Új Szó, 1990. június (43. évfolyam, 127-152. szám)

1990-06-28 / 150. szám, csütörtök

Méry Gábor felvétele Periférián Tallóson, a falu határában cigánycsaládok élnek. A főútról is jól látni a lerobbant, sivár épületet, mely valaha szebb napokat megélt majori cselédház vagy magtár lehetett. Akkoriban a péró, az aprócska tákolmányok összessége a faluhoz közelebb esett. Aztán, úgy tízegynéhány évvel ezelőtt beköltöztették a cigányokat az üresen álló majorba. A falubeliek szerint jó állapotban, szép környezetben volt az a néhai gazdasági épület. De ahogy a cigányok beköltöztek, tönkretették azt is, amit az idő vasfoga még nem kezdett ki. Ahogy ráfordulunk a gidres-gödrös földútra, bizonytalanság vesz erőt rajtam. Az autó mögött sűrű porfelhő kavarog, mintegy lezárva a visszatérés lehetőségét. Megállunk a vakolatlan ház sarkánál, s máris apró, fekete szemű gyerekek közelítenek az autónkhoz. Vagy fél tucat házőrző is hegyezi a fülét, távolabbról idős asszony integet felénk. Ahogy kiszállunk, körbevesznek bennünket a gyerekek, egyikükmásikuk köszön is nekünk. Nehézkes léptekkel hozzánk ér egy borostás, fáradt tekintetű öregember. - Hozta Isten magukat? - és kezét tétován maga mellé szorítja. - Aztán mennyit fizetnek azért, ha leengedjük magunkat fotografáltatni? - kérdik a csoportból többen. -Mit beszéltek már? - kiabál vagy tizenöt méterről egy gömbölyded fiatalasszony. - Amíg az ember fiatal, hadd fényképezzék! Szavait tett követi, s beáll a gép elé. -Ilyen szégyent! - tápászkodik fel a sivár udvaron álló rozoga székről egy hihetetlenül apró és sovány cigányasszony. - Engem ne fényképezzenek: Még beletesznek bennünket a tévébe, aztán rajtunk röhög az egész világ. - Ezek valami újságtól jöttek, Terus! - kiabálják utána a siheder legénykék. - Honnan is? - kérdik már sokadszor, de a választ mindig elfelejtik. Az itt élő tizenöt család két épületben, egy valószínűtlenül hosszú és egy különálló rövidebben éldegél. Komfort? Ugyan! Szoba-konyhás lakrészek, melyekben 7-8 tagú családok élnek. Az udvar kopár, a háziállatokat bádogólakban, kifutókban tartják. N - Mi kérem, szívesen bemennénk a faluba - mondja magyarázatként a bennünket fogadó öreg. Ő itt olyan parancsnokféle - mondja. Látja, hogy csodálkozom, tekintetével követi, ahogy döbbenten forgolódom. - Elférnek itt ennyien? - teszem föl naivan a kérdést. - Elférünk, elférünk - mondja -, de azért, ahol már 5-6 gyerek van, ott kicsi az az egy szoba. Hogy mi a szórakozásunk? - kérdez vissza. - Hát... - vakarja meg borostás állát - újság ide nem jár, csak tévénk meg rádiónk van. Közben az apró nép boldogan fényképeszkedik, szélesen mosolyognak a gép lencséjébe.. -Hát ti miért nem vagytok az iskolában? - tudakolom a 8-10 éves gyerkőcöktől. A kamaszfiúk és serdülólányok jót nevetnek, az érintettek hebegnekhabognak. A „parancsnok" siet a segítségükre: - Betegek... - mondja és gyorsan témát vált. -A férfiak dolgoznak. A legtöbben Galántára járnak, de nem minden fiúnak van munkahelye. -Nekem sincs - kap a szón a mellettem álló fiú. - Sehova se akarnak fölvenni. Könnyű sóhajként száll el az utolsó kérdésem, vajon miért nem költöznek be a faluba, mi tartja őket ezen a telepen?-' - Azért itt is jó nekünk, összetartunk, esténként kiülünk az udvarra. Olyan... tudja, olyan nagy család vagyunk. SZITÁS GABRIELLA žil áL. LHPXZEMLE Kinek jó ez? avagy hogyan látják a nemzeti kisebbségek helyzetét Prágában Az egypártrendszer bukása után kibontakozó demokráciánkban, a szólás- és véleménynyilvánítási szabadság érvényesülése során egyre gyakrabban lehetünk tanúi tabutémák megszűnésének, nézetek összecsapásának. A nemzeti kisebbségeket érintő kérdések nyílt megvitatásával azonban nem csupán a kisebbségi sajtóban találkozhatunk. E téma szinte naponta szerepel a cseh és a szlovák sajtó hasábjain is. Nemrég a Prágában megjelenő Práce c. szakszervezeti napilapban olvashattunk egy érdekes véleménycserét a nemzeti kisebbségek és az etnikai csoportok jogairól. A Práce május 19-i számában dr. Pavel Malý ,,a nemzeti kisebbségek a társadalomban témakör szakértője" ezeket a megállapításokat teszi A nemzetek elidegeníthetetlen jogai c. cikkben: -Azok a nemzeti kisebbségek és etnikai csoportok, amelyek hajlamosak más életmódot folytatni, mint az adqtt területen élő többségi nemzethez tartozók, szükségszerűen nagyon gyorsan a lakosság elégedetlen, sőt, felforgató csoportjaivá válhatnak. Az európai kontinensen a nemzeti kisebbségek jelenlegi mozgása nacionális, sőt, soviniszta irányzatú, s ezt a folyamatot meg hatványozza az a körülmény, ha a nemzeti állam, amelynek területén e kisebbségek élnek, annak a nemzetnek az államával szomszédos, amelyhez e kisebbségek vonzódnak -olvassuk dr. Malý nyilatkozatában ...így a nemzeti államok egyértelműen meghatározott területén nem engedhető meg a nemzeti kisebbségek és etnikai csoportok önrendelkezési jogának fejlesztése, mert ez a befogadó (szó szerint: vendéglátó) nemzet önrendelkezési jogának csorbítását jelentené. Amennyiben a nemzetiségileg különböző csoportok ápolni kívánnák nyelvüket és kultúrájukat, az ezzel járó kiadásokat kizárólag saját eszközeikből kellene fedezniük. A közéletben pedig feltétlenül annak a nemzetnek az érdekei alá kellene vetniük magukat, amelynek a területén élnek, s e" nemzet nyelvét kellene hivatalos nyelvként használniuk. Ellenkező esetben - véli jóakaróan Pavel Malý - át kellene költözniük annak a nemzetnek a területére, amellyel azonosnak tekintik magukat. A cikkre a Práce június 19-i számában Jaroslav Valenta docens, a történettudományok doktora válaszolt Cui bono? (Kinek jó ez?) c. cikkében. Bevezetőül Pavel Malý nézeteit „erősen antidemokratikusnak" minősíti, majd rátér a képtelen ötletek cáfolására. - Már a nemzeti kisebbségeket és etnikai csoportokat összekeverő bevezető megállapítás is megütközést vált ki - írja Jaroslav Valenta, majd így folytatja: A kisebbség rendszerint viszonylag zárt területen él, az etnikai csoport viszont szétszórtan, diaszpórában. Ebbe a kategóriába nálunk csupán a romák számíthatók, a többi kisebbségnek (a lengyel, a magyar és a ruszin) megvan a viszonylag körülhatárolható területe... Azonban államunkban nem ismerek olyan nemzeti kisebbséget, amely ,, hajlamos más életmódot folytatni, mint az a nemzet, amelynek területén él". Ilyen civilizációs megkülönböztetés nem állapítható meg egy kisebbség esetében sem, s csupán a romák azon részére vonatkozhat, amelyeknél mindmáig fennáll a civilizációs határvonal. De mi szükség van ilyen homályos és zavaros meghatározásokra? Ezekre a „más nemzetek területén élő" kisebbségekre vonatkozó torzító állításokra? - teszi fel a kérdést Jaroslav Valenta. Igen, vannak mozgó, migrációs kisebbségek, de Csehszlovákiában élnek kisebbségek, amelyek őslakosvolta vitathatatlan. Az elképzelés, hogy „a nemzeti területet pontosan meg kellene határozni", mégpedig nemzetközi szerződésekkel, teljesen spekulatív jellegű. A nemzetközi szerződések alanya alapvetően az állam, nem a nemzet. Nincs tudomásom egyetlen nemzetközi szerződésről, amely úgy határozná meg a nemzeti területet, ahogy azt dr. Malý elképzeli. Szakemberünk további fogalomzavara a nemzeti kisebbségek önrendelkezési joga abszolutizált értelmezésének és a kultúrájuk saját nyelven való fejlesztésére vonatkozó természetes jog összekeverésében ölt testet. Igen, az ,,önrendelkezés egészen az elszakadásig" valamiféle abszolút érvényesítése, különösen Európának ezen a tájain, nem kivitelezhető, mert gyakorlatilag mindenki háborúját jelentené mindenki ellen, az államok közti jelenlegi határok felbomlását jelentené. Egyetértek azzal, miszerint az államnak megvan a joga, hogy polgáraitól, tehát a nemzeti kisebbségektől is megkövetelje a lojalitást. Hiszen ók is az állam polgárai, csupán azzal a különbséggel, hogy anyanyelvük nem cseh vagy szlovák. Azonban nagyon lehangolóak számomra a kilátások, amelyekkel az idézett szakember a cseheket és szlovákokat kecsegteti. Receptje szerint köztársaságunk,, területi egysége felforgatásának veszélye" egyedül azzal előzhető meg, ha a más anyanyelvű polgártársainkat arra kényszerítjük, hogy ,, feltétlenül alárendeljék magukat" a csehek és szlovákok állítólagos érdekeinek, sőt, hivatalos nyelvként csakis a csehet vagy a szlovákot használják. Talán ezt úgy kell érteni, hogy hivatalokkal való érintkezés során egyedül ezt a két nyelvet használhatnák. S ha ez nem tetszene a kisebbségeknek, Malý úrnak erre is megvan a receptje: költözzenek át a szomszédba, nemzeti államukba! Megdöbbentő, milyen javaslatokkal lehet komoly képpel előállni! Igen, ilyen „megoldások" is lehetségesek, van rá példa a történelemből (nemrég például a bulgáriai törökök kényszer-exodusa az alábbi elv szerint: ha nem kívánsz elbolgárósodní, akkor pusztulj innen!) Mint történész megjegyezném még: A történelem tapasztalatai azt igazolják, hogy Malý úr receptje valóban a legmegbízhatóbb ahhoz, miként kell belülről felforgatni egy államot azzal, hogy megteremtjük benne az elégedetlen emberek nagy csoportjait, netán tömegeit. Ez tehát egyértelműen demokráciaellenes, antidemokratikus, magyarán szólva totalitárius recept. Ez pontosan az a politika, amelyet a „nemzet istenítésének" ürügyén gyakorolt a hitleri Németország, pl. a luzsicei szorbok ellen, vagy a fasiszta Olaszország a szlovénokkal szemben... Malý úr elképzelései egy kikényszerített tömeges földönfutásról, vagy kitelepítésről - embertelen és abszurd ötlet... Ilyen recept ajánlása 1990ben a kisebbségi kérdés megoldására nem más, mint indokolt nyugtalanság és aggodalom előidézése a nálunk élő kisebbségek körében. Cui bono? Kinek jó ez? - teszi fel a kérdést Jaroslav Valenta, a történettudományok doktora. Összeállította: s M SZEMBENÉZÉS N

aponta újra és újra rám rontanak. Feldúlták eléggé kötött létformáimat, s mindenáron gondolataimat akarják hatalmukba keríteni. Nem felnagyított történések ezek, ezért nem magánéleti szenvelgés, ha a szellemi, terroristák naponkénti támadásairól írok. Mindennapjaimat már-már ezek a gondolateltérítők uralják. Legtöbbször olvasás közben törnek rám, megragadják gondolataimat, s viszik, taszigálják, rugdalják, verik. Kényszerítve ,érzem magam, hogy merőben másról kezdjek gondolkodni, mint amit eltökéltem. Ne gondolja senki, hogy ezek a szellemi támadók szépirodalmi művekben, elméleti könyvekben, versekben vagy novellákban rejtőznek? Azoknak, minőségüktől ugyan nem függetlenül, de meg van a saját gondolatrendszerük, amelyek ritka esetben zökkentenek ki befogadói állapotaimból. Ezektől merőben különböznek a politizálás eszközeiben - nyomtatott sajtóban, rádióban, televízióban - található salakanyagok. Szándékosan nem teszem idézőjelbe ezt a Szót, mivel nemcsak a testnek, hanem a szellemnek is vannak salakanyagai, amelyek az emberi tevékenység sokféleségének velejárói. Csakhát amíg a biológiai folyamatok salakjait vissza lehet juttatni a világGondolat-eltérítés mindenség nagy körforgásába, a szellem salakjai használhatatlanok, legtöbbször ártalmas, olykor időzített bombaként váratlanul működni kezdenek. Ha megszületésük után valamit táplálhatnak, akkor éppen az erőszakot, a terrort, az ostobaságot és mások szabadságának korlátozását. Hónapok óta ilyen szellemi terrortámadásnak tekintem a ma már szünet nélküli politikai hangulatkeltést, uszítást a nemzeti kisebbségek, ezeken belül is a magyarok ellen. Legutóbb éppen a június 22-én megjelent Literárny týždenník, pontosabban a Matica slovenská ott közzétett törvénytervezete térített le arról a szellemi ösvényről, amelyre a minap az irodalomkritika újbóli művelésének eltökélt szándékával léptem. S most valakik, közülük egyeseket „van szerencsém" ismerni, megtámadnak, s az állampolgárnak kijáró lelkiismereti, szellemi és politikai szabadságomban korlátoznak. Pedig még el sem fogadták azt d luív&iiyt., nmelyet oly nagy vehemenciával javasolnak. A Matica slovenská választmánya egy, nyolc paragrafusból álló „nyelvtörvény-tervezetet" terjeszt a nyilvánosság elé. Szakemberek csapatával együttműködve pontosította álláspontját a „szlovák nyelvnek a Szlovák Köztársaságban, mint állam- és hivatali nyelvnek a törvénybe iktatásával kapcsolatosan". Mindezt a Nyugat-Európában „érvényes" feltételek és alapelvek szellemében teszi... Hm! Most eszembe jutnak az angol fennhatóság ellen küzdő írek. Gondolok a baszkokra, a katalánokra. Nem véletlenül jár így az agyam, hiszen ezeknek a kis nemzeteknek, kisebbségeknek egyes csoportjai politikai céljaik megvalósításához a szerencsétlen terrorizmushoz folyamodtak. Ha a velük szemben érvényes alapelveket vezetnék be Szlovákiában, nekünk akkor sem szabadna ily módon küzdenünk jogainkért. Európai alapelvnek tekinthető-e, hogy az elmúlt kétszáz év alatt a földrész területéről kihaltak a provancálok, a gallok, s haldoklik a walesi nyelv? Vagy a Matica slovenská értelmezése szerint már nem is európai a Svájci Államszövetség kantonjaiban és félkantonjaiban hivatalosan beszélt német, olasz, francia és rétoromán nyelv? Szerintük bizonyára már Európán kívül esnek a finnek, akik hazájukban megtűrik a svéd nyelvű főiskolákat. Ügy vélem, érdemes szemügyre venni, hogy a Szlovák Nemzeti Tanács képviselőinek „kötelező" elfogadásra előterjesztett nyelvtörvénytervezet megalkotói mit is akarnak. Természetesen „hivatalos állami és nyilvános kommunikációs eszköznek" tekintenék a szlovák nyelvet. Ha nem ismerném a tervezet további hét paragrafusát, az „állami nyelvet" vagy az „államnyelvet" el is fogadnám, mondván: természetesnek tartom a szlovákok ilyetén való önmeghatározását. Csakhát, már az első paragrafus is kirekesztő és kizárólagos: aszerint nyilvános helyen (utcán, villamosban, autóbuszban, vonatban, vendéglőben és nyilvános WC-ben) nem beszélhetek magyarul. Azt meg egyenesen felejtsem el, hogy újságíró maradok, hiszen a legnagyobb nyilvánosságot manapság éppen a sajtó jelenti. Ha mégis ragaszkodnék a hivatásomhoz, tessék: írhatok szlovákul a nemzeti kisebbség megpróbáltatásairól. Ezt a vélekedésemet húzza alá a második paragrafus, amely szerint id. Kovács József tehenésszel ifj. Kovács József ' szövetkezeti elnök a tehénistálló előtt szlovákul fog beszélgetni. Magyarul beszélhetnek otthonukban, mint apa és fia. A hannadikparagrafus ezt a feltételezésemet igazolja, hiszen a magánéletemben még a szlovák barátaimmal is magyarul beszélhetek; persze, ha akkor még egyáltalán szóba mernek' állni velem. Nyilvános helyen magyarul beszélve törvénysértést követnék el. Miközben a szövetségi szervekben a cseh és a szlovák nyelv használatát „a teljes egyenjogúság és reciprocitás" szellemében kölcsönös megállapodásokban kívánják rögzíteni, erről a megállapodásról hallani sem akarnak a magyar nyelv használatával kapcsolatban. Eléggé terjedelmes az ötödik paragrafus, amely az állami közigazgatás nyelvét szabályozza. Ott csak szlovákul lehetne megszólalni. A helyi közigazgatás csak szükség esetén teheti közzé hirdetményeit a nemzetiségiek nyelvén. Ki fogja eldönteni, mikor forog fenn a „szükség esete"? A szlovák nyelv ismerete kötelező a Szlovák Köztársaság valamennyi állami szervében dolgozó személy számára. Ez rendben is lenne. Az már kevésbé, hogy a jelenleg még mindig érvényes 44./1968 sz. alkotmánytörvényt sérti ennek a paragrafusnak a 4. bekezdése. Eszerint minden beadványt (a nemzetiségek lakAJ szú 1200 1990. VII. 2. •jp^ ^Df JES