Új Szó, 1990. május (43. évfolyam, 102-126. szám)

1990-05-14 / 111. szám, hétfő

A kompromisszum keresése Beszélgetés Miroslav Kusýval a Literárny týždenníkben Miroslav Kusý filozófussal, politológussal és publicistával készült beszélgetést közölt a Literárny týždenník 18. száma. Mielőtt ismertetnénk néhány fejezetét, idéznénk néhány gondolatot belőle, mondjuk el, hogy Miroslav Kusý professzor 1931ben született, a prágai Károly Egyetemen tanult filozófiát, majd a pozsonyi egyetem tanára. A hatvanas években kezdett foglalkozni politológiával, mint reformkommunista. Hatvannyolcban a dubčeki irányvonal támogatója; az augusztusi események után az SZLKP KB ideológiai osztályának élére kerül, de már hatvankilenc tavaszán elbocsátják az apparátusból, minthogy éles nézetkülönbségek támadnak közte és Husák között. Kidobják a pártból és az egyetemről is távoznia kell. Dokumentátorként dolgozik, majd segédmunkás, miután aláírja a Charta 77-et, sőt egy ideig munkanélküli. Közben azonban publikál szamizdat kiadványokban, együttműködik külföldi rádió szerkesztőségével, tagja a Charta 77 szóvivői testületének. Szlovákiában egyike azoknak, akiket a leginkább üldöz a rendőrség, kétszer ült börtönben, 1989-ben újra elítélik, november 17-e után szabadul. Azóta a Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalom egyik vezető személyisége, januártól a Komenský Egyetem rektora. Számos tanulmánykötetet írt. Akik az elmúlt hónapokban nézték a Csehszlovák, illetve a Szlovák Televízió politikai adásait, vitaműsorait, többször találkozhattak vele. Mértékadó, okos szavaira nekünk, magyaroknak is oda kellett figyelnünk. És oda kell figyelnünk. Emberi-tudósi alapállását kifejezi a Literárny týždenníkben megjelent beszélgetés címe is: A kompromiszszum keresése. Az interjúban szó esik egyebek között a nemzetről, a nacionalizmusról, a politika és erkölcs kapcsolatáról, a totalitarizmust idéző újabb jelenségekről, a demokráciáról, az egykori marxista tudós mai marxizmus-szemléletéről, az Európába vezető utunkról. „Jobban belénk ivódott a totalitárius gondolkodásmód, mint feltételeztem - mondja Miroslav Kusý mindjárt a beszélgetés első részében. - örvendezünk afölött, hogy milyen gyorsan, ügyesen, fájdalommentesen szabadultunk meg a kommunista totalitarizmustól. Helyébe azonban a legvehemensebben, leghangosabban, felemelt kemény öklökkel nyomakodnak új totalitarizmusok kovácsai. Ezek ma mindenekelőtt a nacionalisták, összefogva indultak a szent kötőjel-háborúba. »Aki szlovák vagy (cseh), úgy kell gondolkoznod, ahogy mi gondolkozunk, úgy kell cselekedned, ahogy mi cselekszünk, velünk kell jönnöd.« Igen, az az ismerős »Aki nincs velünk, ellenünk van!« a központi jelszava minden totalitarizmusnak. "Hogyhogy nacionalisták vagyunk?!" - védekeznek ezek a szájhősök. »Mi csak őrizzük a nemzet identitását, harcolunk az érdekeiért,győzelemre visszük szent ügyét.« Nos, a nacionalizmus éppen ott kezdődik, ahol a nemzet valódi vagy úgynevezett érdekeit minden más fölé helyezik. Szlovákiát a szlovákoknak. A szlovákság mindenekelőtt. Jellemző a nacionalizmusra, hogy képviselői nem kérdezik meg a nemzetet, hogy ő maga mit akar, hanem rákényszeríti saját, »egyedül üdvöz ítő« jegyzéket a nemzeti prioritásoknak. Es egyértelműen a totalitarizmus felé irányul: nem ismeri a párbeszédet (»Erről senkivel sem tárgyalunk!«), nem ismeri a kompromisszumokat (»A köztársaság neve csak Cseh-Szlovákia lehet!«), nem ismeri a toleranciát, amely megengedi más értelmes nézet létezésének lehetőségét is valamely kérdéssel kapcsolatban, mint amilyet ő képvisel: aki másként gondolkodik, az vagy idióta, vagy áruló, vagy ellenség. »Aki másképpen fog szavazni, mint mi, az áruló!« - kiáltott rám a parlamentben az egyik olyan szlovák minipártnak a képviselője, amely a Nemzeti Frontból nőtt ki. »Kinek a nevében beszél?« - kérdeztem. »A nemzet nevében« - hangzott a büszke válasz." Szerencsére, Miroslav Kusý számos jeles szlovák demokratával együtt régóta jól tudja, hogy efféle nacionalista magatartással továbbra is kirekesztené magát a szlovák nép Európából, egyáltalán minden nép, nemzet, amely így „viselkedik". Apropó, viselkedés. Amiként a tánciskolában, ugyanúgy a demokrácia iskolájában is első lecke kell legyen az illemtan, egymás kölcsönös tisztelete - mondja Miroslav Kusý. A demokrácia iskolájában azzal kellene kezdeni, hogy időről időre kicseréljük nézeteinket, beleéljük magunkat annak a másiknak a helyzetébe, miközben alaposan megfigyeljük, mi történik velünk." A demokrácia, mint az együttélés módja, tulajdonképpen azt jelenti, hogy szüntelenül keressük a kompromisszumot „az én érdekeim és te érdekeid között". Persze, itt felvetődik a kérdés, nem elvtelenség-e ez. Egyáltalán nem, mondja Miroslav Kusý. Csupán arrólvan szó, hogy konszenzus alakuljon ki az elsődleges társadalmi érdekek meghatározásában és fontossági sorrendjük megállapításában. „Vannak dolgok, amelyekben meg kell egyeznünk, hogy egyáltalán létezni tudjunk együtt; amelyek esetében jó lenne megállapodni: »ettől eddig«, hogy az együttélés »békés« legyen és közös haszonnal járjon. „Nem vitás, a demokráciával vissza is lehet élni, ismételgetésével leplezni lehet rossz szándékokat. Vajon melyik demagóg vallja be, hogy a demokrácia ellen van. Sőt »mindig a demokrácia nevében« lép fel. „Csakhogy milyen demokrácia nevében? Figyeljék meg, általában valamilyen módon harapófogóba szorítja. Például azzal, hogy a »népi demokrácia«, »szocialista demokrácia", »nemzeti demokrácia« nevében beszél. Az efféle behatároló jelzők mindig gyanúsak, a demokrácia már a lényegénél fogva univerzális." Miroslav Kusý szerint civilizált közösségeink eleve demokratikusak, mert kevert, más szóval vegyes összetételű közösségek, különböző származású, különböző módon, különböző igényekkel és érdekekkel élő emberek alkotják őket, és ezek az emberek nemzedékeken át tanultak egymás mellett élni, sőt kölcsönös függőségben élni, amiből mindkét félnek haszna van. „Ez tehát az elementáris, természetes pluralista demokrácia. Nélküle mi sem élhettünk és maradhattunk volna meg eddig ebben a mi öröktől fogva kevert szlovákiai térségünkben. Mi az a negyven év - amelyben kísérlet folyt... a »szocialista ember« totális átnevelésére - népeink évszázados tapasztalataival szemben, melyeket falvaik, városaik, közösségeik természetes pluralista demokráciájában szereztek?" Erre kell és lehet építeni már most, de mindenfajta totalitarizmus ideológusai, képviselői nélkül, azok nélkül, akik a saját szerintük „egyetlen helyes útra, hitre" szeretnék terelni a nemzetet. Nekik még tanulniuk kell a demokratikus gondolkodásmódot. Végezetül néhány gondolatot az Európába vezető útról, illetve a „belépésről". „Egyesek úgy gondolják, nekünk elég egy cirkuszi belépő a parádés szám előtt: kötőjel-dobok, és az európai arénába belép a Szlovák, nagy Sz-szel. "Mostantól mindnyájatokkal egyenlő vagyok«. így a cirkuszba lehet belépni, nem pedig Európába. Ki alkalmazott előttünk hasonló cirkuszi számot? Lehet, hogy hatására meg is jegyeznek bennünket: »Aha, ezek azok, akik kivívták a kötőjelet!« Lehet, hogy kínosan vigyázva szólnak majd hozzánk mindenütt: »hogy azok a szlovákok nehogy megsértődjenek megint". Engem éppen az sért, ha »így lépünk Európába«. Az biztos, a csehek számára visszatérésről van szó, a szlovákok számára belépésről. Ezen nincs mit megsértődnünk. Ha rólunk azt írják, hogy »Czechs«, az nem azért van, mert a köztársaság nevében nem szerepelt a kötőjel, hanem azért, mert a »Czechs«-eknek már nevük van a világban, nekünk nincs. Nekünk ezt még el kell érnünk. Amiként a többi európai nemzetek vagy nemzetiségek is elérték, amelyeknek a nevében nemcsak hogy a kötőjel nem szerepel, még a nevük sem a köztársaság nevében." B. Gy. A Közép-szlovákiai Tejgyárak zólyomi üzemében hazánkban elsőként vezették be a porciózott ömlesztett sajt gyártását. Már több mint egy hónapja folyik a NATEC nyugatnémet gépsor - mely két műszak alatt 500 kg sajtot gyárt-próbaüzemeltetése. A Kardinál sajt szavatossági ideje három hónap, s csak 45 százalék a zsírtartalma. A felvételen Emília Hermanová és Dana Kyselová a sajtszeletelő gépsort üzemeltetik. (Foto: Vladimír Benko - ČSTK) a piacgazdaságról A biztosítóintézetek Pénzintézeteink sorában általában a bankok és takarékpénztárak után az utolsó helyen említjük a biztosítót. Olyan intézményről van szó, amely minden biztosítási tevékenységre jogosult. Jelentősebb üzletágai: exporthitel-biztosítás és nemzetközi viszontbiztosítás, mezőgazdasági és nem mezőgazdasági vállalatok biztosítása, lakossági biztosítások stb. Csehszlovákiában a biztosítás egyelőre állami monopólium, s a feladatokat két intézet, a Cseh és a Szlovák Állami Biztosító látja el. A nagyvilágban a biztosítók a pénzintézetek közt rangos helyet foglalnak el, s e rangsorolás elvileg nálunk is érvényes. A gyakorlat azonban kissé más. Hiszen míg a nyugati országokban a biztosítás a pénzügyi szféra egyik legjövedelmezőbb üzletágának tekinthető, nálunk még nem vált mindennapjaink igazán szerves részévé. Számos szakember e felemás állapot okát abban látja, hogy idáig biztonságban éltünk, ezért nem nagyon érzékeltük egy aktív biztosító hiányát. Mivel korábban senki nem lehetett magánvállalkozó, nem fenyegetett a esődbejutás veszélye, s a teljes foglalkoztatottság időszakában arra sem kellett gondolniuk az embereknek, hogy mi lesz, ha egy szép napon a munkaadó váratlanul megköszöni az eddig végzett munkát. Mára azonban az idáig csak tankönyvből ismert és csupán a nyugati világot fenyegető veszélyek nálunk is valósággá váltak. Ezért nagyon fontos, hogy mielőbb a biztosítóintézetek olyan rendszere jöjjön létre, amely aktívan, rugalmasan és a lehető legkevesebb adminisztrálással látja el feladatait. De vajon, milyen legyen ez az intézményrendszer? A biztosítás maradjon továbbra is az állam monopóliuma, vagy netán más megoldás is elképzelhető? Ezekről és a biztosítóintézeteket érintő más kérdésekről Pavel Chovan mérnökkel, a Szlovák Állami Biztosító vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk. • Megváltozott gazdasági körülményeink és a majdani piaci mechanizmus a megszokottól kissé eltérő szerepet szán a biztositónak. Ebből kiindulva milyen változások várhatók a pénzintézet életében? - Biztosítóintézeteink rendszere a közeljövőben valószínűleg teljesen átalakul. Pillanatnyilag még állami monopólium a biztosítás, de számolnunk kell azzal, hogy versenytársaink lesznek, méghozzá részvénytársaságok formájában. Az új intézetek létrejötte azonban attól függ, hogy az állam a biztosítás mely területeit kívánja megtartani magának. Egyébként a nyugati országokban is az a gyakorlat, hogy a biztosítások egy részét az állam tartja kézben, a többit részvénytársaságok intézik. Meg kell azonban jegyeznem, hogy jelenlegi körülményeink között roppant nehéz új biztosítótársaságokat létrehozni. ÚJ SZÚ 3 1990. V. 14. r\ erékba metszett utak. Élő, csillogóan zöld LJ bársonyszőnyeg, százszorszéppel, pipitérrel pöttyözve. Rendezett s mégis rendezetlennek tűnő alakzatokban vöröses, fekete, fehér márvány. Durván faragott, egyszerű sziklát formázó kődarabok. Emléktáblák, rajtuk felváltva hol magyar, hol német vagy szlovák búcsúszavak. Nagyrészüket már rég megtépázták a nyarak záporai, a telek hózivatarai. A sok-sok sírkő egyikénél megállok. A fehér kövön magyar szöveg. A csatában elesett katonatiszteknek állítanak emléket: a sír üres... Pozsonyi András-temető. Most, május kilencedikén itt időztem. Szomorúfüzektől, barnakérgű kaliforniai fenyőtől, tűlevelű cserjéktől, az embermagasságú más növényektől körülölelte csendben, melyet csak a rigók halk dala, a cinkék muzsikáló füttye szakít meg pillanatnyi időre. Az ember csak ül némán, gondolataiba rejtőzködve, időről, külvilágról már-már teljesen megfeledkezve. Olyan ez a temető, mint egy óriás imaház. Megbabonázva gyönyörködöm benne, egyedülálló élmény. Pedig jártam én sok híres temetőben, kápráztatóban és egyszerűben. Prágában kettőben is, Rómában megnéztem a Via Appia mentén a Római Birodalomlegrégibb síremlékét, Quintus Caecilius Metellus stukkókkal, freskókkal ékesített nyugvóhelyét és felkerestem a római angol protestáns temetőt is, hogy tisztelegjek a világirodalom két költőnagysága, Keats és Shelley sírjánál. Bejártam a Hollywood tövében fekvő Santa Monicai, egyszerűségében és modernségében megkapó temetőt, ahol feleségem nagyapja pihen. Gyakran járok a komáromiba, ahová elhunyt szüleim hívnak, vagy a malackai sírkertbe, hogy virágot helyezzek nagyanyám és nagyapám sírjára. Közbeszólás Ám egyik sem hatott rám úgy, egyik se fogott meg olyannyira, mint ez a temető. Ez olyan, akár egy páratlan gonddal ápolt arborétum, angol királyi park. Még ennél is különb: egy örök szépséget lehellő édenkert. Ebben az én május kilencedikei magányomban egyszerre csak valami láthatatlan néma sereg lépett be lassú oratóriumi muzsika kíséretében. Negyvenöt esztendőt szaladt velem viszsza az idő kereke. Magamat láttam s egy-két társamat, ahogy hadifogságunkból rettegve, félve, vonszolva magunkat térünk vissza elképzelt szabadságunkba, magunk mögött hagyva a bombák dübörgését, gépfegyverek kattogását. Kétségbeesve látom magam mögött a lemaradottak sokaságát, a frontokon, lágerekben, a városokban, mezőkön és hegyekben elpusztultakat. Látom és hallom a gyászolókat, ahogy sírva, jajongva várják a soha vissza nem térő szeretteiket. Megrettenve állok az érthetetlen előtt, s döbbenten gondolok arra: évtizedeken át voltak anyák, voltak feleségek, voltak gyermekek, igen, voltak, sokan voltak, akik szeretteiket nem gyászolhatták meg. Az anyák éjjelente vánkosaikba zokogták könnyeiket, a hitvesek csak magukba rejthették gyászukat, se magyar honon belül, se a határokon túl nem volt szabad megsiratni a felelőtlenül és ártatlanul halálba zavart,,rongyos bakák" százezreit. S ahogy a tegnappal és mával összefüggő mázsányi súlyú gondolatok e mostani május kilencedikén egymással perbeszálltak, úgy hitem szerint, ki kell mondanom: ne legyen e nap a győzelem, de legyen az alázatos emlékezés napja. Május kilencedikén ne hálaénekkel teljenek meg a terek, utcák és dísztermek, hanem csendes „confiteorral", hisz az elmúlt tucatnyi esztendők megtaníthattak, hogy hangos szóval valljuk: mindannyian vétkesek voltunk. A kor is és mi is, kik e korban éltünk! Végre töröljük a vae victis fogalmát, s helyette mondjuk együttesen, mélyen meghajolva, a „mea culpát"! /

gy válna igazzá május kilencedikének ünnepe. Spectator Egyrészt a részvénytársasági formával ezen a területen nincsenek tapasztalataink, másrészt pedig hiányoznak a szakemberek. Az állami'b'iztosító már évek óta szakemberhiánnyal küzd, s az új intézményrendszer létrehozásához csak ez a szellemi tőke áll rendelkezésre. Azt is figyelembe kell vennünk, hogy legalább 3-5 évig tart, amíg valakiből a biztosítás nüanszait is jól ismerő szakembert nevelünk. • Nem kétséges, a biztosítóintézetekre rendkívül nehéz feladatok várnak. Ennek ellenére - ha jól tudom - a pénzügyi szféra más területein is szeretnének vállalkozni. - Nagyon fontos, hogy a biztosítások rendszerét a megváltozott gazdasági körülmények függvényében kiegészítsük, esetleg módosítsuk. A jövőben tulajdonképpen ügyfeleink határozzák meg a biztosítások fajtáit. Ez azt jelenti, hogy a szerződéseket az igények szerint kötjük majd meg. Meg kell jegyeznem, hogy a biztosítások „kínálata" miatt sokszor bírálnak bennünket. Az emberek a nyugati biztosítási lehetőségeket alapul véve szegényesnek találják a nálunk köthető szerződések választékát. Megfeledkeznek azonban arról, hogy a biztosításnak is ára van. Ha tehát a jövőre - a lehetőségekre és az igényekre - gondolunk, figyelembe kell vennünk ügyfeleink anyagi lehetőségeit. Nem titok azonban, hogy ezenfelül hitelnyújtással is szeretnénk foglalkozni. A kérdésről már tárgyaltunk a pénzügyminisztériummal. Ha megkapjuk az engedélyt, akkor elsősorban a gazdálkodó szervezetek számára folyósítunk hiteleket. Főként olyan berendezések fejlesztését és gyártását kívánjuk támogatni, amelyek csökkentik, esetleg megakadályozzák a népgazdasági károk keletkezését. Az elképzelések szerint a hiteleket egyelőre ugyanolyan feltételek alapján folyósítanánk, mint az egyéb pénzintézetek. Ha azonban valaki tőlünk kér hitelt és már kötött, vagy egyidejűleg köt biztosítást, akkor a hitelművelethez más garanciára nem lesz szükség. A későbbiekben magánszemélyek is kaphatnak hitelt biztosítóintézetünkben. A rovatot vezeti: KOVÁCS EDIT