Új Szó, 1990. május (43. évfolyam, 102-126. szám)

1990-05-29 / 124. szám, kedd

Gorbacsov védelmezi a Rizskov-tervet (Folytatás az 1. oldalról) Mint ismeretes, az Oroszországi Föderáció népi képviselőinek első kongresszusán a múlt hét végén nem sikerült megválasztani az oroszországi parlament elnökét, hiszen sem Borisz Jelcin, sem Ivan Polozkov nem kapta meg az abszolút többséget. Igaz, Jelcinnek ehhez csak 28 szavazat hiányzott. A tegnapi tanácskozáson ismét új jelölteket javasoltak az elnöki tisztségre. Természetesen indult Jelcin is, meg Polozkov is, rajtuk kívül Alekszandr Vlaszov, az OSZSZSZK kormányának elnöke, aki a jelölését a múlt héten egyszer már visszavonta. További jelöltek: Valentyin Coj, egy habarovszki konszern igazgatója, Alekszandr lljenkov, a Szovjetunió Népi Ellenőrzési Bizottságának alelnöke, Viktor Akszjucsic, egy szovjet-panamai vegyesvállalat vezetőségének tagja, Szergej Pelanszkij, a kazanyi egyetem docense és Jurij Lucsinszkij leningrádi jogász. A tegnapi tanácskozás napirendje a következő volt: a jelöltek ismertették programjaikat, majd pedig megkezdődött az ezekről szóló vita. EbLengyelország Befejeződött a vasutassztrájk Alacsony részvételi arány a helyhatósági választásokon ÚJ szú 3 1990. V. 24. (ČSTK) - Helyhatósági választásokat tartottak vasárnap Lengyelországban, a 49 vajdaságból beérkezett előzetes adatok szerint a szavazóknak csupán a 42,26 százaléka járult az urnákhoz. A legalacsonyabb részvételi arány a lodzi vajdaságban volt, mindössze 33 százalékos, a legnagyobb pedig a bialsko-bialai vajdaságban: 53,46 százalékos. Sokkal kevesebben mentek tehát el szavazni, mint azt a politikai vezetés várta. A közvetlenül a választásokat megelőző felmérés szerint a szavazásra jogosultak 50-70 százalékát várták az urnákhoz. A kormány vezetőinek nyilatkozatai szerint a vasárnapi választásoknak kellett volna bizonyítaniuk, hogy a társadalom támogatja a kormány és a Szolidaritás jelenlegi politikáját. Nyolc nap után, a tegnapra virradó éjszaka a lengyel vasutasok beszüntették sztrájkjukat. Ez azoknak a tárgyalásoknak az eredménye, amelyeket Lech Walesa, a Szolidaritás elnöke folytatott a vasutasok slupski sztrájkbizottságával. A sztrájk befejezését kimondó nyilatkozat aláírása után a megbeszélések résztvevői felszólították a kormányt, tekintse át a vasutasok gondjait, s hogy miként lehetne a jogos követeléseket teljesíteni. Walesa kijelentette: a lengyel társadalom, beleértve a vasutasokat is, érti, hogy rendszert változtattunk, s hogy mindezt csak most tanuljuk. Reformjaink nehezek, s a demokráciát is tanulnunk kell. Remélem, a jövőben ez a tanulás kevésbé lesz költséges. A Szolidaritás elnöke a továbbiakban kijelentette: azt, ami most Slupskban történt, ő már jóval előtte megjósolta. ,,A mostani próbát nem állták ki teljes mértékben sem a szakszervezetek, sem a kormány, sem a társadalom." Mint ismeretes, a lengyel vasutassztrájk a napokban az ország északnyugati részén megbénította a közlekedést. Még vasárnap is 21 nagy vasúti csomóponton és a balti kikötőkben is szünetelt a munka. Az országos sztrájk fenyegetésének hírére utazott Walesa Slupskba, hogy meggyőzze a sztrájkbizottságot: anarchiába, sodorhatják Lengyelországot. ben két fő irányzat kristályosodott ki. Az egyik javaslat az volt, hogy létre kell hozni egy koalíciót, Jelcinnel az élen, s ehhez csatlakoznak Polozkov vagy Vlaszov. Itt konkrét nevek is elhangzottak a tisztségek betöltésére. A többség Jelcint ajánlotta a parlament elnökének, Polozkovot a helyettesének, Vlaszovot pedig kormányfőnek. A koalíció és a kompromisszum mellett szállt síkra maga Jelcin is, ő azonban neveket nem említett. Sok híve volt a másik változatnak is: Jelcin és Polozkov vonja vissza jelölését, a kongresszus pedig szavazzon bizalmat egy kompromisszumokra hajlandó tapasztalt politikusnak, többé-kevésbé technokratának. Ezzel kapcsolatban Alekszandr Vlaszov neve hangzott el a legtöbbször. Moszkvában a szovjet parlament is folytatta tegnap a munkát. Délelőtt a két kamara együttes ülésén az ún. irányított piacgazdaságra való áttérés kormányprogramja - amelyet Nyikolaj Rizskov a múlt héten csütörtökön ismertetett - volt a fő téma. Jegyezzük meg, hogy már három napon át erről vitáztak a szovjet honatyák. A tegnap délutáni tájékoztatás szerint a vitát a nap folyamán le akarták zárni. Míg a múlt csütörtökön és pénteken a nézetek szenvedélyes összecsapásának lehettünk tanúi, tegnap délelőtt már nyugodt volt a hangnem, a megfontoltság került előtérbe. Viszont egyetlen felszólaló sem támogatta egyértelműen a programot. Megfigyelők a délután folyamán azt jósolták, hogy a Legfelsőbb Tanács nem fogja megszavazni a programot. T

alán azért halogatta a szovjet vezetés olyan sokáig a gazdasági reformprogram előterjesztését a parlamentben, mert tisztában volt vele: a peresztrojka öt éve alatt ez az első igazi buktató, ezt az akadályt nem lehet olyan könnyen venni, mint az eddigieket. Igaz, a Rizskov-tervhez - amely valójában Gorbacsov terve - képest azok csak jelentéktelen kis buckák, komolytalan kátyúk voltak, ezekből viszonylag gond nélkül ki lehet rángatni a reformok szekerét. Csakhogy ma már a szekér sem a régi: minden eresztékében recseg-ropog. S nem megalapozatlanok azok a vélemények sem, hogy nem fog már ez simán futni soha, hacsak át nem alakítják amúgy istenigazából. Éppen ezt szolgálta volna a múlt Buktató héten beterjesztett terv, melynek hivatalos célja az irányított piacgazdálkodás mielőbbi bevezetése. Nézetem szerint az utolsó elkeseredett kísérlet a peresztrojka megmentésére. Ha nem megy át a parlamentben vagy a népszavazáson - márpedig szerintem aligha -, akkor fejek fognak hullani. Elsőként a kormányfőé - ô be is jelentette, hogy ebben az esetben lemond -, de menni fognak a Gorbacsov-csapat gazdasági szakértői is, és kérdés, mennyit tud megőrizni hatalmából a főtitkár-államfő. Emlékezhetünk, hogy az erős elnöki rendszer bevezetését elsősorban azzal indokolták, az államfő így lehetőséget kap a már halaszthatatlan radikális gazdasági reformok bevezetésére. Vagyis ez lenne az a radikális terv, amely - a bejelentett szándék szerint - meg akarja akadályozni a súlyosan beteg gazdaság állapotának Tiranai keltezésű híreket az utóbbi években, sőt évtizedekben alig hallottunk. A sztálinizmus utolsó skanzenjének nevezett Albánia önkéntes elszigetelődése, úgy tűnik, tökéletesre sikerült. Jóformán csak annyit tudtunk, tudunk erről a kis országról, hogy 1946-ban a kommunisták kerültek hatalomra, Enver Hodzsával az élen, s hogy az 50-es évek eleji állapotok uralkodnak ott. öt évvel ezelőtt, a vezér halálát követően RamizAlia lett az ország első embere. Azóta reménykedtünk, hogy a jóval fiatalabb utód talán megpróbálkozik a kitöréssel. A helyzet azonban nem így alakult. Neves politológusok véleménye még nem oly régen is az volt, hogy a Közép-Európában zajló társadalmi mozgások erejüket veszítik az albán falon. Bár - főleg jugoszláv forrásokból - érkeztek hírek zavargásokról, tüntetésekről, sztrájkokról, a tiranai kormány ezeket egytől egyig cáfolta. Ezért okozott bizonyos fokig meglepetést, hogy az Albán Munkapárt Központi Bizottságának ez évi ülésein olyan intézkedéseket hoztak, amelyek mind a politikai, mind pedig a gazdasági életet érintik. Azt ígérik, hogy a népnek nagyobb beleszólása lesz a párttisztségviselők kinevezésébe, s ezentúl a titkos parlamenti választásokon több jelölt indul. A helyi párttisztségviselők megbízatási időszakát 4-5 évre korlátozzák, a parlament és a központi bizottság tagjai pedig maximum két választási időszakban maradhatnak tisztségben. Még ennél is fontosabbak a gazdaság liberalizálására irányuló lépések, amelyek fő célja a vállalatok pénzügyi önállóságának megteremtése. Valószínűleg a leggyorsabban megvalósítható és a leglátványosabb az a bejelentés volt, hogy ezentúl az albánok is kapnak útlevelet és utazhatnak külföldre. Az előrejelzések szerint az A vonat nem vár... NSZK, Görögország, Jugoszlávia, Olaszország, és Kanada iránt a legnagyobb az érdeklődés. A korábbi helyzethez viszonyítva rendkívül nagy jelentőségű, hogy már nem kell mindenkinek kötelezően ateistának vallania magát. Kuriózumként szokták emlegetni: Albánia az egyedüli európai ország, amely nem írta alá a helsinki Záróokmányt. Most az albán külpolitikában is lényeges változás történt. Miután bejelentette, hogy fel akarja újítani a diplomáciai kapcsolatokat az Egyesült Államokkal és a Szovjetunióval, az már nem okozott túl nagy meglepetést, hogy az európai folyamatba is be kíván kapcsolódni. Ha valóban csatlakozik a Záródokumentumhoz, olyan kötelezettségeket vállal magára, amelyek teljesítése gyökeresen megváltoztatná az ország életét. Két évvel ezelőtt még büntethető volt, ha valaki külföldi rádió- vagy tévéállomástól szerzett információt, de most már nem. A jugoszláv, görög és olasz adók jóvoltából sokan lehettek tanúi a kelet-európai országokban végbement, valóbán történelmi változásoknak. Csaknem az egész ország láthatta a Ceausescu-diktatúra bukását. Jugoszláv vélemények szerint az albán vezetés a román példát elkerülendő egyezett bele a mérsékelt liberalizálásba. Végül is nem az a fontos, hogy mi idézte elő a változást. A lényeg az, hogy a reformintézkedések megszülettek, s velük együtt talán az utolsó vonat érkezett meg, amely Albániát visszaviheti Európába. KOVÁCS ILONA (A Süddeutsche Zeitung rajza) további romlását, nehogy a sokkkezeléshez kelljen folyamodni. Egy dolog a szándék, s valami egészen más a valóság. A radikális képviselők, akik a parlamentben a mandátumok kb. 30 százalékával rendelkeznek, a Rizskov-tervet egyáltalán nem tartják radikálisnak, hanem csak újabb félmegoldásnak, tüneti kezelésnek, amely a bajok gyökerét nem orvosolja. Az utca viszont máris sokkolva van: kitört a felvásárlási láz, ami igazán felfigyeltető, hiszen az üzletek már eddig is jobbára üresek voltak, most már a szó szoros értelmében a raktárakat seprik ki. Vitathatatlan, hogy Moszkvában volt a legjobb az ellátás, átlagosan mégis naponta három órát kellett szánniuk a háziasszonyoknak a legszükségesebbek megvételére. Most már tej meg kenyér is csak személyi igazolványra van, nehogy a fővárosba özönlő vidékiek vásárolják fel a moszkvaiak elől a mindennapit. Gorbacsov vasárnap este a televízióban intette higgadtságra a lakosságot, előtte már pénteken megtette ugyanezt Rizskov kormányfő, mondván: úgyis megromlik mindaz, amit összevásárolnak. Ami igaz is, csak egyvalamit nem értek: ez most érv akar lenni a láz csillapítására? Lehet, bennem van a hiba, de érzek ebben a kijelentésben egy adag lekezelést, valamiféle beletörődő legyintést is, ami az adott helyzetben nem helyénvaló. Az átlagosan 100 százalékos áremelés mindenképpen sokkoló, hiszen enni kell. Hogy jól kellene táplálkozni, arról már évek óta szó nincs: a szovjet állampolgárok táplálékának egyötöde tésztaféle. Zöldségből krumpli meg káposzta van, a gyümölcsválaszték - az állami üzletekben - a fonnyadt almával kezdődik és végződik. Az orvosok meg sem próbálnak ágálni az egyoldalú és egészségtelen táplálkozás ellen, hiszen ők is ugyanazokban a boltokban vásárolnak. Bár tegnap a Legfelsőbb Tanácsban még folytatódott a program körüli vita, az üzleteket ostromló tömeg már szavazott. Az utca reagálása csakis elutasításként fogható fel. Lehet valami igazság abban a véleményben, amit nem olyan régen olvastam. Eszerint a szovjet emberek inkább elfogadják a jegyrendszert, mint az élelmiszerárak emelését. A parancsuralmi rendszernek - úgy látszik - a hosszú évtizedek alatt sikerült beléjük verni, hogy a szocializmust az alacsony élelmiszerárak és az áldozatvállalás (is) jellemzi. Ezt elhitethette az a rendszer, amely a tömegek bizalmára és a tömegek félelmére támaszkodott. Mára mindkét tartópillér összeomlott, az újak építése pedig csak a tervezés stádiumában van. A tervek pedig... Félő, hogy ilyen módon mégsem sikerül megakadályozni azt a szociális robbanást, amelytől a Gorbacsov-vezetés a leginkább tart. Hiszen az országban már ma 12 millió munkanélküli van - persze, vannak ettől „megnyugtatóbb" adatok is -, s közülük több mint 6 millió a fiatal. Ez az a gyújtózsinór, amely előidézheti a robbanást. GÖRFÖL ZSUZSA EGYÜTTÉLÉS Politikai Mozgalom • EGYÜTTÉLÉS Politikai Mozgalom ý? MASOKKAL ÉS MÁSKÉNT A Csallóközben, abban a kis faluban születtem, ahol a keresztes és a csillagos templom békésen egymás mellett, egy kertben áll; ahol minden családból akadt egy-két hajósember, aki ugyan ismerősen mozgott Regensburgban, Bécsben és Pozsonyban, Budapesten, Belgrádban és Izmailban -, de mindig visszatért Kolozsnémára, mert otthona csak egy volt. Gyerekkoromban még a Duna vizét ittam, gimnáziumba járni a pápai református kollégiumban kezdtem, majd bencés paptanárok készítettek fel az érettségire. A Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Jogi Karán végzett három év után - ahová a telepítések elől szöktem - a pozsonyi egyetemen szereztem jogi doktorátust. Húsz évig a Csemadokban dolgoztam, részt vettem az 1968-as alkotmány megszövegezésében, majd húszévi hallgatásra ítéltek. A hitemet nem vesztettem el, csupán az évek szálltak el fölöttem. Ez az életút vitt az Együttélésbe, ez fogadtatja el velem a programját, mert tudom, hogy ez valamennyiünk számára jó. Az 1965-ös csicsói gátszakadás után a Csallóköz összefogással épült újjá. Fogjunk hát össze most is, negyvenvalahány esztendő múltán - a 12-es lista jegyében - a választásokon! A 12-es lista jelöltjei • A 12-es lista jelöltjei • A 12-es lista jelöltjei • A 12-es lista jelöltjei