Új Szó, 1990. május (43. évfolyam, 102-126. szám)

1990-05-29 / 124. szám, kedd

A megvert plakátragasztók Riport a meg ír hatatlan riportról ÚJ SZÚ Hogyan születik a félelem? A történet a dunaradványi cukrászda előtt kezdődött. 1990. május 12-én ö. T. és Sz. B., a Független Magyar Kezdeményezés aktivistái az üzletvezető engedélyével a politikai mozgalom plakátjait ragasztották a cukrászda kirakatába. Az egyik főszereplő meséli: -Elkezdtük a plakátok ragasztását, amikor felállt egy fiatalember, s durván megszólított bennünket. Kijelentette, hogy itt semmiféle plakátragasztás nem lesz, bennünket ellökött és letépte a már felragasztottakat. Tiltakozásunk ellenére sem hagyta abba, s kijelentette, hogy mindenütt le fogja tépni. Nem ismerem az illetőt, személyét bizonyára kideríti a rendőrség. Mindjárt mentünk az autóhoz, de ott már többen álltak, s rátámadtak a kollégámra. Ó öt-tíz métert hátrált, védte a fejét, meg is fordult, s utána rúgtak. Az én kezemből kiverték a plakátokat, és kijelentették, hogy Dunamocson is le fogom szedni a kiragasztott plakátokat. A dulakodás közben kollégám szemüvege leesett, majd egyikük rátaposott. Aztán a politikai jelvényünket is letépték. Rátapostak, s tovább fenyegetőztek. Okként csak a plakátragasztást hozták fel... Estefelé hét óra tájban csapolt sörért mentem a dunamocsi vendéglőbe, s ott ismét elkapott egy illető; helyi lakos, akit csak látásból ismertem. Később mondták el, hogy T. L.-nek hívják. Kiállt a vendéglő előtti lépcsőre és onnan fenyegetett, hogyha nem tépem le a plakátokat, utánam fut és ellátja a bajomat. Nem is néztem vissza, s félkézzel megfogtam egy plakátot, összegyűrtem és eldobtam. Féltem, mert délben megverték a kollégámat, akihez orvost kellett-hívni. Nem akartam botrányt, hiszen, ha megütnek, s félelmemben esetleg visszaütök, talán nekem lesz bajom az egészből. Tizenhárom éve élek Dunamocson, nem ismertem az elkövetőket. Tudtam, hogy dunamocsiak, de közvetlen kapcsolatban nem voltam velük. Az tény, hogy a faluban eléggé FMK-ellenes a hangulat, inkább a másik mozgalom, az Együttélés uralja a falut. A háttérhez tartozik, hogy az akkor még működő Polgári Fórum képviselőjeként én szavaztattam meg az iskolában a kollégáimat, s tíz az egyhez arányban leszavaztuk az iskolavezetést. Azóta is húzódik az ügy, mert a szülők folyamatosan tiltakoznak, s legutóbb a közmegegyezéssel meghirdetett pályázat eredményét sem fogadták el. Petíció petíciót követ, s lehet, hogy a velünk szembeni erőszak mögött, az FMK elleni indulatokon kívül, ez is lappanghat. Érdekessége a dolognak, hogy a falu vezetését először leváltották, majd amikor a kooptálás során az FMK és az Együttélés helyi képviselői nem tudtak megegyezni, maradt a régi tanács. Ók meg két hónappal később újraválasztották a már leváltott hnb-elnököt. Közös az érdekük, hiszen mind az iskolában, mind a faluban a hatalmi pozíciókat féltik. Ha a megveretésünknek valamilyen más oka van, azt a rendőrség bizonyára kideríti. Nekünk a garázdákkal személyes kapcsolatunk nem volt, s a támadáskor csak a plakátragasztásról volt szó. Dunaradványon és Dunamocson is le kellett szednünk. Persze a becsületsértés fogalmát kimerítő szavak mindkét helyen elhangzottak. Aki véletlenül szerepel az ügyben B. J. az ú.n. konszolidációs idők következményeit nyögte két évtizedeken át. Dunamocson született és ott is ól. Ez a falu a szellemi szülőhelye, s ragaszkodását a Madách kiadónál hamarosan megjelenő helytörténeti munkája, a Dunamocs évszázadai című kötet mindennél jobban bizonyítja. Az 1968-69-es esztendők idején végzett pedagógusi szervező és irányító munkája országos megbecsülést szerzett neki. Decemberi rehabilitálása után visszatért a dunamocsi magyar alapiskola katedrájára. Az igazgatói helyre kiírt pályázat elnyerésével július elsejétől ő lenne a dunamocsi alapiskola igazgatója... - Szombaton egy óra előtt megérkeztek hozzám ö. T. és SZ. B. kollégáim. Igen feldúlt állapotban voltak, mi meg nagyon jó hangulatban, mert itthon volt az összes unoka. Látszott rajtuk, hogy meg vannak ijedve. Elmondták, hogy SZ. B.-t megverték, amikor FMK plakátokat ragasztottak. Egy, általa névszerint nem ismert férfi durváskodott vele, letépte a plakátot és durva szavakkal akarta őket elkergetni, megfenyegette és ütlegelte. Mindezt a kollégájától tudom, mert SZ. B. igen rossz állapotban volt. Orvost hívtunk, aki néhány percen belül megérkezett, mert szerencsére otthon tartózkodott. Telefonáltunk a rendőrségre is, mert nyilvánvaló garázdaság történt. Szinte egyidóben érkezett a rendőr és az orvos, de a rendőr nem tudta kihallgatni; később az orvos megállapította, hogy agyrázkódása van. Kollégája elmondása szerint a beteget ütlegelték, nyakszirten vágták és megrugdalták. Először csak egy támadó volt, de amikor már el akartak indulni autójukkal, hat-hét férfi állta körül, akik megfenyegették őket, hogy soha többet ne jöjjenek ide FMK-plakátot ragasztani, de Dunamocson is szedjék le, mert baj lesz. Mivel a rendőr nem tudta SZ. B.-t kihallgatni, megkérte őket, hogy hétfőn jelentkezzenek a rendőrségen. Hétfőn véletlenül az orvosi rendelőben találkoztam SZ. B.-vel, s akkor tudtam meg, hogy vizsgálatra beutalták a kórházba... Szombaton az orvostól kapott injekciót, talán nyugtatót, s később lassú tempóban elindult a kocsiján haza. Valamennyien láttuk, hogy az utca végén valaki megállítja, behajol hozzá az ablakon, és bedob neki valamilyen papírt. Hétfőn aztán elküldte nekem SZ. B. ezt a papírt. Akkor ez az illető meg is fenyegette SZ. B.-t. Később kiderült, hogy aki ezt tette, amíg itt tartózkodott az orvos és a rendőr, a közelben lakó rokonánál járt-kelt. Nem tudom, hogy ez mit jelentett, de a fenyegetőzését hallottuk. Aki a sérültet megvizsgálta Dr. H. L. körzeti orvos: -Fél egy után a tanár úr felhívott, hogy van itt egy eset, ugyanis az FMK akvitistáit, két tanítót, akik plakátot ragasztottak, idegen személyek bántalmaztak. Egyikük állapotát súlyosnak vélték, s megkértek, jöjjek el megvizsgálni. Az anamnézis szerint arra gyanakodtam, hogy kisebb agyrázkódásról lehet szó. Külső sérülési nyomokat nem találtam. Megvizsgáltam, adtam neki injekciót, s megkértem a beteget, hogyha rosszul lenne, sürgősen jelentkezzen. Mindenesetre hétfőn jöjjön el, hogy a tünetek alapján további szakorvosi kivizsgálásra utalhassam be. Agyrázkódásra utaló tünetek vasárnap is jelentkeztek: fejfájás, hányinger, gyöngeség. Felhívtam a kollégámat, és beküldtem Komáromba, Dr. V. szakorvos, aki azt mondta, hogy elküldi a sebészetre is, ahol fejröntgent készítettek, majd átesett egy idegorvosi kivizsgáláson. Utána mindkét szakorvosnak az volt a véleménye, hogy a kezelés hét-tíz napig tart majd. A beteg nem az én körzetemhez tartozik, bár Dunamocson tanít. Valójában azt, hogy a gyógyulás hány napig tart, nem lehet előre tudni. A fejsérülés súlyos dolog, mert kis sérülésről sem tudhatjuk, milyen következményekkel járhat... Ennek a háttere mindenképpen érdekes. Mi, akik a forradalmat ebben a faluban elkezdtük, s kihívtuk magunk ellen egyesek haragját, tudjuk, hogy minden más mozgalom az FMK ellen jött létre. Sajnos, hogy éppen az Együttélés lett az, amely felkarolta azokat az embereket, akik a kommunista párt tagjai, s közülük sokan még ma is azok. Nálunk a Csemadok vezetőségére alapozódott az Együttélés helyi csoportja. Orvos létemre, dacára, hogy pacifista vagyok, azért vettem a kezembe a gyengéd forradalom itteni szervezését, hogy valamiképpen kifogjuk a szelet a régi hatalmi szerveződések vitorlájából. Dunamocson az ismert helyzetet a családi maffiák idézik elő, akik a letúnőben lévő rendszernek a kiszolgálói voltak. Képesek befolyásolni az egész falut. Amikor a járási Szabad Fórum megalakult, s elsőként csatlakozott a falunk, bennünket a saját zsírunkban hagytak megsülni. Köztudott az, hogy a legkonzervatívabb réteg a parasztság, s ebből adódóan minden változástól fél. Félti azt a keveset, amije van. A kommunisták házaltak, s megfélemlítették az embereket: Vigyázzatok, mert ti is így fogtok járni! Akit megvertek SZ. B. képesítetten tanítóként dolgozik a dunamocsi magyar alapiskolában. Búcson lakik, s éppen lábadozóban van a verés következtében elszenvedett agyrázkódásból: -Azt, aki engem bántalmazott, nem ismertem meg, de a rendőr, akit Ž.-nek hívnak, - nem tudom milyen rangban szolgál - a jegyzőkönyv felvétele után két órával jött hozzám, s közölte: meg van a tettes, akit L. G.-nak hívnak, s dunamocsi lakos. Szerintem ezután fölöslegesen tagad az illető. A verés fájt, a sebek elmúlnak, de amikor leverik a szemüvegemet, megtépik a ruhámat, s magyar ember magyar embert ver meg, akkor kicsit a hitemből törnek le egy darabot. Nem állíthatom, hogy valaki is az FMK ellen akart fellépni, az azonban tény, hogy mindezt a plakátragasztás közben követték el ellenünk. Ok nélkül aligha tépték volna le a jelvényeinket. A tények ismertek, s ezek között szerepel az is, hogy B.-éktől való távoztomban elém állt K. E. dunamocsi lakos, s az autóm ablakán behajolva bedobott egy marék röpcédulát, s megjegyezte: Tanár úr, még én is teszek hozzá kettőt-hármat. Ezeken a röpcédulákon az Együttélés nyugatszlovákiai képviselő-jelöltjeinek a választási listája olvasható. A gúnyos szöveg másra aligha utalhatott, mint arra, hogy nem üt, de szóban kettőt-hármat még hozzá tesz... Az orvosi látlelet szerint agyrázkódást kaptam, sérülés utáni fájdalmak jelentkeznek a hátgerinc oldalán, és zúzódások vannak a fejemen és a hátgerincem nyaki részén... Mit tehet az újságíró, aki nem nyomozó? Mindenekelőtt tiszteletben tartja a tényeket. Igyekszik más tanúkat, nemcsak a sértetteket megszólaltatni. A dunamocsi vendéglő csaposnője készségesen beszélt a faluról, a vendéglőbe járókról, de amint mondta: a szombatesti megfélemlítés ideje alatt „szerencsére" a raktárban volt. Ezek szerint ő nem tanúskodhat. Feltűnő volt, hogy az anyaggyűjtés ideje alatt ugyanazon a napon a rendőrnyomozók kétszer is a „nyomomban járva" jelentek meg aztegyes helyszíneken. Ha L. G., a tíz napon túl gyógyuló testi sérülést okozó garázdaság első számú gyanúsítottja nem hazudott, akkor valójában a tényleges nyomozás az ügyben csak május 16-án (szerdán) kezdődött. Ö ugyanis mindvégig tagadta, hogy köze lenne a Dunaradványban történtekhez. Amikor felkínáltam számára a nyilatkozat lehetőségét, durván elutasította, s az udvarán éppen folyó építkezésben segítő emberek is sértő szavakkal illettek. Természetesen igazoltam magamat, elmondtam jövetelem célját, indítékát. Nem tudom, mi történik, ha másodszor is nem közvetlenül utánam jelennek meg a rendőrnyomozók ott, ahol éppen az eset körülményeit igyekszem felderíteni. Szelíd határozottsággal ők intették rendre a hőbörgő L. G.-t. Felfigyeltető volt, hogy másnap K. J. komáromi tanár és A. J. kollégája, egymástól függetlenül állítottak meg az utcán, hogy a Dunamocson és Dunaradványban plakátokat ragasztó tanítók ügyében, úgymond konzultáljanak velem, Egyikükkel hosszan beszélgettem, s kiderült, nem érintett az ügyben. S ha igen - feltételezem - akkor legfeljebb ama láthatatlan összefonódás láncszemeként. A minap Dunaradványból jött egy levél. írója H. E. hazugsággal vádolja meg lapunkat, amiért a garázdaságról hírt közöltünk! Ez a hölgy írja levelében: „Sajnálatos dolog, hogy a cikk írója nem kérdezte meg a jelenlévőket, hogy kik verték meg azt a két egyént, mert a faluban mindenki ismeri a »két ismeretlen férfit«, a szomszéd faluból voltak, Dunamocsról. És egyáltalán nem arról volt szó, hogy plakátokat ragasztottak, a verésnek sokkal mélyebb, és régebbi okai voltak, amelyről tudnának a mocsi és dunaradványi lakosok beszélhi. Fölösleges volt, ilyen hazug módon feltüntetni, hogy két FMK aktivistát vertek meg, mert ez így nem igaz, és az FMK most politikai színezetet ad a verésnek." A tisztelt levélíró elfelejti, hogy a tények ilyenek. Nincs itt semmiféle propaganda. Az egyik gyanúsított megtagadta a nyilatkozatot, pedig szíve joga lett volna. Engem ugyan az egyik tanár Komáromban figyelmeztetett, hogy ismét menjek el hozzá. Csakhogy: miután testi fenyítés kilátásba helyezésével kikergetett az udvarából (azt hiszem ehhez joga volt, mármint a kiutasításhoz), s az éppen érkező nyomozók védtek meg egyre parttalanabb haragjától, másodszor már féltem visszamenni. Ugye, nekem is jogom van félni? Azt meg a tisztelt levélíró sem gondolja komolyan, hogy bármilyen fizikai erőszakra feljogosíthat valakit „mélyebb és régebbi" ok. Megtámadtak két embert. A rendőrség nyomoz. Az ügyész vádat emel, az újságíró informál. Sem nyomozó, sem ügyész nem vagyok. DUSZA ISTVÄN Magyar az C jelöltek -ös listán Név: FERENCZ JÓZSEF Született: 1947. 6. 15 Lakhelye: Hanva Foglalkozása: tanár, iskolaigazgató xC & •'a f* x\

e

n 4f. r Az új, szabad parlament munkájához olyan képviselőkre van szükségünk, akik kellő szakértelemmel bírnak, és élvezik az emberek, a lakosság bizalmát. Ferencz József történészként kellő tapasztalatokat szerezhetett a „mit, s hogyan?" hosszabb-rövidebb időszakonként jelentkező kérdésének megoldásához. Gyakorlatot szerzett emellett a helyi, regionális szintű közéleti szervezésben is, elvégre a rimaszombati járás Csemadok-elnökeként, s iskolaigazgatóként ez egyre inkább természetes. Tetteiben, gondolkodásában megfontolt, úgymond „nyugodt erő". Reméljük, hogy szakértelemmel párosulva, most ez lesz a nyerő. Ferencz József nős, három fiú apja. Az 5-ös listán a Szlovák Nemzeti Tanácsba jelölt. ÚP-158 Demokratikusabban az Ifjú Szívekben is? Avagy barkochbázzunk! nak mindenkit. „ Volt, aki azt mondta, hogy foglalkozhattunk volna az évforduló előtt az együttessel." „ Volt, aki megkérdezte, akkor is hívjon újságírót, ha ő a férjével fog vitatkozni." „ Volt, aki a gyűlést követően figyelmeztetett, ha megírok olyan dolgokat (jelesen három mondatot), ami szerinte nem tartozik a nyilvánosságra, megtalálja a módját, hogy tiltakozzék, amiért részt vettem zártkörű gyűlésükön." Ha Tallósi Béla ilyen jól visszaemlékezett ezekre a kijelentésekre, akkor lapírásukkor kissé megerőltethette volna emlékezőtehetségét, hogy vajon ki lehetett az a „Volt, aki". Ki az, aki a gyűlés után figyelmeztette? Mik azok az olyan dolgok? Mi az a három mondat? Ejnye! Megijedt az újságíró a sok „Volt, aki"-töl? Erről jut eszembe Fónod Marianna recenziója a jubileumi műsorról. Dicséri a Gaudiumot, de annak vezetőjét - Németh Imre - meg sem említi. Az énekkar és a nagy zenekar műsoránál „szerzőkről" ír, de a nevüket szintén kifelejti. Véletlenül? Kovács Kálmán, Józsa Mónika - karnagyok, Karaba Gyula - karmester, Vavrinecz Béla - zeneszerző, valamint személyem, mint a rendezője a Hajnaltól hajnalig című zoborvidéki lakodalmasnak. Ugyanezt a hibát követi el a tánckar esetében is. Idézőjelbe tett „nagyokat" említ. Kik azok? Talán Katona István, aki 1987 őszétől nincs az együttesben, vagy Kvočák József, aki ez év április 1-jétől nyugdíjban van, de a műsorokhoz semmi köze nem volt? A mostani koreográfusok nem fontosak. Pedig hárman voltak, Héali Dusán, Mészáros Gábor, a harmadikat próbáljuk meg együtt kitalálni. „A Ghýmes zenekar minden hibája ellenére..." - írja F. M., de egyet sem sorol fel. Vagy nem tud felsorolni? Nem akarja az együttest megbántani? Pedig lehet, hogy nemcsak az olvasók, hanem a zenekar tagjai is kíváncsiak az objektív értékelésre. Tehát a hibák az Új Szót nem érdeklik, elég, ha F. M. tudja őket. E kis kitérő után újra Tallósi Bélát idézem: „Néhányan nem látták szívesen az újságírót". Kik azok a „néhányan", mikor mindenki bemutatkozott? Erre már nem terjed ki az újságíró figyelme? Cikkét így fejezi be: „Ha a vezetőségben valakinek kétségei voltak ezúttal eloszlatom. Nem azzal a szándékkal vettem részt az összejövetelükön, hogy bárkivel is tengelyt akasszak. Egy dologban azonban, gondolom, megengedik, hogy állást foglaljak. E gyűlés is tanúságot tett arról, hogy - amint Kobák Terézia igazgatóhelyettes is említette - szükség van az információ kölcsönös cseréjére a vezetőség és a tagság között." Szükség van! Az újságíró és az olvasó között is! Kétségeim nem voltak, de most már vannak. Ki is lehet az a „Volt, aki"? Jó lenne, ha Tallósi Béla a cikke által kiváltott kétségeimet eloszlatná. Varga Ervin koreográfus Ezúttal kijelentem, hogy Varga Ervin és Németh Imre amellett voltak, hogy részt vegyek a gyűlésükön. Azt azonban most sem tartom fontosnak, hogy felfedjem, ki lehetett az a „volt, aki". Na nem azért, mert elfelejtettem vagy nem tudom a neveket. Sajnos, én magam sem tudom, hogy „mik azok az olyan dolgok", amelyekről „volt, aki" nem kívánta, hogy írjak. Sőt azt sem tudom, nem is sejtem, nem gondolkoztam el rajta, melyik az a „jelesen három mondat", amelyre a „volt, aki" gondolt, hiszen a három mondatot nem közölte velem. Az lett volna az egyszerűbb, ha megkér, na jó, figyelmeztet, hogy ezekről és ezekről a dolgokról ne írjak, ezt a három, esetleg több mondatot ne írjam le. De úgy látszik, az Ifjú Szívekben is „van, aki" olykor szereti a barkochbát. TALLÓSI BÉLA 1990. V. 24. Az újságírók olykor szeretik a barkochbát. Legalábbis ez derül ki Tallósi Béla cikkéből, mely 1990. május 25-én jelent meg az Új Szóban. Milyen jó, hogy a nagy nyilvánossággal lehet így játszani. Leírnak egy szót, „vezetőség", és kezdődhet a fejtörősdi. Segítek a kedves olvasónak. Tallósi Béla szerint az Ifjú Szívek vezetőségében „Volt, aki"nek hív-