Új Szó, 1990. június (43. évfolyam, 127-152. szám)

1990-06-29 / 151. szám, péntek

Péntek, 1990. június 29. • Ára 1 korona XLIII. évfolyam, 151. szám Első ülését tartotta Prágában tegnap a szövetségi kormány. Tanácskozá­sának legfontosabb pontja a programnyilatkozat előkészítése volt. A doku­mentumról folyó vita elsó szakasza után, amelyben az elkövetkező kétéves kritikus időszak radikális reformjainak célját kellett világosan meghatározni, a kormány tagjai csoportokra oszlottak. Ezek önállóan dolgozzák ki az egyes problémakörökre vonatkozó részeket. Jaroslav Hejzlar (ČSZTK) felvételén balról Ján Lángoš, Jirí Dienstbier, Pavel Rychecký és a kormány elnöke Marián čalfa látható. A Polgári Fórum szerint Nem halad a hadügy reformja Képviselők lemondása (ČSTK) - Alexander Dubček­nek, a csehszlovák parlament elnö­kének vezetésével tegnap délelőtt megtartotta első ülését a Szövetségi Gyűlés Elnöksége. Két jegyzőt választott, majd jóvá­hagyólag tudomásul vette Ladislav Kováčnak, Ján Čarnogurskýnak és Jozef Pribilinecnek, a Népi Ka­mara képviselőinek lemondását. Milan Šútovecnek, a Nemzetek Kamarája elnökének vezetésével ugyancsak tegnap tartotta első ülé­sét a kamara újonnan megválasztott elnöksége. Jóváhagyólag tudomá­sul vette Marta Kubišová (PF), Ši­mon Pánek (PF) és Nyitray László (Együttélés) képviselő lemondását. Rudolf Batték elnökletével a Né­pi Kamara Elnöksége már szerdán este megtartotta első tanácsko­zását. xx x Ugyancsak tegnap került sor a két kamara honvédelmi és közbiztonsá­gi, gazdasági, terv- és a költségve­tési, szociális és kulturális, alkot­mányjogi, külügyi, valamint környe­zetvédelmi bizottságának első ta­nácskozására. Mai számunkban: Három interjú a parlamentben ... Ez viszont azt a veszélyt rejti magában, hogy megbom­lik a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság alkotmányos egysége... (4. oldal) Ha ünnepségekké változnának ... Az ésszerűtlen versenyközpontúság addig fajul, hogy már az egyszerű kórustagokat is megfertőzi... más kórusok produkciójában nem a szépre figyelnek, hanem szinte keresik a hibákat... (5. oldal) (Munkatársunktól) - Az új szlovák kormány tegnap a Nyilvánosság az Erőszak El­len mozgalom székházában tartotta meg első sajtóértekez­letét, amelyen részt vett FRANTIŠEK MIKLOŠKO, az SZNT elnöke és A. NAGY LÁSZLÓ az SZNT alelnöke is. Vladimír Mečiar, a szlovák kor­mány elnöke elmondta, a parlamen­táris demokráciára való átmenet megköveteli, hogy a parlament ellen­őrizze, de ugyanakkor támogassa is a kormányt, melynek összetétele meg kell hogy feleljen a választások eredményeként létrejött parlamenti erőviszonyoknak. Mivel a választá­sokban egyetlen párt sem nyerte el a választók abszolút többségének szavazatait, koalíciós kormány ala­kúit, amely a többi politikai párt szá­mára is elfogadható program megfo­(ČSTK) - A Polgári Fórum Koor­dinációs Központjának Tanácsa ä Csehszlovák Sajtóiroda útján ál­lásfoglalást tett közzé, amelyben a következők állnak: A PF Koordinációs Központjának Tanácsa elégedetlenséggel állapítja meg, hogy a Csehszlovák Hadsereg elmarad a köztársaságban megin­dult demokratizálási folyamatban. Parancsnoksága néhány részleges változtatáson kívül nem hajtott végre mélyebb szerkezeti vagy személyi változtatást a hadseregben, mely­nek belső alakítását és káderellátá­sát évtizedeken keresztül a CSKP végezte. Nem következtek be a szükséges emberiességi intézke­dések sem. Ezért jelenleg a hadse­reget túlnyomórészt olyan perspek­tív tisztek hagyják el, akik nem lát­nak benne lehetőséget értelmes ér­vényesülésükre. Ennek az állapotnak az okát ab­ban látjuk, hogy a hadsereg elszige­telődik a társadalomtól, és elégtelen az ellenőrzés a nyilvánosság ré­széről. Ezért szükségesnek tartjuk egy főfelügyelőségnek mint a Szövetsé­gi Gyűlés szervének törvénybe ikta­tását. Ez független lesz a Nemzet­védelmi Minisztériumtól, ellenőrző munkájával feltárja a fogyatékossá­gokat, és javaslatokat tesz az alap­vető kérdések megoldására. A külföldi sajtó hazai dolgainkról (ČSTK) - Valamennyi hírügynökség beszámolt a tegnapra virradó éjszaka az új csehszlovák szövetségi kormány kinevezéséről és Ale­xander Dubček megválasztásáról a Szövetségi Gyűlés elnökének tiszt­ségébe. Ma hirdet programot a szövetségi kormány (Munkatársunktól) - Ma fél kilenc­kor kezdődik a Szövetségi Gyűlés kamaráinak második együttes ülése, amelyen Václav Havel köztársasági elnök beszédet mond. Az ülésen bemutatkozik az új szövetségi kor­mány, s Marián Calfa miniszterel­nök a képviselők elé terjeszti a kor­mány programnyilatkozatát. A prog­ramnyilatkozat jóváhagyása annyit jelent, hogy a kormány elnyeri a Szövetségi Gyűlés bizalmát. Az ülést követően kerül sor az interpar­lamentáris unió csehszlovák cso­portjának alakuló ülésére. A köztár­sasági elnök választására július 5-én a prágai vár Ulászló termében kerül sor. A törvényhozó testület számára július hátralevő heteiben sem lesz uborkaszezon. A két kamara bizott­ságaira számos új törvénytervezet megvitatása vár. Ezek a törvényter­vezetek részben a képviselők, rész­ben pedig a kormány kezdeménye­zéséből készültek. Képviselői kez­deményezésre vitatják meg a bizott­ságok a Szövetségi Gyűlés ügy­rendjéről, a képviselői mandátum megszűnéséről és a képviselői illet­ményekről szóló törvénytervezetet. Időszerű kormányjavaslat például a szerzetesrendek, és kongregációk vagyonjogi viszonyaira vonatkozó törvénytervezet, továbbá a szövet­ségi alkotmány- és demokráciavé­delmi hivatal létesítésével kapcsola­tos törvényjavaslat. Júliusban a par­lamenti bizottságok több törvénymó­dosítási javaslatot is megvitatnak, s valószínű, hogy napirendjükön lesz a szövetségi kormány tagjainak fizetését szabályozó törvényjavaslat megvitatása is. (sm) Az amerikai U Pl azt írta, Havel győzelmét jelenti a keresztényde­mokrata mozgalom részvétele a kor­mányban, mivel a kabinetnek ez biztosítja a háromötödös többséget a parlamentben, amelyre szükség van az alkotmánytörvények és a gazdasági reform elfogadásához. Az AFP francia hírügynökség kö­zölte az új miniszterek rövid életraj­zát is, és egy kétoldalas portrét Jirí Dienstbier miniszterelnök-helyet­tesről, külügyminiszterről. Bemard Maixner, a hírügynökség tudósítója megállapítja, hogy a 47 éves Marián Čalfa miniszterelnök pragmatikus technokrata és kormánya egysége­sebb, mint az előző volt. Az amerikai AP hírügynökség, a brit Reuter és az APA osztrák hírügynökség is tájé­koztatott a kormány és az új parla­ment összetételéről, az egyes politi­kai pártok és mozgalmak képvisele­téről. A nyugatnémet Frankfurter Allge­meine Zeitung tegnap azt írta, az új kormányra nehéz feladatok várnak, A bizalomért naponta meg kell küzdeni Az ú] szlovák kormány sajtóértekezlete az ország nagy célokat tűzött ki maga elé, amelyek felé nehéz és ismeretlen út vezet. Az új képviselők és a miniszterek csak a keretfeltéte­leket teremthetik meg az ország megújításához, maguktól az állam­polgároktól függ, mit valósítanak meg ezekből. A lap szerint mindenki egyetért abban, hogy alapjaitól kell megreformálni a gazdaságot, a köz­ponti tervezést a piaci elveknek kell felváltaniok. A kormányalakítással összefüg­gésben a magyar sajtó a csehszlo­vák belpolitikai élet szilárduló stabili­tásáról írt. A lapok megjegyzik, a Szövetségi Gyűlés összetétele tel­jes mértékben megfelel a választá­sok eredményeinek, és ez az össze­tétel tükröződik a szövetségi kor­mány felállásában is. A Magyar Nemzet az új szlovák kormány összetételéről írva kitért rá, hogy első alelnöke Ján Čarnogurský a nemzetiségi ügyekért felelős, s ez az egyik legfontosabb és legkénye­sebb terület. Minden szem aranyat ér (ČSTK) - A Szövetségi Gyű­lés 167/1990-es sz. törvénye jú­lius ötödikét, Cirill és Metód nap­ját ünnepnapnak nyilvánítja. A Cseh Nemzeti Tanács 1990. május 18-án hozott törvénye ér­telmében a Cseh Köztársaság­ban július hatodika, Husz János mester elégetésének napja ugyancsak ünnep. TiJf* Péter-Pál napja van. Ez a nap ősidők lVla óta a nyári munkák legfontosabbiká­nak, az aratásnak a kezdetét jelöli. Egykoron nagyapáink ezen a napon a vállukra kapták a kaszát és kiballagtak a mezőre, hogy napokig - talán hetekig - tartó, verejtékes munkával rendre vágják a már gyorsan szőkülő kalászoso­kat. Napestig suhogtatták a kaszát, a maroksze­dők, kévekötők alig győzték nyomon követni őket. A kézikaszák fénykora régen lejárt, a gépi betakarítás elterjedésével a nyári csúcsmunkák kezdete is későbbre tolódott. Persze ettől az aratás még ma is a legfontosabb mezei tennivalók között szerepel. A gabonabetakarítás már régen nem az egész falu, csupán a mezőgazdaságban dolgozók maroknyi seregének a gondja. Mégis, amikor aranysárgára váltanak a búzatáblák s megélénkül, benépesedik a határ, furcsamód egycsapásra az egész ország felkapja a fejét. A hajdani kaszások helyett dübörgő gépkolosszu­sok kavarják az út porát, falánk kombájnok vágják-csépelik a gabonát. Hagyomány ide, meg­szokás oda, néhol korábban, gyakran jóval Péter­Pál előtt, másutt később rajtolnak az aratók, de a céljuk közös: minél kisebb veszteséggel fedél alá gyűjteni a kenyérnekvalót. Mint mindig, ha megszőkül a határ, a hullámzó búzatenger az idén is felemelő látványt nyújt, biztonságérzetet ad. Lesz kenyér, omlós kalács holnap is. Ám ha közelebbről szemügyre vesszük az enyhe szélben lágyan ringatózó kalászokat, elbizonytalanodunk. Mintha rövidebbek lenné­nek a múlt évinél. A tenyerünkben kimorzsolt szemek is apróbbak, könnyebbek, s itt-ott bizony betöppedtek is akadnak közöttük, melyeket a langy fuvallat a pelyvával együtt elsodor a te­nyerünkből. Szegényebb lesz ez a nyár a megszokottnál? Nem kell feltétlenül mezőgazdásznak lennünk ahhoz, hogy felismerjük, ezúttal a természet nem fogadta kegyeibe a termelőket, nem kedvezett az időjárás a kalászosoknak. Nem a véletlen, és nem is a korábbról jól ismert rivalizálás műve, hogy néhány dél-szlovákiai szövetkezetben és állami gazdaságban már túl vannak a gépek főpróbáján. Sőt. Hallottuk, többen bizonyára látták is, a süle­vényes, öntözhetetlen vagy rossz vízgazdálkodá­sú területeken több helyütt már betekkel ezelőtt levágták, feletették az állatokkal az aszály által menthetetlenül pusztulásra ítélt, kényszerérésnek indult őszieket. Hogy pontosan mekkora terület­ről van szó, azt csak a jövő hét elején tudjuk meg, amikor összesítik az országos felmérés eredmé­nyeit. Viszont az már biztos, hogy nemcsak újabb rekordokra nem számíthatunk, de főleg a Nyugat­szlovákiai kerületben a tervezett hozam elérésére sincs nagy remény. A titokban valószínűleg sokak által évtizedek óta áhított megújulási folyamat nem éppen bizta­tó, kísérő, „tünetei" kapcsán, valamikor árpave­tés idején a Vasárnap címoldalán arra figyelmez­tettünk - a megújulás meggyorsítására irányuló erőfeszítések mellett az új termés, a holnap megalapozásáról sem szabad megfeledkezni, mert húsra, tejre és kenyérre ugyanúgy szüksé­günk van, mint a demokráciára. Most, Péter-Pál napján, a helyzet ismeretében megint csak a föld­művesek becsületére tudunk apellálni. Annál is inkább, mivel néhány gazdaságban már útnak kellett indítani a gépeket, másutt meg aggódó szemmel fígyelik a gabona érését. A természet kegyetlenségén kár keseregni, z\ menteni kell a menthetőt. Ha valaha, most kétszeresen igaz a mondás, minden szem búza aranyat ér. Az aratók tiszte, hogy derekas helytállással megteremtsék a holnapi jólét alapja­it, megtöltsék aranyló gabonával a magtárakat. Igyekezetüket az a felismerés vezérelje, hogy bármilyen szépnek és jónak ígérkezik is a frissen kivívott demokrácia, korgó hassal nekik sem fog ízleni. KÁDEK GÁBOR galmazására törekszik. Kihangsú­lyozta egyben azt is, hogy egyetlen miniszter sem kapta két évre a funk­cióját, mindegyiküknek naponta meg kell küzdenie a bizalomért. Ezt követően a miniszterelnök a kormány új szerveiről, illetve az egyes kormánytagok közti munka­megosztásról tájékoztatta az újságí­rókat. Ján čarnogurský, a kormány első elnökhelyettese fogja koordi­nálni az oktatásügyi, a kulturális, az egészségügyi, a munka- és a szoci­ális ügyi tárcák tevékenységét. Ezen kívül az ő irányítása alá tartozik a sajtó, a televízió és a rádió, s Ján Čarnogurský felel a szlovákiai nem­zetiségi kérdésért és irányítja az egyházpolitikát is. Jozef Kučerák és Vladimír Ondruá, a két elnökhe­lyettes a gazdasági reform kérdé­seivel foglalkozik elsősorban. Zász­lós Gábor elnökhelyettes a jogalko­tásért felel, s koordinálja az igaz­ságügyi, a környezetvédelmi tárcát, illetve a népi ellenőrzési bizottságok tevékenységét. Új szervként alakít­ják meg a nő- és családvédelmi kormánybizottságot, valamint - a kormányelnök és helyettesei tanácsadó szerveként - a munkások bizottságát. A kormány új szakosz­tályokat hoz létre, amelyek a sajtó­val, illetve az egyházpolitikával fog­lalkoznak majd. Az évtizedes gya­korlattal szemben fontos változás az is, hogy a szlovák kormány elnöke nem válik automatikusan a szövet­ségi kormány alelnökévé. Az or­szágban működő három kormány közötti kölcsönös tájékozottságot a szlovák kormány részéről a Milan Kňažko által irányított minisztérium biztosítja, s koordinálja majd a szlo­vák kormány és a köztársasági el­nök irodája közti kapcsolatokat is. Ennek a minisztériumnak hatáskö­rébe tartozna egyes külkapcsolatok felvétele is. A kormány további fontos felada­tai a törvényhozást érintik. Az első a szövetségi és a nemzeti alkotmá­nyok tervezeteinek kidolgozása és megvitatása, miközben a szlovák kormány nézete szerint előbb a nemzeti alkotmányt kell elfogadni, majd a szövetségi alkotmányt annak alapján, amit a nemzeti alkotmányok a föderáció hatáskörébe utaltak. Vladimír Mečiar ezzel kapcsolatban elmondta, a kormány helyzetét bo­nyolítja, hogy olyan törvények elfo­(Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents