes mérlegeléseket és pontos számításokat igényel. Biztosan csak annyit tudunk, hogy a szövetkezet belső szervezési rendszere úgy, ahogy van, nem tartható fenn tovább. Tudjuk, hogy a traktoros a szövetkezettől bérbe vett gépen, önköltséges alapon, bérmunkát végez majd a szövetkezetnek, hogy a borjúnevelő csoporttól a hizlalók vásárolni fogják az állatokat, a fejőcsoport jövedelme pedig a tejért kapott pénz lesz, s ebből fognak élni, takarmányt, állatokat vásárolni, szolgáltatásokat fizetni, s azt oszthatják el, ami megmarad. Vagyis az emberek fizetése az elvégzett munka eredményétől, pontosabban az eladott termékekért kapott bevételtől és a költségektől fog függeni. Úgy ahogy az egyéni gazdálkodó vagy farmer esetében ez törvényszerű. Ha ezt sikerül átültetni, akkor a szövetkezeti forma a többi termelési formával versenyképes marad. Ha nem sikerül, valószínűleg befellegzett a szövetkezeti gazdálkodásnak EGRI FERENC Nemes ügyből - pártviszály... vezést és a felvételi beszélgetést a nyilvánosság mellőzésével bonyolították le. Ezért a válogatás eredményeit semmisnek tekintjük és kérjük a felvételi megismétlését az összes jelentkező részvételével az esélyegyenlőség megteremtésével. A kiválasztást szakmai fórumok végezzék, s ezen, mint felügyelő szerv, lehessen jelen a Magyar Diákszövetség. Szaló Csaba elnök, A magyarországi továbbtanulás ügyét szerkesztőségünk - miután közöltük minden érdekelt fél álláspontját - lezártnak tekinti, és csak akkor térünk vissza hozzá, ha a közvéleményt érintő, újabb információkhoz jutunk - írtuk az elmúlt héten. Újabb fejleményekről ugyan nem kaptunk értesítést, érkezett viszont több levél pedagógusoktól, szülőktől és másoktól. Nem szeretnénk viszályt, feszültséget szítani, ám úgy véljük, erkölcsi kötelességünk nyilvánosságot adni ezeknek a véleményeknek, márcsak azért is, hogy az illetékesek okuljanak a történtekből. Mindenkihez, akit illet a magyarországi továbbtanulás ügyében Tisztelt uraim! Véleményem szerint, ha a felvételi beszélgetésekről nem értesítették minden magyar tanítási nyelvű gimnázium igazgatóságát - márpedig ez tény -, megfosztva ezzel a jelentkezés lehetőségétől az érettségizetteknek akárcsak egy százalékát is, akkor ez idegen szóval etikátlan, magyarul pedig erkölcstelen, sőt durvábban is lehetne fogalmazni... Ilyen körülmények között SENKINEK: sem az Együttélésnek, sem az FMK-nak, de még a Magyar Pedagógusok Szövetségének sincs joga, hogy bárkit is bejuttasson abba a bizonyos harmincas létszámú keretbe. Magyarázkodni és vitázni ezen felesleges. VAS QTTÓ, középiskolai tanár, Ipolyság Hozzászólás A magyarországi továbbtanulás lehetősége, azt hiszem, nagyon sok diák és szülő szívét megdobogtatta. Én mégis szomorú vagyok, mert megint bebizonyosodott, hogy nem vagyunk képesek egységesen cselekedni, nincs meg az az összetartás, amire, azt hiszem, oly régen nagyon sokan vágyódunk. Én az Új Szóból követtem nyomon az eseményeket. Azt hiszem, ilyen formában nem lehet megszervezni a továbbtanulást. Szerintem sem az FMKnak, sem az Együttélésnek, sem az egyházi szervezeteknek, egyetlen politikai pártnak sem lehet beleszólási joga a jelentkezésekbe, a felvételikbe. A pártatlanság biztosítása érdekében a felvételi vizsgákat és az értékelést magyarországi tanároknak kellene elvégezniük. Mindenképpen meg kell teremteni minden diák számára az esélyegyenlőséget a magyarországi továbbtanulás esetében is. Dr. PECENA GYÖRGY, Alsópéter Állásfoglalás Az őrsújfalusi honismereti tábor résztvevői megdöbbenéssel vették tudomásul a csehszlovákiai magyar fiatalok magyarországi továbbtanulása körül kialakult helyzetet. Nem érthetünk egyet azzal, hogy a szerKazinczy Ferenc Diákklub, Brünn; Belák Csaba elnök, Ady Endre Diákklub, Prága; Somogyi Alfréd elnök, József Attila Ifjúsági Klub, Pozsony, Matus Tibor elnök,, Juhász Gyula Ifjúsági Klub, Nyitra; Faber Zsolt elnök, KF Klub Kassa. Én is ott voltam... Megdöbbenve olvastam a Független Magyar Kezdeményezés vádjait. , 1990. augusztus 4-én jómagam is részt vettem azon a beszélgetésen, amely alapján kiválasztották a majd Budapesten továbbtanuló harminc fiatalt. • Én a Csemadok nagykaposi helyi szervezeténél érdeklődtem a magyarországi továbbtanulási lehetőségekről. Mint kiderült, épp idejében. Egy jelentkező visszalépett, s az utolsó pillanatban, így én utazhattam helyette Pozsonyba. Nem tagadom, féltem, hogy mit szólnak majd egy „beugróhoz", hisz meghívóm sem volt. Délelőtt fél tízkor ott álltam a többi fiatallal a Csemadok épülete előtt. Utoljára maradtam, mert nem tudtam, mire számíthatók. A jelentkezésnél őszintén elmondtam mindent. Beengedtek. Nem kérdezték, melyik politikai pártnál jelentkeztem. Nem számított, hogy Együttélés, vagy FMK. Beírták nevemet a névsorba és megadták a lehetőséget. Mehettem. Mint utóbb kiderült, nem én voltam az egyetlen, aki meghívó nélkül érkezett és feltételezem, tőlük sem kérdezték meg, hogy ki küldte őket. Akkor mire volt jó ez az egész botrány? Ki javát szolgálja ez a torzsalkodás? Jobb lenne előbb elgondolkodni, mielőtt a csatabárdhoz nyúlnánk. Tisztelettel KASZONYI ZSUZSANNA, Nagykapos Szenvedő alanyok a diákok Úgy tűnik fel, hogy a szlovákiai magyar politikai mozgalom képviselői közül többen csak egymással törődnek, kicsinyes ügyekre fecsérlik energiájukat, csak egymással mernek nagyon bátran és látványosan csatározni. Én azt hittem - s minden bizonnyal mások is -, hogy a választások után a szlovákiai magyarság érdekeit képviselni hivatott mozgalmak elássák a politikai csatabárdot és komoly politizálásba kezdenek. Ehelyett viszont kicsinyes dolgokról, előjogokról vitatkoznak, többhasábos állásfoglalások jelennek meg a politikai mozgalmalíra egyáltalán nem tartozó ügyekben. Nekem már az a hír sem tetszett, hogy a magyarországi továbbtanulás iránt érdeklődők az FMK irodájában jelentkezzenek. Miért éppen ott? Miért nem kérte fel az FMK a Magyar Pedagógusok Szövetségének illetékeseit, hogy szervezzék meg a felvételi beszélgetést. Azétí, mert annak elnöke Pukkai László együttéléses? Ez a káros jelenség nagyon elhatalmasodott közéletünkben. A botrány leginkább a felvételi beszélgetések kapcsán robbant ki, ami rendkívül egyszerűen elkerülhető lett volna, ha az FMK és az Együttélés egyezteti a jelentkezési listákat. Úgy látszik, hogy még ilyen fontos kérdésben sem tudnak szót érteni. Pártviszály lett olyan ügyből, amelynek szenvedő alanyai a diákok. Nem is beszélve a gyermekek szüleiről, akik a választások során bizalmukkal tüntették ki egyik vagy másik mozgalmat. Most bizonyára ők is csalódtak, és elgondolkodnak a politikai mozgalmak tettein, megnyilvánulásain. Egyet nem szabad felednünk: Magyarország a segítséget nem az FMK-nak vagy az Együttélésnek szánja, hanem a szlovákiai magyarságnak. SZÁRAZ DÉNES, Érsekújvár 1990. augusztus 15-én a szlovákiai magyarság több társadalmi szervezetének, két politikai mozgalmának képviselői felkeresték a Magyar Köztársaság Művelődési és Közoktatási Minisztériumát s megbeszélést folytattak annak vezető munkatársaival a szlovákiai magyar fiatalok magyarországi felsőfokú továbbtanulásáról. A megbeszélés tartalmáról a jövő hét folyamán részletes tájékoztatást adnak, s a közös gondolkodást és tárgyalást a többi szlovákiai magyar szervezet képviselőinek bevonásával folytatják. Budapest, 1990. augusztus 15. Aláírók: Timkó Iván, Bakos István, Medgyaszay László, Eff Lajos, Rajczy László, Püspöki Nagy Péter, Tóth Károly, Végh László, László Béla, Kovács László, Szép Attila, Berényi József, ÚJ SZÚ - 5 1990. VIII. 17. RAGADOZÓK Esztendőkkel ezelőtt az osztrák tévében láttam A ragadozók köztünk vannak című, 1946-ban készült német filmet. Igaz, alábbi írásom nem a háborús bűnösökkel avagy a koncepciós perek buzgó kiötlőivel foglalkozik (akiket a szóban forgó film emlékezetes képsorai vádoltak); mégis szándékosan erőltetem e filmcím sugallta gondolattársítást. Amiről én szólni szeretnék, az ama gyilkosságsorozat, amely ma is zajlik. Tömegméretekben, ezreket fenyegetve közülünk - ezért aligha mehetünk el mellette szótlanul... Azt a permanens öldöklést igyekszem szóba hozni, amely évente és országos viszonylatban annyi halottat meg sebesültet követel, mint amennyi - történelmi források tanúsága szerint - mondjuk a múlt század derekán, például a szabadságharc egy-egy csatájában elesett, vagy megsérült. És ami a legriasztóbb: ez a vérontás hovatovább mindennapos - leírni is szörnyű -, megszokott társadalmi jelenséggé válik. Aligha nehéz kitalálni, hogy a modern közlekedés végzetes kísérőjelenségeiről lesz szó. Azért végzetes, mert egyelőre elháríthatatlan, tárgyi okai vannak: az autózás robbanásszerű terjedése, az utak és a kocsipark állapota, a helyenként s időnként döbbenetesnek tűnő zsúfoltság. Az esetek ijesztően nagy százalékában mégsem „objektív" okok miatt vágódnak egymásnak az autók; az újságpapírral letakart útszéli holttestek és a mentőautókban nyöszörgő sebesültek jobbára nem az elháríthatatlan végzet áldozatai! Nem, mert itt emberek ölnek meg embereket. Tudom, az emberek sokfélék, és műszaki galibák szintén bármikor adódhatnak. Ügyetlen vagy bátortalan emberek jószándékkal is hibázhatnak, a szerencsétlen körülmények s egyetlen pillanatnyi figyelemlazulás egybeesése becsületes embert is bűnössé tehet. Nem kétlem azt sem, hogy teherautóra, traktorra vagy magánkocsi volánja mögé olyanok is ülnek, akik nem szándékosan akarják a rosszat, de értelmességi fokuk vagy erkölcsi készségeik szintje egy olyan kockázatos tevékenységhez mint a járművezetés, egyszerűen nem megfelelő - hogy a megrögzött alkoholisták seregéről és az agresszív idegbetegekről ne is beszéljek. Mindez igaz, mégis az a legaggasztóbb, hogy a közlekedési balesetek vétkesei között egyre ijesztőbb mértékben tűnnek fel egy harmadik csoport képviselői: a ragadozók. Vegyük észre őket! önvédelmi érdekünk is megköveteli, hogy felismerjük s azonosítsuk azt az embertípust, amely nem gyanúsítható eszmével, morállal, közösségi felelősségtudattal. Ellenkezőleg: egyetlen elve az önérdek, egyetlen célja ennek érvényesítése. Őszintén szólva, nem szeretem a fellengzős szavakat, még kevésbé a prédikátori pózokat; ám látnunk kell a valóságot: az a gátlástalan törtetókedv, amely minden valamirevaló tőkés gründoló életrajzában fellelhető vagy a mondvacsinált látszatszocializmus kalodájából szabadult ember mentalitásában tettenérhető - mindaz manapság nálunk életveszélyes formában s tüntető gőggel a közlekedésben is megmutatkozik. Mielőtt bárki i§ félreértené: nem a köznapi, az apró-cseprő közlekedésrendészeti kihágásokat hánytorgatom fel! Ezekben csaknem valamennyi autós ludas. Nem tud parkolni, beáll a tilosba; kihaltnak látszó falu üres főutcáján átrobogva megnyomja egy kicsit a gázt, satöbbi... Ezek is hibák, egyiknek-másiknak súlyos következménye is támadhat - ám az utak leginkább visszataszító rémei azok a fékezhetetlen törtetők, azok az önjelölt felsőbbrendű lények, akik azt hiszik, hogy nekik ennél is többet, nekik lényegében mindent szabad. Hallottak ugyan harangozni a közlekedési szabályokról, no meg a törvény előtti egyenlőségről; de úgy tudják, hogy ez rájuk nem érvényes és az egyenlőség - főként most, a novemberi fordulat után - egyébként is agyrém, röhögni való humbug. Ezek az emberek első látásra lehetnek jámbor humanisták, némelyikükből csak úgy csöpög az erőszakellenesség - mihelyst azonban beülnek a kocsiba, kitör belőlük igazi, nehezen álcázott természetük. Elárulják, hogy valójában ragadozók, akik hivatalukat, irodájukat, lassacskán szaporodó magánboltjukat sem „emberszabású" eszközökkel szerezték meg, mint ahogy a közlekedésben sem embermódra vesznek részt. Érdemes egy-egy forgalmasabb közlekedési csomópontban megállnia annak, aki a honi társadalom természetrajzának néhány tüneményét tanulmányozni akarja. Szinte percenként felbukkannak kocsijaikban a különleges szupermenek, akik úticéljuk felé csörtetvén a záróvonalon át furakodnak a szabályosan besorolt kocsik közé. Ók azok, akik belvárosi forgalomban és zsúfolt autópályán egyaránt szlalomozni fognak: fénnyel, kürttel, öklöt rázva, a sebességhatár büszke felrúgásával fogják sürgetni a szabályosan közlekedő „alacsonyabbrendű" állampolgárt; esetleg jobbról megkerülik azt a nyavalyást, aki nem elég fürgén vágódik be a külső sáv lassúbb, de tömött kocsisorába. Eszem ágában sincs általánosítani, bár a legtöbb ember ezt teszi. Figyeli a kocsimárkákat és tanulságokat von le. Ha ezek a tanulságok elfogultak avagy egyoldalúak, ez nem kizárólag a felpaprikázott általánosítók hibája. Persze, ellenőrzéssel és büntetéssel lehet enyhíteni az országúti állapotokon, bár a legutóbbi baleseti statisztikák lehangoló romlása kellően jelzi, hogy pusztán az ellenőrzés szigorítása nem elegendő. Ennél sokkal többre van szükség: tudatosítani kell, hogy a közlekedési morál óvása nemcsak rendőrségi ügy! Ez a morál egy általános közerkölcsi állapot függvénye. Amíg a zárt közösségekben nem folyik igazi harc a beteges törtetők, a politikai széljáráshoz igazodó minicézárok, az önérdek fékezhetetlen hajszolói ellen, addig az utakon sem lesz nagyobb a biztonság. Ez is jelzi, hogy többet kellene beszélnünk a követendő eszmékről, az okos elvekről, a mindennapi élet erkölcsi követelményeiről, mert ha nem kapunk idejében észbe, akkor a most alakuló új társadalmat is elözönlik a ragadozók! Hogy eltúlzom a dolgokat? Lehetséges. De az is lehet, hogy ez efféle „túlzások" bírálói akarva-akaratlanul a ragadozókat mentegetik. És nemcsak a közutakon.
