Új Szó, 1990. május (43. évfolyam, 102-126. szám)
1990-05-29 / 124. szám, kedd
KÖZÖS NYILATKOZAT Kellemetlen számunkra közös nyilatkozatunk elé újabb nyilatkozatot írni. Kénytelenek vagyunk megtenni. Hogy miért? Mi, diákok többször kértük az illetékeseket, hogy ne kampánykodjanak e témával, hogy a hírközlő szervek külföldről ne manipulálják az effajta híreket. Úgy látszik hiába. Sajnos, diákszövetségünknek nincs lehetősége közvetlenül befolyásolni azokat, akik a felsőoktatási intézmény kérdését Hogy pontosítsunk: a Magyar Rádió prágai munkatársa a közlemény elolvasása után a Déli krónika c. műsorban úgy tudósított, hogy a csehszlovákiai magyar diákság támogatja a komáromi egyetem ügyét. Telefonáltunk, korrigálást kértünk, de hiába. Pilj sW S 11 sl»] =k j agg KÖSZÖNTŐ A Magyar Diákszövetség Akcióbizottsága kezelik. Mi, cseh és szlovák közép- és felsőoktatási intézmények magyar diákjai erkölcsi kötelességünknek tartjuk, hogy hangot adjunk véleményünknek, a csehszlovákiai magyar felsőoktatási intézmény ügyében. A társadalomban végbement változások nagyon sok intézmény számára meghozták a hatékonyabb munka lehetőségét. Szeretnénk, ha ez a folyamat kiterjedne a csehszlovákiai magyar pedagógusképzésre is. Sajnálattal észleltük azt, hogy a csehszlovákiai magyar felsőoktatás kérdése a közelmúltban politikai pártharcok észközévé, tárgyává vált. Véleményünk szerint bármilyen csehszlovákiai magyar felsőoktatási intézmény problémája egy átfogó, szakmailag megalapozott oktatásés művelődésügyi program részeként oldható meg. Annak ellenére, hogy kisebbségi társadalmunk minden területére a képzett szakemberek hiánya a jellemző (műszaki, természettudományi, társadalomtudományi), úgy érezzük, hogy e probléma megoldását a színvonalas magyar pedagógusképzés gyors elindításával segíthetjük elő, amely alapja lehet egy nívós csehszlovákiai magyar iskolarendszer kiépítésének is. Ezért felvállaljuk a nyitrai pedagógiai kar magyar diákjainak és pedagógusainak 1990. február 26-án keltezett állásfoglalását, miszerint: „számunkra a legmegfelelőbb megoldást egy Komáromban működő, önálló - teljes szerkezetű - magyar pedagógiai kar megteremtése jelentené." Végül tiltakozunk az ellen, hogy a különböző pártok, mozgalmak, politikai szervezetek és egyes személyek a csehszlovákiai magyar felsőoktatási intézmény kérdését választási kampány eszközeként használják fel, valamint hazai és külföldi hírközlő szervek nem tényfeltáró, egyoldalú információkat nyújtsanak e témáról! Tiltakozunk az ellen is, hogy a diákok által nem megbízott személyek a diákok nevében nyilatkozzanak! Magyar Diákszövetség Ady Endre Diákkör (Prága) Kazinczy Ferenc Diákkör (Brünn) Juhász Gyula Ifjúsági Klub (Nyitra) József Attila Ifjúsági Klub (Pozsony) Négy szervezetbe tömörülnek a rokkantak Segítséget várnak az egészségesektől Csütörtökön jelenik meg a Címszavak az első számból: - Nyílt levél Shirley TempleBlacnek - A mosoly kötőanyaga - A mozgó Amerikában - Fiala Ilona megkérdezte Boldoghy Katalint - Európaiság és nacionalizmus ÚP-177 (Munkatársunktól) - A Rokkantak Szlovákiai Szövetsége ma már csupán koordinálja tagságának nemrég kialakult négy önálló szervezetét: a siketek, a mozgássérültek, a civilizációs betegségektől szenvedők szlovákiai bizottságait, valamint a vakok és a gyengénlátók unióját. Mint ahogy a tegnapi pozsonyi sajtótájékoztatón a különváló szervezetek képviselői elmondták, a kényszerű lépésre azért került sor, mert az eddigi szerv nem volt képes gondoskodni 70 ezres tagságáról. Minden sérült csoport különböző gondokkal küszködik, súlyos problémáik megoldása más és más hozzáállást igényel. Sajnos, - hallottuk - dr. Branislav Mamojkától, a Vakok Uniójának elnökétől - a letűnt rendszer elutasította az egyének segítségét, a charitatív támogatást azzal, hogy az állam képes gondoskodni rokkant polgárairól. Mára megmutatkozott, hogy ez nem volt így. A rokkant embereknek többnyire fogalmuk sincs arról, életük megkönnyítése szempontjából mit is igényelhetnek, nemcsak a Rokkantak Szövetségétől, de az állami szervektől is. Ezért volt szükség az említett négy szervezet önállósodására, ezért különálló programokban biztosítják tagságuk életvitelének könnyítését. Mind a négy szervezet vezetői külön hangsúlyozták: a rokkant gyerekek és felnőttek iránt meg kell változzon az egészségesek hozzáállása. (erf) • 1990. május 29én ünnepli 60. születésnapját a drága jó édesanya, nagymama, dédmama, özv. Lakatos Ilona Nagyfödémesen. E szép ünnep alkalmából szívből köszöntjük, és további erőt, egészséget és hosszan tartó békés, boldog életet kívánunk családja körében: lánya: Giza, veje: Imi, unokái: Ica, Imi, Sanyi, Árpi és dédunokája: Ilonka. Ú-1038 • Május 29-én ünnepli 70. születésnapját a drága jó férj, szerető édesapa, nagyapa és dédapa, id. Kálazi Ferenc Udvardon. E szép ünnep alkalmából hosszú, boldog életet, jó egészséget kívánunk, megköszönjük gondoskodását, és kívánjuk, hogy szeretete még sokáig melengesse az egész családot. Szerető felesége, lányai, vejei, fia, menye, unokái és dédunokái, akik sokszor csókolják a dédapát. Ú-1731 • 1990. május 20-án ünnepelte 80. születésnapját a drága édesapa, nagypapa és dédpapa, Hoffman Sándor ímelyen. E szép ünnep alkalmából szívből köszöntjük, jó egészséget, sok örömet és hosszan tartó boldog, békés életet kívánunk: fia, menye, unokái, unokavejei, valamint dédunokái: Monika és Dominika, akik sokszor csókolják a dédpapát. Ú-1851 E KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS A néhány napja nyitott tájékoztatási és kereskedelmi ügynökség irodájába belépő üdvözletét néma fejbólintással fogadta az ügyintéző titkár. Élénk kézmozdulattal hellyel kínálta, s szemét hunyorgatva türelemre kérte, mert hát éppen akkor telefonált: valakivel: - Úgy van kérem, úgy, úgy. Különben ne tessék bennünket ennyire dicsérni, mert az csak természetes, hogy a kisaszszony azonnal intézkedett... Igen, estéről reggelre mindent lebonyolítottunk, mert hiszen külföldre telefonálni az éjjeli órákban még könnyebb is, mint nappal... Hogyan tetszik mondani? Akárcsak régen... Ha megengedi, ezt feljegyzem: Míg ön alszik, a darmol... illetve hát ügynökségünk dolgozik... Kitűnő! Holnap persze nem leszek itt, mert Rómába utazom. Kedden talán, ha nem kell majd Münchenbe repülnöm... Egyébként, ha nem is vagyok itt, a kisasszony mindent elintéz. Nem kérem, mi elvből nem használunk üzenetrögzítőt... Kérem, nagyon szívesen... Köszönöm, a viszonthallásra. Ezután mosolyogva az ügyfélhez fordult: - Miben lehetünk szolgálatára, uram? Barátom, aki az esetet elmondta, szerszámokkal teli diplomatatáskáját felrakta az íróasztalra, kinyitotta, hozzálátott munkájához, és az ámuló-bámuló ügyintézőnek megmagyarázta: - Nélkülünk uram, nem megy ez se. Engem ugyanis azért küldtek, hogy bekössem a telefonkészüléküket, (hajdú) A Somorjai Középfokú Mezőgazdasági Szaktanintézet igazgatósága 1990. szeptember 1 -tői mezőgazdasági üzemek és magángazdálkodók számára a következő tanfolyamokat indítja: - elektromos ívhegesztő - alapismeretek apróállattenyésztők részére - a növényápolás és növényvédelem alapjai - a növénytermesztés alapjai - öntözési és vízgazdálkodási alapismeretek, Érdeklődni lehet az iskola igazgatóságán. Cím: SOUP Šamorín, Záhradnícka 2. Telefonszám: 20 22,21 22. ÚP-176 • Fájdalomtól megtört szívvel mondunk köszönetet minden kedves rokonnak, ismerősnek, jó barátnak, a volt munkatársaknak, szomszédoknak és a falu lakosainak, akik 1990. április 30-án elkísérték utolsó útjára az alistáli temetőbe Cséfalvay Lajost, akit a kegyetlen halál 52 éves korában ragadott ki szerettei közül. Köszönjük a sok szép virágot, koszorút, melyekkel enyhíteni igyekeztek mély fájdalmunkat. Leánya és a gyászoló család. Ú-1818 • Fájdalomtól megtört szívvel mondunk köszönetet minden rokonnak, ismerősnek, akik 1990. április 20-án elkísérték utolsó útjára, a hodosi temetőbe özv. Hodossy Vincéné, szül. Sidó Irént. Köszönjük a sok szép virágot, koszorút és a vigasztaló szavakat. Gyászoló gyermekei. Ú-1840 • Fájó szívvel mondunk köszönetet minden rokonnak, munkatársnak és ismerősnek, akik 1990. május 4-én elkísérték utolsó útjára, a bősi temetőbe a drága jó férjet, édesapát, testvért, sógort, apóst és nagyapát, J a kus Jenőt, akit a kegyetlen halál 58 éves korában hirtelen, búcsúszó nélkül ragadott ki szerettei köréből. Külön köszönetet mondunk a szép búcsúbeszédekért, a sok koszorúért és virágért, melyekkel enyhíteni igyekeztek soha el nem múló fájdalmunkat. Gyászoló felesége, lányai, fia, vejei, menye és unokái. Ú-1852 Ön is az Új Szóban A Rimaszombati Közgazdasági Középiskola angolszakos tanárt keres az 1990/91-es tanévre, esetleges állandó munkalehetőség kilátásával. Jelentkezni lehet az iskola igazgatóságán, vagy a következő telefonszámon: 0866 21 317 vagy 22 197. ÚP-178 12.10: Útinapló. Riportműsor (ism.). 12.50: Pop-rock ritmusban. 12.55: Hírek. 15.00: Hírek. 15.05: Tíz perc könnyűzene. 15.15: Sport és muzsika (ism.). 16.00: Napi krónika. BUDAPEST AZ OSZTRÁK TELEVÍZIÓ MŰSORA MOZIK MŰSORA TV-MÜSOR Tv1 8.00: 8.05: • AMFITEÁTRUM: Száll a kakukk fészkére (amerikai) 21 • DUKLA: Aki legyőzte Al Caponét (amerikai) 15.30, 18, 20.30 • HVIEZDA: Hooper (amerikai) 15.30, 18, 20.30 • KERTMOZI: Nővérek (amerikai) 21 • METROPOL: Távol Afrikától (amerikai) 16,19.30 • OVSIŠTEI MŰVELŐDÉSI HÁZ: Fekete özvegy (amerikai) 17.30, 20 • SLOVAN: Tőzsdecápák (amerikai) 15, 20 • Mellékállás: anya (szlovák) 17.30 • SZAKSZERVEZETEK HÁZA: Nővérek (amerikai) 17, 19.30 • TATRA: King Kong (amerikai) 15, 17.45, 20.30 • DRUŽBA: Üzlet a korzón (cseh) • HORNÁD: A nyomkereső (norvég) • MLADÁ GARDA: A rockegyüttes (bolgár) • SLOVAN: Ártatlanul (francia) • TATRA: Shogun (japán) • USMEV: A Beverly Hills-i zsaru II. (amerikai) SZÍNHÁZAK MŰSORA 8.55: Hírek 9.00: Iskolatévé 9.20: Furcsa találkozás. Tévéjáték 10.25: Sporttükör (ism.) 11.25: A rendőrség nyomoz (ism.) 11.35: A Televízió diszpécserszolgálata 16.30: Választások a hadseregben. Dokumentumműsor 16.45: Vásári másodpercek 16.50: Választás '90 16.55: A nap eseményei pár percben 17.05: Választás '90 19.00: Esti mese (ism.) 19.10: Választás '90 19.15: Időjárás-jelentés 19.20: Választás '90 19.30: A televízió naplója 19.50: Szondák - novemberben forgattuk 20.20: A gyújtogató. NSZK bűnügyi tévéfilm 21.10: Napi gondolatok 21.15: Tibet, a mennyország kapuja. Dokumentumfilm. II/2. rész 22.00: Események, kommentárok 22.30: Szubjektum. Kísérleti filmnovella 23.00: Éjszakai hangverseny 23.25: Hírek • HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Nyári vendégek (19) • Új SZÍNPAD (Ružinovi Művelődési Ház): Ó, azok a nők... • STÚDIÓSZÍNPAD: A szent család (19) • RADOŠINÁI NAÍV SZÍNPAD (Szakszervezetek Háza): Hajó - világ (19) • MATESZ (Nagyfödémes): Peti meg a róka (13) II. MŰSOR RÁDIÓMŰSOR POZSONY (magyar adás az 1017 kHzen, a 294,9 méteres hullámhosszon): 7.00-8.00: Jó reggelt. Zenés, információs műsor, benne: Hírek, körzeti időjárás, sajtószemle, műsorajánlat. 12.00: Hírek. 16.35: 16.50: 18.00: 18.10: 19.05: 19.20: 19.30: 21.00: 21.25: 21.35: 21.55: A televízió zenei szótára Kontaktus-stúdió Esti mese Tudományos-kutatási együttműködés az Európai Közösségek tagállamaival Nyugat-szlovákiai magazin Időjárás-jelentés Fiatalok Tévéklubja Időszerű események Sporthírek Választás '90 Eurovíziós nemzetközi dalfesztivál, felv. Tévétorna nyugdíjasoknak Tenger és Föld. Portugál rövidfilmsorozat. IV/4. rész 8.30: A lóvátett város. Tévéfilm (ff.) (ism.) 9.50: Képújság 16.45: Képújság 16.55: Pannon krónika 17.05: Hírek német nyelven 17.10: Román nyelvű nemzetiségi magazin 17.45: Szám-adás. Gazdasági negyedóra 18.00: Régi holland mesterségek. Az utolsó papírmalom (ism.) 18.10: Huszadik századi irányzatok. Cobra 19.00: Műsorajánlat 19.10: Esti mese 19.25: Közlemények. Műsorajánlat 19.30: Híradó 20.05: A polip. Olasz tévéfilmsorozat. XIII/1. rész 21.15: Stúdió '90 22.15: ötvenezer éves kortársaink. IV/4. rész 23.00: Híradó 3 Tv2 Berkes Zsuzsával és Dömsödi Gáborral 17.00: Képújság 17.15: Tv2 - Riportok, időjárás, zene, Teledoktor 17.45: Torpedó. Telefonos játék 18.00: Telesport 18.25: Gyerekeknek 18.46: Tv2 19.00: A labdarúgó-világbajnokságok története. IX/8. rész: 1982 20.00: Glenn Gould Bachot játszik 20.57: Tv2 21.00: Híradó 2 21.20: Tv2 21.30: Gondolkodó. Tudományos magazin 22.15: Tv2 Benne: „O" típusú találkozás. Sci-fi magazin 22.50: Tv2 - Napzárta FS1 9.00: Hírek. 9.01: Sinha Moca. 9.30: Angol nyelvtanfolyam. 10.00: Iskolatévé. 10.30: That'S Entertainment. Amerikai film. 12.35: Hétfői sport. 13.30: Hírek. 13.40: Mi. 14.10: Acukortó kincse. 14.20: Batman. 14.45: Enterprise űrhajó. 15.35: Alice Csodaországban. 16.00: An-tanténusz. 16.30: Nevetséges és lehetséges történetek. 16.55: Mini tv-híradó. 17.05: Lemezajánlat. 17.10: A hetedik út titka. 17.35: Mini találkozó. 17.55: Vörös és kék. 18.00: Mi. 18.30: Állatmenhely. 19.30: Tv-híradó. 22.00: Sporthírek. 20.15: Univerzum. 21.07: Júlia. Olasz filmsorozat. 22.00: Oldalpillantások. 22.10: Eltűntnek nyilvánítva. Amerikai film. 0.10: Hírek. 0.15: Santa Fétől nyugatra. Western. 0.40: Hírek FS2 16.40: Művészlexikon. 16.45: Osztrák kerékpáros körverseny. 17.00: Iskolatévé. 17.30: Tájékozódás. 18.00: Sinha Moca. 18.30: Wurlitzer 19.00: A tartományok mai napja. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Kulturális hírek. 20.15: Fiatal muzsikusok 5. eurovíziós versenye. 22.45: Klub 2., majd Hírek. SKY-EUROSPORT 6.00: Üzleti világhíradó. 6.30: Európai üzleti hírek. 7.00: D. J. Kat Show. 9.30: Labdarúgó-vb előzetes. 10.00: Női tornász Eb. 11.00: Francia nyílt teniszbajnokság. 20.00: Pankráció. 21.00: Forma-1, Monacói Nagydíj. 22.00: Micsoda hét! 23.00: Labdarúgó-vb előzetes. 23.30: Francia nyílt teniszbajnokság. SUPER CHANNEL 7.00: Napkezdet. 8.00: Hírek. 8.15: Videodivat. 8.45: Egyveleg 9.00: Hírek. 9.15: Egyveleg. 16.00: Forró drót. 17.00: Hullámhosszon. 18.30: Kék éj. 19.30: Hírek. 19.45: Időlánc. 20.00: Ultrasport. 0.15: Hírek. 0.30: Kék éj. 1.30: Időlánc. 1.45-7.00: Egyveleg. 16.05: Francia nyílt teniszbajnokság. 19.00: A természet csodái. 19.30: Hírek. 19.40: Csillogó papiros. 20.00: Teli Vilmos földjén. Dokumentumfilm. 20.30: Visszhang. Gazdasági magazin. 21.00: Sportmagazin. 22.00: Tv-híradó. 22.30: Az évszázad menete. Stúdióvita. 0.15: Dél-Európa. 6.00: Jó reggelt a SAT 1-gyel! 8.30: Hírek. 8.35: Szomszédok. 9.00: Hírek. 9.05: Szeretethajó. 9.50: Tesztelés. Horoszkóp. 10.00: Hírek. 10.05: Tévébolt. 10.30: Jónás, aki 2000-ben lesz 25 éves. Francia-svájci filmkomédia. 12.15: Szerencsekerék. 13.00: Tévétőzsde. 14.05: Koalácska barangolásai. Rajzfilm. 14.30: Pénzügyek. Horoszkóp. 14.40: Szeretethajó. 15.30: Boszorkányt szeretek. 15.55: Tévébolt. 16.05: Bonanza. Western. 17.00: Hírek. 17.10: Szomszédok. 17.35: Autósoknak. 17.50: Cannon. Krimi. 18.45: Híradó. 19.05: Szerencsekerék. 19.50: Hírek. 20.00: Ünnepeljünk. Zenés műsor. 20.55: Hírek. 21.00: A dominoelv. Angol film. 22.30: A nap hírei, sport. 6.00: Halló, Európa! 8.35: Telebutik. 9.10: A Springfieldek története. 10.05: Játékshow. 10.35: Kedves Bili Bácsi! 11.00: Egészségügyi tanácsok. 11.25: Heathcliff, a kandúr. Rajzfilm. 11.45: Delvechchio. 12.30: Klasszikusok délidőben. 13.00: Telebutik. 13.30: Kaliforniai klán. 14.15: A Springfieldek története. 15.10: Kedves Bili bácsi! 15.30: Játssz velünk! 15.40: Hírek. 16.00: Már megint te! Családfilm. 16.30: A hétmillió dolláros nő. 17.10: Játékshow. 17.45: Játssz velünk! 17.55: Hírek. 18.00: Kaz & Co. Krimi. 18.45: Híradó. 19.15: Knight Rider. 20.15: A pernahajderek szabadságra mennek. Francia fillmvígjáték. 22.00: Explosív. 22.45: Hírek. 22.55: Gyilkosság tévedésből. Francia bűnügyi film. 0.25: Menekülés a mélységbe. Francia bűnügyi film. 1.45: Aerobik. (Műsorváltozás lehetséges!) ÚJ szú 6 1990. V. 26.