Új Szó, 1990. július (43. évfolyam, 153-177. szám)

1990-07-23 / 170. szám, hétfő

ÚJ szú 3 1990. VII. 23. A hír igaz, de... Feloszlatták a Pedagógiai Kutatóintézet magyar szakcsoportját Véletlenül jutott szerkesztőségünk tudomására: július elsejei hatállyal megszüntették a Pedagógiai Kutatóintézet magyar szakcsoportját. Az információ első hallásra meglepő, hogy mennyire igaz, s mi rejlik mögötte, arra a tagozat munkatársainál és az intézet igazgatójánál kerestük a választ. Már a hír nyilvánosságra hozatalának módja is meglehetősen gyanús, sőt, zavarba ejtő volt:. Tankó László kandidátus, az intézet magyar szakcsoportjának volt vezetője említi meg - mintegy mellékesen - válaszlevelében, melyet egy lapunkban megjelent, személyét s munkacsoportjának tevékenységét bíráló nyílt levélre írt. , Az ominózus rész pontosan így hangzik: „Egyébként, ha ez megnyugtatja, közlöm önnel, hogy szakcsoportunkat, a Kutatóintézet magyar tanítási nyelvű iskolák önálló csoportját 1990. július elsejével megszüntették, feloszlatták, két másik csoportba olvasztották be, s én nem vagyok csoportvezető." Elgondolkodtató, hogy - legalábbis úgy tűnik - a tagozat vezetőjét a csoport feloszlatása csupán egy frappánsnak szánt replika erejéig érdekli? S a felemás benyomásaim az ügyben elmélyedve csak szaporodtak. Tankó úron, ahogy megtudta látogatásom célját, azonnal látszott, hogy bánja - mint a „kutya, amelyik hetet kölykezett" - a levélbeni elszólását. Többször hangsúlyozta, hogy talán nem is kellene erről írni, az egésznek nincs akkora jelentősége. Ennek ellenére sikerült belőle „kicsiholni" néhány, a megszüntetéssel kapcsolatos alapinformációt (csoportjának múltbeli áldozatos és megerőltető tevékenységéről sokat, ám ez esetben feleslegesen beszélt). A tagozatot július elsejei hatállyal szüntették meg, ő néhány nappal előtte, a többiek július másodikán értesültek -a dologról. Szervezetten nem tiltakoztak ellene, elmondásuk szerint a bejelentés előidézte döbbenet miatt. Csoportvezetőjük útján azonban többször is megkérték az intézet igazgatóját, hogy jöjjön le közéjük (irodája egy emelettel feljebb van), (S indokolja meg újra az intézkedést. Az igazgató megígérte, lejön, mihelyst ideje engedi. Ez a mai napig (július 16-a) nem történt meg. A helyzet a jelen pillanatban a következő: a magyar tagozat szlovák nyelvvel foglalkozó három szakdolgozóját „átvezényelték" a szlovák nyelvi módszertani szakcsoportba, a három magyar nyelv- és irodalomoktatással foglalkozó szakdolgozót pedig a nyelvek módszertani szakcsoportjába osztották be. A volt csoportvezető egy harmadik csoportba került. Munkájukat - elmondásuk szerint - ott folytathatják, ahol abbahagyták. Hogy szakmailag jobb-e a légkör, kedvezőbbek-e a munkakörülmények az új szakcsoportban, arról még nem tudnak nyilatkozni. A kép teljességéhez még hozzátartozik: az intézetben július elsején lezajló szerkezeti változás nemcsak a magyar tagozatot érintette, tizennégy szakcsoportot vontak össze kilenccé, s ennek a maqvar is „áldozatul esett", összefoglalva s egyben megindokolva az idézőjelet: egy pillanatra sem szállt meg a bizonyosság, hogy indokolt lenne áldozatról beszélni. A szakcsoport dolgozói folytathatják eddigi tevékenységüket, s - egyelőre? - nem kellett elhagyniuk régi helyüket sem. Együtt, a megszokott környezetben dolgozhatnak, csak éppen más csoportvezető irányítása alatt. A bizonytalanságot fokozó részletek viszont a beszélgetések folyamán csak sokasodtak. Egyik jellemzője az ügynek például a „papír" (bumáska) hiánya. A szakcsoport nem kapta meg papíron a megszüntetéséről szóló határozatot. Tankó úr értesítette ugyan Pukkai Lászlót, az SZMPSZ elnökét az eseményről, de csak szóban. Szólt Dobos László képviselőnek is, aki papírt kért, melyen pontokba összefoglalva le lenne írva az egész feloszlatás, az esetleges következményeivel együtt, s melynek alapján léphetne az ügyben; ez a mai napig nem íródott meg. Egy papír azért mégiscsak van. A volt csoportvezető - saját bevallása szerint - a minisztérium illetékeseit szűkszavú levélben, csupán a lényegre - ez esetben a megszüntetés tényére - szorítkozva értesítette az ügyről. Ján Herbernek, az intézet igazgatójának már az elsó szavaival sikerült meghökkentenie. Tudtam a jöveteléről, mondta, Tankó úr az imént telefonált. (A nem kért szívességért ezúton mondok „köszönetet" Tankó Lászlónak.) Szinte azonnal folytatta: bár az intézet belső ügyének tartja, hajlandó nyilatkozni a témáról, mivel úgy látja, hogy a szakcsoport volt vezetője a kisebbségi magyar iskolaügy egyik bástyájának leomlásaként igyekszik beállítani az ügyet. (Mint elmondta, Tankó úr többször fölkereste, úgy tűnt, nem tud belenyugodni a csoport feloszlatásába, így nem értem, előttem miért próbálta bagatellizálni az ügyet.) A dolog az igazgató szerint így áll: A magyar tagozat feloszlatása az intézet egészét érintő átszervezés következménye. Az átszervezés célja a munka hatékonyságának, minőségének fokozása, a szakcsoportok közti együttműködés növelése. Az eddig önálló tagozatok közül nemcsak a magyart, az ukránt is beolvasztották a nyelvek módszertani szakcsoportjába. A magyar tagozat dolgozóinak véleményére is, miszerint az elosztásnak pont fordítva kellett volna - ha már valóban szükség volt rá - történnie, tehát a magyar nyelvvel és irodalommal foglalkozó szakdolgozókat lett volna helyes a szlovák (anyanyelvi) módszertani szakcsoportba áthelyezni, s a másik hármat az (idegen) nyelvekszakcsoportjába, megvolt az igazgatónak a kész válasza. Tudja, hogy a magyar tanítási nyelvű iskolákban más á magyar és a szlovák nyelvek tanításának módszertani megközelítése, a szakcsoport dolgozói azonban szerinte az egész átszervezésnek túlzott jelentőséget tulajdonítanak, az egész nem más, mint adminisztratív változás. Az intézet egyébként is új munkamódszerre tér át, a kutatási témákat" ezentúl pályázat útján kell elnyerniük a minisztériumtól. Ha ez sikerül, az intézet vezetősége megbíz egy szakembert a feladat megoldásával, s csak rajta áll, kiket választ munkatársul, az intézet minden dolgozója a rendelkezésére van bocsátva. Természetesen hívhat külső munkatársakat is. Azokkal a témákkal, melyeknek nemzetiségi iskolaügyi vonatkozásai vannak, természetesen az e téren jártas szakembereket bízzák meg,, illetve helyet biztosítanak nekik a munkacsoportba. Gyanakvó kérdésemre, hogy nemcsak azért időzítette-e az átszervezést július elsejére, hogy a nemzetiségi iskolaügyet a tanév kezdetén kész helyzet elé állítsa, elmondta, hogy az intézet július elsején egészében újjáalakult, ennek keretében hajtották végre az átszervezést is. A magyar szakcsoport tagjai közé csak azért nem mBnt el, folytatta, mert feleslegesnek tartotta elismételni a már elmondottakat. „Talán mégis le kellett volna mennem", morfondírozott. Az igazgató személyéről alkotandó képhez talán még annyit tehetnénk hozzá: az átszervezés az ó személyes döntése volt, úgy véli, beosztásából eredően joga volt hozzá, s teljés mértékben vállalja érte a felelősséget. A magyar szakcsoport, illetve a volt magyar szakcsoport dolgozói korrekt embernek tartják. Es nem tagja semmilyen pártnak. KLUKA JÓZSEF Nemcsak benzinnel él az autó Jótanácsok kezdőknek és spórolóknak A benzinárak emelése lelohasztotta ugyan a száguldást, de remélhetőleg ösztönzi a feltalálókedvet. Akinek nem telik idejéből vagy pénzéből üzemanyagra, néhány ügyes fogással otthon vagy a szomszéd barkácsműhelyében átalakíthatja járművét mondjuk (nap)sugárhajtásúra. Előnye, hogy a nap - még - ingyen süt. Hogy ez nem Is olyan ördöngösség, arra alább néhány bizonyítékkal Is szolgálhatunk. 1. Ne keseredjen el, akinek Trabantja van. Igaz, hogy szennyezi a levegőt, igaz, hogy sokat fogyaszt, de csak addig, míg nem jár napelemre. A képen látható átpofozott Trabi a Tour de Solon, a napelemes autók világversenyén 100 km-es óránkénti sebességével bizonyította, hogy a Trabantok felett még nem járt el az idő. 2. Persze, gondoltunk az igényesebbekre is. A japán Hoxan cég Phoebusa már a következő Tourra készül. Gyorsaságban nem tud ugyan többet, mint az előbbi Trabant, de formatervezése jelzi: ez a jövő járgánya. 3. Fiatalok! Nem telik Ferrari, Nisan, Porsche vagy Škoda Rapid sportkocsira? Elő a szerszámosládával, minden háztartásban akad egykét alig használt autóabroncs, villanymotor meg napelem, és ha a haverok is segítenek, pár nap múlva készen állhat a napsugárkocsi. Hogy ez nem ilyen egyszerű? Hát akkor a képen látható NSZK-beli fiatalember hogyan csinálta? SZERKESZTI: KOVÁCS EDIT A

lapját a középkori olasz pénzváltó és fizetésközvetítő bankárok rakták le. Kezdetleges formájában ezek a „pénzügyi szakemberek" saját váltó kiállításával tettek fizetési ígéretet. A ma leggyakoribb idegen váltók csak valamivel később alakultak ki, méghozzá a középkori vásárokon. Szigorú jogi szabályozásuk a 14. század végére nyúlik viszsza. A váltó kezdetben nem volt átruházható, ezért a forgalomban nem vett részt. Igazi értékpapírrá tehát csak akkor vált, amikor lehetőség nyílt átruházására. Erre a lehetőségre pedig 1600-ig kellett várni - legalábbis az első fennmaradt emlékek szerint -, amikor is Nápolyban kerültek az átruházható váltók forgalomba. Mai alakjuk azonban Franciaországban keletkezett; a franciák ráírták a váltó hátlapjára a forgatmányt (vagyis azt, hogy átruházható). Ekkor azonban már a 17. században járunk, tulajdonképpen az igazi váltójog kialakulása is erre az időszakra tehető. Az 1673. évi Ordonnance du Commerce - a francia kereskedelmi és váltójogi törvény - szolgált alapul a váltójogszabályok megállapításához, amelyeket csaknem minden nagyobb városban külön-külön alkottak meg. Az egyes államok váltótörvényei a 19. században láttak napvilágot. 1930-ban pedig nemzetközi szerződéssel létrejöttek a genfi váltójogi egyezmények, amelyeket a legtöbb ország elfogadott. Mi is valójában e több száz éves múltra visszatekintő váltó lényege? Olyan forgalomképes értékpapír ez, amely feltétel nélküli fizetési kötelezettséget tartalmaz. A kötelezettséget a váltón (a kiállított okiraton) meghatározott időben, helyen és személy részére kell teljesíteni. Az A váltó okiratot szigorú váltójogi szabályoknak megfelelő formában kell kiállítani. A formai előírásokat a váltójogi kellékek foglalják össze. Ha közülük bármelyik hiányzik, a jogszabály szerint az okirat nem tekinthető váltónak. Az értékpapírnak az előírásokból kiindulva tartalmaznia kell: a váltó megnevezést az okirat szövegében; a pénzösszeg megjelölését, idegen váltó esetén a címzett nevét; az esedékesség megjelölését (ha hiányzik, a váltó bemutatáskor esedékes); a fizetési helyet; a kedvezményezett nevét; a váltó kiállításának napját és helyét; a kibocsátó vagy kiállító aláírását. A váltó általában hitelviszonyt testesít meg, amelynek értelmében az egyik fél hitelezi követelését a másiknak. A hitel kiegyenlítése a kötelezettségről kiállított váltó átadásával történik. A váltót esedékességekor ki kell fizetni, névértéke lejáratkor esedékes. A váltó a gazdasági gyakorlatban a hiteleszköz és fizetési eszköz szerepét tölti be. A szóban forgó értékpapírnak meglehetősen sok típusát ismerjük. A fizetésre való kötelezettség szerint van idegen és saját váltó. Az idegen váltó esetében a kibocsátó egy másik természetes vagy jogi személyt szólít fel arra, hogy az okiratban megjelölt kedvezményezettnek a meghatározott időben és helyen a megjelölt összeget fizesse ki. Ez a változat a gyakoribb. Ritkábban állítanak viszont ki saját váltót. Ebben a kiállító megígéri, hogy a váltóban megjelölt összeget a meghatározott helyen és időben kifizeti. Lejáratuk szerint a váltók lehetnek megtekintésre (bemutatásra vagy látra) szólók. Ezek akkor esedékesek, amikor a váltóbirtokosok fizetésre bemutatják azokat. Vannak bemutatás után meghatározott idő elteltével esedékes váltók is. Ezeket először elfogadás végett be kell mutatni a címzettnek, a saját váltót pedig láttamoztatni kell a kiállítóval; a váltó az ettől számított határidő lejártakor esedékes. A gyakorlatban határozott napra szóló váltók is használatosak. A váltónak több speciális változata van. Ilyen például az avalváltó. Ez a kezes aláírásával ellátott értékpapír. A rektaváltót nem szabad forgatni, átruházása csak engedménnyel lehetséges. A solaváltó csak egy példányban készül, a telepített váltót pedig nem az elfogadó fizeti ki, vagy pedig az elfogadó lakhelyétől eltérő helyen fizetik ki. Hazánkban a váltó használatát a 191/50 Tk. számú törvény szabályozza. Jogi szempontból tehát a váltó létező, használható, forgalomképes értékpapír. Mivel más jogi előírások a szervezetek közti fizetések lebonyolítását egységesen - a váltóval nem számolva - határozzák meg, ez az értékpapír az elmúlt években egyáltalán nem szerepelt a belgazdasági gyakorlatban. Teljes terjedelmében a külgazdasági kapcsolatokban vált gyakorlattá. Normális körülmények között a váltók az üzleti ügyekben nagyon fontos okiratok. Főként a pótlólagos pénzforrásokhoz való jutás eszközei. A váltókészletet például egy bank mérlegében a pénzintézet hitelképes aktívumaként könyvelik el. Mivel épülő piacgazdaságunkban a váltók is bizonyára rövidesen újra forgalomba kerülnek a következő cikkben a hozzájuk kapcsolódó legfontosabb fogalmakat magyarázzuk majd meg. 4. Ha mondjuk csak három kerék van otthon, mert az öreg Moszkvics negyedik kerekét elkérte a szomszéd a házilag barkácsolt gőzekéjébe, akkor sincs probléma. A képen látható háromkerekű sem a 12 koronás benzinnel üzemel, hanem az égből jövő sugarak hajtják. 5. S akinek nincs ki a négy kereke, felhasználhatja a gyerek biciklijét is (úgyis rossz volt a bizonyítványa, kerekezés helyett készüljön a pótvizsgára). Azt hiszem, ez a legtalpraesettebb ötlet, hiszen a napelemes kerékpárral felhős időben vagy napnyugta után még mindig beletaposhatunk a célba. Nos, reméljük, ötlettárunk kielégítette bármely társadalmi rétegbe tartozó, vállalkozó kedvű s a drága benzin gőzét már nem szerető motoros igényét. De ha valamely banális ok miatt mégsem tudnák hasznosítani jőtanácsainkat, s közben továbbra sem telik autóra vagy benzinre, jusson eszünkbe egy már klasszikusnak számító magyar humorista mondása: a láb mindig kéznél van! (Szöveg: -szénFoto: ČSTK)