Új Szó, 1990. július (43. évfolyam, 153-177. szám)

1990-07-03 / 154. szám, kedd

Lehallgatás - februárig... A csehszlovák szervek február közepéig, azaz a politikai fordulat után még jó pár héten át lehallgatták az osztrák politikusok gépkocsijukból folytatott telefonbeszélgetéseit. Franz Löschnak belügyminiszter az osztrák televíziónak adott nyilatkozatában megerősítette a Kurier című napilap vasárnapi hírét. Löschnak szerint Ausztriát az NDK tájékoztatta a CSSZSZK lehallgatási tevékenységéről. „Államtitkokat azonban nem tudtak kihallgatni" - jelentette ki a miniszter. Ugyanis abból indult ki, hogy a kencellár és más politikusok gépkocsijaikból csupán üdvözleteket továbbítottak telefonon, vagy arról beszélgettek, mit fognak otthon enni. Franz Vranitzky kancellár hozzáfűzte, szerinte az ügyben ,,a kommunista torzulások utórezgéseit" látja; mindenkiről mindent tudni akarnak. Amennyiben valóban lehallgatták a beszélgetéseket, akkor csupán „sok sikert kívánok a kiértékelésükhöz." (ČSTK) Walesa kontra Mazowiecki Mégsem történt meg a várt „nagy szakadás" a Szolidaritásban • (CSTK) - A hírügynökségek Tadeusz Mazowiecki kormányfő vereségeként értékelik a Szolidaritás polgári bizottságainak szombati és vasárnapi tanácskozását. Ezek a bizottságok alkotják a Szolidaritás területi-politikai struktúráját, ez a szervezet választási gépezete. Mazowiecki kormányfő békejobbot ajánlott fel Lech Walesának azt követően, hogy a Szolidaritás elnöke jelentős győzelmet aratott a szevezeten belüli ellenfeleivel szemben - jegyezte meg a Reuter. Mazowiecki hívei vereséget szenvedtek, amikor megpróbáltak létrehozni egy Walesától független „szuperpártot". A kormányfő ezt követően kért találkozót Walesától erre a hétre. Az UPI is azt írta, hogy Mazowiecki radikális reformprogramjához nem tudott támogatást szerezni. Kénytelen volt beismerni, nem bízhat továbbra is a konszenzusban programja számára. A nemzeti érdekek nevében abban bízott, hogy egészen tavaszig támogatást kap politikájához. Vasárnapi beszéde bizonyította, hogy már nincsenek illúziói. „Úgy tűnik, azt javasolta, hogy csak arról tárgyaljanak, hogyan fognak békében elválni útjaik" - jelentette ki Zbigniew Buják, a Szolidaritás egyik vezető aktivistája. Lech Walesa Gdanskban azt mondta, kész találkozni a kormányfővel, de hozzáfűzte, még csak javaslatról van szó, nem tűzték ki sem a találkozó időpontját, sem helyét. Mazowiecki és Walesa ellentétei néhány héttel ezelőtt kezdődtek, amikor a kormányfő hívei elutasították Walesa államfői ambícióinak támogatását. A lengyel sajtó is természetesen nagy figyelmet szentelt a Szolidaritás polgári bizottságai két találkozójának - a szombatinak, amelyet Lech Walesa hívott össze, s a vasárnapinak, amelyen Tadeusz Mazowiecki mondott beszédet. A lapok szerint ez a két találkozó sem zárta le a vitát a polgári mozgalom jellegéről. A Trybuna napilap kommentárjában azt írta, a vita légkörét enyhítette II. János Pál pápa levele a kormányfőhöz, illetve a Szolidaritás elnökéhez. A vatikáni szóvivő ugyan azt állította, hogy mindkét levél hangneme hasonló, de az eltérés Mazowiecki javára van. A lap hangsúlyozza: már hetek óta nem lehetett ilyen mérsékelt kijelentéseket hallani a Szolidaritás elnökétől. Magyar-szovjet incidens Tiltakozás Burlakov kijelentései miatt (ČSTK) - Für Lajos magyar honvédelmi miniszter tegnap ,,komoly fenyegetésnek" minősítette Burlakov szovjet tábornok szavait a szovjet csapatkivonás lehetőségéről. Matvej Burlakov vezérezredes, a Magyarországról távozóban lévő szovjet csapatok parancsnoka ugyanis az Izvesztyijának adott nyilatkozatában kijelentette: Jia Magyarország nem lesz hajlandó fizetni azokért az épületekért, amelyeket a szovjet katonák kiürítenek, a szovjet fél a csapatkivonást leállítja. Für Lajos szerint a szovjet tábornok összekapcsolja a gazdasági problémákat a csapatkivonással, amire egyébként a szovjet fél szerződésben kötelezte magát. A szerződést a szovjetek eddig teljesítették. Burlakov nyilatkozata azonban nemcsak a magyar közvéleményben, hanem külföldön is felháborodást kelthet, mivel megkérdőjelezi a szovjet csapatkivonásról szóló megállapodásokat. Keleti György, a honvédelmi minisztérium szóvivője tegnap tájékoztatott arról, hogy eddig 313 szovjet transzport hagyta el Magyarország területét, s ez megfelel a csapatkivonás korábban rögzített ütemének. A lengyel lapok így látják... (ČSTK) - A Trybuna, a lengyel szociáldemokrácia napilapja tegnap jegyzetben foglalkozott a csehszlovák-lengyel határátkelőhelyeken zajló eseményekkel. A Száz szó című írás szerint ezek bizonyára nem szaporítják a szomszédok barátainak számát Lengyelországban. A csehek és a szlovákok, a magyarok és a keletnémetek egyre egyszerűbben és vízum nélkül utazhatnak Nyugatra, a lengyelek számára viszont az utazás egyre bonyolultabb, mivel át kell haladniuk ezeknek az országoknak a területén. Más lengyel napilapok és a PAP hírügynökség is foglalkozott ezzel a témával, rámutatva, hogy a csehszlovák-lengyel és a csehszlovák-magyar határon zajló konfliktusok fő okozói a lengyel álturisták, akik telezsúfolják a vonatokat, helyjegy nélkül utaznak, s az utóbbi időben egyre gyakrabban és tömegesen utasítják el, hogy alávessék magukat a vámvizsgálatnak. A PAP prágai tudósítója arra is felhívta a figyelmet, hogy a lengyel autós turisták az elmúlt napokban tudatosan okoztak zsúfoltságot a csehszlovák-osztrák határátkelőhelyeken, hogy így kényszerítsék ki a liberálisabb vámvizsgálatot. Budapesten volt az első kereszténydemokrata csúcs Kanada Megvétózott autonómia ÚJ szú 1990. VII. 3. Bizony nemcsak Közép-KeletEurópa szenved a szeparatizmus szindrómában, küszködik a nemzetiségi bajokkal, és nemcsak hazánk fiai feszegetik a nemzeti büszkeség, nacionalizmus, hazafiság összekuszálódott szálait, morogják meg egymást, hol indulatoktól túlfűtött dühvel, hol „intelligens lazasággal". Erősen hullámzik a hangulat a távoli Kanadában is. Az Amerika Hangját hallgatva szinte megdöbbenéssel vettem tudomásul, a demokrácia hazájában sem férnek meg egymás mellett az emberek, hogy például Ontárióban megtapossák a francia liliomos zászlót, a sportmeccseken kifütyülik a francia nyelven énekelt himnuszt, a szomszédos Quebecben gyűlölik az angolul beszélőket, Montreálban a nemzetiségi jogok elismeréséért tüntetnek keresztelő Szent János ünnepén. Hová veszett az angol hidegvér és a francia sarm? Felforrtak a régi, szunnyadó ellenérzések a francia Quebec és az angol nyelvű tartományok között. Pedig még két héttel ezelőtt, a tíz tartomány miniszterelnökeinek tanácskozásán úgy tűnt, minden a legjobb úton halad afelé, hogy ratifikálják az alkotmány 1987-ben aláírt függelékét, amely véget vethetne a történelemben gyökerező francia-angol vitának Kanadában, mellyel végre rábírhatnák Quebecet az alkotmány elfogadására. Ez a dokumentum, az ún. Meech-tavi egyezmény eltérő társadalomként ismeri el, különleges státussal, vétójoggal, széles autonómiával ruházza fel a hatmilliós lakosú francia tartományt. Robert Bourassa, Quebec kormányfője, azzal nyugtatgatja kollégáit, hogy a függelék csupán a francia kultúra önállóságát, a tartomány sajátos létét ismeri el, egyebet nem. Quebec számára azonban ez a megfogalmazás tág keretet biztosít, amibe sok minden belefér. De kérdéses, hogy belefér-e még a kétnyelvűség megszüntetése, vagy az az önálló törvény, amely megtiltja az angol, nyelvű feliratokat. A kanadai legfelsőbb bíróság szerint mindenesetre ez megszegi az ország polgárjogi törvényeit. A tartományok vezetői túlnyomó többségének az a véleménye, hogy minden területnek egyenlő jogokat kell adni. Miért legyen hát Quebec kivétel? És mégis, Kanada egységének megőrzése érdekében hét tartomány hajlott volna a kompromiszszumra, egy-két módosításra a függelékben, Manitoba és New Foundland - amelyek 1987 óta új kormányfőt választottak - azonban határozott nemet mondott. S mivel Quebec sem volt hajlandó beleegyezni a módosításba, a múlt szombaton nem léphetett érvénybe a Meech-tavi egyezmény. Továbbra is az alaptörvény bökkenője, a szó szoros értelmében vett függeléke marad. Sőt, mi több, alkotmányos válság okozója, a quebeci szeparatista érzelmek, törekvések erősítője. Hát most akkor hogyan, kitől tanuljon a demokrácia útját taposó Közép-Európa nemzeti megbékéIpct? URBÁN GABRIELLA szeresen tartsanak hasonló találkozót. Jövőre az Észak-Dél párbeszéd, a fejlődő országok gondjai szerepelnek a napirenden, s a lehetséges helyszín Venezuela fővárosa Caracas benne. Hazánkból három párt vett részt a budapesti találkozón, a kereszténydemokrata Mozgalmat Ján Čarnogurský képviselte. A Csehszlovák Sajtóiroda tudósítójának elmondta, a csúcs jó lehetőségeket kínált a kétoldalú megbeszélésekre is. Leszögezte, a kereszténydemokraták, akik Nyugat-Európa háború utáni fejlődésében jelentós szerepet játszottak, most hasonlóan fontos szerepet vállalhatnak Kelet- és Közép-Európában. Mivelhogy a konferencia Budapesten volt, a magyar partnerekkel folytatott megbeszélések a nemzetiségek problémakörének érzékeny kérdéseit is érintették. A KDM képviselői kifejezésre juttatták meggyőződésüket, hogy e kérdés politikai megoldása nagy hozzájárulást jelentene a kölcsönös kapcsolatok további fejlesztéséhez. A végső visszaszámlálás Már az áprilisi parlamenti választások után nyilvánvaló volt, hogy a keletnémetek a nyugati márkára voksoltak, s most vasárnap megkapták az óhajtott kemény valutát. Érvényüket vesztették a Schiller-, Goethe-, Engels-, Marx-portrés keletnémet márkák, az NDK-sok egy éjszakai sorbanállás után új, ropogós bankókat vehettek kezükbe, amelyeket ugyan kevésbé híres emberek arcképei díszítenek, de a nemzetközi piacon jóval értékesebbek. Az NDK értékmérőjének megszűnése, az egységes hivatalos fizetőeszköz bevezetése és a belső határok eltörlése volt a legkézzelfoghatóbb jele annak, hogy életbe lépett a (még) két német állam közötti pénzügyi, gazdasági és szociális unió. Mit tesz most a keleti polgár a nyugati valutával? Márkás autóra cseréli Trabantját? Üdülni megy Mallorkára? Bizonyára akadnak majd ilyenek is, de az NDK-beli átlagember, aki hozzászokott a „szocialista biztonsághoz", a kuporgatáshoz, óvatos lesz. A vasárnapi eufória, örömünnep ellenére sokan mondják ki nyíltan: félnek a jövőtől. Szociális problémák fenyegetik őket, farkasszemet kell nézniük a piacgazdasággal begyűrűző munkanélküliséggel, a kemény konkurenciával. Hirtelen belecsöppentek a kapitalizmusba, lehetőségeket, szabadságot nyújtó, de teljesen új, ismeretlen helyzet előtt állnak, amit alaposan meg kell emészteniük. Az is világos számukra, nincs annyi márka, amennyivel egyik napról a másikra be lehetne tömni a két államot kettéosztó szakadékot, s hogy lehetetlen egy éjszaka alatt áthúzni a nyugati életszínvonalat a túloldalra. Ez még odébb van. Az új pénz törvénye mindenki számára határokat szab. Szélesek lesznek-e vagy szűkek, az több tényezőtől függ: például attól, hogy a keletnémetek képesek lesznek-e keményen dolgozni a kemény márkáért, de a sokkterápiától, a politikai és gazdasági döntésektől is. Az NDK-nak nemcsak bőséges áruval megrakott kirakatokra van szüksége, hanem elsősorban hatalmas „beruházási injekciókra". Ettől függ majd a keleti országrész jövője, az, hogy az NDK csupán hátsó udvara lesz-e az egységes Németországnak vagy annak szerves része. Megkezdődött hát a végső visszaszámlálás, az NDK de facto megszűnt létezni, s a német egység visszafordíthatatlanságát, véglegességét a politikai unióról szóló államszerződés aláírása, a valószínűleg decemberben sorra kerülő össznémet parlamenti választások jelentik majd. Pezsgővel, petárdákkal, szilveszteri hangulattal fogadták az uniót az NDK-ban, odaát viszont elmaradt az örömujjongás. Csupán az NSZK déli részén ünnepeltek az emberek, de ott sem az uniót üdvözölték, hanem a vasárnap megnyitott határokon, immár vízum nélkül átkelő csehszlovákok áradatát. íme, mi is beléptünk Európa kapujába. (ug) (ČSTK) - Az NDK és az NSZK lapjai terjedelmes cikkben számoltak be az unió megalakulásáról, annak esetleges következményeiről, s a világsajtó is vezető helyen foglalkozott a német eseményekkel. A Junge Welt című ifjúsági napilap megállapította: a keletnémetek szabadon döntöttek az egység mellett, s most az új helyzetben a gyengéket nem szabad lesodorni a társadalom szélére. Gondoskodni kell a barátokról, szomszédokról, kollégákról - ez a szolidaritás feladata, írja a lap. A Frankfurter Rundschau a német márka második „X" napjának nevezte július elsejét. Megállapította továbbá, hogy azok, akiknek nincs ilyen jóállású testvére, mint az NDK, teljesen más, sokkal nagyobb akadályok előtt állnak. A Süddeutsche Zeitungnak az a véleménye, hogy a történelmi kísérlet sikerének legfőbb feltételét az NDK adja, vagyis a tudás, tehetség és a szorgalom potenciálját. Az NDK ugyanis nem fejlődő ország, hanem olyan állam, amelyet akadályoztak a fejlődésben. Július elsejével végleg megdöntötték a régi rendszert, amely ebben vétkes volt. A reagálásokban azonban tükröződnek az aggodalmak is. Az amerikaiak kételkednek abban, hogy ezt a radikális átmenetet sikerül komolyabb megrázkódtatások nélkül átvészelni. Másrészt amiatt is nyugtalankodnak, hogy az egyesítés sikere esetén az USA veszít nemzetközi befolyásából. A Washington Post című napilap például arra mutatott rá, hogy az NSZK-ban a kamatláb 9 százalékkal növekedett, s becslései szerint a keleti országrészben a modern infrastruktúra kiépítéséhez 400-500 milliárd dollárra lesz szükség. A lap szerint a mostani NDKban a jövő évben a munkanélküliség 20 százalékkal fog növekedni és a következő három évben sem csökken 10 százalék alá. Jövőre a német költségvetés hiánya 125 milliárd márkát tesz ki. Az NSZK gazdasága számára ez óriási tehertétel, ami minden bizonnyal elvezet az inflációhoz és a márka értékének csökkenéséhez. A keletnémetek ugyanúgy kezdték új életüket a kapitalizmusban, mint ahogy azt évek hosszú során keresztül a szocializmusban tették, vagyis sorban állással. A Reuter hírügynökség így jellemzi az NDK-ban kialakult legújabb helyzetet. A hírügynökség tudósítója azonban hozzáfűzte: a várt vásárlási láz elmaradt, az embereket inkább csak a kíváncsiság vitte az üzletekbe: milyenek az új árak? Olcsóbb lett például a korábban luxusnak számító banán, ezzel ellentétben drágább lett a péksütemény, a kenyér, amelyet, 2,50 DM-ért árultak. A tejéri 1,40 márkát, a korábbihoz képest kétszeres árat kell fizetni. Honfiak, honleányok, legyetek büszkék. Erre szólít föl benneteket, nemzeti, faji, felekezeti hovatartozástoktól függetlenül, kormányunk új elnöke, Meőiar úr. A szlovák kormány első sajtótájékoztatóján legalábbis ebbéli elvárásait fogalmazta meg veletek szemben polgártársaim, kifejezve, hogy míg az előző, csecsemőkort ért kormány a nemzeti megbékélés kormánya volt, az új a nemzeti együttműködésé lesz. Legyen. Sőt: úgy legyen. Béke velünk és honfiúi büszkeség. Egy darabig azért elrágódik az ember az ilyen kijelentéseken, lévén, hogy hitében és bizakodásában negyven évig töretett, mint a búzaszem a malomkövön. Voltunk mi már szocialista hazafiak, tulajdonjoggal birtokolt jogi személy (a mi magyarjaink), megtűrt adófizetők és csehszlovákiai magyar dolgozók. Most már aztán föl van adva a lecke, iskolázott és tudatlan nemzeti kisebbségek, hogy ha már végre száműzetett a szocialista hazafiság, mivel helyettesíthető a kompromittált szocialista szó? Mert hazafinak csak lennünk kell, ha már ide pottyantott a gólyamadár, de milyennek? Elégedettnek? Zsörtölödőnek? Követelőzőnek? Lojálisnak? Meőiar úr sommásan megadta a receptet: büszkének. Tartok tőle, hogy az emberi érzelem, legyen az sivár, vagy gazdag, valahogyan mégiscsak magánügye az embernek, s ha már negyven éven keresztül még a szomorúság is számonkérhetö volt, mert gyanússá tette az embert a nagy szocialista menetelés nevű színházban, ahol jókedvűen illett dolgozni a honért, mosolyogva kellett sorbanállni és tűrni a hivatal packázásait, sunnyogva kellett magyarul beszélni, mert egyesek szerint szlovák kenyeret ettünk (bár némi kis munkánk azért nekünk is volt a közös javak kitermelésében), most már, hogy ránk virradt a demokrácia hajnala, engedtessék meg olyan kedvűnek, érzelműnek lennem, amilyennek jólesik! Mert addig rendben is lenne a dolog, amíg (a kormány elnökét idézve): minden lakosban - függetlenül attól, magyarokról, ukránokról, ruténokról vagy szlovákokról van-e szó - a büszkeség érzetét KÍVÁNJUK (kiemelés tőlem) ápolni, de attól már vakarózni tudok, ha (idézet): ezt az érzést előnyben KELL RÉSZESÍTENIÜK (kiemelés tőlem) a szűk csoportérdekekkel szemben. Nesze nekünk. Most már aztán meditálhatunk azon, mi is az a csoportérdek, egyéni érdek, demokrácia, hisz ez utóbbi kategória, ha jól értelmezem, a polgárból, mint egyénből indul ki, ez az alfája és ómegája a demokratikusnak nevezett társadalomnak, országnak. Gyanítom ugyanakkor, hogy a finnországi svédektől, a svájci olaszoktól, vagy a belgiumi franciáktól, de még az amerikai négerektől sem igen várják el, hogy büszkék legyenek, hanem egyszerűen rájuk hagyják az érzelmeik színezetét, s inkább azon munkálkodnak, hogy jól érezzék magukat az illető országban, hogy egyszerűen legyen kedvük és lehetőségük dolgozni, anyanyelvükön művelődni, ne érezzék magukat jött-mentnek, megtűrtnek, panoptikumba való csodabogaraknak. Én személy szerint egyelőre beérném azzal, hogy állampolgári jogaim természetesek legyenek, hogy elfogadjanak annak, ami vagyok, s ne várják el tőlem, hogy melldöngető magyar vagy büszke szlovák legyek. Vagyok, mint minden ember: szentség - mondanám a költővel, dehát ettől még jócskán odébb vagyúnk. S nyelvi akadályaim, ha vannak, még nem akadályoznak meg benne, hogy jól dolgozzak, javakat termeljek ennek az országnak, ahol születtem. De hogy minek születtem, azt egyik kormány sem szabhatja meg helyettem. Az új kormány pedig, ha adhatok neki tanácsot, azon munkálkodjon, hogy elnyerje a bizalmamat, mint választópolgárét és adófizetőét. Mert a demokratikus országokban általában a kormányok törekednek a nép bizalmára, s nem fordítva. Ez a demokrácia alapköve, amelyen bokát lehet ficamítani, de erős, tartós házat is lehet építeni. Bár, amilyen optimista voltam világéletemben, bizakodom, hogy Meőiar úr nem úgy gondolta, ahogy mondta. KÖVESDI KÁROLY (ČSTK) - A Kereszténydemokrata Internacionálé, az 54 ország kereszténydemokrata pártjait tömörítő szervezet - mint arról röviden már beszámoltunk - a hét végén Budapesten megtartotta első csúcstalálkozóját. A közép-kelet-európai változásokkal és a kereszténydemokrácia jövendőbeli szerepével foglalkozott, valamint a térségbeli országokban zajló reformokhoz nyújtandó támogatással. A budapesti találkozó kisebb európai csúcsnak is beillett, hiszen a kontinens kilenc kormányfője vett részt rajta. A konferencián javaslat hangzott el arra vonatkozóan, hogy a jövőben rend-