Új Szó, 1990. május (43. évfolyam, 102-126. szám)
1990-05-29 / 124. szám, kedd
A nyugatnémet-csehszlovák mérkőzés után AJ SZÚ 7 1990. V. 29. Képes-e többre és másra a csapat? Szellemes megállapítást hallottam a szombati meccsel kapcsolatban: csak Vengloš edző akart előre menni és támadni. A csehszlovák futballisták nem nagyon Igyekeztek. Hiába bíztatta őket. De joggal tette-e? A mérkőzés után ugyanis kijelentette: „Azt játszottuk, amire képesek vagyunk..." Hát akkor hogy is állunk a csapat támadó játékával? A szakvezető erőltetné az offenzívát, azonban a pályára olyan labdarúgókat küld, akiktől távol áll ez a felfogás. Mert nézzük csak: öt hátvéd (ebből három középhátvéd), négy körülményes középpályás és egy csatár (Skuhravý). Az utóbbiról tudjuk, bikaereje miatt (a lassúsága nyilvánvaló) amolyan mindenese az együttesnek, egy személyben csatár, középpályás és védő. ,,Pendlizik" tizenhatostól tizenhatosig. Ha azonban nincs aki megtámogassa elől, akkor olyan a támadójáték, amilyen szombat este volt Düsseldorfban. Lehet egy csatárral futballozni. Ám Skuhravý nem Van Basten! Jozef Vengloš azt mondta SPORTHÍRADÓ Szuperegyüttessel bővül a női kézilabda-bajnokság? Közepes színvonal, igazságos sorrend Vasárnap befejeződött a női I. kézilabdaliga. A csak átlagos színvonalú bajnokság „alsóházában" ezúttal hiányzott a megszokott izgalom, az ideges légkör, mely a bennmaradásért vívott harcot jellemzi. Az idén ugyanis nem volt kieső, és a biztonságérzet negatívan befolyásolta a csapatok küzdeniakarását. A bajnokságtól tehát az idén senki sem búcsúzik, ellenkezőleg, a liga mezőnye valószínűleg kontinensünk jelenlegi legerősebb csapatával, az osztrák Hypobankkal bővül. De vessünk egy pillantást a bajnoki címért folytatott rájátszásos sorozatra. A play off-mérkózések kezdetén a Duslo Šaľa biztosan vezette a tabellát. Szabadosék végig kiegyenlített formában, nagyobb megingások nélkül játszottak, s mindössze három legyőzőre találtak (Inter, Slávia, ZVL Prešov). A hármas döntő két másik résztvevője, az Inter és a Partizánske a bajnokság során ugyan nem nyújtott túl meggyőző teljesítményt, viszont rutinosabb, nagyobb nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező játékosokat vonultatott fel, ezért nem volt egyszerű az esélylatolgatás. A csapatok tudásán, fizikai és pszichikai felkészültségén kívül fontos szerepet kapott az edzők taktikai húzása, valamint az, mennyire tudják az együttesek kihasználni a hazai pálya előnyét. Az Iskra és a Duslo hozta a „kötelező" győzelmeket, az Inter viszont otthonában is gyengélkedett, és így nem csoda, hogy a 12 pontból mindössze kettőt szerzett. Kántornéék vérszegény teljesítményét többen a gyenge fizikai erőnlét rovására írják. A fő okot - legalábbis Walterová edzőnó szerint - azonban a szűk játékoskeretben kell keresni. A Duslo történelmi sikerét (eddigi legjobb helyezése a 3. hely volt) az egymást jól kiegészítő edzőpárosnak, František Bakónak és Ivan Kašparnak is köszönheti. A hajrában jó taktikai érzékről tettek tanúbizonyságot, rugalmasan reagáltak a pályán történtekre, és a váratlanul nagyarányú partizánskéi vea meccs előtt: csapata kreatívan, kezdeményezöen fog játszani. No ez érdekes lesz - gondoltuk. Ugyanis köztudott: sok minden elmondható a csehszlovák labdarúgókról, a klubcsapatokról, a nemzeti tizenegyről, de hogy kreatívak, kezdeményezöek lennének? Ez azért túlzás. Vagy mégsem? Lássuk a meccset. Óvatos, fantázia nélküli, defenzív, bizonyos időszakokban destruktív labdarúgást produkáltak, úgy játszottak, hogy ne kapjanak gólt, nem pedig úgy, hogy rúgjanak. Erre voltak kárhoztatva. Elsősorban és mindenekelőtt azért, mert a nyugatnémetek minden meghatározó futballtulajdonságban jobbak voltak! Gondoljunk csak az egyéni képességekre, a gyorsaságra, a dinamikus technikára, a lendületes, egyérintéses, változatos csatárjátékra. Vengloš edző védencei ilyen tekintetben nem tudták felvenni a versenyt Bekkenbauer együttesével. Egyszerűen nem vehették fel! Nagyságrendekkel volt jobb az ellenfél, így a vendégek törvényszerűen statisztaszerepre kényszerültek. A kreativitás, a kezdeményezés csak addig volt időszerű számukra, amíg pályára nem léptek. Hiába, amióta a futballban rövidebb időegységek és leszűkült térviszonyok között kell megoldani a támadó feladatokat, nem sok szívderítőt képesek produkálni a csehszlovák labdarúgók. Ósdi technikával, „lassú gyorsasággal" képtelenség érvényesülni. Hosszú távon nem lehet hazudni a játékot. Volt egy épkézláb akciója a vendégcsapatnak? Alig-alig. Láthattuk viszont Kubík és Chovanec lassúságát, körülményeskedését, és pontatlanságát, a szürke Hašek ötlet nélküli robotolását, a túlzott önbizalomtól hajtott Bielik labdaelvesztéseit, a mániákusan kitűnni akaró Moravčík öncélú cselezgetéseit keresztül-kasul a pályán, várva, hogy faultozzák, Knoflíček elképesztő tanácstalanságát... Az utóbbiról nem kevesek megdöbbenésére a szövetség elnöke azt nyilatkozta, veszélyes (sic!) reség után is elhitették lányaikkal, hogy ők a legjobbak. Az idegek harcában „megbukott" az Iskra kormányosa, Pavel Hummel. A sorsdöntő, Duslo elleni összecsapáson egy meg nem adott gól után tiltakozásul a sorozatos játékvezetői tévedésekért, lehívta csapatát a pályáról. Tíz perc múlva ugyan folytatta a játékot, de Hummel mester piros lapot kapott. Ha már az edzőkről beszélünk, meg kell említeni: a vágsellyei siker kovácsa, František Bakó a bajnoki cím ellenére is veszi kalapját, és odébbáll. Kétéves szerződése lejárt és a következő évadban valamelyik pozsonyi csapatot akarja vezetni. Szólni kell a nyárasdi lányokról is. Ók a bajnokság folyamán hullámzó teljesítményt nyújtottak. A jó rajt után kissé visszaestek és a középmezőnyből már nem tudtak kilábalni. A 4-6. helyért vívott csaták során azonban nem vallottak szégyent. Otthon mindkét ellenfelüket két vállra fektették és Eperjesen egy, Prágában pedig két értékes pontot zsákmányoltak, és a tisztes 5. helyen végeztek. A bajnokság már befejeződött, de a válogatottak nem pihenhetnek. Kuťka és Streicher edzőkkel tegnaptól egy húsznapos tengerentúli meghívásnak tesznek eleget. A Coloradó Springs-i edzőtáborozáson 14 mérkőzést játszanakamerikai és kanadai csapatokkal. Színeinket a következő játékosok képviselik: Andrysová (Prešov), Tarhaiová (Inter) - Cejnarová (Slávia), Velická (Duslo), Súlovská (Bohemians), Čumplová (Slávia), Michalíková (Zora Olomouc), Gombos (Iskra), Ďurišinová (Ljubljana), Prekopová (Duslo), Damitšová (ZVL), Hejtmánková (Zora), Kiss és Lépes (mindkettő Inter). (O. V.) volt kapura. Erre mondta Hofi Géza: ha már ott ült a lelátón, miért nem nézte a meccset! Még azt is kinyilvánította az elnök, kár, hogy egy hiba döntött a mérkőzés végeredményéről. No és akkor mi van, ha 0-0-ra végződik az összecsapás, amely lehetett volna akár 5:0 is? Változtatott volna ez valamit a csapat maradi játékának megítélésén? Nem hinném. Hát így vagyunk már ezzel évek óta: kis ügyeket, lényegtelen dolgokat felnagyítunk, a nagyokat, a meghatározókat fölényes biztonsággal elnézzük. „Csak akkor van esélyünk a jó eredményre, ha saját kombinatív játékunkat fogjuk játszani" - nyilatkozta Vengloš edző. Kombinatív játék, amely nélkülözi a gyorsaságot, a váratlan elemet? Ugyan ki ellen lehet hatásos? Nem sok együttes ellen. Mi marad hát a válogatottnak? Csak a taktika, a defenzíva, az ügyeskedés. Ez a „játék" az idén csak fiaskóhoz vezetett Sevillában, Brünnben, Londonban és Düsseldorfban. Úgy tűnik, nagyon-nagyon meg kell becsülni a világbajnokságra való kijutást. Valószínűleg ez volt a mostani gárda képességeinek a csúcspontja. Azért az Egyesült Államokat illene legyőzni a Mondialén... (T.V.) • Menotti kontra Bilardo. Két edző, aki világbajnoki címet nyert az argentin válogatottal, nem osztja egymás véleményét. Menotti az olasz televízióban azzal vádolta Bilardót, hogy a jelenlegi csapat elveszítette tipikus argentin arculatát és túlságosan alkalmazkodik az európai játékstílushoz. Bilardo ellenérve: az argentin bajnokság játékosai túlságosan lassúak, nincs elég tapasztalatuk. Huszonkettes keretében tizenkét Európában szereplő labdarúgó kapott helyet, s többségük a kezdő csapat tagja lesz. • Baggio és a dalai láma. Roberto Baggio, az olasz válogatott csatára nemrégen viharos körülmények között a Juventushoz szerződött, s a covercianói edzőtáborban kerüli társait. Szabad idejének nagy részét buddhista könyvek olvasásával tölti. Azzal a kéréssel fordult a küldöttség vezetőségéhez, találkozhassék a tibeti dalai lámával, aki napjainkban Olaszországban tartózkodik. Egyelőre nem kapott engedélyt és tekintettel az edzőtábor szigorú napirendjére, nem valószínű, hogy teljesül kívánsága. • Romario-lecke. Romario, az Eindhoven brazil csatára, aki szárkapocscsont-törése miatt közel három hónapot hiányzott a pályáról, csütörtökön játszott egy félidőt a brazil válogatottban, és három gólt lőtt. Játékán nem látszott a hosszú kihagyás. Romario most feladta a leckét Lázáron i szövetségi kapitánynak: választania kell, hogy a négy csatárász közül (Careca, Müller, Bebeto és Romario) kit állit be a brazil válogatottba. • Hagi a Realba. Ami már hetek óta nyílt titok volt, valósággá vált: Gheorghe Hagi, a románok 25 éves középpályása 6,3 millió márka ellenére négyéves szerződést írt alá a Real Madridhoz. A spanyol klub évi 900 000 márka jövedelmet garantált a román labdarúgónak. Úgy tűnik, az összegtől némileg megszédült a kiváló középpályás, mert a belgák elleni brüsszeli meccsen alig-alig volt látható a pályán. Csak amikor a fiatal Timofte váltotta fel, élénkült a román válogatott játéka és ledolgozta kétgólos hátrányát. • Robson távozik. Graham Kelly, az angol szakszövetség (FA) főtitkára rendkívüli sajtótájékoztatón bejelentette, hogy Bobby Robson szövetségi kapitány a világbajnokság után megválik a nemzeti tizenegytől és valószínűleg a hollandiai PSV Eindhovenhez fog szerződni - évi 400 000 dollár fizetéssel. Alacsonyabb osztályú labdarúgó-bajnokságok CSEH NEMZETI LIGA I 28. forduló: Frýdek-Místek- Pardubice 1:2, Opava - C. Budéjovice 5:2, Zlín - Plzeň 3:2, Hr. Králové - Havíŕov 5:0, Teplice - Liberec 2:0, Brandýs - Chomútov 4:0, Ml. Boleslav - Xaverov 5:2, Kladno - Slušovice 2:3. A Hradec már I. ligás. 1. Hr. Králové 2. Plzeň 3. Slušovice 4. Pardubice 5. Xaverov 6. Č. Budéjovice 7. Ml. Boleslav 8. Brandýs 9. Havíŕov 10. Zlín 11. Teplice 12. Opava 13. Kladno 14. Liberec 15. Chomútov 16. Frýdek-Místek 28 19 6 28 16 6 28 15 6 28 14 28 14 28 13 28 13 28 12 28 11 28 10 28 10 28 8 28 28 28 28 51:16 43 48:28 38 53:35 36 41:31 35 45:36 33 52:35 32 48:42 32 11 53:44 29 10 43:36 29 11 34:39 27 11 31:39 27 11 36:44 25 8 14 37:54 20 5 16 29:47 19 6 16 25:48 18 3 24 15:70 5 7. Lubeník 8. Moldava 9. Krásna 10. Kračúnovce 11. Poprad 12. Prešov jun. 13. Čaňa 14. Spoje 15. Svidník 16. Sp. Vlachy 27 10 27 11 27 12 27 12 27 10 27 10 27 11 27 10 27 10 27 10 11 35:41 26 12 39:47 26 13 34:43 26 13 39:54 26 12 34:38 25 13 43:51 24 14 34:44 24 14 43:43 23 14 29:41 23 15 38:50 22 SZLOVÁK NEMZETI LIGA II 1. ČH Bratislava" 28 19 3 6 58:24 41 2. Dubnica 28 18 3 7 40:21 39 3. Vráble 28 12 8 8 55:35 32 4. N. Zámky 28 14 3 11 38:37 31 5. Trenčín 28 12 5 11 37:42 29 6. Puchov 28 12 4 12 37:33 28 7. Slovan jun. 29 10 8 11 39:37 28 8. H. Sered 28 10 7 11 22:26 27 9. Doprastav 28 11 4 13 42:38 26 10. Bánovce 28 10 6 12 39:43 26 11. Topoľčany 28 10 6 12 34:39 26 12. Zl. Klasy 28 10 6 12 36:54 26 13. Matador 28 11 2 15 34:37 24 14. N. Mesto 27 7 10 10 30:38 24 15. VTJ Trenčín 28 8 7 13 27:37 23 16. Interjún. 28 6 6 16 28:55 18 I. A-OSZTÁLY Keleti csoport: Somotor - Fintice 2:3, Medzilaborce - Nac. Ves 2:0, Strážske - Bystré 2:1, Soľ - Š. Michaľany 0:2, Michaľany - Zalužice 3:4, Uzovce - Lipany 0:1, V. Šariš - Kochanovce 2:2. 1. Zalužice 24 12 5 7 46:37 29 2. Š. Michaľany 24 10 8 6 38:21 28 3. Fintice 24 12 4 8 50:34 28 4. V. Šariš 24 12 4 8 51:36 28 5. Bystré 24 12 4 8 36:27 28 6. Kochanovce 24 11 3 10 37:30 25 7. Lipany 24 10 4 10 32:33 24 8. Michaľany 24 10 3 11 49:49 23 9. Nac Ves 24 10 3 11 29:31 23 10. Soľ 24 9 4 11 41:44 22 11. Strážske 24 8 5 11 39:35 21 12. Uzovce 24 8 5 11 28:37 21 13. Medzilaborce 24 9 3 12 32:64 21 14. Somotor 24 6 3 15 32:62 15 Nyugati csoport: Ľubica - Rudňany 3:1, Krompachy - Revúca 2:1, Teplička - Geča 6:0 - befejezetlen, Poproč - Velká 5:1, Svit - St. Ľubovňa 6:0, Valaliky - Sp. Štvrtok 2:2, Rožňava - Kežmarok 4:0. 1. K. Teplica 24 18 3 3 58:26 39 2. Buzica 24 12 4 8 50:30 28 3. ČSAD 24 12 4 8 44:31 28 4. Barca 24 12 4 8 42:34 28 5. V. Ida 24 11 4 9 54:32 26 6. Čečejovce 24 10 6 8 32:37 26 7. ZtS B. 24 11 3 10 63:51 25 8. Rozhanovce 24 9 7 7 40:38 25 9. Lokomotíva B. 24 11 2 11 62:54 23 10. Seňa 24 11 1 12 37:45 23 11. M. D. Lúka 24 9 3 12 29:42 21 12. Jasov 24 7 4 13 36:51 18 13. Mislava 24 7 4 13 30:58 18 14. Muráň 24 2 3 19 18:66 7 KÖZÉP-SZLOVÁKIA KERÜLETI BAJNOKSÁG: D Kubín - D. Hámre 3:0, Námestovo - Žilina p 3:0, V. Krtíš - Istebné 2:0, Selce - Podbrezová 2:1, Strážov - Handlová 1:1, Hryňová - Brezno 1:2, Predmier - B. B. 2:2, Zvolen - D. Vestenice 2:2. Keleti 1. Stropkov 2. Ružomberok 3. Sp. N. Ves 4. Budkovce 5. R. Sobota 6. Bardejov 7. Detva 8. Martin 9. Vranov 10. Giraltovce 11. Lučenec 12. Kys. N. Mesto 13. Bard. N. Ves 14. Bytča 15. Fiľakovo 16. Snina csoport 28 14 9 29 14 28 15 28 13 28 11 28 11 28 11 28 11 28 11 28 12 28 11 28 9 28 12 28 12 28 9 29 6 8 11 2 14 2 14 7 12 3 20 46:24 37 41:20 34 41:28 32 36:33 32 28:23 29 25:22 29 30:35 29 •34:25 28 32:31 28 34:36 28 36:39 26 27:35 26 38:49 26 28:42 26 30:38 25 21:47 15 1. Svit 2. Krompachy 3. Ľubica 4. Sp. Štvrtok 5. Kežmarok 6. Rudňany 7. Revúca 8. Teplička 9. Poproč 10. Rožňava 11. Valaliky 12. Veľká 13. St. Ľubovňa 14. Geča 24 15 4 24 11 6 24 9 8 24 11 24 10 24 11 24 10 24 11 24 11 24 10 24 24 9 24 9 24 6 5 60:24 34 7 36:30 28 7 34:24 26 9 43:41 26 9 33:29 25 10 38:42 25 10 47:37 24 11 36:31 24 12 37:37 23 11 28:29 23 11 32:39 21 12 32:42 21 12 30:47 21 15 25:59 15 1. Handlová 29 22 2. B. B. jun. 29 20 3. Strážov 29 15 4. D. Hámre 29 15 5. D. Kubín 29 11 6. Brezno 29 9 7. Podbrezová 29 12 8. D. Vestenice 29 12 9. Selce 29 10 10. Predmier 29 10 11. Zvolen 28 11 12. V. Krtíš 29 10 13. Istebné 29 8 14. Námestovo 28 10 15. Hryňová 29 8 16. Žilina B 29 4 I. A-OSZTÁLY B-csoport: Žiar - Kalinovo 2:0, Žarnovica - Detva B. 6:2, Hajnáčka - D. Niva 1:0, N. Baňa - Radzpvce 2:1, Partizán B. B. - Poltár 0:0, Lovinobaňa - Radvaň 2:0, Sásová - Kriváň 1:0. 1 68:21 50 5 84:24 44 7 57.41 37 9 50:37 35 9 42:33 31 10 10 42:36 28 3 14 53:46 27 3 14 49:58 27 7 12 43:56 27 6 13 32:55 26 3 14 41:53 25 4 15 47:52 24 8 13 48:60 24 4 14 34:54 24 6 15 50:65 22 3 22 29:78 11 I. B-OSZTALY Zempléni csoport: Brestov - Jasenov 3:4, Sobrance - Belá 6:0, V. Široká - Čičarovce 2:1, Malčice - Hraň 4:0, Tušice - Stakčín 3:0, Lastomir - Udavské 1:2, Kuzmice - Kráľ. Chlmec 4:1. KELET-SZLOVÁKIA KERÜLETI BAJNOKSÁG: V. Šebastová - Sp. Vlachy 4:0, Družstevná - Prešov jun. 4:2, Spoje - Svidník 4:0, Krásna - VSŽ 3:1, V. Kapušany - Moldava 2:0, Drakovce - Poprad 1:1, Kračúnovce - Čaňa 2:1, Sabinov - Lubeník 2:0. 1. VSŽ 2. Družstevná 3. Sabinov 4. Drakovce 5. V. Kapušany 6. V. Šebastová 27 18 3 6 54:16 39 27 14 4 9 60:40 32 27 12 6 9 53:49 30 27 13 3 11 47:38 29 27 13 3 11 44:39 29 27 12 2 13 39:37 26 1. Sobrance 2. Kuzmice 3. V. Široká 4. Jasenov 5. Čičarovce 6. Tušice 7. Hraň 8. Udavské 9. Stakčín 10. Lastomir 11. Kráľ Chlmec 12. Belá 13. Malčice 14. Brestov 24 14 24 13 24 12 24 11 24 10 24 10 24 10 24 10 24 11 7 54:34 31 9 48:45 28 10 35:37 26 10 47:37 25 9 46:36 25 9 39:41 25 9 40:44 25 9 37:42 25 11 44:39 24 24 10 3 11 32:48 23 24 10 2 12 43:37 22 11 47:46 22 11 34:48 22 16 39:51 13 1. Sásová 2. D. Niva 3. Radvaň 4. Radzovce 5. N. Baňa 6. Žiar 7. Lovinobaňa 8. Kalinovo 9. Poltár 10. Detva B. 11. Partizán B. B. 12. Hajnáčka 13. Žarnovica 14. Kriváň 25 12 25 12 25 12 25 11 25 11 25 9 25 10 25 9 25 9 25 8 25 8 25 9 25 9 25 6 7 39:27 30 7 31:23 30 8 39:27 29 8 43:33 28 10 36:27 26 9 27:26 25 10 33:35 25 10 32:32 24 10 30:32 24 9 26:31 24 10 30:31 23 11 30:37 23 12 31:36 22 14 25:51 17 24 9 24 9 24 5 Kassai csoport: M. D. Lúka - Muráň 2:1, Seňa - Lokomotíva B, 2:1, Jasov - Mislava 0:0, V. Ida - ČSAD 4:0, Čečejovce - Rozhanovce 1:1, K. Teplica - Buzica 3:1, Barca - ZŽS B. 3:7. I. B-OSZTÁLY D-csoport: Sliač - Nenince 1:1 , Čakanovce - Cinobaňa 4:0, St. Plachtince - Buzitka 2:2, Kokava - VTJ Zvolen 3:1, Bátka - Tisovec 4:1, Sklabiná - Rim. Sobota B. 2:0, Šafárikovo - Rim. Janovce 2:3. 1. Buzitka 25 16 3 6 63:29 35 2. Nenince 25 13 6 6 46:25 32 3. Bátka 25 14 3 8 42:27 31 4. Šafárikovo 25 13 3 9 37:30 29 5. Sliač 25 10 6 9 50:41 26 6. Rim. Janovce 25 11 4 10 35:40 26 7. Cinobaňa 25 11 4 10 50:56 26 (Folytatás a 8. oldalon) • Előkészületi labdarúgó-mérkőzések: Svédország - Finnország 6:0 (1:0), Hajdúk Split - Kamerun 3:2 (2:1). • Az olimpiai csapatok labdarúgó-tornájának döntőjében Anglia 2:1 arányban legyőzte Csehszlovákiát. Góllövők: Karásek (öngól), Olney, illetve Majoros. • A női IHF Kupa kézilabdadöntójét a frankfurti Vorwarts nyerte, miután 21:16 (10:9) arányban legyőzte a Dinamó Kijevet. Férfi BEK-döntő első mérkőzésén CSZKA Minszk - FC Barcelona 26:21 (12:8). • A szegedi nemzetközi kajak-kenu regattán a csehszlovák versenyzők három érmet nyertek. Legsikeresebben világbajnokunk Szabó Attila szerepelt. A kajakosok 10 000 méteres távján a magyar Csipest megelőzve győzött, 500 méteren a bolgár Dasev mögött második lett. Harmadik érmünket - a kenuzó Páleš szerezte 10 000 méteren. • A Nagybritannia körüli kerékpárverseny prológusát a hazai Ineakston nyerte honfitársa McLoughlin,a csehszlovák Lipták és Padmos előtt. • Ausztria nemzetközi öttusa bajnokságának végeredménye: 1. Tóth (magyar) 5502, 2. Kadlec (csehszlovák) 5498, 3. Sárfalvi (magyar) 5399. Csapatversenyben: 1. Csehszlovákia 16148, 2. Magyarország 16 135.