Új Szó, 1990. május (43. évfolyam, 102-126. szám)

1990-05-16 / 113. szám, szerda

Vágy és valóság Egyetemet — ingatag alapokra? Mit tesz a szabadság? Mit képes kihozni az emberből, belőlünk, csehszlovákiai magyarokból is, akik évtizedeken át szintén egyetlen párt ideológiájának börtöncella méretűre szabott terében éltünk, észrevétlenül sompolygö-surranó feljelentőktől, titkosoktól körülvéve. Igen, belőlünk, magyarokból is, akik - tapasztalván az ellenállás értelmetlenségét, meg hogy jogos kérésünk, sőt ütés elhárítására, kivédésére emelkedő kezünk mozdulata már nacionalizmusnak bizonyul - kpzönyössé váltunk, elszunnyadtunk. Igaz, időnként, bús vagy dáridós éjszakákon összeborulva-könnyezve azért elénekeltük a magyar vagy a székely himnuszt. „Gyerekek, ez olyan szép volt, hogy még egyszer, aztán elmegyünk haza".. Közben pusztultak dolgaink. Tisztelet azoknak, akiknek a magyarságuk nem elsősorban, illetve egyáltalán nem a himnuszéneklésben nyilvánult meg, hanem: tettekben. Akik elmentek a lehetőségek végső határáig, akár az üldöztetést is vállalva. De rajtuk kívül ki vette észre például, hogy a Nyitrai Pedagógiai Főiskolán a hetvenes évek derekától szép lassan leépül a magyar pedagógusképzés, hogy egyik napról a másikra megszűnt a magyar tagozat? És ha észre is vettük, ki próbált meg valamit is tenni ezek ellen a lépések ellen? Vajon akkoriban miért nem mutatkozott olyan tömeges és hangos kiállás, mint amilyen ma az egyetem ügyében? Saját hibáink, gyengéink, valamint a rajtunk kívülálló okok ismeretében nem annyira minősíteni, mint inkább elgondolkoztatni szeretnék ezzel a kérdéssel, melyet egyébiránt, tudom, ma már könnyű feltenni, nyilvánosan. Vállalva, hogy néhány pillanatig talán „történelmietlen" is leszek, hasonló szándékkal hadd kérdezzem meg azt is: ha november 17-e előtt valaki hivatalos személy, illetékes elvtárs azt mondja nekünk, hogy az új tanévtől Nyitrán ismét lesz magyar tagozat, és garanciát ad, hogy megoldódik annak a mintegy 1500 pedagógusnak a képzése, akikre a következő évtizedben szükségük lesz a magyar iskoláknak, vajon nem tapsoltunk volna-e, legalábbis egy kicsit, de mindenesetre elégedetten. Hát még há főiskolát, magyar pedagógiai kart ígért?! Mondom, november 17-e előtt. Ámultunk-bámultunk volna, nem hiszünk a fülünknek. Aztán eljön november 17-e. Nagyot fordul körülöttünk a világ. Tartanak még az eufóriás napok, ám a magyar pedagógusok első országos fórumán, melyen jelen van az új oktatási, ifjúsági és testnevelési miniszter, valamint egyik helyettese is, már reális lehetőségként merül fel egy magyar pedagógiai kar létrehozásának gondolata. A kar a tervezett nyitrai Cirill és Metód Egyetem keretében működne, együtt a szlovák pedagógiai karral és a teológusképzővel. A többszáz magyar pedagógusküldött örömmel fogadja a bejelentést, ugyanígy hallgatja a minisztert, aki akkor még fölöttébb megértőnek mutatkozott gondjaink iránt, és fölöttébb készségesnek, európai horizontokat megcélzó beszéde méltán aratott sikert. Tehát úgy látszott, sínen van egy magyar főiskola, a pedagógiai kar ügye, lépni, hogy ne mondjam, harcolni, legfeljebb azért kell majd, hogy az intézmény valamelyik déli városban létesüljön. Csakhogy evés közben jön meg az étvágy: kiderül, nekünk nem elég a főiskola, nekünk egyetem kell, méghozzá add uram, de azonnal, és hamarosan helyet és nevet is találunk neki. Komárom, és ha Komárom, akkor Jókai Mór Egyetem. Vetettük-e ..azonban szemünket a realitásokra, arra a helyzetre, melybe az egykori állampárt juttatott nemcsak bennünket, honi magyarokat, hanem az egész országot. Bármerre nézünk, már az alapokkal bajok vannak, nem kivétel az oktatásügy sem. Romokban hevernek, jobb esetben is repedezettek szellemi létünknek eleve az alapjai, az oktatásügy mellett kultúránk és tudományosságunk alapjai. Mire építsük az egyetemet? Es olyan időpontban léptünk fel igénylésével, amikor maga a köztársasági elnök is többször kért türelmet az egyébiránt szintén jogos követelésekkel fellépő különböző közösségektől, hiszen egyik napról a másikra nem oldható meg annyi kérdés; olyan időpontban, amikor az eufóriás napok elmúltával feléledő szlovák nacionalizmusnak éppen kapóra jött a magyar egyetem létesítésének gondolata, mint céltábla; olyan időpontban, a választási kampány megkezdése előtt, amikor láthatóvá vált, hogy egyik-másik szlovák párt eszközként használja majd fel nemzeti kisebbségünket választási hadjáratában; olyan időpontban, amikor a felszabadulás ugyan megtörtént, de nem tisztázottak még a politikai erővonalak, a megújult törvényhozó testületek és kormányszervek ideiglenesek, legalábbis az összetételük, miközben folyik a pozícióharc, tehát nincs kompetens személy, illetve testület, amely felelősséggel merné vállalni, hogy igent mond egyetemünkre; olyan időpontban, amikor tulajdonképpen szégyenkeznünk kellene - különösen, hogy a magyar összefogást emlegetjük szüntelen -, amiért a gyermekeink ezreit is aktivizáló amatőr művészeti fesztiváljainkra nem tudunk előteremteni elegendő pénzt. Honnan lenne akkor az egyetemre - jelen pillanatban? Az eddig elmondottakból úgy gondolhatja olvasóm, nekünk, csehszlovákiai magyaroknak ezek szerint nincs is szükségünk egyetemre. Szó sincs róla, hisz éppen egy ilyen intézmény hiányát szenvedjük évtizedek óta, megalakulásával és működésével számos kisebbségi problémánk oldódna meg, nemcsak a tanárképzés. Meg aztán, ahogy egy minapi választási találkozón fogalmazott egy idős ember, meg is illet bennünket, megérdemeljük, hisz ennek az országnak vagyunk az adófizető polgárai, nem beszélve arról, hogy a mieinkénél jóval kisebb létszámú európai népcsoportnak van egyeteme. Pusztán arról van szó, hogy az országos realitásokat, valamint a mi lehetőségeinket alaposabban figyelembe véve lépjünk az egyetem ügyében, a törvényjavaslat előkészítésében. Mert más a vágy, és más a valóság. Rendezzük előbb sorainkat, teremtsük meg az alapokat, az alapvető feltételeket, amilyenek például egy színvonalas oktatási gárda kialakítása, könyvtár kiépítése, a műszaki felszereltség (egyebek között a tudományos kutatótevékenységhez^ beleértve a számítástechnikát is. Legalábbis fel kell mérnünk, képesek vagyunk-e mindezt előteremteni, hogyha a méreteiben kisebb egyetem is, de a színvonalát tekintve korszerű indulhasson be. Csak azért, hogy legyen ilyen intézményünk, arra semmi szükség. Ha rajtam állna, én most, illetve a választások után, mert addig már aligha érhető el bármi eredmény e téren, a pedagógusképzést szorgalmaznám, a nyitrai magyar tagozat megerősítését, majd kiépítését karrá, mely kar lehetne aztán alapja az annyira óhajtott egyetemünknek. Ismétlem, most a pedagógusképzést helyezném előtérbe, ugyanis a tanítókból, tanárokból lesz itt hamarosan még nagyobb a hiány, ha a jelenlegi ütemben, pontosabban, számban halad képzésük. Ki fogja akkor felkészíteni gyermekeinket arra a majdani egyetemre? Melynek ügyét, napirenden kell tartanunk. BODNÁR GYULA A PÁRTOK VAGYONÁRÓL Beszélgetés KVÉTOSLAVA KORÍN KOVÁ miniszterrel, a Népi Ellenőrzési Bizottság elnökével A szövetségi és a két köztársaság népi ellenőrzési bizottságai áprilisban felülvizsgálták az arra vonatkozó adatokat, hogy december 31-én milyen ingatlanjai voltak azoknak a politikai pártoknak, amelyek már 1989. november 11. előtt léteztek. Vagyis a CSKPről, a Cseh Szocialista Pártról, a Csehszlovák Néppártról, a Szabadságpártról és a Demokrata Pártról van szó. • Csak a hivatalos adatokat ellenőrizték? Nem feledkeztek meg azokról a tényekről, amelyek az állampolgári kezdeményezések birtokában vannak? - Az ellenőrzés két vonalon folyt. Egyrészt az öt párt központi bizottsága szolgáltatta az adatokat. Ezeket egyeztettük a kerületi, járási és városi titkárságok adataival, a telekkönyvekkel és a nemzeti bizottságok adataival. Felhasználtuk azokat a tájékoztatásokat is, amelyeket a Polgári Fórumtól vagy a Nyilvánosság az Erőszak Ellentől kaptunk. • Megállapításaik szerint milyen ingatlan vagyonnal rendelkeznek a pártok? -Tavaly december 31-én a CSKP 9,5 milliárd koronás vagyonnal rendelkezett, a Csehszlovák Szocialista Párt 12 millióval és a Néppárt 13 millióval. Az egy tagra eső vagyon a CSKP-ban 5140 korona, a Szabadságpártban pedig 84 korona volt. A CSKP-nak összesen 514 ingatlana volt, illetve bérelte ezeket. A Néppártnak 124, a Szocialista Pártnak 89, a Demokrata Pártnak 9 és a Szabadságpártnak 8. • Ezek az adatok az év végi állapotot tükrözik. Napjainkig változott a helyzet? -A CSKP esetében igen. 359 épületet átadtak vagy előkészítettek az átadásra és továbbiakat is átadnak, amint megfelelő póthelyiségeket kapnak. Becslés szerint június 30-án eredeti vagyonának 10-20 százalékával rendelkezik majd. • Hogyan szerzett tulajdonképpen egy párt ilyen hatalmas vagyont? - 1945 után egy elnöki dekrétum értelmében megkapta a kisajátított ingatlanokat és 1948-ban újabbakhoz jutott a csehszlovák szociáldemokráciával való egyesülés után. Először 1954-ben, de 1972-től már tartósan bevezették azt a gyakorlatot, hogy az új létesítmények vagy a felújított régiek az állam tulajdonába kerültek, de tartós használati jogot a párt kapott. így hozzájutott az állam pénzéhez, megszabadult az építés gondjaitól, az üdülő létesítmények kivételével. • Vannak eltérések megállapításaik és a CSKP adatai között? - Az ingatlanok esetében igen. A tartós használatba kapottak vonatkozásában az eltérés 24 százalékos, ami 4,48 milliárd koronát jelent. A tulajdonképpeni ingatlan vagyon értéke 5 százalékkal kisebb. • És mi van az ingó vagyonnal, a pártok pénzével? - A hivatalos kimutatások szerint a CSKP-nak 1989 végén egymilliárd koronája és nem teljes adatok szerint 1990. április 30-án 318 354 dollárja volt. A szocialista pártnak 29,8 millió koronája^ 3079 márkája és 50 dollárja volt. Ezek csak előzetes adatok. A vizsgálat eredményeit rövidesen a szövetségi kormány elé terjesztjük. • Van, aki azt mondja, hogy a pártok vagyoni helyzetének felmérése a népi ellenőrzési bizottság utolsó feladata? Valóban így van ez? - Semmi esetre sem. Tudatosítanunk kell, hogy az állam részvételével kezdünk vállalkozni. Az állami ellenőrzés köztársasági és szövetségi szervei továbbra is ellenőrizni fogják a jogi és gazdasági szabályok betartását, a gazdálkodás módját és az állam pénzének felhasználását. Nem tűrhető meg, hogy rosszul gazdálkodjanak az állam pénzével. Hasonló feladatokat teljesítenek más fejlett országok ellenőrző szervei is. Később döntenek majd arról, hogy ezt a szervet a kormány, a törvényhozó testületek irányítják majd, vagy egy teljesen új, független ellenőrző szerv alakul. (Rp) PÁSTOK, fOOTAI MALMAK i FÓBWA : A politikus asszony Beszélgetés Sándor Eleonórával, a Független Magyar Kezdeményezés képviselőjével Sándor Eleonóra szuverénül gondolkodó, eredeti személyiség. Az a nyugodt magabiztosság, amely ebből a törékeny alkatú asszonyból árad, általában megnyeri vitapartnerei bizalmát. Nem nevezhető hivatalos politikusnak, viszont céltudatos érvelése, szinte velejéig pontos fogalmazásmódja ezt sugallja a hallgatóságnak. Általa parlamentünkben nem csupán a csehszlovákiai magyarság érdekei vannak képviselve, hanem az idők folytán egyre öntudatosabbá váló nőké is. • Jelenleg a Független Magyar Kezdeményezés képviselőjeként a Szövetségi Gyűlés kulturális bizottságában tevékenykedsz. Mi késztetett arra, hogy politikai pályára lépj? zunk vele. Ezt azzal próbálom meg egyensúlyozni, hogy az alatt a kevés idő alatt, amíg együtt vagyunk, sokkal intenzívebben szeretem őt, így próbálom megtartani azt a biztonságérzetet, hogy számíthat ránk, és nagyon szeretjük őt. • Mennyire tartod összeegyeztethetőnek a jelen viszonyok között családanyai szerepköröd a társadalmi szerepkörrel? -Valójában nagyon szerencsés helyzetben vagyok. Mind a saját családom, mind a férjemé nagyon segítőkész, s tőlük telhetően maximálisan támogatnak, bennünket. Tisztában vannak azzal, hogy amit csinálok, az nem hiábavaló, és valóban mindenki segít mindenkinek. Ilyen háttérrel ki lehet bírni. • Az FMK családpolitikai programja a családosok könnyítését, ezen belül pedig az egyén szociális helyzetének javítását célozza. Mi ennek a programnak a lényegi tartalma? - Abból kiindulva, hogy az FMK liberális mozgalom, a családpolitikai programunkban is figyelembe veszszük, hogy a családról alkotott elképzelések emberenként változóak. Senkire sem szabad ráerőltetni egyfajta családmodellt, vagy egyfajta gondolkodásmódot. Már említettem, hogy a nők helyzetét is úgy szeretnénk megoldani, hogy megadasson számukra a választás lehetősége. Hogyha a családnak szeretné szentelni az életét teljes egészében, ezt is megtehesse, de ha közéleti, vagy szakmai babérokra vágyik, erre is legyen lehetősége. Ugyanígy nem szeretnénk családmodellekben sem gondolkodni. Nem beszélünk sem egygyermekes, sem háromgyermekes, sem akárhány gyermekes családmodellről, mert úgy véljük, annak ellenére, ki hány gyermeket vállal, hányról tud tisztességgel gondoskodni, az mindenkinek legszentebb magánügye. Ugyanúgy nem beszélünk a családot illető ideológiáról sem. Én mélységesen tisztelem azokat, akik keresztény erkölcsben nevelik a gyermekeiket, de nem tudom elítélni azokat sem, akik ezt vallástalanul teszik. Fontos az, hogy szeretettel tegyék. Azt viszont mélységesen elítélem - és azt már az FMK programjából kiindulva teszem ha valaki egyengondolkodást, egyetlen modellt akar ráerőltetni akár az egyénre, akár a közösségre. Ez a fajta gondolkodásunk érvényesült az iskolarendszert illető elképzeléseknél is, mely szoros kapcsolatban áll a családpolitikával, a foglalkoztatás-politikával és az egész szociálpolitikával is. Tehát arra törekszünk, hogy bizonyos erkölcsi normákat betartva mindenki a számára megfelelő módon élhessen. Ennek biztosítéka abban rejlik, hogy az állam részéről mindenfajta gondolkodás és minden családmodell azonos elbírálásban részesüljön. • Szerinted megvalósulhatnak ezek az elképzelések? - Optimista vagyok. Nagy megelégedéssel hallgattam a munkaügyi és szociális ügyek szövetségi miniszterének Miller úrnak azt a beszédét, amelyben felvázolta a minisztérium elképzeléseit a családok szociális segélyezéséről. Szinte szó szerint az FMK elképzeléseit hallottam vissza az ő szájából. • Te személy szerint mit vársz a választásoktól? - Ebben a helyzetben számomra nem az a lényeges, melyik párt fog győzni, bár természetesen a NYEE győzelmének örülnék igazán. A legfontosabb az, hogy ennek az országnak a kormánya felelősségteljesen dönteni tudjon azokkal a megszorító intézkedésekkel kapcsolatosan, melyek elkerülhetetlenek. Azonban a kormány is csak akkor lehet stabil, hogyha maga mögött tudhat egy erős parlamenti többséget, melynek élvezi a támogatását. Ebben a nehéz helyzetben erre van szüksége az országnak. HORVÁTH GABRIELLA ÚJ SZÚ 4 1990. V. 14. - A kérdést csak akkor tartanám helyesnek, ha úgy hangzana: mi késztetett sok százezer, látszólag közönyös embert november 17-e után arra, hogy az utcára vonuljon, hogy sztrájkba lépjen? Az én indítékom sem volt más: az elégedetlenség. A kooptálásoknál pedig azért esett többek mellett rám is a választás, mert elégedetlenségemnek már korábban is hangot adtam, mert politikai nézeteimet nemcsak az FMK, hanem a Nyilvánosság az Erőszak Ellen vezetői is ismerték, hiszen sokan közülük már régóta személyes ismerőseim. De nem szívesen beszélek a múltamról, mert úgy gondolom, az „ellenzéki múlt" ma már nem elegendő a politikai legitimációhoz. Ma már sokkal nehezebb eligazodni a közéletben, a gyakorlati politikában, mint annak idején, amikor nem rivális pártokkal, hanem az egypárti diktatúrával álltunk szemben, amelyet meg kellett dönteni. Egyébként pedig nem vagyok profi politikus, s nem is akarok azzá válni. Szeretem a szakmámat, néprajzosként legalább annyira szeretném az alkalmasságomat bizonyítani, mint képviselőként. • Negyven éve már, hogy alkotmányban rögzítettük a nők egyenjogúságát. Hogy csapódik le mindez a gyakorlatban? Beszélhetünk valódi egyenjogúságról? - Nehéz kérdés. Nem hiszem, hogy valódi egyenjogúságról beszélhetnénk. Bár ez ismét olyan kategória, amely egészen más elbírálás alá esett eddig és egészen más elbírálás alá fog esni a piacgazda-, ság körülményei között. Tény, és való, hogy mindeddig a női egyenjogúságot úgy vélték megoldottnak, hogy minden pályát nyitottá tettek a nők számára. Ugyanakkor vannak olyan pályák, ahol a nők valóban nem tudnak olyan teljesítményt nyújtani, mint a férfiak. Azt hiszem, a későbbiekben nem arra kellene helyeznünk a hangsúlyt, hogy ugyanabban a munkakörben levő férfit és nőt ugyanúgy fizessenek, hanem arra, hogy azokra a pályákra orientálódjunk, melyeken valóban azonos teljesítményt tudunk nyújtani. Ott aztán valóban jogosan követelhetjük az azonos munkáért járó azonos béreket. • Politikai vonatkozásban mi jelentette számodra a legnagyobb erőpróbát? - A legnagyobb erőpróba, azt hiszem, annak elviselése, hogy a parlament iszonyatosan sok időt vesz igénybe. Erre lelkileg nem voltam teljesen felkészülve. Rengeteget aggódom a fiam miatt, aki most nagyon érzékeny korban van, nemsokára iskolába megy. Mivel a férjem is közéleti ember, félek attól, hogy a kelleténél kevesebbet foglalko-