Új Szó, 1990. május (43. évfolyam, 102-126. szám)
1990-05-04 / 104. szám, péntek
Jövőr e Cseh-szlovák kiállítás A cseh kormány szerdai sajtóértekezletén közölték, hogy a köztársasági elnök védnöksége alatt 1991. május 15-től október 28-ig egy általános cseh-szlovák kiállítást kívánnak rendezni Prágában. Az elképzelést már szövetségi kormányhatározata is alátámasztja. A rendezvénytől azt várják, hogy hozzájárul a kulturális, gazdasági és politikai élet felgyorsításához az Európába vezető úton. Ez a kiállítás mind műszaki, mind szervezési téren rendkívül igényes vállalkozás. Megvalósításához feltétlenül szükséges a főváros kiállítási térségének (a korábbi Fučík park) nagymértékű átépítése és számos további kiállítási pavilon létrehozása. Ezzel járna még új turistaattrakciók létesítése, s mindez az állami költségvetés igénybevétele nélkül. A szervezők ezért a közvélemény lelkesedésére számítanak annál is inkább, mert az idő sürget. (ČSTK) Duna-védő tárgyalások Magyar-csehszlovák vízügyi tárgyalások kezdődtek Győrött a Rajka és Szob közötti, 142 kilométeres közös Duna-szakaszon végzett szabályozási munkálatokról. A háromnapos tárgyalássorozat első napján a múlt évi közös munkák értékelése és elszámolása volt napirenden. Az említett szakaszon 1989-ben mintegy 120 ezer köbméter gátlókotrásra került sor, melynek során a gátműveket 14 ezer köbméter kavics beépítésével megerősítették. Ugyancsak több mint 100 ezer köbméternyi mederkotrással Dunakiliti térségében rendbe hozták azt a gázló-szakaszt, amelyen az elmúlt év elején több hajó zátonyra futott. (MTI) A Független Magyar Kezdeményezés majálisa Zselízen ' agyar A Független Magyar Kezdeményezés május 5-én (szombaton) 14.00 órától Zselízen a Szabadtéri Színpadon megrendezi III. (nyilvános) Közgyűlését. - Beszámolunk az FMK féléves munkájáról; elért eredményeinkről. - Bemutatkoznak az FMK képviselőjelöltjei. A közgyűlésre érkezőket gazdag kultúrműsor várja. Fellép: Ifjú Szívek; Ghymes; Budai Ilona; Havas Judit; Kisbojtár; Németh Imre. Az esti órákban nagyszabású táncház. A gyermekek számára külön műsorokat, játékokat szervezünk. Várjuk a kis efemkéket! KIRAKODÓVÁSÁR! ÁRUSOK! HORDÓSZÓNOKOK! Az első csehszlovákiai magyar HYDE PARK! Indul! Indul! Indul! Indul! Indul! Indul! Indul! Indul! Indul! A Független Magyar Kezdeményezés választási kampánya Szabad polgár gyere velünk, választáskor hengerelünk! ÚP-113 Állami vállalat lett az SZLKP nyomdája Az SZK Pénzügyminisztériuma, Ipari Minisztériuma és az SZLKP KB megállapodást kötött az SZLKP Pravda Nyomdaipari Vállalata ingóságainak átadásáról az SZK Ipari Minisztériumának hatáskörébe. Ezáltal megteremtődtek annak feltételei, hogy a Pravda Nyomdaipari Hétvége a rádióban Vállalat állami vállalattá alakuljon át. Megállapodás lehetővé teszi, hogy a választási időszakban, de később is megszűnjenek azok a félelmek, hogy Szlovákia sajtóját nyomdaipari szempontból Szlovákiában befolyásolhatja az SZLKP. Ez a lépés azt szolgálja, hogy a választási kampány során kedvező politikai légkör alakulhasson ki. (P) Szombaton 8 órától 10-ig tart a Szombat délelőtt. Benne: riportok, hétvégi műsorajánlat, orvosi tanácsok, időjárás-előrejelzés. 11.55kor Anyanyelvünk. Szabó Mihály Gizella előadásából megtudhatjuk, hogy mikor úr az úr. 12.10-kor jelentkezik a Pop-Mix, az Ifi és a magyar adás közös slágerlistája. 13 órakor Új-Hullám-Hossz. Stúdióbeszélgetés a tudományos élet fiatal képviselőivel, a tudomány jövőjéről. 14 órától sugározzuk gazdaságpolitikai műsorunkat, melynek vendége Beck Tamás magyar kereskedelmi miniszter, aki a KGST jövőjéről és a csehszlovák-magyar kereskedelmi együttműködés távlatairól szól. 15 órakor riportműsort hallgathatnak az akupunktúráról. Vasárnap 8.30-kor a Világosság című egyházi magazinban Jozef Danis jezsuita páter bemutatja a rendet, majd részlet hangzik el Walter Cziszek lengyel származású jezsuita hittérítő visszaemlékezéseiből, cmi <ío evet töltött Szibéria munkatáboraiban. A Dzsungel könyve alapján készült hangjáték 5. részét 9.30kor hallgathatják meg a gyerekek. P. I. Csajkovszkij születésének 150. évfordulójára emlékezik 10.05-kor a Barangolás Zeneországban. 10.35-kor Arcélek. Bemutatkozik Jacsman Tibor bűnügyi szakértő. 11 órakor Irodalmi mozaik. A gazdag tartalomból csak néhány témát emelnék ki: beszélgetés a Corvina kiadó főszerkesztőjével. Hazalátogatott Monoszlóy Dezső író. Madách nívódíjat kapott Mayer Judit műfordító; a Zeneszó című rovatban Koncsol László von párhuzamot a vers és a zene, a szó és ritmus között. A déli hírek után jelentkezik a Fiatalok stúdiója. A tartalomból: országos nagygyűlés előtt a Magyar Diákszövetség; Mit csinál mostanában a Fiatalok Szövetsége. Könyvespolcon Tamási Áron novellái; Vendégünk Szigeti Ferenc. 14 órától hallgathatják a Fáklya című kulturális magazint. (th) OLVASÓINK FIGYELMÉBE! Lapunk holnapi számában részletesen ismertetjük a részvénytársaságokról szóló törvényt, melyet a Szövetségi Gyűlés két kamarájának 27. együttes ülése fogadott el. Ij O/I A A VEGYES • Annak tudatában, hogy a Magyarországon mégjelenő sajtótermékek nehezen és magas áron jutnak csak el a csehszlovákiai magyar olvasóközönséghez, örömmel értesítjük, hogy megrendelhető nálunk: - a „Kapu" c. független, kulturális és közéleti havonta megjelenő lap (a világ magyarságának folyóirata), ára 20 korona (48- Ft), előfizetés 1 évre240,fél évre 120 korona; - a ,,Régió" c. negyedévenként megjelenő kisebbségtudományi szemle (melynek szerkesztésében Tóth László és Grendel Lajos is részt vesznek), ára 60 korona (130 - Ft); valamint - Janics Kálmán: Hontalanság évei c. eddig betiltott könyve, melynek ára: 55 korona (120 Ft), az alábbi címen: Alföldi Szilárd, U Slovanské pojišťovny 5, 140 00 Praha 4. Ú-1513 Építkezik, betonozni szeretne? Ne fáradjon otthon, forduljon a Dunatókési Állami Gazdaság technikai szolgálatához! Saját anyagunkból betonkeveréket készítünk és keverőkocsival elszállítjuk a megbeszélt harmonogram szerint építkezésére. Hívja telefonon a 91 88-as számot vagy keressen fel minket személyesen! ÚP-112 VA KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS • Mély fájdalommal és könnyes szemmel mondunk köszönetet mindazoknak, akik 1990. március 17-én elkísérték utolsó útjára a bagotai temetőbe a felejthetetlen férjet, édesapát, apóst és nagyapát, — Nyári Józsefet, akit a kegyetlen halál rövid betegség után, 55. életévében kiragadott szeretett családi köréből. Őszintén köszönjük a sok szép virágot, a megható búcsúbeszédet, a vigasztaló szavakat, melyekkel enyhíteni igyekeztek mély fájdalmunkat. Soha el nem múló szeretettel őrizzük emlékét: felesége, két fia és menyei valamint a két kisunoka: Ivetka és Zolika. Ú-1538 Roma kezdeményezések (Munkatársunktól) - A novemberi gyöngéd forradalom óta Szlovákiában a Roma Polgári Kezdeményezés is egyre jobban kiterebélyesedik. Ez a politikai mozgalom a romák teljes körű érdekképviseletét vállalja, s már most számos eredményt tud felmutatni. Amint azt dr. Gejza Adam, a Roma Polgári Kezdeményezés Szlovákiai Központi Tanácsának Kassan székelő elnöke a legutóbbi sajtóértekezleten bejelentette, Romstav néven építőipari üzemet létesítettek, s tervükben szerepel egy téglagyár átvétele is. A munkalehetőségek megteremtésén túl a céljuk az, hogy önsegélyes módon elősegítsék a romák családi ház építését. Megalakították a Rom-art koncertirodát is, mely hivatásos zenészek és zenekarok bel- és külföldi szerződéseit fogja intézni. A Rom-art máris felajánlotta, hogy bevételeiknek 20 százalékát a bölcsődék és a magatehetetlen öreg romák megsegítésére adja. Kassán a városi nemzeti bizottság hathatós támogatásával a roma ábécéskönyv kiadási munkálatait is elkezdték. (-szák) • Fájdalomtól megtört szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik 1990. április 10-én, életének 86. életévében elkísérték utolsó útjára a drága, felejthetetlen édesanyát, nagymamát, dédmamát, testvért, anyóst, nászasszonyt, özv. Bíró Károlynét (Alistál). Köszönjük a sok szép virágot, koszorút, melyekkel enyhíteni igyekeztek mély fájdalmunkat. Drága halottunk jóságát és szeretetét szívünkben örökké őrizzük. A gyászoló család. Ú-1545 • Fájdalomtól megtört szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik 1990 április 17-én elkísérték utolsó útjára a nagymegyeri temetőbe a gondos, jó feleséget, édesanyát, testvért, Morva Józsefné Morva Teréziát, akit a kegyetlen halál 55. életévében, hosszan tartó betegség után ragadott ki szerettei köréből. Mély hálával és tisztelettel adózunk főtisztelendő Kovács László plébános úrnak a méltóságteljes búcsúztatásért. Továbbá megköszönjük Dr. Krascsenics Györgynek a volt munkatársak nevében mondott búcsúbeszédét halottunk sírjánál. A gyászoló család. Ú-1549 • Megtört szívvel mondunk köszönetet minden kedves rokonnak és ismerősnek, akik 1990 március 30-án elkísérték utolsó útjára drága halottunkat, Okenka Lászlót a vághosszúfalusi temetőbe. Külön köszönjük a sok szép virágot, koszorút, melyekkel enyhíteni igyekeztek fájdalmunkat. A gyászoló család. Ú-1555 • Hálás szívvel mondunk köszönetet minden kedves rokonnak, ismerősnek, munkatársnak, a falu lakósainak, a Gépészeti szakközépiskola tanárának és diákjainak akik elkísérték utolsó útjára a kolozsnémai temetőbe a drága jó férjet, gondos édesapát, fiút és testvért, Tarcsi Gusztávot, akit a kegyetlen halál 46. életévében, búcsúszó nélkül, tragikus hirtelenséggel ragadott ki szerettei köréből. Külön köszönjük a sok szép virágot és részvétnyilvánításokat, melyekkel enyhíteni igyekeztek soha el nem múló fájdalmunkat, örökké gyászoló felesége, fiaiGuszti és Barnabás, édesanyja, testvére: Zoltán családjával és a gyászoló rokonság. U-1556 • Mély fájdalommal mondunk köszönetet mindazoknak, akik 1990 április 19-én elkísérték utolsó útjára a felsőpatonyi temetőbe a felejthetetlen, drága feleséget, édesanyát, szerető nagymamát és dédnagymamát, Bejkovics Máriát, akit a kegyetlen halál 71. életévében hirtelen körülmények között ragadott ki családja köréből. Ezúton mondunk köszönetet minden rokonnak, szomszédnak, barátnak és ismerősnek a sok szép koszorúért, virágért, melyekkel enyhíteni igyekeztek fájdalmunkat. A gyászoló család. Ú-1596 fjÜ i; I M — ~ Í=1 fff s :?i \ \ 'š šl sM I=s (19) • MATESZ: (Nagyfödémes): Nagymama (19.30). MOZIK MŰSORA • DUKLA: Megfizethetetlen (amerikai) 15.30, 18, 20.30 • HVIEZDA: Nővérek (amerikai) 15.30, 18, 20.30 •METROPOL: ördögök (francia) 15.30, 18, 20.30 • MIER: A hetedik nagyhatalom (francia) nonstop vetítés 9-től 13-ig • Névtelen utcák (szlovák) 15, 17.30, 20 •SLOVAN: Más szerelem (szlovák) 15, 17.30, 20 • SZAKSZERVEZETEK HÁZA: A Beverly Hills-i zsaru II. (amerikai) 17, 19.30 • TATRA: Vízbe fúlni tilos (francia -olasz-amerikai) 15, 17.30, 20. • ÚSMEV: Indiana Jones és a végzet temploma (amerikai) • TATRA: Az eastwicki boszorkányok (amerikai). SZÍNHÁZAK MŰSORA • HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: III Richárd (19) •KISSZÍNPAD: Júlia kisasszony (19) • ÚJ SZÍNPAD: Don Juan (19) (Dúbravkai Művelődési Ház): A sirály (19) • IRODALMI SZÍNPAD (Darnica): Királyságot egy gyilkosért (19) • (Szakszervezetek Háza): Igen, nem (19) • KASSAI ÁLLAMI SZÍNHÁZ: Játék Jézus Krisztus urunk és megváltónk kínoztatásáról és dicsőséges feltámadásáról RÁDIÓMŰSOR POZSONY (magyar adás az 1017 kHzen, a 294,9 méteres hullámhosszon): 7.00: Jó reggelt. Zenés információs műsor, benne: hírek, körzeti időjárás, sajtószemle, riport, műsorajánlat. 12.00: Hírek, műsorismertetés. 12.10: Táncházi muzsika. 12.25: Hétvégi kulturális ajánlat. 12.30: Barangolás Zeneországban, ism. 13.00: Félóra a mezőgazdaságról. 13.30: Nóták, csárdások. 14.00: Hétvégi sportajánlat. 14.05: Zenés üdvözletek. 15.00: Hírek. 15.05: Kölyökvilág, gyermekműsor. 15.35: Melódiakoktél. 16.00: Napi krónika. TV-MUSOR 8.55: Hírek 9.00: Iskolatévé 9.15: Kicsinyek filmműsora 9.40: De Bois Doré márki. Francia filmsorozat. V/4, rész (ism.) 11.05: Gyászünnepély. Cseh film (ism.) 16.20: Választás '90 16.55: A nap eseményei pár percben 17.05: Választás '90 19.00: Esti mese 19.10: Választás '90 19.30: A televízió naplója 19.50: De Bois Doré márki. Francia filmsorozat. V/5, rész 21.10: Mi ez? Vetélkedő 22.00: Események, kommentárok 22.30: A Szövetségi Gyűlés kamaráinak együttes ülése, felv. 23.00: örökkön örökké. NSZK film 0.30: Hírek II. MŰSOR 16.35: Világjáró kamera 17.00: Sport a nagyító alatt 17.30: Tudósítóink jelentik... 18.00: Ünnepi nagygyűlés az Sznf téren M. R. Štefánik emlékére 19.00: Dzsuszregény. Cseh film 20.00: Én - te - mi. Az emberi problémákról 21.00: Időszerű események 21.25: Sporthírek 21.40: A farkaskutya nyomában. Kisfilm 22.00: Műselyemgyártás a Dimitrov Vegyi Művekben 22.35: Rockegyüttesek versenye BUDAPEST Tv1 7.55: Képújság 8.00: Tévétorna 8.05: Lovak és lovasok. Francia dokumentumfilm-sorozat. VI/6. rész: Spanyolország (ism.) 8.55: Magyar évszázadok (ism.) 9.15: Vidékiek. Kínai film (ism.) 10.40: Képújság 15.35: Képújság 15.45: Szép magyar tánc (ism.) 15.50: Kémeri. Tévéfilmsorozat. VI/2. rész (ism.) 17.00-19.00: Péntek délután 17.00: Évgyűrűk 17.30: Téka 17.40: Rendkívüli kiárusítás 18.00: Ablak 19.10: Esti mese 19.25: Közlemények. Műsorajánlat 19.30: Híradó 20.05: Az Orfeum vendége. A „siker kovácsa" - Kovács Kati 20.55: Panoráma 21.55: Van öt perce? 22.00: Spiónjáték. Esterházy Péter művének tévéváltozata 23.10: Híradó 3 Tv2 Berkes Zsuzsával és Dombóvári Gáborral 17.00: Képújság 17.15: Tv2 - Riportok, időjárás, zene 17.45: Torpedó. Telefonos játék 18.00: Telesport 18.25: Gyerekeknek 18.46: Tv2 19.00: Darwin viszontagságos élete. Amerikai film 20.27: Autó 2. Magazin 21.00: Híradó 2 21.20: Tv2 22.00: Napzárta 22.45: Fekete köpenyes férfi. Brazil film 0.30: Tv2 A SZOVJET TELEVÍZIÓ MŰSORA 4.30: Reggeli zenés műsor. 6.35: Dokumentumfilm. 7.00: Rajzfilmek. 7.35: Források. 8.05: Angol nyelvtanfolyam gyerekeknek. 9.05: Belorusz népzene. 9.45: Tizenhat éveseknek és azon túl. 10.30: Tv-híradó. 11.00: Dokumentumműsor. 13.30: Időszerű események. 13.45: M. P. Muszorgszkij: Egy kiállítás képei. 14.15: Dokumentumfilmek. 15.05: Rajzfilm. 15.35: I. Bankovszkij orosz dalokat énekel. 15.45: Filozófiai beszélgetések. 16.30: Tv-híradó. 17.00: Haladás. Tájékoztatás. 17.30: Fúvószene. 17.50: Belépés a labirintusba. Tévéfilm. V/5, rész. 19.00: Tv-híradó. 19.45: Aktuális interjú. 19.55: Ami volt, elmúlt... 20.25: Nézőpont. 22.10: Időszerű események. 22.25: A három ismeretlenes feladat. Tévéfilm. 1. rész. 23.30: Operettek. AZ OSZTRÁK TELEVÍZIÓ MŰSORA 9.00: Hírek. 9.01: Sinha Maca. 9.30: Orosz nyelvtanfolyam. 10.00: Iskolatévé. 10.30: Londoni aranyrablás. Olasz krimi. 12.00: Jönnek a japánok. 12.45: Juhnyájak vándorlása. 13.15: Hírek. 13.25: Mi. 13.55: Popeye. 14.00: Csak egyszer. Amerikai film. 15.25: A legszebb gyermekdalok. 15.30: János álomórája. 16.00: An-tan-ténusz. 16.20: ötször te meg én. 16.35: Slágerek és ötletek. 16.55: Mini tv-hiradó. 17.10: Minty a holdkorban. 17.35: Mini kvíz. 17.55: Vörös és kék. 18.00: Mi. 18.30: Állatmenhely. Film. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Sporthírek. 20.15: Kék fény. 21.20: Liebling ügyvéd esetei. 22.05: Oldalpillantások. 22.15: Trailer. 22.45: A Sierra Madre kincse. Amerikai western. 0.45: Kék fény. 0.55: Hírek. FS2 16.25: Művészlexikon. 16.30: Tőzsdehírek. 16.45: A nagy álom. 17.30: Az emberi család. 18.00: Sinha Moca. 18.30: Wurlitzer. 19.00: A tartományok mai napja. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Kulturális hírek. 20.15: Diagnózis. 21.00: A hónap könyve. 21.20: Kabaré. 22.00: Tv-híradó. 22.25: Sport. 22.50: Tízparancsolat. Lengyel tvfilm. 23.50: Kiköpött arcmások. 0.20: A világ legjobb reklámfilmje. 1.30: Hírek. (Műsorváltozás lehetséges!) ÚJ szú 6 1990. V. 4.