Új Szó, 1990. július (43. évfolyam, 153-177. szám)

1990-07-12 / 161. szám, csütörtök

Csütörtök, 1990. július 12. Ára 1 korona XLIII. évfolyam, 161. szám Befejeződött a Népi Kamara és a Nemzetek Kamarája 4. együttes ülése A kormány bizalmat kapott a Szövetségi Gyűléstől Nézetek ütköztetése a parlament ülésén • Szövetségi szintű nemzetiségi kormánybizottság • A Szövetségi Gyűlés határozata (Parlamenti tudósítónktól) - A Népi Kamara és a Nemzetek Kamarája 4. együttes ülése szerdán a szövetségi kormány programnyilatkozata fölötti vitával folytatódott. Előtte azonban Jirí Sedlák képviselő, aki az alakuló ülésen nem volt jelen, tette le a képviselői fogadalmat Rudolf Batték, a Népi Kamara elnöke előtt. Az ülésen, amelyet Konštantín Viktorín, a Szövetségi Gyűlés alel­nöke vezetett, Marián Čalfa minisz­terelnökkel az élen jelen voltak a CSSZSZK kormányának tagjai. Visszatérve még a parlament keddi tanácskozásának zárószaka­szára, elmondjuk, hogy ebben fel­szólalt Vladislav Niedoba (Együtt­élés) is, egyebek közt támogatta a kormánynak a felekezetek, s a nemzeti ós etnikai kisebbségek iránti nagyobb türelemre való felhí­vását. Síkraszállt továbbá a lengyel -csehszlovák kishatárforgalom fel­újítása mellett. A tegnapi ülésen az első felszóla­ló Jan Sole (PF) a parlament elnök­ségének tagja a törvényhozó testü­let tagjainak felelősségéről és felké­szültségéről, valamint a parlament és a kormány közti viszonyról szólt. Hangsúlyozta, hogy a sarkított meg­fogalmazások helyett sok esetben célravezetőbb lenne a különféle po­litikai irányzatokhoz tartozó képvise­lők közti személyes kapcsolat. Utá­na Karel Storne (PF) kért szót, s kí­méletlen. bírálatban részesítette a Csehszlovák Televíziót, mivel kedd esti adása egyáltalán nem tük­rözte a parlament tanácskozásának tartalmát és légkörét. Václav Tomis (MSZT) az észak-morvaországi bá­nyászok és kohóipari dolgozók azon aggodalmának adott kifejezést, hogy a tervezett gazdasági változá­sok következtében rosszabbodik szociális helyzetük. Ján Slota (SZNP) visszautasította Ondrej Huml (PF) előz&riapi állítását, hogy a SZNP lehetetlenné akarja tenni a parlament munkáját. Hangoztatta, hogy pártjának képviselői a szlovák nemzet büszkeségét védelmezik. Stanislav Pánis (SZNP) felszólalá­sában bírálta az előző kormányt, hogy nem tiltakozott egyes magyar vezetők csehszlovákellenes meg­nyilatkozásai ellen, majd a cseh képviselőkhöz intézve szavait meg­említette, hogy Dél-Szlovákiában a szlovák gyermekeknek távol eső iskolákba kell járniuk. Felszólalása végén felszólította Jozef Mikloško miniszterelnök-helyettest, vázolja, mi lenne a nemzetiségi kormánybi­zottság célja. Anna Ovčačková (MSZT) az egészségügyi ellátás hiányaira hívta fel a figyelmet. La­dislav Žáček (MSZT) a lakossági takarékbetétek elértéktelenedésé­nek megelőzését sürgette. Pavol (Folytatás a 2. oldalon) Az elnöki iroda munkájának az átszervezését illetően Václav Havel elmondta, hogy létre hozták az aláb­bi részlegeket, élükön a következő személyekkel: belpolitika - Jiŕí Kri­žan, külpolitika - Šaša Vondra, szo­ciálpolitika - Véra Čáslavská, kul­túrpolitika - Miroslav Masák, gaz­Albánia A hét végén valószínűleg elhagyják az országot a menekültek (ČSTK) - Az albán hatóságok valószínűleg engedélyezik, hogy a hét végén menekültek ezrei hagyhassák el az országot és csatlakozzanak azokhoz a honfitársaikhoz, akik már Csehszlovákiában örülnek szabad­ságuknak - közölte a Tiranában levő diplomatákra hivatkozva az UPI hírügynökség. Az optimizmus jelei mutatkoztak meg az ENSZ-főtitkár különmegbi­zottja és az albán fél közötti tárgya­lásokon is, s a nyugatnémet külügyi szóvivő is derűlátóan nyilatkozott: „Okunk van arra, hogy elhigyjük, a hét végén kiengedik az országból a menekülteket". Az olasz kormány szintén meg­kezdte az előkészületeket arra, hogy a menekülteket Dracból hajón szállí­tássá át Brindisibe. Az olasz külügyi szóvivő kijelentette: a hadművelet szervezése még néhány napig el­tart, „lehet hogy egy-két napig, de lehet három vagy négy napig is". Giorgio de Andeis, Olaszország tiranai nagykövete az AFP hírügy­nökségének adott nyilatkozatában elmondta, már kiállították az útiok­mányokat a 808 albán - menekült számára és a fővárosban némileg nyugodtabb lett a helyzet azután, hogy a csehszlovák nagykövetsé­gen tartózkodott albánok elhagyták az országot. Nem várta ki viszont az utazási engedélyt az a hat fiatal albán, ^aki motorcsónakkal hajózott át az Ad­riai-tengeren, és kedden délután az olasz Otrantóban kötött ki. Politikai menedékjogot kért. (Folytatás a 3. oldalon) daságpolitika - Richard Wagner, míg a sajtószolgálat vezetője Micha­el Žantovský, aki egyben a köztársa­sági elnök szóvivője. Újdonság az emberi jogokkal foglalkozó részleg, amelynek egyelőre még nincs állan­dó vezetője. Ideiglenes vezetője Martin Bútora. A konzultánsok tanácsának veze­tője Milan Šimeček lett. Tagjai töb­bek között olyan hírességek, mint Tomáš Baťa, Miloš Formán és Martina Navrátilová. Az elnöki iroda vezetőjének a köztársasági elnök Karel Schwar­zenberget nevezte ki. Az elnöki kol­(Folytatás a 2. oldalon) Franciaországba - vízum nélkül (ČSTK) - Július 15-étől - három hónapot meg nem haladó időre - ví­zum nélkül utazhatunk Franciaor­szágba. A rendelkezés életbe lépé­sét megelőző jegyzékváltásra teg­nap került sor a Külügyminisztérium­ban. A megállapodás kizárólag a tu­ristautakra vonatkozik, a franciaor­szági munkavállalás esetében nem szűnt meg a vízumkényszer. A csehszlovák állampolgárok egy hónapot meg nem haladó időre ugyancsak vízum nélkül utazhatnak a tengerentúli francia felségterüle­tekre. Mai számunkban: Kamatozó tőkebefektetés, mint gazdálkodási forma ...A pénzgazdálkodás a piacgazdaság szerves része, a nyereségképzés egyik formája. Ebben a bankban pénzünk nem elfekvő érték lesz, hanem hasznot hozó tőke. (4. oldal) ígéretek hálójában ... A 300 éves jubileumon is fenékig itták a keserűség poharát. Már akkor érezhető volt, a tízliteres elektromos vízmelegítők gyártása egymagában nem sokáig biztosíthat 140 embernek megélhetést. (5. oldal) Halovány csapatok és csillagok .. .Már nagyon régen tudjuk, minden sztárnak a csapatot kell szolgálnia. Ez a legfontosabb. Minél magasabb szinten teszik, annál nagyobb a kölcsönös haszon. Voltak-e egyálta­lán csillagok a Mondialén? Talán csak Maradona idézte a múlt nagyjait... (7. oldal) Ülést tartott a Szlovák Köztársaság kormánya A nemzeti és a nemzetiségi érdekekkel összhangban (ČSTK és tudósítónktól) - Ülést tartott tegnap a Szlovák Köztársaság kormánya. Egyebek között áttekintette az adóreform koncepciójára és a gazdaságirányítási kormánytanácsának létrehozására vonatkozó javaslatot, valamint a rózsahegyi papírgyár építéséről szóló jelentést. Átszervezések az elnöki irodában Václav Havel sajtótájékoztatója (Munkatársunktól) - Václav Havel köztársasági elnök tegnap délelőtt sajtótájékoztatót tartott a prágai várban, amelyen hazai és külföldi újságírók vettek részt. Michael Žantovský, az elnök szóvivője ismertette azokat az átszervezéssel kapcsolatos terveket és feladatokat, amelyek az elkövetkező két év folyamán az elnöki iroda dolgozóira várnak. A tanácskozás után tartott sajtó­értekezletén Vladimír Mečiar mi­niszterelnök Szlovákia külpolitikájá­ról nyilatkozva elmondta: Szlovákiá­ban a külügyi szolgálatot vállaló szakemberek felkészítését fogjuk koordinálni, irányítani. Egyúttal min­den egyes szinten tárgyalásokat kell kezdeni, hogy áttekintsük az állam­közi és nemzetközi kapcsolatokkal összefüggő kérdéseket, mégpedig olyan értelemben, hogy ami állami, az a Külügyminisztérium ügye, s ami a nemzetközi kapcsolatokat ílléti, a köztársaságnak joga volna részt vennie bennük. Például a Szlovák Köztársaságot mi gátolja abban, hogy mondjuk szerződést kössön Ukrajnával. Vannak olyan nemzet­közi területek, amelyek csak a szlo­vák kormánnyal szeretnének tár­gyalni. Javasoljuk, hogy e tekintet­ben osszák fel a hatáskört. A Szlo­vák Köztársaság kormánya ilyen ér­telemben már fejt ki tevékenységet nemzetközi téren - példának hozha­tom fel a konzuláris szolgálatot -, illetve a köztársaság, területén élő külföldiek esetében. Mindez az új minisztérium hatáskörébe kerül át. Természetesen a föderációs hatás­kör megbontása nem jöhet számí­tásba mindaddig, míg a törvényho­zási szervek nem tárgyalnak róla, ós szükséges egy ide vonatkozó alkot­mánytörvény is. E téren még egy tényező is van, éspedig az, hogy nem szeretnénk megbontani jelenle­gi formájában a minisztérium irányí­totta külkereskedelem monopóliu­mát, de intézményeket kell létrehoz­ni Szlovákia területén is a nemzet­közi kereskedelemben és az áru­(Folytatás a 2. oldalon) Bécs Három ország javaslata az összeurópai folyamat intézményesítésére (ČSTK) - A párizsi csúcstalálko­zót előkészítő bizottság tegnapi bé­csi ülésén Ladislav Balcar nagykö­vet, a csehszlovák küldöttség veze­tője előterjesztette Csehszlovákia, az NDK és Lengyelország közös javaslatát az összeurópai folyamat intézményesítésére. A tervezet az európai új politikai realitásokból és abból az új szerepből indul ki, ame­lyet a NATO és a Varsói Szerződés hivatott betölteni. Fő célja", össz­európai állandó intézmények létre­hozása a biztonság elmélyítésére és az együttműködés fejlesztésére, a helsinki folyamatban részt vevő országok legfelsőbb vezetői, külügy­miniszterei és szakértői rendszeres találkozói mechanizmusának létre­hozása. A dokumentum indítványozza, hogy a 35 ország állam-, illetve kormányfői kétévenként tartsanak találkozót, s alakuljon meg az euró­pai biztonsági és együttműködési tanács, amely miniszteri szinten ál­Tedeumot celebráltak a minap Bánovce nad Bebravouban. Azt követően mondtak hálaadó szentmisét, hogy a helyi tanítóképző falán le­leplezték Monsignore Jozef Tiso emléktábláját. Ö alapította a tanintézetet 1934-ben, majd ő is igazgatta. Az emléktáblát Ján Chryzostom Ko­rec nyitrai püspök leplezte le és szentelte fel..." Nagyjából ennyit közöl a hírügynökségi je­lentés, és az embernek ezernyi dolog jut róla eszébe. Kétségtelen, hogy itt Jozef Tiso rehabilitálá­sának előkészítéséről van szó. Nyíltan úgyszól­ván 1989. november 17-étől folyik ez a per. Titokban - nem kevés szlovák lelkében - attól a perctől, hogy 1947-ben a sajtóiroda világgá röpítette a hírt: a népbíróság ítélete alapján a Szlovák Állam volt elnökét Pozsonyban kötél által kivégezték. A politikai pályára lépett plébános a Hitler ellenes antifasiszta koahcio vezetőinek dontese alapján került rá még a második világháború idején a felelősségre vonandó háborús főbűnö­sök listájára. Nemzetközi viszonylatban azért találtatott bűnösnek, mert politikai tevékenysé­gével hozzájárult a Csehszlovák Köztársaság felszámolásához, ellenséges kézre juttatásához. A szlovák nemzet zöme azért nem tudott neki megbocsájtani, mert a Felkelés kitörése után segítségül hívta Hitlert, majd az antifasiszta küzdelem vérbe fojtása után katonai parádén vett részt, Tedeumot celebráltak, német táborno­kokat tüntetett ki, és ezt mondta 1944. novem­ber l-jén: „Dicsőség Adolf Hitlernek, dicsőség hadseregének, minden munkatársának, az SS egységeinek, dicsőség az itt jelenlevő tábornok uraknak és a többi hadosztályparancsnoknak, amiért segítségünkre siettek..." A hírszolgálati irodának a bánovcei Tedeum­ról szóló jelentését csak néhány lap közölte. Ennek ellenére - nem tudni, hogyan - már százezrek állást foglaltak Pozsonytól Ágcser­nyőig a kérdésben. Van, aki habzó szájjal azt állítja, hogy Szlo­vákia népének eddigi legnagyobb történelmi tévedése a Felkelés volt. Mások merőben másként vélekednek. Azok­ra gondolnak, akiknek 1944 augusztusában volt mersze fegyvert fogni a százszoros túlerőben levő ellenséggel szemben. A németek és a hazai gárdisták által felégetett falvak elpusztított la­kosságára gondolnak, és arra a 60 ezer állam­polgárra gondolnak, akiket a Szlovák Állam éveiben származásuk miatt külföldre hurcoltak, rabszolgaként dolgoztattak, halomra gyilkoltak. Ami negyven egynéhány esztendeje bűntett volt, az ma sem minősíthető emberséges csele­kedetnek. Aligha van még egy ország a világon, amelyben egy háborús bűnös középületen em­léktáblát kapott volna. Nálunk most ez is meg­történt. Vajon lehet egyszerre szeretni a Felke­lést is, meg Jozef Tiso volt köztársasági elnököt is? TÓTH MIHÁLY talában évente kétszer tanácskoz­na. A csúcstalálkozó vitatná meg az európai együttműködés fejlesztésé­nek elvi kérdéseit, a tanács konzul­tációs és egyeztető funkciót töltene be, a különböző^ területeken való együttműködés időszerű kérdéseit vitatná meg. A háromoldalú javaslat feltételezi egy kicsi, de hatékony állandó titkárság létrehozását is, melynek fővárosa esetleg Prága lenne. A biztonsági struktúrák megerősí­tése érdekében a három ország ajánlja két központ létrehozását is - az egyik a bizalom és a biztonság megszilárdításának kérdéseivel, a leszerelés ellenőrzésével foglal­kozna, a másik pedig a konfliktusok megelőzésével, illetve megoldá­sával. A határvédelemről (ČSTK) - Idén Prágában immár második alkalommal tartottak talál­kozót a csehszlovák-nyugatnémet határ védelméről. A tanácskozáson - amélyen az NSZK határőrségének vezetői, valamint a csehszlovák ha­tárrendőrség szervezésével megbí­zott munkacsoport tagjai vesznek részt - a hazai szakértők megismer­kedhettek a nyugatnémet határőri­zeti szervek tapasztalataival. A talál­kozón áttekintették a jövőbeli együtt­működéssel, ezen belül főleg a szer­vezett bűnözés megelőzésével összefüggő kérdéseket is. Nagy fogás (ČSTK) - A prágai Ruzynéi repü­lőtér vámigazgatóságának dolgozói tegnapra virradó éjjel nagy mennyi­ségű kábítószert foglaltak le, ame­lyet két afrikai futár juttatott el a CSSZSZK-ba. A 40 kg marihuanát különlegesen kialakított rejtekhelyen fedezték fel. A csempészek leleple­zése a szolgálatot teljesítő vámőrök következetes munkájának és éber­ségének köszönhető. K é t T e cl e vi m

Next

/
Thumbnails
Contents