Új Szó, 1990. május (43. évfolyam, 102-126. szám)

1990-05-18 / 115. szám, péntek

„Nem tudtuk magunkat elfogadtatni a hatalom képviselőivel" Néhány gondolat oktatásügyünk kapcsán Nem tudok minden pesszimizmus 'nélkül szólni a témáról, pedig hallatlan optimizmussal szemlélem a körülöttünk zajló demokratikus vajúdást, s néha azt remélem, nem csak külső szemlélőként. Optimizmusom talán a szabaduló rab optimizmusa: egyszemélyes és megoszthatatlan, egyedi és megismételhetetlen, a pesszimizmus viszont kézzelfoghatóbb jegyekből és jelekből táplálkozik: a tapasztalás szerint éppen az oktatásügy a nemzeti türelmetlenség és a feltétlen tolerancia, a szellemi szféra legvékonyabb jege - a mindenkori hatalom kezében a legerősebb adu, amelyet megpróbál bármi áron kijátszani. Az oktatásügy a jövő alfája és ómegája, vagy mint Sütő András írja: „Jövőnk oda van letéve az iskola falai közé." A minap azt a gyengéd vádat olvasták a fejemre, hogy a Ladislav Kováč miniszter úr Kultúrny životbeli cikkére írt válaszomban méltatlanul a kommunista párt kompetenciájába utaltam az oktatásügyünket sovén hozzáállással megnyomorító múltbeli törekvéseket, holott a bűn melegágya az oktatásügyi minisztérium. Nem vitatom, hisz a miniszter úr pálfordulását, ha nem saját jelleméből adódik, nyilván az őt körülvevő súgók is alakítgatták. Azt sem vitatom, sőt, nyilvánvalónak tűnik, miért felel meg a jelenlegi oktatásügyi minisztériumnak is a „régi jó" magyar káderek csoportja, akik a magyar oktatásügyért vajmi keveset tettek az elmúlt években. Senki sem hiheti azonban komolyan, hogy a pártközpont mindenható döntésjoga nem érvényesült volna az oktatásügyi minisztériummal szemben, ha van jobbító szándék a pártközpont részéről. Nehezen hihető, hogy lett volna minisztérium, amely ne állt volna haptákban a főideológusok intő ujjára tekintve. A felelősséget így utólag lehet tologatni, egy biztos, hogy tárcaérdek és pártérdek valahol csöndestárs volt, s a végső szándékot tekintve sosem lehettek illúzióink. És valahol itt kereshető pesszimizmusom forrása is. Még csak nem is a jelenlegi kiforratlan és átmeneti állapotokra gondolok, amikor a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének komáromi első országos közgyűlésén azt hallhattuk a beszámolóban, hogy a szövetség nem tudta magát elfogadtatni a jelenlegi hatalom képviselőivel. A tények ismertek: az oktatásügyi miniszter egy idő óta egy elvarázsolt körben forog: miért akarják a magyarok különválasztani a „jól bevált" közös igazgatású iskolákat, miért akarnak miniszterhelyettesi tárcát az oktatásügyben, minek egyetem, milyen titkos terveket dédelgetnek, etcetera... Azt is tudjuk, hogy a miniszter úr ötöl-hatol, vádolja a Nyilvánosság az Erőszak Ellen és a Független Magyar Kezdeményezés mozgalmakat (csak azt tudnám, hogyan fér ez össze az általuk történő jelöltségével?), nem tárgyal az FMK-val, nem tekinti partnernek az SZMPSZ-t, holott az nyílt és hátsó szándékok nélkül kiteregette a kártyáit. Folyik a „kint a bárány, bent a farkas" játék, s a háttérben felsejlenek a pártprogramok és a Matica slovenská gyengéd nyomása, a levélmanipulációk a vegyeslakta területek szlovák iskoláival, mondván: nicsak, hogyan elnyomják Dél-Szlovákiában az ősiség jogán lakott területen a szegény szlovákokat! A legszomorúbb, hogy a pártok többségének a programjában a hivatalos nyelv mumusa köszön vissza, s ezek a pártok jól tudják, hogy a régi jó húrokon játszott dallamok pengetésével a negyven éven át megnyomorított tudatú választópolgárok voksaira lehet számítani. Lehet, hogy borúlátó vagyok, Lehet, hogy ördögöt festek a falra, ha a választások utáni kormányalakítás filmjét pergetem le lelki szemeim előtt, ha egy majdani parlament honatyáitól kérem számon jó előre a toleranciát? Mert talán ez volt a leglényegesebb, bár nem a leggyakrabban és nem a leghangsúlyosabban hangoztatott kívánalom a komáromi közgyűlésen: a szövetség ne legyen feltétlen kiszolgálója pártérdekeknek, ne legyen csendes végrehajtója a majdani győztes párt (pártok) politikájának, hanem azon munkálkodjon, hogy elfogadtatást nyerjen a magyar pedagógustársadalom, s valós igényeit vegyék figyelembe a törvényhozásnál és a parlamenti munkában. Hogy végre a tanítók napszámosmunkára ítélt társadalma beleszólási joggal, meghatározó erejű szóval bírjon az oktatást illető kérdésekbe, hogy ne a fejük fölött döntsenek, róluk. S nem is róluk: generációk sorsáról, „akiknek jövője oda van letéve az iskola falai közé". Egy eljövendő demokrácia sejtetni engedi az alulról építkező, a kisebbségek önrendelkezésére épülő rend karcsú falait. Jó tudni, hogy Komáromban például visszaállítják a bencés gimnáziumot, hogy magániskolák sora jöhet létre, ha az illető közösség érdekei úgy látják jónak, kötve hiszem azonban, hogy a felső szintű oktatást tekintve ily egyszerű a dolog, hogy spontán elhatározás vagy nekigyűrkőzés kérdése az egész. Egyelőre óvatoskodva és bávatag menüetteket táncolva illik megközelíteni a magyar nyelvű felsőoktatás kérdését, pártérdekek bogáncsai közt bokázva, s csak irigykedve nézhetjük a nyugat-európai operabálos, csillogó parketteket. Mert az SZMPSZ ugyan öntudatosan építkezik, szervez, szakbizottságokat alakít, s módszertani bizottságai készülnek az új tankönyvek megfogalmazására, s nem dacnak, virtusnak tekinti a közös igazgatású iskolák szétválasztását, de az identitásbeli természetes különbözőség istenadta jogának, azért az ember némi szkepszissel figyeli, hogyan marad kívül a körön, ahol a döntések születnek, s ezen túl: hogyan fut zátonyra a törekvés, hogy a testvéri partner (a Szlovákiai Pedagógusok Uniója) szövetségese legyen, mert az csak valamiféle szekcióként, megtűrt tagozatként tudná elfogadni egyenrangú partner helyett. Nem tudok igazán szomorkodni azon, hogy a jelenlegi minisztériummal az SZMPSZ kapcsolata még csak rapszodikusnak sem mondható, hisz ennek a tárcának a napjai meg vannak számlálva. Az sem keserít el különösebben, hogy a szövetség egyelőre dróton rángatható bábunak tűnik, hisz csak nézőpont kérdése az egész. A magyar tanítók, pedagógusok azonban bizonytalanok, hangulatuk nem a legrózsásabb, s az idő szalad. Az a tény azonban, hogy a kisebbségi oktatásüggyel szembeni közhangulatot még mindig a magyar gyerekek szlováktudásának színvonala határozza meg, illetve hogy egyesek ebben látják a kisebbségi gyerekek érvényesülésének egyetlen üdvözítő zálogát, több mint nyugtalanító. Mindenesetre, szívós és következetes munka vár a jövőben is a kisebbségi pedagógustársadalomra, hogy elfogadtassa magát s ne lehesse ismét „szellemi prostituált". KÖVESDI KÁROLY ORVOSI TANÁCSADÓ Az öröklött betegségek és rendellenességek elleni harc 1. Azt, hogy az élő szervezetek tulajdonságainak egy része átöröklődik a következő nemzedékekbe, már az ókorban tudták a növénytermesztéssel és állattenyésztéssel foglalkozó gazdák és tapasztalataikat felhasználták a gyakorlatban. Az a mondás sem ma született, hogy Ez a gyerek egészen az apja (anyja, nagyapja stb.) Tudományos formájában az öröklődéssel foglalkozó tudomány, a genetika megalapítója Johann Gregor Mendel brünni apát volt. (1822-1884) aki felismerte, hogy az öröklődés szabályai viszonylag egyszerűen megmagyarázhatóak, ha feltételezzük, hogy minden élőlény dupla készlettel rendelkezik abból az akkor még ismeretlen anyagból, amely meghatárrozza az egyed tulajdonságait és amelyeket ma géneknek nevezünk. Az egyik készlet az apától, a másik az anyától származik. Mendel 1865-ben közölt értekezése feledésbe merült és csak a huszadik század elején fedezi fel a genetika alaptörvényeit három, egymástól független kutató, a holland De Vrieš, a német Corres és az osztrák Tschermak. Azt, hogy a gének a sejtmag részeiben, a kromoszómákban találhatók, Morgan amerikai tudós bizonyította be 1910-ben. Morgan sikereit többek között annak is köszönhette, hogy kísérleteit a gyorsan szaporodó Drozofila legyeken végezte. Ezek az apró legyek jól tenyészthetőek laboratóriumban, évenként 10-12 generációjuk kel ki és egyetlen nősténytől minden alkalommal 200 utód várható, ezért néhány év alatt lehet rajtuk olyan kísérleteket és vizsgálatokat végezni, amelyekhez más fajták esetében több évtized lenne szükség. A kromoszómák a nyugvó sejtben nem láthatóak. Amikor a sejt osztódni készül, a mag anyaga átrendeződik és több pár pálcika alakú alakzatban sűrűsödik. Az osztódás során a pálcikák is osztódnak és átvándorolnak a két leáriysejtbe. Az emberi sejtekben 23 pár kromoszóma található. Ezek közül 22 valódi párt alkot, a huszonharmadik pár különlegessége, hogy ezek szabják meg az egyedek nemét. A nőknél azt a párat is két egyforma, úgynevezett X kromoszóma alkotja. A férfiaknál ebben a párban az egyik az X kromoszóma, a másik viszont egy kisebb alakzat, ezt Y kromoszómának nevezzük. A kromoszómák nagy mennyiségben tartalmaznak egy foszforban és cukorban gazdag bonyolult anyagot, a dezoxiribonukleinsavat (DNK). Ennek az anyagnak a szerkezetét és azt, hogy a DNK kettős spirálja tartalmazza a gének könyvtárát, az akkor huszonöt éves James D. Watson fedezte fel 1953-ban. Munkatársaival, Francis Crickkel és Maurice Wilkinssel 1962-ben kapták meg a Nobel díjat. A genetika az elmúlt három évtizedben rohamosan fejlődött tovább. A hatvanas és hetvenes éveket elsősorban az alapkutatásban elért eredmények jellemezték. A hetvenes évek közepe felé jelentek meg azok a laboratóriumi technikák, amelyek lehetővé tették a génekben található konkrét információk megfejtését és a génekbe való beavatkozást. A génekkel való manipuláció természetesen nem veszélytelen és komoly erkölcsi és etikai problémákat is felvet. Az ilyen irányú kutatásokat azonban szigorúan ellenőrzik és egyelőre nincs tudomásunk arról, hogy valaki visszaélt volna a génmanipuláció nyújtotta lehetőségekkel. (Teijesen megalapozatlan volt egy ideológiától vezérelt „tudósnak" az az állítása, hogy az AIDS vírus az amerikai titkos kutatások terméke lett volna.) Ezzel szemben baktériumokba juttatott gének segítségével ma már lehetséges emberi inzulin, interferon (többek között a rák elleni védekezésben használják) és más hatóanyagok gyors és olcsó előállítása. Hogyan hasznosíthatjuk a genetika legújabb eredményeit a betegségek elleni harcban? Hiszen a folyóiratokban, szaklapokban és a többi tömegtájékoztató eszközben mást sem látunk, hallunk, mint azt, hogy a leggyakoribb halálokok és betegségek elleni harc alapja a helyes táplálkozás, a cigarettázás abbahagyása, a stresszhelyzetek kerülése, a rendszeres sport stb. Ezeknek pedig nincs sok közük az öröklött tulajdonságokhoz! A választ erre a kérdésre nem orvos, hanem a néhai angol miniszterelnök, Winston Churchill adja meg, aki kövér volt, szivarozott, sokat ivott és abszolút egészségtelen életmódot folytatott, mégis 90 évet élt szellemi képességeinek teljes birtokában. Hasonló esetekkel saját környezetünkben is találkozhatunk és jó alibit szolgáltatnak arra, hogy lám, az orvosok milyen sok értelmetlenséget papolnak. Ilyenkor nem gondolunk arra, hogy kortársaink közül hányat ragadott el a szívhalál vagy a rák 40-50 éves korukban. Az igazságnak ebben az esetben is két oldala van. Őseinktől, szüléinktől különböző géneket örököltünk. Ezek határozzák meg bőrünk, hajunk, szemünk színét, de azt is, hogy hajlamosak leszünk-e elhízásra, korai érelmeszesedésre, cukorbetegségre, magas vérnyomásra. A hajlam még nem betegség. Azt, hogy géneink a Churchilléhez hasonlóak, vagy nem, nem tudjuk. Ha igen, akkor nyugodtan ehetünk minden reggel szalonnát három lágytojással és szívhatunk el napi negyven cigarettát. Ha viszont nem - és ennek nagyon nagy a valószínűsége - akkor jobb lesz nemcsak elolvasni a helyes táplálkozásról szóló cikkeket, hanem be is tartani az azokban írottakat. Dr. RÁCZ OLIVÉR PáETOE; P0UHKÄI MÔ2SAHIM FÓIÜMA A totalitárius diktatúra ellen Alexander Dubček a VPN nyugat-szlovákiai listájának (Nemzetek Kamarája) vezetője Tóth Károllyal, a Független Magyar Kezdeményezés elnökével Tóthpál Gyula felvétele A Nyilvánosság az Erőszak Ellen (VPN) állampolgári mozgalom megalakulásakor tizenkét pontban foglalta össze célkitűzéseit. A novemberi gyengéd forradalom, melyet országunk társadalmának túlnyomó többsége támogatott, ezek közül a célkitűzések közül már jó néhányat megvalósított. Megdőlt az egypárti diktatúra, immár valóság a többpártrendszer. A parlamentben megszülettek az első törvények, melyek lehetővé teszik az alapvető állampolgári és emberi szabadságjogok érvényesítését, a gazdasági reformok beindítását, a tulajdonviszonyok pluralizációját. Szabad választásokra készülünk. Mozgalmunkban a kezdetek óta együtt dolgoznak szlovákok, magyarok, ruszinok, romák, németek - Szlovákia állampolgárai. Célunk Szlovákia felemelkedése. Ennek öt alappillére van: az erkölcsi és szellemi; a nemzeti és nemzetiségi; gazdasági és szociális; ökológiai; állampolgári. Programunk megvalósításában számítunk Szlovákia minden felelősen gondolkodó állampolgárára - a sorsunk a mi kezünkben van. A program öt pillérét már ismertettük előző bemutatkozásunkkor. Most azt szeretnénk elmondani, hogyan akarjuk mindezeket megvalósítani? Mindenekelőtt magas szakmai színvonalon. Szakértőink és jelöltjeink között ott vannak Szlovákia legjobb közgazdászai: Hvezdoň Kočtúch, Jozef Kučerák, Pavol Socháň és mások; olyan szociológusok, mint Soňa Szomolányiová vagy Ivan Ĺaluka, a gazdasági- és államjog kiváló szakértői: Ernest Valko, Marián Poslúch. De megtalálhatók listánkon a művészeti élet kiválóságai is: Martin Huba színész, Milan Kňažko, Vladimír Kompánek szobrász, Hana Ponická írónő, Dušan Hanák filmrendező. Vállalták a jelölést az 1968 utáni ellenzék legkiválóbb személyiségei: Miroslav Kusý professzor, František Mikloško és Ján Lángoš, a katolikus földalatti egyház és az 1988. évi márciusi gyertyás tüntetés fő szervezői. Képviselőjelöltjeink kiválasztásakor a legfőbb kritérium a szavahihetőség, a szakmai felkészültség és az áldozatkészség volt. Ez jellemzi az itt név szerint nem említett jelölteket is. Listavezetőink a szlovák és a szövetségi kormány november 17-e után kinevezett tagjai, ami azt bizonyítja, hogy a VPN számára nem jelent gondot egy olyan kormány összeállítása, amely képes országunkat kivezetni a társadalmi, gazdasági, ökológiai válságból, melybe az elmúlt 40 év diktatúrája juttatta. Tudjuk, hogy a válságból kivezető út nem lesz könnyű. Már most figyelmeztetünk a felemelkedés nehézségeire is. Reálpolitikusok vagyunk, s erkölcstelennek tartjuk olyan ígéreteket tenni, melyek megvalósítását nem szavatolhatjuk. A nemzeti és etnikai kisebbségek problémáit olyan módon akarjuk rendezni, hogy az valamennyi érdekelt fél megelégedésére szolgáljon. 5-ös számú listánkon ott szerepelnek a Független Magyar Kezdeményezés és a Roma Állampolgári Kezdeményezés jelöltjei is. Továbbra is harcolunk mindenfajta totalitárius diktatúra ellen. Ez azonban nem jelent személyes bosszút! Együtt indul velünk a választási harcban az Obroda baloldali klub is, melynek tagjai között olyan volt reformkommunisták szerepelnek, mint Alexander Dubček, az 1968-as prágai tavasz vezető egyénisége, a Szövetségi Gyűlés elnöke. Választási győzelmünk esetén legfőbb célunk a szeretet, a tolerancia, a megértés, szolidaritás, a nem uniformizált egység kialakítása lesz, úgy, ahogyan azt forradalmunk első heteiben megéltük, s amely azóta is vezérel minden cselekedetünkben. A politikai színtér középső részén elhelyezkedő mozgalmunk nem ideológiák, hanem eszmék és értékek elkötelezettje. Ha ezek az általunk felvállalt értékek az ön számára is fontosak, szavazzon az 5-ös számú listára! A Nyilvánosság az Erőszak Ellen az a mozgalom, amely garantálni tudja a szélsőségektől mentes, békés rendszerváltást. Lőrincz János felvétele ÚJ SZÚ 4 1990. V. ,10.