Új Szó, 1990. május (43. évfolyam, 102-126. szám)

1990-05-16 / 113. szám, szerda

Reteksokk Lesz-e valaha termelói biztonság? Hosszú, panaszos levelet kaptunk Koczka Katalin bényi olvasónktól. Szerződéses zöldségtermesztéssel foglalkozik, és már most, az áruértékesítés legelején olyan csalódás érte, amilyen még soha. Hiába kötött a helyi kertbarát-szervezet átvevő központjával áprilisra kétezer, májusra pedig négyezer csomó retek eladására szerződést, április végéig mindössze 360 csomót vettek át tőle. Ezrek csalódtak -Mi lesz a többi terméssel? Kárba veszik a sok munka, fáradság? - kérdezi levélírónk, s aggodalma sajnos nem alaptalan. A hajtatott retekkel a termés tömeges felvásárlása lényegében befejeződött. Április 18-a után az átvevő telepek vezetői kisebb mennyiségekre is alig kaptak megrendelést. Levélírónkhoz hasonlóan az ország zöldségtermesztő vidékein nagyot csalódtak, akik tavasszal reménykedve láttak a vetéshez. - Az elmúlt két-három héten legkevesebb 200 ezer csomó retket tudtunk volna szállítani, de ennek tizedrészére sem volt igény. Az idény kezdetétől a tavalyi menynyiségnek negyedére sem találtunk vevőt - summázta a sokkoló helyzetet Milan Števko, a Szlovákiai Kertbarátok Szövetsége nagyfödémesi átvevő központjának vezetője. Alig tíz perc alatt öten is jöttek, hoznák a retket, ha lehet, hiszen most már napokon belül tönkremegy. Valamennyien csalódottan távoztak. -A férjemmel havi 1960 koronából él ink. A nyugdíjhoz jól jönne egy kis pótlás. Háromszáz csomó retket tudnánk eladni - panaszkodott Kiss Rozália, akit a bizonytalan helyzet nagyon lehangolt. - Kétezer csomót eladtunk, négyezer már tönkrement, és vagy ezer csomót talán még megmenthetnénk. Hétezerre • volt szerződésünk - sorolta a tényeket Modrocky Terézia. - Ez van, tehetetlenek vagyunk - tárta szét karját az ugyancsak gondterhelt átvevő. - A Zelenina galántai központjával van szerződésem, de a Jednotával, illetve a Kertészeti Szolgáltató Vállalattal kapcsolatban álló felvásárlótársaim szintén hasonló helyzetben vannak. A felvásárló központok nem tehetnek semmit, ha az ország különböző részeiből visszamondják a megrendeléseket. Senkit nem kötelező szerződések Milan Ôtevkonak, valamint Németh Erzsébetnek, a Jednota helyi felvásárlójának az észrevétele részben utalt a túlkínálat okaira. -Ősszel a termesztőkkel megkötjük a szerződéseket, majd ezek alapján az átvevő központ szerződést köt a Zelenina, Jednota, Kertészeti Szolgáltató Vállalat stb. adott kirendeltségével, ezek pedig további, elsősorban csehországi partnerekkel. A szerződések azonban senkit semmire nem köteleznek, így azokat bárki bármikor megszegheti, és máris teljes a káosz. - Szerintem növeli a problémát, hogy a termelők egy része még mindig nem tudatosítja a piacgazdaság törvényeit. Az árakat a kereslet-kínálat diktálja, és nem a hivatalos jegyzék. A salátánál egy üzletkötési lehetőségtől például azért estünk el, mert a termelők a felvásárló által felkínált árat nem fogadták el. Időnként bonyodalmakat okoz, hogy a falu négy felvásárlója ugyanazon termékért másmás árat kínál. Egyesek csalásról beszélnek, s inkább kivárnak, mondván: nem hagyják magukat „becsapni". Pedig nem csalásról, csupán arról van szó, hogy a piacgazdaságban a vei ink kapcsolatban álló felvásárlószervezeteket nem kötelezi a hivatalos árfolyam/mivel kereslet-kínálaton alapuló, megegyezéses árat is megállapíthatnak. A mi partnerünk továbbment, és a szomszédos járásban megkapta a salátát, mégpedig az általa felkínált áron. Maszek felvásárlók is növelik a káoszt A szomszédos Jókán Radványi Jenő már tizennegyedik éve zöldségfelvásárló, de az ideihez hasonló tavaszra nem emlékszik. A szerződéses partneren kívül az ország számos átvevő-eladó központjával van személyes kapcsolata, a retket az idén mégsem tudta eladni. Az okokról kérdeztem. -Magyarázat a túlkínálatra? Szerintem több ok együtthatása. A korábbinál többen termesztenek zöldséget eladásra. A választék nagy és az áru kiváló minőségű. Ezzel ellentétben a szerződéses termékeket árusító kereskedelmi hálózat még rugalmatlan. Lassú a szállítás, s ez a sok vizet tartalmazó reteknél nagyon hátrányos. További ok lehet, hogy több csehországi üzem berendezkedett a nagyüzemi zöldségtermesztésre. Konkrét példákat tudok, ahol már géppel takarítják be és kötik csomóba a retket, így az egyéni termesztőkkel minden tekintetben versenyképesek. Egyéb példát, okot is említett, ami aligha jókai specialitás, így mindenképpen elgondolkodtató. Elmondta, amikor az egyik partnernekamegkötöttszerződés szerint felkínálta a retket, röviden, de annál érthetőbben utasították vissza: -Oda vidd a retket, ahová a póréhagymát vitted. - Miért? Azt hová vitte? - kérdeztem. - A szerződésben lekötött három vagon helyett egyet tudtam csak átadni a partnernek. - És a további két vagon hová lett? - Azt csak azok tudnák megmondani, akik egy-egy terméket, amikor még kelendő, a helyi felvásárlók megkerülésével és a hivatalosnál valamivel drágábban, kampányszerűen felvásárolnak és nagy nyereséggel továbbadnak. - A retektermesztők kárára, mert a retket bizonyára ők sem veszik. -Nem, viszont máris vásárolják az uborkát. így előfordulhat, hogy amikor már tömegesen terem és kisebb „üzlet lesz, felvásárló partnereink az uborkával is úgy lesznek, mint most a retekkel. EGRI FERENC Bőséges a kínálat a piacok standjain is (Méry Gábor illusztrációs felvétele) Előkészített dokumentumok feküdtek előttünk... Hegedűs Andrással a Varsói Szerződésről Harmincöt évvel ezelőtt írta alá Lengyelország fővárosában a Szovjetunió és hét közép-európai és balkáni állam azt „a barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási" szerződést, amivel új katonai-politikai szövetséget hoztak létre. Az aláíró kormányfők közül már csak Hegedűs András él, aki 32 évesen, az eddigi legfiatalabb magyar miniszterelnökként írta alá a dokumentumot. Az évforduló alkalmából a Népszabadság terjedelmes beszélgetést készített vele. Alábbiakban az interjú záró részét közöljük. • Hogyan emlékszik vissza az aláírás pillanatára? Mi zajlott le azokban a napokban Varsóban? -Voltaképpen az akkori szokáshoz híven már minden előkészítve várt minket. A különböző felszólalásokat magunkkal hoztuk - otthon megírtam, még megmutattam Rákosinak, Gerőnek -, tehát ez azt jelentette, hogy nem alakult ki igazán tárgyalás. Felolvasták a szerződéstervezetet, elhangzottak a különböző hozzászólások, itt vittek néha bele egy kis egyéni színt. A tárgyalás inkább anekdotázásból állt, és nem a szerződésről esett szó. Egy ilyen motívumra emlékszem, ami valamennyire érintette a szerződést: Bulganyin megkérdezte a jelen levő kínai hadügyminisztert, hogy tízmillió kínait át tudna-e ide, Közép-Európába hozni, ha éppen védelmi szempontból szükséges lenne. Peng Tö-huaj marsall azt válaszolta, hogy természetesen, ennek semmi akadálya. Ez borzadállyal töltött el, mert egy újabb tatárjárás képzetét idézte fel bennem, midőn tízmillió kínai éppen átvonul Közép-Európán... Ismétlem, ezek nem igazi tárgyalások voltak. Előkészített dokumentumok feküdtek előttünk, olyan anyagok, amelyeket a szovjet vezetés már elfogadott, utána már sem képviselőiknek, sem másoknak nem volt érdemi felhatalmazásuk arra, hogy változtassanak rajta. • Mégis, a Szovjetunióban elfogadott tervezet lekerült-e a leendő tagországok fővárosaiba előzetes megtekintésre és véleményezésre, volt-e valamiféle magyar állásfoglalás, vagy pedig visszaküldtük Moszkvába azzal, hogy mi sem tudunk jobbat kitalálni? -A szerződéstervezet előkészítésében a magyar külügyminisztérium részt vett. Ezt megkapta a magyar politikai vezetés, de már olyan formában, mint amit a szovjet vezetés már jóváhagyott, és ahogy én visszaemlékszem, minden észrevétel nélkül el is fogadtuk. A teljesség kedvéért meg kell mondanom, hogy az egész mögött még vo't egy rejtőzködő probléma. A Sztálin halála előtti időben igencsak kísértett a harmadik világháború veszélye. Úgy tűnt, mintha Sztálin próbára akarná tenni a Nyugatot, és egy helyi háborút kívánna indítani Jugoszlávia ellen. Nagyon sok előkészületet sajnos éppen nekünk, magyaroknak, mint „frontországnak" kellett megtennünk. Olyan szörnyű dolgokat, mint a lakosság egy részének a határövezetből való kitelepítéSZEMBENEZES A _ eltelt hat hónap alatt újságíróként is /lZ tapasztalhattam, hogy az első hetek eufórikus szabadságérzetének eredményeként megismert sajtószabadság korlátai is felállíttatnak. Egyre több, egyre nagyobb valóságos mivoltukban újnak tetsző, vagy módszereikben finomultabb, civilizáltabb, de a ,,régit" idéző korlátokat emelnek vagy akarnak emelni. Szerencsére ezek mindeddig többnyire csak szándéknyilatkozatokban fogalmazódnak meg. Mintha a mozgalmak, a pártok nem tudatosítanák, hogy a felelősnek" tetszik, hogy a szellemi függetlenedésre, az autonóm gondolkodás kialakítására és a születő demokrácia születő tabuinak, dogmáinak döngetésére vállalkozó újságírókat szeretnék „lefegyverezni". Mondván: ha X és Y nem írna olyan publicisztikát, amilyet ír, Dél-Szlovákia potenciális választópolgárainak feje tisztább lenne. Mert így egyre nagyobb a zűrzavar a fejekben. így nem tudják eldönteni az emberek melyik választási koalícióra és milyen képviselőjelöltekre szavazzanak. Az effajta mozgalmi véleményeket Pártszabadság vagy sajtószabadság? ség, az igazság sajtóbeli számonkérése nem történhet a korlátok megépítése közben. Született egy törvény a sajtóról, létezik egy törvény a szerzői jogról, van törvény (a minőségét most ne vitassuk) a személyiség védelmére. Ha ezek a jogi szabályozók mindenki által elfogadottaknak tekinthetők, akkor nincs szükség az éppen most folyó választási kampány ürügyén a sajtó és az újságírók korlátozására. Nem vagyok naiv, hogy ne tudnám: a pártok, a mozgalmak igenis fenntartják maguknak a jogot az igazság monopóliumára. Ha nem így lenne, akkor aligha létezne pl. három tucatnyi (vagy több?) párt és politikai mozgalom is. Máskülönben nem a szabad választásokra készülnének, hanem a politika erkölcsi megreformálására törekvő új vallást alapítanának. Az egy másik írás témája lehetne, hogy mennyire kezelik saját programjukat a mindent és mindenkit megváltó politikai gyakorlat kiskátéjaként. Nem kevésbé érdekes az sem, ami már most látható, hogy a majdan kisebbségben maradó politikai koalíciók nyilvánvaló hazugságokkal avatják tévedhetetlenné önmagukat és vezetőiket. Ugyanakkor gyakorlati politizálásuk egyelőre leginkább a sajtó korlátozására tett kísérletekben és tagjaik fanatizáiásában nyilvánul meg. Ebben a politikai törekvésben ,,természetesközvetítő vezetők szerint, vannak a sajtónak olyan publicistái, akiketa főszerkesztőknek kordában kellene tartaniuk. Mondván: így megakadályozható, hogy írásaikban politikailag elkötelezzék magukat valamilyen mozgalom mellett. Arra persze ezek az újdonsült politikai vazallusok sem gondolnak, hogy az általuk imádott és istenített, a hozzájuk szegődött újságírók által immár életrajzokban is megörökített vezérek mai törekvései a többség tetszését az újságírók segédletével sem nyerte el. Ebben a jól ismert kozmikus magabiztosságban leledznek egyes pártok és mozgalmak. Bizonyára „világosan" látják azt is, hogy ahol sajtószabadság van, ott nem lehet pártszabadság. A pártszabadság szerintük ott ér véget, ahol a sajtószabadság kezdődik. Nem előbb és nem utóbb. Hol kezdődik akkor a pártszabadság? Bizonyára abban a pillanatban, amikor az egyetlen létező párt mindenhatósága nevében ellenőrzés alá vonják majd a sajtót. Hogy ismerősnek tetszik a képlet? Igen. Ezek szerint valakiknek ismét kedve szottyant volna arra, hogy az újságírók csak őket dicsőítsék, csak az ő igazságukat zengjék, csak róluk írjanak vezércikkeket, csak vezéreik gondolatait idézzék? A demokrácia ürügyén arról értekeznek főszerkesztőkkel, hogy egyes beosztottjaiknak azt is tiltsák meg, hogy más lapokba írjanak. Nem kevésbé szeretnék, ha a szelíd kényszerrel a választási kampány fogat, nyelvet, bőrszínt vizsgáló, magasságot, testsúlyt méricskélő „sajtódemokráciája" úgy alakulna, ahogyan azt a vezérek elképzelik. Csakhát arról feledkeznek el, hogy nincsenek egyedül. Amit ebben az esetben többes szám harmadik személyben emlegetek, legtöbbször többes szám első személyben - „a mi mozgalmunk, a mi pártunk" - kezdődik. Arról azonban kevés szó esik rhanapság, hogy ki is az a „mi", milyen is a „pártunk, mozgalmunk". Többet beszélnek másokról, meg az újságírók káros, átkos, szabados, ide-oda elkötelezett tevékenységéről. Jó lenne, haolykormegnéznékaztis, hogy a sajtóvitáikat milyen nehéz kezelni, hiszen szándékos vagy véletlen hazugságokat tüntetnek fel megfellebbezhetetlen igazságként. A javallott nyelvi változtatásokat cenzúrázásnak kiáltják ki. Minden alkalmat kihasználnak (kivéve a megegye, zéses alapokon folytatott pozitív sajtókampányt és a fizetett hirdetéseket), hogy egymással szemben elcsalják az igazságot. Ilyenkor aztán természetes állapotukba kerülnek az újságírók: a valóságról igazat írnak, s nyomban szembekerülnek a választásokban indulni akaró pártokkal, mozgalmakkal. Ráadásul véleményük alapján ehhez vagy ahhoz a politikai formációhoz sorolják őket. nehezen születő demokrácia nevében egy újságcikket olvasva rendőrért, ügyészért és bíróér kiált egy-egy párt, mozgalom. Kiért kiáltson az újságíró, aki ráébred arra, hogy a sajtószabadságot valójában annak az édestestvére, a pártszabadság veszélyezteti? Ismételten elutasított cikkei fölött morfondírozva még egyszer nem veszi magára az öncenzúra bilincseit. Talán egy megoldás még marad: a csillagfényes májusi éjszakákban a letépett orgonát letépett választási plakátokba csomagolja. Reggel a piacon újdonsült munkanélküliként talán lopott orgonát árul, lopott plakátba csavarva, és azon gondolkodik, miből él meg az orgonanyílás éa választások után. DUSZA ISTVÁN A se, ami ennek a „helyi" háborúnak az előkészítéséhez tartozott. Akkor is azt sejtettem és most is olyasmire gyanakszom, hogy Sztálin jobban érzékelte, mint utódai: nem lehet egyensúlyt fenntartani olyan két tömb között, ahol a gazdasági kibocsátóképesség úgy aránylik egymáshoz, mint mondjuk egy a háromhoz vagy ma már a 4,5-höz. Ebben az időben Franciaországban és Olaszországban még igen erős kommunista pártok működtek, viszont ezek a rendszerek - beleértve Nyugat-Németországot is - relatíve gyengék voltak. Sztálin számításba vette olyan harmadik világháború lehetőségét, amit tradicionális fegyverekkel, tankhadosztályokkal vívnak meg, és le tudnak jutni akár az Atlanti-óceánig is, ami azt jelentette volna, hogy egész Európa - Anglia kivételével) egy blokkba kerül. Az ettől való borzalmas félelem mindenkit áthatott - pláne a magyarokat -, hisz minket rendkívüli mértékben sújtott a második világháború. Tudtam, hogy egy harmadik, még borzalmasabb lehet, így amikor '53-ban Sztálin halálát követően ettől a félelemtől is megszabadultunk, úgy éreztem, hogy nekem ez második felszabadulást hozott, s ezt az érzést a Varsói Szerződés létrejötte nem gyengítette. • A Varsói Szerződés létrejötte az ön megítélése szerint jótékony hatást gyakorolt-e a nemzetközi klímára? - Én azt hiszem, hogy e vonatkozásban nem a Varsói Szerződés létrehozatala volt elsőrendűen fontos, hanem Ausztria semlegesítése. Az, hogy onnan kivonultak a szovjet csapatok, továbbá a szovjet-jugoszláv feszültség megszüntetése, Hruscsovék belgrádi útja, '55 május végén. A Varsói Szerződés másodrendű vagy harmadrendű jelentőségű, de - ezt tegyük ismét hozzá - nagyobb negatív hatás nélkül. Talán még megjegyezném, hogy 1956. november 4-én, mikor a szovjet csapatok Magyarországon beavatkoztak, akkor ezt nem a Varsói Szerződés nevében tették, hanem magukra vállalták a teljes felelősséget. • Ellentétben 1968-cal... - Igen, akkor Brezsnyev úgy érezte, megteheti azt, hogy a Varsói Szerződés nevében cselekedjék, magával rántva a többieket a csehszlovákiai beavatkozásba. Ebben az időben is fennálltak bizonyos feszültségek, hiszen a románok nem is vettek részt benne, a magyarok pedig húzódoztak tőle, már ameddig lehetett... • Az alapító dokumentum szerint ez a szerződés a tagországok védelmét szolgálja. És mégis, létrejötte óta a Varsói Szerződés országaiban az egyetlen beavatkozást a Varsói Szerződés öt tagállama hajtotta végre egy hatodik tag, Csehszlovákia ellen. Ennek a paradox helyzetnek az ismeretében látja-e még ön valamilyen formában a Varsói Szerződés létjogosultságát? - Véleményem szerint a '68-as akció etikailag egyértelműen megbélyegezte a Varsói Szerződést. Teljesen jogtalan és a szerződés alapokmányával ellentétes akció volt. Én akkor tiltakoztam is az MSZMP Központi Bizottságához írt levelemben a magyar részvétel ellen - és úgy érzem, hogy mint a Varsói Szerződés aláírója, ez kötelességem is volt. Úgy gondolom - bár ezt elég nehéz kimondani, de mégiscsak ki kell mondanom -, hogy a Varsói Szerződés ma már csak fikció. Egy részről a különböző nemzetek hadseregei a maguk útját járják. A román hadsereg a saját tervei szerint az ország átalakításában működik közre, a keletnémet hadsereg lényegében feloszlott, az állomány fele egyszerűen eltűnt, a lengyeleknél, a cseheknél szintén változóban vannak a fegyveres erők, nálunk is hasonlóképpen. Tehát katonai vonatkozásban a Varsói Szerződés egyértelműen fikció. A Varsói Szerződés csapatainak főparancsnoka eközben Moszkvában ül, és nem tudom, mit ért abból, ami itt végbemegy. A Politikai Tanácskozó Testület, amelyben idáig az állampártok első emberei és a miniszterelnökök vettek részt, most gyakorlatilag ugyancsak megszűnt. Egészen más szituáció jött létre, különböző kapcsolatok alakulnak ki a Varsói Szerződés tagországai és a Nyugat között. Úgy gondolom, hogy a szerződésen túllépett az élet, túllépett a történelem. S nekem öröm, hogy megértem ezt.