Új Szó, 1990. május (43. évfolyam, 102-126. szám)

1990-05-10 / 109. szám, csütörtök

SVOBODA ELNÖK LÁNYA EMLÉKEZIK Az ország sorsa forgott kockán I. Zoja Klusáková-Svobodová, Ludvík Svobodának az 1968-1975 közötti csehszlovák köztársasági elnöknek a lánya, a Csehszlovák Sajtóiroda tudósítójával folytatott beszélgetés során az 1968-as események kezdetére emlékezik vissza. • Az ön édesapjáról, Ludvík Svoboda hadseregtábornokról sokat írtak. Néhány időszak felett, persze, némán átsiklottak. Ide tartozik 1968 augusztusa is. Mindenekelőtt azt szeretném tudni, hogy a prágai tavasz idején Ludvík Svoboda tudatosította-e a szovjet hadsereg bejövetelények veszélyét? - A politikusnak alapvetően számolni kell a politikai konfliktus katonai helyzetbe való átcsapásának veszélyével. Emlékszem, hogy apámra abban az időben megrázóan hatott az 1956-os magyarországi fegyveres beavatkozás. Persze nem hitte, hogy 1968-ban, az akkori szovjet vezetés fegyveres beavatkozáshoz folyamodik olyan helyzetben, amikor hazánkban nem lőttek. Főleg a tiszacsernyői és pozsonyi tárgyalások után abban reménykedett, hogy a kapcsolatok nyugvópontra jutottak. Komolyan augusztus 19-én - bár lehet, hogy már 18-án este - kezdett aggódni. Akkor kereste fel őt Cservonyenko szovjet nagykövet azzal, hogy nem találja Alexander Dubčeket, s arról tájékoztatta, hogy fontos levelet hozott neki. Az apám nem tudta Dubčeket megtalálni. Tudom, hogy akkor telefonon beszélt Oldrich Černíkkel és Jozef Smrkovskýval, akik jelezték, hogy Dubček Szlovákiában van. Később kiderült, hogy Kádár Jánossal találkozott. A szovjet nagykövet értesítéséből kitűnt, hogy valamiféle új nyomás fog következni. Az apám politikai jellegűt feltételezett, nem gondolt arra, hogy tankokkal jönnek. • Svoboda elnök hogyan szerzett tudomást a Varsói Szerződés öt tagállama katonáinak bejöveteléről, és hogyan fogadta ezt a tényt? - Augusztus 20-án telefonon bejelentkezett Cservonyenko, és kérte a köztársasági elnököt, hogy fogadja. Szüleink felhívtak, hogy azonnal menjünk hozzájuk. Amikor megérkeztünk, már sötét volt. Elmúlt tíz óra, inkább tizenegy óra körül lehetett. A vár egész területén sötét volt, ki volt kapcsolva az áram, az elnöki villában a helyi áramfejlesztő működött. Szüleimhez rögtön a nagykövet után érkeztünk. Cservonyenko bejelentette a köztársasági elnöknek, hogy a szovjet katonák és a Varsói Szerződés további katonái átlépték a csehszlovák határt és deszantegységek szálltak le. Az okot olyan értelemben ismertette, ahogyan azt másnap a szovjet sajtó is közölte, miközben hivatkozott arra, hogy a csehszlovák államvezetés hívta be a szövetséges haderőket. A köztársasági elnök tiltakozott. Mondta, hogy az akcióra közvetlenül a szovjet fél levelének átvétele után került sor, anélkül, hogy a csehszlovák államvezetés lehetőséget kapott volna arra reagálni. Kijelentette, hogy a hadsereget nem hívta be, s egyben figyelmeztetett a vérontás veszélyére, hangsúlyozva, hogy minden felelősség a Szovjetunióra és az akció többi résztvevőire hárul. Hangsúlyozta, hogy nem tud arról, hogy az állami szervek közül valamelyik a katonaságot behívta volna, tehát az állami vezetők tudta nélküli beavatkozásról van szó. Kijelentette, hogy részéről csak egyet tehet a vérontás elkerülésére, és felkérte a szovjet félt, ne használjanak fegyvert. A nagykövet semmit nem jelentett be, ami a Szovjetunió további szándékára utalt volna. A beszélgetés viszonylag rövid volt, állva folyt, senkit sem szólítottak fel, hogy üljön le. A légkör feszült volt, a résztvevők nyilatkozatai szűkszavúak. Az apám mélyen meg volt sértve a szovjet vezetésnek Csehszlovákia és saját személye elleni viselkedése miatt, s látszott, nagyon átgondolja, mit fog csinálni. A nagykövet távozását meggyorsította a CSKP KB Elnökségéről érkezett telefonhívás, melynek rendkívüli ülésére a köztársasági elnököt is meghívták. • Ilyen esetekben szokás szerint írásbeli jegyzéket adnak át. - Cservonyenko az elnöknek semmilyen írást nem adott. • Mi történt később? - Az apám férjem kíséretében elment a CSKP KB épületébe, ahol az elnökség ülésezett. Férjem egyetértett az elnökségnek a katonák bejövetelét elítélő közleményével, ami ellentétben állt a nemzetközi joggal. A tanácskozás után visszatértek a várba. Ez már jóval éjfél után volt. Valószínűleg még a CSKP KB épületében a nemzetvédelmi miniszterrel megtárgyalták, hogy a mi hadseregünk nem fog ellenállást tanúsítani. • Hogyan élték át a következő napot, augusztus 21-ét? - Reggel az apám elindult elnöki irodájába, a prágai várba. Gyalog ment. Az út szélén szovjet katonák álltak, néhányan fegyverüket ráirányították. A kapu előtt tankok voltak. Megtudtuk, hogy Dubčeket, Černíket, Smrkovskýt, Kriegelt és másokat (pontosan nem tádtuk még kiket) letartóztatták, s állítólag Prágából elszállították. Elterjedt a hír, hogy másokat is őrizetbe vettek. Az apám ezért felhívta Viliam Šalgovičot, az akkori belügyminiszter-helyettest, s tájékoztatást kért tőle, s abban az esetben, ha az állítás igaz, kérte, hogy engedjék őket szabadon. Augusztus 21 -én délelőtt apám elindult megtekinteni a prágai helyzetet. Annak ellenére, hogy munkatársai lebeszélték erről, mivel a helyzet áttekinthetetlen volt. Azon a napon, felhívással fordult a lakossághoz, hogy legyenek megfontoltak, őrizzék meg a nyugalmat, várják ki az alkotmányos szervek további lépését. Nyilvánosan bejelentette, hogy alkotmányos elnöki felelősségéről nem mond le, s arra törekszik, hogy az állami vezetők ismét elláthassák feladatkörüket. • Sokat beszélnek arról, hogy az elnökre nyomást gyakoroltak, hogy munkás-paraszt kormányt nevezzen ki. -Augusztus 21-én délután meglátogatta az apámat a prágai várban Vasil Bil'ak, Alois Indra, Drahomír Kolder és Jozef Lenárt, akik szovjet katonai védelem alatt páncélautóval jöttek a szovjet nagykövetségre. Amennyiben a résztvevők elbeszéléséből emlékezem, megállapították, hogy az országban a helyzet áttekinthetetlen, az egyedüli, aki feladatkörében maradhat, az a köztársasági elnök. Végül megerősítették, hogy Dubčeket, Cerníket, Smrkovskýt, Kriegelt, valamint Šimont és Špačeket elszállították Prágából, és javasolták, hogy ezeket a tisztségeket mások töltsék be. Javasolták a köztársasági elnöknek, hogy nevezzen ki munkás-paraszt kormányt. Azt beszélték, hogy az élére Alois Indrának kellett volna állnia. Ezt a követelményt, mely a magyarországi 1956-os helyzet drasztikus megoldását idézte, az apám egyértelműen elutasította. Hangsúlyozta, hogy szükséges a kapcsolatfelvétel Dubčekkel, Černíkkel és a többi elhurcolt vezetőkkel. Visszautasított bármilyen lépést, mely ellentétben állt a köztársaság alkotmányával. • Azok négyen maguktól jöttek, vagy Moszkva kezdeményezésére? - Azt beszélték, hogy a Szovjetunió nagykövetségén tanácskoztak, s onnan jöttek ezzel a javaslattal. Ki volt a kezdeményezője a munkásparaszt kormányalakítás elgondolásának, nem tudtuk meg. Hogy ezt előre megtárgyalták Moszkvával - végül is mint mindent, ebben a műveletben - elképzelhető. Nem felel meg viszont a valóságnak, mint ahogy valahol írták, hogy a javaslatot a köztársasági elnöknek először maga Cservonyenko szovjet nagykövet terjesztette elő. (Holnapi számunkban folytatjuk) Feldolgozta: - TGÁ A parabolaantennától az elektromos fogkeféig... Nem tudom, hogy miért, de bennem a kiállítások mindig egyfajta hiányérzetet váltanak ki. Mert ugyebár a látogatókra a kirakatból vagy a zsinórral leválasztott oldalról olyan árucikk, áruféleség néz vissza, aminek megvásárlását vagy a pénztárcánk, vagy pedig a kereskedelmünk „nem engedélyezi". Közismert tény, az elektrotechnikai piacunk versenyképtelen - milliókat hordtunk már át Ausztriába, a nem is mindig első osztályú videókért, színes televíziókért, kétkazettás magnókért... Sajnos, a jövőben sem várható ezen iparunktól látványos előrelépés, de némi fény mégiscsak felvillan az alagút végén. Párkány belvárosában pár héttel ezelőtt nyílt meg az Orion Kft budapesti vállalatának ún. leányvállalata. Ottjártunkkor az emberek egymás kezébe adták a kilincset, bár mint megtudtuk, az üzlethelyiség még csak kiállítóteremként működik. De vajon miért? -Április 15-én a Külkereskedelmi Minisztérium engedélye alapján nyitottuk meg ezt a több helyiségből álló vállalatot, ahol jelenleg csak irányáras termékek láthatók - kezdte a beszélgetést Bréda Szilveszter, a kirendeltség vezetője. - Sajnos, inkább csak egyfajta ,,étvágygerjesztő" bemutató az, amit önök is látnak, mert a bürokrácia még mindig él és virul. Hogy ez mennyire így van, arról saját szemünkkel is meggyőződhettünk. A polcokon Sony típusú televíziók, márkás magnók, videokészülékek, üzenetrögzítő telefonok stb. csábítottak, de árcédulát még nem láttunk. Az árusításra szóló engedély tehát késik... - Az üzlethálózat, melynek mi vagyunk Csehszlovákiában az első vállalata - komoly tőkebefektetéssel indult. A helyiségek bérletén kívül a fóberuházó és befektető cég Lichtensteinben van, onnan kaptuk mi is az egyes elektrotechnikai berendezéseket. A nyitásra már elég bő választékkal lepett meg a központ, sót az ígéretek szerint a jövőben a parabolaantennáktól kezdve az elektromos fogkeféig mindennel ellátnak minket. Akkor a vásárlók 35 fajta tévéből, 20-25 fajta videóból és kétkazettás magnóból, telefonokból, antennákból válogathatnak. Az olvasót bizonyára érdekli, hogy az árak vajon nem csillagászatiak lesznek-e? Nos, meglepődve hallgattuk, hogy az Orion Kft által forgalmazott termékek kb. 20 százalékkal lesznek olcsóbbak, mint aTuzexban, s ugyanez mondható el a külföldi, például az ausztriai termékek esetében is. Mielőtt gyanússá válna a dolog... -Nálunk nem kell megfizetni, amit külföldön raktározási és fuvarozási költségként a termékek árához csapnak. Üzletünkbe a kamionok közvetlenül a gyártótól szállítják az árut, s elképzelhető, hogy például a hűtőládákat magáról a jármú rakodóteréről árusítják majd. Az elképzelések szépek, majdhogynem a fellegekben járnak. Nincs okom kételkedni, ám tartom magam a mondáshoz: „Hiszem, ha látom!" A bizonyításra még jó sok idő akad, s a témára egyébként is viszszatérünk. Sz. Gy. Olvastuk A bányászok számára akkor lesz a legbonyolultabb a helyzet, amikor megkezdi működését a bősi vízerőmű. Ebben az esetben, ahogyan azt Marián Čalfa szövetségi kormányfő mondja, a Novákyi Hőerőmű már nem lenne olyan szükséges, és természetesen a szén sem. Jó, hogy a bányászok számolnak ezzel az alternatívával. (Bányászok kérdőjelekkel, Ľudové noviny, 1990. május 3.) Nos, a nacionalizmus épp ott kezdődik, ahol a tényleges és az úgynevezett nemzeti érdekeket minden más fölé helyezik. Szlovákiát a szlovákoknak! A szlovákság mindenekelőtt! Jellemző rá, hogy szószólói nem kérdezik meg a nemzettől, hogy mit szeretne, hanem saját, a nemzeti elsőbbségek „egyedül elfogadható" jegyzékét kényszerítik rá. És egyértelműen a totalitás felé irányul... (Kompromisszumkeresés, beszélgetés Miroslav Kusýval, Literárny týždenník, 1990. május 4.) ...A választásokat annak a pártnak kellene megnyernie, amely venné a bátorságot, és a kerítésekre tiszta fehér plakátot ragasztana, a jobb alsó sarkában a következő megjegyzéssel: ezen a plakáton kellene lenniük ígéreteinknek. ígéreteinket azonban olykor gyorsan teljesítjük, hogy nem győzzük őket felsorolni. (Visszapillantó tükörrel, Verejnosť, 1990. május 4.) ÚJ SZÚ 1990, V. 10. jy~ét latin mondással fogom megtűzdelni J\ a heti közbeszólásomat. Egyet végszóként szeretnék felhasználni. A másikat bevezetésül, Horátiusnak sok nagyszerű mondása közül a mondanivalómhoz illőt: „Intra muros peccatur et extra", azaz: Vétkeznek a falak közt is, a falakon kívül is. A Kultúrny život április végi számában Ladislav Kováč miniszter „Otvorene, rozumne, starostlivo", tehát „Nyíltan, okosan és gondosan" cím alatt megjelent cikkét ezzel a mondattal indítja: „Ťažká, prefažká obava mi leží na srdci". Hát még milyen nagy a mi, vagy úgy is mondhatnám, az én félelmem. Miért? Mert szép, sok szép igazságkereső gondolatot felvető cikkében, ha eldugva is, de a bajok prioritásának okát, hogy idézzek, mindig valahol a kisebbség aktivistáinak hosszú távú átgondolt és ambiciózus létezésében véli felfedezni, melyhez még ügyesen odacsempészi: ezeket határainkon kívülről jövő, céltudatos eszmei és politikai program sugalmazza. Ladislav Kováč úr szerint a szlovák nemzet és a szlovákiai magyar kisebbség közti bajokra az jellemző, hogy egyik oldalon sem az ész, hanem a hagyományos emóció a meghatározó. Ám a miniszter-cikkíró ennél is tovább megy: kategorizál. A szlovákok (tehát a nagy többség) részéről - mondja - „a fájó fájdalmas és védekező magatartás" a jellemző, a magyar kisebbség részéről „az öntudatosság, a fölényeskedés, a követelődzés"! Ugyan mi ez? Kint a farkas, bent a bárány gyermekded játékosság? Én, kisebbség létemre, semmi esetre sem tudok farkas lenni, de - bárány sem, hogy mindent le kelljen nyelnem. A vezércikk írója, igaz, óvatosan hozzáteszi, nincsenek hiteles adatai, de a szlovákiai 12 járás közül csak kettőben haladja meg az ötven százalékot a magyar lakosság száma. És a többiben? Annyi a háborúban nem pusztult el, de el sem menekült 1945 után. Hanem jött a csehországi deportálás, s kizsuppolás, a szépen hangzó „lakosságcsere", majd a reszlovakizálási kényszer és egyéb asszimilációs törekvés, mely végül is lehetővé teszi, hogy Ladislav Kováč leszögezhesse: Dél-Szlovákia határ menti részében 799 ezer szlovák és 514 ezer magyar él. Mielőtt mindkét fél kimondaná az igazságnak megfelelő végszót, érdemes lenne betekinteni az első köztársaság hivatalos statisztikai kimutatásaiba. Vajon mekkora az eltérés? Szabadjon még egy körülményre rámutatnom. Az 514 ezer magyar valamennyi oly személy, akinek személyazonosságijában ott áll fehéKÖZBESZÓLÁS még az előzőnél is nyomatékosabban szögezte le: „Csak az emberség, csak a szellemiség a determináló. Nem a mennyiség, de a minőség a lényeg. A kis népek fiai alkothatnak világot formáló dolgokat, egy nagy néppel meg előfordulhat, hogy csak fut a siker után, vagy csak egyszerűen lekoppintja a mások eredményét és azzal tetszeleg." Ehhez hozzátenném, s különösen Közép-Európára, az eleddig szégyenkalodába zárt kis országokra vonatkoztatva, hogy a népek, nemzetek, Nem vagyunk jövevények ren-feketén, tehát saját állítása és kérelme alapján, hogy magyar nemzetiségű, és csehszlovák állampolgárnak vallja magát, aki nem igen szereti, ha úgy akarják ráhúzni a vizes lepedőt, hogy a status quo ellen szavaz. Micsoda badarság, már megbocsássanak, ha „valakik" ilyesmit állítanak. Mi büszkén valljuk magunkat csehszlovákiai magyaroknak, annak minden következményével! Mi szókimondóak vagyunk és szótállók! De, mondhatom úgy is, bosszant ha a televízióban szereplő, a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének fiatal, szimpatikus főtitkára csak oly any nyira tartja magát szlováknak, hogy gyermekeit - ő mondta - majd csak most fogja szlovák szóra fogni. Eddig ki, mi gátolta meg ebben? Nálunk is voltak ilyen próféták, nem is egy, csak azokat nem igen ismertük el magunkbelieknek, se a papákat, se a gyerekeket, mert nem azonosultak kisebbségi identitásukkal. Mindig is gondot okozott köreinknek, ha a reszlovakizáltak egyike-másika „remagyarizálni" akart. Nehéz volt döntenünk, mert ugye, a nemzetiségi hovatartozás kérdése nem alsónemű, hogy azt naponta váltogassuk. „Nem számszerűség, hanem a szellem a döntő" - hangsúlyozta nemrégi bécsi tartózkodásom során beszélgető partnerem, az Európa-hírű művész, nemzetiségek között nem lehet fölé- és alárendelt viszony. Az elmúlt hónapokban a Duna völgyében lezajlott események után rajtunk áll, hogy bizonyítsuk érettségünket, s igazoljuk: a demokrácia mindannyiunkra, egyedekre s az egy tömbben élő társadalmakra értelmezve nem pusztán szabadságot, de kötöttséget is jelent. Tiszteletben kell tartanunk mások hitét, véleményét, nemzeti hovatartozását, kultúráját. Mi, kisebbségiek, kik a hetvenéves életvalóságunkból eredően a csehekkel, szlovákokkal és többi társ-nemzetiségekkel egyaránt ragaszkodunk szülőföldünkhöz és e föld boldogulásához, ugyanakkor híven valljuk nemzeti hovatartozásunk megtámadhatatlanságát is, hisz senki sem aggathatja ránk a ,,jövevények" félreértésre jogosító bélyegét. Nekünk e kettősségből eredően kötelességünk befagyasztani a torzsalkodásokat és az ellentéteket szító akarnok, vagy látszattörekvések felszámolását szolgáló HÍD szerepének vállalását. Kiküszöbölnünk az innen is, onnan is megmutatkozó megalomanisztikus „kivagyomiságok" mind sűrűbben megmutatkozó, felettébb káros jelenségeit - kötelességünk, még akkor is, ha ezért nem is kapunk dicséretet, elismerést, sőt kiállásunkért, mint már oly sokszor, a júdáspénz felvételével fognak megvádolni. Érzésem szerint kisebbségi létünk évtizedei finomabbá tették politikai hallásunkat, érzékenyebben reagálunk még a tűszúrásokra is. Itt jut eszembe egyik elhunyt újságírótársam, aki rendre így érvelt: „Aztán odabiggyesztek egy Sztálin-idézetet és verhetetlen vagyok"... Ma ehhez hasonló veszedelmes érvekkel élnek egyes kollégák: „Odabiggyesztek (talán akaratlanul, még ezt is elhinném) egy látszólagos nacionalista sérelmet s addig fújom a parazsat, míg a „panasz" lángra nem kap. Szavunkat a leghatározottabb formában kell felemelnünk, amikor egyes hazai sajtótermékek „revizionista" vádaskodásokkal lépnek fel ellenünk, nyílt vagy burkolt formában, de határozott formában kell tiltakoznunk az olyan riportok ellen, mint amilyenekkel a budapesti tévé és rádió adásaiban nem egyszer találkozunk. Hogy csak kettőre hívjam fel a pesti kollégák figyelmét (volna több is). B. Katalin egy szlovákiai magyar nemzetiségű tízen aluli gyermeklánykánál meglehetősen provokatív módon, afelől érdeklődött itt, Szlovákiában: a többi nemzet tagjai mikor és hogyan alázták meg őt nemzeti tudatában. A másik eset még II. János Pál pozsonyi látogatása előtt történt. Egy ifjoncriporter és alanyai a szlovák -magyar határforgalom lebonyolítása kapcsán nyomatékosan és ismételten „cseh" községekről, „cseh" határról, a „cseh" hatóságokról beszéltek. Ezer szerencse, a rendőrtiszt javítani akart, de a riporter végül is megzavarta abban, hogy a felmentő „szlovák" szóval helyrehozza a kellemetlen „bakit". Ehhez csak annyit szólnék, aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul. Ha egy tévés riporter nincs tisztában alapvétő fogalmakkal, ne állítsák a kamerák elé. Az ily fajta ostoba „bakik" nemcsak szlovák polgártársaimat sértik. M

ert ugye, s itt a latin mondás: „Peraspera ad astra", ez pedig kicsit szabadosan fordítva annyit jelent, hogy hamis úton járva, dehogy jutsz el a csillagokig! Spectator