Új Szó, 1990. július (43. évfolyam, 153-177. szám)

1990-07-18 / 166. szám, szerda

A hőerőmű és a lerakat - enyhe szélben (A szerző felvétele) Szorongatott helyzetben A Komáromi járásban klubot alapítottak a szövetkezeti elnökök KÍNOS A MAGYARÁZKODÁS Meghívottként egy környezetvédelmi kerekasztal-tárgyaláson Idén már többször foglalkoztunk Nagykapos, Vaján és a környező települések áldatlan ökológiai helyzetével. A szerző már régebben elküldte írását szerkesztőségünkbe, akkor úgy ítéltük meg: egyszerre sok lenne ebből a témából, ám napirenden tartásáról nem mondtunk le. Most visszatérünk rá, mert eszmefuttatása több mint élménybeszámoló, a természetvédő sokunknak tanulságos világszemléletét is tartalmazza. Mostanság divatos a kerekasztal, így igyekszünk megoldani a felhalmozodott gondokat Divat az ökológia, a környezetvédelem is. Ezért a kettő összekapcsolható. A gondolat nem is rossz, véltem, és őszinte lelkesedéssel készültem Nagykapos és környéke gondjainak megtárgyalására, amelyre engem is meghívtak. Jnb-alelnökök, osztályvezetők, titkárok, üzemi és szövetkezeti vezetők, közegészségügyi szakemberek, a politikai pártok és mozgalmak képviselőinek társaságába. RENDETLENSÉG UTÁN PORVIHAR Terepszemlére indulunk. A városban csak a központi szemétlerakót tekintjük meg, mert előtte már színes diapozitívokon bemutattam az illegális lerakatokat. Kimondhatatlan rendetlenség, zűrzavar, nagy menynyiségű fémhulladék és szeméthegyek, még a kerítésen kívül a szövetkezet. földjén is. Továbbmegyünk. Az agrokémiai vállalat lerakatán ismerős kép fogad: őrölt mész - és valamilyen más szürke por (műtrágya?) a szabadég alatt, oda fújja a szél, ahova akarja, elsősorban a szövetkezet földjére. A Transgaz üzembe be se megyünk, elég megnézni hátul a kerítés tövében a rengeteg hulladékot; kábelek, csövek maradványai szanaszét. Gyorsan robogunk tovább, közeledünk Vajánhoz. A községet elkerüli a főút, így hamarosan megközelítjük a vajáni hőerőművet. Hirtelen szél támad, és még mielőtt odaérnénk, ködszerűen körülveszi járművünket a közeli pernye- és hamulerakat felkavart szürke pora. A főbejáratnál szíves invitálás, gyorsan nyílik a sorompó és most - életemben először -, minden procedúra és beiratkozás nélkül bejutok az erőmű területére. Még a fototáskámat sem ellenőrzi senki! A tágas ülésteremben négyszögbe rakott asztalok. Nemsokára kávét hoznak a felszolgálók, szendvicses tálakkal sürögnek... JÓ HÍR IS AKAD Látszólag nyugodtan, szívélyesen indul a megbeszélés, de a kerekasztalt vezető jnb alelnöknő hangja gyorsan felerősödik. A megbírált üzemek vezetői hímeznek-hámoznak, nem az övék a szemét, a beruházók hagyták ott, majd eltakarítják. A szövetkezet sem mutat sok hajlandóságot arra, hogy a földjein levő hulladéklerakatokat eltávolítsa, úgy véli, hogy ez a város kötelessége. Jól esik hallani legalább azt, hogy a környék községeiben is megoldják a hulladék szervezett elszállítását és tárolását, sőt úgy néz ki: a vajáni Slovnaft üzem kibővítendő szemétégetőjében a járás elégethető kommunális hulladékának nagy része kerül majd megsemmisítésre. Azt a javaslatot, hogy egész Szlovákiából, szállítsanak ide, majd itt égessék el a mérgező hulladékot szinte mindenki elveti. Szóba kerül az új nagykaposi út kérdése is. Úgy néz ki, a Lábas-tó megmenekül és a városközpontot is elkerüli a teherautó-forgalom. Semmi jó hírt nem hallottak viszont több község képviselői a vízhálózat kibővítésének lehetőségéről - a battyáni kutak ezt már nem bírnák el, az újakat pedig még nem helyezték üzembe. Végül a vendéglátó vajáni hőerőmű kerül sorra. Kínos percek következnek. Az idegességét leplezni alig tudó igazgató-helyettes szavaiból kiderül, hogy az elektrosztatikus szűrők leghamarabb csak jövő év őszén helyezhetők üzembe. A pernyelerakatról maga az új igazgató sem tud semmi biztatót mondani, hiába szólította fel az alelnök, hogy pontosítsa milyen intézkedésekre készültek fel. Igen kemény hangon szólalt fel a vitában a vajáni szövetkezet elnöke. Nem is csoda, hiszen a por a szövetkezet termőföldjeit károsítja, ettől betegszik meg a szarvasmarha, ezt lélegzi be a helybeli lakosság. ÚJ LERAKAT VAGY ÁRAM? Én is szót kérek. Kifogásolom az új lerakat létesítését az üzem déli oldalán, mert így a pernye a tervezett latorcai tájvédelmi körzet egyes részeit fogja károsítani. Kijelentem, hogy ha ilyen lesz ott is a technológiai fegyelem, akkor természetvédőként a végsőkig harcolni fogok ellene. Kínos hallgatni a magyarázkodást, különösen kínos azoktól, akik új vezetőknek mondják magukat, hisz valójában csak az igazgatói poszton történt nemrég változás, de oda is régi vezető ember került. Igen, megértem, és egy kicsit sajnálom is őket. Nem szokták meg a hangnemet, s azt sem, hogy azzal is törődni kell, ami a kerítésen kívül van. A szövetkezet elnöke és a közegészségügyiek sorra kiforgatják az üzemi jogász érveit, melyekkel azt próbálta bizonygatni: a környezetkárosodásról az ő méréseik a pontosak. Az efsz-elnöknek még szellemeskedésre is futja: talán azt állítják az erőmű vezetői, hogy tisztább levegőt bocsátanak ki, mint amilyent felhasználnak? Lassan szedelőzködünk, kézfogások, búcsúzkodás. Az erőmű igazgatója utánam jön. Ha úgy gondolom, hogy az új lerakat fölösleges, akkor állítsuk le az erőművet, és nem lesz a konektoromban áram. Megkeseredik a számban az imént elfogyasztott szendvics íze. Hányszor hallottuk már a hasonló demagóg érveket, mikor értik meg végre a felelősök, hogy nem személyük ellen folyik a küzdelem, hanem értük is, egészségükért, hogy a kényelmes megoldások helyett újakat kell keresni, ez persze fáradságos munkát, utánajárást jelent. Kifelé menet a főbejáratnál két feldúlt, poros munkással találkozunk. Kérdik, ki adott parancsot arra, hogy tűzoltókocsival locsolják a porzó lerakatot. Nézzük meg, milyenek lettek tőle. összepillantunk és elmagyarázzuk, hogy az igazgató és helyettesei még az ülésteremben vannak. Elrohannak. Nekem meg eszembe jutnak az igazgató folyosói szavai. Elmondta, a locsolás rendszeres, és személyes ígéretet tett arra, hogy az új lerakat nem fogja károsítani a környezetet. A Potyemkin-falvak árnya még kísért, talán azt is egyszer szétfújja a szél, mint most a pernyét. qqGOLY JÁNOS Ahogy érkeztek, sorban körülülték a hosszú asztalt. Nem elnökölt senki, nem készült sem jegyzőkönyv, sem jelenléti ív, s nem kérdezte senki, a hiányzók miért maradtak távol. Ők tizenöten fontosnak tartották a megjelenést, mert úgy érezték, vannak problémáik, nehézségeik, amelyeket kollégáikkal megbeszélhetnek, s amelyek megoldására közösen esetleg találnak valamilyen lehetőséget. A Komáromi járás szövetkezeti elnökeinek klubja ülésezett. A napirend kötetlen volt. Arról vitatkoztak, amit a jelenlévők valamelyike felvetett. Röviden és tárgyszerűen mindenki elmondta az észrevételét és javaslatát. Ha az adott témában kialakult közös nézet, állásfoglalás, akkor lezárták, ha nem, nyitott maradt a kérdés, s legközelebb ismét szóba ke[ül. Első napirendi pontként az előző találkozón függőben maradt kérdéskörben fogadtak el közös álláspontot. A klub alakuló ülésén az egyik szövetkezeti elnök javasolta, hogy a tagok szövetkezethez való kötődésének és anyagi érdekeltségének megerősítésére ismét mérjenek ki fél hektár háztáji földet. Sót, azt is megfontolás tárgyává tették, mit jelentene, ha a szövetkezetben dolgozóknak a hivatalos felvásárlási áron vágóállatot és gabonát adnának? Abból indultak ki, hogy a szövetkezetnek mindegy, kitől kapja a pénzt. Ellenvetés nem volt, így a javaslatot mindenki elfogadta. Csupán néhány részletkérdés merült fel, de az elnökök ezekben is megegyeztek. E szerint a szövetkezeti tag a fél hektárt maga művelheti, de a közös részeként a szövetkezettel is megműveltetheti. Ebben az esetben a terület után átlagtermést kap. Ahány családtag, annyiszor fél hektár. Valaki felvetette, mérlegelni kellene a tej helyben való pasztőrözésének lehetőségét. Ez is olyan szolgáltatás lenne, amit a tagok szívesen fogadnának. Nehezebb téma következett, megváltozott a hangnem,, a szavakból elkeseredés érződött. Egy gyorsmérleg tanúsága szerint a járás szövetkezetei július folyamán több mint 500 tonna vágómarhát és közel 300 tonna vágósertést tudnának eladni. De nem tudnak, mert idehaza senkinek sem kell, állami árkiegészítés nélkül pedig a kiviteli lehetőség, a külkereskedelmi szervezet tőkés árkínálata egyenlő a pénzügyi csőddel. Ráadásul a valutáért vásárolható gép, vegyszer csak idővel kamatozik, a dolgozóknak pedig most kell fizetést adni. Micsoda helyzet. Az istállóban „áll a pénz és eszi a drága takarmányt", az embereket pedig kamatos hitelből fizetik! Néhányan oldani próbálták a feszült hangulatot. „Uraim, nálunk 120 vagon hagyma vár vevőre. Enni nem kér, de..." - így az egyik. „Képzeljétek el: útnak indítjuk az itthon eladhatatlan vágómarháinkat és külföldről cserébe behozzuk azt, ami ott felesleg, de nálunk hiánycikk" - kontrázott a másik elnök. „Ez lesz az igazi piacgazdaság, sápot húzó Miért kell önkormányzat „Vissza kell adni a falvak önkormányzatát, politikai közigazgatását" - olvastam a Független Magyar Kezdeményezés mezőgazdasági programjában. Nagyon is egyetértünk vele, de vajon megvannak-e az önkormányzat feltételei? *S vajon lehetséges-e olyan önkormányzat, mely a helyi társadalom ügyeiben relatív autonómiával maga dönt, és amelynek szerkezeti formáit és működésmódját is maga a helyi társadalom alakítja ki? Igen, bár nem lesz könnyű és zökkenőmentes a feladat megvalósítása. De ha komolyan kívánjuk a társadalom demokratizálódását, akkor módot kell teremtenünk a helyi társadalmi önkormányzat feltételeinek megteremtésére és kifejlődésére. Hiszen a helyi társadalom az a közvetlen mozgástér, melyben az egyén állampolgári mivolta megvalósulhat. , Mára adott a lehetőség, a továbblépésnek, a további fejlődésnek egyik feltétele az önkormányzat kifejlődése a falvakban. Ez azért is szükséges, mert az önkormányzat révén a polgárok jobb életfeltételek megteremtésére törekednének - többnyire önerőből, saját energiájuk felhasználásával. S bizony e téren vannak jócskán tartalékaink, csak kellőképpen ki kell aknázni őket. Az emberekben felébredt a tenniakarás, az önmegvalósítás szándéka, a valamiben való részvétel igénye. Ezen törekvések, mozgások reméljük megtalálják a megfelelő közvetítő közegüket érdekeik érvényesítéséhez, még ha esetenként eszközeik szűisobi i«i\ is bizonyulhatnak alkotóképességük kifejeződésére. Egy önkormányzattal rendelkező falu, helyi társadalom közvetlenül és gyorsan tudna igazodni saját helyi környezetének igényeihez, változásaihoz, önálló döntési jogköre helyben utat nyitna az újító törekvéseknek, lehetővé tenné a helyi érdekegyeztetést. Tudjuk, a falvak sok esetben elvesztették megtartó erejüket, a fiatalság a kellő munkaheletóség, a nem megfelelő kulturális élet, valamint a nem kielégítő szolgáltatások hiányában elköltözött a városokba. Rajtunk múlik, mennyire tudjuk vonzóvá tenni a falusi életet, mennyire tudjuk megteremteni a lehetőséget és a kellő feltételeket az embereknek. V. FEKETE OLGA külkereskedelmi monopóliumok nélkül..." Néhányan nevettek, mások csendben hümmögtek. Aztán valaki ismét a gondokra figyelmeztetett. Arra, hogy a kész vágóállatok értékesítésére álmodozás nélkül kell megtalálniuk a túlélést jelentő lehetőséget. Megegyeztek: a vágóállatfeleslegről pontos összesítést készítenek, és ezt a Földműves-szövetkezeti Szövetség közreműködésével eljuttatják a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszternek. Néhányan vállalták, hogy felmérik az országos értékesítési lehetőségeket. A jövőre nézve pedig egy előremutató élelmezési-kereskedelmi mérleget kémek, aminek alapján - ha kell - megkezdhetik a marhaállomány fokozatos visszafejlesztését. A jövőkép kialakításához legközelebbi ülésükre a húsüzem igazgatóját is meghívják. Ugyancsak felkérik a Mezőgazdasági Terményfelvásárló és Ellátó Vállalat komáromi üzemének igazgatóját, tájékoztassa őket a gabona felvásárlásával és a takarmánykeverék-ellátással kapcsolatos tervekről, hogy az ismeretek alapján néhány fontos kérdésben dönthessenek. A témával kapcsolatosan előzetesen megvitatták a közvetlen gabonaértékesítési kapcsolatok bővítésének és saját takarmánykeverő központok létesítésének lehetőségeit. Azután ismét „forró" téma következett. Melyik szövétkezetben hányan és mekkora földterületet igényelnek az egyéni gazdálkodáshoz? A visszaigényelt földterület nagysága szövetkezetenként változó, tízkétszáz hektár között mozog, ám a kép azonos: aktív szövetkezeti tag sehol nem kér földet. Az igénylők többsége nem a mezőgazdaságban dolgozik, sőt nem is helyi lakos. A spekuláció veszélye tehát fennáll, de a kellően igazolt tulajdont ennek ellenére vissza kell adni. A szövetkezeti tulajdon mellett a falvakon tehát megjelenik a magántulajdon. Ez tény, amit az elnökök tudomásul vettek. Közös állásfoglalásuk - melynek kidolgozását elhatározták - nem a magántulajdon ellen, hanem a szövetkezeti tulajdon védelmére irányul. Lényege, hogy baráti, jószomszédi, rokoni alapon (csúszópénzért, pálinkáért) a szövetkezet gépével, munkaeszközével az egyéni gazdálkodók földjén a közös kárára semmiféle munkát ne lehessen titokban elvégezni. Az elnökök kidolgozzák a szolgáltatások árjegyzékét, külön a szövetkezeti tagok és külön az egyéni gazdálkodók számára. Röviden még két téma került napirendre a tanácskozáson, amelyekkel a későbbiek folyamán részletesen, az illetékesek bevonásával akarnak foglalkozni. Az egyik az NDK-behozatalból származó gépek pótalkatrész-ellátásának várható fejleményei, a másik a faktúrák lassú elszámolása, ami a, piacgazdaság feltételei között mind lényegesebbé váló probléma. Felmerült még a közös vállalatok sorsának kérdése is, de ennek megvitatását szintén későbbre halasztották. Az elnökök végül megköszönték a dulovcei vendéglátást, s megegyeztek legközelebbi találkozásuk időpontjában és színhelyében. Ugyanis mindig valamelyik földműves-szövetkezet a vendéglátó, melynek elnöke a szervezést is vállalja, Például a többiek nevében meghívja azoknak a szerveknek és vállalaipknak. a képviselőit, akikkel a legközelebbi klubülésen az elnökök szeretnék megvitatni ügyes-bajos dolgaikat. Erre mondja a politikai szótár: alulról történő szervezkedés. ÚJ SZÚ 4 EGRI FERENC 1990. VII. 18.