Új Szó, 1990. május (43. évfolyam, 102-126. szám)
1990-05-05 / 105. szám, szombat
Szombat, 1990. május 5. Ára 1 korona XLIII. évfolyam, 105. szám Új felsőoktatási törvényt alkotott a Szövetségi Gyűlés A parlament kamarái tanácskozásának harmadik napja • Hosszú vita után született meg az új felsőoktatási törvény • Új társadalombiztosítási törvény • A képviselők május 9-én sem fognak pihenni (Munkatársunktól) - A Népi Kamara és a Nemzetek Kamarája 28. együttes ülésének harmadik napja a Szövetségi Gyűlés előcsarnokában Milan Rastislav štefániknak a csehek és szlovákok közös állama létrehozásában szerzett érdemeit megörökítő emléktábla leleplezésével kezdődött. Az ünnepélyes aktuson Alexander Dubček a parlament elnöke méltatta a szlovák államférfi érdemeit . Az ülés, amelyet Jozef Stank, a Nemzetek Kamarájának elnöke vezetett a csütörtökön előterjesztett felsőoktatási törvény vitájával folytatta munkáját. A délig tartó vitában a felszólalók rámutattak az új felsőoktatási törvény korszerű vonásaira, ám számos kiegészítő javaslatot is tettek. Rámutattak egyebek közt a középeurópai egyetemet kezdeményező Soros György és más külföldi személyiségek érdeklődésére a napirenden szereplő felsőoktatási törvény iránt. A Polgári Fórum és más parlamenti frakciók egyöntetűen a törvényjavaslat elfogadása mellett szálltak síkra. A vitában bírálták a letűnt rezsim „nagyvonalúságát" a tudományos címek és fokozatok odaítélése terén. Mások a katonai tanszékek megszüntetését szorgalmazták. Több felszólaló fejtette ki véleményét az egyetemi tudományos fokozatok és címek odaítélésének új rendszeréről. A vita során előterjesztett kiegészítő javaslatok megtárgyalására szünetet rendeltek el. Mivel az alkotmányjogi bizottságoktanácskozása elhúzódott, a parlament Petr Miller szövetségi munka- és szociálisügyi miniszter indoklása alapján megvitatta és jóváhagyta a kormány törvényjavaslatát a betegbiztosítási, társadalombiztosítási, az anyasági segélyre és más jogszabályokra vonatkozó előírások megváltoztatására. A javaslat szerint ezek a szociálpolitikai jogkörök a szakszervezetektől az állami szervek jogkörébe kerülnek, s ennek következtében volt szükség e törvényjavaslat kidolgozására. Ezt nemcsak a szakszervezetek átalakulása, de az új gazdasági és társadalmi feltételek is szükségessé teszik. Ma érkezik hazánkba Javier Pérez de Cuellar (ČSTK) - Hat év után ma érkezik hazánkba hivatalos látogatásra Javier Pérez de Cuellar, az ENSZ főtitkára. Vendégünk kiemelkedő perui politikus, egyetemi tanár, diplomata 1982 óta áll az ENSZ élén. Négy évvel később újra megválasztották ebbe a tisztségébe, és hivatali ideje 1991 végéig tart. Javier Pérez de Cuellar 1920. január 19.-én született Peru fővárosában, Limában. 1943-ban fejezte be jogi tanulmányait a limai katolikus egyetemen. Ezután a külügyminisztérium szolgálatába lépett, és 1944 óta különböző diplomáciai megbízatásokat teljesített. Bush nem kíván közvetíteni Vilnius és Moszkva között Václav Havel üzenete a lett parlamenthez t Heves viták a függetlenségről (ČSTK) - Teljesen nyilvánvaló, hogy a litvánok nem elégedettek azzal, amit George Bush amerikai elnök mondott Kazimiera Prunskiene miniszterelnök-asszonynak a csütörtöki, mintegy háromnegyed órás beszélgetés során. Nem azért, mert a Fehér Ház ura csupán magánszemélyként volt hajlandó fogadni a litván kormányfőt, bár miniszterelnöknek szólította. Prunskiene elsősorban azt kérte Bushtól, hogy hivatalosan is ismerje el Litvánia függetlenségét, az elnök azonban várakozó álláspontra helyezkedett. Azt akarja kivárni - monJókívánságok Göncz Árpádnak (ČSTK) - Alexander Dubček, a Szövetségi Gyűlés elnöke üdvözlő táviratot küldött Göncz Árpádnak abból az alkalomból, hogy a Magyar Köztársaság Országgyűlésének elnökévé választották. Gorbacsov-Mitterrand találkozó lesz (ČSTK) - Francois Mitterrand francia államfő május 25-én Moszkvában találkozik Mihail Gorbacsovval, a Szovjetunió elnökével. Ezt tegnap Hubert Védrine, az elnök szóvivője közölte a London melletti Waddesdom kastélyban megtartott brit-francia csúcstalálkozó során. dotta a találkozó után Prunskiene -, miként alakul a Litvánia körüli helyzet, s csak később hoz majd „olyan döntéseket, amelyek megfelelnek az amerikai, a szovjet és & litván érdekeknek is". Bush pedig még a fogadás előtt jelezte egy sajtóértekezleten, hogy nem kíván közvetítő szerepet játszani Vilnius és Moszkva között. Prunskiene Bush értésére adta, hogy a „litván nép elvi támogatást vár tőle." A litván politikus jellemzése: nem mondható, hogy az amerikai elnök közömbös lenne Litvánia iránt, de aggasztják az üggyel kapcsolatos bonyodalmak. Ha Litvánia elfogadná Kohl nyugatnémet kancellár és Mitterrand francia elnök javaslatát, lassítaná az állami szuverenitás megszerzésének folyamatát, akkor egy dologra igazán nagy szüksége lenne: nemzetközi garanciákra, hogy a Moszkvával folytatott tárgyalások valóban elvezetnek a köztársaság függetlenségéhez - mondotta. Mariin Fitzwater, a Fehér Ház szóvivője beszámolt arról, hogy Bush azt mondta a litván kormányfőnek: Ö személyesen, valamint az Egyesült Államok kormánya egyetért a litván nép önrendelkezésével. Az amerikai elnök örült annak, hogy első kézből kapott tájékoztatást a litván helyzet alakulásáról. A megfigyelők szinte minden elhangzott szót patikamérlegre tesznek, ezért is gondolta meg nagyon jól a litván kormányfő, hogy mit mond. Tárgya(Folytatás a 2. oldalon) 1964 és 1966 között Peru svájci nagykövete, később a külügyminisztérium főtitkár-helyettese, majd főtitkára. 1969 és 1971 között Peru első szovjetunióbeli nagykövete, s egyidejűleg betölti hazája lengyelországi nagykövetének tisztségét is. 1975-ig volt a perui küldöttség vezetője az ENSZ-közgyűlés valamennyi ülésszakán. 1975 szeptemberétől az ENSZ főtitkárát helyettesíti Cipruson. Ezt a tisztséget 1977 decemberéig töltötte be. Ujabb két évig Peru venezuelai nagyköveteként szolgált, 1979-ben pedig az ENSZ főtitkárának különleges politikai ügyekben illetékes helyettesévé nevezték ki. 1981-től egyben az ENSZ főtitkárának az afganisztáni kérdésben illetékes különleges megbízottja. 1981ben választották az ENSZ főtitkárává ötéves időszakra, és 1986-ban újraválasztották e tisztségre. A nemzetközi kapcsolatok újjászületésének jelenlegi szakaszában az ENSZ feladata növekszik, és tevékenysége új értelmet kap. A szervezet fő célja, hogy összehangolja a világ valamennyi országa erőfeszítését a globális problémák megoldásában, hogy biztosítsa az emberiség túlélését ós az emberi értékek megőrzését. Mai számunkban: Gesztusok Moszkva felé .. .A Szovjetunió erkölcsi szempontból fájdalmasnak, katonailag ..kedvezőtlennek tartaná az egységes ország NATOtagságát... (3. oldal) Hatályba lépett a részvénytársaságokról szóló új törvény (4-5. oldal) „Mindenki érezze magát otthon Kassán" ...Tulajdonképpen itt a mi mozgalmunk a legfiatalabb... Akkoriban alakult, szerveződött, amikor a nemzeti bizottságok rekonstrukciója már javában folyt. (5. oldal) Gyógyír lesz-e a bronzérem? .. .Egy biztos: a bronzérem aligha oldja meg a felgyülemlett problémákat, melyeket a közelmúltban rendszerint a szőnyeg alá söpörtek... (7. oldal) A kormány törvényjavaslatát a bizottsági előadók egyetértő véleménye után a képviselők jóváhagyták. Ezután a felsőoktatási törvény kiegészítésére tett javaslatok megvitatásáról szóló jelentést hallgatták meg a képviselők. Egyes kiegészítő javaslatokat az alkotmányjogi bizottságok, illetve a parlament plénuma jóváhagyott, másokat pedig elvetett. A képviselők ezután többséggel jóváhagyták az új felsőoktatási törvényt. Tekintettel arra, hogy a 28. együttes ülés napirendjén szereplő törvényjavaslatok megvitatására nem lesz elegendő az előre tervezett öt munkanap, a képviselők egyetértettek a parlament elnökségének javaslatával, hogy a Szövetségi Gyűlés május 9-én, illetve még május 10-én is folytassa munkáját. SOMOGÝI MÁTYÁS Vasárnap : Anyák napja Mint csendnek a fák, mint fénynek az ég, mint kéznek a kéz. A biztonság, a világosság, a biztatás vagy, Anyám. (ČSTK-felvétel) Megvalósultak az eszményei Štefánik-emléktábla leleplezése (ČSTK) - Alexander Dubček, a Szövetségi Gyűlés elnöke tegnap a csehszlovák parlament előcsarnokában leleplezte Milan Rastislav Štefánik emléktábláját. Beszédében emlékeztetett M. R. Štefánik érdemeire, melyeket a csehszlovák állam megteremtésében az első világháború ideje alatt szerzett és megemlékezett 1919. Megteremtik a szabad alkotómunkához szükséges feltételeket Sajtótájékoztatót tartott a köztársasági elnök kollégiuma (Munkatársunktól) - Tegnap délelőtt a prágai várban sajtótájékoztatót tartott a köztársasági elnök kollégiuma. Részt vett rajta Jirí Križan elnöki tanácsadó, valamint - a csehszlovák kulturális és művészeti élet képviseletében - Vladimír Kantor, Josef Skalník és Petr Oslzný. Bevezetőül Michael Žantovský a köztársasági elnök szóvivője röviden beszámolt a kultúrpolitikai helyzetről. május 4-én bekövetkezett tragikus haláláról. Egyebek közt elmondotta, hogy most megvalósulnak azok az eszmények, amelyekért Milan Rastislav Štefánik harcolt. Nem könnyű a társadalmi válságból a szebb jövőbe vezető útra lépni. Ezen az úton nem szabadna, hogy akadályozzanak bennünket bizonyos szélsőségek, nemzetiségi viszályok, szenvedélyek és szemrehányások, amelyek semmissé tehetnék hosszú együttélésünket és közös államunk létét. Az emléktábla leleplezésén részt vettek a szövetségi kormány miniszterei, élükön Marián Čalfa kormányfővel, mindkét nemzeti tanács küldöttsége és további jeles személyiségei politikai és közéletünknek. Ismeretes, hogy a Szövetségi Gyűlés kamaráinak április 20-23-án tartott 27. együttes ülésén a képviselők két olyan törvényjavaslatot hagytak jóvá, amely kedvezőtlenül érintette a művészek nagy részét. Az egyik a nem lakás céljára használt épületek és helyiségek bérbeadásáról szól. Azokról elsősorban a lakóházakban levő kereskedelmi és hivatali célokra használt helyiségekről, amelyeket egy 40 évvel ezelőtti törvény alapján a nemzeti bizottságok utaltak ki a tulajdonosok véleményének figyelembe vétele nélkül. A helyiségek adminisztratív kiutalása megszűnik, a törvény a bérbeadás, bérletiszerződés-kötés módjait határozza meg. E probléma rendezésében a jogszabály csupán az első lépést jelenti; még továbbiak kidolgozása szükséges. A másik törvényjavaslat a forgalmiadó-törvényt módosítja a magánvállalkozás jogi rendelkezésének keretében. A kulturális és művészeti élet képviselői igazságtalannak tartják, hogy a kultúrára és a magánvállalkozásra egyforma feltételek legye(Folytatás a 2. oldalon) Havelt jelölik köztársasági elnöknek (ČSTK) - A Polgári Fórum Koordinációs Központja Václav Havelt jelöli a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság elnöki tisztségére azon a választáson, amelyet júniusban az újonnan választott Szövetségi Gyűlésben tartanak. Ezt a tájékoztatást Jan Urban, a koordinációs központ képviselője adta a Csehszlovák Sajtóirodának.