Új Szó, 1990. május (43. évfolyam, 102-126. szám)

1990-05-02 / 102. szám, szerda

AZ ÚJ NÉV Földművesek Szövetsége (Munkatársunktól) - Szombaton a szövetkezeti földművesek rendkívüli országos konferenciáján - a hosszúra nyúlt vita miatt - a Szövetkezeti Földművesek Szövetsége nevének megváltoztatásáról lapzárta után döntöttek a küldöttek. Egyéni titkos szavazással az eredeti elnevezésre, illetve három újonnan javasolt névre voksolhattak. Az elfogadott változat mellett még szóba jöhetett a Földműves Szövetkezeti Szövetség, illetve ennek változata a szövetkezeti jelző nélkül, s ki-ki saját belátása szerint is javasolhatott nevet. A titkos szavazás során a legtöbb szavazatot az eredeti név kapta, és ez bonyodalmakat okozott. A küldöttek ugyanis a titkos szavazást követően elfogadták az új alapszabályt, amely szerint a szövetség nyitottá válik. A kollektív tagság mellett bevezetik az egyéni tagságot, és a szövetségek a szövetkezeti földművesek, valamint az egyéni gazdálkodók és a közös mezőgazdasági vállalatok dolgozói is a tagjai lehetnek. A szövetkezeti a névben megnehezítette volna a nem szövetkezeti tagok elhatározását, hogy belépjenek a szövetségbe. Ezt véve alapul a küldöttek egyetértettek a javaslattal, hogy a titkos szavazás során a legtöbb szavazatot kapott új név - Földművesek Szövetsége elfogadásáról, illetve a régi meghagyásáról újra szavazzanak. A nyílt szavazás első fordulójában az ötven százalékon felüli szavazatot a régi, illetve az újonnan javasolt név sem kapta meg. A második fordulóban viszont a névváltoztatás mellett voksoltak többen, így az új név: Földművesek Szövetsége. (egri) Átalakulóban külkereskedelmünk is Villáminterjú Andrej Barčákkal Külkereskedelmi kapcsolataink meglehetősen fontos szerepet játszanak abban a folyamatban, amelyet számos szakember így fejez ki: Vissza Európába. S mivel egyáltalán nem mindegy, hogy milyen ütemben sikerül felzárkóznunk a fejlett országokhoz, át kell értékelnünk, és radikálisan meg kell változtatnunk külkereskedelmi" kapcsolataink jellegét - hangsúlyozta Andrej Barčák külkereskedelmi miniszter előadásában, amelyet Pozsonyban tartott a Quo vadis, Europe? nemzetközi szimpózium résztvevői számára. Az európai országokhoz való közeledésünket elemezve kiemelte, a demonopolizálás jelentőségét és rámutatott a termelőszféra külgazdasági aktivitásának néhány kedvezőtlen megnyilvánulására. Figyelmeztetett arra, hogy sokak elképzelésével ellentétben a külgazdasági kapcsolatok fenntartása korántsem merül ki a külföldi szolgálati utak megszervezésében, hanem sokai több annál. Ezenkívül szólt azokról a kereskedelem-politikai feltételekről, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy áruink eljussanak a nyugati piacra. Andrej Barčák előadása után nyilatkozott lapunk munkatársának. - A legutóbb elfogadott gazdasági törvények jelentős előrelépést jelentenek többek között a külkereskedelemben is. Ez nyilván kedvezően befolyásolja a külkereskedelmi jog odaítélését, illetve megszerzésé^ E téren pillanatnyilag milyen a helyzet - Negyven külkereskedelmi szervezetet tartunk nyilván, s idáig 550 engedélyt adtunk ki, tehát több mint félezren kereskedhetnek külföldön. Ezek természetesen nem végleges adatok, mivel az engedélyek száma tovább növekszik. Meglehetősen fontos folyamat ez, hiszen az engedély alapján végzett külkereskedelmi tevékenység segít majd abban, hogy kialakuljanak az Európai Közösségekkel való együttműködés szabályai? - Miniszter úr, az előadás előtt Beck Tamással, a Magyar Köztársaság kereskedelmi miniszterével tárgyalt. Vajon miről? - Mindenről. Az országaink közt 1989-ben kialakult szaldóhelyzetről, az idei évről, és természetesen a jövő tennivalóiról. A dollárelszámolásról is beszéltünk. Megjegyzem, meglehetősen rövid volt a munkatalálkozó, az idő rövidsége azonban nem csökkenti annak jelentőségét. KOVÁCS EDIT A kassai Thália Színpad budapesti vendégszereplése előtt ÚJ szik 1990. V. 2. A Cseh és Szlovák Kultúra Napjai magyarországi rendezvénysorozatának egyik meghívott együttese a Magyar Területi Színház kassai Thália Színpada. Május 3-án és 4-én a Pesti Színházban és május 5-én a Miskolci Nemzeti Színházban vendégszerepelnek. Ebből az alkalomból nyilatkozott lapunknak Kolár Péter, a Magyar Területi Színház igazgatóhelyettese, a kassai Thália Színpad vezetője. - Nem megszokott esemény, hogy egy szlovákiai magyar színház az ország kultúrájának reprezentánsaként játsszon Budapesten. Hogyan jött létre ez a vendégszereplés? -Vissza kell térnünk 1989 novemberéig, hiszen akkor kezdődött a változás a társadalomban, amely lehetővé tette, hogy Beke Sándor, a színház alapítója visszajöhetett rendezni Kassára. Az ő révén alakult ki a kapcsolat a Magyar Köztársaság Művelődési Minisztériuma színházi főosztályával. Ennek dolgozói részt vettek a Beke által rendezett Esőcsináló bemutatóján, és akkor vetették fel, hogy jó lenne ezzel a darabbal Budapesten is bemutatkozni. Szerencsésen alakult a dolog, hiszen most zajlik a rendezvénysorozat, amelyen csehszlovákiai művészek mutatkoznak be. - Milyen esemény lesz ez a társulat életében? Hogyan várjátok a budapesti bemutatkozást? - Szlovákiai magyar színház túl gyakran nem szokott Budapesten fellépni. A Pesti Színház a Vígszínházhoz tartozik, s ezt a tényt igen komolyan veszik az együttes tagjai. Ott fellépni, ahol a a legjobb magyar színészek léptek és lépnek fel, nagy felelősséget ró mindannyiunkra. Ez előbbre viszi a társulatot, s erősíti hitüket abban, hogy érdemes áldozatot hozni. - Bizonyára sokat segít majd a társulatnak a most megszerezhető tapasztalat. Milyen a hangulat a színházon belül? - Szerintem jó, bár három hónappal ezelőtt sokkal bizakodóbb volt. Akkor a színészek úgy gondolták, hogy a Thália Színpad lehetőségei hamarosan megjavulnak. Valódi színházzá válhatott volna, stúdiószínpaddal, jobb munkafeltételekkel, korszerű műszaki berendezésekkel. Csak azt akarják, hogy körülményeink elérjék az előttünk álló hazai társulatok anyagi lehetőségeit. Az mégiscsak megdöbbentő, hogy mi vagyunk a magyar nyelvterület színházai közül a legrosszabb körülmények között játszó társulata. Mindennek a megváltozásában reménykedünk. Sajnos, a város jelenlegi vezetői ezt nem veszik figyelembe. Mintha nem is foglalkoznának helyzetünk megoldásával. Teljes az érdektelenség. Másik ilyen kérdés a színház önállósodása. Amíg nem vagyunk önállóak, addig joggal érezzük úgy, hogy ki vagyunk szolgáltatva. Szerencsére az új komáromi színházvezetés figyelemmel kíséri a Thália Színpad munkáját, és a tőle telhető módon segíti azt. Ha ez sem lenne, akkor növekednének a belső feszültségek. Mindemellett a beszélgetésünk apropóját adó vendégszereplés megerősít bennünket a hitünkben, az elszántságunkban. DUSZA ISTVÁN Mindenekelőtt: embert nevelni Képesek-e csodákra Csábon címmel március 31 -i számunkban riportot közöltünk a Csábi Alapiskoláról. Erre a riportra reagált levélben - melyet huszonegyen írtak alá - Marta Bobálová a Csábi Alapiskola tanára. A levél szövege a következő. Tisztelt Szerkesztőség, tisztelt Szerkesztő Úr! Bocsássák meg nekem a hoszszabb bevezetőt! Olyan vidéken születtem, ahol rögtön kiskoromtól két nyelvvel kerültem kapcsolatba - anyanyelvemmel, a szlovákkal, és a magyar nyelvvel. Természetes számomra, hogy Agneška nénémmel szlovákul, Bözsi nénivel magyarul beszélgetek. Szüleim egyszerű falusi emberek voltak, de a nemzetiségek együttélésével kapcsolatos nézeteikben mélyen objektívek és toleránsak. A jelen korban, amikor tapasztaljuk a nemzeti és a nemzetiségi szétválás különféle törekvéseinek megnyilvánulásait, gyakran gondolok elismeréssel a szüleimre. Ezért aggasztanak az egyszeriben felhalmozódott problémák. Tizenöt éve 36 tagú kollektívában dolgozom. Már november 17-e előtt foglalkoztunk a pedagógiai szemináriumon a nemzetiségileg vegyes területek problémáival. Állítottuk, hogy nálunk, a mi iskolánkban nem éreznek haragot, gyűlölet egymás iránt a gyerekek, s hogy ebben az érzékeny kérdésben helyesen foglalnak állást mindkét tagozat pedagógusai. Meglepődtünk, amikor a novemberi események után magyar kollégáink, bizalmatlanságukat kifejezve, nemzetiségük szerint kezdték elismerni az embereket. Azzal a kéréssel léptek fel, hogy önállóan tarthassák a pedagógiai tanács gyűléseit, és a szülóértekezleteket. Az iskola igazgatósága nem talált rá okot, miért is ne értene egyet ezzel a kéréssel. Rögtön be is vezettük a gyakorlatban. Kérésüket nyelvi nehézségekkel, a szlovák nyelv elégtelen tudásával indokolták. Ez azonban paradox, hiszen többségük a szlovák tagozaton is tanít. Az önálló igazgatóság létrehozását szorgalmazó kérelmüket is támogattuk. Elcsodálkoztunk viszont azon a kezdeményezésükön, hogy szó szerint szaladtak az óvodába, hogy „megmentsék" a magyar szülők gyermekeit, akik valószínűleg szlovák iskolába akarják íratni őket. Ez visszhangot váltott ki, nézetkülönbséget. Bár az iskolánkról már a rádióban is beszéltek, a tanácsteremben erről egyetlen mondat sem hangzott el. Tanítottunk, lezajlottak a választások, nem vitatkoztunk. Inkább olyan szándék mutatkozott, hogy kitérjünk ez elől az égető probléma elől, bár mindenki érezte, hogy beszélni kell róla, párbeszédre mégsem került sor. Ezért ütköztünk meg az Új Szóban március 31-én közölt riportján. Szerkesztő úr, azt állítja, hogy többször ellátogatott iskolánkba. Bánt bennünket, hogy elkerült minket, a szlovák tagozat tanárait. Nemcsak hogy a mi véleményünk nem érdekelte (jóllehet, van sok közös problémánk), de nem is tudtunk a látogatásáról, az igazgató sem. Ezért a szlovák tagozat nevében ezúttal mi is kifejtjük véleményünket. Kár, hogy abból a mondatból, hogy.,,Pedig mindannyian tudtuk, miért csökken évről évre a magyar tagozaton a tanulók száma, különösen a közös igazgatóság esetében" valójában nem tűnik ki, miért. Miért csökkent? Ki volt az oka? Kijelentjük, hogy részünkről soha semmilyen propaganda, nyomás, rábeszélés nem volt. Azonosulunk a volt igazgatóhelyettes, Ján Lórincz úr nézetével, hogy minden szülő joga, milyen iskolába íratja gyermekét. ön ezt, mint beletörődést abba a helyzetbe, ami az iskolában van, vagyis, hogy az ötszázból nyolcvan tanuló van a magyar tagozaton, veti a szemére. Nem tudunk egyetérteni azzal, hogy a magyar nemzetiségű tanulók kevésbé lennének sikeresek a felvételi vizsgákon. Minden pedagógusnak tudnia kell, hogy a nemzetiségi hovatartozás nem befolyásolja a tanulók értelmi képességét. Ha ez így lenne, a szlovák iskolában minden szlovák kitűnő lenne és fordítva. Nem tagadjuk, vannak olyan problémák, amelyek jellemzőek a kétnyelvű környezetre. A gyerekek nagy része az iskola területén kívül magyarul beszél, aminek a szegényebb szlovák szókincs az oka. Ezenkívül vannak osztályok, amelyek a magyar osztályokkal ellentétben túlzsúfoltak. Vannak 34-39-es létszámú osztályaink. Nincs mit irigyelnünk egymástól. Meglepett bennünket az óvoda igazgatónőjével, a magyar nevelési nyelvű osztály óvónőjével kapcsolatban kollégáink és az ön álláspontja. Ő a fiát szlovák iskolába adta. Azt kérdezi, hogy nevelhet a magyar nyelv szeretetére. Miért? Mi ez? Ez talán ellenségeskedés, sérelem (az a fiú)? És arra a kérdésre, hogy felnőtt korban a szlovák tagozaton tanuló magyar nemzetiségű gyereknek milyen a nemzetiségi hovatartozástudata, annyit, azt gondolom, azért még megmarad magyarnak, ha el is sajátítja a nyelvet. Sőt, érzelmileg és személyiségjegyeiben is gazdagabb lesz, elkerüli a nyelvi nehézségeket, otthon fogja érezni magát itt Csehszlovákiában, északon is, délen is, amit sokakról, sajnos nem lehet elmondani. Sok kitűnő, kivételes magyar embert ismerünk, akiknek a szlovák nyelv nem csorbította a nemzetiségét, a szaktudását és a tekintélyét. Az ismert ókori filozófus, Filón sose tagadta, hogy zsidó volt, bár már nem ismerte a nyelvet - görögül írt és beszélt. Ivan Horvát - akit az ötvenes években burzsoá nacionalistának minősítettek - Franciaországban élt és alkotott. De mindvégig szlovák maradt. Talán a külföldön tanuló diák nem lesz tagja saját nemzetének? Senki sem győz meg bennünket arról, hogy a magyarnak, hogy bizonyítsa, hogy ő magyar, csak magyarul kell tudnia, a szlováknak csak szlovákul. Egyik kolléganőnk örömmel konstatálta, hogy az unokája Pozsonyban tökéletesen beszél szlovákul, szépen beszél magyarul, és most a szülei osztrák óvodába viszik őt, hogy megtanuljon németül is. Biztos, hogy egyszer, ha képes lesz már értékelni ezt, köszönni fogja a szüleinek. Különbözőek vagyunk. De legyen az ember magyar vagy szlovák, védje úgy saját nemzete becsületét, hogy azzal senkinek se ártson. És nekünk tanároknak, nevelőknek nem az a feladatunk, hogy mérnököt, orvost, tudóst vagy minisztert neveljünk, hanem hogy mindenekelőtt embert. Marta Bobálová Tisztelt Tanárnő! Köszönöm szépen hozzászólását. Nem akartam levelére (levelükre) válaszolni, nézeteit (nézeteiket) egy az egyben akartam elfogadni, amiként elfogadtam - s közre adtam - kollégáiét is. örültem volna, ha tehetem. De szükségesnek tartom, hogy néhány mondatát pontosítsam. Ha ottjártamkor jól értettem kollégáit, akkor talán mégsem egészen az ö nyelvi felkészületlenségük indokolja annak az igényüknek a jogosságát, hogy a magyar tagozaton magyarul tarthassák a szülőértekezleteket. Inkább, s ezt tartom valószínűbbnek, a szülők esetleges nyelvi nehézségei. De leginkább az, hogy a magyar tagozaton tanuló magyar gyerekek Szüleiről van szó. Nem többször látogattam el iskolájukba, pontosan kétszer. Nem kerültem meg az iskolavezetést, az igazgatóságot, az első ízben a régi, a második alkalommal az új igazgatóhelyettessel beszéltem. írja, pedig mindannyian tudtuk, miért csökkent évről évre a magyar tagozaton a tanulók száma, különösen a közös igazgatóság esetében. Bár ezt tőlem idézi, ez a mondat az én riportomban nem szerepelt. Volt ott hasonló, de annak egészen más a jelentése. Olvassa csak el újra! De ezúttal, kérem, figyelmesebben! „Pedig valamennyien tudtuk, miért csökkent évről évre a tanulók száma a magyar tanítási nyelvű alapiskolákban, különösen a közös igazgatású iskolák magyar osztályaiban..." Arra pedig hiába is várna tőlem választ, hogy ki volt ennek a létszámcsökkenésnek az okozója. Még csak azt sem tudom, hogy Csábon ki, hogy is írhattam volna meg. Azt viszont megírtam, hiszen ez a lényegesebb, hogy mi volt az oka, mert azt megtudtam a kollégáitól. A létszámcsökkenés „pedig egy, csábi szemmel és elmével fel nem ismert tévhit hódításának, s egyfajta túlbecsült magatartásnak az eredménye". Ezt aztán kifejtettem bővebben is. Anélkül, hogy nevet említettem volna, azt írtam, az akkori igazgatóhelyettes „mintegy beletörődéssel hozzátette, ebbe nem lehet beleszólni", mármint abba, hogy a szülő milyen iskolába íratja gyermekét. Arról szó sem volt a riportban - nem tudom hát, hol olvasta -, hogy a helyettes abba törődött bele, hogy az ötszáz tanulóból nyolcvanhatan tanulnak a magyar tagozaton. Nemcsak minden pedagógus, még a szerkesztő is tudja, hogy a nemzetiségi hovatartozás nem befolyásolja a tanuló értelmi képességét. Az viszont nehezíti a tárgyi ismeretek elsajátítását, ezt írtam a riportban is, s valószínűnek tartom, ezt értette félre, illetve értelmezte rosszul, ha a magyar anyanyelvű gyereket számára idegen nyelvű iskolába íratják, ahol az iskola tanítási nyelvét a tananyaggal együtt, egy időben kell elsajátítania. Nem véletlenül mondták a kollégái, hogy „nehezebb eredményt elérni azokkal a magyar gyerekekkel, akik harmadikig a nyelvet tanulják, beszélni tanulnak" (a szlovák osztályokban). Senki sem akarja önt, illetve önöket meggyőzni arról, hogy a magyarnak csak magyarul kell tudnia ahhoz, hogy hangsúlyozza, bizonyítsa, ő magyar. Nem értem, honnan az a gondolata, hogy valamiért is hangsúlyoznia, bizonyítania kellene az embernek azt, hogy ő magyar vagy szlovák. Kell-e azt bizonyítani, hogy két lábunk van? És ha már... Az anyanyelvi oktatás és a nyelvtanulás két különböző dolog. Kedves tanárnő, ugye ön is természetesnek tartja, hogy anyanyelvén tanuljon gyermeke. S ezzel gondolom, ön sem azt akarja, nem azért tartja fontosnak az anyanyelvi oktatást, hogy gyermeke ne tanuljon meg más nyelvet, csak a szlovákot. Én is azt vallom, hogy minden gyerek, köztük a magyar gyerek is tanuljon az anyanyelvén. A magyar gyerek tanuljon magyarul, de ne azért, hogy a világért se tanuljon meg más nyelvet, mert akkor már nem lesz magyar. Hanem azért, mert így könnyebb neki, meg mert, szerintem ez a természetes. De azért is, mert csak így ismerheti meg igazán őseinek, s annak a nemzetnek a szellemi örökségét, amelyhez tartozik. Ezzel együtt .fontosnak tartom, hogy a magyar tanítási nyelvű iskolákban a gyerekek sajátítsák el a szlovák nyelvet, és ha lehet, tanuljanak meg más nyelveket, hogy otthon legyenek nemcsak itt Csehszlovákiában, ahogy ön írja, délen is, és északon is, hanem egész Európában, sőt az egész világon. Talány marad számomra, hogy a bevezetőjében leírt életrajzi vonatkozásait, személyes tapasztalatait milyen alapon „szentesítette" huszonegy aláírás. Én ottjártamkor magnószalagra rögzítettem a beszélgetést, hogy pontosan idézzem kollégáit. Ön előtt fehéren feketén kinyomtatva ott volt a riport szövege. Ha idézni akart, ám idézett volna pontosan. TALLÓSI BÉLA