Új Szó, 1990. július (43. évfolyam, 153-177. szám)

1990-07-25 / 172. szám, szerda

Bőséggondok Nem a fóka sok, az eszkimó szegény Jóformán még fel sem ocsúdtunk a sokkból, melyet a szövetkezeti dolgozóknak a felvásárlási árak tervezett csökkentése kapcsán meghirdetett, országos sztrájkkészültsége váltott ki, máris újabb vészjelzések érkeznek vidékről. Ismét felhők tornyosulnak nemzetgazdaságunk eleddig legstabilabb ágazatának egén, megint nagy gondban vannak a földművesek. Nem a véletlen műve, hogy az újkeletű gondok eredetét általában az élelmiszerek árának emelésére vezetik vissza. Merthogy vitathatatlan, az áremelés óta jelentősen viszszaesett a tőkehús és a különféle húskészítmények iránti kereslet. Mivel tele vannak a tárolók, a vágóhidak és egyéb húsipari üzemek félgőzzel vagy még ennél is kisebb teljesítménnyel dolgoznak. Következésképpen akadozik, vagy inkább stagnál a felvásárlás, miközben az állattenyésztési telepek és nagyhizlaldák amolyan „élő húskonzervvé" változnak. Belegondolni is rossz, mennyi hátránnyal jár a vágóérett hízóállatok, selejtezésre szánt, elapadt tehenek, kivénült kocák kényszerű továbbtartása. A növekvő költségek egyre apasztják a remélt nyereséget. Meglehet, közben híznak is az állatok, de ez inkább hátrány mint előny. A termelőnek is, mert az árat a minőséghez szabják, és a fogyasztónak is, mert színhús helyett majd szalonnából kerül több a boltokba (és a húskészítményekbe). S mivel nem működik az állományforgó, a zsúfolt növendékistállókban felszökik az elhullás. Mit lehet(ne) tenni? A kérdésre sokan keresik napjainkban a választ, úgy tűnik, eredménytelenül. Például a Komáromi járás szövetkezeti elnökei által megalakított klub múlt pénteki ülésének résztvevői két és fél órai szócséplés után ugyanolyan tanácstalanul indultak haza, mint ahogy megérkeztek. A partner húsipari vállalat, amely tulajdonképpen normális viszonyok között is csupán a felét képes feldolgozni a járás szövetkezetei, állami gazdaságai és közös vállalatai által kínált vágóál lat-mennyiségnek, egyszerűen tehetetlen. Másoktól pedig hiába kémek-várnak segítséget, az ország más körzeteiben is hasonló a helyzet. Pedig nem fókából lett egyszeriben sok, az eszkimó étvágyával, pontosabban a pénztárcájával van baj. ötletekkel, tanácsokkal persze a minisztérium és a húsipar egyaránt ellátja a termelőket. Csakhogy ezek az ötletek nem éppen zseniálisak. Az egyik például felkínálta, partnereket keres külföldön, de sietve hozzátette: kizárólag megegyezés szerinti áron, és csupán az itthoni szerződéses kötelezettség teljesíCsehszlovák csoport az Interparlamentáris Unióban A közelmúltban felújította tevékenységét az Interparlamentáris Unió csehszlovákiai csoportja. A mintegy 200 tagot számláló csoport elnökségébe beválasztották Gémesi Károlyt, aki a Független Magyar Kezdeményezés képviselőjeként került a Szövetségi Gyűlés Nemzetek Kamarájába. • Kérem, mutassa be az Unió tevékenységét. - Tudtommal ez az egyik legrégibb nemzetközi politikai szervezet, 1889-ben jött létre, és jelenleg 112 tagja van. Célja a nemzetközi politikának a parlamenteken keresztül, elsősorban a parlamentek között kialakított kapcsolatok révén való befolyásolása, az egyes országok kormányára és politikájára való hatás. Az Unió titkársága Genfben van, itt tartják évente kétszer azt a konferenciát, amelyen valamennyi tagállam képviselői jelen vannak. Hazánkat 3-4 elnökségi tag képviseli ezeken a nemzetközi tanácskozásokon. Gyakrabban ülésezik az Interparlamentáris Unió tahácsa, ahol a csehszlovák csoportot annak elnöke és első alelnöke képviseli. • Miért szünetelt hosszabb ideig a csehszlovák csoport munkája? - A politikai események miatt. Csehszlovák csoport 89 novembere előtt is létezett, de munkájával, amint azt strassbourgi látogatásunkkor hallottuk, nem voltak megelégedve. Ján Marko néhai csehszlovák külügyminiszter volt e csoport vezetője. A novemberi eseményeket követően más, fontosabb dolgokkal kellett itthon törődnünk, így a csoport is stagnált. Igaz, a konferenciákra mindig elküldött valakit a parlament külügyi bizottsága, mert bizonyos szempontból annak a hatáskörébe tartozik a csoport. A demokratikus választások révén létrejött parlament egyik első intézkedése az volt, hogy felújította az átalakított csehszlovák interparlamentáris csoport tevékenységét. • önkéntes alapon szerveződött a képviselőkből a csoport? - Igen, az alapszabály értelmében ugyanis az Interparlamentáris Uniónak nem a parlamentek a tagjai, hanem a képviselők. A nyelvtudás szerint 10 regionális csoportba osztották a Szövetségi Gyűlés képviselőit. Én a 15 tagú elnökség egyik tagja lettem, 2 helyet az NYEE politikai mozgalom, hatot a Polgári Fórum, egyet a Kereszténydemokrata mozgalom kapott, és valamennyi ellenzéki pártnak van egy-egy képviselője. Az MKDM-et Magyar Ferenc képviseli. • Mikor lát munkához a csoport? -A munka már elkezdődött az alakuló üléssel, az elnökség, majd az elnök megválasztásával. Valtr Komárek lett a csehszlovák csoport elnöke, és három alelnököt is választottunk. Az első konferencia, amelyen már az új csoport képviselői vesznek részt, októberben lesz Uruguayban. NAGY ILDIKÓ tését meghaladó termékmennyiséget lehet kivinni. Persze a külföldi érdeklődők gyorsan felmérték a helyzetünket s szinte nevetséges árajánlatot tettek. Ez az út tehát aligha járható. Már csak azért sem, mert a tárcának nincs 250 millió koronája, hogy kárpótolja a piac kegyeiből kiszorult termelőket és kiegyenlítse az újabb érvágást jelentő árkülönbséget. Mégis előfordulhat, hogy néhány termelőnek nem marad más választása, el kell fogadnia a kilónkénti 13 koronás árat, mert végül is meg kell szabadulnia valahogy a hízóktól, mielőtt felfalják a jövő évi állománynak szánt abrakot is. Merthogy a kooperációs kisüzemi vágóhidak gyors létrehozására tett ajánlat szintén nem kecsegtető. Az elvonások miatt a már működők többsége jelentős -ráfizetéssel üzemel, s valószínűleg csak azért nem számolták fel őket, mert a helyi vezetők egyelőre szívügyüknek tartják a választék bővítését. Hallottuk, hogy néhány gazdaságban mérlegelik, a selejtezett kocákat - később talán a túlhizlalt vágóállatokat is - eladják, kimérik a tagoknak és más érdeklődőknek. Kisebb gazdaságokban szükségmegoldásnak jó, de megoldhatja-e például a keszegfalvi szövetkezet gondjait, ahol máris 50 tonna vágósertést etetnek feleslegesen? Vagy a nemesócsai szövetkezetét, ahol a legutóbbi ellenőrző méréseknél 628 kilóban állapították meg a hízómarhák átlagsúlyát, esetleg a lakszakállasi szövetkezetét, ahonnan két héten belül legalább kétezer sertést kellene vágóhídra küldeni? A kényszerű !abrakpazarlásról és a kalászosok tervezettnél gyengébb terméshozamairól érkező híreket egybevetve, sokan jogos aggodalommal várják, mikor és milyen megoldást talál a tárca. De még mielőtt mindenért az áremelést, s ennek kapcsán a kormányt és a minisztériumot tennénk felelőssé, azt is meg kell vallani, hogy a helyzetért a termelők is felelősek. Némi pluszjövedelem reményében több gazdaság lényegesen több választott malacot, bikaborjút és bárányt fogott hizlalásra mint eredetileg tervezte. Most vállaniuk kellene a gazdasági szerződésekkel alá nem támasztott, félresikerült vállalkozás kudarcát. A húsipar feldolgozókapacitása és a fogyasztók vásárlóereje egyaránt véges, s igazságtalan volna, ha a többletbevételre spekulálók „kezdeményezése" a tervhez igazodókat sújtaná. A gondokból kivezető utat keresők továbbá arra a tényre is gondoljanak, hogy a jelenlegihez hasonló patthelyzetekkel sem itthon, sem abban a házban nem öregbítjük mezőgazdaságunk hírnevét, melynek mielőbb szeretnénk átlépni a küszöbé

t KÁDEK GÁBOR Kaland a kalandért Filmjegyzet Ismerős, több mozgóképből viszszaköszönő ötletből indult ki Bob Hoskins angol színész, a Rawney című film rendezője. Egy széparcú tizenhét éves fiatalember megszökik a frontról, egy rajtaütésszerű támadás kellős közepéből. Katonaszökevényként női ruhában menekül, cigányok nomád táborával bújva járja az ország félreeső útjait, hogy ép bőrrel megússza az öldöklést. Sokan emlékszünk még Sándor Pál Herkulesfürdői emlék című alkotására, amelyben hasonló alaphelyzetből bontakozik ki a történet. A kommün bukása után egy fiatal vöröskatona a világtól távoli, eldugott gyógyszanatóriumban nővérruhába öltözve várja a lehetőséget, hogy időleges búvóhelyéről továbbszökhessen, megmeneküljön a számára biztos halált jelentő ítélet elől. A néző rácsodálkozik az azonosságokra és konfrontál. Megállapítja, hogy mindkét alkotás történelmi kalandfilm, mértékkel tagolt cselekményre építő mozi a javából. Ám mélyebb elemzés nélkül, azonnal felfedezhető a különbség is. Az angol film költött, nem a valóságra épülő, fele annyira sem politikus, a cselekményábrázolásban kevésbé rejtőzködő. Hoskinsnál a szökést, az események menetét nem háttérben tevékenykedő politikai erők motiválják. A főhős lépéseit nem valamiféle szervezett ellenállási mozgalom beépített emberei irányítják az ismeretlen távolból. A fiú tettével kapcsolatban aiigha is beszélhetnénk ellenállásról. Legfeljebb ha ellenkezésről. Mindkét alkotás legfőbb ismérve a mese. Természetesen a mesét itt nem mint műfajt, filmtípust kell érteni, hanem mint a mozgóképes megjelenítés formai ós módszerbeli megoldását. Vagyis a tartalmat közvetítő, megnyerően fordulatos, egyenes vonalvezetésű sztorit. De az ilyetén rokonság ellenére lényeges értékmeghatározó különbségek teszik az egyik filmet hitelessé, a másikat önmagáért a kalandért létező illúziót keltő alkotássá. Nézzük, milyen tényezők befolyásolják a produkciók művészi jellegét! A két rendezőnél eltérő szerepet kap a történet esszenciája, a kaland. Sándor Pál a mesével történelmi sorsfordulót és társadalompolitikai összefüggéseket, kérdéseket értékel. A demokratizálást célzó progresszív erők harca mellé áll, és a szökésnek mint következménynek, mint elkerülhetetlennek a bemutatásával megfogalmazza a megtorlók elleni filmes vádiratát. Nála, még ha kerüli is a dokumentarista, tényfeltáró-elemző ábrázolást, a mozgatórugó a tényleges történelmi előzmény, s ennek egy emberélet vetületében bemutatott ok-okozati következményei teszik enigmatikussá az események egymás után következő mozzanatait. Hoskins nem megy le ilyen mélységekbe. Filmjében a háború csupán kulissza; nincsenek történelmi valóságvonatkozásai. Alkotásából nem azonosítható a történelmi kor, s az sem, melyik országban zajlanak az események, kik az egymással szemben álló felek, s miért viselnek háborút. Minthogy a film nem képes felszínre hozni a néző drámáját, nem tudunk elvonatkoztatni, a főhős menekülését - akit csak a bosszú, s nem a törvénykezés tart sakkban - csupán a film valóságában érezzük veszélyesnek. Hoskinsnál elsődleges, vagyis a kiindulás a kaland, s ezt belehelyezi egy mesterien stilizált álhistóriás pittoreszk környezetbe. Az atmoszférának illusztratív jellege van. A szanatórium a társadalom szerkezetében létezik, itt ugyanúgy, mint bárhol másutt az országban, jelen vannak, sorsokat alakítanak, hatnak az össztársadalmi viszonyok. Az angol film valósága ellenben az eseményeket nem valamely konkrét társadalmi berendezkedéstől, folyamatok együttesétől teszi függővé. A cigányok tábora kiszakad a szélesebb struktúrákból. Elszigetelődve, berendezkedésükkel patriarkális, az ősi rítustörvényeken alapuló meglehetősen utópisztikus modellt építenek. S ezt próbálják kisebb-nagyobb sikerrel védeni az össztársadalmi erők hatásával és a háború borzalmaival szemben. Reménytelenül, hiszen a hazában, ahol háború dúl, nem lehet külön békés közösséget kialakítani és építeni. A Herkulesfürdói emlékben a Tanácsköztársaság bukása, az ellenzék igazságáért vívott harcának leverése utáni terror teszi üldözötté a főhőst. A kikezdhetetlen mö'ralitású figurát és tettét eleve pozitívan értékelhetjük, még a Rawney hősének magatartása nem ilyen egyértelmű. Öt nem a kiállás, a hadviselés kényszerű szorítása elleni tudatos harc vállalása, hanem jellemgyöngeség, a félelem, a saját bőrének mentése készteti nem is menekülésre, inkább megfutamodásra. Személyiségjegyeiben, cselekedeteiben ellentét nyilvánul meg. Előbb azt hihetnénk, hogy olyan lelkialkattal, amilyen az övé, egy legyet sem tudna agyoncsapni; azért keres egérutat, hogy ne legyen részese a tömeges embergyilkolásnak. Ám amint kiderül, kész emberéletre támadni, csak hogy mentse a bőrét. Nem olyan tiszta ö, amilyennek mindvégig érezzük és hisszük. Figurájának eszményítésével félrevezettek bennünket, Bár ezt még úgy-ahogy le is nyelném. De azt már nem, hogy e produkció erkölcsi síkon negatívan befolyásol. Még az utolsó, túlromantizált jelenetben is pozitív hősként tünteti fel Hoskins a fiatalembert, aki a humánus-morális tartást nem feladó cigányok közösségét sorsára hagyva, kihasználja az egyéni megmenekülés lehetőségét. Ildomosabb lett volna azt megmutatni, hogyan lehet elviselni a megpróbáltatásokat, kiállni a csapásokat, s nyilvánvalóvá tenni azt, hogy az egyéni, vagy a csoportos megfutamodás a nagyobb község viszonylatában nem jelenthet győzelmet. Ilyen konklúzióval a film Közép-Kelet-Európa népei számára időszerű üzenet lehetett volna. Nem lett. így hát bármennyire is izgalmas, a ciqányok életvitelét, mentalitását meggyőzően ábrázoló, mélységes emberséget, háborúellenséget hirdető a film, a lélektani hiteltelenség, a képtelenségekből stilizáltvilág, a naivan félrefogalmazott üzenetei miatt művészi értékét illetően alulmarad, rad. (taflósi) Tények tisztelete Megszaporodtak a történelmi tárgyú írások az írott sajtóban (is), főleg a legutóbbi néhány hétben, s ezen nem is csodálkozhatunk: az elmúlt negyven év történetírói - ahelyett, hogy a régmúlt fehér foltjaira igyekeztek volna fényt deríteni - szinte futószalagon gyártották épp a fehér foltokat. Új fazont adtak a múltnak, még újabbat a jelennek, valamit valamiért alapon persze: egykét maroknyi, a múlt megfelelő pontjára (személyiségére) hintett sárért tudományos fokozat járt, a megfelelő koponya fölé odaillesztett talmi csillogású glóriáért pedig kétes értékű történelmi munkáik tucatjait adattathatták ki több tízezres példányszámban - hogy aztán ott porosodjanak a könyvesboltok, könyvtárak polcain. De hát kit érdekeltek akkortájt a könyvespolcok, kit érdekelt a lassacskán mindent belepő por! A ma történészeire hatalmas, sziszifuszi munka vár. Végtelen türelemmel kell végigböngészniük a történelem összes eddig megírt lapját, eltüntetniük az apró fehér foltokat, melyek - „hála" jellemtelen elődeiknek - már-már egy végeláthatatlan, nagy fehér, afféle őskáoszszerű foltba mosódtak össze. Munkájukban csak egyvalami segítheti őket, a történettudományra is aplikálható kodályi intelem, s az abból fakadó tények következetes tisztelete. Hogy az alap-, és középiskolák történelemtanárai - végre - a hamisítatlan igazságot mesélhessék a tátott szájjal hallgató nebulóknak a múltról, s nem utolsósorban a jelenről. És hogy aztán ezek a nebulók felnőve, a világ és hazájuk történelmének alapos átvétele után ne hamis (vagy általuk hamisított?) történelmi „tények" alapján próbáljanak „összeugratni" hiányos történelmi tudatú egyéneket, sőt nemzeteket. Mint azt a Smena 1990. 7. 20-i számában egy, a közelmúlt objektívnek korántsem nevezhető történelemtanításán nevelkedett olvasó meg is próbálta. A Bánovce nad Bebravou-i Tiso-emléktábla felavatása keltette hullámgyűrűk késztették a pozsonyi I. S.-t arra, hogy tollat ragadjon. Levele szerint nemzetközi - cseh, magyar, német stb. - maffia áll az emléktábla-ellenes kampány hátterében. Illetve nem csupán emléktábla-ellenes, hanem - szerinte dr. Jozef Tiso személyén keresztül közvetve szlovákellenes kampányról van szó. Mi ez a háború idején meggyilkolt szlovák zsidók sorsa fölötti kései sajnálat? - teszi fel a kérdést, majd mintegy vérszemet kapva, tovább záporoznak a kérdései: És mi van a cseh, magyar, francia stb. zsidókkal? Ki felelős a sorsukért? Kit akasztottak fel? Magyarországon talán felakasztották az ottani 600 ezer zsidó sorsáért felelős Horthyt, Szálasit vagy Nyilasit (sic! - K. J.)? Folytatja a külföldi történelmi személyiségek felsorolását, majd megadja a választ is: nem. Az egész világon senkit, csak az önálló szlovák állam első elnökét. Csupán a magyar vonatkozású példákra reagálva: Horthy Miklóst valóban nem végezték ki. Hogy miért nem került vádlottként sem Budapesten, sem Nürnbergben törvényszék elé, miért nem kérte a felelős magyar kormány a kiadatását az amerikai hatóságoktól, illetve miért törölték egy idő után a háborús bűnösök listájáról, annak taglalása nem célja eme írásnak. Szálasi Ferencet 1946. március 12-én jogerős ítélettel kivégezték. A triumvirátus harmadik tagjával, Nyilasival nálam avatottabb történésizek sem igen tudnának mit kezdeni. I. S. alighanem a kor hazai „pofozólegényei", a Hlinka-gárdisták névadója mintájára kreált egy Nyilasit, aki a magyar nyilasok szellemi atyja lett volna. Erről csupán annyit, hogy a nyilasokat a címerükben levő nyilaskereszt alapján nevezték nyilasoknak. Tudom, I. S. és sok más, már a múltban vagy csak napjainkban hasonló „csínyen" rajtakapott társa azzal védekezett (védekezik), hogy „ő azt gondolta". Ne gondolja! A tényektől elszakadt gondolatoknak ugyanis a történelemben nincs helyük. Legalábbis nem kellene, hogy helyt adjunk neki. Még a napilapjainkban sem. KLUKA JÓZSEF ÚJ SZÚ 4 1990. VII. 25.