Új Szó, 1990. május (43. évfolyam, 102-126. szám)

1990-05-04 / 104. szám, péntek

Nemcsak a név, a tartalom is változott RENDŐRÖKET KÉPEZNEK A rendöriskolát, amelynek neve nemrég változott meg, országszerte készültségi egységként ismerték a múltban. A belügyminisztérium tiszthelyettesi iskolájában az elmúlt hónapokban módosult az oktatás tartalma, a készültségi egység vízágyúi és más felszerelése lakat alá került. Az itt hivatásukra készülő fiatalok már nem gyakorolják, hogyan kell tüntetést feloszlatni. -Lehet, hogy szerencsénk volt, vagy feletteseink voltak elórelátóak, de minket nem küldtek olyan bevetésre, amely során tömeggel kerültünk volna szembe. A két év előtti emlékezetes gyertyás felvonuláskor is csupán a város utcáin teljesítettünk szolgálatot. Ugyanakkor részt vettünk terroristák elleni bevetésben, elveszett gyerekek keresésében, segítettünk és segítünk a nagyobb sport- és kulturális rendezvényeken a közrend fenntartásában - mondja Štefan Novák ezredes, az iskola parancsnoka. - Tanulóink közül mintegy hatezren adtak vért, saját építkezéseinken, az üzemekben és a szövetkezetekben több mint húszezer órát dolgoztunk. Mindezt azért mondom, hogy helyére tegyem a rólunk kialakított képet, hogy hangsúlyozzam: nálunk legfőbb dolog a tanulás, a fiatalok felkészítése a rendőri munkára. Ez a rendőriskola két évtizedes múltra tekint vissza. A korszerű pezinoki épületük időközben épült fel. Vannak klubhelyiségeik, tornatermük, sportpályájuk, a szabadidő eltöltésére alkalmas más létesítményeik. Aki teheti, kimenőre a szlovák fővárosba megy, vagy hétvégén szüleit látogatja meg. - Nálunk az utóbbi időben sok minden megváltozott. Ma már az iskolán kívül civil ruhát viselhetünk, megszűnt a kötelező tanulás, sőt barátaimmal még Ausztriába is elmentem - újságolja Milan Grečko törzsőrmester. - A kedvezmények attól függnek, hogy ki hogyan tanul - veszi át a szót Mészáros Tamás törzsőrmester. - Aki szorgalmas és nem vét az iskolai rendszabályok ellen, az többször kap eltávozást. Dr. Peter Hollý őrnagy, a parancsnok oktatási helyettese büszkén mutatja meg a tantermeket, ahol a rendőriskola tanulói hivatásukra készülnek. Korszerű nyelvi laboratórium, számítógéppel felszerelt tanterem segít az oktatásban. -A tanulók öthónapos katonai pótszolgálat után kerülnek ide. A másfél év alatt különböző okokból tíz százalékuk leszerel, hetvennyolcvan százalékuk felkészültsége jónak mondható, a többi olyan, aki maga sem tudja, hogyan került az iskolába. Meggyőződésem, hogy tőlük meg kellene válnunK, mert ők a későbbiekben rendőrként csak ímmel-ámmal intézkednek. Az elkövetkező időszakban ezt meg kell oldanunk - mondja a parancsnok. Az egy év alatt természetesen nem tanulhatnak meg mindent, a féléves gyakorlat sem sok. E rövid idő alatt el kell sajátítaniuk a nyomrögzítés alapismereteit, ehhez tartozik a fényképezés is, mindenki megtanul autót vezetni, jegyzőkönyvet írni, különböző nyomtatványokat kitölteni, forgalmat irányítani, a radarkészüléket kezelni. Nagy részük ma még idegen nyelvként az oroszt tanulja, de a német iránt is nagy az érdeklődés. Zuzana Ondrejčáková őrnagy, nyelvtanár szerint legalább kilencszáz szót el kellene sajátítaniuk, olyan kifejezéseket, amelyeknek szolgálatteljesítés közben hasznát vehetik, főleg a külföldi turisták eligazításában. INKÁBB KÜLFÖLDRE MENNEK Nem lesz elég diák a csúcsmunkákhoz ÚJ szú 1990. V. 4. A mezőgazdasági és élelmiszer-ipari üzemek eddig előnyösen jutottak olcsó kisegítő munkaerőhöz, mert törvény biztosította számukra a diákok segítségét a csúcsmunkáknál. Számos törvényhez hasonlóan az iskolatörvény is módosul. Vajon mennek-e az idén is „brigádozni" a közép- és főiskolások? A kérdésre a feleletet először a Mezőgazdasági Minisztériumban kerestük. - Elég kusza a jelenlegi helyzet, az iskolák ugyanis sorra felbontják vagy elutasítják a felkínált szerződéseket a mezőgazdasági és élelmiszeripari üzemekkel, mert legfontosabb feladatuknak a tanulást tartják - tájékoztatott Miroslav Chrenko, a Mezőgazdasági Minisztérium szociális osztályának vezetője. - Az üzemek ezért hozzánk fordultak, hiszen mintegy 140 ezer „diákmunkaerő" kieséséről lenne szó, ez pedig már komoly fennakadásokat okozhat. Mi az oktatási és a Szövetségi Mezőgazdasági Minisztériumtól kértünk segítséget a kérdések megoldásában. Azt a választ kaptuk, hogy a jövőben semmiképp sem számíthatunk ennyi diákra. A kisegítésre ezentúl csakis az iskolák és az üzemek kölcsönös megegyezése alapján kerülhet sor. Az Oktatási Minisztériumban a Szlovák Főiskolai Társasághoz irányítottak. -A diákoknak elsősorban tanulniuk kell. Ezentúl az őszi kisegítő munkákat kénytelenek lesznek az üzemek maguk megszervezni. Azt hiszem, ha az első köztársaság alatt meg tudták oldani ezt a problémát, akkor ma, a gépesítés jelenlegi foka mellett ez nem jelenthet nagy gondot - mondta Anna Kesanová, a Szlovák Főiskolai Társaság titkára. - Mi egyébként csupán közvetítői szerepet töltünk be. Ami a nyári munkákat illeti, addig segítünk ezek megszervezésében, amíg a diákok érdeklődnek. Az érdeklődés pedig most jóval kisebb, mivel a fiatalok utazni, világot látni vágynak és inkább külföldön, elsősorban nyugaton szeretnének munkát vállalni. Gondolom, ez a lelkesedés a későbbiekben majd alábbhagy, hiszen a diáknak nemcsak valutára, hanem koronára is szüksége lesz. Azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy a diákok - elsősorban a főiskolai hallgatók - a tanítás ideje alatt ön'ként vállalhatnának munkát. Ennek természetesen alapfeltétele, hogy a lemaradást a tanulásban bepótolják. A legilletékesebbnek azonban a kérdés megválaszolásában az Oktatási Minisztériumot tartom. A szálak tehát egyértelműen az Oktatási Minisztériumhoz vezetnek. Az illetékesek azonban egyéb, fontosabb elfoglaltságaik miatt nem tudtak időt szakítani az újságírók számára. Kérdésünkkel azonban ismét felkeressük őket. (póda) Délután, amikor véget ér a tanulás, elbeszélgetünk a tanulókkal. Többen közülük úgy vélekednek, hogy a társadalmi szervezetek felszámolásával átmenetileg űr keletkezett a szabadidő eltöltésében. Nincs, aki különböző rendezvényeket szervezzen, a szakszervezet ezekben az időkben mással van elfoglalva. Sokan kifogásolják, hogy megszűnt a rendszeres filmvetítés. A járási bajnokságban játszik az iskolai futballcsapat, így a hétvégén szurkolhatnak társaiknak. Aki akar, az karatézhat, gyakorolhatja az önvédelmet, a jó fizikai erőnlétre a munkájukhoz is szükség lesz majd. -Egy éve iskolai pszichológusként tevékenykedem. Sok eredményt még nem tudok felmutatni, de a tanulók gyakran már maguk keresnek fel. Több pedagógus meghív az óráira, hogy egy-egy gyengébb tanulót megfigyeljek, véleményt mondjak róla. Meggyőződésem, idővel sikerül kialakítani egy olyan modellt, amely segítségünkre lesz az egyéniség formálásában is - összegezi munkáját dr. Martin Gronský hadnagy. - En igyekszem minél többet a fiatalok között tartózkodni, hogy szoros kapcsolatot alakíthassunk ki. Az egyik alegység felsorakozik. Robert Sárközy szakaszparancsnok-helyettes katonásan vezényel. Amíg Stanislav Jurík őrnagy az egység parancsnoka megérkezik, ezt mondja: - Nehéz, felelősségteljes hivatást választottunk. Meggyőződésem, hogy csak az tud majd helytállni, aki becsületes, aki valóban a népet akarja szolgálni, megvédeni a bűnözőktől. A demokrácia szerintem nemcsak jogokkal, hanem kötelességekkel is jár, s ez ránk is vonatkozik. A parancsnok asztalán aláírásra váró iratok. Egyiken a néhány sor alatt, nevek sorakoznak: Peter Bonko, Marcel Kuba, Jozef Rendek törzsőrmesterek. Példás szolgálatteljesítésért, veszélyes bűnözők elfogásáért pénzjutalomban részesítette őket a parancsnok. -Sok mindenünk már megvan, de néhány létesítmény még hiányzik. Rövidesen elkészül a fedett lőállás. A vendégszobát a fiúk a karbantartóinkkal együtt három hónap alatt építették fel. Egy fürdőmendence is kellene, de most nincs erre pénzünk - jegyzi meg Novák ezredes. - A körlet karbantartásában is segítenek a tanulók. Úgy is mondhatnám, rendszeres munkára neveljük őket, mert aki ismeri annak örömét, az meg tudja becsülni mások munkáját is. NÉMETH JÁNOS A közelgő nyár előtt a hölgyek legnagyobb gondja bizonyára az, hogy mit vessenek le, de a konfekcióipar már az őszre készül. A púchovi Makyta női átmeneti kabátjalt a nyugatnémet Kufner céggel együttműködve készíti. A kabátot Humldy-tex klimatizációs betéttel varrják. Egy-egy fazonból legfeljebb 500 darab készül majd, tehát nem kell aggódniuk a hölgyeknek, hogy ősszel minden utcasarkon találkoznak a kabátjukkal. (Vladimir Gabčo felvétele - ČSTK) A Nyilvánosság az Erőszak Ellen az élelmiszerárak várható emeléséről Mit támogasson az állam? Gazdaságunk fejlődése közvetve vagy közvetlenül magával hozza az élelmiszerárak emelését is. Mielőtt ez bekövetkezne, két dolgot mindenképpen tudatosítanunk kellene. - Először is azt, hogy táplálkozásunk összetétele elégtelen, és ez bizonyíthatóan kedvezőtlenül hat a lakosság egészségi állapotára. Ugyanakkor sokat költünk élelmiszerekre, jóval többet, mint a többi fejlett országban. A lakosság produktív korban jövedelmének 32, nyugdíjasként 47-48 százalékát fordítja táplálkozásra. Ez utóbbit leszámítva alig mutatkozik eltérés a különböző jövedelmű társadalmi csoportok között. Elsősorban tehát táplálkozási szükségleteinket elégítjük ki, kevesebbet költünk például - kiadásainknak mindössze 15 százalékát - a szolgáltatásokra. Ezért arra kell törekedni, hogy az elkerülhetetlen áremelés ne vezessen az élelmiszerfogyasztás összetételének, s ezáltal a lakosság egészségi állapotának további romlásához. A legtöbb országban az állam támogatja az élelmiszeripari termékek árát, mégpedig annál nagyobb mértékben, minél kisebb náluk az egy lakosra eső földterület. Eszerint a legtöbbet fordít erre a célra az állam Japánban, Svájcban, Svédországban, ugyancsak sokat költenek rá az Európai Közösség tagállamaiban, ellenben alacsony a támogatás például Ausztráliában. Elengedhetetlen tehát, hogy az állami hozzájárulás nálunk se szűnjön meg, ám nem szabadna táplálkozásunk összetételének további romlását előidéznie. Mi szükséges ehhez? Meg kellene találni az élelmiszerláncnak azt a részét, amelyet érdemes támogatni. Ily módon nem a mezőgazdasági források, alapanyagok, hanem a felvásárlói árak dotálása ígérkezik kedvezőbbnek. Kilogrammokban kifejezett élelmiszerfogyasztásunk megközelíti a fejlett európai országokét, az élelmiszeripari termékek választékában azonban elszomorítóan lemaradunk. Aligha sikerül változtatni ezen a választékon, ha továbbra is megőrizzük a nyersanyagok és az élelmiszeripari termékek ára közti számottevő differenciálódást. A dotáció súlypontját a nyersanyagok ártámogatásáról a magasabb használati értékű termékekre kell áthelyezni. Az állam úgynevezett negatív adóval támogatja az élelmiszereket. Legtöbbet fordít a tejre és a tejipari termékekre, utána a zsiradékok, a burgonya, a zöldség és gyümölcs, a hús és a péksütemények következnek. Az áremelésnek azokra az élelmiszerfajtákra kellene irányulnia, amelyek mértéken felüli fogyasztásukkal bizonyíthatóan kedvezőtlenül befolyásolják a lakosság egészségi állapotát (ilyenek például a kövér húsba rejtett zsiradékok), az államnak pedig elsősorban a gyümölcs és zöldség, a burgonya, a halféleségek s a hüvelyesek, másodsorban a megfelelő tejipari és gabonából készült termékek fogyasztásához kellene támogatásával hozzájárulnia. Egyébként kétféle dotáció jöhetne számításba. Az egyik az élelmiszerekre, a másik kisebb jövedelmű társadalmi csoportokba irányulna. Az olcsó élelmiszerek helyett inkább a kisebb jövedelmű rétegek helyzetének közvetlen megoldását kell keresni. Ugyanis az alacsony áru élelmiszerekhez a társadalom valamennyi rétege egyformán hozzáférhet. A Nyilvánosság az Erőszak Ellen Egészségügyi Tanácsa Az ideológiák szomorúsága Válasz egy újságcikkre, továbbra is a kételkedés jogán Minden ideológiában van valami szép, s elmondhatatlanul szomorú. A szép a születés, az emberi bizakodás pillanata, amikor az emberiség sorsáért felelősen gondolkodó emberek megalkotnak, kigondolnak valami újat, biztatót, hogy kevesebb vér folyjon, hogy igazságosabban éljen az ember, faji, nyelvi hovatartozásától függetlenül. A szomorúság az eszmék megvalósulásából, illetve eltorzulásából adódik: hisz az emberiség többezer éves sorsa nem más, mint eszmék születése és bukása, a megálmodott demokrácia vajúdása és lassú haldoklása, szétesése, az ember elcsürhülése, az erősek, a gazdagok diktátuma a gyengék és megkésettek fölött. Szinte valamennyi eszme - talán csak a fasizmust kivéve - azt hirdette: egyenlőnek születünk, s Isten előtt egyformák vagyunk. S bizony, látnunk kellett, hová fajult az isteni szeretet is, hisz a kétezeréves eszmébe éppúgy belefért a boszorkányüldözés és az inkvizíció, a bűnbocsátó cédulák árulása, mint a zsidóüldözés és a keresztes háborúk égisze alatt folytatott népirtás. S még mennyi minden! Népek tűntek el az erőszakos térítés katakombáiban, milliók pusztultak el a vallásháborúk eszelős tüzében. Csoda-e, ha az ember szkeptikussá válik, s nem bízik feltétlenül a ,, két Iá bú tollatlan állat" (Rousseau) ösztönöket legyőző értelmében? Csoda-e ha a keresztény vallást sem tudja feltétlenül elfogadni, amikor azt is hús-vér emberek hirdetik, s hús-vér emberek gazdagodtak meg az igehirdetés jogán, miközben a szegényeknek a túlvilági élet gazdagságáról meséltek? Nem az egyház mesés kincseiről csámcsogó kommunista mesékről beszélek, még csak nem is az eszmék földi helytartóiról akarok polemizálni, hanem elsősorban az eszmék nevében elkövetett eszmetagadásról. Mert minden eszme magában hordja önnön tagadását, ha az emberek nem kételkednek. A vakhit, legyen bármilyen előjelű, színű, kiterjedésű, mindig veszélyes. Ady Endre publicisztikai írásait forgatva, Húsvét táján ezt olvastam a költőtől: „... Eszünkbe jutnak a Rajna-parti vérnapok. Mikor fanatikus csordák nagypéntek napján mészárlással akarták megbosszulni a Messiást, s hogy gőzölgő zsidóvér festette a vizet, melynek partjain két nap múlva, tömjén füstös templomokban zúgott a hozsánna, hogy feltámadt az Igazság és az Élet..." Ettől féltem a gyerekeinket, nem az eszméktől. A vakhittől és a feltétel nélküli buzgóságtól - a feltétlen istenimádattól és a feltétlen istentagadástól. Minden totálistól, valamennyi kizárólagos igazságtól, melyet ki-ki szája íze szerint magyaráz. A' kommunizmus börtönétől és az anarchia szabadságától. Vagy idézzem József Attilát? ,,Születtem, elvegyültem és kiváltam" - írta ez az árva ember, akit a csorda kitaszított. Igaz, kizárta ő is önmagát. Nem akarok feltétlenül József Attilákat nevelni, sőt, ajánlom a majdani felnőtteknek, tartozzanak valamilyen nyájhoz, hisz egyedül az ember semmire sem képes. A nyáj fenntart, megvéd és erőt ad, ha esendők vagyunk, ha gyöngék vagyunk. De ne váljunk feltétlenül bégető báránykákká, csak mert a többiek is bégetnek! Kételkedjünk és kérdezzünk! Kételkedni annyi, mint a tudást szomjazni. S ennél nincs nagyobb ráció. Mondjam azt, hogy Luther, Kálvin is kételkedett? Hogy Jónás rühellte a prófétaságot? Nem szeretnék vulgáris lenni, de végső soron hálás vagyok Kellő Gy.-nek, aki a Remény 3. számában elvitatja tőlem a kételkedés jogát, s azt ajánlja gyerekeinknek, hogy kételkedés nélkül tartsák meg, amit Jézus alapmagatartásként tanított; s nem vitatom a krisztusi ideológia pozitívumait (bár ez is csak egy ideológia a többi közül), s azt is szeretném, ha most cseperedő fiam elolvasná a Bibliát, azt követően a filozófusokat, akik mást mondanak, aztán döntse el ő maga, mit hisz, mit nem. Hálás azért vagyok, mert (idézve egyik mondatomat) szemembe ötlött nyelvi ,,bakim"; a többes számot keverem az egyes számmal. Igaz, mindössze ezért, mert továbbra is olyan édesapa leszek, aki a kételkedést a tudás egyik kútfőjének tartja, s ebben a szellemben neveli gyermekét. Kedves Kellő Gy.! Bizonyára ön is jól tudja, hogy a szocialista eszméket azért találták ki, hogy milliókkal szemben gyakorolt igazságtalanságon próbáljanak fordítani. A szomorú az, hogy már az eszme alapgondolatába hiba csúszott, ama átkos diktatúra kigondolásával. A másik elszomorító tény, hogy a mi vidékünkön a baloldaliság eszméjét gyökeresen kompromittálták, pedig az egész világon (már csak az egyensúly megőrzése okán is) szükség van a baloldaliságra. De mit kezdjek egy olyan eszmével, amely az emberi türelemre épít, holott az ember türelmetlen, balga és önző? Talán majd egy új eszme erre is talál orvoslást, talán épp a mi gyerekeink gondolják ki azt. De azért, engedje meg, hogy óva intsem őket. Ne legyenek konok kételkedők, de azért kételkedjenek, hogy megbizonyosodhassanak. KÖVESDI KÁROLY